Új Szó, 1964. február (17. évfolyam, 32-60.szám)
1964-02-19 / 50. szám, szerda
Világ proletárjai, egyesüljete k ! ÜJ Tizenötéves lesz a pionírszervezet Beszélgetés Ladislav Lauko elvtárssal, a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságai pionírosztályának vezetőjével SZLOVÁKIA K0HHUH1STA PARTJA KÖZP0HT1 BIZOTTSÁGIAK NAPILAPJA Bratislava, 1964. február 19. szerda • 30 fillér • XVII. évf. 50. száin. A CSKP KB ideológiai bizottságának ülése A CSISZ több mint félmillió pionirszervezete ez idén ünnepli megalakulásának 15. évfordulóját. A felszabadulás óta dicséretre méltó munkát végzett. A fiatalok szálaival szerettette meg a természetet, a sportot és a • Mikor kezdődtek és hol tartanak Rimaszombatban az évforduló ünnepségeinek elő készületei? (CTK) — A CSKP KB ideológiai bizottsága tegnap Vladimír Koucký elvtársnak, a CSKP KB titkárának elnökletével a fontosabb kulturális folyóiratok főszerkesztőinek részvételével, ülést tartott. Az ülésen e folyóiratok jelenlegi helyzetéről és küldetéséről tárgyaltak. Az ideológiai bizottság a CSKP XII. kongresszusának és a Központi Bizottság decemberi plenáris ülésének határozatai alapján bírálóan értékelte e folyóiratok irányzatát és szerepét a párt fő irányvonalának és kulturális politikájának megvalósításában. Az ideológiai bizottság értékelte a kulturális folyóiratok aktív részvételét a kulturális-politikai és eszmei alkotó kérdések megoldásában, de egyúttal elutasította azt az irányzatot, amellyel lekicsinylik a pártnak a revizionizmus és liberalizmus elleni harcát, valamint azt, hogy kritikátlanul, egyoldalúan átveszik a nyugati kultúrát és megfontolatlanul olyan vitákat indítanak, amelyek Kegyelettel emlékezünk Ä Fasisztaellenes Harcosok Szövetségének bratislavai városi bizottsága ma 14 órakor kegyeletteljes ünnepséget rendez a Csalogányvölgyi temetőben az antifasiszta harcosok tömegsírjánál. Megemlékezünk hőseinkről, akiket 19 évvel ezelőtt a szlovák klerofasiszta kormány akkor szolgáltatott kl a német Gestapo pribékjeinek, amikor a felszabadító szovjet hadsereg már Csehszlovákia területén 8zte a német fasiszta seregeket. A Mauthausen felé irányított — állig felfegyverzett SS-őrség kíséretében — 250 politikai foglyot szállító autőtranszportot Melknél angol—amerikai katonai vadászgépek támadták' meg. Fedélzeti fegyvereikből tüzelve sok foglyot megöltek. Az áldozatok között ott volt Ján Osoha és Szabó István, Szlovákia Kommunista Pártja illegális vezetőségének tagja, Alexander Márkus, Karol Cernocký élbell funkcionáriusok, kommunisták és párionkívüli fasisztaellenes harcosok. szj. vezetéséhez nincsenek meg a feltétlenül szükséges politikai és szakmai előfeltételeik. A beható vita hangsúlyozta, hogy meg kell szilárdítani a kulturális sajtó főszerkesztőinek és szerkesztőségi kollektíváinak felelősségét, emelni kell e sajtó eszmei színvonalát s minden téren el kell mélyíteni a párt vezető szerepét e területen. — Az előkészületek még a tavalyi tanévben megkezdődtek. A pionírszervezetek, csoportok „pionírszámlákat" nyitottak. A hulladékgyűjtést és a társadalmi munka értékét ide jegyzik be. örvendetes, hogy minden járásban aktívan dolgoznak a pionírtanácsok, amelyek tagjai a pionírok soraiból kerülnek ki. Ezek a tanácsok irányítják a 15. évfordulóval kapcsolatos különféle akciókat. • A járási pionír-otthonok mivel készülnek az évfordulóra? — Hirtelen nem is tudnám mind felsorolni. Csak néhányat említsek: turistakörutat rendeznek, hét „turistaszállót" készítenek a szünidőre és megrendezik a fiatal turisták járási találkozóját is. Léván a CSISZ-tagokat is bevonják az egyes rendezvényekbe. Számukra járási sportversenyt rendeznek. Azonkívül hetente kultúrműsorral egybekötött esteket is rendeznek. Nyitrán a repülőmodellezők járási versenye ígérkezik nagy meglepetésnek. A rendezvényeken kívül számos helyről kötelezettségvállalásokról is érkeznek jelentések. Például a Banská Bystrica-i fiatalok vállalták, hogy háromszor annyi papírhulladékot gyűjtenek össze, mint amennyit az ingyen kapott tankönyvek nyomnak. A žilinaiak egy pionlrvonatra való ócskavas közösségi munkát. Ennek ellenére a pionírszervezet nunkájában még mindig sok az ösztönösség. Minden jubileum változást hozott a szervezet életébe. S hogy a 15. évfordulótól mit várhatunk, ezzel kapcsolatban né^ hány kérdést tettünk fel Lauko elvtársnak. gyűjtését tűzték ki célul, a kelet-szlovákiái széles nyomtávú vasút részére. — Fiataljaink aktívan készülődnek az évfordulóra. Sajnos, hasontó aktivitás nem tapasztalható a védnökségl üzemek részéről. f A CSKP XII. kongresszusának vállalata megtisztelő címet viselő košicei Mélyépítő Vállalat dolgozói építik a Košice és Šaca közötti villamosított vasútvonalat. Képünkön: a Peter Kolár vezette kollektíva a város utcáin szereli össze a pályatest vágányait. (G. Bodnár — CTK felv.) Katonai puccs a Gabon Köztársaságban Mba elnököt és a kormányt letartóztatták kísérlet? Francia beavatkozási Brazzaville (ČTK) — A brazzavillei rádió jelentette, hogy keddre virradó éjjel katonai puccsot hajtottak végre a Gabon Köztársaságban. Librevilleben, az ország fővárosában éjfélkor felkelő katonai alakulatok zárták körül a kormányhivatalokat, a posta és a rádió épületeit. A távíró- és telefonösszeköttetés megszakadt. A pucscsot villámgyorsan hajtották végre, s reggel már nyugalom volt az egész városban. A librevillei rádió tegnap délelőtt közölte, hogy Mba elnököt és társait letartóztatták. Az AP szerint az utóbbi hetekben érezhető volt a közelgő vihar. Mba elnök január 20-án feloszlatta a 67-tagú nemzetgyűlést. Ezt hivatalosan „gazdasági okokkal" magyarázták, a valóságban azonban Mba elnök meg akart szabadulni vetélytársától, Aubamétől, a Demokratikus és Szociális Unió főtitkárától. Az új választásokat február 23-ra írták ki. Léon Mba elnök a Gaboni Demokratikus Blokk kormányzó párt alapítója és vezére, De Gaulle elnök és a francia gyarmatosítók nagy híve volt. Ellenezte a pánafrikanizmust és az afrikai népek egyesülését, s tekintélyuralmi kormányzási rendszert vezetett be. A kormányellenes felkelés vezérének Odene hadnagyot tartják, aki kijelentette: a gaboni hadseregnek azért kellett beavatkoznia, hogy az ország népe jövő vasárnap ne a bizonytalanság légkörében válasszon, mint múltban. Odene megígérte, hogy felújítják a polgári szabadságjogokat és 24 órán belül biztosítják az új kormány megalakulását. Megnyugtatta az országban tartózkodó idegeneket, hogy nincs mitől félniük, mert a külföldi érdekeket tiszteletben tartják. A Reuter jelentette, hogy állítólag ejtőernyősöket bíztak meg Mba elnök kiszabadításával. Gabonban csak francia repülők vannak, s ha a Reuter hírei valóaknak bizonyulnak, akkor Franciaország nyilvánvalóan beavatkozik, hogy megakadályozza a franciabarát elnök eltávolítását. Új technika az istebnéi Kovohuty üzemben Az istebnéi Kovohuty üzem dolgozói egyre nagyobb teljesítményekre s a termelési folyamatok minél nagyobb hatékonyságának elérésére törekszenek. Ezért két új munkamódszer alkalmazását javasolták. Az első — a mangánsalak kibillentése — jelentősen biztosabbá teszi a kohőcsapolók munkáját és egy emelődaru üzemeltetését teszi fölöslegessé. A másik újdonság — a hányótereken tárolt szilíciumtartalmú mangánsalak értékesítése foszformentes mangándús salak előállítására — csupán a legutóbbi két hónapban lehetővé tette az önköltség csökkentését mintegy 60 000 koronával. Jelenleg már 16 olvasztár dolgozik e módszer szerint. Az üzemben ugyancsak új módszer szerint pörkölik az ilmenitet (vastitánoxid összetételű ásvány], amelyből titánvasércet készítenek. Az új pörkölési módszer évente 150 000 korona megtakarítást jelent. Ez az elképzelése Januárban volt húsz éves. Tény- — A szerszámkészítő-részleg leg annyi, megnéztem a CSISZ-iga- gyártmányai házon belül maradnak, zolványát, mert még ennél is fia- Minőségüktől, megbízhatóságuktői talabbnak tűnik. Amikor társalogni függ azonban a termelőrészlegek kezdtünk, ellenkező benyomást kel- munkájának színvonala. A múltban tett. Sokkal megfontoltabban, meggondoltabban beszélt, mint általában a húsz esztendősök szoktak. Ta-' Ián ez is egyik oka annak, hogy a telefonközpontokat előállító prágai gyakran előfordult, hogyha valamelyik szerszám felmondta a szolgálatot, minket hibáztattak, ráfogták, hogy selejt és kész. Nem állítom, hogy ez sohasem fordult elő, viTesla-gyár szocialista munkabrigád szont a szakszerűtlen, durva bánáscímért versenyző kollektíváját ő fog- mód miatt is elromolhat a szerszám, ja képviselni a szocialista munka- Ezért határoztuk el, hogy minden brigádok országos értekezletén. Nem darabot jelzésünkkel látunk el, afni tudom, vajon valamennyi résztvevő egyben garancia részünkről a jó miközött ő lesz-e a legfiatalabb, a prá- nőségért. Egyúttal számon tartjuk, gai küldöttek között bizonyára övé kihez került a brigádunk által kéa pálma. szített szerszám, figyelemmel kísérNeve: Jirí Drahota, beosztása: a l ü k> h o9'J a n bánik vele. Ha valami Tesla-gyár szerszámkészítő-részlege fennakadás áll be, közösen döntjük egyik ifjúsági munkabrigádjának ve- e l> kmek a hibájából. Amennyiben zetője. Nem csekély felelősség és megtiszteltetés ilyen nagy fontosságú tanácskozáson részt venni. Nehezteltek is az idősebb és tapasztaltabb brigádvezetők, hogy éppen a „kis" Drahotára esett a választás. Zavarban van, mikor faggatom, mivel érdemelte kl ezt a kitüntetést. Helyette Bartolomej Preisler, az üzemi CSISZ-szervezet elnöke válaszol. — Drahotáék brigádját, hogy ezzel a „divatos" szóval éljek: komplexen értékeltük. Tekintetbe vettük a miénk, munkaidő után ellenszolgáltatás nélkül megjavítjuk. Néhány hónapja dolgozunk ezzel a módszerrel és merem állítani, sokat javult a minőség. — Biztosan elbüszkélkedik sikerükkel az országos konferencián? — kérdem Drahotától. — Szeretnék felszólalni, de nemcsak a sikerekről, eredményekről akarok beszélni. Vannak problémáink, amelyek bizonyára más munkahelyeken is előadódnak. Elévült a gépállományunk, agyonzsúfolt helyiségekben dolgozunk, a munkamunkaeredményeiket és politikai f T minde n je ndb e»> n zícctűc kevés pótalkatrész van raktaron.El tevekenysegüket is. Az üzem összes , ť CSISZ-alapszervezete között az a 1 legjobb, ahová ők tartoznak. Dramondani, hogy náaz üzemben a CSISZ milyen hota az alelnöke és a pénztárosa, éf s e& a Pavel Sobotka, a brigád másik tag- kank b<™- Azelőtt bizony nem volta ja az elnök. A fiúk ötletesek, kez- l e9> obb az FSZM És a CSIS Z deményezőek, szorgalmasak, jó ha- zott l együttműködés. Most már ez tással vannak társaikra. Ha terme- is javult. Az új műhely bízott ság soklési vagy politikai probléma adódik kai megértőbb a fiatalság iránt, a munkahelyen, rájuk mindig szá- Ogy hallottam, sok fiatal leszakonmíthatunk. A brigád kötelezettség- jerencián. Lesz miről beszélgetnünk, vállalását pedig igen értékesnek Gondolom> az országo s tanácskozás tartjuk, mert a legégetőbb kérdés megoldását, gyártmányaink minősé- utá n egymás tapasztalataival jelvérgének javítását eredményezik. tezv e tovább fejlesztjük a szociálisMunkájukról már Drahota is haj- ta munkabrigád-mozgalmat, landó részletesebben beszélni. —va • Mi várható a 15. évfordulótól? — Igen sok! Elsősorban, hogy ä CSISZ-pionirszervezeteinek munkája aktivizálódik, másodszor, hogy az országos vita keretében kikristályosodik a pionírszervezet jövőbeni küldetése és tevékenysége. Ugyanis évekkel ezelőtt a fő süly a Micsurin- és a műszaki körökön volt. Ma mindez az iskolai oktatás szerves részét képezi, ezért további érdekkörök megalakítását kell számításba venni. Ilyen lehet például a méhészeti és gépesítési szakkör. Persze ez mindig a helyi körülményektől függ, vagyis olyan érdekköröket kell alakítani, amelyekre helyben megvannak a feltételek. Az országos vita eddigi eredménye azt mutatja, hogy a pionírszervezeteket jobban kell önállósítani az iskoláktól és jó pionírvezetőkkel kell ellátni. • Egyedül ineg tud-e birkózni a CSISZ az említett feladatokkal? — Nem! Az ifjú nemzedék nevelését nem lehet teljesen a CSISZ feladatának tekinteni. Szerintem a HESZ igen nagy segítséget nyújthatna, mivel a gyermekekkel való munkához megvannak a feltételei. Lövészeti, rádiószakköreiben bizonyára nem egy fiatal szívesen részt venne. A Csehszlovák Testnevelési Szövetségnek is jobban kellene törődnie a fiatalokkal, hiszen soraikból nem egy kiváló sportoló kerülhet ki. Hogy érdemes az ifjakkal foglalkozni, azt legjobban az Iskra Nováky testnevelési együttese tudja igazolni, ahol rendszeresen foglalkoznak a gyermekekkel, s így gondoskodnak az utánpótlásról. Remélem, hogy a 15. évforduló e téren is változást hoz és az említett tömegszervezetekkel karöltve az eddigieknél jobb munkát végezhet a .CSISZ pionírszervezete. -njNagy feladatok állnak a nők előtt Tegnap a Csehszlovák Újságírók Szövetsége székházában Helena Leflerová, a Csehszlovák Nőbizottság elnöke tájékoztatta az újságírókat az idei nemzetközi nőnap előkészületeiről és tartalmáról. Az idei nemzetközi nőnap rendezvényei a pártunk XII. kongresszusának és legutóbbi KB ülése határozatainak megvalósításáért kifejtett országos munka, valamint a Szlovák Nemzeti Felkelés 20. évfordulója jegyében zajlanak le. A nők fontos szerepét népgazdaságunkban mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy hazánkban a különböző ágazatokban dolgozó alkalmazottak 40 százaléka nő. Egyes ágazatokban, például a mezőgazdaságban, a híradás területén, az egészségügyben, a kereskedelemben, a pénzügyben és a szociális gondoskodás területén a nők alkalmazottsági aránya elérte az 50 százalékot. Ez a körülmény komoly feladatokat állít a nők szakképzettségének növelése elé. Még mindig kevés azoknak a nőknek a száma, akik foglalkozásuk mellett továbbképzik magukat, A legtöbb szakképzettséggel rendelkező nő főleg a nem termelő ágazatokban dolgozik (kereskedelem, vendéglátóipar — 39,7 százalék). Az üzemek és a szövetkezetek ezért az eddiginél még jobban törődjenek a foglalkoztatott nők szakképzettségének növelésével. Közéletünkben is egyre nagyobb szerep jut a nőknek. Az utolsó választások után a különböző szintű nemzeti bizottságok képviselői közül 9,^ százalék volt nő. Sajnos, a tapasztalatok azt mutatják, hogy a nemzeti bizottságokba választott nők jelentős része még a működési időszak lejárta előtt lemond tisztségéről. Most, a választások előtti időszakban ügyelni kell arra, hogy a nemzeti bizottságokba javasolt nők számának növelése mellett főleg a jelöltek aktivitását, áldozatkészségét és szakmai tudását vegyük figyelembe. Teljes mértékben támogatjuk pártunk és kormányunk bel és külpolitikáját — hangsúlyozta nyilatkozata végén Helena Leflerová, a Csehszlovák Nőbizottság elnöke. •gyí-