Új Szó, 1963. november (16. évfolyam, 301-330.szám)

1963-11-05 / 305. szám, kedd

Áz építészet gépesítésének problémáiról A közelmúltban felkerestük munkahelyén Tóth László mérnököt, a Szlovák Nemzeti Tanács Építésügy! Megbízotti Hivatalának felelős dolgozóját. Megkértük, tájékoztassa olvasóinkat, véleménye szerint a jövőben milyen irányt vesz az építőipar további gépesítése. A problémával összefüggő kérdésekre Tóth mérnök munkatársunknak a következőképpen válaszolt: — Sok gépet lát mostanában az ember az építkezéseken. Véleménye •zerint, Tóth elvtárs, ennek ellenére Mlhet-e még tovább fejleszteni a fontos iparág gépesítését? — Hogy lehet-e? Hiszen amit edtffg elértünk, az még csak a kezdet. Ha olcsóbbá akarjuk tenni az építkezéseket, ha csökkenteni akarjuk például a lakásépítkezés munkaigényességét, akkor feltétlenül többet kell törődnünk az építőipar komplex gépesítésével. Ezért mondtam az Imént, hogy amit eddig elértünk, az még csak a kezdet. Sajnos még a közelmúltban is az volt a helyzet, bogy es ország gépiparában mostohagyerekként kezelték az építészetet. Hogy a kissé távolabbi múltba ís visszatekintsünk, megemlítem, hogy az államosításkor az ország területén mindössze három toronydaru állt az építők rendelkezésére. Igaz, később — a szocialista építés első Időszakában -r több kiváló, az építkezéseken is alkalmazható gépet kapott a mi szakmánk, de ezekkel főleg csak e földmunkáknál — a vízerőművek létesítésénél — boldogultunk. A gépipar, hogy úgy mondjam, átesett a ló túlsó oldalára, A lakásépítkezések gépesítésére szolgáló berendezések gyártásának például nem szenteltek elég figyelmet. Mostanában, mikor az építészetben az erők nagyobbik fele a lakásépítkezéseken dolgozik — mert már felépítettük a vízerőműveink legjelentősebbjeit — furcsa helyzetben vagyunk: egyik-másik építkezésen annyi baggerunk, földgyalunk és más nehéz földgépünk van, hogy kl 9em tudjuk azokat használni, a befejező munkálatoknál viszont, ahova több kisebb-nagyobb gép kellene, a gépesítésben még nem értük el a szükséges szinvonalat. — Ez azt jelenti, hogy gépgyáraink talán még nem vették észre, hogy megváltozott az építőipari termelés struktúrája? — De az ls lehet, hogy egyik másik gyár szakemberei úgy tesznek, mintha nem vették volna észre a viszonyok megváltozását. Nem egy üzemben még most is vígan gyártják az olyan gépeket, amelyekre nekünk építőknek már semmi szükségünk nincs. Van már például annyi baggerunk és más földgépünk, hogy Dunát lehetne velük rekeszteni. Ennek ellenére még újabb és úlabb vásárlási ajánlatokat kapunk ezekre a gépekre. A magyarázat egyszerű: kényelmesebb az évek óta kitaposott út. Egészen a közelmúltig nem volt a gépgyáraknak megfelelő anyagi ösztönzőjük, amelynek figyelembevételével törődniük kellett volna az úgynevezett k 1 sgé p e sí t és fejlesztésével. A gazdasági mutatók csak a teljes termelés értékét, nem pedig a gépek használati értékét és népgazdasági szükségességét tartották szem előtt. — Es a kutatóintézetek dolgozói? Nem sikerült még kifejleszteniük a korszerű és szükséges gépeket? — Igazságtalanok lennénk, ha ezt állítanánk. Már néhány éve készen áll egy a lakásépítésnél hasznos többrendeltetésű kisgép prototípusa. A gépgyárak azonban idegenkednek az eddig ismeretlen gép gyártásának megkezdésétől. Pedig ha egy egymillió korona értékű, befejezett építkezésre eső munkaórák számát összehasonlítjuk a legfejlettebb országokban egy hasonló építkezésen elért eredményekkel, látjuk, hogy e szakaszon sok még a tennivaló. A polgári építkezéseknél (az üzlethálózat, iskolák, óvodák stb. építése) ez a szám nem kevesebb, mint 27 648 óra. A lakásépítkezésnél pedig átlag csaknem húszezer munkaóra esik az egymillió korona értékű építkezésre, ami pedig magas óraszámot jelent. Ha a kutatómérnökök munkájának eredményét a gépgyárak többre becsülnék, ha a prototípus nem rozsdásodna hiába már évek óta, akkor ezek a sokatmondó számok is sokkal kedvezőbben alakulhatnának. — Milyen gépekre lenne legnagyobb szüksége az építőiparnak? — Ahogy az imént már mondottam, a szokványos méretű darukból, baggerokból stb. elegendő mennyiség áll rendelkezésünkre. A toronyházak építéséhez szükséges magasabb és nagyobb teherbíró képességű gépekre azonban nagy szükségünk volna. A rakodógépek gyártását a gépipar szintén elhanyagolta, pedig a lakásépítkezések fellendítése óta éppen az anyagigényes munkák Jönnek számításba. A rakodógépek iránti kereslet szintén megnövekedett, jó lenne, hí végre megoldanák egy univerzális, sok mindenre használható autódaru gyártását, mert enéikül sem az előregyártott elemeket, sem más fontos anyagot nem lehet gyorsan a rendeltetési helyére szállítani. Sokszor az épületszerelésnél is nélkülözhetetlen az ilyen sokoldalú gép. Végül — de nem utolsósorban — újra és újra csak a kisgépesítésre gondolok. Ha elegendő mennyiségű és az eddiginél jobb minőségű univerzális kisgépeket kapnának a lakásépítkezésen dolgozók, az egy épületre eső elkészítési idő is lényegesen lerövidülne. — Többször elmarasztalta már Tóth elvtárs a gépgyárakat. Ennek ellenére, ha osztályoznia kellene az egyes üzemeket, melyik gyárnak adna „kitűnő" minősítést? — A breznói Hídgyár mindenesetre csillagos egyest érdemelne. Itt szinte eltalálják a gondolatainkat. Az itt dolgozó szakemberek nemcsak a tervezőiroda, az íróasztal és a rajztábla problémáit isinerik. hanem az építőszerelők nehézségeivel is tisztában vannak. A Detvai Gépgyár is, különösen az utóbbi időben, kiváló autóbaggerokat gyárt. A csehországi gyárak közül a Nové Mesto nad Metují-i Stavostroj és a Bélá pod Bezdézem-i gépgyár érdemel dicséretet. Ezekben az üzemekben a műszakiak ismerik az építők problémáit, — És akik as osztályozásnál ötösí kapnának? — Azok a segítés helyett legszívesebben az „objektív nehézségekre" és a kényelmes emberek egyéb „segítőtársaira" hivatkoznak. Pedig — hogy visszatérjek arra a többrendeltetésű kisgépre, amelyiknek prototípusa már néhány éve sorozatgyártásra vár — bizonyára a gépgyárak dolgozói ktí zött is Jócskán akad, aki új lakás, szeretne kapni. Mi lenne, ha a kérdéses gép gyártásának megkezdésével ők — a legilletékesebbek — is hozzájárulnának ahhoz, hogy a korszerű toronyházakban ma már ne ósdi módszerekkel kelljen végezni némely munkálatokat? A lakásprobléma megoldásának határidejét is bizonyára lényegsen lerövidítenék ezzel. Feljegyezte: Tóth Mihály Kora reggeltől sűrű felhő borította az eget, hamarosan eleredt az eső. Az építők munkájának nem nagyon kedvez az ilyen csapadékos Időjárás. Az érsekújvári Magasépítő Vállalat vágsellyei építkezésén dolgozó Kovács Sándornak sem volt ínyére a barátságtalan időben a munka. Ehhez nagyban hozzájárult az is, hogy éppen fizetési nap volt. Miután feljj vette a pénzt, hamarosan elindult hazafelé, Deákiba. Két serdülő gyerek társaságában Kovács Sándor hamarosan benyitott a deáki vendéglőbe. Egyik féldeci borókapálinkát a másik után hajtották fel, és egymás után ürültek ki a söröskorsók. A kiszolgálót a legkevésbé sem zavarta, hogy a gyerekek még csak a tizennegyedik, illetve a tizenötödik életévüket tapossák. Szorgalmasan töltögette számukra is az ^ erős italt, csapolta a sört, mintha az í égvilágon semmit sem tudna arról a törvényről, amely megtiltja a kiskorúak kocsmában tartózkodását és számukra szeszes Ital kimérését. A sűrű poharazgatás közben a fiatalkorúak hamarosan lerészegedtek és Kovács Sándornak is alaposan a fejébe szállt az ital gőze. Márpedig A háborúra vonatkozó marxista—leninista tanítások elferdítése ellen A Novosztyl hírfigynükség katonai szakértője, Szvjatoszlav Kozlov vezérőrnagy cikkében a kínai vezetőknek a háborúról és közelebbről, a felszabadító báborúról vallott hibás, antimarxista nézeteivel foglalkozik. NEMRÉG a Vörös Zászló, a Kínai KP Központi Bizottságának elméleti folyóirata cikket közölt a következő címmel: A háború kérdését nem lehet az osztályharcra vonatkozó marxista-leninista szemlélettől elszakítva tárgyalni. A cikkben, amelyet e nagy igényű clm jellemez, a szerző be akarja bizonyítani, hogy csak ő és pekingi eszmetársai képesek helyesen megérteni a háborúról szóló marxista tanítást Mindenekelőtt a cikk tsmét síkraBzáll Clausewitz ama tételének helyessége mellett, hogy a háború a politika folytatása erőszakos eszközökkel. Ugyan miért e bizonygatás? A cikk szerzője úgy tünteti fel, mintha ez utóbbi években ezt a közismert tételt valamiféle támadásoktól kellene megvédnl. Ám ilyen támadások nem voltak, mivel a marxisták közül senki e kérdésben másként nem foglal állást. Minden marxista tudja, hogy valamennyi háború a politika folytatása; a nukleáris háború, ha rázúdítják az emberiségre, szintén a politika folytatása lesz — az embergyűlölő és öngyilkos politikáé, mivel csak Ilyen politika folyamodhat e háborúhoz. Ha azt vizsgáljuk, milyen célokat remél elérni az a politika, amely a háborúhoz folyamodik, világos, hogy ezek a célok mindig konkrét eredményekre, pozitív nyereségek elérésére vonatkoznak. A történelemben mindeddig még nem volt olyan politika, amely az önmegsemmisítés szándékával kezdett volna háborút. A formális logika szempontjából persze az effajta háború is a politika folytatása. Természetesen, az önmegsemmisítő háborúhoz csak a hitetlenség, a kétségbeesés, a határtalan kalandorhajlam politikája vezethet, az amelyik nem veszi figyelembe a nyilvánvaló tudományos következtetéseket a háború eredményeiről, vagyis teljesen fatalista alapokon áll. A VÖRÖS ZÁSZLÖ teoretikusa nagy pátosszal kinyilatkoztatja: „Nem szabad csak a háború pusztításairól beszélni és szót sem szólni a háború osztályjellegéről." Mintha az utóbbi időben kiadott kommunista és munkásmozgalmi dokumentumokban kevés szó esnék arról, hogy a háborús veszély egyetlen forrása az Imperializmus. De vajon a modern termonukleáris háború pusztító hatásának elismerése [amely háborút az imperialisták készítik elő, és amely ellen aktívan harcolnak a kommunista pártok, a békeszerető népek), ez vajon a háború osztályjellegének elkendőzése lenne? De mert a marxi—lenini teória pártos, osztálypozíciókról vizsgálja a jövő háború valószínű jellegét, ezért szentel nagy figyelmet e háború lehetséges eredményeinek. Melyik osztálynak hasznos és előnyös ez az „eredmény", mely után éppenséggel csak radioaktív hamu marad? Nem, egyetlen osztálynak sem. Ilyen háborúba csak a reális érzékét elvesztett Imperialista agresszor taszíthatja a népeket. S a szocialista társadalomnak, amíg csak tudja, minden erejével meg kell akadályoznia a háborút. S vannak ilyen erők, méghozzá szakadatlanul növekedők — csak az becsülheti le ezeket, aki nem hisz azokban. A nevezett cikk szerzője, nem éppen dicséretes módon, a marxizmusleninizmusnak a háborúról vallott valamennyi helyes nézetét sajátjának tulajdonítja (a többes szám első személyt használja), noha nem megy tovább azok dogmatikus szajkózásánál, s az esetek többségében kiforgatja e tételeket lényegükből. Amellett meghamisított, kiagyalt nézeteket tulajdonit másoknak. Így például ezt olvashatjuk: „Ök (mármint akik nem értenek egyet a KKP vezetőivel, — a szerző) egyáltalán nem beszélnek arról, honnan fakad a háború veszélye, egyáltalán nem leplezik le az amerikai Imperializmus agreszsziós és háborús politikáját, hanem ellenkezőleg, szépítgetik az amerikai imperializmust, és fellépnek azok ellen, akik- leleplezik azt, szövetkeznek az amerikai imperializmussal." Nem új dolog ez. Annak Idején, 1918-ban, Trocki] és a forradalmi frázis más hívei forradalmi háborút követeltek a német imperializmus ellen,! noha tudhatták, hogy a forradalom erői erre nem elégségesek. Mégis, minden békét elérni akaró lépést a német imperializmus előtti kapitulációnak neveztek. Kell-e ma azon vitatkozni, hogy Leninnek volt Igaza, hogy a béke időnyereséget és ez ellenforradalom fölötti győzelmet hozta a szovjethatalomnak? Mert nem vitás, hogy a szocializmusnak szüksége van a békére és hogy a békéért vívott harc ekként a szocializmusért vívott harc, mint az nagyon jól látható a békés együttélés folyamatában. Amíg van lehetőség a kapitalizmust legyőzni békés versengésben — addig ez az egyetleai értelü A Kelet-Csehországi Vegyiművek dolgozói sikerasen teljesítik az idei termelési és exporttervet. Különösen jó eredményeket érmsk el a rybitví üzem MP-5. részlegének dolgozói, akik az akcióterv keretében 4,5 millió korona értékű vegyszer gyártását vállalták. A részlegben a fényképészeti előhívók gyártásához szükséges hidrochinont készítik külföldi megrendelésekre is. Képünkön Jaroslav Ceral a hidrochinon gyártásának első szakaszában burelt adagol az oxidáló iistbe. (CTK J. Saroch felvétele} Garázdák ilyen állapotban nagyon kötekedő, izgága természetűvé változott a fiatalember. Garázda indulatok kezdték fűteni akkor is, amikor a vendéglőből kilépve a két ittas gyerek társaságában ordítozva, kurjongatva vonultak végig a deáki utcán. A díszes társaság Kovács Béla udvarán állott meg. Bicska villant Kovács Sándor kezében, azzal fenyegette meg az udvaron tartózkodó háziasszonyt, aki megrettenve futott be a házba és bezárta maga mögött az ajtót. A három fiatal erre az ajtónak esett, késsel feszegették, döngetni kezdték, majd nekivetették vállukat, hogy kivessék sarkaiból. A lakásba berontva Kovács Bélát keresték, akit valamiért meg akartak verni, de szerencsére nem találták otthon. Feleségét és a gyerekeit rémítették csak halálra, akik rettegve nézték a garázdálkodókat. Mindez azonban nem volt elég. Mivel Kovács Béláéktól „dolgavégzetlenül" mentek el, utána Döme Gyuláékra törtek rá, akikkel szintén volt valamilyen „elintézni való ügyük'. A házigazda vasvillát ragadott, amikor észrevette a közeledő bandát, azzal igyekezett kituszkolni őket a lakásból az udvarra. Ott azonban Kovács Sándor dulakodás közben kiragadta kezéből a villát, és azzal Döme Júlia kezén öt napon túl gyógyuló sérülést okozott. A garázda társaság ezután törni-zúzni kezdett, szétverték a. tűzhelyet és darabokra hasogatták Döme Gyula motorkerékpárjának ülését. Kovács Sándornak fiatal kora el!«» nére rossz neve van már a faluban, Részegeskedése miatt munkahelyén ls sokat mulasztott. 23 éves, de már hétszer állt a bíróság előtt, hét esetben büntették meg veiekedésért, Iszákosságért és testi sértésért, legutóbb pedig folyó év júliusában a házjog megsértéséért 18 hónapi börtönre ítélték. Mindez azonban nem használt, pár hónappal később ismét hasonló bűntettre vetemedett. A galántai járásbíróság Kovács Sándort újabb 6 hónapi börtönbüntetésre ítéltei Az összesen két évi szabadságvesztés talán elég lesz arra, hogy észre térítse a kötekedő természetű, garázda fiatalembert. Gál László ities út. Az Idő a kommunizmusnak dolgozik, s jól fel kell használni. 8 » ti JŰLIUS 31-ÉN Jeleni meg a Renmln Ribaóban egy cikk „A győzelem útja a nemzeti felszabadító háborúban" címmel, megemlékezve arról, hogy 25 évvel ezelőtt jelent meg Mao Ce-tung munkája: „Az elhúzódó háborúról". A cikk szolgaian, a személyi kultusz szellemében dicsőíti az említett munkát. S mint alapkövetkeztetést vonja le azt a helytelen, és a marxista metodika szerint teljesen tudománytalan nézetet, miszerint a nevezett munkában van kidolgozva „a stratégiája és taktikája a gyenge győzelmének az erős felett". Ha háborúról van szó, fel kell hívni e csodálatos következtetés szerzőinek figyelmét, hogy a történelemben még nem volt olyan háború, amelyben a gyengébb legyőzte volna az erősebbet; természetesen, ha nemcsak a tisztán mennyiségi tényezőket tekintjük. Függetlenül az erők kezdeti viszonyától, a háború során a szemben álló felek közül mindig az aratott győzelmet, amelyik az erőviszonyokat a- maga javára tudta fordítani, kompenzálva az erőkben mutatkozó hiányosságokat (és nem a gyengeséget), a kedvező tényezők kihasználásának ügyességével. Mert az erővel mindig erőt kell szembeállítani. Ha forradalmi háborúról van szó, vajon az a gyenge háborúja az erős ellen? Számszerűségben mindenesetre a nép erősebb, mint elnyomói. S az ellenséggel nem pálcákkal hadakozik, mert az iyen háború kudarcra van ítélve. A KlNAI TEORETIKUSOK a fenti tételt csak azért sütötték kl, hogy Ily módon lebecsülhessék a modern haditechnika leientőségét, ami azt jelenti, hogy — provokatív módon — az imperializmus elleni háborúba taszítsák a népeket, „azzal, amit isten adott", nem töröd ve vede, hogy a gépi haditechnika és a nukleáris fegyverek századában az Ilyen felhívások és ösztönzések gyilkos eredményeket hozhatnak. Mint Lenin hangsúlyozta: „A legjobb hadsereg, a forradalom ügye Iránt legodaadóbb embereik elhullanak az ellenség csapásai alatt, ha nincsenek kellően felfegyverezve, élelmiszerrel ellátva, felkészülve. Ez olyannyira világos, hogy nein kell magyarázni." A kínai stratégák tulajdonképperf saját tapasztalataik ellen beszélnek, Ha a kínai forradalmi hadsereg nem rendelkezett volna korszerű fegyverekkel (melyeke egy részét a harcokban, míg jelentékeny részét barátaitól és szövetségeseitől kapta), aligha tudott volna úrrá lenni „gyengesége" az ellenforradalmárok és az idegen hódítók ereje felett. A felszabadító harc győzelme sok belsó és küls5 'eltételtől függ. Természetesen a leigázott nép harcának igazságos jellege megnöveli erejét ellenfelével szemben. De a háborúnak ez az Igazságos jellege mozgósítja a többi népet, hogy segítse a szabadságáért harcolót. A kínai elvtársaknak ezt jól kellene tudniuk. Csak a komoly, mindenoldalú, rendszeres támogatás mellett, és mindenekelőtt korszerű fegyverekkel lehet biztosítani a nép győzelmét az állig felfegyverzett imperializmus ellen. Vajon nem erről tanúskodik Kuba, Algéria tapasztalata? A Remnin Ribao teoretikusai, szemben a marxizmus—leninizmus tudományos nézeteivel, arra a következtetésre jutnak, hogy „a győzelmet vagy a vereséget a háborúban nem a katonai és gazdasági potenciálnak egy adott pillanatban való összehasonlítása határozza meg

( hanem a háborúban részt vevők harcának a Jellege, s ebből emberi erői* nek és morális tényezőinek összeha* sonlítása". ILY MÖDON tehát az egész az emberi erőkön múlik. Jó, Kínának 650 millió lakosa van, de mi legyen Kubával, például, amelynek hétmillió lakosa van, a 180 milliós Egyesült Államokkal szemben? Vagyis, aniikaj tJJ SZÖ 4 * 1983. novembar