Új Szó, 1964. március (17. évfolyam, 61-90.szám)
1964-03-06 / 66. szám, péntek
Egybehangoítan végzik a legfontosabb tudomdnyos-műszaki kutatómunkát az érdekelt KGST-országok — mondja Šimunek elvtárs miniszterelnök-helyettes r A KGST végrehajtó bizottságának 11. filésén megvitatták a KGST-országok tudományos-műszaki együttműködésére vonatkozó kérdéseket. Elsősorban arról szeretnék említést tenni, hogy az 1964-re és 85-re tervezett legfontosabb tudományos-műszaki kutatómunkát egybehangoítan végzik majd az érdekelt KGST-országok — jelentette kl Otakar Slmflnek miniszterelnök-helyettes, Csehszlovákia állandó KGST-képviselőJe, aki e napokban tért "Issza Moszkvából. „E terv célja a törekvések, a tudo mányos dolgozók s az anyagi eszközök összpontosítása olyan tudományos, illetve műszaki problémák megoldására, amelyek nagy jelentőségűek a KGSTországok népgazdaságának fellendítésére. Az említett terv két részből áll. Az első rész 12 ágazatok közti komplex problémát tartalmaz — például a műanyagok hasznosításának, a mezőgazdaság kemizálásának problémáját, a szilárd fázisú fizika és a fotoszintézis kérdését, az irányítás tudományos alapjai, a termelés és munkaszervezés problémáját stb. Ezeket a problémákat a tudományos és műszaki célú kutatómunkát irányító állandó bizottság hozza kellő összhangba. A terv második része egyes ágazatok szerint osztályozva foglalja magában a legfontosabb problémákat. A terv e részében van szó a vegyiparral, a mezőgazdasággal, a vas- és színesfémkohászattal, az energetikai és tüzelőanyagiparral, a közlekedéssel, a könynyű- és élelmiszeriparral, valamint az építőiparral összefüggő kérdésekről, amelyeket az illetékes ágazati bizottságok oldanak majd meg, Illetve hoznak megfelelő összhangba. „ Ezenkívül a KGST-országok számos intézete, tervező, tudományos és műszaki szervezete vesz majd részt az említett problémák kidolgozásában és megoldásában. Elsősorban elvi jellegű intézkedésekről van szó. Ezeket a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának kell foganatosítania, s a legfontosabb tudományos-műszaki problémák megoldására kell összpontosítania a tagálla mok törekvéseit. A KGST-országok tudományos-műszaki együttműködésének további elmélyítésé hez jelentősen járul hozzá a találmá nyok, szabadalmak, hatósági engedé lyek, valamint védjegyek terén szűk séges együttműködés, továbbá az eddiginél tökéletesebb tudományos-műszaki tájékoztatást szolgáló intézkedések Is Az utóbbiak értelmében egységesen kel! eszközölni a tudományos-műszaki tájékoztató anyagok, Illetve adatok kölcsö \iös kicserélését, s egységesnek kell lennie a dokumentumanvag kBzlése módjának, rendszerének stb. A végrehajtó bizottság 11. ülésén azt ls megvitatta, hogyan fejthetnének ki a KGST szervei jobb tevékenységet a szabványosítás terén szükséges együttműködés érdekében. Egyidejűleg Jóváhagyta a szabványosítással kapcsolatos munkálatokra vonatkozó Ideiglenes utasításokat ls. Ezek az utasítások nemcsak a KGST-szervek egységes munkáját biztosítják, hanem egyben megteremtik a normaegységesítéssel összefüggő munkálatok gyors és hatékony elvégzéséhez szükséges feltételeket Is. A végrehajtó bizottság jóváhagyta a Szabványügyi Hivatal 1984. évi munkatervét, amely kitűzte a szabványozással kapcsolatos tudományos-műszaki tevékenység Irányát. A legfontosabb feladatok egyike annak meghatározása, hogy a KGST szervei milyen fő Irányokhoz igazodva állítsák össze a szabványozással kapcsolatos munkákra vonatkozó 1988—1970. évi távlati terveket A végrehajtó bizottság 11. ülésén — éppúgy, mint az előző üléseken ls — bebizonyosodott, hogy a szocialista országok szoros gazdasági együttműködése — valamint egyes gazdasági, Illetve műszaki problémák megoldása a KGST keretében — Jelentősen járul hozzá mindegyik KGST-ország gazdasági életének további fellendítéséhez. Csehszlovákia a lipcsei vásáron Lipcse (ČTK) — A lipcsei vásáron élénk kereskedelmi tárgyalások folynak. A csehszlovák külkereskedelmi vállalatok már több szerződést kötöttek. A Strojimport 5 millió korona értékű fémmegmunkálő-gépet szállít az NDK-nak. A Koospol külkereskedelmi vállalat 7 millió korona értékű árut szállít az NDK-nak. A szocialista országokon kívül a kapitalista kereskedőkkel ls több szerződést kötöttek. így a Centrotex textilanyagokat szállít Belgiumnak és az NSZK-nak. A Pragoexport sportszereket ad el Svédországnak. A több mint egymillió kiállított gyártmány közül százat aranyéremÜDVDZLD TÁVIRAT Antonín Novotný, köztársaságunk elnöke Ghana függetlenné nyilvánításának 7. évfordulója alkalmából szerencsekívánatalt fejezte ki dr. Kwame Nkrumah ghanai elnöknek. Terror Ecuadorban Quito (ČTK) — Az ecuadori rádióállomások és a hetilapok jelentése szerint a legutóbbi két hónap alatt Ecuadorban több mint 500 szakszervezeti tagot, tanítót és főiskolai hallgatót tartóztattak le. Letartóztatták a bankok alkalmazottai szakszervezetének vezetőit, akiket kommunista fordulat előkészítésével vádolnak. Nagy felháborodást keltett a rendőrségnek Luls Valdlvles, az Ecuadori Kommunista Párt KB tagja, szakszervezeti vezető elleni önkénye. Valdlvlest kidobták egy épület második emeletéről. A rendőrség később kijelentette, hogy a kihallgatás alatt ugrott ki az ablakon, mel díjaztak. Csehszlovákia 17 gyártmánnyal jelentkezett a versenyre. Az NDK 50 érmet kapott, a megmaradt ötvenet pedig további országoknak ítélték oda. A kopflvnlcel Tatra Üzem gyártmányát aranyéremmel tüntették ki. Mark Lane ügyvéd kétségbe vonja Oswald bűnösségét Washington (ČTK) — Mark Lane New York-i ügyvéd, aki fényt akar deríteni Kennedy elnök halálára, tegnap az elnök meggyilkolását vizsgáló bizottság előtt vallott. Az ügyvéd követelte, hogy a bizottság ne zárt ajtók mögött folytassa a vizsgálatot. Lane ügyvéd, aki Lee Oswald érdekeit védi, újból kétségbe vonta Oswald bűnösségét. Több fényképet terjesztett elő, melyeket a gyilkosság helyszínén készített. Spanyolország enged az USA nyomásának Washington (ČTK) — Az Egyesült Államok külügyminisztériumának szóvivője washingtoni sajtóértekezleten bejelentette, hogy a spanyol kormány állítólag már megtette a szükséges Intézkedéseket annak megakadályozására, hogy spanyol hajók és repülőgépek árut szállítsanak Kubába. A spanyol kormány Washington nyomására hozta ezt az Intézkedést. Az amerikai kormány azzal fenyegette azokat az országokat, melyek nem akarják beszüntetni kereskedelmi kapcsolataikat Kubával, hogy megvonja tőlük a katonai és gazdasági segítséget. A genfi értekezlet társelnökei még mindig nem egyeztek meg GenI (ČTK) — A 18-hatalml leszerelési bizottság csütörtökön folytatta munkáját. Az ülésen Fisher, az amerikai küldöttség vezetője közölte, hogy az értekezlet két társelnökének szerdai találkozóján még mindig nem egyeztek meg az értekezlet napirendjében. A tegnapi ülésen elsőként M. Blusztajn lengyel küldött szólalt fel, aki újból felszólította az amerikai küldöttségét, változtassa meg állápont;át s katonai kültségvetés csökkentésének kérdésében. Burns tábornok, kanadai küldött beszédében be akarta bizonyítani, hogy a katonai költségvetések csökkentése jelentéktelen a fegyverkezési verseny beszüntetése szempontjából, míg a költségvetés kérdését nem tanulmányozzák át részletesen. Ezzel a nyugati hatalmak régi érveit Ismételte el, Fisher amerikai küldött felszólalásában magyarázatot fűzött Johnson elnök Január 21-i Javaslatához. NÉGY PORTUGÁL VASUTAST 18— 22 hónapi börtönbüntetésre Ítéltek. Az Illegális Portugál Kommunista Pártban való tagsággal és felforgató tevékenységgel vádolták őket. (CTK) FULIKRONIDESZ görög igazságügy miniszter kijelentette, hogy a több mint tlz éve sínylődő politikai foglyok szabadon bocsátásáról szóló törvényjavaslatot március 19-én terjesztik a parlament elé. (ČTK) ABDUL BADZSID BIN NASSZER, az Algériai Nemzeti Felszabadító Front Ifjúsági szervezetének főtitkára és Bualem Makusz, e szervezet nemzbti titkára, aki részt vett a firenzei Ifjúsági békekonferencián Rómában felkereste az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságát. (ČTKJ A Biztonsági Tanács döntése csak félsiker Az angol kormány másként értelmezi a Biztonsági Tanács határozatát, mint a ciprusi • A következő lépés az igazságtalan zürichi és londoni egyezmény hatálytalanítása legyen A dél-rhodésiai fajüldözők emberte lenül bánnak az elemi jogait követelő bennszülött lakossággal. A képen: Három fehér rendőr agyba-főbe ver egy néger tüntetőt. (ČTK felvétele) Kekkonen finn elnök lengyelországi körúton Varsó (ČTK) — Urho Kekkonen finn elnök feleségével és kíséretével szerdán délután megtekintette Varsót. A vendégek nagy figyelemmel hallgatták a szakemberek magyarázatát. Este a finn elnök és kísérete a varsói opera előadását tekintette meg. Az elnököt és feleségét Aleksander Zawadzki, a Lengyel Népköztársaság Államtanácsának elnöke ős felesége kísérte. Az előadáson jelen voltak a kormány és az államtanács további tagjai is. Urho Kekkonen még aznap Aleksander Zawarzkl kíséretében lengyelországi körútra indult. Először Felső-Szilézlát látogatja meg, Ben Bella Belgrádban Algír (ČTK) — Ben Bella algériai elnök Buteflika külügyminiszter, Kaid és Uzegan miniszterek kíséretében csütörtökön Algírból egyhetes hivatalos látogatásra Jugoszláviába utazott. Az algériai—jugoszláv tárgyalásokon megvitatják a két ország közti együttműködést és számos nemzetközi kérdés között az el nem kötelezett országok értekezletének előkészületeit. Ben Bella elnök tegnap délelőtt kíséretével megérkezett Belgrádba. A repülőtéren Tito elnök és más jugoszláv vezetők fogadták. Az üdvözlőbeszédek után Tito és Ben Bella a lelkesen éljenző tömeg sorfala között nyitott autón a városba vonult. Fidel Castro Marokkó havannai nagykövetségén Havanna (CTK) — A világ a szocializmus felé halad, és Amerikában a ml országunk az első szocialista ország — jelentette ki Fidel Castro Marokkó havannai nagykövetségen, ahol fogadást rendeztek II. Hasszán trónralépésének 3. évfordulója alkalmából. Fidel Castro rövid Interjút adott az újságíróknak. Elsősorban az ország gazdasági problémáiról nyilatkozott. Hangsúlyozta: az imperialisták azon Igyekezete ellenérp, hogy elnyomják a kubai gazdaságot 0s forradalmat, olyan nagy előnnyel és olyan nagy hitellel rendelkezünk, mint a világon kevés ország. De Gaulle latin-amerikai látogatáséval kapcsolatban Castro kijelentette, hogy hivatalosan nem hívták őt meg, de ha eljön, szívesen fogadják. New York (ČTK) — Mint már je lentettük, a Biztonsági Tanács szerdán úgy határozott, hogy ENSZ-csa patok mennek Ciprusra. Az Elefánt csontpart, Bolívia, Brazília, Marokkó és Norvégia közös határozati javas latát egyhangúlag megszavazták. Fe dorenko, a Szovjetunió képviselője be leientette, hogy tekintettel a legjob ban érdekelt ország, azaz Ciprus ál láspontjára, a szovjet küldöttség meg szavazza a határozattervezetet, jólle het, vannak bizonyos fogyatékosságai A határozati Javaslat negyedik pontjáról, amely szerint a Ciprusra kül dendő ENSZ-erők parancsnoka az ENSZ főtitkárának köteles beszámolni és az ENSZ főtitkára határozza meg a Ciprusra küldendő erők összetéte lét és létszámát, külön szavaztak. A javaslatot a Szovjetunió, Franciaország és Csehszlovákia képviselőinek tartózkodása mellett fogadták el. A határozat az ENSZ főtitkárának feladatává teszi azt ls, hogy Ciprus, Görögország, Törökország és NagyBritannia kormányával folytatott tanácskozás után közvetítőt nevezzen kl a ciprusi görög és török közösség ellentételnek elsimítására. U Thant közölte, hogy a Ciprusra küldendő ENSZ-erők költségei nem terhelhetik az ENSZ-költségeket, hanem önkénles hozzájárulásokból kell fedezni azokat. Az ENSZ-erők három hónapra szóló megbízatásának meghosszabbításához a Biztonsági Tanács ú| döntésére lesz szükség. Makariosz ciprusi elnök a Biztonsági Tanács határozatáról kijelentette, hogy, ez Ciprus nemzetközi küzdelmének első sikere.,A határozat azonban még nem tudja biztosítani a ciprusi kérdés megoldását, csupán a megoldás keretét vázolja fel. Az angol kormány kijelentette, hogy elégedett a Biztonsági Tanács döntésével. A sajtó kommentárjaiból azonban kitűnik, hogy az angolok egészen más következtetéseket vonnak le a BT határozatából, mint a ciprusiak és más államok képvIselőL A Times elárulta, hogy az angol katonaság lényegében az ENSZ zászlaja alatt folytatja eddigi szerepét. A ciprusi AKEL párt határozatában pozitívan értékelte a BT határozatát, ugyanakkor bizonyos fenntartással nyilatkozott az ENSZ-erők rendfenntartó szerepéről. U Thant főtitkár felkérte Brazíliát, Kanadát, Finnországot, Írországot és Svédországot, adjanak fegyveres erőket a Ciprusra küldendő ENSZ-csapatok összeállításához. Ujabb lengyel javaslat a nukleáris fegyverkezés befagyasztására Közép-Európában Varsó (ČTKJ — Adam Rapacki, a Lengyel Népköztársaság külügyminisztere sajtóértekezleten ismertette Lengyelország új javaslatát a nukleáris fegyverkezés befagyasztásáról Közép-Európában. A javaslatot a múlt szombaton átadták azon országok diplomáciai képviselőinek, melyek területét a Javaslat érinti. Nézeteltérések a nyugatnémet koalíciós pártok között Bonn (ČTK) — A nyugatnémet kormány szerdán a koalíciós válságról tárgyalt, melyet a családi pótlékok reformjáról folytatott parlamenti vita során a kereszténydemokraták és a szabaddemokraták közt felmerülő viszály okozott. Bonni megfigyelők rámutatnak arra, hogy a két párt között több politikai kérdés, elsősorban a látogatási engedélyek problémája ls viszályt váltott ki. Rapacki miniszter hangsúlyozta, hogy az új terv nem helyettesíti a még mindig Időszerű lengyel Javaslatot a közép-európai atomfegyvermentes övezet kialakítását. Csak egy lépést jelent a nukleáris fegyverek továbbterjesztésének megakadályozására Közép-Európában. A javasolt övezethez — Lengyelország, Csehszlovákia, az NDK és az NSZK övezetéhez — más országok ís csatlakozhatnak. A javaslatnál abból Indultak ki, hogy nem várhatnak tétlenül a leszerelési tárgyalások eredményeire. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK napilapja, a Worker 40 éves. A tegnapi jubiláris számban Elisabeth Burley Flynn írt cikket az újság szerepéről az amerikai népnek a jobb jövőért ős a munkáért vívott harcában. (ČTKJ ORVOSI KÖZLEMÉNY szerint Pá) görög király állapota aggasztóan rosszabbodott. (ČTK) De Gaulle ellenjelöltje Washingtonhoz húz Gaston Dotfere, a Francia Szocialista Párt jelöltje a köztársasági elnök tisztségére, szerdán részt vett a Párizsban akkreditált külföldi tudósttök ebédjén. Az újságírók kérdéseire válaszolva erőteljesen álllást foglalt a nyugati világ szolidaritása mellett, Ilyen szemszögből bírálta De Gaulle úgynevezett „függetlenségi politikáját", és aláhúzta, hogy a francia köztársasági elnök ez évi kettős latin-amerikai útjával főleg Washingtonnak akar nehézségeket okozni. Kifogásolta, hogy a Kínai Népköztársaság elismerése az Egyesült Államok és a többi szövetséges ország előzetes megkérdezése nélkül történt. Deffere határozottan állást foglalt a francia nemzeti atomfegyverkezés ellen. Ezzel szemben nem zárkózott el egy európai atomerő gondolata elől. A jelölt ismét hangoztatta, hogy az elnökválasztásnál az egész baloldal szavazataira számít, azt azonban nem tartotta lehetségesnek, hogy az új „baloldali" kormányban a Francia Kommunista Párt ls képviselve legyen. A szocialista köztársasági elnökjelölt közölte az újságírókkal, hogy március közepén az Egyesült Államokba látogat, előtte azonban találkozik Willy Brandttal, utána pedig Harold Wilson angol munkáspárti vezetőt keresi fel Londonban. — Remélem — mondotta —, hogy mindhármuk választási kampánya győzelemmel végződik. PIERRE CAMES PÁRIZSI LEVELE Harcos tavasz küszöbén A gaulleista politikának az a célja, hogy minél nagyobb nyereséghez juttassa a nagyvállalatokat, ezért egyre nagyobb terheket ró a tömegekre. Súlyosan nehezednek a nemzet vállára az állami költségvetés 30 százalékát kitevő katonai kiadások. A hatalmon levők, hogy útját állják bizonyos rétegek igen élénk reagálásának, — (konkrétan a bányászokra gondolok, akik tavaly ellenszegültek De Gaulle katonai behívójának) — egyre ravaszabb módszerekhez folyamodnak, melyek ellen nem könnyű küzdeni. A kormányhatalom, hogy célt érjen, aláássa a közigazgatást és rá akarja tenni kezét néhány demokratikus intézmény — a szociális biztosítás, a segélyegyesületek, a lakásépítési hivatalok stb. — igazgatására is. Legújabb műve a szociális visszafejlődés terén a „stabilizációs terv", mely ahelyett, hogy megakadályozta volna az árak emelkedését, végeredményben a bérek befagyasztását eredményezte. Csehszlovákiai olvasóim bizonyára már többször kérdezték: „Hogyan lehetséges, hogy Ilyen körülmények között a francia nép nem fejt ki hevesebb ellenállást?" Ismét azt kell válaszolnom, hogy De Gaulle saját politikáját igen ügyes és hatásos propagandával támasztja alá. Ezenkívül a gazdag Franciaország még mindig elviselhet terheket, melyek más országot már válságba döntenének. Ha a lakosság nem Is száll szembe elég erélyesen a munkaadók és a kormányhatalom együttes támadásával, mégse higgyük, hogy a dolgozók közömbösek. Fokozódik az elégedetlenség és De Gaulle ma már nem érhet célt zsarolással, mint egykor, az algériai háború idején. A diákság, sőt egész egyetemek kifejezésre Juttatták ellenséges álláspontjukat a rendszerrel szemben. Segni olasz köztársasági elnök látogatásakor ürességtől kongott a Sorbonne. Az egyetemi hallgatók az utcán tüntettek jobb tanulási feltételekért. Néhány nap múlva ötezren gyűltek össze, hogy a rendőrök durvasága ellen tiltakozzanak. A baloldali szakszervezetek és pártok mind szolidárisak voltak velük. Bretagneban újból fellángolt a parasztok harca. A napokban Brestben is, Guingampban Is ötezer főnyi tömeg tüntetett. A hajógyári munkások küzdelmét Nantesben és St. Nazaireben az egész lakosság támogatja. Hetvenezren (a megye dolgozó lakosságának egynegyede) tüntettek Nantes utcáin a tömeges elbocsátás ellen. Harcul^ eredménnyel járt: a kormány kéilytelen. volt az állást vesztett munkások bérének 80 százalékát rendeletileg biztosítani. Kétmillió fémmunkás további bérkövetelésekkel állt elő. Sztrájkok sorozata indult meg az üzemekben, f§leg a Renault cégnél. Mivel a kormány elutasította a tárgyalásokat a vasutasok követeléseiről, ezek ls újabb sztrájkakciókat terveznek már a közeljövőben, és ez minden bizonnyal jeladás lesz további, még Jelentősebb munkásharcok elindítására. A kormánynak tehát most egyszerre több fronton ls kell harcolnia. Az ellenállási akciókban a kommunisták és szocialisták többnyire közösen lépnek fel. A szocialista f árt vezetősége, sajnos, nem hajlandó az elnökválasztásokkal kapcsolatban a kommunistákkal közös programról tárgyalni, s Így nagyban hozzájárul De Gaulle uralmának meghosszabbításához. 19B4. március 6. * (Jj SZÖ 3