Új Szó, 1964. február (17. évfolyam, 32-60.szám)

1964-02-06 / 37. szám, csütörtök

EMBER ÉS EMBERSÉG TVéhány évvel ezelőtt az egyik szövetkezetből panaszos levél érkezett szerkesztőségünkbe. A levélírók az elnökre panaszkodtak. Nem az volt a kifogás ellene, hogy roszszul látja el munkakörét, vagy roszszul gazdálkodik a közös vagyonával, azt ssm vetették szemére, hogy nem érti a dolgát, éppen ellenkezőleg: mindezeket a tulajdonságait a szövetkezeti tagok kiemelték és tényekkel támasztották alá. Egészen más, — az elnök magatartása miatt panaszkodtak a szövetkezeti tagok. Azt rótták fel, hogy az elnök lóháton Jár a határba, s az emberekkel nemcsak így a valóságban, hanem képletesen is lóhátról, azaz, foghegyről beszél, durva, minősíthetetlen hangot használ. Márpedig, adtak hangot véleményüknek a szövetkezet tagjai, ez a durva hang sérti önérsstüket, emberi méltóságukat. Elegük volt az ilyen magatartásból a régi világban, az ú] világtól, a szocializmustól, a tisztességes megélhetésen kívül, mást is várnak: emberséget. A szövetkezeti tagok észrevételükkel, az elnök magatartása elleni felháborodásukkal a lényegre tapintottak rá, mert: szocializmus és emberség szoros és elválaszthatatlan egységben vannak egymással. Miféle szocializmus volna az, amely mellőzné az emberséget, az emberek közti kapcsolatokban az elvtársi, baráti viszonyt? Mert valóban, az ember, aki ezt az ú] társadalmi rendszert a maga és a többi dolgozó számára megteremtette, formálja, építi és magáénak vallja, nemcsak abban látta és látja céljaínak elérését, hogy jobb anyagi feltételeket teremtsen, mint amilyeneket azelőtt a régi rendszer adott, hanem abban is — és ezt az ember sok esetben fontosabbnak tekinti, mint az anyagiakat, — hogy emberhez méltó magatartásban részesüljön. A

kapitalizmus nemcsak az ember kizsákmányolásával vált embertelenné, az elembertelenedés nemcsak a dolgozó ember kiszipolyozásában jutott kifejezésre, hanem a másik ember bajai, ügyei és problémái iránti érzéketlenségben és közönyben, a dolgozó ember önérzetét és emberi méltóságát sárba taposó magatartásban is. Hiszen a régi világban is a dolgozó embert, a munkást, az urasági cselédet sokszor Jobban bántotta, sokkal megalázóbbnak érezte az embertelen bánásmódot, a durva, az emberi önérzetet és méltóságot sértő hangot, mint a szegénységet, a kizsákmányolást, a betevő falatra is alig elég silány keresetet. A földesúr hajcsárjai: az Ispán, az intéző nemcsak azzal váltak gyűlöltté a cselédember előtt, mert hajtották őt a munkában, hanem a hírhedté vált „botos Ispán" hang miatt is. Sok-sok volt szegény ember nem azért és nem arról emlékszik vissza élete végéig egy-egy ilyen hajcsárra, mert a munkában nem engedett egy percnyi megállást sem, hanem a minősíthetetlenül durva és embertelen hang miatt. És hogy ez mennyire Így van, azt mindennél jobban bizonyltja az az Igen ritka kivétel, amikor a cselédekkel szemben emberséges magatartást tanúsítottak, hogy éppen az emberséges hang által még nagyobb munkateljesítményre bírják őket. Az ilyenre ma is úgy emlékeznek vissza, hogy „milyen jó ember volt, nem volt annak egy rossz szava sem a szegény emberhez" S hiába próbálnánk az ilyen emberrel megértetni, hogy az is kizsákmányolta, — hiába: ami emlék megmaradt róla az az, hogy „nem volt annak egy rossz szava sem az emberhez". A valóság tagadásához vezetne olyasmit állítani, hogy az új társadalmi rendszer az emberek közti kapcsolatokban nem hozott döntő változásokat a múlttal szemben. A szocialista humanizmus nemcsak társadalmi viszonylatban jutott kifejezésre, hanem az emberek közti kapcsolatokban is. Ennek annál is inkább kifejezésre' kellett jutnia, mivel ledőltek azok a vagyon-szabta társadalmi korlátok, amelyek az embereket elválasztották egymástól s eleve lehetetlenné tették a valóban emberi kapcsolatok kialakulását. Ám ennek ellenére elmondható-e, hogy az emberi kapcsolatokban mindig és mindenütt maradéktalanul kifejezésre jut az emberség? Elmondható-e, hogy az embe rek magatartásában és megnyilvánulásaiban már sehol sem kisért az em béri önérzetet és méltóságot sértő sőt, ml több: megalázó hang? Mond hatjuk-e, hogy az olyan eset, mini amilyenből cikkünk elején kiindul tunk, már végképp a múlté? Termé szetesen. helytelen volna egyes ese tekből általános következtetésekei levonni, viszont a valóság adta té nyek előtt hunynánk be a szemünket ha úgy vélnénk, hogy az emberség az emberek közti kapcsolatokban már mindenütt és mindenkor természetes és magától értetődő. Sajnos, korai volna olyasmit állítani, hogy az Ingerült, a fölényeskedő, az emberi önérzetet sértő hang végképp eltűnt volna életünkből. Talán mi sem jellemzi jobban, mint az az eléggé gyakran elhangzó kijelentés: mit akar, hiszen jól keres, rendesen meg van fizetve? Olyankor és olyan emberre mondják ezt, amikor és akinek valami panasza van, valamit sérelmez, vagy valaki magatartása ellen kifogása van. De miféle mentalitás az, amely az emberek közti kapcsolatokat, a megértést, az emberséget arra korlátozza: mit akar, hiszen jól keres. E szerint úgy volna, hogy aki jól keres, aki megfelelő anyagi helyzetbe kerül, annak nem lehetnek sérelmei és panaszai, annak már sutba lehet dobni önérzetét, emberi méltóságát, hiszen: meg van fizetve. L

ám csak, mennyit beszélünk és írunk a múlt csökevényei leküzdésének szükségességéről, arról, hogy a régi világ mentalitása mily szívósan él az emberek tudatában. És hányszor, meg hányszor szembetaláljuk magunkat az emberi önérzetet és méltóságot sértő fennhéjázó és kioktató hanggal, packázással és megnyilatkozásokkal. A hivatalokban: a nemzeti bizottságon, a lakáshlvatalban és bárhol másutt, ahol úgy fogadnak, úgy szólnak hozzád, hogy egyenesen megdöbbensz: már csak a puszta megjelenéseddel is mit vétettél? S a közöny, az érzéketlenség és részvétlenség, amikor az emberi problémából holt aktát csinálnak, s oly mindegy, hogy az akta mögött élő és érző ember van. A vállalati igazgató, aki a munkással szemben csak a rideg, parancsoló hangot ismeri, és eszébe sem jut, hogy emberrel áll szemben. Vagy ha üzletbe mégy, a kiszolgáló úgy löki eléd az árut, amilyen mozdulattal még a koldusnak is sértő odaadni az adományt. Az orvos, aki úgy mondja, hogy „vetkőzzék le", hogy riadtan kérdezed magadban: ettől az embertől várhatok én segítséget? És a kalauz a villamoson olyan hangot használ, hogy '.ükség?--! úen felvetődik a kérdés: talán megsértetted azzal, hogy utazni szeretnél? Sorolhatnánk még tovább az ilyen és ehhez hasonló eseteket, amelyek szinte mindennaposak, s amelyekben a hanggal, a magatartással van baj és amikor szinte önkéntelenül vetődik fel a kérdés: miért nem lehetne ezt másképp is megmondani? Olyasmiről van szó, ami ugyan semmiféle törvénybe, előírásba és szabályba nem ütközik, ám összeegyeztethetetlen az emberi magatartással, még inkább az íratlan de annál nagyobb súllyal latba eső szocialista erkölcsi normákkal, az emberek között e normák meghatározta kapcsolatokkal. Olyasmikről van szó, amelyek lényegében és alapjában véve idegenek társadalmi rendszerünktől s éppen ezért károsak. Annak kell tekinteni akkor is, ha kár nem keletkezik belőle közvetlenül, ám az embereknek kedvét szegi, s nem egyszer és nem egy esetben közönyössé, fásulttá teszi őket magatartásukban és munkájukban. Ennek pedig már nagyon is kézzel fogható és érzékelhető következményei lehetnek és vannak. M

iért nem lehetne ezt másképp is megmondani? Am sokszor látni kell a miért nem lehetne ezt másképp is megmondani érem másik oldalát is, azt, amely legtalálóbban a régi szólás-mondással határozható meg: amilyen az adjon isten, olyan a fogadj' isten. Látni k$ll azt az eléggé gyakori ügyfelet is, aki mert vélt sérelmét, jogtalan vagy az éppen most nem teljesíthető kérését, indokolatlan panaszát, emberséges hangon elutasító hivatalnokra minősíthetetlen hangon támad rá és a legképtelenebb vádakkal rágalmazza meg. Az olyan munkást, aki munkahelye, vállalata igazgatójában valamiféle „ellenséget" lát, és így is viselkedik vele szemben. Vagy a vevőt, aki mert a kért árut nem kaphatja meg, úgy legorombítja a kiszolgálót, mintha az volna az oka annak, hogy a kívánt áru az üzletben nincs meg. Az orvosok panaszkodnak azért, hogyha a páciensnek történetesen nem azt az orvosságot írja elő, amit az kér, hanem azt, amit ő a betegség megállapítása alapján a legjobbnak tart, akkor mindenféle részrehajlással és más hasonlókkal vádolja meg. És a villamosra szálló utas, aki minősíthetetlen hangon förmed rá a kalauzra, mert az arra kérte, hogy ,kérem szíveskedjék a kocsi belseiébe menni, hogy mások is felszállhassanak". Tehát látni kell azt is, hogy magatartásommal, a felelőtlenséggel, a kötelességmulasztással ne kényszerítsem és provokáljam ki az itasitó, a rideg, parancsoló hangot. Miért nem lehetne ezt másképp is negmondani? Ha a gyökerét keressük izeknek a jelenségeknek, azt, hogy honnan, miből és mi okból erednek és dívnak eléggé még ma is, akkor aiapjában Vévé nemcsak a régi világ mentalitásából eredő közönnyel és érzéketlenséggel találjuk magunkat szemben, hanem egyrészt a fegyelem, másrészt a tekintély' alapjában elhibázott téves értelmezésével is. E

gy pillanatig sem vitatható, hogy a fegyelem és az ezt alátámasztó tekintély mily nélkülözhetetlenül fontos. Hiszen a fegyelem —, például a munkafegyelem — bármiféle meglazulása is súlyos károkat okozhat nemcsak az egyénnek, hanem sok más embernek, sőt az egész társadalomnak is. Az sem vitatható, ahhoz, hogy valamely vezető — a legalacsonyabb beosztástól a legmagasabbig — fegyelmet tarthasson, és rendelkezéseit, utasításait, határozatait végrehajtsák, tekintélyre van szüksége. Az sem vitatható, hogy az emberek döntő többsége nemcsak szükséges, hanem természetes dolognak tartja mind a fegyelmet, mind a vezetés tekintélyét. Mikor és honnan adódnak hát a téves értelmezések? Akkor és onnan, hogy egyesek a tekintélyt, a fegyelmet a kemény, rideg parancsoló hanggal és magatartással tévesztik össze s az, hogy szerintük a fegyelem szüli a tekintélyt, holott éppen fordítva van. Ügy vélik, hogy a tekintély és a fegyelem feltételezi, sőt, mi több: megköveteli, az ellentmondást nem tűrő hangot, s az utasításnak csak akkor lehet foganatja, ha azt kemény hangon közlik. Ilyenkor tör fel aztán az emberekből a kérdés: nem lehetne ezt másképp is mondani? S valóban: lehetne? Miért ne lehetne? Annál is inkább miért ne lehetne, mivel menynyivel jobban hajthatok végre, menynyivel jobban teljesíthetek egy utasítást, az ebből eredő feladatot, ha tudatában vagyok annak, hogy azt miért kell csinálnom, s miért kell úgy csinálnom, ahogy kivánják tőlem, mint akkor, ha teszem, mert ezt parancsolták, mert ezt kell tennem. Mennyivel célravezetőbb és eredményesebb valamely utasítást megértetni, a feladatban egyetértésre jutni, mint csupán végrehajtatni. Mert megértetni: önkéntvállalássá, ügyemmé válik. Az utasítást csupán végrehajtani: muszáj, kell lesz belőle. Már pedig — kell-e ezt magyarázni — a kettő között lényeges a különbség. Még a mulasztás esetében, a 'hibánál is mennyivel eredményesebb lehet-a higgadt, emberséges szó, mint az ingerültség, vagy még inkább, a gorombáskodás. Ellentmond ez a fegyelemnek, a tekintélynek? Miért mondana ellent? Miért, hiszen a parancsolgatás, a tedd ezt, tedd azt, még nem jelent elvszerűséget és következetességet s fordítva. TVrem arról van sző, hogy szőrmentén bánjunk és beszéljünk a lógósokkal, a naplopókkal, az élősködőkkkel, a paraziták sokféle fajtájával. Senki becsületes, a munkájából élő^ ember nem tiltakozik az ellen, ha a naplopót naplopónak, a tolvajt tolvajnak és a csirkefogót csirkefogónak nevezik. Sőt, ellenkezőlegl A dolgozók körében csak megelégedést keltene, ha egyes helyeken nevén neveznék a gyereket. Arról van szó, hogy mindig és minden körülmények között megfelelő hangot üssünk meg azon emberekkel szemben — és ez a döntő többség —, akik becsülettel dolgoznak s akik nem más, hánem a saját munkájuk eredményeiből akarnak megélni. Azt tartjuk, és ezt bizonyítja a valóság is, életünk alakulását, hogyanját és mikéntjét döntő mértékben a termelés határozza meg. Éppen ezért magától értetődő és természetes dolognak tartja mindenki, hogy a legkülönfélébb termelőeszközökre, elsősorban is és legfőképp a gépekre, a legnagyobb gondot fordítsák, karbantartásukról állandóan gondoskodjanak, hogy zavartalan működtetésük állandóan biztosítva legyen. Am mennyivel jobban kell ügyelni arra, hogy az ember —, minden termelőerők legfontosabbika, megteremtője, gondozója és üzemeltetője — zavartalan tevékenysége biztosítva legyen. Hogy munkájában, alkotásában, teremtő tevékenységében ne érjék olyan zavarok, amelyek könnyen elkerülhetők. Hiszen — mint mondani szokták — a jő szó nem kerül pénzbe. Adjuk meg hát minden embernek azt, amit mint ember joggal elvárhat mindenkitől: az emberséges szót és az emberséges magatartást. , BÁTKY LÁSZLÓ JiuÜwta /TI • . / // /' . "1 i i „liszta szwu festők A Nemzeti Galéria termében min- cserzővarga V. Žák meseszerű tájakat den előzőtől gyökeresen különböző s városokat dekoratív, élénk színnel tárlat nyílt meg. A kiállítókat naiv, fest üvegre. Ezzel a technikával dolújprimitív, vagy vasárnapi művészek- gozik L. Procházková is, aki saját nek is nevezik. A feléjük forduló, készítésű szalmafonatú keretbe fogegyre fokozódó érdeklődés több év- lalja dekoratív felfogású képeit,' metizeddel ezelőtt indult el Franciaor- lyek kedvesen, naiv távlati megoldásszágból. Űtjukat azóta az Ö- és Oj- sal, sok közvetlen megfigyeléssel üdén világ egy része is figyelemmel kíséri, mutatják a vidéki élet jelenségeit. Most hatvan év után nálunk is ér- Anna Liőková 67 éves háziasszony ősdeklődéssel karolják fel ezt a mű- tehetség, gazdag képzeletét sziniéri vészetét, amit a múlt év vége felé a falu népe foglalkoztatja. Kezében Brnőban megrendezett Csehszlovák temperamentumosán táncol az ecset, Naiv Művészet kiállítása is igazol. Ennek az anyagnak egy részével megismerkedhetünk mi is. Szögezzük i le elöljáróban, hogy a naiv művészet nem azonos a népművészettel. Az utóbbi régi hagyományokból táplálkozott s egy-egy nagyobb néprajzi területen, kollektív szellemben alakult ki. Viszont a naiv művészet nem támaszkodik hagyományra. Művelői nem részesültek szakképzésben, szabályok, szokványok sem kötik őket. Egyéniségük ennélfogva szabadon nyilvánul meg. Ösztönösen, érzelmi alapon, formálják, gyermeki árJosef Kerák: Kakas. (Részlet, drótfonás) tati'ansázeal és boldog rácsodálko- eredetien, magaalkotta megoldásokkal 1 szgnilélt világot. Ezért oly ragyogó/színekkel fest regényes tájzással a friss, üdítő és tiszta, amit teremtenek. Felnőttek, akik örök gyermekek és életképeket. A városi környezet hatása érzik a maradnak. Zöinben az élet delelőjén közel száz esztendős Somorján élő túl kedvtelésből veszik kezükbe az utkaparó, Cegledy András muyem ecsetet, miután annyi más szerszámmal keresték addig a kenyerüket. A legkülönbözőbb mesterségeket űzték s csak szabad idejükben, vasár Tűz körül ülő pásztorainak felépítése kiegyensúlyozott, színei világítóak. Finom megoldású, olajfestésű női portréjának színezése meglepően vánap vagy nyugdíjasként értek rá, lasztékos. - L. Kochol 67 éves kőmuhogy gyermekkori élményeikre visz- ves. Az Anya nemes vonású képmását szapillantva, vagy a jövőt színezgetve hö

d°

1

6 ajándékként veszi körül a legkonkrét s látható formát adjanak vá- szebb, legtarkább virágokkal és gyügyaiknak és álmaiknak. Közvetlen- mölcsökkel. L. Pokorná, volt baletséggel vallanak elképzeléseikről, s a táncosnő, ma prágai nyugdíjas, közel környező valóságról, melyhez szen- a hetvenhez. Vásznain kedves megvedélyes szeretet fűzi őket. A szépség utáni örök vágyódás, az önkifejezés kényszere ösztönzi őket, hogy. elméleti és gyakprlati tudás nélkül, de gyakran meglepő éles ínegftgyelőként, dús képzelettel tolmácsolják lelki tartalmukat... Egyéni tapasztalatból indulnak ki," megismeréseik vélet- ny°

s Jellemzését. hittséggel mesél a távoli gyermekkorról, üde díszítményező modorban mutatja be vasárnapi sétájukra induló szüleit. — Matoušek, brnói nyomdász/ osztályöntudattal, emlékszik a Szövőmunkások sztrájkjára, s nem mellőzi a közbelépő karhatalmi szervek gúlenszerűek. Önálló felfedezői a kifejezési formának, mellyel egyértelműen közlik mondanivalójuk lényegét. Náluk a hangsúly a tartalmon van Az Izgatottabb fantáziájú, bonyolultabb idegzetű szerzők közé tartozik Marié Jankü 72-éves nyugdíjas. Látomásszerű varázsos tájaiban fantaszmelyről a mesélökedvűek a tények "

k

uf, tüntet fel. Vele ronyelvén, a vízlókra hajlamosak pedig k8"

t

íP

u® Markov

á' 5

2"eves kalaposnő, költői jelképekkel szólnak. Irányza- ak

l íalkárpltszerü vásznain sárgástok, s módszerek nem vetik béklyóba rózsaszínes párákból bontakoztatja ki kezüket, sem képzeletüket.' így nem álomvilágbejl rétjeinek virágait. Hlitöprengenek, hanem színekkel és for- noma

z- P^Sfl színés

z figurákkal mákkal éreznek, s amit teremtenek, f«yonzsuíolt képein groteszk formáazt az alkotás és rátalálás meleg örö- ba

tV szatirikus éllel mutat rá az emme ragyogja be. b

e£

! balgaságokra. Most pedig említsünk meg néhányat a n^unk mostanáig peremjelena köztársaságunkban újabban felfe- Se

sí® k

tL

Zfi meszet egyre nadezett s itt szereplő harminckét mű- gyob

b, t

é

0

r

t í

6,^ mindenütt. Mi ennek vész közül. Az elhunyt Kerák szlovák f °

k

aL Talá

n visszahatás erősen drótost népi források ihletik. Szo- , ' J

acion

á'

ls é

s spekulatív katlan technikával, vékony, színezett korunkra? Vagy pedig a természettől drótszálakból fonta ötletes, átlátszó ff, t

e™észetestol távolodó művészet szobrait (Vándor, Boszorka Herceg- enennatasakent értelmezhető. Minnő, Drótos, Kakas.) - J. Kenko ?

enk

ePP

en k°r- és törvényszerű jehasonló sugalmazású, tehetséges fa- "

S

p g ® ^ l

10

g,

y„

a szakemb

e" faragó volt. Jánošíkjä, falusi típusai ^ f

0^

1^' h

l" jól ismertek. - J. Laukonak, a bra- SZ

e? ,

tá

r®

adalm

l „

é

s kulturális megtislavai hentesnek színes é etképfei, "Ľ^Ttl*' "^T.ľ

6

1'

6,'"

6^ falusi szokásokat, babonákat, a hét- :Ä a k

oJ

ő«

evéke

nyköznapok munkáját s az ünnepeket £

ľ Tí, h°?

y í?' tükrözik. Z. HubáCek, losonci könyv- ^"Sľ Hl

S°"

e

k f

a 1

b"

tisl

aY

a

I '

M

ű* kötő expresszív erejű, ritmikus kom- V

e3°

des Hazaba

n foglalkoznak intézpozíciójú vert réz domborművei érzékletes lormaadásúak. ^Pásztorok, Fazekas, Koldusok). A csehországi Žigmund Hubaček: Koldus, ményesen a naiv művészettel és gyűjtik alkotásait. Bárkány Jenőné Eredményesen dolgoznak A CSEMADOK perbeníki helyi szervezete is sok szép eredménnyel dicsekedhet. A 60 tagú szervezet az elmúlt napokban jelentősen kibővült. A szervezés során kifejtett munkájáért dicséretet érdemel Tóth János és Rigó Mihályné, akik felrázták a községet a tespedésbőí. Kulcsár Lajos igazgató tanító vezerésével a helyi szervezetben egy iroialmi szakkör és egy 40 tagból álló inekkar működik. Az együttesek a lelyi fellépéseken kívül eddig Kistár'sányban és Üj-Csernyőben rendeztek igy-egy egész estét betöltő műsort, Munkájukat most tovább fokozzák, Zelenák István 1964. február 6 * ÜJ SZÖ 5 v