Új Szó, 1964. február (17. évfolyam, 32-60.szám)

1964-02-16 / 47. szám, vasárnap

FÓRUMA Ä Duna foglya volt Sokan bizonyára hallottak már arról a hősies küzdelemről, amelyet három ország fiai, katonái folytattak negyvenhárom ember életéért. Az összefogás, az önfeláldozó hősiesség erősebbnek bizonyult a Duna jeges hullámainál. Alábbi írásunkban Márton Erzsébetet mutatjuk be olvasóinknak, ikit szintén foglyul ejtett a zajló folyó. A negyven-negyvenöt év körüli pirospozsgás asszonykával a helyi nemzeti bizottság jól fűtött irodájában próbáljuk felidézni, részleteiben felmérni az eseményeket. Mielőtt azonban ezeket vázolná, arra kér, írjuk meg: Valamennyiük nevében köszöni azt, amit értük tettek a bátor nagybajcsi halászok, a magyar, szovjet és csehszlovák hadsereg tisztjei és katonái. Az ő bátor, helytállásuk negyvenhárom embernek mentette meg az életét. A már elveszettnek hitt szülőket, testvért, feleséget adták viszsza. Űgy sebtében össze is számolták, hogyha mégis a víz győzedelmeskedik, több mint száz gyermek marad árván. Mi is történt? A kora délutáni órákban riasztó hír járta be a környéket: árad a Duna. Nagybajcsnál, Medve község alatt, óriási jégtorlasz zárja el a víz útját. Minden pillanatban elvághatja az erdős szigetre vezető utat. Ez pedig rettenetes volna, hiszen ott most emberek vannak. Favágók, tüzelőt gyűjtő emberek. Hogy mennylen lehetnek, akkor még pontosan nem tudták. S ha csak egy is lett volna? Az ember élete mindennél drágább. A határőrség parancsnoka riadót rendelt el. Közben hírét vették, hogy amitől kezdetben féltek, már bekövetkezett. A szigetet teljesen körülzárta a percenként emelkedő jeges áradat. Zúgott, morajlott a Duna. Csontig ható fagyos szél kerekedett. Minden percnyi késedelem fokozta a veszélyt. A határőrség parancsnoka most már sürgős segítsége* kért: hidászokat, pontonokat, műszaki alakulatok kiszállását. A riasztó hír bejárta a környékbeli falvakat. A szigeten nemcsak medvei lakosok voltak. Emberek, rémült tanácstalan emberek lepték el a Duna innenső partját. A szigeten pedig folyt a küzdelem a veszedelmesen dagadó árral. Márton Erzsébet így emlékezik ezekre a nehéz percekre, amelyek órákká dagadtak. — Kilenc óra körül mentünk a szigetre. Még a legtapasztaltabb „víziemberek" sem gondoltak akkor veszélyre ... Tény, hogy a délelőtti órákban a Duna még aránylag nyugodt volt. Talán nagyon is nyugodt. Dél felé azonban a jég mozogni kezdett. Először csak lassan, de azután meggyorsult a jégzajlás. Ezt jó jelnek vették. Nem is sejtették, hogy pár kilométerrel lejjebb jégtorlaszok állják el a víz útját. Csak akkor kaptak észhez, amikor a sziget innenső oldalán már felfelé folyt a vlz. Észrevették, de már nem volt mentség. A kivezető utakat méteres hullámok és háztömb nagyságú jégtáblák zárták el. Az áradat szinte szemlátomást nőtt, dagadt. A sziget nagy részét már teljesen elborította a víz, s a különböző részben dolgozó fagyűjtőket teljesen elzárta egymástól. Sokan a fákon kerestek menedéket. Márton Erzsébeték a közelben álló traktor pótkocsijára próbáltak felkapaszkodni. Menekülésről azonban már szó sem lehetett. Az egymást borító, vadul nyargaló hullámok felborították a pótkocsit. A helyzet kritikussá vált. A víz rohamosan nőtt, derékig, már mellig álltak a vízben. Ujjuk görcsösen markolta a pótkocsit. Az életősztőn diktálta valamennyiüknek: ha nem bírod erővel, elpusztulsz. És ekkor született meg az első hős-' tett. Szabó Kálmán, a másik traktoros észrevette, hogy mi történt. Gépével nyomban a helyszínen termett. Más megoldás híján hosszú láncot dobott a bajba jutottakhoz, azzal az utasítással, hogy kössék valahogyan a felborult pótkocsihoz. Amikor ez sikerült, feszesre húzta a láncot. Utasítást adott, hogy a láncba kapaszkodva próbáljanak átvergődni a helyenként nyakig érő víztömegen. A traktoros leleményességének köszönhető, hogy a 27 embernek sikerült megmenekülnie a közvetlen veszélyből. Szerencséjükre a közelben találtak egy homokdombot, ahol ideig-óráig meghúzhatták magukat. Tüzet raktak, hogy megszáríthassák magukat. A dermesztő fagyos széllel azonban a tűz sem tudott birokra kelni. Kékre-zöldre fagyva dideregtek, várták további sorsukat. S ez a sors nagyon kilátástalan volt. A vízgyűrű egyre jobban szűkült körülöttük. A megáradt Duna foglyai voltak valamennyien. Segélykérő kiáltásaikat elnyelte a megáradt folyó távoli mennydörgéshez hasonló morajlása. A túlsó parton azonban mégiscsak felfigyelt valaki a tűzre és a ruhadarabokkal Integető emberekre. Ez a valaki Dollszta Tibor, a szomszédos Magyarország szolgálatot teljesítő törzsőrmestere volt. Ezt persze Márton Erzsébeték csak akkor tudták meg, amikor Nagybajcson már biztos talajt éreztek a lábuk alatt. Most azonban tegyünk egy kis kerülőt és lássuk, mi történik a hazai parton. A megrémült és kezdetben tanácstalan emberek hirtelenében nem tudták, mihez kezdjenek. A rettenetes víz és az egymásra torlódó jégtáblák még a legbátrabb emberekben is kétséget támasztottak: vajon lehet-e itt segíteni? Fél öt tájban eresztették vízre az első csónakot. Kovács Vilmos, Csicsay József és Bartal József vágtak neki a hullámoknak. Szemtanúk állítása szerint még nézni is rossz volt az emberfeletti küzdelmet. Fél óra, vagy talán több idő is eltelt, amikor a csónak emberekkel megrakva a part felé vergődött. A három bátor férfi nyolc agyonfagyott, a rémülettől halálsápadt embert ragadott kl a háborgó elem fogságából. Ugyanebben az időben a túlsó oldalon Is mozgolódás támadt. Márton Erzsébetéket észrevették. Vida Károly, a nagybajcsi halászszövetkezet elnöke pillanatok alatt felmérte a helyzetet. Azt is tudta, milyen veszélyt jelent most nekivágni a háborgó víznek. Nem volt azonban Idő a gondolkodásra. Emberek életéről van szó. Elsőnek szállt csónakba és halásztársai szó nélkül követték példáját. Márton Erzsébeték azonban ebből mit sem tudtak. Csak akkor csillant fél szemükben Q reménység gyér sugara, amikor apró pontokat, feléjük közelgő csónakokat láttak az egyre sötétedő vízen. Kerek egy 6ra múlva ért partot az első csónak. Több órás Idegfeszítő munkával, halálos veszedelemnek kitéve huszonhét embert mentettek át a túlsó oldalra. A mentők közül azonban ketten már nem tudtak átjutni. Most ők kerültek a víz fogságába, az ő életük forgott kockán. — Rettenetes volt az átkelés — mondja Márton Erzsébet. A percek óráknak tűntek. Nem hittem volna, hogy élve kerülünk partra. Gondolatban már két gyermekemtől is elbúcsúztam. Az áradat szüntelenül emelkedett. A legborzasztóbb talán mégis az volt, hogy senki sem tudta pontosan, hány ember tartózkodott a szigeten. A zajló jég morajlásába hirtelen motorzúgás vegyült. A sötét vizel fényszórók pásztázták. A túlsó partról szovjet mentöcsapatok érkeztek. Most már három ország katonái tették kockára életüket, hogy megmentsék a bajba jutottakat. Kilenc óra után pár perccel földet ért a csehszlovák hadsereg helikoptere is. Papoušek alezredes volt a gép parancsnoka. Az erős szélvihar következtében azonban életveszélyesnek bizonyult a beavatkozás. Papoušek alezredes nem adhatott parancsot alárendeltjeinek a felszállásra. A szigeten azonban emberéletek forogtak kockán. Cselekedni kellett. Parancsot nem adhatott a felszállásra, de ő maga saját belátása szerint cselekedhetett. Cselekedett is. Rajta kivül még három tiszt vállalta a kockáztatos repülést. Éjfél után Járt az idő, amikor Papoušek alezredes önkéntes mentőosztaga nyolc embert tett partra. Közöttük volt az a két nagybajcsi halász is, akik már nem tudtak visszatérni a szigetről. Most, amikor Márton Erzsébettel bejártuk a szigetet, helyenként még mindig jégtorlaszok zárták el az utat. És a kedves szavú édesanya szemében boldogság csillog. Búcsúzóul mégegyszer megismétli a kérést: írja meg, hogy valamennyiünk nevében köszönjük, amit értünk tettek: gyermekeim nevében is. SZARKA ISTVÁN Z U L Q (grJITEL Mi lesz belőle ? A Hradec Králové-I Győzelmes Február Üzemben kttlöntéle berendezéseket gyár tanak a szovjet vegyipari Üzemek részére. Képünkön Karel RejI nyomásmérést végez a szintétikus szalmiákgyártö berendezésen. (ČTK — V'. Saroch felvétele) MI LESZ BELŐLE? Hol leli meg he lyét a társadalomban? Milyen pályán érvényesülne a legjobban? — ezek a kérdések foglalkoztatják az utóbbi hónapokban a kilencedik osztályos diákok szüleit. Nem könnyű dolog a pályaválasztás, de különösen nem az a pubertás korát élő 14—15 éves, kiforratlan fiatalok számára. Itt a szülők Vállán nyugszik a legnagyobb felelősség. 1962 óta ugyan minden iskolában pályaválasztási tanácsadó működik, tevékenysége azonban legtöbb esetben főleg tájékoztatásra szorítkozik. Felvilágosítja a szülőket arról, hogy milyen Iskolákba és iparitanuló Intézetekbe jelentkezhetnek a diákok, valamint arról is, milyen tanulmányi előmenetelt ért el a gyermek, hogyan halad a műhelygyakorlatban, milyen eredménnyel működött közre valamelyik kör munkájában. A pályaválasztással kapcsolatos mélyebb, pszichológiai, pedagógiai problémákkal sajnos nincs módja foglalkozni. A szülő tehát az iskolában kapott jelentkezési ív fölé hajol, előveszi a tollat és... újból leteszi. Meg kell ezt mégegyszer alaposan fontolni. Az elhamarkodott lépés ebben az esetben az egész életet beárnyékoló csalódást okozhat a gyermeknek. A helyes döntés első feltétele, hogy Ismerjük a gyermek képességeit, jellemvonásait, elképzeléseit, vágyait,— a második, hogy alaposan ismerjük a választott pálya támasztotta követelményeket. Ha a mérleg e két oldalával tisztában vagyunk, könnyebb úgy összeegyeztetni a lehetőségeket és a képességeket, hogy a kudarcot elkerüljük. A gyermek képességeit azonban nem ítélhetjük meg kizárólag a bizonyítvány alapján. A Jeles bizonyítvány sem jelenti minden esetben, hogy a diák különös képességekkel rendelkezik. Némely gyermek a jó osztályzatot inkább szorgalmával, kitartásával éri el. Komoly, több órás fáradsággal tanulja meg például a számtant. Megkapja az egyest, de azért helytelen lenne olyan pályát választani száméra, vagy olyan szakiskolába adni, ahol a számtan képezi a tanulmányok alapját, mert a képességek hiánya miatt ezen a téren súlyos nehézségekkel kellene megküzdenie. Igen ám, de a szülők gyakran elfogultak gyermekeikkel szemben. Talán ezzel magyarázható, hogy bizonyos szakiskolákra — gépészeti, elektrotechnikai stb. — még hármas tanulók ls Jelentkeznek. A technika egyre nagyobb teret hódít életünkben, a műszaki irányzatú iskolák roppant népszerűek mind a fiúk, mind a szülők körében. Ezekre az iskolákra rendszerint kétszer annyi fiatal jelentkezik, mint amennyit felvehetnek. — Érdemes megjegyezni, hogy a jelentkező leánytanulók száma még az előirányzottat sem éri el. Természetesen a jelentkezők közül a legjobbakat válogatja ki az iskola és a gyengébb eredményűeket eltanácsolja. Mit tesz ilyenkor a szülő? Rendszerint felháborodik és „majd én megB

álba készülődünk, tizennyolc és féléves lányom első bálfára. Mint egy izgatott tyúkanyó ugrálok körülötte, legkisebb testvére csodálattal és áhítattal, de szerencsére némán bámulja, míg végül is a nagy lány ránkförmed: „Menjetek ki a szobából, Így nem készülök el soha!" Kissé megbántva kimegyünk és várunk, de amikor kész, kijelenti, még megnézi a Tenkes kapitány negyedik folytatását. És valóban leül a televíziós készülék elé. Nem merem hangosan modani, csak sóhajtva gondolom, hogy én inkább a csehszlovák—svéd jégkorong mérkőzést nézném végig... A kivilágított bálterembe lépve lányomat rögtön körülveszik a oolt iskolatársak, magukkal viszik, s hajnali ötig jóformán alig látom. Ez jó, mert nem kell Izgulnom. akad-e táncosa, vagy „petrezselymet árul". Leülünk az asztalunkhoz és örömmel álla pítjuk meg, hogy csak ketten leszünk ott, a férjem és én Nagyszerű, így hát vélemé nyünket a bálról mindjárt kri tikal formában közölhetjük egymással. Nem kell félni attól, ha megkritizálom valakinek a ruháját, visszakerül és sértődés lesz belőle. Safnos azonban hamarosan odaül hozzánk egy ragyogóan szép fiatalasszony, akinek a férje kissé becsípett és mindig más nőkkel táncol. Szívesen látjuk asztalunknál egészen addig, Különben nem nagyon táncoskedvűek és táncoslábúak a mai fiatalok. A mellettünk levő asztalnál egy csomó fiatal ült. Három lány és háromnégy-öt fiú. Közel lévén a két asztal egymáshoz, akarva-akacAz elm bál amíg ki nem jelenti: „Átültem hozzátok, minek unatkozzam ott egyedül, és legalább ti sem unatkoztok." Könyörgöm, elképzelhetetlen, hogy húszéves házasok nem unatkoznak egymássál? Hamarosan megállapítottam, hogy „petrezselymet áruló" lány nincs. Ö igen voltak, akik nem táncoltak néhány táncot, de nyugodtan beszél gettek szüleikkel, vagy feláll tak és meglátogatták ismerő seiket, egyszóval természete sen és közvetlenül viselked tek, a kínos és feszélyezett érzést, hogy pillanatnyilag nincs táncosom, tehát „áru lom a petrezselymet" egyálta Ián nem ismerik. ratlanul kihallgattam a beszélgetésüket. Két éve érettségiztek együtt és az iskolai élményeket elevenítgették fel Hallom: „Második elemista voltam, Karcsival együtt Jártunk haza, egymás mellett laktunk. Én aznap ötösre feleltem és hazamenet egy száj harmonikát adtam Karcsinak hogy véletlenül se árulja el az anyámnak. Megyünk fel a lépcsőházban, ép jön lefelé a mamám. Karcsinak még a füle is vörös lett izgalmában és azt mondta: néni kérem én nem árulkodom, de a Feri ma be szedett.. Nehezemre esik, de nem szabad velük nevetnem! Akkor ugyanis elárulnám, hogy mindent hallok. Éjfél után az aranyszőkére festett meghatározhatatlan korú — a rossz nyelvek azt állítják, hogy épp most lett nagymama — újságírónő ül le az asztalomhoz. Rezignáltán mondfa: „Nagyszerűen sikerült ez a bál. Mennyi kolléga van itt és mind riportért ostromol. Sajnos egyetlen egynek sem futott eszébe, hogy táncot kérjen tőlem. Pedig mennyivel fobban szeretek táncolni, mint riportot írni.. W * M Apa táncol a lányával. Elnézem őket. Milyen öröme lehet az apának felnőtt szép lányával táncolni. S ez az öröm tükröződik az arcán is, mindaddig, amíg éppen az én asztalom mellett megáll a lány, úgyhogy tisztán kiveszem szavalt: „Apu, kétszer ráléptél a lábamra, veled nem lehet táncolni. Neked egészen más a stílusod!" „Elmentem én a vásárba Schneider Fánlval" — ez a sláger megpezsditl a magam korabeli, sőt a nálam idősebt korosztály vérét is. Nem cso da, hogy amikor felcsendül, a papák indulnak táncba a ma mákkal, sőt nagymama h akad szép számban a táncpar ketten. A fiatalok kissé értet lenül néznek, aztán fokozatosan átengedik a terepet nekünk, mert csupa régi-régi táncdal következik. Elgondolkozom. Milyen lesz a bál mondjuk harminc év múlva? Akik itt ma húszévesek, akkor ötven körül fámák, ez salnos biztos. S ml lesz az úf tánc? Én valami légies, lebegő, mondjuk a súlytalanság állapotát utánzó, lassú táncokat képzelek el, kozmikus zenére, s a majdani fiatalok a boldogság és a súlytalanság állapotában lebegnek a kivilágított bálteremben lassú méltósággál. De az élelmes zenészek éjfélután majd rázendítenek a régi slágerekre, az ötvenévesek, a mi gyerekeink — tálán még ml is ott leszünk — mozgolódni kezdenek, s egymás után a táncparkettre perdülnek. Unokáink kozmikus léptekkel elvonulnák és csodálkozva nézik majd, hogyan táncolnák az öregek. Esetleg egyik megkérdi a másiktól: Micsoda tánc ez, mért dobálják karfukat-lábukat olyan vadul? Szegények, nem tudják, hogy az már csak olyan öreges csípőriszálás és lábrezgetés, nem tudják, hogy mllyen volt a hatvanas évek legdivatosabb tánca, a twtszt Vagy tévednék? A táncok ki rálya még akkor is a twtszt lesz? NAGY IRÉN mutatom" alapon keresi a kérdés megoldásának nyitját. Mintha a műszaki irányú érdeklődést mutató gyermek számára kizárólag e divatos szakiskolák Jöhetnének számításba a pályaválasztás szempontjából. Ez arra enged következtetni, hogy a szülők nem Ismerik eléggé a népgazdaság nyújtotta lehetőségeket, illetve régi módi elképzeléseik vannak még mindig az egyes szakmákról. Azt hihíszik, az építkezésben csak kőművesek, a mezőgazdaságban csak állatgondozók dolgoznak. Pedig messze vagyunk már ettől. A MEZŐGAZDASÁGBAN a nagyüzemi termelés fejlődése során több olyan foglalkozási ág létesült, amelyekben a fiúk és leányok egyaránt jól érvényesíthetik műszaki, vegyészeti, biológiai, sőt szervezési képességeiket ls. Manapság a j6 mezőgazdasági szakembernek ismernie kell a növényi és állati élet biológiai törvényszerűségeit, a föld, a trágya, a takarmány és más anyagok tulajdonságait, a növénytermelésben és állattenyésztésben használt gépi eszközöket. A gépek, motorok kezelését és karbantartását ls el kell látnia. A szakosítás szerint azután az egyes ágazatok rejtelmeibe mélyebben ls be kell hatolnia. Az egységes földművesszövetkezetekben és állami gazdaságokban egyre több ilyen gazdasági szakemberre lesz szükség. Éppen ezért az állam a legutóbbi rendelettel maga vette kezébe a mezőgazdasági tanoncintézetek irányítását, hogy ott hasonló feltételeket biztosítson a fiatalok részére, mint a népgazdaság bármelyik más fontos szakaszán. A fiatalok nélkül, szakmailag képzett tehetséges emberek nélkül a mezőgazdasági termelésben nem honosíthatjuk meg a tudomány és a műszaki haladás vívmányalt, márpedig többet és olcsóbban csak ezen az úton állíthatunk elő. Ezt a kérdést nem lehet máról holnapra megoldani, egy azonban vitán felül áll: a fiatalok jövője a mezőgazdaságban biztosítva van. VAGY VEGYÜK PÉLDÄUL az építőipart. Valamikor a kőműves munka igazán a legnehezebb foglalkozási ágak közé tartozott. Csakhogy manapság az építőiparban a gépesítés olyan méreteket öltött, hogy az egész szakma jellegét megváltoztatta. Az építőipari tanulók több mint 25 szakma közül választhatnak. Hasonló a helyzet a bányászatban, a vasutaknál, a kohászatban és másutt ls. Mindezekben a szakmákban a gépesítés bevezetésével olyan változások következtek be, és a társadalom további gondoskodása nyomán olyan fejlődés várható, hogy a pályaválasztásnál egészen más szemmel kell rájuk tekinteni, mint a múltban. Nem adom a gyermekemet ipari tanulónak, azt akarom, hogy érettségizzen! — mondja sok szülő és nem gondol arra, hogy napjainkban már megszokott jelenség az érettségizett szakmunkás. Egyik részük előbb leérettségizik és azután szerez szakmunkás képesítést, másik részük már mint kereső szakmunkás végzi el a középiskola esti tagozatát és utána a főiskolát is. A tanulás lehetősége kivétel nélkül mindenki előtt nyitva áll, ezt államunk biztosltja. Ugyanakkor a pályaválasztásnál nem hagyhatjuk figyelmen kívül a társadalom érdekeit sem. A népgazdaság fejlődését csak a szükségleteknek megfelelő munkaerőelosztással biztosíthatjuk. És Itt a szülők részéről több megértésre lenne szükség. VALAMENNYIEN AZT SZERETNÉNK, hogy a fiatalok olyan pályára kerüljenek, ahol teljes mértékben érvényesíthetik képességeiket, ahol örömmel és sikeresen dolgoznak. Minden munkakörnek megvan a maga fény- és árnyoldala. Egyet azonban nem szabad szem elől tévesztenünk: mindenütt a szaktudás, a képesség, az erkölcsi-politikai magatartás az érvényesülés alapja. SKALINA KATALIN Verseny a „példás város" címért (CTK) — „Ünnepeljük meg méltón a Szlovák Nemzeti Felkelés 20. évfordulóját!" — e Jelszó jegyében hívta fel a Hlohovec! Városi Nemzeti Bizottság tanácsa szocialista versenyre a nyugat-szlovákiai kerület 34 városát. A „példás város" címért versenyző városoknak elsősorban új parkok és füves területek létesítéséről, a partizánok hősiességét megörökítő emlékművekről kell gondoskodniuk, s a mezőgazdasági feladatok túlteljesítését biztosítaniuk. A nemzeti bizottságok minden hónapban értékelik a verseny eredményeit. 1964. február 16. * fjj ggÖ 5 \