Új Szó, 1963. november (16. évfolyam, 301-330.szám)

1963-11-11 / 311. szám, hétfő

Csatát vívnak az ősi ellenséggel '(Folytatás az 1. oldalról) ember. Kissé távolabb kerekekre sze­relt vagonok sorakoznak. A munkás­szállások tiszta ágyakkal, asztalokkal és tűzhellyel vannak berendezve. A la­kók azonban hiányolják a rádiót, új­ságot, könyveket. Ezen persze a vál­lalat vezetősége még segíthet, hogy a munkások élete az építkezésen ne­csak abból álljon, hogy dolgozzanak és munka után pihenjenek. Este rádió hallgatása, könyvek, újságok olvasása otthonosabbá tenné szállásukat. Sokszor az időjárás gátolja a gyors ütemű munkát, de még így ls egyre közelebb jutnak a célhoz, rövidesen éltető vizet kap a bodrogközi síkság. a hibák kijavítására, olyan értelem­ben, hogy 1964 végén az öntözőberen­dezést használható állapotban adják át rendeltetésének". Ez azt Jelenti, hogy a tervezett ha­táridő — az építők hibájából — négy esztendővel kitolódik. Pedig négy év alatt a termelés növekedése behozta volna már a beruházás költségeit. Az állami gazdaság éppen az öntözéses gazdálkodás megvalósításával számolt akkor, amikor kitűzte azt a célt, hogy 30 százalékkal növelik a hektárhoza­mokat. És most tegyük fel a kérdést. Kl a felelős a történtekért? A bizottság jegyzőkönyvéből ezt nem lehet megál­lapítani. Akik azonban közelebbről is­merik a szomotori helyzetet, látják a hibákat. A betoncsövek nem voltak tökéletesek, átengedik a vizet, nem bírják el a víz nyomását, önként felve­tődik tehát a kérdés: hogyan vizsgálta felül a kutatóintézet a közel egy mé­ter átmérőjű betoncsövek nyomásbíró­képességét? A józan ész azt diktálja, hogy a betonkészítés technológiai ki­vitelezésének megvalósítása előtt, az épltővállalatnak kl kell kérnie a kuta­tóintézet véleményét. Ha ezt nem tet­ték, a rossz készítményekért vállal­niuk kell a felelősséget. A környéken általában az a hír terjedt el, hogy a betoncsövek készítéséhez szánt ce­mentet alighanem más célra használ­ták fel. Az állami gazdaság dolgozói sem dicsérik az említett vállalatot az összetúrt földekért és az elherdált hétmillió koronáért. A hanyag munka, a drága építőanyag elpocsékolása en­nél az építkezésnél több mint mulasz­tás. Éppen ezért ebben az esetben nam mellőzhető a kötelességüket hanya­gul végzők felelősségre vonása. A párt és a kormány nem sajnálja az anyagi áldozatokat, amikor arról van szó, hogy mezőgazdaságunkat korszerű üzemekké változtassuk. Az állami gazdaságok egyik fő küldetése a technika kihasználásával példát mu­tatni a szövetkezeteknek. Az öntöző­csatorna építése és üzembe helyezése a legnagyobb hozamú növények, első­sorban a kukorica és más takarmány­félék hozamainak növelését és kiváló vetőmagfajták termesztését mozdítot­ta volna elő. Ezért tervezték a szo­motorlak az öntözőberendezés építé­sét, de sajnos, amint az elmondottak­ból ls láthatjuk, még néhány évig várhatnak, míg valóban elkészül. MÖZES SÄNDOR Kelet-Szlovákia legtermékenyebb vi­'dékén, a Szomotori Magtermesztö Ál­lami Gazdaságban a többi között öntö­zéssel szeretnék még tovább fokozni a föld termőképességét. Ezért a felet­tes szervekhez fordultak: tegyék le­hetővé számukra 300 hektáron öntöző­berendezések létesítését. Kiszámítot­ták, mennyivel olcsóbb lenne így a termelés, ha növekednének a hektár­hozamok, ha kétszeri termést érnek líiajd el. A befektetés minden bizony­hyal rövid Időn belül megtérül. Kérésüknek eleget tettek. Az öntö­zőberendezés építését 1957-ben Jóvá­hagyták és 1959-ben megkezdték a csatorna-építés munkáit, melyet az (épltővállalatnak még 1960 tavaszán he kellett volna fejeznie és átadni rendeltetésének. Az öntözőberendezés kivitelezésére közel hétmillió koronát irányoztak elő. A mü' határidőre el ls készült, de a próbaüzemeltetésnél több alapvető hibát fedeztek fel s a beruházó brati­slavai vállalat — nagyon helyesen — nem vette át az építkezést. A beruházó 'és az építővállalat között megállapo­dás jött létre, amelynek értelmében a Mélyépltkezési Vállalat ígéretet tett, hogy 1961 végéig kijavítja a hibákat 'és üzemképesen átadja az öntözőcsa­tornát. Az Ígéret azonban csak papí­ron maradt. A megállapodás ellenére az öntözőberendezés továbbra is hasz­nálhatatlan, annak ellenére, hogy a munkákra előirányzott összeget 300 ezer koronával túllépték. Azóta több bizottság vizsgálta már leiül ezt az építkezést, de ennek elle­nére ls minden maradt a régiben: a le­rakott csóvezeté' átengedi a vizet, a feltörő víz teliesen mocsárrá változ­tatja a több száz hektárnyi területet. A Szomotori Magtermesztő Állami Gazdaság sürgetésére a Mezőgazdasá­gi Minisztérium, a kelet-szlovákiai sík­ság rendezésének Igazgatósága, a be­ruházó és építővállalat, valamint a ke­rületi mezőgazdasági termelési igaz­gatóság szakbizottságot küldött ki. A helyszínen végrehajtott vizsgálat eredményét vaskos jegyzőkönyv fog­lalja magába. Néhány sort Idézünk a jegyzőkönyvből: „A munkálatokat fe­lelőtlenül végezték el. Az előirányzott összeget nemcsak kimerítették, hanem túl is lépték. A rossz munka kijavítá­sára nincs további anyagi fedezet. Kö­telezik a košicei Mélyépítő Vállalatot rSSM/SSSSSSS.»MMEGflMMi0«eSgB!Ki0S«SSge^^ JCuCláta A MÄTESZ terveiről és célkitűzéseiről Vltözslav Nezval Manón Lescaut be­mutatójával nyitott a komáromi szín­ház. Hazánk magyar lakossága öröm­mel üdvözli színházuk új célkitűzé­seit, művészt törekvéseit. Az új szín­házi idényben párhuzamos bemutatót tartanak. S Így az 1963/64-es idény második bemutatóját november 8-án tartották Komáromban. Konrád Tózsef rendezésében Dobozy Imre: Holnap folytatjuk című kétrészes színműve kerül szfnre. Közvetlenül a két bemu­tató után kelet-szlovákiai körútra Indult a megosztott társulat. Ennek során a košicei Ismeretterjesztő tár­saság és a CSEMADOK kerületi titkár­sága négynapos műkedvelő rendezői tanfolyamot szervez, november 14— 17 között. A vidéki előadásokról hazatérve a színészek megkezdik Steinbeck: Ege­rek és emberek című drámájának próbáit, Pavel Rímsky vendégrende­zésében. A másik csoport, Igor Ciel vendégrendezésében Gyárfás Miklós: Kisasszonyok a magasban címö víg­játékát tanulja be. A tavaszi idény­ben Peter Karvaš: Kálmán apó feltá­madása és Móric Zsigmond: Kisma­dár című színjátéka kerül színpad­ra, majd hazai magyar szerzőt avat a színház, tovlcsek Béla: Csillagsze­mű asszony című regényének szín­padi változatával. Az 1963/64-es évad befejezéséül Aristoplianes: Lisistrate című klasszi­kus drámáját tűzték műsorra. A szín­ház új vezetősége a művészi színvonal következetes emelését és az elemző­alkotó színjátszást tartja döntő kér­désnek. Az ízlés alakításának, átformálásá­nak, klflnomltásának elsődleges alap­ja a művészet szemléletének a megte­remtése. Az egyéni ízlés megváltozta­tásának, az új ízlés kialakításának persze nem a közvetlen intellektuá­lis behatás a kiinduló pontja, hanem a szemlélet elméleti tételeinek meg­értése és annak elfogadtatása a néző­vel. Ez a nehezebbik feladat: az új színjátszás megnyilatkozásában, alko­tásában fellelhető magasabb színtű ízlés sokrétű hatásának a helyes ki­használása. Minden színpadi alkotás atmoszférát teremt maga körül és akár akarjuk, akár nem, bizonyos Íz­lést is formál. Ezért fontos, hogy a rontó hatások lehetőségeit tudatosan kirekesszék, egyre szűkebb körre csökkentsék és végül megszüntessék, mert a közvélemény nemcsak nagy­lelkű, hanem nagyigényű Is. Nagy­lelkű a lehetőségekben és igényes a lehetőségek kihasználásában. S ez az, amit szem előtt kell tartani. Az új vezetőség javítani kívánja to­vábbá a színpadtechnikai hiányossá­gokat és rendszeresen megszervezi a kerekasztal melletti vitákat az előadá­sokból eredő, sajátos, főleg szakmai kérdésekről. Az új évad folyamán megszervezik a színházbarátok körét és 1964-ben működni fog már az Iro­dalmi Színpad ls, amelynek műsorá­ban több eredeti bemutatót tervez­nek. Megkezdték a színházi Intézet szer­vezését ls, amelynek célja szakneve­lésben részesíteni azokat a fiatal ta­gokat, akiket helyszűke miatt nem vettek fel a bratislavai, vagy a prágai színművészeti főiskolára. A nemes szórakozást és a minden­napok égető kérdéseinek művészi tisz­tázását ígérő évad remélhetőleg a szavakat tetté, az ígéreteket alkotás­sá változtatja. (sz—y) Lengyel könyvkiállítás A Szlovák Tudományos Akadémia rendezésében a napokban nyílt meg Bratislavában a Lengyel könyvkiállí­tás, melyen két könyvkiadó vállalat mutatja be kiadványait. Értékes Isme­retterjesztő és tudományos művekkel képviselve van Itt csaknem minden tudományág, kezdve a matematikától az etnográfiáig. Nem lehet szó nélkül elmenni Roman Janicze Asztronautikai naptár című Emelkedik a fogyasztás (CTK) —• Ez Idén háromnegyedév alatt hazánkban a fogyasztás a tava­lyi időszakhoz viszonyítva számos élelmiszercikknél és ipari árunál nö­vekedett. Húsból 11900 tonnával, zsiradékból 1340 tonnával, vajból több mint 3000 tonnával adtak el többet, mint tavaly. Emelkedett a tej, a baromfi, a kávé és főként a burgonya és a zöldség fo­gyasztása is. Az Idén hazánk lakosat több mint 12,5 millió hektoliter sört fogyasztot­tavaly. Ä lábbeli eladása terén tovább­ra ls a világ első helyén ál'unk, az Idén eddig 20 millió pár cipót vásár roltak nálunk az emberek. Jelentősen növekedett a hűtőszekré­nyek eladása is (több' mint 146 000 kelt el) és a motorkerépárok eladása (114 000)', Ezzel szemGen csökkent a' felsőruha eladása, amelyből 936 000-rel keveseb'­bet vásároltak és megcsappant a rá­dió- és televíziókészülékek Iránti ker tak, 637 000 hektoliterrel többet, mint reslet, különösen széperi Illusztrált könyve mellett. Nem kevésbé érdekes az At­lasz Gwar Polskich című kistérkép, Staniszlaw Kowalski pszichológiai műve, vagy Tadeus Wynoch könyve a nevelés problémái a Szovjetunióban címmel. Különösen leköti a látogatók figyel­mét a lengyel sajtó 300. évfordulója alkalmából a Lengyel Tudományos Könyvkiadónál megjelent Varsói sajtó című publikáció, amelyben az 1661— 1914 években kiadott főbb Irodalmi művek rövid tartalmát foglalja össze. Itt látható Landau világhírű szovjet tudós könyve ls, a második világhábo­rú okupáclós éveinek krónikája clmr mel, amely gazdag kép és dokumentá­ciós anyagot ls tartalmaz. A Szlovák Tudományos Akadémia a közeljövőben a népi demokratikus ál­lamok könyvkiadóival több ilyen cse­rekiállítást rendez, melynek segítsé­gével áttekintést nyerhetünk más or­szágok tudományos könyvújdonságal­ról a iZácsek Erzsébet Negyvenöt évvel ezelőtt, 1918-ban alakult meg Košicén a „Jednota" — „Egység" munkás-paraszt fogyasztási, termelő- és takarékszövetkezet. Most pedig huszonöt éve van annak, hogy 1938 őszén, a második világháború küszöbén, a Müncheni tragédia kö­vetkezményeképpen, a bécsi döntés után a magyar megszálló hatóságok ezt a munkás-paraszt szövetkezetet húszéves fennállása után betiltották. Nem véletlen, hogy 25. évfordulója alkalmával megemlékezünk az Egy­ség forradalmi múltjáról. Hiszen Ko­šice dolgozói számára egyszerű ke­reskedelmi vállalatnál vagy bevásár­lási forrásnál jóval többet Jelentett ez az Intézmény. Az Egység egykori kommunista vezetősége már a szövet­kezet alapításakor elhatározta, hogy hadat üzen a kapitalista uzsorának és a drágaságnak, olcsó és Jó minőségű fogyasztási és közszükségleti cikkek­kel látja el a dolgozó tömegeket.) Az elhatározást tettek követték, vál­lalt feladatait az Egység hűen telje­sítette. Azokon túlmenően még anya­gi támogatásban is részesítette a mun­kanélkülieket: az ún. „žobraCenkák"­nak árucikkekre történő beváltásánál nagyobb értékű árut juttatott nekik, mint amely összegre az utalványok szóltak. Ugyanakkor támogatta a sztrájkolókat, a bebörtönzött kommu­nistákat és azok hozzátartozóit. Az Egység kommunista alkalmazott­jai hatékony propagandát fejtettek kl egyidejűleg a Fő utca 91. szám alatti főüzletében, valamint a város peremén lévő fióküzletek hálózatá­ban. A főüzlettel kapcsolatos iroda­helyiség felette alkalmas összejöveteli és találkozóhelynek bizonyult a párt­tal rokonszenvező, olyan dolgozók és diákok számára, akik hivatásukból kifolyólag nem Járhattak el nyilváno­san a Munkásotthonba vagy a párt­gyűlésekre, s akiket a munkásszövet­1918 — 1938— 1963 kezet ügyvezetője Winkler elvtárs lá­tott el propagandaanyaggal és a párt utasításaival. A város dolgozói, a leg­messzebbmenőbb bizalommal voltak a munkásszövetkezet Iránt, amelyet sajátjuknak tekintettek. Nemcsak be­vásárlásalkat eszközölték az Egység­nél, hanem — akik tehették — ott helyezték el megtakarított fillérjeiket is. A munkásszövetkezet évente több millió koronára rúgó forgalmat, bo­nyolított le. A forgalom utáni haszon, a vezetőség és az alkalmazottak ön­aetlen munkájának gyümölcse pe­dig nem vándorolt üzérkedő tőkések zsebébe, hanem a már említett szor ciális és politikai célokat szolgálta. De az Egység nemes küldetése a ható­ságok és magánkereskedők féktelen haragját váltotta kl. Bosszúból hozzá­láttak a munkásszövetkezet üldözésé­hez. Hogy annak anyagi alapját meg­rendítsék, gyakran pénzbírságokkal sújtották, azon a címen, hogy a meg­szabott áron alul árúsít egyes cikke­ket. Mindezt a munkásszövetkezet per­sze a szegény néposztályhoz tartozó vevőközönsége érdekében tette. Több ízben megtörtént, nevezetesen politikai tömegakciók vagy felvonu­lások előestjén, hogy a hatóságok „ megelőző óvintézkedések" ürügye alatt letartóztatták a munkásszövet­kezet kommunista alkalmazottjait (május 1., november 7. előtt). így azután előfordult, hogy az Egység vá­sárlóközönsége másnap lebocsátott redőnyökre talált az üzleteken. Ezek az erőszakos hatósági Intézkedések azonban még szorosabbra kovácsolták a munkásszövetkezet és a munkások közötti összetartást. — • ­25 évvel ezelőtt, 1938 novemberé­ben az Egység forradalmi múltjához híven befejezte húszéves tevékenysé­gét, amelyet a proletariátus Igaz ügyé­nek szolgálatába állított. 1938 novem­berében a megszálló magyar hatósá­gok kormánybiztost neveztek ki a munkásszövetkezet élére és azon mes­terkedtek, hogy beolvasszák a reak­ciós Hangya szövetkezetbe. Erre az Egység igazgatósági — élve az alap­szabályokban lefektetett törvényes jo­gával — közgyűlést hívott össze, A közgyűlésen a tagság tüntetőleg elr határozta a munkásszövetkezet felszár molását. Az árukészleteket a főüzlet­tel együtt eladta egy FIszter nevű magánkereskedőnek. A befolyt vétel­árból kiegyenlítette annak a több ezer részvénynek az ellenértékét, amelyek­nek tulajdonosai főleg osztályöntuda­tos munkások voltak. Ez a tüntető ak­ció volt a város dolgozóinak első bá­tor és nyílt kiállása a munkásvagyon elrablására készülődő megszállók el­len. A munkásszövetkezet kényszerfel­számolásának 25. évfordulóján sze­retettel és kegyelettel gondolunk az Egység önzetlen, felejthetetlen emlé­kezetű Igazgatósági tagjaira és alkal­mazottjaira, akik a fasizmus elleni harcban életüket áldozták felszaba­dulásunkért. Ezek a következők vol­tak: Ungár Miksa, a munkásszövetke­zet igazgatóságának elnöke, továbbá Ménesi István, Balogh Jánosné, Máar Gyula és Klein Miklós, valamint Braunfeld Mór, Frlsch Vilmos, Hers­kovits L. és Jónap László igazgatósági tagok. Az alkalmazottak soraiból Ko­šík István, későbbi országgyűlés! kép­viselő, Pajor József, Erdős Ferenc, Fischer József, Firnstál József életük­kel fizettek meggyőződésükért. De meg kell emlékeznünk azokról az életben maradt, derék és önzet­len elvtársakról ls, akik az Egység szolgálatában szorgalmas munkájuk­kal Járultak hozzá a proletárok osz­tályharcán alapuló munkásszövetke­zet gazdasági kiépítéséhez és felvirá­goztatásához. Nagy részük megjárta a polgári demokratikus köztársaság bör­töneit és átvészelte a fasiszta börtö­nöket, klnzókamrákat és koncentrá­ciós táborokat. Külön történet fűződik az Egység, valamint más szövetkezetek által Le­ningrád szövetkezetei számára ké­szült zászlóhoz. 1938-ban a koSicei szövetkezetek, élükön az Egységgel, a proletár nemzetköziség szellemében, szövetségben állottak a leningrádi szö­vetkezetekkel. E szövetség Jegyében a košiceiek elhatározták, hogy zászlót küldenek Leningrádba. A nagy méretű, vörös bársonyalapon, arany hímzés­sel gazdagon díszített zászló 1938 őszén elkészült. A közbejött tragé­dia megakadályozta a zászló továbbí­tását, amely a sorsdöntő napokban a városban rekedt. Az elkobzás veszélye fenyegette, meg kellett menteni. Win­kler elvtárs, Ismerve a zászló törté­nelmi küldetését, azonnal Tóth János kommunista asztalos, Kovács utcai műhelyébe vitte. De mivel ott sem volt kellő biztonságban. Lackó András póstás lakására került, akí a felsza­badulásig rejtegette. A košicei munkásszövetkezet zász­laja az ottani kommunistákkal együtt hat évig volt föld alatti Illegalitásban. De 1945 első szabad május 1-én már a tüntető dolgozók menetének élén lengett. Ml pedig büszkén tekintet­tünk megmentett, a tavaszi napsugár­ban fürdő zászló cirillbetű's, aranyo­zott hímzésére. RÓJÁK DEZSŰ A nyitrai Pedagógiai Intézet hall­gatói az idén csaknem 14 000 úrát dolgoztak le a mezőgazdaságban. Ké­pünkön Póra Gabriella, a magyar osztály IV. évfolyamú hallgatója ka* rottát tisztít a Lévai Állami Gazda* ságban. Molnár János felvéted a K a AZ IDEI KAMPÁNYBAN 46 nap alatl 13 435 tonna cukrot főztek a šuranyt cukorgyár dolgozőij Terven felül 12 73 tonna cukrot gyártottak. •k A poprádi járásban levő Podoli­necben egyhetes baráti látogatáson vesz részt J. L. Rotyin ezredes felesé­gével. Rotyin ezredes a Nagy Hon­védő Háborúban együtt harcolt Ros2. tovnál a Podolinecben lakó Štefan Šoltýsikkel, akit a Szovjetunió Legfer­sőbb Tanácsa a Honvédő Háború Ér­demrendjével tüntetett ki. A becses szovjet vendég többek között elláto­gat a sviti Tatrasvit üzembe, a kež­maroki Tatralan üzembe és a Vlkovái Állami Gazdaságba, ahol elbeszélget a dolgozókkal. A Pö FOLYÓ ÉS MELLÉKFOLYÓI, áradása következtében újabb földcsui számlások következtek be Észak*. Olaszországban, Genova és a vatontl gát környékén, továbbá Nápoly vldét kén is. Ezeken a helyeken az embe­rek százat maradtak fedél nélkül éi megszakadt a közlekedés ls. Moszkvában bennlakásos Iskolát lé­tesítenek a matematika és fizika te­rén különleges tehetséggel rendel­kező gyerekek számára. Az iskolának 360 diákja lesz. A diákokat a moszk­vai egyetem tanárai választják ki. Az iskolán a fizikát és matematikát egyetemi tanárok, a többi tantárgyat pedig a legjobb moszkvai pedagógu­sok tanítják. Hasonló iskolát létesí­tenek Leningrádban, Novoszibirszki ben és Kijevben ls. HÁROMSZÁZ EMBERT KEZELNEK d kenyai Nyert Kórházban, súlyos tü­i netekkel. Valamennyien lépfenéberi megbetegedett szarvasmarha húsából ettek és megkapták a betegséget. A magyarországi szőlőkben szorgal­mas munka folyik. Ez évben rendkí­vül Jó termés mutatkozik. Tokajban — szakemberek véleménye szerint —« már több évtizede nem volt olyan gazdag és Jó minőségű termés, mint ez évben. Heves és Nógrád megyé­ben hektáronként átlagosan 34 mé­termázsa szőlő termett. SZÁZTIZENNÉGY ÉVES KORÁBAN — egy tűzkaíasztrófa következtében meghalt Hatton Hall, egy dalassl (Tennensee állambeli) néger, akt még rabszolgaként született. Értékes rendjelgyűjteményt loptak el a brüsszeli múzeumból. A gyémán­tokkal ékesített gyűjtemény értéke 1,5 millió belga frank. CSEHSZLOVÁKIÁBAN 65 kllencveA —száztíz év közötti ember él. Ha­zánk fővárosában hatan már betöltöt­ték vagy a legközelebbi hónapokbaň töltik be 100. életévüket. Hazánk leg­idősebb polgára a nuslei Antonld Samková asszony, aki nemsokára. 110 éves lesz. Harmincmillió éves őslény, egy óriás orrszarvú maradványaira buk­kantak Kazahsztánban. A csontlele­tek tanúsága szerint, az állat egy egyemeletes háznál is magasabb volt. AZ OSTRAVAI ÁLLAMI FILHARMO­NIKUS ZENEKAR a Német Szövetsé­gi Köztársaságba utazott, ahol ven­dégszereplése folyamán 18 városban tart hangversenyt. A BELKERESKEDELMI MINISZTÉRIUM közlése szerint november 11-től kezdő­dően a karfiol kiskereskedelmi árai a következűk: válogatott minőség 4 Kis, I. osztály 3.50 Kčs, második osztály 2,80 Kčs darabonként. ÜJ SZÓ 2 1963. november

Next

/
Oldalképek
Tartalom