Új Szó, 1964. március (17. évfolyam, 61-90.szám)
1964-03-05 / 65. szám, csütörtök
Äntonín Novotný elv (Folytatás az 1. oldalról) berek lévén, Jól tudjuk, hogy a nemzetközi helyzet javulásának elsö Jegyei nem maguktól következtek be, hanem a Szovjetunió, a szocialista országok és a világ többi békeszerető erői sokéves békés erőfeszítéseinek gyümölcsei. Azt is tudjuk, hogy a tartós béke megőrzéséért, a nemzetközi politika kulcskérdéseinek megoldásáért folytatott harc döntő szakasza még előttünk áll és jelentős erőfeszítéseket követel. Ám azt is tudjuk, hogy a világon sok kérdés vár még megoldásra, elsősorban a gyarmati rendszer végleges megszüntetésének, valamennyi nemzet felszabadításának, az Imperializmus pozíciói végleges szétzúzásának kérdései. A Szovjetunió és a szocialista országok politikájukban következetesen a békés együttélésre törekszenek, s ez szüntelenül gyarapítja a nemzetközi békés együttműködés híveinek sorait. Ugyanakkor szüntelenül le kell küzdeni az imperialista katonai tömörülések befolyásos erőinek ellenállását, amelyek igyekeznek fenntartani a feszültség és az atomfegyverkezés politikáját. így kell látni a dolgokat, mivel az imperialisták nem hajlandók beletörődni abba, hogy a szocialista világrendszer egyre nagyobb befolyást gyakorol a világ fejlődésére, s igyekeznek szocialista rendszerünket — kizsákmányoló pozícióik megőrzése érdekében — megdönteni. A nyugati kormánykörökben ennek ellenére kissé szembetűnőbben kezdenek megnyilvánulni bizonyos realista Irányzatok, s józanabbul értékelik a nemzetközi helyzetet. E változások a világ új erőviszonyainak következményei, hisz egy atomháború az imperialisták számára az öngyilkosság kockázatát jelentené. E törekvésekben megnyilvánul továbbá az a felismerés is, hogyha nem veszik tudomásul a Szovjetunió fáradhatatlan békés kezdeményezéseit, úgy ez végeredményben a világ politikai közvéleményét azok ellen hangolná, akik nem hajlandók ügyet vetni a békepolitikára, s ugyanakkor a nemzetek legnagyobb nyilvánossága előtt megerősíti a Szovjetuniónak és a szocialista országok világméretű közösségének nemzetközi tekintélyét. A Szovjetunió politikája, a békés együttélés politikája hatására bizonyos eredményeket sikerült elérni, amelyek azt mutatják, hogy tárgyalások útján megállapodásra lehet Jutni a rég megoldásra érett égető kérdésekben. E tekintetben az 1963. év fontos helyet foglal el. Az elmúlt esztendőben írták alá az atomkísérletek részleges betiltásáról szóló moszkvai egyezményt, néhány további részleges megállapodást kötöttek és bizonyos mértékben kibővítették a szocialista és tőkés országok kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsolatait. Természetesen ezek csak az első lépések, amelyek még távolról sem jelentenek gyökeres fordulatot. Jelentőségük azonban abban áll, hogy a hidegháború légköre helyett segítenek kialakítani az elvi kérdésekről folytatandó további tárgyalások kedvező bázisát, arról nem is szólva, hogy csökkentik a nukleáris világháború közvetlen veszélyét. Noha 1963-ban reményteljes lépésekre került sor a békés megállapodás felé, semmi esetre sem hunyhatunk szemet afölött, hogy a világ különböző részeiben az imperialisták fegyveres intervencióval és a beavatkozás más formáival igyekeznek fenntartani hatalmukat a szabadságukért vagy a függetlenségük megszilárdításáért küzdő népek felett. Sok esetben agresszív módon avatkoztak be az ázsiai, latin-amerikai és afrikai országok ügyeibe. Mindez kézzelfoghatón bizonyítja, hogy az imperializmus politikája a béke, a haladás, a szocializmus ellen Irányul, s szerte a világon a feszültség és konfliktusok számos gócát Igyekszik fenntartani. Ez újból és határozottan figyelmeztet arra, hogy a világbékének és a nemzetek jogainak védelme oszthatatlan, s hogy nemzetközi kötelességünk támogatni a harcoló népeket. Minden békeszerető erőnek elsőrendű feladatát kell látnia abban, hogy hatékony intézkedéseket harcoljon ki, amelyek az egész világon biztosítják a békét, a nemzetek függetlenségét, a demokráciát és a haladást. A nemzetközi feszültség enyhítésére törekszünk E harcban a szocialista Csehszlovákia helye mindig a Szovjetunió, a szocialista közösség többi országának, a világbéke és haladás erőinek oldalán lesz, amelyek szilárd internacionalista egységben törekednek valamennyi ország békés kapcsolatainak biztosítására. Ezérf mí ls a magunkénak tekintjük azokat a Javaslatokat, amelyeket a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, Nyikita Szergejevics Hruscsov elvtárs tett a múlt év végén a világ valamennyi országának kormányfőihez intézett üzenetében a területi és határviták békés megoldásával kapcsolatban. A Szovjetuniónak ez a békekezdeményezése fontos nemzetközi jelentőségű cselekedet, amely kétségtelenül érezteti befolyását a közeljövő nemzetközi fejlődésében. A Szovjetunió újabb békés kezdeményezése elsősorban tovább konkretizálja azokat az erőfeszítéseket, amelyek hatékonyan előkészítik a talajt az egyetemes és teljes leszerelés kérdésének megoldásához. A leszerelési és a határviták békés megoldására Irányuló javaslatok között a legszorosabb összefüggést látjuk. Az elsőnek az a célja, hogy felszámolják az állaijiok közötti hadviselés anyagi eszközeit, második pedig arra összpontosítja a békeharcot, hogy megszüntessék a háborús konfliktusok közvetlen okait, s az egyes államok olyan kötelezettségeket vállaljanak, amelyek korlátozzák a háborús konfliktusok létrejöttének lehetőségét. Ugyanakkor nagyra értékeljük, hogy a Szovjetunió javaslata reálisan figyelembe veszi a területi és határkérdések minden oldalát és összefüggését, meggyőző érveket tartalmaz, s ezzel eleve kizárja minden félreértés, félremagyarázás lehetőségét. Nyikita Szergejevics Hruscsov elvtárs üzenetének ezért sok országban kedvező visszhangja támadt, javaslatát jogosan úgy értékelik, mint a Szovjetunió további lépését a nemzetközi feszültség enyhítése, a nemzetek közötti kölcsönös bizalom megszilárdítása érdekében. Ezzel kapcsolatban örvendetes, hogy számos más állam vezető képviselői mellett johnson, az Amerikai Egyesült Államok elnöke 1964. január 20-1 válaszában leszögezte, hogy egyetért a szovjet Javaslat célkitűzéseivel. Bár válaszának értékét kissé gyöngítik bizonyos Indokolatlan fenntartások és feltételek, mégis pozitívan értékeljük azt a tényt, hngy az amerikai elnök bizonyos Javaslatokat terjesztett elő, amelyek abból indulnak ki, hogy keresni kell a közeledést olyan területeken, ahol a nagyhatalmak között lehetséges a megállapodás, s fö'ösleges hangsúlyozni olyan kérdéseket, amelyekben továbbra Is fennállnak az ellentétek. Az egész világ nemzetei, s a mi népünk ls elvárja, hogy a nyugati országok vezető képviselőinek szavait tettek kövessék. A Szovjetunió 1964. január 28-án memorandumot terjesztett elő Genfben a tizennyolchatalmi leszerelési értekezleten a lázas fegyverkezés csökkentéséről és a nemzetközi feszültség enyhítéséről. Ez a memorandum újabb lehetőségeket tár fel, s rámutat a leszerelés megvalósításának reális, Járható útjaira. Mindnyájan tudják, hogy olyan Javaslatok összességéről van szó, amelyek rendkívül égető kérdéseket érintenek, amilyen például az idegen területeken állomásozó katonai egységek visszavonása, az államok fegyveres erői létszámának csökkentése, a katonai költségvetés leszállítása, meg nemtámadási egyezmény megkötése a NATO és a Varsót Szerződés tagállamai között, atommentes övezetek létrehozása, a katonai célokra fordított költségvetési kiadások csökkentése, a váratlan támadás elhárítására irányuló Intézkedések, a bombázó repülőgépek megsemmisítése és a föld alatti atomkísérletek betiltása. A szovjet küldöttség előterjesztette javaslatok figyelembe veszik a nyugati küldöttségek egyes Indítványalt is. A genfi tizennyolchatalmi bizottság tanácskozásán részt vevő csehszlovák küldöttség utasítást kapott, hogy a világ békéjének, valamint Csehszlovákia biztonsága megerősítésének érdekében tegyen kezdeményező lépéseket e javaslatok megvitatásáért és tevékenyen járuljon hozzá a megállapodás eléréséhez. Külpolitikánk békés Irányvonala realista, ezért szüntelenül résen állunk a szomszédságunkban, a Német Szövetségi Köztársaságban továbbra is fennálló nyugtalanító Jelenségekkel szemben, hisz tovább tart a nyugatnémet revansizmus veszélye, amely a Bundeswehr széles körű és gyors ütemű felépítésében, atomfegyverekkel való felszerelésében nyilvánul meg. Ez mindenekelőtt kötelességünkké teszi, hogy honvédelmünket készenlétben és a kellő színvonalon tartsuk, s tevékenyen részt vegyünk a Varsói Szerzőtléshez tartozó országok védelmi szövetsége erőinek megszilárdításában. A magunk tapasztalataiból tudjuk, hogy a békeharc nem pacifista gyöngeség, hanem ellenkezőleg, megköveteli, hogy szilárdan szembeszegüljünk minden békeellenes törekvéssel, amelyeket már a múltban, mint a köztársaságunk érdekel és biztonsága ellen Irányuló támadó és hódító fenyegetést megismertünk. Tizenegy nap múlva emlékezünk meg közelmúlt történetünk gyászos napjáról, 1939. március 15-ről, amikor a hitlerista nácizmus szétzúzta köztársaságunk egységét, megszállta hazánkat és ránk erőszakolta a megszállás rabszolga rendszerét. Nem hunyhatunk szemet ama tények fölött, hogy ta német militarizmusnak és imperializmusnak e múltért felelős erői ma ismét elég nagy befolyást gyakorolnak a Német Szövetségi Köztársaság állami politikájára és már régen kulcsfontosságú helyeket szereztek a NATO-ban. Indokoltan a legnagyobb éberségre késztet az a lény, hogy a Német Szövetségi Köztársaság területén összpontosították a NATO atom- és rakétafegyvereinek Java részét és hogy a nyugatnémet Bundeswehr makacsul egyre nagyobb befolyást követel magának, hogy dönthessen e fegyverek felhasználásáról és bevetéséről. Csodálkozást é? gyanakvást kelthet csak bennünk a Német Szövetségi Köztársaság egyes NATO-beli partnereinek feje tetejére állított logikája, hisz egyfelől úgy tesznek, mintha megállapodásra törekednének arról, hogy ne adjanak atomfegyvereket további országoknak, másfelől pedig mindent megtesznek annak érdekében, hogy a Német Szövetségi Köztársaságnak jelentős részé legyen a NATO úgynevezett sokoldalú atomerejének felépítésében. Nem hiszünk az úgynevezett kollektív biztosítékokban, amelyekkel ennek az elképzelésnek a védelmezői és a Német Szövetségi Köztársaság szóvivői érvelnek, amikor — az atomközösségen belül — magasztalják az úgynevezett kölcsönös ellenőrzés előnyeit. Ogy véljük, hogy mihelyt az atomfegyverkezésre beállított nyugatnémet militarizmus egyik kezét ráteszi az atomfegyverekre, tüstént még többet fog akarni és tovább folytatja önálló, agresszív atompolitikáját. Ezt a tanulságot hozta a múlt, amikor értéktelen papirosnak bizonyult minden olyan biztosíték, amely hivatott lett volna .ellenőrizni" a német militarizmust, ehelyett azonban újból talpraállította az argesszív német fegyveres erőket. Ezért teljesen indokoltnak tartjuk a Szovjetunió határozott figyelmeztetését, amely nemrég átadott' tiltakozó jegyzékében hangsúlyozza: aggasztó következményekkel járhat az a tény, hogy a Német Szövetségi Köztársasásnak atomtöltetek szállítására alkalmas rakétafegyvereket adtak. Teljes egészében azonosítjuk magunkat azzal az állásponttal, hogy véget kell vetni a Német Szövetségi Köztársaságban megfigyelhető veszélyes fejlődésnek és ennek érdekében együttesen, a leghatározottabban kell fellépniük mindazoknak az erőknek, amelyek szivükön viselik a béke ügyét, mivel ha ez a fejlődés tovább folytatódik, úgy az csak kiélezheti Európában a konfliktusok és a különféle provokációk veszélyét. Ezért teljes mértékben támogatjuk a Német Demokratikus Köztársaság kezdeményezését, amely nemrég azt javasolta, hogy mindkét német állam mondjon le az atomfegyverek gyártásáról, megszerzéséről és tárolásáról német földön, mert úgy véljük, hogy ez is elősegítené az európai viszonyok fokozatos konszolidálását. A Német Szövetségi Köztársaság belső fejlődését értékelve nem hagyunk figyelmen kívül bizonyos részleges pozitív jelenségeket, például azt a tényt, hogy a közvélemény nyomására egyes kompromittált revansistáknak vissza kellett vonulniuk a közéletből, vagy hogy a Német Szövetségi Köztársaságban bírósági tárgyalások folynak a koncentrációs táborok bűnösei ellen. Ám az az ellenállás, amellyel a Német Szövetségi Köztársaság kormányának politikája viseltetik a nemzetközi feszültség enyhítésével szemben, arra késztet, hogy felvessük a kérdést: vajon ideiglenes taktikának vagy becsületesen értelmezett szándéknak tekintsük-e azokat az ajánlatokat, amelyekkel rendezni kívánják a Német Szövetségi Köztársaság és keleti szomszédainak viszonyát. Ez a kérdés különösen indokolt, mert azt látjuk, hogy Nyugat-Németország ugyanakkor nyomást gyakorol egyes nyugati államokra és akadályozni igyekszik a szocialista országokkal való kereskedelem és hitelegyezmények kibővítését így látjuk a kérdést mi, bár újból hangsúlyozzuk, az a szándékunk, hogy a békés együtttélés, egyenjogúság, kölcsönös előnyök biztosítása alapján jószomszédi egyetértésre jussunk. Elvtársak, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság a békés együttélés politikájának keretében támogatni fog minden olyan lépést, amely a nemzetközi feszültség enyhílésére vezet, és arra törekszik, hqgy hozzájáruljon a népek kölcsönös megértéséhez. Ezért továbbra ls fejleszteni igyekszünk a különböző társadalmi rendszerű államok baráti kapcsolatait, fejlesztjük kölcsönösen előnyös gazdasági és kereskedelmi Kapcsolatainkat, támogatjuk a tudo mányos és technikai cserét, kibővítjük kulturális kapcsolatainkat. A magunk lehetőségei szerint elsősorban a gyarmati uralom igája alól felszabadult országokat fogjuk támogatni új életük építésében, politikai és gazdasági függetlenségtik megszilárdításában. Ezért támogatjuk az afrikai országok tavalyi Addis Ababa-i csúcsértekezletének, valamint az arab országok idei kairól konferenciájának határozatait, amelyek hatékonyan hozzájárulnak a gyarmati rendszer minden formájának felszámolásáért, a békéért és a haladásért folytatott harchoz. A felszabadult országokhoz való viszonyunkat tekintve tovább folytatjuk a gazdasági együttműködés kibővítésére irányuló erőfeszítéseinket, s azzal nyújtunk segítséget ezeknek az országoknak, hogy szakembereket küldünk hozzájuk és országunkban vendégül látjuk az említett országokból érkező diákokat, gyakorlati szakembereket, kellő oktatsában, kiképzésben részesítjük őket. A nemzetköz! gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről szólva nem feledkezünk meg a fejlett tőkés országokkal való kereskedelmi kapcsolatainkról sem, hisz ezekkel az államokkal — fejlett ipari ország lévén — jő üzleteket köthetünk az egyenjogúság és a kölcsönös előnyök biztosítása alapján. Ez azt jelenti, hogy felajánlhatjuk nekik bizonyos gyártmányainkat, amelyek iránt érdeklődnek, s másfelől- mi is sok olyan dolgot vásárolhatunk tőlük, amelyekkel nem rendelkezünk és amelyekre szükségünk van. Az utóbbi időben egész jő kereskedelmi kapcsolatokat létesítettünk számos fejlett tőkés országgal. Nyíltan megmondjuk, hogy a hosszú lejáratú kereskedelmi szerződések megkötésének hívei vagyunk és úgy véljük, jó vevői lehetünk sok olyan gyártmánynak, amelyeket a tőkés országoknak el kell adniuk, s amelyek iránt érdeklődünk. Azt az elvet követjük, hogy a szocialista és tőkés országok kereskedelmi kapcsolatainak kibővítése mindkét fél számára hasžnos, előnyös, és megteremti ' a békés együttélés, világszerte a bék :és viszonyok fejlesztésének alkalmas bázisát. Köztársaságunk tántoríthatatlanul síkraszáll a szocialista internacionalizmus, a szocialista országok közti testvéri együttműködés lenini elvei mellett. E szellemben fejlesztjük a Szovjetunióhoz fűződő nemzetközi kapcsolatainkat ís, ami számunkra egyben állami függetlenségünk védelmét és biztosítását jelenti. Ezt fejeztük ki azáltal is, hogy 1943. december 12-én kelt szövetségi szerződésünket további húsz esztendőre meghosszabbítottuk. Ezzel kapcsolatban számunkra nagy jelentőségű az a tény, hogy a vezető szovjet elvtársakkal novemberben folytatott tanácskozásaink során megállapodtunk abban, hogy tovább mélyítjük gazdasági, kulturális, tudományos-technikai és termelési együttműködésünket. Ennek alapján a gyakorlatban fokozatosan egyre közelebb kerül egymáshoz a csehszlovákiai és a szovjet gazdaság. Ez lehetővé teszi népgazdaságunk további fejlesztését és jelentős mértékben biztosítja nemzetközi kereskedelmi kapcsolatainkat. A többi szocialista országgal is Igyekszünk elmélyíteni gazdasági együttműködésünket mind kereskedelmi kapcsolataink kibővítésével, mind a kölcsönös gazdasági segítség biztosításával, a tudományos és műszaki együttműködés kiszélesítésével, valamint terveink összehangolásával és a termelés szakosításának elmélyítésével. A Szovjetunióval való testvéri szövetségünk alapja Csehszlovákia Kommunista Pártjának és a Szovjetunió Kommunista Pártjának forradalmi marxista—leninista egysége, az a tény, hogy mindkét párt egyforma nézeteket vall a szocializmus és a kommunizmus építéséről, a szocialista világrendszer küldetéséről, a nemzetközi kommunista mozgalom egységéről. A lenini eszméknek és tetteknek ez az internacionális egysége, amely más kommunista és forradalmi munkáspártokkal ls egybekapcsol, egyik legfőbb célkitűzésünk. Arra törekszünk, hogy megszilárdítsuk a nemzetközi kommunista mozgalom egységét és ezért határozottan elutasítunk minden meggyöngítésére vagy megzavarására irányuló törekvést és akciót. Kommunista pártunk ezért a Szovjetunió Kommunista Pártjának oldalán gondosan mérlegelni fog minden lépést, amelyet annak érdekében teszünk, hogy következetesen harcoljunk a nemzetközi kommunista mozgalom egységéért, a szocialista országok egységének megszilárdításáért a marxizmus-leninizmus elvei, a kommunista és munkáspártok 1957. és 1960. évi nemzetközi értekezletein jóváhagyott elvek alapján. Népgazdaságunk jelenlegi legfontosabb feladatai Elvtársak, belpolitikai helyzetünkkel kapcsolatban nyilván helyes lesz, ha a Nemzeti Front mai ülésén tüzetesebb figyelmet szentelünk az egységes szocialista társadalom építésével kapcsolatos egyes időszerű és távlati kérdé seknek, amelyekre a fő súlyt helyezzük majd a választási kampány során és a megválasztott szervek munkájában is. A legutóbbi választások óta eltelt időszakban jóváhagytuk új, szocialista alkotmányunkat. Cikkelyeiben kifejezésre jutnak a társadalmunk életében bekövetkezett szociális, gazdasági és ideológiai változások, amelyeknek eredményeként hazánkban végleg győzedelmeskedett a szocializmus. Ugyanakkor következetesen ügyeltünk arra, hogy az alkotmány ne szorítkozzék csupán az elért eredmények politikai és jogi kodifikálására, hanem egyben programszerűn kifejezésre juttassa további szocialista fejlődésünk irányát és céljait. Közel négy esztendő múltán most számba vehetnénk, mily mélyen hatották át az alkotmány alapvető programszerű elvei életünk legfőbb területeit, — gazdaságunkat mint a társadalom fejlődésének anyagi alapját, fársadalm 1 viszonyainkat, szocialista társadalmunk politikai-ideológiai fejlődését. E tekintetben az elért eredményeket alapvetőn felmérték és távlati célokat ts kitűztek a Csehszlovákia Kommunista Pártjának XII. kongreszszusán hozott határozatok, valamint a hozzájuk kapcsolódó központi bizottsági plenáris gyűlések határozatai, amelyek konkrét irányelvekben dolgozzák fel a XII. pártkongresszus vonalát az egész Nemzeti Front, valamennyi állami, gazdasági és ideológiai szerv és intézmény politikai, gazdasági és ideológiai munkája számára. A XII. kongresszus irányvonalából a párt gazdaságpolitikájának végrehajtása számára az az alapvető szempont következik, hogy elsősorban elvi szerkezeti változásokra kell törekednünk Ipari termelésünkben, ame lyek lehetővé teszik, hogy a legközelebbi években sikeresen kielégíthessük a korszerű tudomány és technika támasztotta igényeket. Lényegében arra törekszünk, hogy alapvető minőségi változásokat érjünk el hagyományos iparágainkban, a kohászatban és gépiparunk mindkét ágában, érvényre juttassuk a vegyipari termelés elsődleges fejlesztésének és időelőnyének elvét új nyersanyagok biztosítása, a könnyűipar követelményeinek kielégítése és elsősorban szocialista mezőgazdaságunk általános korszerűsítése érdekében. Az a célunk, hogy anyagi-gazdasági bázisunk általános és kölcsönösen egybehangolt szerkezete, célszerű bekapcsolása a nemzetközi szocialista munkamegosztásba lehetővé tegye a munkatermelékenység további lényeges növelését és a szocialista társadalom egyre nagyobb szükségleteinek kielégítését. * Bonyolult feladatot oldunk meg tehát — lényegében szocialista gazdaságunk harmadik átépítését. Mint ismeretes, az első átépítést 1915 után hajtottuk végre, amikor arról volt szó, hogy leküzdjük a háború következményeit, levonjuk a termelőerők új elosztásának következményeit elsősorban azáltal, hogy a határvidékről termelési kapacitásokat helyezünk át Szlovákiába, s egyben megerősítsük nehéziparunkat. A második átépítés az ötvenes évek elején kezdődött és a szocializmus anyagi-műszaki bázisa felépítésének megindulását Jelenti, ám ugyanakkor iparunknak alkalmazkodnia kellett a nemzetközi helyzetben beállt változásokhoz is, amelyeket a hidegháború, az imperialista blokád és a koreai háborús konfliktus Idézett elő; ekkor tettük meg az első lépéseket annak érdekében, hogy gazdaságunkat bekapcsoljuk a szocialista gazdaság világrendszerébe. Tény, hogy az említett belpolitikai és további külpolitikai viszonyok arra késztettek, hogy felépítsünk bizonyos múlhatatlanul szükséges, de ma már számunkra veszteséges üzemeket, például ércdúsítókat és hozzáfogjunk a fémben szegény ércek (Folytatás a 3. oldalon) 0] SZÖ 2 * 1964. március 5.