Új Szó, 1964. február (17. évfolyam, 32-60.szám)

1964-02-22 / 53. szám, szombat

í MELANÉZ1AI ÚTIJEGYZETEK J" KÄNAKÄK — a déftenierek vilápának lakói Oj-Guineát és a környező szigetcsoportokat általában Melanéziának nevezik, ami „jekete szigeteket" jelent. Pe­dig a melanéziaiak nem is fe­keték. Bőrük színében a vilá­gostői a sötétbarnáig minden árnyalatot megtalálunk. A szi­getvilág elnevezése csak a Sa­lamon-szigetek lakóira illik: ők valóban feketék, mint a szurok. A Salamon-szigetek és az Oj-Hebridák lakol meg hatalmas termetükkel külön­böznek a többi törzstől. Érde­kes, hogy a melanéziaiak egy nyelven beszélnek, még az ős­időkből megőrizték hagyomá­nyaikat, szokásaikat, szertar­tásaikat. KAGYLÓ ÉS AGYAR A melanéziai szigeteken a kereskedelem legelterjedtebb formája az egyszerű árucse­re. Néhány törzsnek azonban sajátos pénzrendszere van. A „pénzt" maga a természet gyártja. Például Üj-Britannia sziget partvidékén egyes tör­zsek körömnagyságú kagyló­kat használnak pénz gyanánt. A kagylókat összefűzik, s egy ilyen köteg — „divarra" vagy „tambu" értékét hossza sze­rint állapítják meg. Ennek a mértékegységnek alapja a mellkas közepétől a kinyújtott kéz kisujjáig terjedő távolság. A törzsfőnökök a gyerekekkel szedetik össze a kagylókat, s a „drága" füzéreket a gazda­gok különleges kunyhókban tárolják. Ünnepi alkalmakkor megengedik, hogy a vendégek gyönyörködhessenek a temér­dek „kincsben". Sok kanaka törzsfőnök húszezer kagylóköteggel is rendelkezik. Ennyi „pénzen" 30—40 ezer márka (NDK) ér­tékű kókuszdiót vásárolhat­nak. Ha egy ilyen „kapitalis­ta" örökösök nélkül hal meg, „kincsén" a törzsbeliek osz­tozkodnak, hogy örökké áld­ják nevét. O j-lrországban másfajta pénz van forgalomban: 3—4 mm átmérőjű kagylóhéjak. A „pénzkötegeket" több méter hosszú összesodort pálmaleve­lek, színes vékony fonatok vagy malacfarok díszítik. Az európaiak azt hiszik, hogy a malacfarkas „pénzért" csak sertéseket vásárolnak, pedig tévednek, mert a malacfarok lényegében talizmán. Santa-Cruz szigetcsoporton „tollpénz" járja, melyet egy sajátos papagájfajta vörös tol­lából készítenek. Melanézia világában nagy értéke van még a „kutyafog-pénznek" A kutyákat háziállatként tart­ják és ünnepi alkalmakkor megízlelik húsukat. A legna­gyobb „pénzegység", termé­szetesen, a disznó. Értékét sú­lya és alsó agyarainak formá­ja határozza meg. Oj-Hebridá­kon például kitördelik a serté­sek zápfogalt, hogy agyaraik gyorsabban nőhessenek. A gyarmati hivatalok már régen bevezették az európai fizetési eszközöket, bennszü­löttnek azonban tilos papír­pénzt adni. A kanakáknak szolgálataikért réz- és érc­pénzzel, valamint préselt do­hánnyal fizetnek. Például te­herhordásért egy bennszülött napi két csomag dohányt kap. Ennek ellenére az ősi pénz ma sem megy ki a használat­ból. A menyasszony szülei „toll- és kagylőpénzzel" fize­tik ki a mennyegzőn közremű­ködő táncosokat. Az Admirali­tás-szigeteken például előfor­dult, hogy egy legény, aki igen sok ezüstpénzt keresett az európaiak ültetvényein, csak azért nem kelhetett egy­be választottjával, mert nem volt kagylója. ŐRIZETLEN ÁLLATOK Melanéziában nemcsak a fi­zetési rendszer, hanem az em­bereknek a háziállatokhoz va­ló viszonya is furcsa. A benn­szülöttek tyúkokat, sertéseket és kutyákat tartanak. A tyúkot csak tolláért becsülik, a húsát sohasem eszik. Kedvelik a tör­pe tyúkokat, mert még a lábu­kon is toll nő, amelyet pénz, valamint díszként használnak fel. Az európai tyúkfajták nem honosodtak meg. A tyú­kok a fákon alszanak, fel­ügyelet nélkül kaparásznak, az élelmet is maguk szerzik meg. A melanéziaiak a sertések­re sem vigyáznak. Egyedül a Salamon-szigeteken és Oj­Hebridákon terelik be őket éj­jelre, reggel és este etetik is a sertéseket. Csak az őrizteti sertéseit, akinek 40 darabnál több állata van, mint Bougen­ville szigetén Mamokónak, a legendás hírű Kinga vezér unokájának. A szolgálók kagy­lókat kapnak az állatok őrzé­séért. A szabadon futkározó állatok fülét behasítják. Erről a jelről ismerik meg őket tu­lajdonosaik. CÁPA A HALÓBAN Melanézia szigetein ügyes tengerészek és halászok él­nek. A bennszülöttek mérges növényekkel elkábítják a ha­lat, így könnyen kifoghatják. Sütés közben elpárolog a mé­reg. A félelmetes tengeri ra­gadozókat, a cápákat hálóba fogják. A kanakák ezt ve­szélytelen játéknak tartják. A cápán kívül fákon élő med­vékre, repülőkutyákra vadász­nak. A madarakat csak élénk színű tollazatúkért kedvelik; ágakra kent ragadós anyaggal (léppel) ejtik őket fogságba. SZIGORÚ ERKÖLCSÖK A melanéziaiak társadalmi életét szigorú szabályok kor­látozzák. Az illemszabályok tiltják a gyengéd érzelmek ki­fejezését. Férfi és nő még csak kézen sem foghatja egy­mást, mert a falu népe mind­járt megszólja őket. A házas­társak nem csókolhatják meg egymást, sőt még szerelmes pillantást sem válthatnak, íme, egy jellegzetes eset. Egy alkalommal bennszülött há­zaspárral gyalogoltam. A nő megbotlott és lesántult. Szól­tam a férjének, fogja őt ka­ron. Mindketten elpirultak és elfordították tekintetüket: ho­gyan juthatott eszébe ennek a fehér embernek ilyen illetlen­ség! Azt hinné az ember, hogy a kanaka házastársak között nincs kölcsönös vonzalom. Nem így van. Náluk nagyon ritka a családi viszály, a fél­tékenység, a botrány. A me­lanéziaiak legalább annyira szerelmi házasságot kötnek, mint az európaiak. HANSDAMM ÚTIJEGYZETEK A KÖZÉP-AFRIKAI KÖZTÁRSASÁGBÓL B angui életének gócpontja a Kóztirsaság-tér. Erre te­kintenek a nagy áruházak, a te­kintélyes kolonialista bankhá­zak, az utazási irodák és a drá­ga éttermek kirakatai. Itt robog nak végig a legújabb tengeren túli gépkocsik, itt rendezik a ka tonai díszszemléket és felvonulá sokat. Egy váras két arca A város európai része egészen eltűnik a hatalmas mangó-, akác­és pálmafák dús koronáinak ár­nyékában. Az üzletajtókon táb­lák hirdetik a nap újdonságait: „Párizsból repülőgépen érkezett friss gomba, pisztráng, strass­bourgi virsli. Friss dél-afrikai languszta, szőlő és füge. Friss portugál szardínia és rózsaszínű ollótlan rák" A tér közelében háromemeletes villa, rajta csillagos zászlót len­get a szél. Itt székel az amerikai nagykövetség. Érdekes, hogy amikor a közelben megnyílt az amerikai kulturális központ, a szomszéd üzletek tulajdonosai — szomorú nemzetközi tapasztala­tokból tanulva — különféle tár­saságoknál biztosították kiraka­taikat. A Palace szálló körül afrikai kereskedők ütöttek sátort, afri­kai népművészeti tárgyakat kí­nálnak. Vannak itt vörös akazsu fából, elefántcsontból, ezüstből, krokodilus és tigriskígyó bőré­ből készUIt műremekek. Vitorlák fehérlenek az Uban­gin. A folyópart európai részé­ben fényűző társadalmi berende­zések állnak a látogatók szolgá latára. Az európai és az afrikai negyedek érintkezési vonala a Barthélémy Boganda square. A kormányzó párt alapítójáról nevezték el, aki öt évvel ezelőtt gyanús és máig sem tisztázott körülmények között repülősze­rencsétlenség áldozata lett. A vá­rosatyák az avatóünnepségen hangoztatták, hogy ez a park jel­képes híd lesz az európai és az afrikai negyedek között. Ám mi­nél meszebb megyünk a folyótól a Barthélémy Boganda úton, an­nál szembetűnőbb a két város­rész közti szakadék. Az afrikai negyedekben nincs vízvezeték, villanyáram, csatornahálózat. Vasból és ládából összetákolt kunyhókban laknak a bennszü­löttek, zsúfoltan, szennyben ... Hamis legenda Banguiból „gyémántút" vezet Felső Sanga vidékére, valóságos arany- és gyémántbirodalomba Az országút két oldalán járhatat­lan liánerdők. Az út mentén fel­feltünnek a mbaka törzs apró falvai. Felső Sanga gazdag vidék, a Közép-afrikai Köztársaságot még­is „Afrika hamupipőkéjének' tartják. A francia gyarmatosítók szándékosan támogatják azt a UBANGI FÉNYE ÉS ÁRNYAI fő célul és jelszava: „Eleiem, la­kás, ruha, gyógykezelés, műve­lődés". A párt vezetősége szoro san együttműködik a volt anya­országgal. A kormány legköze lebbi célja a nyomor felszámolá­sa. Űj idők Goriot apói Nemrégen hirdetés jelent meg egy helyi lapban, melyet francia vállalkozó ad ki. „Banguiban. a francia támaszponton 500 új pa­A* IfciA. GYAPOTVASÄR A FALVAKBAN hamis állítást ,hogé Ubangi-Sari (az ország régi neve) istentől és emberektől elhagyatott vidék. A múlt századbeli francia térképek fehér folttal jelezték: „Vízilo­vakkal zsúfolt hatalmas Iápten ger". Nevetséges állítás, mert az or­szágnak óriási lehetőségei van­nak például a mezőgazdaság fej­lesztésére. A földeknek azonban csak egy százalékát művelik meg. Aranyon és gyémánton kí vül ólmot, rezet, nikkelt, kró­mot, uránt, mangánt és kobaltot is találtak. Az „afrikai hamupi­pőke" hamis legendája csak arra volt jó, hogy vele palástolják a gyarmati politika csődjét. Hivatalos adatok szerint a volt francia gyarmatok közül itt van a legalacsonyabb életszínvonal. Egy paraszt évi jövedelme nem haladja meg az ötezer helyi fran­kot, aminek a gyakorlatban any­nyi az értéke, hogy valaki két hétig élhet belőle egy barmad­rngú szállodában. A lakosság 85 százaléka a gyapotból, a kávéból és a földimogyoróból él. Az or­szág ipara kezdetleges. Kórok, Járványok pusztítanak, több mint százezer gyermek nem járhat is­kolába. A nemzetgyűlésben 50 mandá tummal rendelkező MESTN párt (Fekete-Afrika Szociális Fejlő­désének Mozgalma/ a gazdasági problémák megoldását tűzte ki rafasisakot árvereznek el." A pa­rafasisak nemrégen még a gyar­mattartók jellegzetes viseletéhez tartozott, időközben azonban ki­ment a divatból. Már csak a misszionáriusok ragaszkodnak hozzá. Az ország területét behá­lózó missziók bonyolult tőkés vállalatokká fejlődtek. Az egy ház mindenképpen meg akarja nyerni az ifjúságot, s nemcsak a bibliát tukmálják rá, hanem sportpályáival, varrótanfolya­maival és táncestélyeivel is csá­bítgatja a fiatalokat. Banguiban De Graine francia tőkést az ország leggazda­gabb emberét az új idők „Go­riot apó"-jának nevezik. Több társaság részvényeit ellenőrzi. Az 1 millió 200 ezer lakosú or­szágban mintegy hatezer euró­pai, elsősorban francia uralja a gazdasági életet. Nagyon sokan a volt gyarmati hadseregben szolgáltak és úgy telepedtek le. Ezért nem meglepő, hogy a kor­mány intézkedéseit ellenséges szemmel nézik, még akkor is, ha ezek nem veszélyeztetik a neo­kolonialisták hatalmának alap­jait. Dávid Dacko köztársasági és kormányelnök nemrégen kifa­kadt: „A régi gyarmati rendszer képviselői semmit sem értettek meg és lábbal tapossák függet­lenségünket." RÓBERT SZEMJONOVICS SZEREBRENNYIKOV RIPORT AZ EAK-BÓL A Nílus itt lép ki a hegyek közül, a hatalmas folyam in­nen hömpölyög a sivatagot átszelő kettős zöld szalag kö­zött a delta, a tenger felé. Elet Egyiptomban csak ott van, ahol a Nílus vize meg­termékenyíti földjét. — Kevés a búzatermő föld, sok az éhes száj — az ország lakossága gyorsan növekszik, de a megművelhető terület nem változik. Ez drámai hely­zetet teremt. Ezen a nemzeti problémán segít, ezen a hely­zeten is változtat. Hogyan? Egy fiatal 22 esztendős arab mérnök, Fathy Khalil beszél arról az építkezésről, amely megváltoztatja Egyiptom év­ezredes arculatát. Asszuán­ban már vaji egy gát, már mű­ködik egy erőmű, de mindket­tő eltörpül a most épülőkhöz képest. A gáton út vezet, szin­te szédülök, amikor korlátja mellől letekintek a mélyben porzó vízre, belefájdul káprá­zó szemem, amint a gát túlsó oldalán felduzzasztott víz csillogó tükrére tekintek. Fat­hy Khalil nem hiába mérnök, ami számomra látvány neki adat, erő, energia. „A régi erőmű az öt- és fél­milliárd köbméteres víztömeg bői 9 turbinájára zúduló vízzel évente kétmilliárd kWó ára­mot termel. A gát két oldalán a víz szintkülönbsége nyáron 9, télen 33 méter. Az árammal az asszuáni gyárakat, de fő­képpen a nagy gát munkála tait tápláljuk." A nagy gát, ahogyan Fathy Khalil mondja a Sad El Aali nemcsak Egyiptom, hanem egész Afrika egyik legna­gyobb építkezése. A fiatal EGYIPTOMI EMBEREK Az asszuáni mérnök mérnökkel együtt látogatom meg a gigászi műhelyt — azt hiszem itt nem lehet elég nagy és elég színes jelzőt használni, ha le akarom írni, amit látok. Éjjel-nappal folyik a munka. Az asszuáni vörös gránit-sziklák nappal a hő­ségtől remegő levegőben, éj­szaka a fényszórók tüzében szinte izzanak: 28 000 mun­kás, a magasból nyüzsgő han­gyaseregnek tűnő sokasága vájja a sziklát, mélyíti a Nílus új medrét, vezeti a gépek mun­káját, építi a homokhegyet. A mérnök ismét adatokat, le­nyűgöző számokat mond: „A munkagödröt biztosító ideig­lenes homokgátba, amelyet a Nílus azután majd elsodor, eddig 500 millió köbméter ho­mokot iszapoltunk be. Hat alagutat vájtunk egy 70 mé­ter magas sziklafalba: Mind­egyikének átmérője 15, hosz­sza 220 méter. Ezeken át zú dul majd a Nílus vize a 12 hatalmas turbinára. Az alag­utakból eddig 9 millió köb­méter gránitot robbantottunk ki". A teherautók szüntelenül hordják az alagutakból a sziklát, amely csúszdákon zú­dul le azután azon kiürítő uszályokba, ahonnan a folyam medrébe kerül. Fathy Khalil szinte megnő, amint lendülő karja felrajzolja a Nílus fölé az épülő gátat, a Sad El Aali jövendő óriását: Itt húzódik majd a gát 111 méter magas, 3 és félkilométer hosszú teste. Alapjánál ezer méter széles lesz, tetején 32 méter széles út vezet majd a túlsó partra 40 millió köbméter sziklát épí­tünk be a nagy gátba, 17-szer­te többet, mint amennyit Khe opsz fáraó rakatott Egyiptom legnagyobb piramisába. A piramis, a fáraó roppant sírboltja iszonyatos remekmű. Az asszúáni gát nem a halál emlékműve, hanem az életé. Nem a Gizehi gúla, hanem ez a gát győzi le valóban a si­vatagot. A mérnök a jövő szá­mait is elsorolja: A gát mögött 500 km hosszú, 10—20 km széles mesterséges tenger jön majd létre, a Nílusnak nyolc esztendőre lesz szüksé ge, hogy felöltse ezt a hatal­mas víztárolót, amelynek vi­zével 2 millió feddan földet lehet öntözni, termővé alaki tani. Egy feddan 0,42 hektár — ez annyit jelent, hogy az ország megművelhető terüle te mintegy 30 százalékkal nö vekszik. 2 millió feddan eddig siva tagos területen a Nílus vize é­iszapja nyomán gyümölcsfái teremnek majd, búza-, rizs kalászt ringat a núbiai szél. Délibáb a sivatag felett? Nen délibáb. A számítások ponto sak: „A sivatagtól elhódított öntözött földeken a gabona val együtt 400 000 parasztcsa­lád is gyökeret ver. 2 millió nincstelen fellah juthat föld höz". Es talán ennél is fontosabb a Sad El Aali árama. Fathy Khalil elektromérnök Kairóban szerezte oklevelét, Azért jött ide Asszúánba, mert szakmájában itt fejlődhet leg inkább — ez a jövő. Az erő­mű csarnoka olyan, mint a technika modern temploma. Csendje, tágassága szinte áhí­tatot kelt, csak a vezérlő-táb­lákon villogó, lila, piros, fe­hér fények jelzik, hogy itt munka folyik. Talpunk alatt a mélyben zümmögve roppant erő működik. „De az igazi óriás a nagy gát erőműve lesz — mondja a mérnök. — Az új erőmű megkétszerezi majd Egyiptom jelenlegi tel­jes energiatermelését, jelen­leg 4 milliárd kWó-t terme­lünk évente. 1972-re egye­dül a Sad del Aali 10 milliárd kWó-t termel majd. Ez lehetővé teszi az iparosítás meggyorsítását, Egyiptom igazi gazdasági fejlődését. ^äpšeší; Asszuán megkettőzi Egyip­tom teljes nemzeti jövedelmét. A gát és a vízi erőmű építési költségei alig két esztendő alatt megtérülnek. Az ország közvéleménye érthető módon szívügyének tekinti ezt a gi­gászi vállalkozást és érthető módon szívébe fogadta azo­kat, akik segítenek ebben a munkában Egyiptomnak, akik lehetővé teszik, hogy Asszu­án megépüljön; a szovjet em­bereket. Mérnök barátom nem beszél oroszul, de néhány szót meg­tanult szovjet kollegáitól. Azt mindenképpen tudja — az asszuáni arab munkásokkal együtt —, hogyan kell oro­szul azt mondani, hogy „test­vér" és „barát". — Szovjet barátaink hite­lekkel, szakemberekkel, gé­pekkel, építőanyaggal siettek segítségünkre — mondja Fat­hy Khalil. — 3000 különféle szovjet munkagép dolgozik Asszuánban, köztük 100 föld­gyalu, 80 toronydaru, ugyan­annyi óriás ekszkavátor. Az alagutakban 250 szovjet szik­lafúró gép dolgozik, a Nílu­son 12 önkiürítő uszály és tucatnyi vontatóhajó. A szál­lítógépek naponta 80 000 ton­na anyagot mozgatnak meg az építkezésen. Négy eszten­dő alattt 150 000 tonna gép és építőanyag érkezett Asszuán ba a Szovjetunióból. Amikor Egyiptom tervbe vette az asszuáni gát építését, úgy tudom, először az ame rikaiakhoz fordult segítségért Ök azonban nem akarták tá­mogatni az imperializmussal szembeforduló fiatal Egyipto­mot". Nem segíteni akartak minket, hanem kézben tartani — mondja Fathy Khalil. — Ezután fordultunk az oroszok hoz. Bennük nem csalódtunk. Tiszta szívvel segítenek és nem kérik érte cserébe füg­getlenségünket". Asszuán nemcsak vizet, nemcsak áramot ad majd Egyiptomnak. A nagy gát pél da is: a népek barátságának, a szolidaritásnak ís szimbó­luma. Es ez — a víz és az ener­gia áldása mellé — új erőt ts ad a Nílus népének. RUDNYÁNSZKY ISTVÁN yr-V ň zmiiKi. ' * mm ITT ÉPÜL AZ ASSZUÁNI DUZZASZTÓGÁT W4. febrsfe U ÄŽ fö SBfi I

Next

/
Oldalképek
Tartalom