Új Szó, 1964. február (17. évfolyam, 32-60.szám)

1964-02-12 / 43. szám, szerda

Gyalogolni jó? Egy megszüntetett autóbuszjárat bonyolult Históriája A nyár vége felé Jártunk. A szeptemberi nap még melegen sütött be a nyitott ablakon, sugarai megcsillantak az Íróasztal üveglapján, melyen egy felbontott levél hevert. A levél fehér papírja is vakítóan ragyogott a napsugárban, hogy szinte könnyezett az ember szeme a táncoló apró betűk fejtegetése közben. Darnya községből, a rimaszombati járás egyik kis falucskájából érkezett a levél. Az írója panaszkodik benne, hogy 1963. május 27-től megszűnt a falujukba közlekedni az autóbusz. „Községünkből naponta 20—25-ten járnak be dolgozni a környékbeli üzemekbe, ezeken kívül mindig akadt még néhány utas, aki a járási székhelyre igyekezett. Ezeknek most gyalog kell járniuk a legközelebbi faluba, Simonyiba, s ott szállnak fel a buszra. De még ennél is kellemetlenebb a helyzete azoknak a munkásoknak és iskolásgyerekeknek, akik a mi falunktól öt kilométerrel távolabb fekvő Kenyeretlen Pusztáról gyalogolnak mindennap az autóbuszig. Már több ízben kértük, állítsák vissza az autóbuszjáratot, eddig még semmit sem értünk el. Most nyáron nem árt a mindennapi séta. De ml lesz télen — amikor a munkások és főleg a gyerekek ki lesznek téve a rossz időjárás viszontagságainak? Hóban-fagyban fázva lesznek kénytelenek naponta kétszer öt-hat kilométert gyalogolni — hajnalban kellni, hogy elérjék az autóbuszt és este egy órával később jutnak haza a munkából — holott az autóbusz az egész utat 8—10 perc alatt megteszi. Ez nem ésszerű és nem is emberséges eljárás. Pedig társadalmunkban — ugye —a legfőbb érték az ember!" — eddig a levél. Amikor a darnyai autóbuszjáratot megszüntették, éppen arról értesülhettünk az újságból és a rádióból ls, hogy több helyen — főleg a főútvonalaktól távolabb eső községekben bővítették az autóbuszjáratokat. Ezért nem értettük, vajon mi késztette a járási nemzeti bizottságot erre a lépésre, A magyarázatért a Rimaszombati Járási Nemzeti Bizottság közlekedési A bratislavai Keleti pályaudvaron már folynak a szerelömunkák azon a szivattyúállomáson, amely a mozdonyokat mazuttal látja majd el. Képünkön Ián Čambál (elől) és Ernest Buranský hegesztek a szivattyúállomás szerelésénél, amely egyedülálló hazánkban. (T. Andrejčák — ŰTK-felvétele) osztályához fordultunk. Aztán eltelt egy hónap, s a levelünkre hiába vártuk a választ. Úgy látszik — az illetékesek nem tartották oly fontosnak az ügyet gondolván, most szép idő van, nem olyan sürgős az autóbusz — s a válasz helyett eltették levelünket. Minálunk az ügy ezzel azonban nem zárult le. Oj levelet Irtunk. Sürgető levelünkre végre december 15-én a következő válaszlevél érkezett: „Mivelhogy levelükben nem jelezték, milyen ügy elintézését sürgetik, s az idézett számú levél nálunk nem található, kérjük, ismertessék a panasz tárgyát!" Biztosan a sok többi akta között kallódott el a levél — gondoltuk, s újra leírtuk a darnyaiak fájdalmát. Most már gyorsabban megérkezett a válasz, melyben a rimaszombati JNB közlekedési osztályának vezetője közli, hogy az autóbuszjáratot azért szüntették meg, mert 1. az út nem megfelelő; 2. csak két-három ember használta ki a járatot. Azonkívül a levél utolsó soraiban arra utal, hogy „a vizsgálat folyamán megállapították, hogy a panasztevő volt CSAD-alkalmazott. Nem tudjuk, mit akart utolsó soraival mondani az osztályvezető, mindenesetre úgy tűnik, hogy itt is az a sajnálatos eset történt, hogy a panasz helyett a „panasztevőt vizsgálták ki". A levélben egyben megígérték, hogy 1964. május 30-tól kísérletileg újból bevezetik az autóbuszjáratot. Mivelhogy közben már a téli fagyok jártak, újabb levelet küldtünk a rimaszombati JNB-re. Egyben írtunk darnyai olvasóinknak is, hogy küldjenek a nemzeti bizottságra egy újabb kérvényt, melyet az összes érdekelt aláírna. S újból eltelt egy hónap. Közben egy levelet kaptunk Darnyáról, melyben megtudtuk, hogy az emberek még mindig gyalog járnak munkába, s a gyerekek napokig kimaradnak az iskolából, mert hát ez még a kisebb' rossz — ha a lemaradás és a megbetegedés között kell választaniuk. Végre megérkezett a JNB válasza, melyben a következő áll: „Az említett panaszt újból kivizsgáltuk s megállapítottuk: a szóbanforgó vonalon 20—25 utas közlekednék rendszeresen. Ezért a járat visszaállítása rentábilis lenne. Mivel ^zonban a menetrendet illető szabályzatok szerint nem lehet a szóbanforgó járatot azonnali hatállyal visszaállítani, csakis a Közlekedési Minisztérium előírása értelmében éspedig az új menetrend érvénybelépése után, mivel olyan változásokról van szó, melyeket sajtó útján kell biztosítani. Ezt azonban nem lehet megvalósítani azért, mert ez idő szerint az új menetrend nyomtatásban van s az esetleges változások 1964. május 30-ig lesznek az illetékes szervek által jóváhagyva. Az említett okokból a kérést csak az új menetrenddel egy Időben, azaz 1964. május 30-tól tudjuk teljesíteni." — S ezzel vége a történetnek. Az autóbusz nem közlekedhet nyolc kilométerrel tovább, mert ehhez úi menetrend kellene — tehát gyalogoljanak csak a munkások továbbra is! Az egészségük elbírja. Éljen a bürokrácia! —ili— "A TÖRPEFENYOK ORSZÁGÁBAN Barsi Imre felvétele Az ő korszerű módszereik A fejlett civilizáció ma gas fokú gépesítést jelent A gépek nemcsak a termo lésben és a közlekedésben válnak uralkodóvá, de ér vényesülnek a kultúrában, a háztartásokban és éle-1 tünk sok más területén is.! Ez az önmagában progresszív folyamat, sajnos, vadhajtásokat is terem: a bűnözés is modernizálódik. És mivel a technika iránt főként a fiatalok rajonganak, a „korszerű módszerekkel" elkövetett bűncselekmények is leginkább abból születnek, hogy a technika iránti fiatalos vonzalom félresiklott kalandvággyal és a bűnözésre vezető egyéb körülménnyel és befolyással párosul. Kétségbevonhatatlan, hogy van az ilyen bűncselekményekben stílus, különlegesség, ami csábítja, sőt büszkeséggel tölti el a gyenge, elferdült jellemet. A 19. éves P. József és fiatalkorú barátja, W. Péter is ilyen „stílusos" bűnöző volt. Az volt a „specialitásuk", hogy Bratislavában időnként „kölcsönvettek" valamilyen autót (természetesen a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül), azzal más városba utaztak, ott kiraboltak egy-két üzletet, majd hazatérve a zsákmányt elrejtették (egyrészét később eladták), az autót pedig visszavitték eredeti helyére. pontosul. A szükséges munkákat azután Iparosított központi műhelyekben végzik el. Nyilvánvaló, hogy ez az eddigieknél gyorsabb, olcsóbb s jobb minőségű szolgáltatásokat biztosíthat. A FALURÓL SEM FELEDKEZNEK MEG A vidéki lakosságnak nyújtott szolgáltatások mindmáig nem felelnek meg a követelményeknek. A termelőszövetkezetek vezetőségeit ezért ez idén is a fizetett szolgáltatások gyors tökéletesítésének kérdése foglalkoztatja. Természetesen tudatosítják, hogy a falusi szolgáltatások színvonalasabbá tétele nem mehet a városokban nyújtottak rovására. Magától értetődő azonban, hogy ami a fizetett szolgáltatásokat illeti, minél előbb Sok helyütt nem lenne célszerű az Javulnia kell a helyzetnek falvainkon állandó munkaerőket alkalmazó kisis. Erre több lehetőség adódik. Fel- üzemek vagy gyűjtőhelyek létesítése, tétlenül szükséges az állandó jellegű Az ilyen községekben viszont szerfökisüzemek és gyűjtőhelyek létesítése, iött szükséges az együttműködés a továbbá a szoros együttműködés a fogyasztási szövetkezetekkel, amefogyasztási szövetkezetekkel, melyek- lyeknek a közlekedési hálózattól tánek dolgozói segítséget nyújthatnak volabbi községekben is vannak elárua megrendelések elintézésében, és sítóhelyeik. Eddig mintegy 170 köznem utolsósorban az nyújthatna nagy ségben jött létre a termelő- és a fo segítséget, ha mozgóműhelyek, illetve gyasztási szövetkezetek eredményes gyűjtőhelyek gyakrabban látogatná- együttműködése, de ez év végéig nak falvainkba. már mintegy kétszázra kell kiterjedSzolgáltatási központok — a váro- nie. Sajnos, még ha a már eddig is 6lakon kívül — elsősorban a közle- működő 436 falusi kisüzemet, illetve kedési hálózat közelében levő na- gyűjtőhelyeket is figyelembe vesszük, gyobb községekben létesülnek. Az akkor sem állíthatjuk, hogy a szloilyen községekben, például Výčapy- vákiai termelőszövetkezetek kellő Opatovcén, Hanušovcén, Rozhanovcén terjedelemben s minőségben nyújtaés másutt is egyre több állandó meg- nak szolgáUatások

at. Ellenkezőleg rendelőre kel számítani. A övoben _ , .. . ® , . .,. , , , a szolgáltatás e községekben is első- Szlovákiában mindeddig aránylag ke sorban a javítást igénylő lábbeli, ru- íé

s községre terjed ki a szolgáltatá ha vagy egyéb tárgyak, valamint más sokat nyújtó kisüzemek és gyűjtőhe megrendelések összegyűjtésére össz- lyek hálózata. Ez a fogyatékosság különösen a közép- és kelet-szlovákiai kerületben kirívó. Legújabban kitűnően beváltak a vidékre látogató mozgó kisüzemek, illetve gyűjtőhelyek. Egyes szövetkezetek e téren már eddig is jó tapasztalatokat szereztek, például a Michalovce! Egyesített Termelőszövetkezet, amely főleg szerelőmunkákat vállal. Tagjai kiváló karbantartók és acélpalackokban propán-butángázt is szállítanak a falusi megrendelőknek. További szövetkezetek dolgozói rendszeresen és előre meghatározott napokon látogatnak a falvakba, ahol átadják a kijavított tárgyakat és átveszik az újabb megrendeléseket. Ezt a munkamódszert alkalmazza például a Bratislavai Cipészszövetkezet, de a közelpövőben más termelőszövetkezetek is követik példáját. A termelőszövetkezetek vezetőségei ez évre tervbe vették, hogy minőségi és mennyiségi szempontból egyaránt gondoskodnak a vidéki szolgáltatások lehetőségeinek jelentűs kiterjesztéséről. Mintegy 50 új kisüzemet, illetve gyűjtőhelyet rendeznek be, számos új szolgáltatást nyújtanak, az eddig nyújtottakat kiegészítik és különösen a villamos háztartási cikkek, gázkályhák, boílerek s gépipari gyártmányok javításáról gondoskodnak. A termelőszövetkezetek tagjai tudják, hogy a vidéken nyújtott szolgál tatások mindeddig nem kielégítők Ezért arra törekszenek, hogy falvaink e téren is minél előbb emelkedhesse nek városaink színvonalára. M. Frýd „Szakosítás" és „munkamegosztás" jellemezte tevékenységüket. Nem loptak akármit. Csak szeszes italokra, rádiókra és magnetofonokra specializálták magukat— azt ok maguk is többször hangsúlyozták a bírósági tárgyaláson. Igen részletesen mondták el, hol milyen márkájú italokat, milyen típusú tranzisztoros rádiókat és magnetofonokat emeltek el, de amikor a károsult üzletekben más árut is hiányoltak (pld. csokoládét), sértett önérzettel tiltakoztak (P. (ózsef: „Ez nem volt a mi specialitásunk."). A munkamegosztásban is következetesek voltak: P. (ózsef gondja volt az autó beszerzése. O vezetett, az üzletrablás alatt indulásra készen a kocsiban ült, míg az üzletbe való betörés, az áru kihordása és a „zsákmány" elrejtése barátjának feladatköre volt. Néha egy-egy „megbízható" barátjukat is meghívták az ilyen kirándulásra, de mindenkit csak egyszer. Illusztrálásként leírjuk dióhéjban egyik tipikus kalandjukat — az utolsót. Október 30-án játszódott le. A két jó barát délutánra meghívta a Carlton kávéházba az egyik galeri vezérét egy kis „tapasztalatcserére". Amikor így hármasban elbeszélgettek, eldöntötték, hogy az új barátságot közös kalanddal pecsételik meg. A Heyduk utcán beszálltak egy teherautóba, ezt a Vazov utcán személykocsira cserélték fel. Hogy ne legyen gondjuk az üzemanyaggal, átszivattyúztak a teherautóból 30 liter benzint és útnak indultak. Meg sem álltak Nyitráig. Kiválasztottak egy csemegekereskedést, betűrték a kirakatot, az üzletből mintegy 30 üveg szeszes italt raktak a kocsiba és visszafordultak Bratislava felé. Útközben még egy kis megállót tartottak Szencen. Ott az egyik újságkioszkból „kiemeltek" néhány csomag cigarettát. Otthon megosztoztak a zsákmányon, az autót pedig visszavitték oda, ahonnan „kölcsönvették". Két és fél hónap alatt a következő kirándulásokon vettek részt: Trnava, hét palack bor (pezinoki megállóval), magnetofon, Szene három tranzisztoros rádió. tranzisztoros magnetofon. Modra gramofonrádió, négy darab tranzisztoros rádió, Trnava két üzlet, mindegyikből egy-egy magnetofon és \yitra. A két jó barátnak még egy további specialitása is volt; a motorkerékpárlopás. Az említett idő alatt öt motorkerékpárt tulajdonítottak el: hármat csak néhány napi használatra, egyet azonban szétszedtek, alkatrészelt megtartották, a vázat pedig a Dunába hajították, egyet pedig teljes egészében elástak. Tizenegy pontból állt a vádirat — mindegyik egy-egy bűncselekmény. A büntető törvénykönyv négy bekezdését sértették meg több ízben ia: a 132. paragr. (szocialista tulajdon vagyon szétlopkodása), a 147. paragr.-t (lopás), a 245. paragr.-t (idegen tárgyak jogtalan használata) és a 133 paragr.-t (szocialista tulajdont képező tárgy Jogtalan használata). A Járásbíróság P Józsefet két és fél évi, fiatalkorú társát, W. Pátert pedig másfél évi szabadságvesztésre ítélte. I.esz tehát bőven Idejűk, hogy elgondolkozzanak, vajon nem élhették volna-e ki hasznosabban a technika iránti rajongásukat és kalandvágyukat. --Kgy— TPgy levél ürügyén írom e sorot-j kat, mely a minap érkezett az Új Szó sportrovatának elmére. Gaál József Érsekújvárról többek közt ezt írja: „Ha Bratislavában volt dolgunk, mindig benéztünk a Tatra kávéházba egy sakkpartira. De most hiába kerestük a sakkozókat. A pincérek úgy néztek ránk, mintha a Holdról érkeztünk volna, amikor kérdeztük, hogy hová tették át a „főhadiszállásukat" a sakkozók? SAKKOZOK a „Doparoma" kávéházban — A sakkozók? — mondták — išli doparoma — azaz a „fenébe mentek". De nem mondták meg nekünk, hogy melyik utcában van az a „Doparoma" kávéház!! Hát igen, Ma már nem látunk sehol sakkozókat a bratislavai kávéházakban, csak a Palace-ban „tűrnek meg" egy párat három asztalnál. Pedig néhány évvel ezelőtt még minden kávéházban tologatták a figurákat a vérnélküli csatamezőn, még „Botvinyík kávéház" is volt a városban! Most pedig a kártyásokkal egyetemben kiseprűzték a sakkozókat is — a Palace már említett néhány „mintapéldányától" eltekintve. De hát miért nem sakkozhatunk a kávéházban? — teszi föl a kérdést Gaál Józseffel sok száz ember. Hiszen a sakkozók — és a kávéház fogalmak az elmúlt évszázadokban elválaszthatatlanok voltak. „Félketťóre Jár az idő, az ifjú elindul ... könyvestáska a hóna alatt. Iskolából megy haza. Az útjába eső kávéház nagy tükörablakánál megáll, betekint és állva marad. Az ablakmélyedésben levő asztalnál, feketekávé mellett két sakkozó ül, a viaszosvásznon különböző alakú figurák állnak glédában. A diák áll és bámul, nem érti a dolgot, de a tologatás szabályossága kötve tartja figyelmét. Egész délután töri a fejét, milyen játékot látott." Így kezdi visszaemlékezését sakkozói pályafutására a nagy magyar sakkozó: MarÓczy Géza. És ha megkérdeztük bármelyik mesterünket, hol gyakorolta a sakkozást, hol csiszolta tudását — egybehangzó választ kapunk: a kávéházban. Vagy gondoljunk a napjainkig is fennálló párizsi Café de la Régence-ra, ahol Diderot, Voltaire, Rousseau és Napoleon is sakkozott! Mi a sakkozók bűne, amiért kiűzték őket a „paradicsomból". A kávéházak pincérei, vezetői a vendéglátóipari igazgatóság utasításaira hivatkoznak, ott pedig sorolják a „súlyos bűnöket"; a sakkozók rendetlenek, elállják a forgalmat a kávéházban, szórakozottságukban kiégetik a páholyüléseket, elfelejtenek rendelni valamit — és így tovább. Mindebben van némi igazság: sokan vannak, elállják az utat — azért, mert az utóbbi időben csak egy-két kávéházba engedték be őket. Ha mindenütt játszhatnának, számuk megosztana, nem lenne torlódás. Ami a kiégetett plüst illeti — azt hiszem az ittas ember, aki egyébként szívesen látott vendég — nagyobb kárt okoz. Es már el is érkeztünk a kérdés nyitjához. Amit szemérmesen elhallgatnak a kávéházak vezetői, a vendéglátóipar felelős dolgozói. Azt, hogy a sakkozó nem jó vendég — mert csak kávét vagy málnaszörpöt fogyaszt. Éppen olyan nem jó vendég, mint az, aki a kávéházban újságot, folyóiratot akar olvasni — mert az ls csak kávét fogyaszt. Talán azért keressük hiába néhány napilapon kívül a képeslapot, kulturális folyóiratot a legtöbb kávéházban! — Attól eltekintve, hogy ez nem szolgálja a vendéglátóipari üzem kulturáltságát — különösen most, amikor sok idegen megfordul nálunk — azt hiszem, a sokat emlegetett „akkumuláció" szempontjából is téves számításon nyugszik. Mert igazat kell adnom egy öreg, tapasztalt pincér ismerősömnek: nagyobb forgalmat biztosít az a vendég, aki naponta rendszeresen elfogyasztja az egy-két feketekávét, mint az, aki hébe-hóba betéved és megiszik néhány „rund" konyakot, vagy egy liter bort! Ami pedig a sakkozókat ilťeti? Nos, hagyomány ide, hagyomány oda, van a kávéházon kívül más megoldás ts. A Kultúra és Pihenés Parkjában szép helyiség, sakk-készletek egész sora várja őket, s a Csehszlovák—Szovjet Barátság Házának igazgatóságán is úgy nyilatkoztak, hogy szívesen látják a sakkozókat az olvasóhelyiségben. DELMAR GÁBOR 0] SZÚ 4 * 1964. február 12.