Új Szó, 1963. október (16. évfolyam, 271-300.szám)
1963-10-19 / 291. szám, szombat
Világ proletárjai, egyesüljetek ! UJSZO SZLOVAKIA KOHHUNISTA PARTJA KOZPQNT1BIZOTTSAGANAIC NAPILAPJA Bratislava, 1963. oktúber 19. szombat • 50 fillér • XVI. évfolyam 291 szám Szocialista társadalmunk követelménye: termeljünk jó minőségű gyártmányokat Befejeződött a Szlovák Nemzeti Tanács ülése (CTK) — A Szlovák Nemzeti Tanács pénteken is folytatta annak a beszámolónak megvitatását, amelyet Vincent Krahulec, az SZNT alelnöke, a Szlovák Tervbizottság elnöke tartott a szlovákiai vállalatoknak és üzemeknek a gyártmányok minősége megjavításával g a termelési-műszaki színvonal emelésével kapcsolatos feladatairól. Michal Chudík, az SZNT elnöke szívélyes szavakkal üdvözölte az ülésen részt vevő Zdenék Fierlinger elvtársat, a Nemzetgyűlés elnökét, a Nemzetgyűlés képviselőit, az Állami Tervbizottság, a Külkereskedelmi és Bel kereskedelmi Minisztérium, az élelmifüggő problémákat, amelyek kiváltják a fogyasztók Indokolt panaszait. Hangsúlyozta, hogy az élelmiszeripari üzemek technológiai berendezése elavult s ezért nem felel meg a követelményeknek. Ladislav Kompiš, az SZNT építöszeripari üzemek, valamint egyes ipari megbízottja az építkezések jobb minősége érdekében foganatosított intézkedéseket ismertette. Megvalósításuk folyamán döntő fontosságú, hogy az építőanyagot gyártó üzemekben magasabbra emeljék a termelés minőségi, műszaki és technológiai színvonalát. szakágazatok és termelési-gazdasági egységek vezető dolgozóit. A beszámolót követő vitában elsőként Emil Piš képviselő szólalt fel. Részletesen ismertette az élelmiszeripari gyártmányok' minőségével összeA textilipari üzemek termelési problémáit Vilma Ďurnatá képviselő ismertette. Felszólalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a ruha- és textilipari üzemek tervei évek hossza során át a minél nagyobb mennyiségű gyártmány előállítását irányozták elő, de nem vették figyelembe az előírt minőséget. Ezután Ján Páleník képviselő tájékoztatta a jelenlevőket azokról a nehézségekről, amelyekkel a trenčíni járás üzemeinek kell megküzdeniük, ha biztosítani akarják gyártmányaik jó minőségét. Több példa felsorolásával rámutatott a termelés mindenfokú szigorú ellenőrzésének rendkívüli fontosságára. (Folytatás a 2. oldalon) A Kelet-Szlovákiai Vasmű nagyarányú építése s főként üzemeltetése nehezen képzelhető el víz nélkül. Hogy elegendő vízmennyiséget biztosítsanak, megkezdték a Hernád egész alsó folyásának szabályozását Košicétől egészen a magyar határig. A Hydrostav šacai 05 részlegének dolgozói sikeresen haladnak a duzzasztó építésében Vyšné Opatské mellett. Képünkön Mikuláš Machalka kollektívájának tagjai a vizet szivattyúzzák. (G. Bodnár — CTK felvétele) Egyhangú ENSZ-határozat a világűr atommentesítéséről Krahulec elvtárs beszéde bevezető részében rámutatott, nem új az a követelmény, hogy elegendő szép és hasznos gyártmányt készítsünk. Ez az értelme és a célja a szocialista társadalmi termelésnek. A rossz minőségű, technikailag elégtelen termékek csökkentik a gazdasági fejlődés hatékonyságát, mert elvész a ráfordított társadalmi munka és ezáltal csökken a társadalmi termelés küldetése és célja. Feltételeink között ehhez járul még az a szükségesség, hogy szüntelenül növeljük részvételünket a világkereskedelemben. Köztársaságunk termelőerőinek magas színvonala megkívánja, hogy részben a társadalmi munkával pótoljuk a nyersanyag és enyagbehozatal költségeit, valamint a nálunk nem termelt termékek behozatalának költségeit. Termékeinkkel hozzájárulunk a szocialista tábor gazdasági erejének fokozásához és segítjük a független afrikai, ázsiai és dél-amerikai országok fejlődését, amelyektől egyúttal nélkülözhetetlen nyersanyagokat kapunk gazdaságunk további fellendítéséhez. Bár a múlt években számos eredményi értünk el, nem lehetUnk elégedettek. Nemcsak az a leiadatunk, hogy gyártmányaink megüssék a világszinvonalat, hanem ott, ahol megvannak hozzá a feltételek, túl is kell szárnyalnunk a vi lágszfnvonalat. A szlovákiai gyárak termékel közül ma már szaíVfos sikeresen felveszi a versenyt a világinárkájú termékekkel, és sok esetben eléri a legmagasabb világszinvonalat ls. Antonín Novotný elvtárs beszélgetése az írókkal Az ENSZ-közgyűlés 18. ülésszaka csütörtök délelőtti ülésén a küldöttek egyhangúlag elfogadták a politikai bizottságban szerdán szintén egyhangúlag jóváhagyott határozati javaslatot a világűr atommentesítéséről. A közgyűlési határozat hangsúlyozza, hogy űrkutatásokat kizárólag az emberiség javára szabad végezni, s a világűrt csak Ilyen célból szabad felhasználni. A határozat „örömmel üdvözli az Egyesült Államok és a Szovjetunió kifejezésre Juttatott szándékát, hogy nem bocsátanak fel a világűrbe semmiféle olyan mesterséges égitestet, amelyet nukleáris fegyverrel vagy másféle tömegpusztító fegyverekkel szerelnek fel". A közgyűlés felszólít minden államot,- hogy hasonlóképpen tartózkodjék Ilyen égitestek felbocsátásától. A határozat elfogadását megelőző felszólalásában Fedorenko, a Szovjetunió állandó ENSZ-megbizottja utalt Hruscsov szovjet kormányfő és Gromlko szovjet külügyminiszter kijelentéseire, amelyek szerint a szovjet kormány hajlandónak mutatkozott az Egyesült Államok kormányával olyan egyezményt kötni, amelynek értelmében megtiltanák nukleáris fegyvert szállító égitestek felbocsátását. Kennedy, amerikai elnök — tette hozzá Fedorenko — kifejezte készségét olyan tárgyalásokra, amelyek során kidolgoznák az Idevágó gyakorlati Intézkedéseket. Ezek a tárgyalások le is zajlottak. — A szovjet küldöttség megelégeHéssel állapítja meg — folytatta Fedorenko —, hogy a Szovjetunió és ez Egyesült Államok megállapodtak 6 nukleáris fegyvert szállító égitestek felbocsátása ellen irányuló határozati javaslatra vonatkozóan. Ezt lugoszláv küldöttség érkezett Prágába (CTK) — A Nemzeti Front Központi Bizottságának meghívására tegnap Prágába érkezett a Jugoszláv Dolgozók Szocialista Szövetsége Bizottságának héttagú küldöttsége, amelyet Jovan Veszelinov, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága Végreható Bizottságának s a Jugoszláv Dolgozók Szocialista Szö/vetsége Végrehajtó Bizottságának tagja vezet. A küldöttséget Ladislava KleňhováBesserová, a Nemzeti Front Központi Bizottságának titkára, s a Nemzeti Front képviselői fogadták a pályaudvaron. Jelen volt Nikola Vujanovics, Jugoszlávia prágai rendkívüli s meghatalmazott nagykövete is. a megállapodást a tlzennyolchatalmi leszerelési bizottság tagállamai is kedvezően fogadták. E határozat meghozatala vitathatatlanul újabb fontos lépés a nemzetközi feszültség enyhítése és az államközi kapcsolatok megjavítása felé. Stevenson amerikai megbízott kifejezte reményét, hogy a határozat elfogadása előmozdítja a nemzetközi feszültség enyhülését és újabb lépés lesz a leszereléshez vezető úton. A határozat elfogadása örvendetes esemény az Egyesült Államok kormánya számára — jelentette kl Stevenson. U Thant, az ENSZ főtitkára megállapította, hogy a határozat „jó jel a jövő szempont/ából". A határozat a két nagyhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió együttes erőfeszítéseinek eredménye és azt mutatja, hogy ezek az erőfeszítések az egész emberiség érdekeit szolgálják. U Thant hangsúlyozta, hogy világosan észrevehető a nemzetközi feszültség enyhülése. Ilyen körülmények között állhatatosan folytatni kell az erőfeszítéseket avégett, hogy haladást érjünk el korunk központi problémájának, az általános és teljes leszerelés, kérdésének megoldásában — mondotta. Olaszországba utazott a KSZT küldöttsége (CTK) _ A Központi Szakszervezeti Tanács küldöttsége Vojtech Daubnernek, a Szlovák Szakszervezeti Tanács elnökének vezetésével tegnap repülőgépen Olaszországba utazott. A küldö ttség a CGIL — Olasz Szakszervezeti Szövetség meghívására 14 napot tölt Olaszországban és ez Idő alatt ellátogat a déli területekre, valamint Szicília és Szardínia szigetére. Az olasz és csehszlovák szakszervezetek képviselői ez alkalomból kölcsönösen tájékoztatják egymást a szakszervezeti szervek s a szakszervezetek tevékenységében szerzett tapasztalatokról. Miután a Bratislava—Štúrovo vo nalon sikeresen kipróbálták, e na- i pókban üzembe helyezték az első csehszlovák gőzmozdonyt, amelyet \ szén helyett mazuttal fűtenek E fűtőanyag felhasználása, amely a bratislavai Slovnaít vegyipari termelésének mellékterméke, je lentos szénmegtakarítást hoz, megkönnyíti a mozdony kezelését és a téli nehézségek leküzdését. Arra számítanak, hogy az év végéig 30 mozdonyt alakítanak át a mazuttal való fűtéshez. (T. Andrejčák — ČTK felvételei (ČTK) — Antonín Novotný elvtárs, a CSKP Központi Bizottságának első titkára, köztársasági elnök Jifí Hendrych és Vladimír Koucký elvtársak, a CSKP KB titkárai, valamint Vasil Birak, az SZLKP KB titkára jelenlétében baráti beszélgetésen fogadta a cseh és szlovák írók csoportját. Novotný elvtárs a néhány órás vitában a jelenlevő írókkal ismertette azokat az időszerű kérdéseket, amelyekkel a párt most a gazdasági, politikai és ideológiai munka terén foglalkozik. Széles körű elvtársi eszmecserét folytatott az irodalom, a művészet és a párt kulturális politikájának legkülönfélébb problémáiról. Élénk vita folyt az irodalom társadalmi felelősségének kérdéseiről a szocializmusban, és a kulturális folyóiratok munkájáról. A nyílt és szívélyes beszélgetés folyamán valamennyi jelenlevő egyhangúlag megerősítette, hogy a cseh és a szlovák írók a párt és Központi Bizottsága vezetésével minden erejüket és tehetségüket a szocialista haza továbbfejlesztésének, áz új ember, főként az ifjúság nevelésének szolgálatába akarják állítani. Václav Dávid külügyminiszter hazaérkezett Londonból (ČTK) — Václav Dávid csehszlovák külügyminiszter október 18-án négynapos hivatalos angliai látogatása után Londonból visszautazott Prágába. A londoni repülőtéren Václav Dávid minisztertől J. N. 0. Henderson, a brit külügyminisztérium osztályvezetője, C. C. Parrot, Nagy-Britannia csehszlovákiai nagykövete és dr. Zdenék Trhlík, Csehszlovákia londoni nagykövete vett búcsút. Václav Davld külügyminiszter elutazása előtt tett nyilatkozatában hangsúlyozta: „Nagy-Britanniában tett látogatásunk megfelelt várakozásunknak. Lord Hornéval és más brit tényezőkkel hasznos megbeszéléseket folytattunk. Hiszem, hogy hozzájárulnak mind a nemzetközi probKrahulec elvtárs a továbbiakban konkrét példákat sorolt fel egyes szlovákiai vállalatokból, amelyek kiváló termékeket állítanak elő. Majd így folytatta: „Vannak azonban olyan termékek is, amelyek nemcsak lemaradnak a külföldi gyártmányok színvonala mögött, hanem a csehszlovák állami normák követelményeinek sem tesznek eleget. Ez elsősorban egyes gépipari, kohászati, vegy ipari, közszükségleti és élelmiszeripari termékekre vonatkozik. Nagy problémát jelent az építőiparban a termelés minősége és színvonala, különösen a panelépítkezésben az új progresszív szerkezetek és módszerek bevezetését illetően. AJ építkezések általános minőségéra nem csekély hatást gyakorol a tervezési előkészítés színvonala. Az építkezéseken a merész tervezési megoldások mellett sok helyen komoly hibákkal találkozunk, amelyek nemegyszer az állami fegyelem megsértésével határosak. A termékek nem kielégítő minőségére több mutató utal. Elsősorban az, hogy Szlovákia iparvállalataiban mind több a selejt. Ez évente 180—190 millió korona értéket tesz ki. Legna(Folytatás a 2. oldalon) lémáik megoldásához, főként az európai biztonság megszilárdításához, mind pedig a osehszlovák—brit kapcsolatok további fejlődéséhez. Szívesen látjuk lord Hőmet és feleségét hivatalos látogatáson Prágában, ahol alkalmunk lesz folytatni az eszmecserét és viszonozni a vendégszeretetet, amelyben feleségemmel részesültünk Londonban. Nagy-Britannia népének békét és boldogságot kívánok." A ruzynéi repülőtéren Václav Dávid külügyminisztert Josef Korčák miniszter, dr. Antonín Gregor, a külügyminiszter első helyettese és a Külügyminisztérium képviselői üdvözölték. A fogadtatáson jelent volt J. M. Hunter, Nagy-Britannia ügyvivője is. TÁBOR ORSZA'GAIBÖL • FÉNYKÉPSOROZAT A MARSRÓL ÉS A VENUSRÖL A Pulkovól Csillagvizsgáló dolgozói fényképsorozatot készítettek a Marsról és a Venusról, hogy pontosabban meghatározhassák a bolygók helyzetét. A bolygók pontos helyzetének meghatározása nagyon fontos a feléjük induló űrhajók pályájának kiszámításához. Sok év telik el még addig, míg az emberek eljutnak más bolygókra, de az útra már most meg kell kezdeni az előkészületeket. • JUGOSZLÁV—MAGYAR KULTURÁLIS EGYÜTTMŰKÖDÉS Magyarország és Jugoszlávia eb ben az évben széles körű kulturális együttműködést folytatott. Csereakciók keretében számos dalés táncegyüttes^ kultúrküldöttség és művész látogatott el mindkél országba. A magyar és jugoszláv könyvkiadók is szoros kapcsolatban állnak. Ez évben 100 ezer dollár értékű irodalmi műveket, művészi reprodukciókat és hanglemezeket cserélnek ki. A magyar és jugoszláv mozilátogatók több jugoszláv, illetve magyar filmet tekinthetnek meg az év folyamán. • AZ ELSŐ BOLGÁR BENZIN A burgasl kőolajfinomítóban állították elő az első bolgár benzint. Ez az üzem jelenleg Bulgária legnagyobb épülő ipari nagyvállalata. Az üzem első részében kezdték meg a termelést, s az év végéig 500 ezer tonna kőolajat dolgoznak fel. Befejezése után az évi termelés 2 millió tonna lesz. Az üzemet szovjet szakértők segítségével építették fel, s a legkorszerűbb szovjet berendezéssel látják el. • ROMÁN PILÖTÁK SEGÍTSÉGE A MEZŐGAZDASÁGBAN A román repülők ez évben jelentős segítséget nyújtottak a földek trágyázásában és a vegyszeres növényápolásban. A román földművesek a repülők segítségével hét hónap alatt kétszer olyan nagy területet trágyáztak meg, mint tavaly. Most a repülőgépek az erdők kártevőit pusztítják vegyszerekkel. Különféle vízinövények pusztításában is segítséget nyújtanak, melyek akadályozzák a haltenyésztést a Duna menti tavakban. Vincent Krahulec elvtársnak, az SZNT alelnökének beszéde