Új Szó, 1963. december (16. évfolyam, 331-358.szám)
1963-12-30 / 358. szám, hétfő
Megvitatják a jövő évi állami költségvetést ilíéseztek q Nemzetgyűlés bizottságai Szovjet—algériai közlemény (CTK) — A Nemzetgyűlés egész ségügyi bizottsága megtárgyalta dr. Josef Plojhar miniszter és Véra Šťastná előadó képviselő beszámolóját az Egészségügyi Minisztérium terv- és költségvetési javaslatával kapcsolat ban. A bizottság értékelte azokat a sikereket, melyeket egészségügyünk az idén elért. Újból csökkent a csecsemőhalandóság, főként a szlovákiai kerületekben. E tekintetben Cseh Szlovákia már évek óta a világ első helyén áll. A gyermekbénulás elleni megelőző Intézkedésekben elért kiváló sikereit mellett Jó eredményeket értünk el a torokgyík és a szamárköhögés leküz désében is. Az utóbbi két év alatt csökkent a szilikózisban megbetege dettek száma. Ezzel szemben 1963 ban sok helyen fertőzéses bélbetegsé gek léptek fel, s az utóbbi hónapok ban emelkedett a fertőzéses sárga Ságban megbetegedettek száma. En nek fő oka a közös étkeztetésben dolgozók fegyelmezetlensége. A Nemzetgyűlés egészségügyi bizottsága javasolta, hogy a higiéniai és Járványleküzdési előírások megszegésének esetében anyagi megtorlást alkalmazzanak a felelős egyének ellen. 1964-ben az Egészségügyi MiniszA szocialista társadalom szükségletelnek kielégítésében, valamint a lakosság életszínvonalának emelésében jelentős feladat hárul a kisipari termelőszövetkezetekre és a közszolgáltatási üzemekre Az ő feladatuk, hogy megszabadítsák dolgozóinkat az aprócseprő házi munkáktól — mint a mosás, vasalás, takarítás, szerelés és mindennemű javítások —. hogy szabad idejüket szaktudásuk és műveltségük elmélyítésére, valamint a kulturális és társadalmi szükségleteik kielégítésére fordíthassák További jelentőségük abban rejlik, hogy a javításokkal hosszabbítsák a használati tárgyak élettartamát, ami végeredményben anyagmegtakarítást és a társadalmi munka termelékenységének növelését jelenti, s nem utolsósorban foglalkoztatják a csökkent munkaképességű egyéneket. A közszolgáltatás az utóbbi években Szlovákiában lelentősen növekedett. Míg 1958 ban átlag 155 korona bevételt könyveltek el egy lakostól, a múlt évben a szolgáltatások értéke fejenként meghaladta a 240 koronát. Ez évente több mint egymililárd korona értékű munkát jelent. Sok a reklamáció Sajnos, a mennyiség növekedésével nem fokozódott a minőség is. Ezt bizonyítják az üzembe naponta érkező reklamációs levelek százai. térium a megelőző és gyógykezelés további javításának és kiszélesítésé nek szentel figyelmet. Az 1963—64-es tanévben 76 egész ségügyi középiskolát 26 152 tanuló látogatja és 4480 tanuló végzi az is kólát foglalkozása mellett. • • • A Nemzetgyűlés alkotmányjogi bizottsága folytatta az Igazságügyminisztérium és a Főügyészség 1964. évi költségvetési javaslatának meg tárgyalását. A minisztérium költségvetési Ja vaslatáról dr. Alois Neuman rainisz ter adott magyarázatot. A vitában a képviselők rámutattak, hogy a bíróságok a többi állami szervvel és társadalmi szervezettel szoros együttműködésben következetesen őrködjenek a szocialista törvényesség felett. A csehszlovák bíróságok fontos feladata továbbá, hogy védelmezzék a szocialista tulajdont a tolvajokkal, valamint azokkal szemben, akik rossz munkaerkölcsükkel jelentős károkat okoznak a termelésben és az elosztásban. A Főügyészség költségvetési javaslatát dr. Jan Bartuška főügyész indokolta meg. Az alkotmányjogi bizottság mindkét költségvetési fejezetet jóváhagyásra ajánlotta a Nemzetgyűlésnek. Többnyire a túl hosszú várakozási időt, valamint az újabb fajta szolgáltatások — mint a pelenka- és ágyneműcsere — bevezetésének lassú tempóját bírálják. A lakástakarltási szolgáltatás Is még sok helyen ismeretlen fogalom A fodrász- és borbélyüzemek munkájának mérlege is rossz eredményeket mutat. Míg az egyik oldalon csökkent az egy lakosra eső összbevétel, a másik oldalon megnőtt az önköltség. A norma szerint ugyanis az anyaghasználat a teljesítmény nyolc százalékát képezheti A múlt évi eredmények szerint Szlovákiában ez az arány meghaladta a 11,5 százalékot. Ennek következtében az utolsó három év alatt a bérköltségek kétszer olyan gyorsan emelkedtek, mint a teljesítmény és a bevétel. A bevétel csökkenését a munkálatok leegyszerűsítése, valamint az okozza, hogy az új lakónegyedekben és a kisebb falvakban a fodársz- és borbélyüzemek épitése erősen lemaradt Szlovákia ezer lakosú falvainak egyharmadában nincs fodrászfizem Míg állami átlagban 720, Szlovákiában több mint 1030 lakos esik egy fodrászra, illetve borbélyra. Hasonló a helyzet a szolgáltatás többi ágában is. A cipő és ruha Javítására több városban hetekig kell várnunk. A bútorjavítás átlag három hónapig tart De a legtöbb bosszúságot az okozza, hogyha elromlik a televíziókészülék, Kitüntetés (ČTK) — Antonín Novotný elvtárs, köztársasági elnök Ottó Klička külügyminiszter-helyettesnek 50. születésnapja alkalmából a Munkaérdemrendet adományozta a szocializmus építésében végzett sokéves áldozatkész tevékenységéért. A magas kitüntetést a jubilánsnak Vladimír Koucký elvtárs, a CSKP KB titkára V. Dávid külügyminiszter jelenlétében nyújtotta át. A Nemzeti Front küldöttsége Kubába utazott (CTK) — A Nemzeti Front Központi Bizottságának négytagú küldöttsége tegnap délután Havannába utazott. A küldöttség a kubai Nemzetek Közötti Barátság Intézetének meghívására 1964. Január 1-én részt vesz a forradalom győzelmének ötödik évfordulója alkalmából sorra kerülő ünnepségeken. A küldöttséget Ladislava KleňhováBeserová képviselő, a Nemzeti Front KB titkára vezeti, a küldöttség tagjai: Alexander Paulovič, a középszlovákiai KNB elnöke, Jaroslav Uhlí? vezérőrnagy és Oldfich Kaderka, a CSKP KB nemzetközi osztályvezetőjének helyettese. A ruzynél repülőtéren a küldöttségtől a Nemzeti Front KB elnökségének tagjai és a Külügyminisztérium képviselői vettek búcsút. Jelen volt továbbá dr. Armando Florez Ibarra, a Kubai Köztársaság csehszlovákiai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. A Csehszlovák Légiforgalmi Társaságnak ugyanazzal a repülőgépével utazott Kubába dr. Oldfich Böliő professzor, a Békevédők Csehszlovák Bizottsága elnökségének tagja, aki január 3—5-e között részt vesz a Kubával való szolidaritás második konferenciáján. A sikeres munka jutalma A bardejovi „Teva" helyi Iparvállalat — amely könnyű konfekció készítésével, élelmiszerek tartósításával és erdei gyümölcs-szirupok gyártásával foglalkozik — fennállása óta a napokban élte legörömteljesebb pillanatait. A harmadik negyedévben elért eredményei alapján az üzem elnyerte a kerületi nemzeti bizottság és a kerületi szakszervezeti tanács vörös zászlaját. A vállalat dolgozóinak érdemes munkája, a munkaszervezés terén bekövetkezett kedvező változások folytán ez év elejétől eredményesen teljesíti nemcsak tervfeladatait, hanem akciótervében vállalt kötelezettségeit is. Az árutermelés tervét 101,8, a lakosságtól befolyó jövedelmek tervét 102,4 százalékra teljesíti. Ez azt jelenti, hogy eddig terven felül egymillió korona értékű terméket juttatott a gyár piacra. A vállalat giraltovcei üzeme már november végén teljesítette évi ter vét és az év végéig előreláthatólag terven felül 300 000 korona értékű könnyűkonfekció-terméket állít elő. —ik jégszekrény vagy a mosógép, hiába hívják, sürgetik a szerelőt — 50—60 nap ls eltelik, amíg megérkezik. Nem hagyhatjuk említés nélkül az üzemek rossz gazdálkodását sem. Ezt legjobban a mosodák és tisztítók példáján láthatjuk. A szlovákiai tisztítók és mosodák az állami teljesítmény 20 százalékán osztoznak, de a veszteségből már 48 százalékkal részesülnek. Sok helyen a túlságoson megnövekedett adminisztrációs apparátus valamint a vezető dolgozók alacsony szaktudása borítja fel a költségvetést. A munkások képzettsége általában megfelelő, mivel többnyire idősebb, tapasztalt szakemberekről van szó. Persze növelné a termelékenységet, ha következetesebben használnák az olyan jutalmazási módszereket, melyek megfelelnek az anyagi érdekeltség követelményeinek. A felsorolt hibák zöme a nemzeti bizottságok figyelmetlenségéből ered. Az ő hibájuk az is, hogy a kisipari üzemek és javítóvállalatok beruházási terveit nem teljesítik. A keletszlovákiai kerületben például a kisipari szövetkezetek és a közszolgáltatási üzemek múlt évi beruházási költségvetését 5 millió koronával csökkentették. A michalovcei — már évekkel ezelőtt betervezett — mosoda építését is évről évre halogatAlgír (CTKJ - Moszkvában és A1 gírban december 29-én szovjet—algériai közleményt adtak ki, az algériai párt- és kormányküldöttség szovjetunióbeli baráti látogatásáról. A közlemény szerint mindkét fél a baráti megértés szellemében folytatott eszmecserét a szovjet—algériai gazdasági, politikai és kulturális kapcsolatok további fejlesztéséről. A tárgyalások eredményeként a Szovjetunió és az Algériai Demokratikus Népi Köztársaság között egyezmény jött létre gazdasági és műszaki együttműködésről. A Szovjetunió mezőgazdasági és ipari segítséget nyújt Algériának, valamint segítségére lesz műszaki káderek nevelésében. Ezenkívül a Szovjetunió előnyös feltételek mellett hoszű lejáratú hitelt folyósít Algériának. Mindkét fél elégedetten állapította meg, hogy a két ország kormánya következetesen ragaszkodik a békepolitikához és a nemzetek közötti gyümölcsöző együttműködés politikájához. A semlegesség elve megfelel Algéria nemzeti érdekeinek és nemes célokat szolgál. Mindkét fél kijelenti, hogy a béke érdekében továbbra is tiszteletben tartja az egyenlőség, a függetlenség, a más országok belAz év legtöbbet emlegetett személyiségei New York (CTK) - Az amerikai sajtó, valamint a rádió- és televízióállomások főszerkesztői évente meghatározzák, ki volt az elmúlt évben a hírekben leggyakrabban szereplő amerikai. A főszerkesztők az idén Is, úgy mint az elmúlt három évben, John F. Kennedyt nevezték meg. A továbbiak: Linus Pauling atomtudós, az elhunyt XXIII. János pápa, Róbert Forsi 88 éves amerikai költő, aki az idén a Szovjetunióban járt, Elisabeth Taylor filmszínésznő, Jacqueline Kennedy, a meggyilkolt elnök özvegye. A Time New York-i hetilap, mely 1937-től évente megnevezi az év legjelentősebb személyiségét, az idén dr. Martin Luther King néger lelkészt említette. Tovább tart a görög kormányválság Athén (CTK) — Pál görög király igyekezete, hogy a két legnagyob politikai párt alakítson koalíciós kormányt, csődöt mondott. Papandreu, az Egyesült Centrum elnöke a királylyal folytatott vasárnapi tárgyalása után kijelentette, továbra is a választások kiírását követeli. Kanellopulosz, a Nemzeti Radikális Unió elnöke ellenzi a választásokat és továbbra !s a két párt koalíciója mellett foglal állást. Most a királytól függ, hogyan oldja meg a kormányválságot, mely Papandreu kormányának lemondása után keletkezett. Az Egyesült Centrum azt reméli, hogy az új választásokban megszerezné az abszolút többséget és így a bal és a jobboldal támogatása nélkül vehetné át az ország kormányzását. jó akarattal és egy kis találékonysággal az adott helyzetben is lehet a szolgáltatások színvonalát emelni, azt a lévai Járási kisipari javító vállalat tavalyi eredménye bizonyítja. Mivel a járás falvaiban csak elvétve akadnak javító- és szerelőüzeinek, a falvak lakosságának zöme kénytelen volt minden kis javítás vagy szerelőmunka miatt Lévára utazni. Hogy könnyítsenek a helyzeten, létesítettek egy „utazó" szerelőcsoportot, amely sorra járta a járás falvait, és a helyszínen végezte el a megrendelt munkákat. A módszer kitűnően beváltl A falvak lakosai mindenütt örömmel fogadták a munkacsoportot. Ha a kisipari szövetkezetek és a közszolgáltatási üzemek távlati ter-i veiről beszélünk, nem szabad szem elől téveszteni a megnövekedett turistaforgalmat sem. Például az autókölcsönzőket Idejében kellő számú kocsival kell ellátni, hogy megelőzzük az esetleges fennakadásokat. A közszolgáltatás fokozásával figyelembe kell majd venni a többi szocialista állam tapasztalatait iS és ezeket helyesen kell felhasználni. A helyi nemzéti bizottságok, valamint a kerületi kisipari szövetkezeti vezetőségek pedig rugalmasabb és igényesebb irányltómunkát kell, hogy végezzenek. _ÍH_ ügyeibe való be nem avatkozás elveit. Mindkét fél kiemelte a moszkvai részleges atomcsendegyezmény jelentőségét, az afrikai kormányfők Addisz Abeba-i értekezlete határozatainak, mindenekelőtt annak a határozatnak fontosságát, amely szerint Afrikát atommentes övezetté kell nyilvánítani. A Szovjetunió és az Algériai Demokratikus Népi Köztársaság továbbra is támogatni fogja az elnyomott nemzetek felszabadító harcát. A Szovjetunió kormánya és népei nagyra értékelik az FLN és az algériai kormány arra irányuló törekvéseit, hogy maradéktalanul felszámolja a gyarmati uralom maradványait s megszilárdítsa a politikai és gazdasági függetlenséget. A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságában folytatott tárgyalásokon az algériai Nemzeti Felszabadítás! Front vezetői elismeréssel nyilatkoztak a Szovjetunió gazdasági és kulturális sikereiről, s azt az óhajukat fejezték ki, hogy tanulmányozni szeretnék az SZKP gazdag tapasztalatait, amelyeket a szocializmus felépítésében szerzett. A Warren-bizottság újabb tanúkat keres New York (CTK) — Ojabb tanúkat kell keresnünk, gondosan tanulmányozzuk vallomásukat — jelentette ki James Rankin, a Warren-bizottság főtanácsosa a New York Herald Tribúne munkatársának adott nyilatkozatában. A tudósító arra következtet, hogy a bizottság nem elégszik meg a különböző szövetségi hivataloktól kapott bizonyítékokkal. Ojabb jogászokat bíznak meg a bizonyítékok és tanúvallomások elemzésével. A bizottságnak Jogában áll olyan tanúk kihallgatása is, akik nem akarnak önként megjelenni a bíróság előtt. A bizottság tagiai Dallasban és más városokban is nyomoztatnak. Rankin nyilatkozata szerint a bizottság előzetes jelentése két hónapon belül elkészül. 100 ezer rúpia a próféta hajszáláért Delhi (CTK) — Kasmírban több helyen zavargások törtek ki, miután a lakosság körében elterjedt a hír: a Szrinagar melletti kolostorból eltűnt Mohamed próféta hajszála. A felháborodott lakosság Szrinagar előkelő negyedében több épületet és gépkocsit gyújtott fel, és megtámadta a rendőrállomást. A rendőrség fegyverekkel és könnyfakasztó gázzal oszlatta szét a tömeget. Szrinagarban kijárási tilalmat rendeltek el. Kasmír fővárosában továbbra is feszült a helyzet. Rendőrség őrzi a középületeket. Az üzletek, hivatalok bezártak. Kiszwar híres muzulmán kolostort felgyújtották. Samszuddin, Kasmír miniszterelnöke 100 ezer rúpia jutalmat tűzött ki az eltűnt ereklyét kereső rendőrség nyomravezetőjének. Mohamed próféta eltűnt hajszála nyomozásában az indiai központi kormány rendőrszervei Is részt vesznek. Doüglas-Home bízik az 1964-es évben Glasgow (CTKJ — Sir Alec Douglas-Home angol miniszterelnök a skót televízióban kijelentette, hogy „Anglia és a Szovjetunió között tényleges együttélés valósul meg". Hozzátette, hogy véleménye szerint az 1964-es év jó év lesz. A továbbiakban kifejtette, hogy a nukleáris háború nemcsak erkölcsi, de fizikai szempontból is lehetetlenné vált. Home az egyetemes leszerelés mellett foglalt állást. Elsüllyedt a Lakonia Lisszabon (ČTK) — Az egy héttel ezelőtt tűz martalékává lett Lakonia hajó vasárnap elsüllyedt. A négy vontatóhajónak nem sikerült a roncsokat Gibraltárba vontatni. A hajó utasai közül 91 halt meg, de az áldozatok számát még mindig nem sikerült pontosan megállapítani. Statisztikai adatok szerint 1953 óta 16 nagy tengeri katasztrófa történt a világtengereken és 3896 ember vesztette életét. A legnagyobb szerencsétlenség a Toja Maru japán hajó elsüllyedése volt, ekkor 1177 ember vesztette életét. A JUGOSZLÁV SZÖVETSÉGI NÉPI SZKUPSTINA jóváhagyta az 1964-es évi állami költségvetést. (ČTK J HUOT SAMBATH kambodzsai külpolitikai államtitkár a genfi értekezlet társelnökeihez azzal a kéréssel fordult, követeljék a dél-vietnami kormánytól a khmer nemzetiség ellen folytatott fajírtás megszüntetését. Az SZU bizottságinak Illése (ČTK) — A Szlovák Nemzeti Tanács pénzügyi és költségvetési bizottsága tegnapi ülésén értékelte eddigi tevékenységét, valamint az SZNT pénzügyi osztályának munkáját. Jóváhagyta továbbá az 1964 első félévi feladatainak tervét is. A bizottság továbbá foglalkozott az önálló elszámolás fejlesztésével megbízott albizottság tevékenységével és jóváhagyta jövő évi munkatervét. A CSKP kerületi bizottságainak ülése (Folytatás az 1. oldalról) zés és az eszmecsere elvét kell alkalmazni. Továbbá feladatul tűzte ki a párt ideológiai bizottságai hálóza tának kiépítését a nagyobb városokban és üzemekben. A CSKP dél-morvaországi kerületi bizottsága különösen az anyagi termelés területén végzett ideológiai munka hatékonyságát elemezte részletesen. Intézkedéseket hagytak jóvá, melyek szerint a kommunisták az üzemekben dekádonként értékelik a termelés minőségét, a selejt mennyiségét ás a reklamációkat, s rugalmasan közbelépve feldolgozzák a nevelőmunkához szükséges adatokat. A kerületi szervezet az eddiginél sokkal nagyobb gondot fordít főként a szakmai továbbképzés kérdéseire, a szocialista munkabrigádok figyelmét a termelés műszaki színvonalának emelésére, a termékek kiváló minőségére stb. irányítja. A Szlovák Nemzeti Tanács pénz1 ügyi és költségvetési bizottsága megI tárgyalta a Csehszlovák Autóközleke. dési Vállalat tehergépkocsijainak ál j lapotát és kihasználását 1963 első három negyedévében Intézkedéseket hagyott jóvá a megállapított fogyatékosságok kiküszöbölésére és a gazdaságosság növelésére a CSAV vállalataiban és üzemeiben. Az SZNT építésügyi bizottsága december 29-i ülésén Sámuel Takáő építőipari miniszter jelenlétében érté kelte a terv teljesítését novemberben és az év kezdetétől A minisztérium és a kerület által irányított építővállalatok novemberben érték el a legnagyobb teljesítményt. Egészben véve azonban az építőipari vállalatok november végéig nem teljesítették az állami tervet. A lakásépítésben az utóbbi hetek ben sikerüli csökkenteni a lemaradást, így az építők e téren teljesíthetik évi feladataikat. Az építőanyagtermelők: a cementgyárak, az épületelemgyártó üzemek, a téglagyárak Szlovákiában már eleget tettek évi feladataiknak. Sámuel Takáő építésügyi miniszter felszólalásában rámutatott, hogy a kormány által jóváhagyott és az előkészületben levő további intézkedések kedvező fordulatot teremtenek a beruházási építkezésben. A bizottság továbbá megtárgyalta a szlovákiai építővállalatok gépesítéséről szóló beszámolót. Javasolta, hogy e problémák komplex elemzését az építőipari minisztérium kollégiuma jövő év márciusában tárgyalja meg. Mi gátolja a közszolgáltatás fejlődését ják, mert a helyi nemzeti bizottság az építkezési költségeket önkényesen mindig más célokra használja fel. A lemaradások egyik oka a megA KÖZSZOLGÁLTATÁS JELENTŐSÉGE © A MEN NYISÉG, SAJNOS NEM JELENT MINŐSÉGET IS levő üzemek kapacitásának rossz ki® MIÉRT KELL A FODRÁSZNÁL OLY SOKÁ VÁRNI 9 HA NEM JÖN A SZERELŐ használása is. Hogy UJ SZO ľ * 19S3. december 30. 4