Új Szó, 1964. február (17. évfolyam, 32-60.szám)
1964-02-29 / 60. szám, szombat
ľ E T R IK JflZSEF: Erdők erülés dereglyéve • Igaz testvérek: méltóságosan zúgó jegenyeerdő és szilaj megedzett erdészek fogamzották ezt az Írást. De már az elején óvnom kell a képzelkedőket, hogy a lombok között átszűrődő fényjáték, az a dús erdei Illat, a madarak üdítő hangversenye, ez egyszer elmarad. S az erdészek ser: olyanok, amilyeneknek kedves népdalok, érzelgős filmek és regényes leírások alapján képzelnénk őket. Sem vasalt zöld ruha, sem félvállra vetett ragyogó puska, sem hetyke járás, sem fiatal, reménytelenül epekedő szív nem jellemzi őket. Az erdő — az élettelen, csupasz szálfák egyhangú képe, az erdészek — az élettől hányatott, megviselt köznapi emberek. Szinte úgy rémlik, már megúnták, nem ls kedvelik különösen az erdőt. Csak megszokták. Vagy talán látszat ez csupán? Az erdő, amelyről szó van, a Dunapart bakai része. Jegenyés, kanadai Jegenyék rendezett sorai, nem érzik belője a vadon, rendezetlen, folyondárral, vadkomlóval átszőtt dzsungele. Sőt ellenkezőleg, érzik benne a megfontoltság, a szándék: az ember. Jegenyés, de akár függőleges csatornának is nevezhetnénk. Mert az. Amilyen vastagok a törzsek, olyan átmérető csövek, amelyeken át tavasztól őszig úgyszólván csörgedezik a Dunamenti lápos területek életkorhasztó felesleges nedvessége... A talaj szikkad, terjeszkedhetnek a búzavetések, maga a £a pedig rohamosan nő. Anynyira, hogy hamar túlnövi azt, aki kiültette. Túlnövi, de nem éli túl... Az erdészek is Idevalósiak. Dunamentiek. Talán máshol születtek, Innen messze eső réteken kergettek egykor pillangót, őriztek libákat, Ismerkedtek az erdőcsodák szépségeivel. De ide kerültek, s az évek során egybenőttek a Duna-parttal, a tájjal, s álmuk, szenvedélyük lett, hogy a jegenyék égbenyúló függőleges csatornáit, a sudár széltörő sávok mecsetjeit gondozzák. Alkalmam volt körülcsónakázni ezt a bakai erdőrészleget. Ne tessék csodálkozni, a Duna-menti erdők csónak nélkül hozzáférhetetlenek. Az erdőség tulajdonképpen 38 kisebb-nagyobb sziget csoportja, s nyár idején a holt ágakon csónakázva az ember valóságos velencei turistaként közlekedhet közöttük. Most azonban csupán a nagy Dunán úszhatott dereglyénk, a holt ágakat még vastag jég borította. Persze a csónakázás egyébként sem lett volna olyan élvezetes, mint mondjuk májusban, a lombosodás idején. A nap ugyan szorgalmasan szórta sugarait, a Duna fölJtt azonban csípős, fagyos szelek nyargalásztok, s bizony a csöppent víz ráfagyott az ember kezére. S mégis volt a ml csónakázásunkban valami csábító, valami érdekes. Az erdészek ezt nem tudhatták, nekik egészen természetes, hogy bármilyen legyen az időjárás, ki kell menni, körül kell nézni az erdőben. Én azonban úgy éreztem, hogy ezen az úton egyszer s mindenkorra megdől bennem, s talán megdöntöm másokban is a hamis elképzeléseket az erdészek naplopó, paradicsomi életéről. • A vendéglátó Krázsel Béla főerdész a körutat motoros csónakon akarta megtenni, ezt a szándékát azonban keresztül húzta az éjszakai fagy. A csónakosok ugyanis — Szedlák Andor és Kovács Lőrinc — hasztalan igyekeztek kimerni a csónakból a vizet, kiderült, hogy oldalát megrepesztette a jég. így hát az egyébként kényelmesebb és biztonságosabb dereglyén keltünk útnak. Bevallom, szívesebben vettem ezt a „kényszerűséget", mert hát a dereglye mégsem csónak, biztosabban, otthonosabban érzi magát rajta az ember. A főerdész meghívta a körútra a bakai jegenyék ezüsthajú atyját, Csóka István bácsit, a nyugalmazott erdészt is. Ott lakik az öreg a kikötő közelében, s talán neheztelt ls volna, ha nem hívják meg, hiszen a 65 éves erdész még most is minden alkalommal szívesen látogatja meg életének néma emlékoszlopait, a jegenyéket. Beszéljek valamit Csóka Istvánról? Elmondom a királyréti, a llpóti, a dékányl jegenyeültetvények negyven éves történetét. Beszéljek a 38 sziget világáról, a vízlútról, ahol szakaszonként váltakoztak fiatal és öreg, hajlékony, gyenge és fűrészre érett Jegenyés ültetvények? Elmondom Csóka elvtárs eseményes, gazdag életének legszebb fejezeteit. Mert az ő esetében eggyé lett az erdész és az erdő. Amint a két szorgalmas motor egyre lökte, tolta dereglyénket szemben az árral, mint a filmkockák lassan peregtek, vonultak el mellettünk a némán alvó fák, amelyek azonban életet ébresztettek: élő emlékek apró mozaikjait rakosgatta elém az öreg erdész. A lakatos Inasságát, pénzügyőrködését, a Tanácsköztársaságért vívott harcot említette először. Ezt azonban csak az erdészévek ellenlábasaként hozta fel, csupán annyit akart vele mondani, hogy a szegény proletárnak a fehér terror idején volt miért menekülnie. • Csóka bácsinak a Duna-part nemcsak oltalmat, hanem életkedvet és hivatást ls adott. A jegenyékkel idetelepítette szívét-lelkét ls, s most úgy emlékezik egyes részlegek telepítésére, mint a férfi emlékezik vissza elmúlt szerelmeire. Sok az olyan ültetvény, mely bizony fűrész alá érett. Az ő telepítése. A Duna-menti erdészet, életében ez a legszebb. A tölgyesek, a tűlevelűek erdészei öregedve, erejük fogytán, szűkölve nézik, hogy telepltményeik most élik „legénykorukat". Az ilyen erdőknek nyolcvan év kell ahhoz, hogy a fa vágásra érdemessé fejlődjék. A jegenye más fa, hálásabb, erdésze, alapítója, a szó szoros értelmében ura marad zsenge korától egész addig, amíg kl nem vágják. Az ember nem érzi magát tehetetlennek a Jegenyével szemben, hiszen harminc év az ember életében nagyon sokszor az életpálya kétharmada csupán, a Jegenye életében viszont egy egész élet. Ez ls az, ami Csóka elvtársat eljegyezte a jegenyékkel. Krázsel főerdész is emiatt adta a Zobor-vidékl tölgyeseket a Duna-menti jegenyékért. A Duna-menti erdésznek azonban ezért az egyetlen vonzó, lélektani előnyért nagyon drágán meg kell fizetnie. Itt az erdő vizenyős, lápos, sáros szúnyogtanya. Az erdőkerülés örökös cuppogást jelent a nedves talajon. Egyetlen lábbeli a gumicsizma, ebben azonban a láb agyonizzad, agyonfázik. S a sok csónakázás! Más ember akkor száll csónakba, amikor a kedve tartja. Amikor csábítja a hűsítő víz. A bakai erdész télben-fagyban, hideg őszi esőben, zimankós hóviharban ls kénytelen csónakba szállni, hogy megtekintse az erdőt. Vajon ml vár rá mindebből? Izületi gyulladás, reuma, Isiész. Minden Duna-menti erdei famunkás, minden erdész öreg éveire reumás. Csóka bácsi Is. Az öreg erdész azonban ezt nem panaszképpen mondja, hanem kimondott kérdésre. Hozzáfűzte, hogy kezeltetné is, de sajnos a szive már nem bírja a 40 fokos pöstyéni fürdőt. Aztán tréfásan megjegyezte, hogy az olyan hányatott élethez, amilyen az övé volt, egy reuma szinte hozzátartozik. Arra gondol, hogy ez csak a kisebbik rossz mindabból, ami élete során érhette volna. Amikor a Magyar Tanácsköztársaságért csaknem gyermekfejjel, fegyverrel harcolt, könnyen megsebesülhetett volna. Azután üldözték. Ha megfogják, kötél vagy börtön a jussa. Erdész évei során ls, mint kommunistát zaklatták, mint rendszerető embert az irigykedők és besúgók szakadatlanul üldözték és támadták. Mégis átvészelt minden rosszat. Egy kicsit a jegenyéknek ls köszöni, mert bennük találta meg az életkedvet, foglalkoztatták, lekötötték. Semmi más annyira, mint a jegenyék. Szinte furcsának tűnik, de így van: sem a vadászat, sem a halászat nem vonzza, nem vált szenvedélyévé. Csupán úgy tudom ezt megérteni, hogy látom a tisztes öreget, amint a sudár Jegenyéket hunyorgó szemével sorra simogatja. • Dereglyénkkel már visszafelé tartottunk, s az út sokkal gyorsabban telt, mint az árral szemben. Krázsel elvtárs, a főerdész, elégedett az úttal, mert sikerült meggyőződnie arról, hogy a learatott nádat a fagyok ellenére is el tudják holnap szállítani a szigetekről. Holnap és nem később. Mert ezt a Duna parancsolja. Sőt, ha lehetne, akár még ma el kellene szállítani, mert ma ebben az órában még kedvező a vízállás Kl tudja, milyen lesz egy óra múlva? A Duna szeszélyes és kiszámíthatatlan. Elég, hogy Ausztriában egy kissé felmelegedjék az idő, máris megárad és emelkedik a víz, s akkor nincs ember, aki megmenti a nehéz munkával learatott nádat s az ölbe rakott fát. A hegyes vidéken vagy sík tájakon várhat a rönk, az ölfa, míg kitavaszodik, itt a Duna mentén törvény: fagyban, hóban, csípős szélben egyaránt minél gyorsabban, biztonságban kell szállítani a kitermelt értékeket. A bakai erdészek tudják és tisztelik ezt a törvényt. A Duna törvényét. A jegenyésekét. Sem a sima sudár fatörzsekről, sem a lengő nádról, sem a méltóságos folyóról első látszatra nem hinné az ember, hogy ilyen szigorú törvények uralják. • Kemény a Duna-menti erdészek élete. De az ember mindig olyan, amilyen a környezete, ök ls hozzá acélosodtak a Duna-ment! helyzethez. S ezt nevelik utódjaikba is. Csóka bácsi fia és leánya is ez erdészetnél dolgozik. Krázsel elvtárs pedig legfiatalabb fiát neveli — családi hagyományok szerint — erdésznek. Dereglyénk visszafelé úszik a Dunán. Balról: Kovács Lőrinc, Krázsel Béla, Nas Károly, önodi Imre, CsĎka István és Szedlák Andor Az asszonynépség boszorkánykonyhájában A férfiak figyelmébe, a közelgő nőnap előtt Március felé közeledünk. Egyet-kettőt lapozunk a^kalendáriumban s máris itt a nők nagy ünnepe. Az előrelátó térj már most töri a fejét, n ivei is lepje meg feleségét. A praktikusabbja megkérdezi: „Mondd, szl ském, mire van szükséged?" Az asszony egy pillanatig elgondolkozik, v. a egy pasztellszínű pulóvert vagy egy új, divatos kézitáskát mondjon-e. S az eredmény? „Nézd, drágám, ezt vettom neked! —" mondja majd kedves mosolylyal a férj, s előhúz a zsebéből egy üveg kölnivizet. — Menjen ezen az úton, egyenesen tovább. Az orra majd oda vezeti — adta meg a felvilágosítást a 31-es autóbusz sofőrje. Pár lépéssel odább valóban valami fehérkés folyadékra lettem figyelmes. Az árokban folyt, s fogpasztaillat áradt belőle. Még néhány lépés, s a kiskapun beléptem a récsei kozmetikai gyár területére. Fehér köpenyt kaptam és Koprlnay Edit gyógyszerésznő kíséretében máris a női szépség bűvös konyhája felé lépkedtem. A kölnivíz-részlegen csak keresztülmentünk. Egy kis előcsarnokban barna, magas háromezer literes cserépedények állnak katonás sorban. Ezekben érik a kölnivíz. Minden edényben más-más Illat. Minél tovább érik a kölni, annál finomabb az illata. Az érlelőből a kész Illatszer szűrőkészüléken keresztül a kimosott üvegekbe kerül. Az ügyes kezű munkásnők még ellátják címkékkel és dobozokba csomagolják a kis üvegeket. A kölnivíz-részlegből abba a műhelybe visz az utunk, ahol a fogpasztát készítik. — Két évvel ezelőtt ttt még úgy dolgoztak, mint egy középkori manufaktúrában — mondja kísérőm. — A jogpasztát kézzel keverték, töltötték és csomagolták is. Tavaly Nové Mestóból az automatikus és mechanikus készülékek kutatóintézetéből két új gépet kaptunk. Munkába állításukkal kétszeresére növekedett a termelékenység. Az egyik gép az alumíniumtubusokba pontosan adagolja a fehér maszszát. Ügyesen bezárja a tubust, dobozba helyezi. A munkásnők csak arra ügyelnek, hogy a paszta kl ne fogyjon a tartályból. Az elmésen megszerkesztett gép nagyon érdekelt, kisérőnőm azonban figyelmeztetett: sietnünk kell, mert a műszak már a vége felé közeledik s a legérdekesebbet még nem láttam. Bizonyára a rúzsok „konyhájára" gondolt. A konyha elnevezés teljesen helyénvaló. A polcokon feketezománcos lábasok és fazekak. A tizenhat színárnyalatú rózsaszín krémből fakanalak meredeznek. Az ajakrúzs a legfinomabb viasz és olaj keverékéből készül. S a készítést folyamat? Egy a ag olaj, egy ada? viasz és néhány deka plgmentes fe ik. A tűz fölött keverd habosra, és tedd hidegre. Ha azt akarod, hogy a rúzs tartós (csókálló) legyen, pigment helyett eazint használj. A gőz felett újra melegítsd fel, öntsd formákba, hideg vízzel hirtelen hútsd le, — és kész a rúzs. Nos, ez nem úgy hangzik, mint egy jó tortarecept? Am itt nem csupán a nők részére készülnek szépltőszerek. Gyártanak az üzemben különféle hajvizet, hajszeszt, szájvizet és kimondottan a fés» fiak számára az olyan jól bevált Bai» bus borotva krémet... Az utolsó megállót a bőrápoló krémek osztályán tartottuk. A tartályokban fehér és rózsaszhi krémek. A „krémesek" munkahelyén két szocialista munkabrigád asszonyai jubilálnak március 8-án. Három évvel ezelőtt nyerték el a megtisztelő címet. Azóta igyekeznek is, hogy méltón viseljék. — Tavaly — mondja H u s á r i k o vá A n e Z k a, az egyik brigád vezetője — nagyon bántott bennünket, hogy a fogkrémekre sok volt a reklamáció. Akárhogy is igyekeztünk, nem tudtuk kiküszöbölni a krém megfeketedését. Mint később kiderült, a rossz minőségű alumíniumtubusok okozták ezt, melyeket Kolínból szállítottak. Háromnegyed évig nem értük el a szabványos minőséget. Amint elfogytak a kolínt tubusok, az Egerből érkező tubusokba tölthettük a krémet, megszűntek a reklamáctók s az év végén még ki ts egyenlítettük a tervlemaradást. Míg ezt elmondja, a műszak lassan a vége felé közeledik. A fehérköpenyes asszonyok vízzel teli vödröket és rongyokat ragadnak. Mindenütt hozzálátnak a munkához, hogy a következő műszak dolgozd! is tiszta munkahelyet találjanak. ETbúcsúzom tőlük s a kijárat felé sietek. Az utcán éppen közeledik egy pirossárga autóbusz. — Ha siet, még elkapja — mondja a portás és kitol a kiskapun. Már csak futás közben kiáltom: A viszontlátásraI < -tllHA HISZIK, HA NEM ... akkor ls gyanússá válhat, ha felszáll egy önkiszolgáló autóbuszra; ... abba ls belebetegedhet, ha az orvosi rendelőket járja; ... arra ts büszke, amit tíz évvel ezelőtt még magának ís alig mert bevallani; ... azért is felelős, amihez semmi kűze, mert a felelősség ma mindnyájunké. Es a felelőtlenségnek éppen Így nincs határa — a különbség csak abban van, hogy gazdája sincs. ... úgy is demokratává • és hum ánussá válhat, ha a sor végére áll és nem tolakszik előre — csakhogy ezt nem tartják számon; de amint „antihumánussá és antidemokratikussá" válik, nyomban közpréda lesz. Hiába, az emberek javíthatatlanok, mindig arra figyelnek fel, ami ntncs. — Így nem az erény, hanem annak hiánya gyakorolja rájuk a nagyobb hatást. —él MM. Mnrtt M * C] S