Új Szó, 1964. március (17. évfolyam, 61-90.szám)

1964-03-22 / 82. szám, vasárnap

A lengyelországi hajógyárak az idén 50 ú] hajút épitenek. Lengyelország 22 hajót magának gyárt, 28-at exportál, kettőt pedig átad Csehszlovákiá­nak. A képen: A hatalmas hajómotor tengelyének szerelése a poznani ha­jógyárban. (ČTK—CAF felvétele) Uj feladatok előtt Gomulka elvtárs záróbeszéde a LEMP KB ülésén A Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsága 15. plenáris ülé­sének vitája Wladyslaw Gomulkának, a LEMP KB első titkárának felszóla­lásával végződött. Gomulka összegezte a vitában elhang­zottakat, s rámutatott, hogy a köz­ponti bizottság a negyedik kongresz­szusl tézisekkel a pártszervezetek és az egész lengyel társadalom elé alap­vető vitaanyagot bocsátott. Ezzel elsősorban azt akarjuk el­érni — mondotta —, hogy az új öt­éves terv Irányelveinek végleges ki­dolgozásában a párt legszélesebb ré­tegei vegyenek részt. Másodsorban pedig azt, hogy a most folyó ötéves terv 1964—J1965-ÖS két utolsó eszten­dejében a tervteljesítés a lehető leg­jobban sikerüljön és az 1966—1970-es új ötéves terv indulásához jő alapul szolgálhasson. A tézisekről folytatott vitában va­lamennyi szőnok az új ötéves terv egyik fő feladataként a fiatalok el­helyezésének, körülbelül másfél mil­lió új mukahely megteremtésének problémáját jelölte meg. Kétségtelen, hogy ez a párt és az egész társadalom számára a legfontosabb feladat. A probléma megoldása nagyon nehéz Jedrychovski, az állami tervhivatal elnöke beszélt erről a nehézségről. Kifejtette, hogy egy munkahely meg­teremtésének költsége az Iparban 80 ezer és 10 millió zloty körül Ingado­zik. Ha a középarányost vesszük, az új ötéves terv során egy munkahely megteremtésének költsége körülbelül 430 000 zlotyba kerül. Ebből viszont az következik, hogy a 340 milliárd zloty beruházás mindössze 600 ezer munkahely megteremtésére elegendő. Gomulka a megoldás útjaként a kevésbé anyagigényes és nagy mun­kaigényes termékek gyártásának nagyarányú fejlesztését, a közületi szolgáltatások, a szövetkezeti kisipar hálózatának kiszélesítését Jelölte meg. A most meginduló széles körű vi­tában minden alulról jövő, minden helyes Javaslat meghallgatásra kell hogy találjon. A pártszervezeteknek kollektíván kell részt venniük a terv­ről folyó országos vitában — folytatta Gomulka. A mezőgazdaság kérdéséről szólva, Gomulka megállapította, hogy a me­zőgazdaság beruházásának növelése feltétlenül szükséges. A vita konstruktív és reális volt — hangsúlyozta a LEMP KB első tit­kára. — Pártunk a III. kongresszus­tól a IV. kongresszusig hatalmas lé­pést tett előre. A párt minden tekin­tetben megnőtt, megerősödött, párt­fegyelemben éppúgy, mint osztályön­tudatban és a szocialista elmélet el­sajátításában. E párt segítségével megoldjuk az előttünk álló nehéz problémákat. Kitűnő pártszervezetek­kel, munkásönkormányzatokkal, ön­feláldozó aktívákkal rendelkezünk. Az előttünk álló 20 éves évfordulóra tízszeresére nőtt meg ipari termelé­sünk 1938-hoz viszonyítva. Elégedet­tek vagyunk az elért eredményekkel, de nem ülhetünk ölbe tett kézzel. Az új helyzet új feladatokat ró ránk. 0] feladatok állnak a párt, a kormány és társadalmunk minden egyes tag­ja előtt. Meggyőződésem, hogy e fel­adatokat sikerrel meg fogjuk oldani — mondotta a plenáris ülésen el­hangzott vltazáró felszólalásában Wladyslaw Gomulka. Elkerüli Ruby a villamosszéket? A halálra ftélt Jack Ruby családja Percy Foreman houstoni ügyvédet bízta meg az ügy további kép­viseletével. A Kennedy-merénylet­tel vádolt Oswald gyilkosa és a ki­terjedt család a villamosszékverdikt után rövid úton elcsapta Melvin Belli kaliforniai jogászt. Az újonnan választott ügyvéd az amerikai ügyvédi kamara elnöke. Ál­lítólag több mint hétszáz olyan em­bert védelmezett már, aki főbenjáró bűnt követett el, s közülük csak egy végezte vlllamosszékben. Fore­man reményét fejezte kl, hogy ügy­fele a perújítással elkerüli a villa­mosszéket. Ruby halálos Ítéletének fellebbezését Foreman fogja továb­bítani az Illetékes szervekhez. A nyugat-európai országok és az USA vezetőinek értekezlete Washington (CTK) — Willlamsburgbaii (Virginia) megkezdődött a nyugat-euró­pai, amerikai és kanadai nagytőke kép­viselőinek és politikai személyiségeknek háromnapos titkos értekezlete. Újságírók nem vehetnek részt az értekezleten és résztvevői nem tájékoztathatlak a sajtót. Az értekezlet végén nyilatkozatot tesz­nek közzé, mely azonban bizonyára, nem közöl részletes tájékoztatást a tárgyalás­ról. A múlt tapaaetalataí szerint ezeken az értekezleteken dolgozzák kl a Nyugat politikáját. Az "rtekezlet jellegéről ta­núskodik a részwevők névsora. Többek között Dirk Stikker, a NATO főtitkára George Ball, ímerlkat kölügymlniszter­helyettes, Pearson kanadai miniszterel­nök, Defterre francia elnöklelöit, Lange norvég külügyminiszter vesz részt az ér­tekezleten, Phil Burleson, Ruby másik védője perújításért folyamodott a bíróság­hoz, s ezzel megtette az első lépést a hosszadalmas fellebbviteli eljárás elindítására. Folyamodványát azzal Indokolja, hogy Brown bírő négy nagy hibát követett el a dallasi tár­gyaláson: Dallasban folytatta le a tárgyalást, nem biztosította az eset elfogulatlan megítélését, a tárgyalás előtt elutasította Ruby elmeállapotá­nak kivizsgálását, rendőrtiszteket Is kihallgatott tanúként, akik Ruby val­lomásából idéztek. Befejeződött az NDK és Csehszlovákia tervezőszerveinek tárgyalása Berlin (CTK) — Az NDK és Cseh­szlovákia állami tervbizottságalnaK küldöttségei befejezték tárgyalásai kat, melyekről közleményt adtak kl: .„A KGST javaslatára március 16. és 21. között Berlinben tanácskozott az NDK és Csehszlovákia Állami Tervbl­zottságának küldöttsége a két ország gazdasági és tudományos műszaki együttműködésének kérdéseiről. A csehszlovák küldöttséget Oldfich Černík miniszterelnök-helyettes, az Állami Tervbizottság elnöke, az NDK küldöttségét Erich Apel miniszterel­nök-helyettes, az NDK Állami Terv­bizottságának elnöke vezette. A tár­gyalás a kölcsönös megértés és ba­rátság légkörében zajlott le." A Biztonsági Tanács újból a kasmíri kérdésről tárgyalt New York (CTK) — A Biztonsági Tanács eleget tett India kérésének és a kasmíri probléma megvitatását má­jus 5-ére tűzte kl. Carlos A. Bernan­des brazil küldött támogatta a cseh­szlovák küldött álláspontját — a vita elhalasztását. Bernandes hozzátette, hogy a Biztonsági Tanácsot a kasmíri katonai és politikai helyzet súlyos­bodása esetén a kitűzött határidő előtt összehívhatják. Douglas-Home befejezte nigériai London (CTK) — Douglas-Home brit miniszterelnök befejezte kétna­pos nigériai látogatását és, visszatért Londonba. Megérkezése után kijelen­tette, hogy látogatása hasznos volt. Közölte, hogy Abubakar Balewa ni­gériai miniszterelnökkel elsősorban Nagy-Britnnia és volt afrikai gyar­matai közötti kapcsolatokról tárgyal­tak. Bevallotta, hogy a legégetőbb probléma Dél-Rhodésia függetlensége. Arról nem nyilatkozott, hogy milyen álláspontot foglal el a brit kormány ebben a kérdésben. Guadeloupe autonómiát Párizs (ČTK) — Guadeloupe lakos­sága De Gaulle látogatását kihasz­nálva elégedetlenségét fejezte kl a jelenlegi állapotok miatt. Pointe-á-Pitre fővárosában De Gaul­le beszédet tartott, melyben hangsú­lyozta, hogy Guadeloupe Franciaor­szág szerves része. A Jelenlevők erre a kijelentésére önrendelkezést köve­telő jelszavakkal és autonómia fel­iratú transzparensekkel válaszoltak. Paul Yergest börtön fenyegeti Párizs (ČTK) — De Gaulle tábor­nok látogatásának előestéjén az ille­tékes francia szervek úgy döntöttek, hogy törvényellenes ítélet alapján Paul Vergest, Reúnion Kommunista Pártjának titkárát, a Temoignages lap igazgatóját három hónapra bebörtö­nözik. Paul Verges nyílt levelében beje­lentette, hogy nem veti magát alá az ítéletnek, míg nem állítják bíró­ság elé azokat, akik a választási csa­lásokért és a különböző törvényelle­nességekért felelősek. Az Antillák és Réulnon Franciaországban dolgozó állampolgárai nyilatkozatot tettek közzé, melyben sajnálatukat fejezik ki afelett, hogy amikor a francia el­nök Latin-Amerikában a nemzetek önrendelkezési jogáról beszél, Paul Verges réunloni hazafit, a gyarmati rendszer elleni mozgalom egyik ve­zetőjét börtön fenyegeti, mert hű né­péhez és hazájához. Szovjet párt- és kormányküldöttség látogat Magyarországra Budapest (CTK) — Az MSZMP Köz­ponti Bizottsága és a magyar forra­dalmi munkás-paraszt kormány meg­hívására a napokban szovjet' párt- és kormányküldöttség érkezik hivatalos baráti látogatásra Magyarországra, A delegációt Nyikita Szergejevics Hruscsov, az SZKP Központi Bizottsá­gának első titkára, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsának elnöke vezeti. ,, Befejeződött a SZVSZ végrehajtó bizottságának ülésszaka Szófia (ČTK) — Az SZVSZ végre­hajtó bizottságának szófial 27. ülés­szakán pénteken folytatódott a vita Louis Saiiiant-nak, a világszövetség főtitkárának beszámolójáról. Péntek este Georgi Petkov, a szó­fiai városi népi tanács elnöke foga­dást adott az ülésszak részvevőinek tiszteletére. A végrehajtó bizottság szombatra vlrradÖ éjjel tartotta záróülését. Louis Salllant főtitkár záróbeszédében han­goztatta, hogy a felszólalók egyönte­tűen ítélik meg az imperializmus elle­ni harc folytatását és a továbi akció­kat, a társadalmi haladásért küzdő nagy mozgalmat. Az SZVSZ szolidaritást vállalt az Imperialista blokád ellen küzdő kubai néppel. Az üjésről kiadott közlemény értelmében még Jobban támogatni fogja a latin-amerikai és az afrikai országokban végzett óriási szervező munkát, hogy Itt tömegbázisú szak­szervezetek jöjjenek létre. A végrehajtó bizottság több határo­zatot hozott, Jóváhagyta a beszámolót és Louis Salllant megállapításait. El­fogadta a Szakszervezeti Világszövet­ség idei költségvetését, és úgy dön­tött, hogy október 19-re Budapestre összehívja az SZVSZ főtanácsának 13. ülésszakát. Az SZVSZ felvette tagjai közé a Venezuelai Dolgozók Egységes Központját és a Martiniquei Általá­nos Munkaszövetséget, továbbá meg­erősítette a SZVSZ három új titká­rának kinevezését. Eredményes kereskedelmi kapcsolatok Koszigin látogatása egy olasz hajógyárban A Genova (TASZSZ) — A jelenleg Genovában tartózkodó A. N, Koszigin, a Szovjetunió első miniszterelnök­helyettese, kíséretével ellátogatott az Ansaldo hajógyárban. Elbeszélgetett a gyár vezetőivel, mérnökeivel ós mun­kásaival, s megtekintette a műhelye­ket. Koszigint mindenütt szívélyesen fogadták, s az Ansaldo munkatársai kérték, adja át üdvözletüket a szov­jet népnek és kormánynak. Később Koszigin és kísérete felment a szovjet megrendelésre épülő Fjo­dor Poletajev tartályhajó fedélzetére, majd megszemlélte az ugyancsak szovjet megrendelére készült Galileo níé|h|á|n|y SÉKOU TOURÉ guineai elnök algé­riai látogatásának második napián ellátogatott egy volt francia nagy­birtokra, melyet most a munkások irányító bizottsága vezet, valamint a Berliet teherautókat szerelő üzembe. (CTK) A BRAZÍLIAI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT országos konferenciáján Rio de Janieróban Juscellno Kubitschek volt brazillal elnököt hivatalosan a párt jelöltjévé választották az 1965-ös el­nöki választásokon. (CTK) A DÉL-ARAB SZÖVETSÉG bábkor­mánya kéréssel fordult az angol kor­mányhoz, szervezzen „különleges an­gol vadászgép-őrjáratokat" területe felett a Jemeni Arab Köztársasággal határos Beihan emirátus. (CTK) A HINDUK ÉS A MUZULMÁNOK közötti vallási lázongások India né­hány területén hétfő óta már több mint hatvan emberéletet követeltek. Csupán Rourkeléban pénteken 28 volt a halottak és 59 a sebesültek száma. DÉL-OLASZORSZÁGBAN a mező­gazdasági munkások 48 órás sztrájk­jában nyolcszázezer földműves vett részt. A munkafeltételek újabb javí­tását és a mezőgazdasági törvényho­zás megváltoztatását követelik. (CTK) A SALVADORI parlamenti választá­sokon a választók csupán 30 százalé­ka vett részt. A Nemzen Megbékélés kormánypárt 53 mandátumból 23-at nyert el. A klerikális Keresztényde­mokrata párt 65 275 szavazatot, a Megújhodási .Akció burzsoá ellenzéki Galilei tartályhajó vízre bocsátását, A vízre bocsátás alkalmával rende­zett gyűlésen Giannini professzor, az Ansaldo cég elnöke elmondotta, hogy a Galileo Galllel a negyedik annak a hat hajónak a sorában, amelyet a gyár a Szovjetunió részére épít. Hoz­záfűzte, hogy a Szovjetuniónak szál­lítandó tartályhajók a legnagyobb Diesel-hajók,' amelyek valaha az An­saldóban készültek. Koszigin válaszbeszédében rámuta­. tott, hogy a két ország kereskedelmi kapcsolatainak fejlődése azt mutatja, hogy e kereskedelem megfelel mind­két fél érdekeinek. PIERRE CAMES PÁRIZSI LEVELE A franciaországi járási választások március 15-1 második menete meg­erősítette a baloldali erők sikerét, amely már a március 8-1 első forduló után ls nyilvánvaló volt. A kommunista párt 98 mandátumot szerzett a járási tanácsokban, vagyis kétszer annyit, mint 1958-ban, ami­kor csak 50 jelöltjét választották meg. A csütörtöki lapok egyöntetűen megállapították, hogy De Gaulle pártja, az UNR (Unió az Oj Köztár­saságért) vereséget szenvedett. Ebben az esetben nehéz az összehasonlítás, mert ez a párt 1958-ban még jófor­mán nem ls létezett, viszont későbbi választásokhoz, például a törvényho­zó testületi választásokhoz viszonyít­va vitathatatlanul vesztett. A Figaro bosszúsan könyvelte el a „népfront! koalíció" (a kommunisták és a szo­cialisták) sikerét. Az ugyancsak jobboldali Aurore Ilyen cím alatt számolt be a járási választásokról: „Az UNR fekete napja". A Combat beismerte, hogy „a baloldali erők A baloldal sikere a járási választásokon egysége hatásos volt az UNR ellen". A szocialista Populaire „A személyi hatalom jelöltjeinek veresége" cím­mel kommentálta a választásokat, a haladó szellemű Liberation pedig gú­nyosan megjegyezte: „alaposan kika­pott az UNR". A járási választások eredményeit két tény Jellemzi: a kommunisták je­lentősen növelték tanácstagjaik szá­mát, s az egységes demokratikus erők jelöltlistáikkal nagy sikert arat­tak. (A szocialista párt tizenkilenccé] több mandátumot kapott). Bár a választásokon egyes burzsoá jelöltek befolyásos pártfogókkal di­csekedhettek, számos gaulleista kép­viselő megbukott. Seine-et-Oise me­gyében hatan estek ki. Még Maziol építészeti miniszter is elvesztette vá­lasztólnak bizalmát. A baloldali erők nagyobb sikert Is arathattak volna, ha a kommunista párt indítványára a demokratikus pártok és szervezetek közös program­mal lépnek fel. A járási választások eredményei és a szakszervezetek többnyire közösen szervezett március 18-1 nagy sztrájkjai sok érvet szol­gáltattak egy ilyen egység megterem­tésére. Étienne Fajon az Hummanitéban ezt írta: „A most kibontakozó és kö­zösen előkészített heves gazdasági és politikai küzdelmek új fellendülést jelentenek és feltartóztathatatlan áramlatban egyesülnek. Páratlan le­hetőség kínálkozik a monopoltőke uralmának kiszorítására. A megszer­zett szavazatok, a reakciótól elnyert mandátumot, a több Ízben kötött meg­állapodások és általában a járási vá­lasztások lefolyása Igazolták, hogy az egységes fellépés hatásos és fel­tétlenül szükséges". uunii párt 44 202 szavazatot kapott. A de­mokratikus pártoknak lehetetlenné tették a részvételt a választásokon., FRIEDRICH KARL KAUL közismert berlini jogász panaszt emelt az Ernst Thülmánn német munkásvezér gyil­kosai ellen indított vizsgálat beszün­tetése miatt. (ČTKj CHARLOTTE, luxemburgi nagyher­cegnő a júniusban tartandó általános választások után fia, Jean javára le akar mondani. (CTK) U Thant, az ENSZ főtitkára a vi­lágszervezet titkárságának 123 tag­jával repülőgépen Genfbe utazott, hogy részt vegyen az ENSZ világke­reskedelmi értekezletének megnyitá­sán. A CHILEI Egyesült Konzervatív Párt végrehajtó bizottsága kilép a „De­mokratikus Front" kormánykoalíció vezetőségéből és megszakítja az együttműködést Allessandri elnök kormányával. (ČTK) SPAAK belga külügyminiszter, kon­gói látogatásának befejeztével Leo­poldvillében kilenc pontbúi álló, több­nyire . mezőgazdasági kérdésekkel foglalkozó nyilatkozatot adott ki. A Szovjetunió, Anglia és az Egye­sült Államok közötti közvetlen rádió­összeköttetést megvalósító Echo 2. amerikai híradástechnikai szputnyik­kal végzett kísérlet három szovjet részvevője: Purehovszkij mérnök, V. Kaiinyin számítástechnikai szakértő és Puzirjov, a rádióteleszkóp irányi­tója. (ČTK—TASZSZ felvétele) 1984. március 22. $ (Jj SZÖ 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom