Új Szó, 1964. február (17. évfolyam, 32-60.szám)

1964-02-21 / 52. szám, péntek

Asszony br igád Kanyargós utacskákon kalauzol az egyik fiatalasszony a bratislavai kefegyár telepén. A présmühely felé törekedünk s ügy érzem, a ftatalasz, szony nélkül bizony Ariadne fonalát is magammal hozhattam volna, hogy dolgom végeztével kijussak ebből az útvesztőből. Az a szerencse, hogy nem tart sokáig az út, még egy kanyar, s bejutunk a műhelybe. Itt viszont olyan zaj fogad, hogy alig hallom a fiatalasszony szavát. Motorok zümmögnek, présgépek csattognak s nehéz olajszag terjeng a levegőben. A présgépek mellett az asszonyok sürgölődnek, hajlonganak, s kíváncsi tekintetet vetnek felém. Kísérőm kutyafuttában elmagyarázza, hogy ebben a teremben préselik a kefék, fogkefék műanyag-nyelét s a bútorok műanyag-kellékeit. Ez a folyamat lényegében egyszerű: a gépbe beteszik a szilárd halmazállapotú műanyagot, az folyékonnyá hevíti, majd a megfelelő mintába önti, illetve préseli az anyagot. Tálán tíz fogkefenyelet présel egyszerre a gép. Ennyit mond röviden, aztán elindulunk megkeresni Varga Máriát, a szocialista munkabrigád vezetőjét. Törékeny, kreolbőrű, fekete hajú fiatálasszonnyal találjuk magunkat szemben. Fürge mozdulatokkal dolgozik nem is egy, hanem két gépen. Int, ránk mosolyog és leállítja a motorokat. — Hogyhogy két gépen dolgozik? — kérdezem tőle. — Ez az én privát újításom »— mondja, miközben haját igazgatja. — Nem sok ez magának, nem meríti kt nagyon az embert? — Megszoktam. Már ötvenkilenctől így dolgozom, két gépen. — Az üzemnek tehát megtakarít egy munkaerőt. Es rpennyiben honorálják ezt magának? — Természetesen pénzbeli jutalmat kaptam és a két gépre való áttérés után fél éven át azt a különbözetet, amely a régi és az új teljesítmény között megmutatkozott. — Több újítása ts van? — Hogyne. Eddig már négyet ter jesztettem fel. Mindezt olyan természetesen mond ja, mintha azt mesélné el, hogyan készíti a töltött káposztát. Lassan köréige gyűlnek a munka társak, kolléganők és bekapcsolód nak a beszélgetésbe. Mosoly, tréfa fűszerezi a társalgást. Érdekes, az asszonyok sokkal vidámabbak, mint a férfiak és közvetlenebbek is a beszélgetésben, pedig sokszor talán nagyobb teher nyomja a vállukat, mert a család gondja is az övék, az otthon végzett második műszak: főzés, takarítás, mosás és így tovább... — Mikor kapták a szocialista munkabrigád címet? — fordítom komolyabbra a szót. — Tavaly novemberben — felelik. — A csehszlovák—szovjet barátság hónapjában. El ts neveztük brigádunkat a csehszlovák—szovjet barátság brigádjának. — Szép ünnepséget tartottunk akkor — meséli Mystrianská Margita. — Ott volt az üzem minden dolgozója s bizony jóleső érzés volt, amikor megdicsérték munkánkat. Persze jutalmat is kaptunk, ezer koronát... öt asszony dolgozik ebben a szocialista munkabrigádban, Varga Márta, Gonová Mária, Sramová júlia, Bystrianská Margita és Tomanková Veronika. Öt asszony, többgyermekes családanyák. Munkájukat jól végzik és tervüket túlteljesítik. De én arra az emberi többletre vagyok kíváncsi, amely a szocialista munkabrigádnak mélyebb tartalmat ad. A kollektív viszonyról érdeklődöm. — Ügy élünk — mesélik mint egy népes család. Kisegítjük, támogatjuk egymást a magánéletben is. A brigád tagjai férjeikkel "'wiiiiiMi'ii nimpnii Varga Mária, a brigád vezetője Például, ha valamelyikünk megbetegszik, első dolgunk, hogy meglátogas suk. Nagyon sokszor közösen járunk szórakozni, moziba, színházba vagy máshová. Például most szombaton mulatságra megyünk el, ki akarunk rúgni a hámból... — Jöjjön el maga is! — tréfálkoznak. — Ne féljen, a férjeinket ott hon hagyjuk.' Kuncognák, nevetnek, mosolyuk beragyogja az olajfoltos falakat, az egész műhelyt. Varga Mária díszes kötésű, vaskos könyvet vesz elő a fiókból. — Majdnem elfelejtettem — mond ja. — Brigádnaplót ts vezetünk, be jegyezzük a napi eseményeket. Lehet, hogy másoknak unalmas lenne az olvasása, nekünk azonban kedves, mert rólunk szól, a mi munkánkról mesél. Találomra belelapozok a naplóba: 1963. november 14. Ez volt a leg ünnepélyesebb napunk, ekkor kaptuk meg a szocialista munkabrigád meg tisztelő címet. Ott álltunk az ünne pélyes gyülekezet előtt és dobogó szívvel hallgattuk a szónokot... A napló a továbbiakban részletesen mesél az eseményről. 1963. november 27. Ma nem történt semmi különösebb esemény. A kollektíva tagjai közül hárman Vargová, Gonová és Tomanová részt vettek Benda elvtárs előadásán, akt szovjetunióbeli élményeiről mesélt és ismertette a nemzetközi helyzetet.. így mesél a napló minden egyes napról, a szocialista munkabrigád életéről, az asszonyokról, akik úgy érzik, hogy együvé tartoznak s meg osztják egymássál örömüket, bána tukat. Még sokat tudnának mesélni, de sajnos sürget az idő és búcsúznom kell tőlük. Vidám szívvel marasztal nak s megígértetik velem, hogy máskor ts meglátogatom őket, s bővebben írok majd életükről, munkájukról. —s. tos, az egyén anyagi ösztönzése szorosan kapcsolódjék a társadalmi érdekekhez. Nem kétséges viszont, hogy e téren számos helytelen és elavult nézetet és szokást kell leküzdeni. Ugyanis nem téveszthető szem elől az a körülmény, hogy az anyagi érdekeltségnek az a rendszere, amelyben első helyen állt a mennyiség, szinte szükségszerűen szülte az anyagpazarlást, a selejtet, az eladhatatlan árut. Ráadásul olyan nézetet és magatartást váltott ki a dolgozókból, hogy a társadalomnak az államnak semmi sem drága és a vállalatnak, a dolgozónak kifizetődő elhanyagolni az olyan fontos tényezőket, mint a minőség, az anyagfelhasználás, a termék piaci értékesítése és más, fontos ismérvek. Az anyagi érdekeltség ilyen rendszerében nem sokat használhatott az agitáció, a meggyőzés, ha a bérezés nem változott és a dolgozót nem tették abban érdekeltté, ami a társadalom számára fontos és hasznos lett volna. Szükségszerűen nem juthatott közös nevezőre az egyén és a társadalom érdeke, s ebből eredőn helytelen irányba terelődött az egyén öntudatának alakulása is. Az ember szocialista öntudata legfőbb ismérvének a társadalom érdekei iránt tanúsított magatartást tartjuk. Ez helyénvaló, ez így is van. Ám való Igaz az is, hogy a társadalmi érdek az egyén anyagi érdekeltségére épül s azon keresztül érvényesül. Éppen ezért a helyesen és rugalmasan alkalmazott anyagi érdekeltség az egyén figyelmét és tevékenységét mindig a társadalmilag legfontosabb teendőkre irányítja, öntudatét is úgy alakítja, hogy a társadalom számára legfontosabb feladatok megoldására fordítsa figyelmét. H

add említsünk egy példát. Nép gazdaságunk egyik legna gyobb gondja — mint ezt a Központi Bizottság határozata is meg állapította — a szakember-hiány. Szá mos új termelési eljárást azért nem tudunk bevezetni, és még inkább elterjeszteni, mert hiányzanak a megfelelő szakemberek. A társadalom, a népgazdaság érdekei tehát azt kívánják, hogy az ilyen vagy olyan foglalkozási ágban dolgozók tanuljanak, szakképzettséget szerezzenek. És hogy a tanulásban, a szakképzettség megszerzésében az emberek anyagilag is érdekeltekké váljanak, s mert a szakemberek munkája társadalmilag és népgazdaságilag hasznosabb, mint a nem szakembereké, nyilvánvaló, hogy munkájukat jobban meg kell fizetni, mint a nem szakembereket. Mondhatő-e akkor olyasmi, hogy az az ember, aki a szakképesítés megszerzésére törekszik, anyagias, nem eléggé öntudatos? Amit tesz, csak annak érdekében teszi, hogy majd nagyobb keresetre tegyen szert? Nem, az ilyesmi semmiesetre sem mondható. Nem mondható azért, mert felismerve az egyén és a társadalom érdekei közti szoros összefüggést, a társadalmi érdekek szükségességét, vállalja a tanulással járó többletmunkát, a nehézségeket. Hogy mindenhez anyagi érdekeltsége fűződik, — soha sem téveszthetjük szem elől a szocialista elosztás alapelvét: mindenki képességei, mindenki munkája szerint. Nem túlzás azt mondani, hogy ott, ahol megsértik az anyagi érdekeltség elvét és gyakorlatát, akarva nem akarva, a szocialista elosztás alapelvével kerülnek ellentmondásba. Az anyagi érdekeltség elvének megsértése és be nem tartása szükségszerűen szüli az egyenlősdl, gyökéré ben helytelen nézet kialakítását és elterjedését, ami viszont még soha semmi jóra nem vezetett. Szükség szerűen szüli a közönyt, a nemtörődömséget, a társadalom érdekei iránti felelőtlenséget. Tehát nem a szocialista öntudat megszilárdulásához, ellenkezőleg, meglazulásához vezet A „minek, úgysem érdemes", a „mi értelme van ennek" sajnos, eléggé gyakran elhangzó kijelentések éppen ezt bizonyítják. Az anyagi érdekeltséget mellőzve, csak az öntudatra építeni, rendszerint csupán azok elve, elszakadva a valóságtól, az életet, és benne az embereket, idealizálják. Az ilyen nézetet vallók számára mondotta Koucký elvtárs a Központi Bizottság decemberi ülésén: „Elutasítjuk az olyan elképzeléseket, mintha a szocialista öntudatosság csak az önkéntes, ingyenes többletmunkában nyilvánulna meg, amelyet csak erkölcsi, nem pedig elsősorban gazdasági indokok vezérelnek. Üjból le kell szögeznünk, hogy ahol az anyagi érdekeltség hiányzik, ott rendszerint nem érvényesítik az erkölcsi indítékokat sem." A

munka mennyisége, minősége, társadalmi jelentősége, valamint a szakképzettség közötti különbséget a kereseti különbségeknek is ki keli^ fejezniük. Nem végzünk egyforma munkát, tehát a keresetünk sem lehet egyforma. Ennek ellenkezője csak azok nézete lehet, akik vagy nem akarnak, vagy nem tudnak jobb és több munkát végezni, s akik éppen ezért igazságtalanságot emlegetnek akkor, ha valaki több és jobb munkával többet is keres. Éppen ezért illuzórikus lenne olyasfajta nézeteket táplálni, hogy az anyagi érdekeltség következetes érvényesítése mindenütt és mindenkinél oly nagy megértésre és helyeslésre talál. Am nem kétséges, hogy a dolgozók döntő többsége örömmel fogadja annak az elvnek a gyakorlati érvényesítését, hogy az embert munkájának mennyisége, minősége és társadalmi jelentősége szerint fizessék. Éppen az a döntő többség vallja és teszi magáévá ezt a nézetet, amelynek szocialista öntudatánál fogva, egyáltalán nem közömbös, hogyan alakul hazánkban a szocializmus ügye. BÄTKY LÁSZLÓ ŰJ A hazai filmgyártás sikereként könyvelik el a kritikusok Jaromil Ji reš fiatal cseh rendező Sikoly című filmjét. A elm láttán önkéntelenül felötlik bennünk az összehasonlítás egy régebben bemutatott olasz filmmel Abban a társadalmi drámában a sikoly egy elhibázott élet utáni halálsikoly volt, Jireš poétikus hangvételű filmjében az újszülött életköszöntő sikolya, helyesebben sírása. Jaromil JireS neve elég ismeretlen a nézők körében. Ez érthető, hisz a művészi pályán kezdő rendezőnek ez az első komolyabb alkotása, melyre a közönség és a szakkörök egyaránt felfigyeltek. Megjegyzendő: Jirešnek szerencséje volt, hogy olyan tapasztalt forgatókönyvíróval dolgozhatott, mint Ludvik Aškenazy, mert a Jól kidolgozott téma nagy lehetőségeket nyújtott neki. A Sikoly lírai hangvételű nem mindennapi történet, melyet a film alkotói szoros kapcsolatba hoznak a mindennapi élet általánosságaival. A kórházi környezetben gyermeket váró Ivana és az idegen lakásokat járó Slávek hivatásos TV-szerelő lélekvllágában láthatatlan filmként peregnek le megismerkedésük, boldog óráik számukra nagy eseményei, melyek nem mindennapi jellegük ellenére elválaszthatatlanok a hétköznapoktól. A rendező maga így fogalmazta meg filmje mondanivalóját: „Ez a film a legintimebb élmény, a szerelem és a bennünket körülvevő élet összefüggéseiről szól". Jireš ezt domborította ki művészi koncepciójával: az élet szép, csak meg kell találni szépségét, tudni kell élni. Jireš legfőbb érdemének az emberi kapcsolatok ábrázolásának gazdagságát tartjuk. Nagyon jől kidolgozott alakítás volt a főszerepeket alakító Eva Limanová természetes játéka és Josef Abrhám Slávekja. Abrhámot nagy skálájú szí neszként ismertük meg; legutóbb Ozerov szovjet rendezőnek A prágai tréfacsináló című filmjében láttuk Hašek életrekeltőjeként. Lesi kapitány Az utóbbi években számos remek kivitelezésű nyugati történelmi vagy kalandfilm forgatásának színhelye volt a vadregényes Jugoszlávia. Itt készült többek között Verne regényéből a Sztrogov Mihály és Puskin regényéből (A kapitány lánya) a Szélvihar. A természet romantikája a Jugoszláv filmeseket is megihlette, s így készült el a nemzeti szabadságharc kimeríthetetlen témájából a Lesi kapitány. A történet 1944—1945-ben játszódik le, amikor nagyszabású tisztogató hadműveletek folytak a szétszóródott fasiszta bandák maradványai ellen. A film a kalandvilág feszültségével és a vadregényes természet szépségével bilincseli le a nézőt. Boccaccio 70 II. rész A Boccaccio 70 második részének műsorra tűzése után megállapíthattuk, hogy a négy elbeszélés közül a legszellemesebb, a legt'ilmszerübb és Boccaccio hangulatához legillőbb De Sica filmje, A főnyeremény. Finom pajzánkodással fricskát ad az álszent, képmutató kispolgári világnak, melynek illusztris képviselői egymást túllicitálva versengenek a szép céllövőldéslány kegyeiért. De Sica rendezésén kívül természetesen Sophia Loren elragadó játéka emelte a film sikerét. , A másik filmtörténet, A munka, mei lyet Visconti rendezett sajnos, kevésbé sikerült. Groteszk képet ad egy főúri családról, amelyben az asszony — egy német milliomoslány — dolgozni szeretne, de nem Jut tovább a Jámbor óhajnál. Igaz, fáradozását Így is „honorálják" ... (L. L.) Epizód a Sikoly című filmből A kerekasztal-beszélgetésektől a teltekig A rádió Magvető-rovatának margójára Hatan beszélgettek vasárnap a rádióban: Dávid Teréz, Dobos László, Fónod Zoltán, Koczka István, Mács József és Szabó Rezső, s nehogy a beszélgetés zsibongássá váljék, diszpécser is közreműködött: Nagy Jenő. Érdekes dolog ám egy ilyen kerekasztal-beszélgetés. Különösen akkor, ha olyan témáról folyik, mint a magyar dolgozók művelődési lehetőségei. A napokban már olvastam valahol, hogy nem áll rendelkezésünkre megbízható átekintés a dél-szlovákiai magyar lakosság műveltségi állapotáról, sem Jelenlegi művelődési viszonyairól, de még világos elképzelés sincs arra, hogy a közeli vagy távoli jövőben milyen továbbképzési lehetőségeket teremtünk meg a számukra. Az imént emiitett kerekasztal-beszélgetés |s ugyanezt a helyzetet tükrözte. Mi hát akkor ebben mégis az érdekes, a szóvá tenni való? Az, hogy KIimiRUlS HÍR EK HINDI NYELVEN adta elő Shakespeare Otellóját a New Delhi-l Little Theat.re Group színiegyüttes. A színmű fordítója H. R. Bachchan, aki a Machetchet is átültette hindi nyelvre. A fordító jelenleg a Hamleten dolgozik. A BRÜSSZELI TELEVÍZIÓ a közel Jövőben bemutatja a János vitéz bábJátékváltozatát Szilágyi Dezsőnek, a budapesti Állami Bábszínház igazgatóénak átdolgozásában, András Béla zenéjével. • Rine Leal kubai kritikus Havannában könyvet adott ki a Kritikus nyomában címmel (Viaje a la eritica), amelyben az európai színházakban szerzett élményeiről és megfigyeléseiről számol be. Könyvének egy részét a csehszlovák színháznak szen teli, amelyet az európai színházi kul túra élvonalába sorol. • A BERLINI ÁLLAMI könyvtár 1970-ben Ludwtg van Beethowen születésének 200. évfordulójára kiadja Beetliocnn beszélgetéseit. A könyvet 6—8 kötetre tervezik. már magam is hónapok óta fültanúja vagyok hasonló megállapításoknak, véleménynyilvánításoknak, kinyilatkoztatásoknak, meglátásoknak, feltárásoknak, ötleteknek és javaslatoknak, de a kerekasztal-beszélgetések szintjén lényegében nem Jutnak tovább. így a magyar lakosság művelődési, továbbképzési lehetőségeinek maximális megteremtése valójában egy helyben topog. Mert ahhoz, hogy a követelésekből és Javaslatokból valóság legyen, a szavakon kívül tettek is kellenek; ezekből viszont már kevesebb születik: a tettek száma messze elmarad nemcsak az elhangzott szavak és mondatok, de még a megrendezett kerekasztal-beszélgetések száma mögött is. A Magvető vasárnapi adásából éppen azt hiányolom, hogy a tárgyaló felek a végén nem egyeztek meg semmiben. Erre pedig szükség lenne. Ha pedig már történtek határozott lépések, szólni kellett volna a kerekasztalnál arról is: hol, milyen fórumon és kinél rekedtek meg a Javaslatok, hol akadt el az ügy. Vagyis nem szabad elhallgatni vagy megkerülni a felelősök felelősségének vagy felelőtlenségének kérdését. Sajtónk és rádiónk enélkül nem lehet hatékony. A posta sem tud címzett nélkül küldeményt továbbítani. A feladó Ismerete nem elégséges. Az asztaltársaság nyájas diskurzusa irányítójához, Nagy Jenőhöz is van ezért egy kérésem. Egy-két hónapon belül invitálja meg mostani kellemes partnereit újból a kerékasztalhoz, s kérdezze meg őket — de az „illetékeseket" is! — a rádió nyilvánossága előtt: a maga vonalán ki mit tett azóta, mennyire haladt az ügy előre, vagy hol, mi és ki állja továbbra Is útját. Azt hiszem, hogy a beszélgetés során többször emlegetett Koucký-referátumot így ls kell értelmeznil Közben azonban jó lenne azon is törnühk a fejünket, hogyan lehetne a csehszlovákiai magyar rádióadásnak sokkal nagyobb publikumot teremteni. TOLVAJ BERTALAN 1964. február 21 * Cl SZÖ 5