Új Szó, 1964. március (17. évfolyam, 61-90.szám)

1964-03-29 / 89. szám, vasárnap

Egy amerikai turista, aktvei a delhi csillagvizsgálóban, a Dzsantar Mantarban találkoztunk, panaszkodott, hogy milyen furcsa demokrácia van Indiában. A tehenek bemehetnek akármelyik hindu templomba, de fit becsületes kereskedő létére a kapuőr nem ereszti be. — Talán az lesz az oka, hogy fehér a bőröm, ugye? Vagy bosszút akarnak rajtunk állni a négerek miatt...? Csasztrl professzor úgy nevetett ezen a történeten, mint a legjobb adomán. Mekegett és csuklott. Aztán levette a szemüvegét és megtörölte könnyes szemét, és amikor végre viszszanyerte komolyságát, kijelentette: — A vallás nálunk hagyomány! — De mintha eszébe jutott volna, hogy efféle magyarázattal egy Ízben már kiábrándított, sietve hozzátette: — Gondolják meg, mennyi minden segíti elő Indiában a meghasonlást és az egyenetlenséget. Nyolcszázharmincöt nyelv. Számtalan nemzetiség. Egy sereg kaszt és alkaszt. Társadalmi és szociális különbségek. Szokások. A vallás az egyetlen, ami Indiát összetartja. Ha hozzá mernénk nyúlni, az a katasztrófát jelentené. India megszűnnék állam, ázsiai nagyhatalom lennil Szaval egyenesen provokálták a vitát. De mivel a szó szoros értelmében a szent emberek, a szádhuk birodalmának küszöbén álltunk, okosabbnak találtuk, ha a vitát más alkalomra halasztjuk. Előbb jól körülnézünk ebben a mennyel birodalomban. Csasztrl még elmagyarázta, hogy szádh szanszkrit eredetű szó, eredeti jelentése: jót tenni valakivel. Az igazi szádhu tehát nem törődik a maga javával, hanem elsősorban felebarátaival. Tudják mit, nem is maradunk itt Hardvárban, éjszakára átmegyünk Szaptarslba, van ott néhány jó ismerősöm. Szaptarsíban még híre-hamva sincs a Himalájának. A Gangesz széles völgyben kanyarog, sok ágra szakad és megint egyesül, a hegyeket csak ssjteni lehet valahol a mangofák koronája fölött. Idilli alkonyat volt, kristálytiszta az ég, és amikor egy pillanatra megálltunk a kocsival, a harangok sok hangú szavát hallottuk, bim-bim-bam, bim-bam, hegyi falvakban harangoznak Így, siessetek haza gyerekek, mielőtt a prikurics zsák|ába dug.. Kristálytiszta volt a folyó is, vize kissé zöldes színű, mint a hegyi patakoké. Ogy látszik, más a Gangesz, mint amilyennek képzeltük, iszapnak, szennynek nyoma sincs benne, talán osak lenn a torkolatnál, ahol a folyó száz meg százmillió ember bűnétől terhesen ömlik az óceánba. A part mentén néhány asszony fürdött. Amelyik legközelebb állt hozzánk, sokáig játszott a vízzel, tenyerével merített belőle, hagyta, hogy lassan kicsurogjon az ujjai közt, mintha papnő végezne titokzatos szertartást; csak aztán merült meg néhányszor a folyóban. Fiatal és szép termetű asszony volt, a nedves ruha alatt élesen kirajzolódtak vonalai az alkony fényében. Igen, idill, gondoltuk, Vesztaszűzek a folyó partján; ezen a tájon csak szent férfiak élnek, a sellők sein udvarolhatnak másnak, csak a víznek... Kis idő múlva véget ért a fürdő, az asszonyok leguggolva levetették ruhájukat és száraz köntöst öltöttek, amelyet előzőleg a nagy szürke kövekre terítettek. Szaptarsíban, ahová nemsokára megérkeztünk, egyszerre vége szakadt az idillnek. A kapu mögött egyenes sorokban álltak az asramok, kőből, téglából épült kis házak, nyitott oszlopos előcsarnokkal, kölócával a bejáratnál és kemény fapriccíekkel odabenn. A házak üresek voltak, valamennyi szádhu a közeli templomban vett részt esti istentiszteleten. Bennünket is odavezetett Sri Manohár Lál, az asramok szakállas gondnoka. A harangszót most egész közelről hallottuk, néhány oldalról ls jött a hangja, a bim-bamozásba egyhangú, dörmögő és végtelen imádság vegyült, amelybe itt-ott mutáló kamaszos hangok vágtak bele. Aztán a sok szakállas szent közül tíz év körüli fiúk bukkantak elő, gyerekek, akik a szent emberek mesterségét tanulják; mihelyt véget ért az imádság, felugráltak a harangok kötelére, egyiket a másik után megszólaltatták, aztán amúgy fiúk módjára nyakukba szedték a lábukat, futásnak eredtek. Kiürült a templom, a szádhuk is szétszéledtek; csak egy maradt viszsza az előcsarnokban, a villanylámpa vaksi fényénél tovább folytatta munkáját, amelyet nyílván az istentisztelet szakított félbe. Festő Inkább mázoló. Rikító színekkel pácolta be a szentek szobrait, meredt szemű, elálló fülű alakokat. Ez itt Bhavarádzs, magyarázta készségesen Manohár Lál, amott meg Gautáma és Kasiab, kissé odább Dzsamadagni meg Atri, a két utolsónak a neve pedig Visva Mitr és Vszist, ők a szaptarsi templom hét szentje. Szapta tudniillik hetet jelent, rsl pedig szentet. Szent emberek a Gangesz partján A szent szobrok rikító színeikkel feliűnően emlékeztettek a körhinták falovaira Bent a templomban még két pingált isten volt, a Gangesz születését ábrázoló képen. Hardvár fölött a folyó hót ágra szakadt (megint a szent hetes, vagy ha úgy tetszik, a hét szenti), kissé tovább — Rsikes előtt — úből egyesült, elfolyt üéve Prajág, Uttar Kási és Gangotri helységek mellett, amelyeket bájosan kezdetleges módon, a folyó kanyarához tapadt roskadozó szentélyekkel ábrázoltak, és egész fönt, a mennyei Himalája csúcsán valami isten trónolt és egész prózai módon vizelt tisztelt kollégája, Siva fejére, mint az a haszontalan kisfiú, aki a kocsmák ivójában óva Inti a tisztelt vendégeket: az istenért, ne igyanak vizet! A festmény legjobban kis cimboránknak, Muhavírnak tetszett. Ö, áldott gyermeteg lelkek, mit bánjátok ti a szent folyó isteni eredetét ábrázoló jelképeket... Most aztán győzd meg róla ezt a fiút, hogy a Gangesz Siva fejéből ered! Csak Csasztrl vágott fennkölt képet, úgy látszott, ő az egyetlen köztünk, aki csöppet sem sajnálja a lepisilt Sivát. Amikor másnap megköszöntük Sri Manohárnak az éjjeli szállást, és már indulófélben voltunk, szakállas vendéglátónk sietve magyarázni kezdett Csasztrlnak és kézen fogva vezetett az egyik asrámhoz,. Azt mondja, a földijük él itt, beszélniük kellene vele, magyarázta Csasztri, de amit a földiről mondott, nem vettük nagyon komolyan, mert az Indulok szerint minden európai egy nyelve' beszél. Közepes termetű, szemüveges, szakállas férfi fogadott. Nyaka k'írül sál, öltözete világos pulóver, rövid kabát, fején fülére húzott sapka, átmenet a sfzők csuklyája és az álarc között, ilyesmit viselt Lindbergh, amikor először repülte át az Atlanti-óceánt. Tüstént beljebb tessékelt. Az asztalon egy halom könyv és jegyzet, köztük rozoga Remington Írógép, benne angol szöveggel teleírt papírlap, a sarokban két-három bőrönd. — Anuruddha buddhista lelkész vagyok, — mutatkozott be angolul. De nem a britek nyelvén válaszoltunk neki, hisz olyan jellegzetes keménységgel ejtette ki az r-betűt, hogy tüstént németre fordítottuk a szót. Vendéglátónk meglepett képet vágott, de hamarosan ömleni kezdett belőle a szó, das ist aber herrlich, meine Herren, már régen nem beszéltem németül, nagyon örülök ... Keresgélni kezdett egy csomó fénykép között, előhalászott közülük kettőt és büszkén magyarázta: — Ez Itt őszentsége a dalai láma 1956-ban Lhasszában, ez meg én vagyok mellette, éppen egy tibeti szertartáskendőt adok át neki. Hát bizony, ha nem mondja, sohasem jövünk rá, hogy ő is rajta van a képen: olyan sima volt a koponyája meg az álla, mint a csecsemőé. — Nem hiszik? — kérdezte tréfásan, és két kezével eltakarta torzonborz szakállát, — ezt a bozótot néha leborotválom, szeretem a változatosságot, rendszerint csak télen át növesztem. Szavalnak igazolására elővett egy könyvet, amelynek címlapján ez állt: „Bevezetés a lámalzmusba". Látiák, ezerkétszáz példányban jelent meg a Hoshiarpur kiadónál, úgy felbátorodtam tőle, hogy tüstént hozzáfogtam az önéletrajzom megírásához, kész regény, nézzék csak, már az oldalkorrektúrát is megkaptam, olyan érdeke^ hogy filmet akarnak csinálni belőle... — Ki akarja megfilmesíteni? — Hát... a dolog még nem egészen biztos, előbb valakinek meg kell frnia a forgatókönyvet, és így tovább. No de az a legkevesebb, fejemet teszem rá, hogy nem egy, hanem jó néhány film is kitelnék belőle. Képzeljék csak el, egy német buddhista szerzetes életének regénye, micsoda siker lenne! Az asztalon hevert az önéletrajza, kész regény, világra szóló szenzáció — de a tiszteletreméltó Anuruddha nem sokat akart beszélni magáról. Az igazi nevét sem mondta meg. — Hát igen, fiatal koromban nem éltem éppen aszkéta módjára, szó sincs róla. Tudják, Idegenlégió és a zsebem teli volt pénzzel, meg nők, aztán lejárt az szerződésem és gondoltam, hazalátogatok Németországba. Az ördög ültette a fejembe ezt a szerencsétlen gondolatot. Ezerkllencszázharmlnckilencet írtak, alighogy megérkeztem Németországba, két hónap múlva már Dachauban ültem. Persze csak egy évig, aztán tengerész-egyenruhába bújtattak. Negyvennégyig ettem a komiszkenyeret, akkor sikerült Norvégiából átszökIR7AK: Z1KMUHD * HANZELKA nöm Svédországba. Ott megházasodtam, és amikor a feleségem ötvenháromban meghalt, buddhista leltem és ide költöztem Indiába A története tele volt ellentmondásokkal. — A bolti árból tizenöt százalék ezerkétszázas példányszámnál nem sok, de nincs szükségem pénzre, a hinduista hivők kőnvöradományalból élek, bár buddhista vagyok. Szent ember vagyok, de mindennap a nagy filmem jár az eszemben, milyen híres leszek egy csapásral Igen, a családom valamennyi tagja náci volt, magas állásokat töltöttek be, de én nem, én nem. Nyugat-németországi útlevelem van, de nem vágyódom haza, különben ls fekete listára tettek. — Miféle fekete listára? Sietve új kéziratára terelte a szót, mintha nem ís hallotta volna kérdésünket. A könyv talán már jövőre megjelenik... Egyszerre sietős lett a dolga, auf Wiedersehen, mondta és sapkáját még jobban a fülére húzta. Önkéntelen mozdulat, behúzódni a csigaházba, hagyjanak békénl Dachau. Más ha az ember fogoly volt a táborban, és megint más, ha kápót csináltak belőle. Mit tetoválhattak a testére? Talán megkérdezhetnénk valamelyik szent embertől, esetleg észrevették, amikor együtt fürödtek a Gangeszban. Valóban együtt szoktak fürödni? Ml lehet a bőrén? Heftling-szám, vagy horogkereszt, vagy két hegyes, csúcsos S-betű? Csasztrl csak hosszabb idő múlva értette meg, mit akarunk, de a fejét rázta. Még megbánthatnánk őket. Különben is a görbe szárú kereszt semmi rosszat sem jelent, nézzenek körül, ott láthatják minden hinduista templomon... Igaza volt. De ml nem a szvasztíkát kerestük, hanem a jobb felé fordított pókkarú horogkeresztet. Decemberi nap volt, de mintha nem ls Indiában lennénk. Az addig nefelejcs kék mennybolt dél felé beborult, az első villám belehasított a felhőkbe, és fél órával később úgy szakadt az eső, hogy egy lépésre sem lehetett látni. Másnap az egyik lapban azt olvastuk, hogy a felhőszakadás nemcsak Muzaf-farnagar és Hardvár környékén pusztított, hanem egész Pandzsábban is egy sereg házat rombadöntött, és hu kibékült az eső istennel, és véget vetett az éhségsztrájknak Mintha az ördög is a kezünkre játszana, ugyanannak az újságnak a harmadik oldalán újabb szent emberről adlak hírt SADHU'S HOAX — így hangzott a cím Egy szádhu tréfája. Manghi Rám, delhi kereskedőnek szerdán 3340 rúpiája bánta, hogy a derék boltos meg akarta duplázni a pénzét, jelentette a lap helyi tudósítója. A derék tőzsér éppen boltja előtt ült Pahari Dhirádzsban, amikor megjelent előtte egy sáfrány színű köntösbe öltözött szádhu és azt állította, hogy összpontosított gondolatainak erejével képes megduplázni bármilyen összegű pénzt. Tíz rúpiát kapott, elmormogott néhány titokzatos imádságot, és hamarosan húsz rúpiát nyomott az álmélkodó boltos kezébe. Ez megszilárdította Manghi Rám hitét, hogy a szent ember valóban természet fölötti képességekkel rendelkezik, rábízta egész heti bevételét összesen 3340 rúpiát és megkérte, Ismételje meg a varázslatot, bőkezűn megjutalmazza érte. A szádhu sokáig motyogott, gondosan köntösébe rakta a pénzt és egy csomagot adott át a kereskedőnek, de óva intette, nehogy napkelte előtt felbontsa, mert elvész a heti bevétele. Másnap reggel Manghi Rám óvatosan felbontotta a csomagot — nem talált benne mást, csak néhány üvegcserepet. A rendőrség megindította a nyomozást. — És az újság még tréfáról ír! — mérgelődött Csasztrl, amikor elolvastattuk vele a kis cikket. — Csalás, szélhámosság, közönséges bitang csalás, a jámbor emberek bizalmával való viszaélés. Várjanak csak, ha majd eljutunk Rsikesbe, megmutatom a Gangesz bal partján a Szuarg-asramot. Szuarg mennyországot jelent, és én mondom maguknak, csöppet sem fognak csodálkozni, ha megmondom, ki adta ezt a nevet az asramnak... Csasztrl nyelvész volt. Tanár ember. Logikusan mondta el a történetét, mintha az iskolában, diákjainak magyarázna. Előbb elmondta, hogy nanga meztelent jelent, baba pedig eredetileg öregembert, tehát élemedett korú, tiszteletre méltó embert, átvitt értelemben szentet. De akit nanga babának hívnak, annak nem kell sem meztelennek, sem szentnek lennie, Rsikesben majdnem minden szádhu ezt a nevet viseli, akár sárga, sáfrány — vagy narancsszínű köntöst hord, akár remeTéísÖnt él a Gangesz bal partján, a sziklák barlangjaiban és egész évben egyszer sem mosakszik, vagy naponta rendszeresen eljár etetésre a rsikkesi asramba... Az a nanga baba, aki olyan nagy érdemeket szerzett a Mennyel asram körül, azzal tűnt ki, hogy mindent ki tudott csalni az emberektől. A KAPU MÖGÖTT EGYENES SOROKBAN ÁLLTAK AZ ASRAMOK... Amrltszarban megmentette egy hatvan éves szádhu életét. Megmentette az életét? Alighanem sajtóhiba lesz, azt akarták írni nyilván, hogy véget vetett az életének. Nem volt sajtóhiba. A szádhu huszonkilenc nappal előbb éhségsztrájkba kezdett, így akarta megbüntetni az eső-istent, aki ügyet sem vetett könyörgéseire és hagyta, hogy az aszály elpusztítsa a termést. Felállította sátrát egy nagy banjánfa alatt, a Hathi kapu közelében, és imádkozni kezdett az esőért. Hívei ls imádkoztak — nem az esőért, hanem a szádhuért, hogy bele ne haljon az éhségsztrájkba. Szerda óta a szent ember állapota válságosra fordult, telefonálta a Statesman tudósítója Amritszarből. Elvesztette öntudatát De amikor tegnap az első esőcseppek dobolni kezdtek sátra ponyváján, magához tért. A hálás parasztok biztos helyre vitték és megetették. A szádamire csak kedve támadt. Egyesek hipnotizőrnek tartották, de mások — köztük a kárvallottak ls — isteni sugallatnak tulajdonították csodálatos erejét. Ezt a nanga babát egy Ízben felszólította a többi szádhu, rendezzen számukra bhandarát, vendégelje meg őket. Nanga babának egy anna sem volt a zsebében, de nagylelkűn megígérte, hogy gondoskodik a vendégségről, felöltötte kopott köntösét és beállt a sorba az áldozati ghatnál. Éppen nagy zarándoklat volt, ilyenkor a zarándokok elsorjáznak a szent emberek mellett és aprópéznt nyomnak markukba, az egyiknek két pajzsot, a másiknak egy annát, és ha nagyon adakozók akarna kienni, esetleg negyed rúpiát. Ritkaság, ha valakinek egy egész rúpiát adnak, mert sok a szent, ki győzné őket pénzzel... Nanga baba a zarándokokra nézett. Nanga baba tudott nézni. Csinos arányos arca volt, jóságos fekete szeme, s mihelyt pillantása megakadt a tömegben a kiszemelt áldozaton, többé nem vette le róla tekintetét. „Öt rúpiát, öt rúpiát", mormolta alig hallhatón, amikor a zarándok megállt előtte és két annát akari a markába nyomni. A zarándok meghökkenve visszarántotta kezét, óvatosan kibontotta kendőjét, visszatette a két annát és reszkető ujjakkal előkaparta az öt rupiás bankiegyet. — Csak öt rúpia? — kérdezte nanga baba, — ilyen keveset adsz ezen a szent napon? A megrökönyödött zarándok a szádhu kezébe szórta minden pénzét, több mint száz rúpiát. Talán messziről jött, Vanáraszból vagy Patnából, talán egész éven át kuporgatta a pénzt, hogy elmehessen a himalájai szent helyekre, és most egyeilen annája sem maradt ennivalóra, a hazatérésre, koldus lett belőle, nyugodtan odaülhetett volna sáfrányszínű köntösbe bújt kéregetök közé. Kiment a templomból, sírva fakadt, elpanaszolta barátainak, hogy egy nanga baba kifosztotta, megmutatta nekik az üres kendőt. Elmondta, mi történt. Barátaival együtt visszament a szádhuhoz, de amikor odaértek, a zarándok elvesztette biztonságát, dadogni kezdett, hogy valószínűleg elvesztette valahol a pénzét, dehogyis fosztotta őt ki a nanga baba, becsületes, derék ember, csak merjétek bántani! A nanga baba csak nézett nyugodt, jóságos fekete szemével, egy szót sem kellett mondania védelmére. Este megvolt a vendégség, a nagyszerű bhandara, amelyet még sokáig emlegetlek a derék szádhuk. — De azt Ígértem, hogy elmondom a Mennyei asram történetét, — mondta hirtelen Csasztri. — Valamikor ötvennégyben Bombayből egy gazdag mabaránl jött Rsikesbe, rúpiákat osztogatva elhaladt a szádhuk mellett, és egyszerre megakadt rajta a két jóságos, fekete szeme. Vannak nők, legalábbis azt mondják, akik nem tudnak ellenállni az ilyen szemeknek. Az asszony félre húzta nanga babát és megkérdezte tőle, nincs-e szüksége pénzre, a maharadzsa Angliában él, ő meg annyira egyedül van, vigasztalásra lenne szüksége, és Így tovább. Nanga baba nem volt kezdő. Tudta, hogyan kellesse magát, hogyan szítsa az asszony tüzét. Lesütötte szemét, azt mondta: „Rólam isten és a jó emberek gondoskodnak, világi dolgokra nincs szükségem". De még mielőtt lenyugodott volna a nap, nyolcezer rupla ütötte a markát. A nagylelkű maharáni azért adta, hogy építtessen belőle asramot, de tartsa titokban, kitől származik az adomány, az asram ne viselje az ő nevét, hanem nevezzék például Mennyeinek, Szuarga asramnak. Így épült fel néhány hét múlva a Gangesz partján a szent emberek új otthona, gondnoka a jóságos fekete szemű, csinos nanga baba lett, a maharáni többé el sem ment Rsikesből, úgy élt mint a paradicsomban — a Mennyei asramban. Aztán meggondolta a dolgot, és hogy ezentúl lelki vigaszért ne kelljen a messzi Himalája tövébe utaznia, magával vitte a derék szádhut Delhibe, vett neki egy bungalót, százötvenezer rúpiáért, hozzá legújabb típusú amerikai Packard kocsit, még autót vezetni is megtanította. Csasztrlnak dühösen szikrázott a szeme, nehéz lett volna megmondani, mi háborította fel, az emberek hiszékenysége, vagy a „pucér szentek" ravaszsága. Még magán viselte a piros pöttyöt, amelyet a hardvári ghatnál pingált a homlokára, de valószínűtlennek tartottuk, hogy ez a derék tanár ember, aki Delhiben különórákból tartja el nagyszámú családját, képes lenne sorba venni a szádhukat és annákat vagy negyed rúpiákat nyomni a markukba. Kétségeink szertefoszlottak, még mielőtt Rsikesbe értünk volna. — A szádhuk problémáját nem szabad európai szemmel nézniük, — mondta Csasztri. — Millió számra élnek Indiában. A maguk nyelvén improduktív erőknek nevezném őket. Más millióknak kell dolgozniuk rájuk, és szívesen teszik, mert a hinduizmus egyik fű parancsolata, hogy gondoskodjunk a rászorultakról. Lényegében Gandhi filozófiáját követik. Hogy hasznára vannak-e környezetüknek? Természetesen. Faluhelyt az embereket lemondásra, alázatra, józanságra tanítják. Arra ösztönzik őket, hogy törődjenek bele sorsukba. Békeszerető emberek, pacifisták. Higygyék el, mindegyik felér legalább száz rendőrrel ... — Vagyis a haladás fékjei. Törődj bele nyomorúságos életedbe e világon, akkor a mennyekbe jutsz, és jobb életed lészen a túlvilágon. — Azt nem mondtam, — tiltakozott Csasztri. — Csak békességet akarok e világon. Űk sem tehetnek róla, hogy néha egy-egy gazember furakodik közéjük. — Ráadásul mindegyik felér száz rendőrrel. — Talán többel is. Ezért a kormány ls megbecsüli őket, nem engedi, hogy akár a hajuk szála is meggörbüljön ... Ü] SZÖ 2 * 1964. március 4.