Új Szó, 1964. január (17. évfolyam, 1-31.szám)
1964-01-27 / 27. szám, hétfő
Húsz évvel ezelőtt szá molták fel a leningrá di blokádot ÜDVLÖVESEK ÜTÁN ' (Frontnaplótöredék) 1944. JANUÁR 27. Este van, éppen most dördültek el az Udvlöwések. Ügy érzem, Leningrád a blokád utáni ú] korszak első óráit éli. Szörnyű megpróbáltatásokban volt részünk. Most elmondhatjuk, voltak olyan pillanatok, amikor sokan úgy véltük: „Nincs több erőm, nem bírom ki mindvégig". A lelkesítő hit, a győzelembe vetett hit, amely soha sem hagyta el a leningrádiakat, segített. Találtunk magunkban annyi erőt, hogy átvészeljük a sorozatos megpróbáltatásokat Most kimondhatatlan az örömünk. A blokád megszűnt. A hitleristákat szétvertük. Szánalmas maradványaik megrekedtek a soha be nem fagyó mocsarakban, s a hó dítók fejvesztve menekülnek. Szabad, győzelmes Leningrádomban ünnepélyes csend honol. Az emberek mától kezdve szabadon járkálnak az utcákon, legtöbbjük céltalanul ődöng, nem kutatják az óvóhelyeket azzal a tudattal, hogy bármelyik pillanatban szükségesek lehetnek. A villamosok már nemcsak a legveszélytelenebb városrészekben közlekednek, visszakerültek eredeti vágányaikra. A hangszóróban ketyegő metronóm a rádióadások közti szünetet jelzi, nem pedig az ilyen felhívások közti feszült várakozási időt: „Figyelem, figyelem .. Ezen és ezen a szakaszon tüzérségi tűz várható. Szüntessék be az utcai Szovjet vendégek Karlovy Varyban (CTK) — M. A. Leszecsko, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese, a Szovjetunió állandó KGST-képvlselője és Anatolij Korobov miniszter, a Szovjetunió Állami Tervbizottságának elnökhelyettese vasárnap Karlovy Vary vendége volt. A szovjet vendégeket Otakar Simünek miniszterelnök helyettes, továbbá a KGST közgazdasági állandó bizottságának prágai ülésén részt vett más szovjet személyiségek is elkísérték legnagyobb fürdővárosunkban. Cipőgyáraink ez idei (CTK) — Ez idén 2300, vagyis a tavalyinál 600-al tőbb mintapéldányból állítják össze gyárainkban a cipők nagy választékát. A cipőgyárak mintegy 53 millió pár lábbelit, ebből 24 millió pár bőrcipőt adnak piacra. A cipőtervezők a vevőközönség számos javaslatát értékesítik. így például sokkal több félmagas-sarkú női cipőt és kényelmesebb, szélesebb cipót terveztek. A közeljövőben több cipőújdonság lesz kapható, például fűzős, gumitalpas vászonfelsőrészű munkacipő a mezőgazdaságban dolgozó nők számára stb. Sokkal nagyobb lesz a nyári lábbelik választéka ls. Csupán bőrszandálból 2,5 millió pár kerül az idei piacra. vTovábbi újdonság lesz az ún. rendkívüli minőségű cipő, amelynek anyaga, alakja s kidolgozása még a legnagyobb igényeket is kielégítheti. A gottwaldovi, partizánskej és tfebíči cipőgyárban ez idén mintegy 300 000 pár ilyen cipőt készítenek. Minden téten bárki vulkanikus tevékenységet figyelhet meg a Cseh Középhegységben Trebenice közelében a Borec nevű begyen, ahol a fonolitsziklák repedéseiből hideg napokon föl látható meleg párák szállnak fel. Képünkön: A repedésekből felszálló párák oly melegek. hogy tőlük a környéken elolvad a hó. Még a leghidegebb napokon is fű zöldell s sziklák között. (J. Saroch - CTK felv.J közlekedést, vonuljanak óvóhelyek rei", vagy: „Figyelem, figyelem! A tüzérségi tűz folytatódik!" Nem, a szétröpködő téglák garma dája fölött többé nem gomolyog nak tüstoszlopok, nem látni vértó csák között hordággyal futkározó egészségügyi mentőosztagokat. Ennek örökre vége!... Az ember tudatában felfogta ugyan a megtörtént nagy változást, meg szokni mégsem tudta az új helyzetet. A blokád idején kialakult feltételes reflexek még reagálnak! A bizton ság és nyugalom érzete még nem hatotta át egészen az ember lényét. Elég valamilyen za], a villamos fel villanó fénycsóvája, a metronóm ke tyegése... s felélednek a múlt rémes emlékei. Mint a frontharcosok ezrei, én is sokat láttam ... Láttam a támadás első reggelét, amikor tüzérségi elő készületünk felébresztette a szinte elékteienedett várost. Tüzérségünk lövegei messze az ellenséges véde lem háta mögött kilométerekre fel szántották a földet. Láttam ezt a földet közvetlenül a támadás után is. Oton-útfélen ellenséges hullák, szétvert ágyúk, tankok, gépkocsik maradványai borították. Láttam, hogyan jelennek meg a győzelmes vörös zászlók a felszabadított városok és falvak romjain. Fájdalomtól összeszorult szívvel jártam Petyergofban, mely oly drága és lírai emlékű volt számomra. A barbárok néptelenné, romhalmazzá tették. Puskinban a hitleristák 250 kilogrammos bombákat raktak a Kameronova galerija képzőművészeti múzeum alá, hogy a pokolgép működésére a műkincsek levegőbe repüljenek. Tűzszerészeinknek idejében sikerült felfedezniük a barbár „meglepetéseket". Ott láttam Vénusz gyújtózsinórral tekercselt márvány szobrát, melynek közelébe sem merészkedhettünk. Puszta kövek meredeztek ott, ahol valaha Puskin-emlékművek és csodálatos szobrászművészet! alkotások állottak. Borzalmas látványt nyújtottak a pusklni Katalin-pálota és a petyergofi Nagypalota romjai. A legszörnyűbb mégis az voit, amikor a visszavonuló hitleristák felgyújtották a Pál-palotát és saját szemünkkel láttuk, mint emésztik el a mohó lángok ezt a csodálatos épületet. A támadás folytatódik... Ismét látnunk kell a győző harcosok, a fasiszta uralom alól felszabadult nők és gyermekek haragos és boldog tekintetét. Agyoncsókolták katonáink borotválatlan, barna arcát. Hadd legyen a győzelem teljes! Ezért a napért szenvedtünk és álltunk ki zokszó nélkül sok viszontagságot. A leningrádi üdvlövések érzelmeink konkrét megnyilvánulását Jelképezték. Meszszlről, a város közepétől vagy 12 km távolságról láttam az öröm tüzét, amikor teherautón visszatértem a frontról. 324 löveg üdvlövése dörgött a befagyott Néva fölött. Színes rakéták százai röppentek a sötét égbolt felé, s úgy hatottak, mint valamilyen színes szárú egzotikus virágok. A front útvonalain egy pillanatra leálltak az autók. A legények és a tisztek kiugráltak, hogy ebben az érzelmeinknek szárnyat adó látványban gyönyörködhessenek... PAVEL LUKNYICKIJ A Mezőgazdasági Gépesítő Vállalat az idén 5750 gépesítőt, ebből 3390 traktorost képez ki a nyugat-szlovákiai kerület mezőgazdasági üzemei részére. A nyitrai 07-es üzem vrábiei részlegében január 7-től egyhónapos internátusos tanfolyamon 40 hallgatót képeznek ki a traktoros-gépesitő mesterségre Képünkön Emil Audy, Veľké Zálužie-i EFSZ tagja Pavol Gajdoš oktatóval a traktor vlllanyberendezásét tanulmányozza. (CTK — Karel CIch felvétele) CSAKNEM egymillió turista látoga tott 1963 ban az USA ba, ahol több mint 275 millió dollárt költöttek el AZ EZ ÉVI turistaidény elején megkezdődik hazánkban öt korszerű szálloda építése éspedig Prágában, a Císaŕka-hegyen, a Karlovy Vary-i parkban, Brno mellett a Bobrava völ gyében, a Bratislava melletti Aranyhomok-strand közelében és az Alacsony Tátrában A SAIGONI kórházakból érkezett jelen lések szerint január 22-ig már ezer ko lerabeteget vettek kezelésbe a főttáros ban. A kolera 18 napja dühöng és állán dóan terjed. Állítólag már több mint 100 ember halt meg kolerában. A }. F KENNEDY által létesített héttagú elnöki tanácsadó bizottság azt javasolta, hogy az USA igazságügy-minisztériuma viselje a teljes felelősséget a kábítószerek elterjedése elleni harcért. A kábítószer-kereskedőket oly szigorúan kell megbüntetni, hogy a büntetés elvegye kedvliket a feketeiizlettől. GEORGE LOHR-OHLWERTER, haladó szellemű amerikai újságíró Berlinben elhunyt. New Yorkban a háborO fis a fasizmus elleni liga rendkívül tevékeny tagja volt. 1933-ban belépett az Egyesült Államok Kommunista Pártjába. 1951-ben távoznia kellett hazájából, hosszabb ideig tartózkodott Csehszlovákiában, majd 1957-ben Berlinben telepedett le. WILLIAM SHAKESPEARE születésének 400. évfordulója alkalmából a Csehszlovák Rádió bratislavai dramaturgiája előkészíti Shakespeare 12 színdarabja rádióváltozatának közvetítését. RÚMÁTÚL mintegy 100 kilométernyire, Cassino város közelében Piedimonta San Germano Irtványon megállapították, hogy Liberó Cinquante 41 éves segédmunkás bélpoklos. A beteget azonnal a legközelebbi kórházba szállították, lakísát fertőtlenítették s a többi lakó is elhagyta a házat. Az esetről elterjedt hír rendkívül nagy ijedelmet okozott a szálas környéken. A PRÁGAI Nemzeti Múzeumban április 1-én nyílik meg a „Természetünk" cimű országos fényképkiéllltás. 1945«óta ez a kiállítás a természettudományi témájú csehszlnváklal felvételek első szemléje, melyre minden csehszlovák állampolgár beküldheti felvételeit. A fényképversenyre beküldött alkotósokat hfirom csoport szerint — amatőrök, hivatásos fényképészek és tizenhat éven aluli fiatalok — bírálják el. A versenyfelvételeket legkésőbb március 10-ig kell beküldeni. Az orlicei-tó szintje a normális vízálláshoz képest 11,89 m-el suiylyedt. A következő hetekben további apadás várható. NATAL, brazíliai városban négy alagútépítő munkás életét vesztette, amikor az alagút boltozata beomlott. A mentők három órai keresés után ippw?* A bútortextil-tparl müvek Vrattslavi-. ce nad Ntsou-i üzeme a Kovral védjegyű szőnyegek egyedüli előallltója nálunk. Az üzemben tavaly 1 120 000 négyzetméter Kovral szőnyeget gyártották, amely iránt külföldön ts nagy az érdeklődés. Képünkön Helga Adamcová Iaz előtérben) a tárolóból kiveszi azokat a színes fonáltekercseket, amelyeket a Kovral-szőnyegek szövé-. sére használnak: (O. PIcha - CTK - f elv.) két munkás holttestét megtalálták. Nincs remény arra, hogy a további kettőt megmentsék. A KÖZÉP-SZLOVÁKIAI kerület vadászai az idei téli hónapokban 330 rókát, három 25 kg súlyú hiúzt és számos ragadozó madarat ejtettek el. A kaznejovi Spolana gyár grafodur néven korozló mentes plasztikanyagot alkalmaz, mely ott ls bevált, ahol a titán, a nem rozsdásodó acél és az ólom sem felelt meg a követelményeknek. A grafodurban még a kénsav sem tett kárt. A MELNlKI Cseh Hajógyár dolgozói ez idén három meritőszekrányes kotróhajót építenek szovjet megrendelésre. Mindegyik óránkénti teljesítőképessége 150 köbméter. BAHIA és Minas Gerais brazíliai városokat katasztrofális árvíz sújtotta. A víz mintegy 15 000 lakást tett tönkre, így 40 000 ember vált hajléktalanná. Körülbelül 60 személy életét vesztette. Az árvízsújtotta vidéken élelmiszer-, ruha- és győgyszerhiány mutatkozik. GENFRE TEKINT \ VI z elmúlt években a világsajtó hasábjain egyik leggyakrabban szereplő szó a leszerelés volt. Öriáskönyvtárat tennének ki a róla közölt hírmagyarázatok, fejtegetések, cikkek, nyilatkozatok. Javaslatokról, tervezetekről, módosításokról folyt a vita különféle nemzetközi fórumokon. Az egyszerű emberek tudatában a leszerelés összeolvadt, azonosult a világbéke fogalmával. A fegyverkezés és a béke összeegyeztethetetlen. Ezért természetes, hogy csakis olyan tervezet számíthatott a közvélemény támogatására, amely valóban a béke biztosítását szolgálta. Egyetlen konkrét, átfogó tervezet volt csak, a Szovjetunió általános és teljes leszerelést javaslata. Azóta sincs más. A nyugati világ máig Is adós leszerelési elképzeléseinek részletes tervezetével. Csupán a szovjet Javaslat egy-egy pontjának vitatásáig jutott el. Az elmúlt évek azonban azt ls bebizonyították, hogy túlságosan, bonyolult, ösázekúszálódott a világpolitikai helyzet arra, hogy a nyugati világ egyik napról a másikra elfogadja a háború kiküszöbölését célzó szovjet javaslatot. Az ENSZ-ben, különféle bizottságokban, diplomáciai eszmecseréken kiderült, hogy a leszerelés csak lépésről-lépésre közelíthető meg és a kopkrét egyezmények előtt kedvező nemzetközi légkört kell teremteni. Tavaly végre felcsillant az első biztató reménysugár az emberekben, mikor megkötötték a részleges atomcsendegyezményt, megépítették a Kreml és a Fehér Ház közötti közvetlen géptávíró összeköttetést és az ENSZ közgyűlése elfogadta azt a szovjet javaslatot, hogy a fegyverkezési versenyt nem terjesztik kl a világűrre, nem bocsátanak fel oda nukleáris fegyverekkel felszerelt objektumokat. Ha a leszerelés egész bonyolult problémáját tekintjük, bizony sovány az eredmény, felentőségét azonban nem szabad lebecsülni, mivel elindított a világ közvéleményétől nagy figyelemmel kísért folyamatot, amely további intézkedésekre kötelezi a nagyhatalmakat. Miért reménykedünk? A világeseményeket figyelemmel követő emberekben önkéntelenül felvetődik a kérdés: Miben reménykedünk? A két évig eredménytelenül vitatkozó 18-hatalml leszerelési értekezlet (amelyben most is üresen áll a francia küldött széke) képes ezekután további lépések megtételére, vagy legalább megalapozására? Nem csalóka, csodaváró derűlátás fűti reményeinket? Egy dolog biztos: a leszerelési bizottság kedvező légkörben kezdte munkáját. Ezenkívül egy sor szovjet javaslat fekszik a tárgyaló felek asztalán, amelyek elfogadása még közelebb hozhatná a leszerelés problémájának kibogozását. Vegyük talán sorra ezeket a lehetőségeket: • A katonai költségvetések általános csökkentése. A Szovjetunió bejelentette, hogy 3,4 százalékkal csökkenti katonai kiadásait Felszólította a nagyhatalmakat, kövessék példáját. Hruscsov elvtárs hangsúlyozta, hogy hasonló kölcsönös példamutatás pozitívan befolyásolhatja a tárgyalásokat. Johnson amerikai elnök válaszul bejelentette, hogy az Egyesült Államok Is csökkenteni óhajtja 2 százalékkal a fegyverkezési kiadásokat. Ha ez megvalósul, és más államok ls csatlakoznak, ez feltétlenül hozzájárul a tárgyalásokhoz szükséges bizalom kialakításához. 9 Ugyancsak hasznos lenne, ha sikerülne egyezményt kötni a váratlan támadások elhárítására a kölcsönös megfigyelőállomások létesítéséről. A jelek szerint e kérdésben is meglehetősen közel állnak egymáshoz az álláspontok. © Atomfegyvermentes övezetek létesítése. A nyugati hatalmak, főleg Európában és annak is a szivében ellenzik legjobban az atomfegyvermentes övezetet, mivel ez megfosztaná az NSZK-t az atomfegyverszerzés lehetőségétől. ® Ugyanezért ellenzik a nukleáris fegyverek továbbterfedésének megakadályozását. Ugyan Johnson elnök is javasolja ezt a genfi értekezletnek, de elképzelése szerint nem vonatkozna a NATO szervezés alatt álló sokoldalú atomerejére, amely nukleáris fegyverhez juttatná Bonnt. ® Fontos még a NATO és a Varsót Szerződés közötti megnemtámadási szerződésre tett javaslatot, amelyet a nyugati hatalmak kitartóan elleneznek. © Ugyancsak lehetőség van a Hruscsov elvtárs által javasolt egyezményre, amely megtiltana mindennemű erőszakos határrevíziót. Az amerikai elnök is helyeselte ezt, csak az a kérdés, nem úgy képzeli-e el, amint egyes amerikai lapok magyarázzák. Szerintük elsősorban a nemzeti felszabadító mozgalom ellen irányuljon. Ezenkívül természetesen felmerülhetnek újabb feszültségenyhítő egyezmények lehetőségei. (Teljes atomcsend, a németországi megszálló csapatok létszámának csökkentése, stb.) Mindezek nagyon hasznosak, egyet azonban nem szabad elfelejteni: A fő cél a leszerelés Világosan látni kell, hogy a lesze relésl bizottságnak- elsősorban a leszerelés lehetőségeinek mérlegelése a fő feladata. Nem szabad egyetlen alkalmat sem elmulasztania a nemzetközi légkör Javulását szolgáló egyezmény elérésére. Azonban ügyelnie kell arra is, hogy ne fulladjon bele a részletintézkedések körüli vitába. Ilyen törekvések már az első napokban megmutatkoztak egyes nyugati küldöttségeknél. (Albizottságok kinevezéséra tett Javaslatok). Érdemes még megemlíteni Johnson elnöknek azon bejelentését, hogy az USA 25 százalékkal csökkenti a hasadóanyagok gyártását, és négy reaktor megszünteti termelését. A nyugati sajtó megpróbál tőkét kovácsolni ebből az intézkedésből és a leszerelés felé vezető fontos lépésnek minősíti. Feltétlenül helyeselni lehet, ha Washington némileg csökkenti a hasadóanyag további esztelen felhalmozását. Ha a Szovjetunió követné is az amerikaiak példáját, ez nem oldana meg egyáltalán semmit, hiszen az emberiség teljes kipusztításához többszörösen elegendő készletek érintetlenek maradnak. J Nem más ez, mint különféle formában már többször megkísérelt fogás: Olyan leszerelési látszatintézkedés, amely nem jelenti sem a hadsereg, sem a fegyverek csökkentését. E téren csak az volna határozott lépés, ha megsemmisítenék a nukleáris fegyverek célbajuttatására szolgáló eszközöket, vagy az atombombákat. Ezt azonnal elfogadná a Szovjetunió és döntő lépés lehetne az atomháború megakadályozására. A washingtoni „sakkhúzás" azonban nem csökkenti a háborús veszélyt. Nem ilyen példamutatást vár az emberiség a nagyhatalmaktól! Bízunk benne, hogy az Egyesült Államoknak nem ez az utolsó szava. Genfre tekint a világ. Az emberiség mielőbbi eredményeket vár. A meddő szócséplést váltsa fel a megegyezésre törekvő termékeny vita, amely a kedvező feltételek között, végre beváltfa a népek hozzá fűzött reményeit. SZŰCS BÉLA ÜJ SZÓ 2 * 1984. január 26.