Új Szó, 1964. február (17. évfolyam, 32-60.szám)

1964-02-29 / 60. szám, szombat

..x u A

Nllus-delta háromszöge viruló zöld, a folyamot buján termő kettős zöld szalag kíséri az asszuánl gránithegyektől a tengerig — mindenütt másutt homokszínű a táj. Amikor átlépi az ember a gyapotmezők, a pálmaligetek üde zöldjének és a homoksivatag rőt sárgás egyhangúságának határát, amely nemcsak a magasból, a repülőgép ablakából látható éles vonal, hanem idelent is, akkor látja csak Igazán a Nílus vizének termékenyítő csodáját. Ahol Iszapréteg borítja a földet, ahol víz áztatja a talajt, dús termés érik. Mindenütt másutt: sivár sivatag. A két oly világosan elhatárolt országrész arányai rejtik Egyiptom minden problémáját. Az ország területének csupán 3 százaléka, az öntözött zöld övezet lakható, 97 százaléka lakatlan — és ebben a rettenetesen szűk „zöld, övezetben" zsúfolódik az ország 28 millió lakója. A lakosság gyorsan növekszik, különösen a falvakban. A megművelhető földterület kiszélesítése élet-halál probléma. „Ezért figyelt egész Egyiptom, hogyan dolgozunk itt" — mondja egy nyitott inget viselő, őszülő hajú, megtermett barna ember, fuszef Saltut agromérnök, a legnagyobb egyiptomi mezőgazdasági kísérlet végrehajtóinak egyike. A kísérlet Kairótól északnyugatra, az Alexandriába vezető sivatagi út mentén folyik. Igaz, már több mint kísérlet, amit látok: a kopár homokon, szinte a sivatag közepén narancsfák, citromligetek, harmatos füvön legelésző juhnyájak, csatornák vizén úszkáló hófehér kacsák... Itt már szemmel látható, kézzel fogható a sivatag átalakítása. Az agrármérnök, a kísérleti gazdaság Igazgatóhelyettese, nemcsak megmutatja a sivatagi kertet, nemcsak kezembe adja első termékeit — meg Is kínál velük. Tehát nemcsak látható, tapintható, hanem ízlelhető ls a bizonyíték, a kísérlet sikere: ízlik a dús levű, zamatos sivatagi narancs. „Negyvenezer forgó-fej permetezi szét a vizei a gazdaságban. A homokban lefektetett csővezeték hossza 490 kilométer. Az öntözött földeken a gyorsan növő takarmányfüvet évente kilencszer kaI RIPORT AZ EAK-BÔL | száljuk, 1953-ban húszan érkeztünk, hogy megkezdjük a kísérletet. Döntő problémánk a víz volt. A Nílusból csatornákon érkezett, hogy Iszapjával megtermékenyítse a homokot. De kevés volt a víz. Artézi kutakat kezdtünk fúrni. Ma már 400 kutunk ontja a vizet. A csatornahálózat hossza meghaladja a 700 kilamétert." Juszef Saltut tovább sorolja az adatokat: a gazdaság eddig 29 ezer feddánt tett termővé. A tervek szerint tíz év alatt a homokól elhódított terület 70 ezer feddánra növekszik. Azután következik a nagy, ugrásszerű fejlődés: ha megérkezik az asszuáni gát mesterséges tavának a száraz évszakra tartalékolt vize, két évtized során egyedül itt, tehát a delta-vidék mentén m, ím -ími^ msfäí Jusszef Chaltout, a kertész EGYIPTOMI EMBEREK A SIVATAGI KERTÉSZ 1 millió feddán sivatagos talaj válik termővé. De ezek a jövő távlatai. Ma ml a helyzet? A sivatagi kertész, nemhiába mérnök, számokkal fogalmazza meg „helyzetjelentését". Kialakították a kultúrák arányait: a gazdaság területének 60 százaléka gyümölcsös, 20 százaléka legelő, 20 százaléka pedig zöldséget, paradicsomot, földiepret, dinnyét érlel. A három éves kísérleti időszakban megtanulták, melyik a legalkalmasabb csatornázási módszer, hogyan kell adagolni a természetes és műtrágyát, az állattenyésztés melyik ágai válnak be leginkább. Több mint két millió fát ültettek el. Az Istállókban 1955-ben 66 tehenük volt, ma 4000 jól tejelő, törzskönyvezett marhájuk van. Tízezer baromfival kezdték, most százezernél ls több van. „De a legfontosabb az ember" — mondja a mérnök Hét új falu épült a sivatagban, a falvakban Iskola, mecset, klub épület és felépített házak sora várta a beköltözőket. Tíz új falu helyét már kijelölték. A házakban villany, folyóvíz. A gazdaság központjában kórház, technikum. A földreform keretében kétezer parasztcsaládot telepítettek ide. Minden család öt feddán földet és egy felépített házat kapott. Az árát 25 év alatt kell letörleszteni attól kezdve, hogy a Juttatott föld teremni kezd. Az állam a szó szoros értelmében a semmiből, a puszta homokon létrehozott egy modern nagy gazdaságot, s területének egy részét felparcellázta a földnélküli fellah-családok között. A Juttatott föld egyéni tulajdonuk, a munka azonban Jórészt kollektív Jellegű. A fellah az öntözést, a legtöbb mezőgazdasági munkát a gazdaságtól kölcsönzött gépekkel végzi. Mindenképpen sajátos kísérletről van szó. Juszef Saltut fiatalos barna arcához nem lilik az ősz haj. „Még fiatal vagyok, 37 éves. Még nagy munka áll előttem. Szívügyem ez a sivatagi kertészkedés. Boldog vagyok, mert ezen a kis szakaszon valóra vált Egyiptom évezredes vágya: termőre fordítani a sivatagot". RUDNYÄNSZKY ISTVÄN ROMÁNIAI RIPORT Iz ember hegyeket mozdít el Nem képletes kifejezés, a szó szoros értelmében így van. Itt, az Arges folyón szóvirágokkal és választékos Irodalmi kifejezésekkel nem sokra mennének. Ellentétes, mégis egymástól elválaszthatatlan két fogalom lett az ember és a hegység. A köztük levő ellentétet pontosan csak a geológusok tudják felmérni. Itt, a nagy építkezés helyszínén meggyőződhetünk, milyen törékenyekké válhatnak a századokkal ezelőtt alámosott hegyek, és milyen erős lehet az építő ember, aki szeleteket kanyarít le a nagy hegységből. Az Arges vize két összefüggő sziklafal között kanyarog, melyek nyolc-tíz kilométeres szakaszon keskeny, sötét kanyont alkotnak. A hegyek senki másnak, csak a víznek engednek utat. Szinte a sziklafalhoz ragasztva miniatűr erdei vasút kígyózik. Itt-ott megáll, hogy helyet adjon az embernek. Nagy baj, ha teherautóval találkozik. Ilyenkor egy kilométerre is hátrálhat, míg olyan helyhez nem érnek, ahol a teherautó átcsúszhat. Esetleg fordítva ls történhet. A sziklafal csak egy helyen, a Valea lul Stan völgyben szakad meg. Ez nem is annyira völgy, mint inkább horpadás a hegytömbben. Először hegymászók kutatták fel, több zárt vízesést fedeztek fel a sziklák között, melyekről régebben senki sem tudott. Épülő óriás A hegymasszívum szívében duzzasztógát épül. Innen felfelé Igazi völgy nyílik. Ma még erdók borítják, de nemsokára majdnem félmilliárd köbméter víz lepi el. A betonhegy két természetes hegyre támaszkodik, ezek továbbiakra s a duzzasztógát így beékelődik a Kárpátok gerincébe. Nagyszerű látvány I A kép csak úgy lesz teljes, ha bemutatjuk az embert és segítőtársait. A duzzasztógát építéséhez beton, óriási mennyiségű beton kell. Mennyi? Ezt nehéz kiszámítani, mert annyi kell, amennyi az alapok és 165 m magasság, valamint a völgyet elzáró gát további arányai szorzatának megfelel. Éppen ezért betongyárat kellett létesíteni a megközelíthetetlen hegygerincen. Ugyanilyen magasságban a szakadék fölött óriásdarukat szereltek össze, melyeket nagy erejű gépházak mozgatnak. Szóval a hegyszoros lezárása csak úgy lehetséges, ha acélmonstrumokat szállítanak fel a hegy csúcsára. Igen ám, de hogyan? A völgyön keresztül csigalassú a szállítás. A hegycsúcsokat pedig csak a ragadozó madarak érik el. Mégis rájöttek a megoldásra. Az ember két kezével mozgatta meg a hegyeket. Nem voltam jelen a drámai pillanatoknál, de több „csekélységből" következtetek. Az argesi szoros sziklafalain lélegzetelállító magasságban acélkötelek lógnak. Himbálóznak a szélben; ma már nincs rájuk szükség, de képzeljük el az építőket, amint feszítőrúddal és fejtőkalapáccsal felvértezve nem mindennapi hegymászó túrára Indulnak a drótköteleken. Egy másik „csekélység": azon a sziklafalon, amely fölött felépült a betongyár, különös díszként falépcsők állnak. Tartópilléreik a sziklákba ékelődnek, a lépcsőket korláttal látták el. Aki bátornak érzi magát, felkapaszkodhat a gépcsoportokhoz. Mindössze 3995 lépcsőfokot kell számolnia. A veszélyes helyeken acéldrótfüggönyök védik a kapaszkodókat a hulló kőrengetegtől. Szigettelep A kötelek, lépcsők és figyelmeztető felírások megmaradtak, de ez már a múlt. Fagyban, viharban, hosszú téli esőzések idején ls dolgoztak az építők. Országutat vájtak a sziklafalba és helyenként a hegygerincbe; ott, ahol a hegy ellenállt, alagutat építettek, s ahol az alagútfúrókat szakadék fogadta, viadukttal hidalták át a tátongó mélységet. A kilógó sziklafalakat vagy lerobbantották vagy „lefűrészelték", hogy a hulló kőzet ne veszélyeztesse az embereket. Az út elkészült, romantikus és kényelmes, egészen a betongyárig vezet. Ha majd elkészül a duzzasztógát, a koronáján fog folytatódni az út és körülöleli a keletkező mesterséges tavat. Az út kényelmes, sőt szép Is. Az utat szegélyező kőcsipke biztonságérzést kölcsönöz a turistának, hogy a szokatlan magasságban leküzdhesse szédülését. Az építkezés már réginek tűnik. Emberek verejtéke itatta a köveket, majd elpárolgott és eloszlott a tiszta hegyi levegőben. Ezért a látogatónak feltétlenül időznie kell ott, ahol a gát épül és fejlődik, hogy elleshessen valamit a drámai küzdelemből. Az erdei vasút naponta sok falusit szállít az építkezésre, de a legtöbb munkás itt él a hegyi lakótelepen, vagy ahogy mondják: a szigeti kolónián. Hogyan? Sziget a hegyekbenl Valóban így van. Az építők „fészket raktak". Barakkokat építettek, élelmiszerüzletet, munkásklubot rendeztek be. Éppen pihenőnapon találkoztam az építőkkel. Szótlanul kanalazgattuk levesünket. Pihentek a hegyek és pihentek az emberek. Zavartalan csend ülte meg a szorost, mint régen, az építők megérkezése előtt. A víz zúgása nem zavarta a csendet —• hozzátartozott a nagy nyugalomhoz, a fegyverszünethez, amelyet az emberek a hegyekkej kötöttek. Komolyak, de barátságosak az emberek, s amikor felállnak az asztaltól, úgy tűnik, a hegyek is megmozdulnak. Innen a magasból nem győzünk betelni az Arges völgyének szépségével. A mellettem álló cigarettázó fiatal alagútfúró mosolyogva megjegyzi, hogy félkézzel is felkapaszkodik a levegőben függő acélkötélen. Elhittem neki, hisz holnap, nem tudom hányadszor, újra megcsinálja. PAUL ANGHEL RIPORT TAHITIBÓL [ I Kora reggel érkeztünk Tahitiba. Sűrű ködfátyol takarja el a szigetet, melynek körvonalai lassan kirajzolódtak. Friss reggeli szellő suhant át a vidék felett, Tahiti arómáját hozta magával. Éreztük az ébredő föld lehelletét. Végre a napsugarak utat törtek a sűrű ködfüggönyön keresztül, felszállt a pára és sziklás partvonulat bontakozott kl előttünk. Ezer méteres hegyek ereszkednek alá az óceánba, csak egy helyen nyitnak kényszeredetten utat hajónknak. Ebben a természet alkotta öbölben partra szálltunk. A sűrű növényzetben kisebb házikók húzódnak meg, a parton egy-két emeletes ház fehérlik. Már messziről szembetűnik a templom fehér épülete. Ez Papeete, Tahiti és egész Francia Polinézia fővárosa. Fogadtató* Reggel het óra volt, de a kikötő előtti térségen már nagy tömeg várakozott. Mégis csend volt, mintha kihalt volna a kikötő környéke. Nem tudtuk minek vélni az érezhető közönyt. Üdvözlésre emelt kézzel barátságosan integetni kezdtünk a szigetlakóknak, mire a hallgatag tömeg megelevenedett. Barátságosabbá vált az emberek tekintete, mosoly ült arcukra, s viszonozták üdvözlésünket. Je ore ne! — kiáltották, ami körülbelül annyit jelent, „hozott Isten". — Előszörls, oroszok már vagy háromnegyed százada A SZÉPSÉG SZIGETEN nem jártak Tahitin, másodszor, önök is fehérek — így magyarázták később a reggeli hűvös fogadtatás okait. Tahitiban több amerikai és francia újság kapható, ezek sok roszszat írnak a szovjet emberekről. A keserű élettapasztalatok pedig bizalmatlanokká tették a tahitiakat a nyugati civilizáció képviselőivel szemben. Dupont commodore-nek, a francia haditengerészeti támaszpont parancsnokának rezidenciájában érdekes régi festmény keltette fel a figyelmemet. Louis de Bougainvllle tengerészkapitány, neves utazó 1768 as partraszállását örökíti meg. Előtérben tahiti aszszony, karján gyermekével, az öbölből tarka egyenruhájú francia katonák vonulnak be, a szigetlakók pedig kezükben banánlevelekkel futnak eléjük. A banánlevél Itt a béke és barátság Jelképe. Ez az idillikus Jelent valóban így Játszódott le. Tahitiban szeretettel fogadták az elsó európaiakat. Bougainville honfitársai rútul visszaéltek a szigetlakók bizalmával. A XVIII század végén francia, angol és spanyol hajók vetettek horgonyt Tahiti partjainál, legénységük rabolt, fosztogatott, gyújtogatott. 1773-ban az első misszionáriusok is megjelentek. Tautirában telepedtek le, s a katolikus atyákat nyolc évvel később metodista hithirdetők követték. Leromboltatták a pogány templomokat, elpusztították az ősi népművészetet, betiltották a szigetlakók dalait és táncait. Különleges vallási bírságokat vezettek be. Minden tahiti útkövezéssel volt kénytelen megváltani „bűnét". 1842-ben Petit-Toire tengernagy parancsnoksága alatt francia hadihajók érkeztek a papeetel öbölbe. IV. Pomare, az utolsó királynő a fenyegető ágyúcsövek előtt kénytelen volt lemondani trónjáról. Tahiti francia védnökség lett. A kizsákmányolás elviselhetetlen viszonyai között csökkent a szigetlakók száma. A XVIII. század végén még 200 ezren voltak, ma már csak tízezret számlálnak. Néhány évvel ezelőtt függetlenségi mozgalom bontakozott ki a szigetvilágban A francia hivatalok azzal válaszoltak az elszakadási kísérletekre hogy 15 évi börtönbüntetésre ítélték Pouvannaa Oopát, a Tahiti Demokratikus Szövetség vezetőjét. Pap*c4* Papeete a mmt században fejlődött kikötővárossá és Francia Polinézia közigazgatási központjává. Jellegzetes gyarmati főváros. Nevezetessége: a tengeri kikötő, a székesegyház, és a legrégibb áruház, a Donald Tahiti cég Irodája. A városnak 16 ezer lakosa, 17 orvosa, 4 utazási Irodája, 2 klubja, több temploma és imaháza van. További jellegzetessége: mindenütt egyemeletes házak épültek, alul üzlethelyiségek, felül lakások vannak. A fő utcákat Foch marsallról, De Gaulle tábornokról és Cook kapitányról nevezték el. Kevés az autó, de annál több a motorkerékpár és a robogó, melyet öregek és fiatalok egyaránt kedvelnek. A helyi társaság a Veima (Tiszta víz) kávéházban Jön össze, persze nem vizet, hanem hűtött sört fogyaszt. Ide többnyire francia tisztviselők, tengerésztisztek, újságírók, gazdag turisták és üzletemberek járnak. Az egyszerűbb közönség a Queen és a Lafayette bárokat látogatja. — Azt hittem, a paradicsomba jutottam — írta Tahitiról Bougainvllle kapitány. Azóta már kétszáz év telt el, de a természet most is olyan érzést kelt az emberben, mintha az édenkertben járna. Papeete határán túl pálmaligetbe lép az ember. Kókuszés virágerdók árnyékában húzódnak meg a parányi kunyhók, még a kerítéseiket ls tarka virágok díszítik. A levegő rendkívül lágy és Illatos. Ez lenne az ígéret földje? A turisták többsége Papeetetól néhány mérfölddel nyugatra telepszik le. Itt tucatszámra állnak pálmatetős, vlrágoskertes bungalók. Természetesen, nem ez a tahiti falu, ez inkább „Hotel Tahiti". A bungaló —» művészi hamisítvány. Mi azonban Igazi, hamisítatlan tahiti falut ls láttunk. Láttuk a zsúfolt, szegényes viskókat, amelyekben az alkalmi munkából tengődő szigetlakók élnek. A szigeten dühöngenek az olyan veszélyes kórok, mint a lepra és az elephantiasis. Dr. Emilé Massaill, a trópusi betegségek nagy szakértője szomorúan Jegyzi meg: — A gümőkór a szigetvilág átka. Az első számú közellenség. Minden előzetes intézkedést megteszünk, a nyilvántartott betegek száma mégis eléri az 1200-at. Ez azt Jelenti, hogy minden száz lakos közül 15 tüdőbeteg. Az elephantiasis kezelésében már némi eredményekkel dicsekedhetnek. — Az a fontos, hogy megtaláltuk a kórokozót, mely víztárolókban és víztartályokban tenyészik. A leprásokat hat hétig kezeljük a leprezórlum ban, utána hazamehetnek és tovább kezeltethetik magukat, környezetükre nézve már veszélytelenek. hí éli Qougutn Tahiti szépségeiről sok könyvet írtak, de csodálatos világát senki sem tudta olyan megkapóan megörökíteni, mint Paul Gauguin, a nagy francia festő. Papeetetól 12 km-re vad bozóttal benőtt földön faoszlopon emléktábla hirdeti: „1896-tól 1901-ig ttt élt Paul Gauguin festő . Ez maradt a nagy művész után. Szalmakunyhójának már nyoma sincs. Gauguin tíz évet töltött Tahiti szigetén. Itt alakult ki jellegzetes művészi stílusa. A bennszülöttek még ma ls emlékeznek arra a furcsa fehér emberre, aki „lerajzolta az életet". Gauguin képeit már régen kihurcolták Amerikába és Európába. A francia kormányzó rezidenciájában is csak reprodukciókat láttunk. A művész halála után árverésen elkótyavetélték vásznait, ma pedig nincs olyan pénz, amit meg ne adnának értük... Tahiti a művészet rajongóinak zarándokhelye lett. H Nyolc km-re attól a hely- W tői, ahol Gauguin meghalt, örökre letelepedett Danielsson svéd utazó és történész, aki 75 bungalójában a polinéziaiak múltját, életét és kultúráját kutatja. Éppen most fejezi be könyvét Gauguinről. Eredeti felvételeket mutat. Gauguin egyik idősebb fia, Emilé Atai itt él a közelben, halászati cikkeket fabrikál, s <a turisták adományaiból tengődik... J. SZUZJUMOV 1964. február 29. £ Ü] SZÖ 2