Új Szó, 1964. március (17. évfolyam, 61-90.szám)

1964-03-20 / 80. szám, péntek

Világ proletárjai, egyesüljetek ! UJSZO SZLOVAKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZ0TTSA6ANAKNAPILAPJA Bratislava, 1964. március 20. péntek 0 30 fillér • XVII. évf., 80. szám TÚL A TE II VEKEN Már hírt adtunk arról,, hogy mi­lyen eredménnyel zártuk az első két hónapot. Az eredmények biz­tatóak és megnyugtatóak. Ha ösz­szehasonlftást teszünk a múlt év­vel, látjuk, hogy januárban 8,4, februárban pedig 10,5 százalékkal növekedett a termelés. Míg tavaly az első két hónapra tervezett fel­adatokat 98,6 százalékra teljesítet­tük, addig az idén két hónap alatt 101,4 százalékos teljesítést értünk el. örvendetes különösen az a tény, hogy tervezett feladatának valamennyi Iparágazat eleget tett. A legfontosabb szakaszokon lénye­gesen meggyorsult a termelés — Így például kohászaink 9 ezer ton­na nyersvassal, 27 ezer tonna acéllal és 14 ezer tonna hengerelt anyaggal adtak többet a népgaz­daságnak. Igaz, még csak az év elején tartunk, s nemigen .vonha­tunk le messzemenő következte­tést, azt azonban már most meg­állapíthatjuk, hogy az évi terv tel­jesítéséhez jobb feltételeink van­nak, mint tavaly ugyanezen Idő­szakban. Nyert ügyünk azonban még nincs. Erre hívja fel figyelmünket a CSKP KB januári határozata ls: összpontosítsuk erőnket az 1964. évi terv feladatainak következe­tes teljesítésére és túlteljesí­tésére, mivel ez a népgazdaság további fejlődésének alapvető fel­tétele ... Miért hangsúlyozzuk a terv. túlteljesítésének szükségessé­gét? Azért, mert bár az idei terv a népgazdaság további fejlődésé­nek legfontosabb feltételeit hiva­tott megteremteni — a terveken tú! még vannak olyan tartalékok, melyek feltárása és kihasználása meggyorsíthatja a haladást. Me­lyek ezek a tartalékok? A XII. kongresszuson elhangzott beszá­moló leszögezi: „Vannak anyagi tartalékaink, a technika felhasz­nálásában rejlő tartalékaink, mun­kaerő-tartalékaink, a gyárak mű­szaki felújításában rejlő tartalé­kaink, olyan tartalékok, melyeket kihasználhatnánk, ha kölcsönösen egybehangolnánk a népgazdaság egyes ágazatainak munkáját. A legfőbb tartalékot azonban a dolgozó nép alkotó­munkája jelenti, hisz dolgo­zóink aktivitása, találékonysága felbecsülhetetlen értékekkel gya­rapíthatja népgazdaságunkat." Ebből indul ki a Központi Bizott­ság januári határozata is, amely arra ösztönzi a dolgozókat, hogy dolgozzák kl a z aktív intéz­kedések tervít. Aktív intézkedés kezdeményezés nélkül — elképzelhetetlen. Termé­szetesen az ünnepélyesen kinyi­latkoztatott felajánlások úgyszól­ván nem nyomnak a latba semmit. Arról van tehát sző, hogy az üze­mekben konkrét, aki ív Intézke­déseket foganatosítsunk a konkrét problémák megoldására I Olyan Intézkedéseket, melyek lehetővé teszik a tervezett feladatok túl­teljesítését. Üzemeink javarészé­ben már kidolgozták az aktív in­tézkedések tervét. A tapasztalatok azt mutatják, hogy ahol a gazda­sági vezetés a dolgozók kezdemé­nyezésére támaszkodott — az In­tézkedések hatékonyan hozzájá­rulnak a terv mennyiségi és főleg minőségi teljesítéséhez. Ezt konkrét példák bizonyítják. Említést érdemel a košicei Tatra­Ävlt dolgozóinak eredménye. A mennyiségre vonatkozó adatok közül figyelemre méltó az export­terv teljesítését szemléltető adat: az üzem lanuárban 104,7 — feb­ruárban pedig 105,1 százalékra teljesítette kiviteli feladatát. A ter­melékenység azonban az éremnek csak egyik oldala. A másik? A mi­nőség ... a gyártmányok minősé­ge. A Tatrasvit dolgozói ezen a szakaszon is határozott lépést tet­tek előre. Igy például a rekla­mációk számát az engedélye zett 0,15-ről 0,01 százalékra csök­kentették! A minőség megjavítá­sa egyben a gazdaságosságot ls jelenti. Ezzel számolnak az aktív intézkedések tervében is A múlt évvel szemben közel kilencszáz­ezer koronával csökkentik az ön­költséget. A XII kongresszus cí­mét viselő üzem bizonyítani akar­ja azt, hogy az előlegezett bizal­mat kiérdemelte. Hazánk felsza­badulásának 20. évfordulója tiszte­letére vállalt felajánlásukban a terv egyenletes teljesítését tartják a jó minőségű és gazdaságos ter­melés alapvető feltételének Ezért az aktív intézkedések az egyen letes tervteljesítés biztosítására irányulnak. Kötelezettségvállalá­suk szerint ez évi feladataikat há­rom nappal előbb teljesítik, s ter­ven felül több mint százezer ko­rona 0rtékű árut készítenek. Az üzem exportfeladata a múlt évhez viszonyítva mintegy 80 százalék­kal nagyobb. Az aktív Intézkedé­sek azonban lehetővé teszik, hogy félévi exporttervüket június 20­Ig, az egész évi exporttervet pe­dig december 15-Ig teljesítsék. A dolgozók aktivitása, kezdemé­nyezése felmérhető az eredmé­nyekben. Azok az üzemek, melyek januárban különböző okokból nem tudtak eleget tenni feladataiknak — februárban már behozták a le­maradást. Igy volt ez például a rimaszombati élelmiszerkombinát építésénél. Az építők tavaly kiváló munkát végeztek, feladataikat egymillió koronával túlteljesítet­ték. Január azonban nem kedve­zett számukra. Az aktív Intézke­dések azonban hatékonyak voltak, s az építők erőfeszítése Jelenleg arra Irányul, hogy a következő hó­napokban feladataikat túlszárnyal­ják. Az aktivizálódás valamennyi üzemre jellemző. Említhetünk pél­dát a gépgyárak közül ls. Považ­ská Bystricán az üzemi bizottság és a tudományos-műszaki társaság fejt ki hatékony tevékenységet. A tudományos-műszaki társaság például 130 műszaki-szervezés! In­tézkedés realizálásához járul hoz­zá. Az intézkedések megvalósítá­sával a gépgyár nem kevesebb, mint hétmillió koronát takarít meg. , Az eredmények arról tanúskod­nak, hogy a dolgozók kezdemé­nyezése olyan tartalék, amely — ha helyes irányba tereljük — ha­tékony ségítséget jelent ^ problé­mák megoldásában. Téves azon­ban az elképzelés, hogy a terme­lés hatékonyságát és a társadalmi munkatermelékenységet csupán a dolgozók kezdeményezésének fej­lesztésével növelhetjük. Ennek az elképzelésnek az egyes üzemek vezetői és funkcionáriusai gyak­ran behódolnak — és a kötelezett­ségvállalásokon, az áldozatkész munkáskezeken kívül nem látják a hatékonyság és a termelékeny­ség döntő tényezőit: az új tech­nikát és technológiát, a színvo­nalas vezetést, a tudományos mun­kaszervezést, a selejtgyártás kikü­szöbölését, a gyártmányok minő­ségének megjavítását, a szakkép­zettség növelését, a munka- és a technológiai fegyelem megszilár­dítását. Az Ilyen kérdésekre Irá­nyuló aktív Intézkedéseket megkí­vánja a határozatokon kívül vala­mennyiünk közös érdeke: az Idei tervfeladatok túlteljesítése. Az el­ső két hónap bizonyított: a lehe­tőségek adva vannak. Szilárdítsuk népünk erkölcsi és politikai egységét A Nemzeti Front Központi választási bizottságának alakuló ülése (CTK) — A Nemzeti Front központi választási bizottsága, amelyet a Nemzeti Front Központi Bizottságának bővített ülésén választottak meg, tegnap tartotta Prágában alakuló Ülését. Az ülésen megtárgyalták a Nemzetgyűlés, a Szlovák Nemzeti Tanács, a nemzeti bizottságok és a járásbíróságok bíróválasztásai előkészítésé­nek eddigi lefolyását. A bizottság ülését Jiíí Hendrych, a bizottság elnöke, a CSKP KB el­nökségének tagja, a Központi Bizott­ság titkára nyitotta meg. Rámutatott, 'hogy a választási kampány tartalmát Antonín Novotný elvtársnak a Nem­zeti Front Központi Bizottsága bőví­tett plenáris ülésén elhangzott beszá­molója határozza meg. A választási kampányt mindenek­előtt arra kell felhasználni — hang­súlyozta j. Hendrych elvtárs — hogy a dolgozókat még jobban megismer­tessük a CSKP Központi Bizottsága legutóbbi üléseinek fő gondolataival és jóváhagyott intézkedéseiver, szé­les körűen kibontakoztassuk népünk öntudatosságát, politikai és erköl­csi egységét, a testvérnemzetek, a csehek és szlovákok és a többi nem­zetiség egységét, megmagyarázzuk elvhű Internacionalista politikánkat, amely a nemzetközi forradalmi mun­kásmozgalom egysége és a béke to­vábbi megszilárdítására irányul. Emellett érzékenyen kell reagál­nunk a dolgozók észrevételeire és bírálatára, válaszolnunk kell minden kérdésükre, és mielőbb helyre kell hozni a hibákat. A képviseleti szervek és a járás­bíróságok bíróválasztásainak eddigi előkészületeiről Jan Svoboda, a Nem­A MEGZABOLÁZOTT FOLYAM Két baráti szocialista állam szoros együttműködésének eredménye­ként merész tervek válnak valósággá. A Duna nemsokára olcsó áramot fog termelni, és kiszélesített medre végtelen távlatokat nyit a hajóköz­lekedés előtt. Végérvényesen megoldódnak a Csallóköz vízgazdászati problémái is. S most ahelyett, hogy száraz számadatokkal festenénk képet a közel­jövő nagy változásairól, inkább a csapongó képzelet szárnyain kirándu­lunk a jövőbe. NYÄRI VASÁRNAP AZ 1975-ÜS ESZTENDŐBEN A parton gyermekek szaladgálnak és a bratislavaiak ezrei sütkéreznek a hatalmas tó homokos partján, amely közvetlen a város alatt terül el. Az öreg Duna képe a felismerhe­tetlenségig megváltozott. Hullámai magyar és csehszlovák területet árasztottak el. Az így keletkezett 50 millió négyzetméter nagyságú tó fel­színét vitorlások, motorcsónakok, vi­zibiciklik szántják bodrosra. A „bra­tislavai tenger" szinte elérte az 1873,3 folyamkilométert jóval a város fö­lött, ahol éppen a Wolfstahl— Brati­slava közös csehszlovák—osztrák vízi­mű épül. Ezen a helyen ls tisztelet­re méltó a Duna mélysége. A gépek csaknem három méterrel mélyítették a medrét és távolították el a több ezer köbméternyi idehordott alpesi kavicsot, amely nemrég- még akadá­lyozta a hajózást. A Duna mélyvízi szakaszán most több tonnás hajók közlekednek. A dunai hajózás felvirágzását a csehszlovák—magyar dunai gátrend­szer kiépítése tette lehetővé. Ennek köszönhető, hogy ma már nagy ha­jók is közlekedhetnek e hatalmas fo­lyam minden szakaszán. A Duna — Odra — Labe és a Duna — Majna — Rajna összekötőcsatornákon kisebb úszóalkalmatosságok is közlekedhet­nek. Sőt, a legnagyobb hajók jelenleg A CSKP KB küldöttsége Bécsben Bécs (CTK) — A CSKP KB küldött­sége, melynek D. Kolder, B. Lasto­vička, a CSKP KB elnökségének tag­jai, F. Barbírek, az SZLKP KB titkára és A. Hloch külügyininiszter-helyet­fes a tagja, tegnap délelőtt megte­kintette az osztrák államosított olaj­ipar kiállítását. Délután a küldöttség a schwechati kőolajfinomltóba láto­gatott el, ahol megismerkedett az üzem munkájával. Az üzem vezetőivel és alkalmazot­taival folytatott beszélgetés során küldöttségünk tagjai kicserélték ta­pasztalataikat. A küldöttséget Dr. Ka­réi Petrželka, Csehszlovákia bécsi nagykövete kísérte. Belga válasz Hruscsov üzenetére Moszkva (CTK) — „Teljes mérték­ben egyetértek nézetével, hogy utat kell keresnünk a feszültség enyhülé­séhez" — hangsúlyozza T. Lefevre belga miniszterelnök Hruscsov 1963. december 31-1 üzenetére adott vála­szában. Kétségtelen, hogy a területi problé­mák gyakran konfliktusokat okoztak az államok között. A belga minisz­terelnök nézete szerint annak az egyezménynek, mely szerint az álla­mok lemondanának az erőszak alkal mazásáról a vitás kérdések megoldá­sában, tartalmaznia kell az államok közti minden lehető viszályt és be kell tiltania bármilyen kísérletet ar­ra, hogy ezeket a viszályokat hábo­rúval oldják meg. A belga miniszterelnök válasza be­fejező részében rámutat az államok és a csoportosulások közti bizalom szükségére és arra, hogy ezt a célt csak türelmes, kitartó igyekezettel lehet elérni. eljuthatnak egészen a Fekete-tenge­rig, a Volgáig, a Donig és a Dnyep­per kikötőibe... Ha nem létesültek volna ezek a víziművek, a dunai ha­józás sem lenne ilyen fejlett. Tehát ma Közép- és Délkelet-Eu­rópa egyik legfontosabb közlekedési vonalán, amely nyolc állam terüle­tén fut keresztül, évente több mint 40 millió tonna árut forgalmaznak. A hajók legénysége tisztelettel te­kint a gabčíkovói és a nagymarosi vízerőművekre. Hiszen már maga a csatorna mélységével, szélességével és áteresztett víz mennyiségével fe­lülmúlja mind a Szuezi, mind a Pa­nama-csatornát, sőt még a Volga— Don csatornát ls. Tehát legnagyobb a világon. Az építők a csatorna építésénél több mint 130 millió tonna földet mozgattak meg. Ez a mennyiség any­pyi, hogyha hét méter magas utat építenénk belőle, Aštól egészen Čier­na nad Tlsouig vezetne. MIÉRT HASZNOSAK A VlZERŐMÜVEK? Még ennek az évtizednek a kezde­tén termelték az első villamos ára­mot. Tehát olcsó energiaforrás, mert a Duna évente összesen 4 mil­liárd kWóra villamos áramot szolgál­tat. Egy kW órának az ára 2,18 fillér. Lám, milyen csodákra képes a meg­zabolázott ős folyam. A villamos ára­mot még a legkorszerűbb villanyerő­mű sem termeli ilyen olcsón. Sőt, még a legújabb típusú hőerőművek­ben, amelyeket gazdag szénlelőhe­(Folytatäs a 2. oldalon) zetl Front központi választási bizott­ságának titkára tartott beszámolót, Többek közt elmondotta, hogy va­lamennyi kerületben és járásban meg­kezdődtek a választási előkészületek, A kerületi szervek értékelték a nem­zetgyűlési képviselők tevékenységét és a nemzeti bizottságok munkaered­ményeit. A nemzeti bizottságok tag­jainak mintegy harmadát és néhol a képviselők felét kicserélik. A Nemzeti Front részvételével ki- ­Jelölték a választási bizottságok tag­jait. A Nemzeti Front kerületi és já­rási választási bizottságait nagyrészt már megválasztották. Megalakították a választókerü­leteket ls. 208 választókerület alakult a cseh kerületekben és 92 Szlová­kiában, ahol a lakosság szaporodása következtében számuk 5-tel megnöve­kedett. Ezen átcsoportosítás után egy választókerületre átlag 46 340 la­kos jut. J. Svoboda elvtárs továbbá rámuta­tott, hogy egyszerűbb lesz a válasz­tási adminisztráció. Körülbelül egy­harmaddal kevesebb nyomtatványt adnak ki. „Most az a fontos — hangsúlyoz­za J. Svoboda elvtárs — hogy min­denütt teljes figyelmet szenteljünk a' választások politikai előkészítéséhez. A legfontosabb feladat a kerüle­tekben és a járásokban megmagya­rázni azt a rendelkezést, hogy több jelölt javasolható. De nem szabad megengedni a választások adminiszt­ratív előkészítését, hanem szünte­lenül fejleszteni kell a dolgozók és a társadalmi szervezetek kezdemé­nyezését, hogy a legkiválóbbak legki­válóbbjait jelöltjék. Ez az út vezet a közéleti dolgozók jobb kiválasztá­sához, s ugyanakkor az állampolgári jogok további elmélyülését jelenti." J. Svoboda elvtárs továbbá hang­súlyozta, hogy nagy gondot kell for­dítani a nyilvános gyűlések politikai előkészítésére, amelyeken a lakosok megállapodnak a jelöltek személyé­ben. Ezeken a gyüleseken lehetőleg a jelöltek Is vegyenek részt és azok­Is, akik őket javasolják. J. Svoboda elvtárs, a Nemzeti Front Központi választási bizottságának titkára végül emlékeztetett arra, hogy a Nemzeti Front választási bi­zottságainak feladata, most Jól meg­ismerni a választási törvényeket, s a sok ezer főnyi funkcionárius aktí­va figyelmét céltudatosan a fő vá­lasztási feladatokra Irányítani. A mai napig lényegében már elké­szültek a választási kampányt előké­szítő intézkedések. A Nemzeti Front központi válasz­tási bizottsága vita után jóváhagy­ta a bizottság titkárságának, az egyes kerületek instruktor-csoport­jainak összetételét, a munkatervet és a választási nyomtatványok ter­vezetét. A Nemzeti Front központi választá­si bizottsága a Nemzeti Front Köz­ponti Bizottságának épületében szé­kel, Prága I. Vítézného Ünora 2. szám alatt. A michalovcei Nálepka Kapitány Ruhaipari Üzem, a CSKP XII. kongresz­szusának üzeme, nagy figyelmet szentel gyártmányai minőségének. Képün­kön Ján Révay műhelyvezető, a szocialista munkabrigád vezetője kollek­tívájának tagjaival a műszak kezdete előtt. A brigád Arsejeva módsze­rével selejtmentesen dolgozik és a gépeket szocialista gondozásba vet­ték. Balról jobbra: Justina Plchonská, Jarmila Krsková, Olga Závadská és Ján Révay, a kollektíva vezetője. (A. Misák — CTK felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom