Új Szó, 1963. november (16. évfolyam, 301-330.szám)

1963-11-28 / 328. szám, csütörtök

xn I r 1 I r , , f NYIKOLAJ TYIHOMOV: ^ hredmenyes, hasznos munkát! j ~ , . , Holnap kezdődik a szlovák zeneszerzők II. kongresszusa C/C LLLLL NOVEMBER 29—

30-ÄN tartják a Szlovák Zeneszerzők Szövetségének II. kongresszusát, amely zenei életünk jelentős eseménye. A kongresszus feladata lesz, hogy a CSKP KII. kongresszusának szellemében foglalkozzék mindazokkal az alkotó problémákkal, amelyek az 1960-ban megtartott I. kongresszus óta összegyűltek és a zenei közönséget egyre Inkább foglalkoztatják. A tanácskozás eredmé nyessége attól függ, hogy a résztve vők milyen mértékben teszik a nyílt kritikai elemzés tárgyává a mai zenei életet, a Zeneszerzők Szövetségének munkáját és helyesen rögzítik-e a szlovák zeneszerzők előtt álló legközelebbi feladatokat. Éppen a kongresszus kapcsán előfordulnak próbálkozások, a szlovák zene második világháború óta eltelt fejlődési szakaszalnak átértékelésére. A legtöbb vitás kérdés az ötvenes éveket Illetően merül fel. Az Idő táv latából különös élességgel vetődik fel az a kérdés, hogyan értékeljük a ze nel nyelv radikális leegyszerűsítését, és azt a tudatos, megfontolt törekvést, amely a lapidárlsan realista zene kialakításéra irányult. Ma már megállapíthatjuk, hogy annak Idején túl könnnyűnek ítéltük a helyzetet. Abban az időben a zenei képekben az optimizmus uralkodott. Már a témaválasztás ís ilyen szempontból történt. De hát akkor rendkívül örültünk az állandó előrehaladásnak és nemcsak a zenében, hanem általában megkerültük, vagy legalábbis figyelmen kívül hagytuk az ellentmondásokat, az akadályokat. Helytelen azonban azt állítani, hogy a zene és a művészet hivatalos derűlátásáról volt szó. A kommunista távlatok megváló sítása, történelmi szükségszerűségé nek tudata és a nép spontán lelkesedése ebben az időben igazi, erős optimizmust termelt. Ennek tudatosítása nélkül nem magyarázhatnánk meg például a kantáták szerepét, a mozgalmi dalok nagy fellendülését és a műkedvelő együttesek részére készült számtalan apróbb alkotást. Márpedig ez a művészet éppen eszmei funkciójánál fogva az adott időszakban rendkívül fontos társadalmi szerepet töltött be. Az esztétika — a többi művészeti ágazathoz hasonlóan —, ebben az Időben azt feltételezte, hogy az ember zenei ráhatással ls közvetlenül formálható mind erkölcsileg, mind politikailag. A zenei esztétika az eszmei művészet segítségére Irányuló agitációs feladata közben nem tanulmányozta, hogy ml minden áll a zenemű és a hallgatók között. Leszögezhetjük azonban, hogy a kiforrott stílusú tekintélyes müvészegyénlségeket a fenti körülmények alkotásaikban nem befolyásolták. 1956 után hangzottak csak el az első megjegyzések, amelyek a fejlő dés követelményeiből kiindulva a művészeti nézetek és igények bővítésének szükségességét hangoztatták. Az igényekre zeneszerzőink alkotásokkal válaszoltak. Előfordult ugyan néhány gyengébb, nem elég érett alkotás ís, ám Suchoň, Cikker, Kardoš és Moyzes művészi színvonala figyelmeztető mérce volt az átlagon aluli művészek számára. AZ SZKP XX. KONGRESSZUSÁT kö vető gyakorlati politika új szellemet hozott a nemzetközi kultúrpolitikába is. A különböző társadalmi berende zésű államok békés egymás mellen élésének elve lehetővé tette a kulturális tapasztalatok cseréjét. Ennek első Jelei 1957—1958-ban már a rádióban, a Szlovák Filharmónia, a Ze nei Színház hangversenyein tapasz talhatók. Az új légkör talajában szá Közelebb a képzőművészethez Hajógyárunknak az új kultúrotthonban — a Szakszervezetek Házában — több olyan érdekköre van, amelyiknek a tevékenysége az utóbbi időben jelentősen fellendült. Nagyon szépen Ível felfelé képzőművészeti körünk munkája ls. Mester Pál elvtárs, már több mint egy évtizede vezeti a kört, nagy tapasztalattal rendelkezik és festményeit jó néhány kiállításon díjakkal jutalmazták. Keresve sem lehetne találni illetékesebbet, aki a képzőművészeti kör céljairól, távlatairól, terveiről megfelelően tájékoztatna. — Feladataink közé tartozik a képzőművészet ismertetése — mondja. Különösen fontos ez napjainkban, mert eddig elhanyagoltuk ezeket a SOÖS ZOLTÁN: A LAKAT Kucorgok kint a küszöbön, egy rossz lakattál küszködöm. Gubpasztó varjú: úgy lesem az esőt. Esik csendesen. Majd száporábban csepereg, s fickándoznak a levelek. — Babrálgatom a lakatot, s egyszerre friss gondolatok noszogatják a kezemet, mint zápor a leveleket. Mondják mindig a rokonok: — a versírás nem nagy dolog, tölthetném okosabbal, sőt hasznosabbal ts az tdőt, — s a szánó testvért szemek úgy néznek, mtnt egy beteget... Nosza.

f — szerszámokat elő fürgén, akár egy szerelő, s szétdobált alkatrészeken oktatom laikus szemem. A csalfa billentyűzetet pászítgatom, majd reszelek fohászkodva, hogy legalább ezt dicsérje meg a család. S végül — csoda? — a szerkezet jó. Nézem, mint egy versemet, mely — a tett bármilyen gálád — megjelent ötször legalább. A létrán szinte szárny emel, míg a padlásajtóra fel — szerelem, s hozzá kuncogok: becsülnek majd a rokonok, és mondják — bólintok nekik —) na... Itt sem lopnák tengerit. kérdéseket. Feladataink közé tartozik nemcsak a kimondottan tehetségesek támogatása, akik a képzőművészet valamelyik ágában, a rajzolásban, a fes tésben akarják tovább képezni magu kat, hanem azok segítsége Is, akik csupán közelebb szeretnének kerülni a képzőművészet világéhoz. Képzőművészeti körünk tagjai heti 3 órában gyakorlati foglalkozáson vesznek részt, s havonta két ízben pedig elméleti vitákkal egybekapcsolt megbeszéléseket tartunk, a kidolgozott tanterv szerint. — Az az elképzelés vezet bennünket, hogy a képzőművészet tökéletes megismerése segíthet legjobban s giccs elleni harcban. Munkánkban állandó kapcsolatban vagyunk a Járási népművelési házzal, a Tudományos és Ismeretterjesztő Társasággal, a Szakszervezetek Házával, a Képzőművészetek Baráti Körével. Képzőművészeti körünk népi akadémiát rendez, továbbá műterem-látogatásokon s társas utazásokon veszünk részt. Mester elvtárs csak röviden vázolta a kör munkáját és életét. Szükséges azonban azt is megemlíteni, hogy a körnek jelenleg 54 tagja van, s minden lehetőségük adva van ahhoz, hogy eddigi eredményeiket a jövőben továbbiak kövessék. Szénássy János, Komirom mos új szerzemény születik: Kardoš III. Szimfóniája, Ferenczy Szerenádja, Suchoň Svätopluk című operája. És készülőben van Cikker Feltámadás című operája is. Tény, hogy az új helyzet nem talált mindenütt egyforma megértésre. Aki nem tudta levetni az ötvenes évek túlhaladott nézeteit, nem értette meg a dinamikus fejlődést, á művészi kifejezés új lehetőségeit. Aki nem vette észre, hogy ugyanazok az esztétikái és eszmei kifejezések már más tartalommal telítettek, az a saját számára sem tudta értékelni a zenei gondolatok új hajtásalt, amelyek Cikker, Suchoň, Kardoš és Zimmer egyre érettebb alkotásaiban fellelhetők. A szlovák zene újabb alkotásaiban már több a konfliktus és a drámai feszültség. Manapság egyre többet hallunk ai úgynevezett racionális kompozíciós rendszerekről. Az első vélemények többségében óvatosak, vagy egyszerűen elutasítók. Egyesek aggodalmuknak adnak hangot, vajon a racionális egyoldalúság nem jelent-e elszakadást az élettől, a valóságtól. A szlovák zenei életben az ifjú zeneszerzők néhány ilyen szerzeménye vitát váltott ki, melynek következtében bizonyos feszültség állt be az Idősebb és az ifjabb zenei nemzedék között. A KÜLFÖLDÖN IS NAGY SIKERT aratott, érettebb zeneszerzők mellett áz ifjabb zeneszerző nemzedék is egyre fontosabb helyet foglal el zenei életünkben, s életképességüket éppen szerzeményeikkel igazolják. Így például Zeljenka, Kolman stb. A fiatal zeneszerzők, interpretátorok és zenetudósok új tónust, új problematikát hoznak a szlovák zenei életbe, és ezzel gazdagabbá teszik a zene eddigi gondolati és stllusvonalát. Sajnos a fiatalok e törekvése a Zeneszerzők Szövetségében nem talált megértésre. Most, a kongresszus fórumán tisztázni kell ezeket a kérdéseket Is. A kongresszus műsorán szerepel még a zenekritika égető kérdése, mert talán ez deformálódott legjobban a dogmatikus kultúrpolitika hatására. Az a fontos, hogy a jövőben a zenekritika az elemzés nyílt elvi eszköze legyen, ugyanakkor tisztázza és mutassa a további fejlődés irányát. Megoldásra vár továbbá a zenei nevelés problémája, mert ezen a téren sem elégedhetünk meg kisebb részletmegoldásokkal. A helyzet nagyon komoly és türelmes, munkával ki kell építenünk ezt a vonalat, mert e nélkül a szlovák zenétől nem várhatunk művészi eredményeket, sikereket. Ugyanakkor a rádió és a televízió sem szentel elég figyelmet a szlovák zenének, és nem ritka eset, hogy átlagos, vagy egyenesen átlagon aluli müveket sugároz. AZ EDDIGI EREDMÉNYEK azt bizonyítják, hogy érettek a körülmények ahhoz, hogy mind a Szlovák Zeneszerzők Szövetségében, mind egész zenei életünkben maradéktalanul ér vényesüljenek azok az elvek, amelyek a CSKP XII. kongresszusa után a társadalmi fejlődés lendítő kerekévé lettek. Az új alkotó légkör biztosítja az összes kérdések pártos megoldásának lehetőségét. A szlovák zeneszerzők, koncertművészek és zenetudósok tanácskozásának eredményes, hasznos munkát kívánunk. •

s • EGYSÉGBEN AZ ERO Prágában a Libeüi Körzeti Nemzeti Bizottság Iskolaügyi és kulturális szakbizottsága mindent elkövet annak érdekében, hogy a kultúra terjesztésének ügye minél hatékonyabb legyen. A szakbizottság állandó kapcsolatot tart fenn a körzeti kultúrházakkal, valamint népkönyvtárakkal, s a feladatokat rendszeresen és közösen megtárgyalják. A kultúrház tavalyi újjászervezése óta persze probléma ma ls akad garmadával. A népművelési otthon dolgozói azonban szívügyüknek tekintik a kulturális munkát, mindent elkövetnek annak érde kében, hogy a sürgető feladatoknak — a nehézségek leküzdésével — eleget tehessenek. Jaroslav Moucha tíz esztendeje áll a Művelődési Ott^pn élén, s szenvedélyes ügyszeretete és szervezőkészsége sok jó eredményt hozott már. Látogatásunkkor munkatársával Bohunka Ryplovával, a körzeti kultúrhá7 igazgatónőjével éppen a kulturális munka egységes tervét tanulmányozták. Mint mondták, a terv nem újdonság, a hiba csupán ott kezdődik, hogy hosszú Időn keresztül tudomásul sem vették. Ennek következménye volt, hogy a tömegszervezetek rendszertelenül, ahogy mondani szokás, saját szakállukra dolgoztak. A nemzeti bizottság iskola- és kulturális ügyi szakbizottsága felülvízs gálva a társadalmi szervezetek és üzemi klubok tervét, az ösztönös munka kiküszöbölése érdekében egységes tervet dolgozott ki. Az egységes tervben pontosan kijelölték a Művelődési Otthon, a körzeti kultúrházak, üzemi klubok, valamint a társadalmi szervezetek feladatát, egyszóval koordinálták munkájukat. Az egységes tervnek köszönhető, hogy munkájuk céltudatosabbá vált. Hatékony segítséget tudnak nyújtani az iskolán kívüli nevelés különféle formái megvalósításában éppúgy, mint a művészetre nevelés szakaszán. Igényes munkájukba sikerült bekapcsolniuk a szakemberek, főiskolások, képzőművészek legjobbjait, akik tevékeny részt vállalnak a Művelődési Otthon és a körzeti kultúrotthonok feladataiból. Legközelebbi terveikről lévén szó, célként tűzték kl, hogy újabb kulturális központok létesítésével segítsék a népművelést, a kultúra terjesztését. A Nemzeti Fronttal és a szakszervezetekkel karöltve népszerű előadások formájában foglalkoznak az időszerű politikai és kulturális kérdésekkel. Tevékenységükben az az elv vezérli őket, hogy nincs olyan munka, ame lyet még jobbá ne lehetne tenni. A szakbizottság és a Művelődési Otthon dolgozói ezért eddigi eredményeikkel távolról sem elégedettek, s mindent megtesznek azért, hogy munkájuk nemcsak mennyiségi, hanem minőségi vonatkozásban is javuljon. K. M. N

yaraláskor történt. Összecsukható széken üldögéltem a halászházikó előtt, amelyben laktam. Közelemben játszogatott a szomszédék kislánya. Mindössze annyit tudtam róla, hogy Ljosziknak hívják, többet semmit. Telistele volt szeplővel, és Igen komolyan viselkedett: mindig magában játszott. Édesanyja odajött hozzám, és azt mondta: — Elmegyek a szomszéd faluba, a postára. Ntncs kire hagynom LJoszikot. Megkérhetném, hogy amíg távol leszek, ügyellen a kislányra? így feleltem: — Szívesen. Szeretem a klslánykákat. Sőt, még mesélni is tudok nekik. — No, akkor jó — mondta Ljoszik mamája és odahívta a kicsit. A kislány odajött, és így szólt: — Jó reggelt! — Ljoszik — hajolt le hozzá az édesanyja, — amíg oda leszek, itt játszol szépen, nem mész sehová, és meséket fogsz hallgatni... — Es kt fog mesélni? - kérdezte élénken Llosztk. — Nem látok senkit. — En fogok mesélni neked — szóltam közbe. A kislány figyelmesen megszemlélt, és nem szólt semmit. Édesanyja útnak indult, s mi sokáig néztük, mint bandukol a mezőn, aztán felhág a dombra, s végül eltűnik a szemünk elől. Ekkor motorzúgást hallottunk a levegőben: repülőgép suhant el felettünk alacsonyan, a tenger felé. Mikor a gép már nem látszott, Ljoszik megszólalt: — Te tudsz repülni? — Nem, nem tudok repülni — feleltem. — Es miért nem tudsz? — faggatott a kislány. — Gyáva vagy? — Nem vagyok gyáva, de nem tudok — mondtam nevetve. — Hát te tudsz? — Persze, hogy tudok — válaszolta, és játszani kezdett a kismacskával. Akkor azt mondtam: Ne beszélj butaságokat. Ülj le ide, a lépcsőre és én mesét mondok neked. Ölébe vette a cicát, és leült az erkély lépcsőjére. v — Figyelek — mondta. — Es a cirmos ts figyel. Belefogtam. — Holt volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember. Butácska Ivánkának hívták... Félbeszakított: — Nem szeretem, ha butákról szól! Es a cirmos se szereti... — Rendben van - egyeztem bele —, akkor egy másik mesét mondok, [ól figyelj. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember. Nagyeszű Ivánnak hívták... Ismét csak közbeszólt: — Azt se szeretem, ha nagyeszüekről szól.. t — Ejnye, de szeszélyes vagy — mondtam. — Nem vagyok szeszélyes — felelte Ljoszik, — csak éppen nem tetszenek az effajta mesék. — No, akkor olyan mesét mondok, hogy inadba száll tőle a bátorságod? Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy Iszonyú hétfejű sárkány, és ez a sárkány mind felfalta a kislányokat, különösen azokat, akiknek a mamája elment a postára, és Ok egyedül maradtak ... Ljoszik csodálkozva nézett rám, és úgy szólt: — Ismerem ezt a mesét, nagyon unalmas, és különben sem úgy van az egész... Te nem tudsz mesélni. Ez egyik se olyan mese, amit magad találtál ki. Akarod, hogy én mondjak neked? — 0, tessék, mondjál csak. Ügyse tudom, mivel szórakoztassalak. — Hát akkor jól figyelj, de ne szólj közbe. Ha közbeszólsz, magam ts összezavarom és nem lesz semmi értelme. — Nem fogok közbeszólni — ígértem — tessék, mesélj. — Mi kaptunk a mamával egy olyan cédulát, és a mama megmutatta egy bácsinak. A bácsi autóba ültetett bennünket, és elvitt egy nagy-nagy zöld rétre. Bár nem egészen zöld volt. Inkább sárga. Szóval, sárgás-zöld volt. Es hófehér felhők úsztak felette, akárcsak most. Es akkor odajött egy másik bácsi, mama átadta neki a cédulát, és a bácsi azt kérdezte tőlem: „Mit nézel ott fenn? Tetszenek a felhők?" Es én azt mondtam: „Nagyon!" — Es akkor beültünk egy karosszékbe, és egyszer csak látom, hogy ott úsznak rftélléttünk a felhők, csak éppen nem lehet megfogni őket. Es a felhők, akár a fehér báránykák, körben sétálnak, az ég pedig gyönyörű kék, mint tavasszal. Hát látom ám, egyszerre igazi barikák lettek, és a földön sétálnak, sok-sok bárány, és pásztor terelgeti őket, mama megmutatta nekem a pásztort. Es azután mindnyájan eltűntek, és akkor tél lett körülöttünk. Körös-körül nagy hegyek, hó borít mindent; amerre nézek, csupa hó, akár a fenyőfán. Kicsit megijedtem, de a mama azt mondta: „Ugyan már, ne félj. Nem fázol?" — Azt feleltem: „Nem, nem fázom" — pedig szörnyen féltem és fáztam ls. Egyszer csak megláttam a tengert. Óriási víz volt. Csak tenger, semmi más. Akkor nevettem, és nagyon örültem. Azt mondtam a mamának: „Most olyanok vagyunk, mint a halak. Mindenféle tenger, senki— semmi más. Csak mi ketten". — Es a tenger egyszer csak lábbal felfelé fordult, és aztán már nem láttam a tengert. Helyette apró hegyeket láttam, s rajtuk aranyszínű, piros, sárga meg zöld erdőt, olyant, mtnt ősszel a nyaralóhelyen. Sok-sok erdő — és egy fia nyuszi sincsen benne. Megkérdeztem: „Mama, de hát hol vannak a nyuszik?" Mama azt felelte: „Elmentek vendégségbe. „Nem akarnak beszélgetni veled — mondta a mama, — mert butaságokat kérdezel". — „No, ha ők nem akarnak beszélgetni — mondtam én erre — én se törődöm velük. Unatkozom, városba akarok menni". A mamám nevetett: „Tüstént városban leszel". Csakugyan honnan tud mindent a mama? Egyszer csak a városban vagyunk. Sok ház, nagyobbacska folyó, aztán zöld, — nem sárgás-zöld rét, és ml megyünk a réten. Meleg volt, mint nyáron. Szomjas voltam, sárga fagylaltot kaptam. Nem is tudtam mind elszopogatni, és el akartam tenni emlékbe. Igen ám, de a fagylalt elolvadt a pohárkában, és nem maradt belőle semmi. Fagylaltot nem lehet eltenni emlékbe. Nem szereti, ha elteszik... Es akkor nagyon-nagyon elfáradtam és elaludtam. Amikor felébredek, látom ám, hogy otthon vagyok. Es minden olyan, mtnt azelőtt. Es a mamám is ott van. Es a papa már hazajött a munkából. Es olyan mulatságos, mindketten teáznak ... Szép mesét tudok? Tetszik neked? — Tetszik — feleltem. — Es neked? — Nekem ls nagyon tetszik! — Csak egy valamit nem értek. Azt nem értem, miféle cédulát mutatott anyukád a bácsinak? — Mindjárt megmutatom neked — mondotta Ljoszik, de aztán gondolkodott egy ktcsit, és hozzátette: — Sajnos, nem tudom megmutatni. Nem tudom, hol tartja a mamám. Eldugta... Várj egy kicsit. Nemsokára visszajön a mama a postáról. A mama csakugyan megérkezett nemsokára. A kislány odaszaladt hozzá, és azt kiabálta: — Mama, mama, hol van az a cédula? Édesanyja mondott neki valamit, mire Ljoszik beszaladt a házba, mamája pedig odajött hozzám; — Nem zavarta nagyon a kislány? — Egyáltalán nem zavart, söt mesét is mondott... — Pedig nem szereti a mesét. Mit mesélt? — A varázscéduláról szólt. — Ál — mondta Ljoszik mamája. — Mindjárt kihozza Önnek azt a cédulát. — Nagyon érdekes dolgokat talált kl a gyerek — jegyeztem meg. — Bizonyára író lesz belőle, ha felnő. — Ez nem kitalálás — mondta Ljoszik mamája. — Hogyhogy? Hát a tenger, a felhők, hegyek, városok?... — Ez bizony nem kitalálás — Ismételte nevetve. — Tavaly Tbilisziből Moszkvába utaztunk vele repülőgépen. Hét óra alatt odaértünk, gyorsan mentünk, nemde? Tenger és hegyek felett repültünk, és nagyon tetszett neki az út. Azóta csak erről mesél. L

joszik kifulladva Jött vissza, és átadta nekem a cédulát. A cédulára kékszínű repülőjegyet rajzoltak, és ez állt rajta: „Utasjegy a tbiliszi repülőtérről a moszkvai repülőtérig. Polgári Légiforgalmi Hivatal". Hát Ilyen volt ez a kislány, és én mindössze annytt tudtam róla, hogy Ljosziknak hívják, többet semmit. Akkortól fogva mély tisztelettel tekintettem Ljoszikra, és többé nem meséltem neki olyan meséket, amilyeneket nem szeret. Fordította: Radványi Ervin 1983. november 28. * Oj SŽÔ S