Új Szó, 1963. december (16. évfolyam, 331-358.szám)

1963-12-21 / 351. szám, szombat

daíom régi és mai arculatáról vélt tiamís ábrándokat — újra meg újra állítsuk szembe a demokrácia szocialista értelmezését; a demokráciát úgy értelmezzük, mint reális nyilvános törekvést a társadalom Javához munkájával hozzájáruló minden egyes dolgozó méltó helyzetének biztosítására. A szocializmus a termelés magas fokú szervezettségére, a társadalmi munkafegyelemre, honpolgári öntudatosságra épülő társadalom. A párt nevelőmunkájában — ez a nemzeti bizottságok és a szakszervezeti szervek tömegmunkájára vonatkozik — érvényesíteni kell az állampolgárok jogainak és kötelességeinek helyes értelmezését, meg kell magyaráznunk a jogok és kötelességek elválaszthatatlanságát, olyan társadalmi légkört kell teremtenünk, amelyben senkinek sem sikerül kötelességeinek teljesítése nélkül jogaira hivatkozni, és jogait teljes mértékben kihasználni. Ismerünk olyan embereket, akik megalkuvást nem ismerve követelik, hogy a prémiummal együtt az utolsó fillérig adják ki fizetésüket, ugyanakkor a legkisebb szégyenérzet nélkül fusermunkát adnak ki kezükből. Mások meg azt követelik, hogy önállóan dönthessenek a társadalom eszközeiről, a beruházásokról stb., de ugyanakkor nem hajlandók felelősséget vállalni a helyes gazdálkodásért. Ilyen Jelenségek megszüntetése azt Jelenti, hogy a gyakorlatban el kell nyomni minden fajta opportunizmust, amely sok helyen még burjánzik és zavarja az emberek helyes viszonyát, fojtogatja a szocialista demokrácia teljes érvényesülését. A munkához való jogot sem mindenki magyarázza helyesen és úgy véli, hogy mindenáron olyan munkát kell kapnia és éppen ott, ahol ez egyéni elképzeléseinek a legjobban megfelel. A társadalomnak természetesen az a legfőbb érdeke, hogy az ember olyan állásban legyen, amelyet szeret és amelyhez megvan a képessége. Ám — ez főként a fiatalokra vonatkozik — egyesekben nincsenek meg ezek a tulajdonságok, mégis lényegében önkényes nézeteiket érvényesítik s ha kérésük nem teljesíthető, meg vannak róla győződve, hogy önkényesség történt velük szemben. Elsősorban arról van szó, hogy a társadalom nem bízhatja az ösztönösségre. hány ember fog ilyen, vagy amolyan hivatást gyakorolni, vagy hogy ezt vagy azt fogják továbbgyártani. A társadalmi munka arányos elosztása objektív szükséglet, s ennek megszegése áldatlan következményekkel jár, amit aztán mindenki megérez. A társadalommal szembeni kötelességek nem teljesítésének visszahatása az állampolgári Jogok megszegése. Ebben az a legrosszabb, hogy a különféle helytelen beavatkozásokat gyakran állítólagos „társadalmi érdekkel" álcázzák Lássunk egy példát: a Központi Bizottság titkársága nemrégen aránylag új, jókarban levő családi házak kényszereladásának eseteivel foglalkozott. E házakat csak azért jelölték kl lebontásra, hogy parkosítsanak egy új épület körül, ami másképpen is megoldhattak volna. Természetesen sok elkerülhetetlenül szükséges lebontást kell végezni, de ebben az esetben a lakosok jogosan védekeztek, s aligha védték volna meg Igazukat, ha nem avatkoznak bele a legfelsőbb szervek Ennek során megállapítást nyert, hogy egyes hirdetmények is módosításra szorulnak, hogy elejét vegyük a gyakori jogos panaszoknak, és fölösleges anyagi károknak. Minden állami és társadalmi intézmény, minden szerv köteles tiszteletben tartani a társadalmi érdekeket. Ez persze nem jelenti azt, hogy a részleges és egyéni érdekek önkényesen megkerülhetők. Gondosan 26