Új Szó, 1963. szeptember (16. évfolyam, 241-270.szám)

1963-09-29 / 269. szám, vasárnap

MIKULÁŠ GALANDA (1895—1938) JÍZ ALÁZATOS SZÍVŰ FORRADALMÁR „A hagyományok ugyan szép dolog, ám szebb ezeket alkotni, mint belőlük élni!" TV/T ikuláš Galanda valóban hagyoJ-™ mányokat, mégpedig forradalmi hagyományokal alkotott a szlovák képzőművészetben. A folklórimádó szlovák polgárság ezért az első köztársaság idejében anacionalistának és kozmopolitának nyilvánította a művészt. Sajnos, ez a nézet valahogyan átmentödött a felszabadulás utáni Időkbe is, amikor elhibázott kultúrpolitikánk időszakában a festő örökét, mint valami ragályos beteg hagyatékát, túl óvatosan kezelték. Pedig Mikuláš Galanda, ez az alázatos és lángoló szívű forradalmár, ez az európai műveltségű és látókörű kristálytiszta ember egyike azoknak a keveseknek, akik a szlovák képzőművészetben Európát honosították meg. Galanda, Majernik, Fulla három világító torony... És e triumvirátusban nem Galanda a legkisebb. Ezerkilencszáztizennégyben a budapesti Szépművészeti Akadémiára iratkozik be. Ám nincsen szerencséje. A konzervativizmus pézsmaszaga kibírhatatlanná teszi a levegőt és tanárában is csalódik. Egyetlen élménye Munch. -Pesten ismerkedik meg a skandináv mester alkotásával, amelyet ugyan még nem ért, és visszautasít, de hatása alól nem tud szabadulni. Tizenhatban otthagyja az akadémiát és néhány éven át mint segédjegyző tengeti életét szülőfalujában, Stubnyafürdőn. Huszonkettőben kerül fel Prágába, ez Iparművészeti Főiskolára V. H. Brunnerhez, ahol összetalálkozik Ľ. Fullával, akivel aztán egy életen át tartó barátságot köt. A következő évben már a Képzőművészeti Akadémia növendéke. Első grafikai alkotásain a németek — Kokosclika, G. Gross és Köthe Kollwitz hatása mutatkozik meg, ami törvényszerű. Galanda izig-vérig városi ember, elsőscrban a város problémái érdeklik. így jut el a városi proletariátus problémáihoz. A szlovák képzőművészetbe tudatosan vitte be a szociális témát és viszonya a Dav című folyóirathoz, Fraiío Král'hoz és másokhoz, — valamint a munkásmozgalomhoz — haladó gondolkodásának a bizonyítéka. Erőteljes tehetségére azonnal felfigyelnek. Ám a „Szerelem a városban" című ciklusa, amelyben a külváros népének emel emlékművet, no meg az „Egy szobás lakás", és a kimondottan forradalmi témájú művei nagy felháborodást keltenek a gazdag szlovák polgárság körében. Hiszen a fordulat után, de előtte is a szlovák falu és folklór volt a szlovák képzőművészek központi témája, most pedig jön egy fiatal titán, aki szakít ezekkel a hagyományokkal, akit a folk[FRANZ -MARZ] lór, mint nacionalista díszlet, nem érdekel. Az évek múlnak, a grafika időszakát a rajz és a festészet váltja fel. Megismerkedik Picasso, Leger, Modigliani, Derain műveivel és a cseh Kremlička lesz egyik kedvence. Próbálkozik a kubizmus minden válfajával és ezeknek a sikereknek, próbálkozásoknak az eredménye a „Dal", a „Család" és a „Harlequin gitárral" című alkotásai. A mű szelleme legyen nemzeti, ne pedig külső formai megnyilvánulása! És amikor őt is megejti a szlovák táj varázsa, a „Hegyekben" a „Betyárok" a „Szomorú betyárok", valamint a „Favágók" című festményeivel bizo nyitja, hogy művészete valóban a szlovák népi hagyományokból ered Ezeket azonban nem másolja. Belőlük kiindulva új hagyományokat teremt! Szegénylegényei nem mézeskalács hu szárok egyenruhájába öltöztetett nép színműi Jánošík figurák, hanem szükségszülte szegénylegények, hegyőr szág szerencsétlenjei. A ragyogó szí nezetű „Mennyasszony", az „Anya ttl IW. Galanda: Ezerkilencszázhuszonkilencben Bratislavába jön. Az Edl utcai leány-polgári iskola segédtanítója lesz. Egy év múlva már az elválaszthatatlan két barát (Fulla és Galanda) az újonnan megnyílt Iparművészeti Iskolán tanít. Közben Galanda művészete egyre gazdagabbá válik. Sokat kísérletezik, új ösvényeket keres és talál. Eljut rajtuk a szürrealizmushoz. Utána pedig a rózsaszín puha felületek poetizmusa következik. Ebben az időszakban sokat elmélkedik a művészetről, és akkori megállapításai nagyon sok mai kérdésre is feleletet adnak. „Ha festményt látsz ne hasonlítsd összá a természettel... A kép önálló alkotás, csupán a művészet törvényei vonatkoznak rá" — írja naplójában Galanda. Majd ismét a szociális témák ke rülnek festészetének napirendjére és a puharózsaszín szomorkás zöldeskékre változik. Ekkor születnek meg a „Szegény család", a „Kocsmában^, a „Bohóc" és az „Éneklő koldusok". Az állandó támadásokra szelíd hangon, de konokul azt hajtogatja, „a folklór még nem szlovák festészet... Kocsmában gyermekével", az „Anya madárral" valamint az ebből az időszakból szár mázó többi alkotása pedig a szlovák nép legszebb, legköltőibb apoteózi sa, s mégsem untató folklór. Ez a jelenlegi, jól sikerültnek mondható kiállítás a bratislavai Nem zetl Galériában lényegében a Mester alkotásainak díszszemléje, amelyen mint az Élet karnevalján felsorakoznak a külváros szegényei és elesett jei. De ott menetelnek a szocialista forradalom harcosai is, akiket a ró zsaszínű, gömbölyeded, a robosztus de mégis kecses asszonyok — anyák és vágytól űzött szeretők követnek Huszonöt éve halott immár Mi kuláš Galanda. Ez a kissé elké sett kiállítás azonban azt mutatja hogy a művész —, akit alkotóképességének teljében teritett le a halál — több mint hagyomány, élő és vonzó példakép. Nem véletlen, hogy a modern művészet új ösvényeit kereső fiatalok éppen az ő nevét tűzték lo bogójukra, harci jelszóképpen. Mikuláš Galandáét, aki bebizonyította hogy a Tátra-alja Európa szívében fekszik. —-si-— NE ÄZT A LOVAT USSUK KÖDÖS, falusi őszi reggel. A föld párolgása dúsabbá teszi a levegő'. Jóformán még hatra sem billent az óra mutatója, Augustin Jaroslav mérnök, az alsóóhaji szövetkezet zootechnikusa már az íróasztal mögött ül. Az asztalon egész sor kimutatást, az őszi munkák tervét és a silózás előző napi adatait összegezi. Ebből áll a zootechnikus, a szakember munkája? A felvetett kérdésre elmosolyodik. Csak azután kezd beszédbe, amikor az eddig lesilózott 160 vagon takarmányt keveseljük. — Nem így kell számolni. Igaz, a terv szerint 425 vagon silótakarmányt kell biztosítania a szövetkezetnek. Ám eddig 160 vagonnyi nedvdústakarmányt juttattunk a silógödrökbe Az erjesztett takarmányok javarészét a következő napokban tároljuk ... A mérnököt kár tovább akadályozni tevékenységében. Ám nem is ez a szándékunk. Csupán arra vagyunk kíváncsiak, milyen intézkedéseket foganatosítottak arra, hogy az állatállomány téli takarmányszükségletét biztosítsák. — Értem a kérdést és tudom mire céloznak — mondja. — Ám nem tudom, hol is kezdjem. Mert szerintem nemcsak a télre, hanem egész esztendőben kell a takarmány. Mi az évszakokhoz csak annyiban Igazodunk, hogy a beérett termést veszteség nélkül betakarítjuk, gondoskodunk a következő évi termés jó feltételeinek megteremtéséről. Tovább nem firtatjuk a kérdést, hl-' szen elöljáróban már értesültünk a szövetkezet gazdálkodásának helyzetéről. Pontos adataink vannak arról, hogy az év elejétől számítva 6,5 literes náluk a tejhozam, nyár dereka óta viszont 8 literes napi tejátlaggal dicsekedhetnek. Ha csupán a tejtermelés eredményeit vennénk alapul, arra a meggyőződésre juthatnánk, hogy ebben az ágazatban azért igyekszik a szövetkezet, mert a járási versenyben elismerésben és rendkívüli korpakiutalásban részesül. A VALÓSÁG AZONBAN mást mutat. Sertéshúsból és tojásból is — holott a szokásos bevételen kívül semmi más nem jár érte — túlszárnyalja az árutermelést. Az óhaji szövetkezetben a tervteljesítés nem az állam által juttatott kedvezményekhez, hanem a belső szilárd rendhez, a parasztbecsülethez igazodik. Sok ilyen megalapozott szövetkezetre lenne szükségünk, mely a társadalom érdekei mellett a tagság igényeit is teljes mértékben kielégíti. Sokat vitatott kérdés, vajon a termelés fokozása kifizetődik-e a mezőgazdasági üzemeknek? Közismert tény ugyanis, hogy 1,75 koronát fizetnek a tejért, országos viszonylatban pedig a szövetkezeteknek és az állami gazdaságoknak több mint 2,50 koronába kerül egy liter tej termelése. Ezek szerint az értékesítési ár az önköltségeket sem fedezi. — Már ahol nem fedezi — mosolyodik el a megjegyzésen a zootechnikus. — A mi szövetkezetünkben minden liter tej eladásától 15 fillér tiszta haszon származik á közösnek. A sertéshús kilogrammja 6,50 koronát jövedelmez, sőt a tojástermelésre sem fizetünk rá. Senki előtt sem lebet titok, a gazdaságosság egyúttal a termelés kérdése is. Ha drágán és kevés takarmányt termel a szövetkezet, természetes, hogy ráfizetéssel állítja elő termékeit. A tárolt takarmány elfogy — s mivel csak az eltartásra szükséges adagokat képes biztosítani — értéke a hasznosságában soha sem térülhet meg a mezőgazdasági üzemeknek. Ez pedig veszteség. Nyakig belemerültünk az eszmecse rébe, azonban távolról sem az a szándék vezetett, hogy „kiprovokáljuk" ezt a vitát. Tagadhatatlan tény, a szövetkezet évek óta nyereséggel zárja gazdálkodási mérlegét. Hiszen nem lebecsülendő dolog, hogy hektáronként húsból 210 kilogrammra, tejből pedig 400 literre fokozta árutermelését. Ez azonban eléggé ritka példa, nemcsak az érsekújvári járásban, nyugodtan mondhatnánk országos viszonylatban is. A közmondás szerint, azt a lovat ütik, amelyik húz. Úgy látszik ezt az alsóóhaji szövetkezettel szemben is rendszeresítik. Másképpen nem értelmezhetjük a járási termelési igazgatóság eljárását, mely a következő évre, holott az idén is tetemes volt az árpakiírífs — még nagyobb mennyiségű gabona eladásával terhelte meg a szövetkezetet. A zootechnikus a helytelen tervszétIrás ellenére sem vádolja a termelési igazgatóságot. Szerinte a hibák gyökerei a tervezésben keresendők. A felsőbb szervek sem veszik eléggé tekintetbe az egyes vidékek, mezőgazdasági üzemek termelésének színvonalát és az adottságokat. A JELENLEGI FELTÉTELEK mellett többet már nem tud termelni az alsóóhaji szövetkezet, mert a terv túllépi a helyi viszonyok és a lehetőségek kereteit. Éppen ezért nem ártana, ha az illetékes központi és kerületi tervező szerveink a következő évi elképzeléseiknél a helyi, járási szervek véleményét is meghallgatnák. Ezzel kiküszöbölnék azt az eluralkodott nézetet, hogy azt a lovat ütik, amelyik úgyis húz. Erre pedig a társadalomnak semmi szüksége. SZOMEATH AMBRUS _ Jz Ü Ô K. iJeJIEVELÓK Neveljük önállóságra a gyermeket ABSZOLÚT ÖNÁLLÓTLAN EMBERT aligha találnánk környezetünkben, de egyéni különbségeket az önálló tevékenységben, gondolkodásban annál inkább. Mondanom sem kell, hogy értékesebb, tiszteletreméltóbb az az ember, aki alkotó módon, önállóan dolgozik, mint az, aki csak mások elképzeléseinek megvalósítására képes, s csak mások segítségével képes aránylag nem bonyolult feladatok megoldására. Mi okozza, ml hozza létre ezeket a különbségeket? A felelet — de csak a felelet — egyszerű: a nevelés! Ez magában foglalja azt is, hogy az ilyen vagy olyan fokú önállóság megszerzése elsősorban annak a környezetnek a beállítottságától, hatásától függ, amelyben a gyermek él, növekszik, fejlődik. Nem születtünk határozott önállósággal, sőt az állathoz hasonlítva a gyermek nagyon is lehetetlen, segítségre, támogatásra szoruló és jóval hosszabb időre van szüksége az önállóság elsajátítására is. Hogy milyen gyorsan, milyen alapossággal valósul meg ez a folyamat az elsősorban a nevelőktől (szülő, tanító) függ. Nagyon sok családban nem okoz különösebb gondot az önállóságra nevelés: természetesenek tartják. Sok helyütt viszont felelőtlenül elhanyagolják, nem törődnek vele — valószínűleg azért, mert nem gondolnak azokra a kellemetlen következményekre, amelyeket ez a nemtörődömség szül. Az önállóságra neveléssel kapcsolatban, tudni kell, hogy az szorosan összefügg a munkára való neveléssel. Ott ahol megteremtjük a munkaszeretet alapjait, ott elhintjük az önállóság, az alkotó vágy magvát is. Az ilyen irányú nevelés egyik legfontosabb követelménye: ne rendezzük be úgy a család életét, hogy tagjainak legfőbb gondja a gyermek kiszolgálása legyen! Végezze el ő egyedül amire képessége, lehetősége van: mosakodjék, egyék egyedül, tisztítsa kl cipőjét, ruháját, tartsa rendben játékait, tanszereit, öltözzék fel segítség nélkül, menjen bevásárolni, segítsen a ház körüli munkában stb. MIKOR TANULJA MEG mindezt a gyermek, mikor kezdjük önállóságra nevelni?! Balgaság lenne pontosan meghatározott évek kö-zé szorítani. A gyermekben aránylag korán, már az első év végén (mikor már biztosan fog, emel 1 felébred az ^inál lóság utáni vágy, amit biín lenne elnyomni és kihasználatlanul hagyni. Kezdje meg az önállósághoz szükséges készségek illetve tevékenységi formák elsajátítását — elodázás nélkül — akkor, amikor adottságai már biztosítják ezt. Láttam már olyan kétéves fiúcskát, aki kanállal, egyedül evett. Nem ritka jelenség az sem, hogy hároméves gyermek önállóan felöltözködik. (Igaz, olyat is láttam már, amelyiket hétéves korában öltöztetni kelettl) Ne legyen tehát elsődleges az év, hanem gondolkodjunk így: amit már megtehet a gyermek egyedül, nyugodtan bízzuk rá. Részlelesebben kell szólni arról, hogyan, milyen módszerekkel neveljük a gyermeket önállóságra, aktivitásra, hogyan fejlesszük alkotó vágyát. Először nézzünk néhány helytelen nevelési módszert, magatartást. Nem ritka az olyan szülő, aki hitetlen, bizalmatlan gyermekével szemben. Egyszerűen nem akarják, nem tudják elhinni, hogy a még nem is olyan régen pólyás, ügyetlen kis csecsemő már egyedül akar s el tud végezni jónéhány műveletet. Bizalmatlanul nézik próbálkozásalt a kanállal, gombokkal, cipőfűzővel. S ami a legrosszabb, ha látják, hogy nem boldogul, ahelyett hogy segítenének, elvégzik helyette. így aztán a csak jót akaró szülő akaatlanul is táplálja, őrzi gyermekében a rászorultság, a kiszolgáltatottság érzését. Az ilyen „anyás" gyermek nagyon kevés önállóságot szerez, s képtelen ara, hogv valamit kezdjen, tegyen az anya nélkül. A GYEREKEK különbözőképpen reagálnak az ilyen túlexponált Szeretetre. Egy •észük belenyugszik, s lassan természetesnek veszt, hogy semmit ne csináljon, semmivel se törődjön — akkor tgyék vizet, ha az anyja megengedi, annyi szem cseresznyét egyék, amennyit kiszámolnak neki, akkor vegye fel, Illetve vesse le kabátját, amikor utasítást kap rá. Másrészük viszont sajátosan fellázad. Semmit nem kér, de követel. Ordít, toporzékol, Jeleneteket csinál, ha nem teljesítik azonnal valamilyen .kívánságát. Durva, erőszakos lesz, nemcsak szüleivel, hozzátartozóival szemben, de Játszótársait és tanítóját sem kíméli. Sok szülő álláspontja ez: a szülő azért szülő, hogy feláldozza magát, mindent megtegyen gyermekéérti Igaz és 'való: szeretni kell szülöttünket, áldozatokat Is kell hozni értük, s nem is kicsiket! De a túlzott önfeláldozás végül is elkényeztetéshez vezet. Ismerek olyan családot, ahol a négyéves kislányt ringatni, babusgatni kell, hogy elaludjon, ha éjjel felébred, talpon van az egész család, kívánsága szerint főznek, mindennap mosnak, vasalnak rá, s még a játszótérre is keményített ruhácskában megy, nézni a játszó gyermekeket. Az Ilyen önfeláldozó szeretet előbb-utóbb terhére válik a szülőnek, gyermeknek egyaránt. Az önállótlanság egyik fő oka tehát az elkényeztetés! De oka lehet ennek az ellenkezője is: a türelmetlenség, a nemtörődömség, a szülői kényelem. A nemtörődömségből vagy szülői kényelemből magára hagyott gyermek sem lesz a szó igazi értelmében önálló. Túlzottan vásott, szabad lesz, * mindent az ököljog címén akar megszerezni, de ugyanúgy nem tanulja meg becsülni a munkát, embertársait, az adott életkörülményeket, mint a legelkényeztetettebb gyermek. MILYEN MÓDSZERTANI, illetve lélektani szempontokat kell betartani, hogy az önállóságra nevelés eredményes legyen? Elengedhetetlen követelmény: akkor, amikor valamire tanítjuk a gyermeket, ne legyünk idegesek, türelmetlenek. Ne essünk kétségbe, ha kiloccsant a leves, két-hároméves csöppségtink bizonytalansága miatt. Még akkor sem, ha a ruhájára jutott is belőle. Ne szidjuk, ne rángassuk, ha nem sikerül neki begombolni a ruháját, befűzni a cipőjét. Inkább teremtsünk megfelelő körülményeket, hogy mielőbb elsajátíthassa ezeket az önállóság követelte készségeket. Döntő fontossággal bír tehát az a követelmény is, hogy a gyermek lehetőséget kapjon az önállóság s a különböző tevékenységi formák elsajátítására. Ha olyasmit dolgozunk, ami nem kíván különösebb nyugalmat, ne zavarjuk el körülöttünk lábatlankodó gyermekünket. Vonjuk be a munkába — hiszen azért sürgölődik körülöttünk, — adjunk kezébe törlőrongyot, porrongyot — attól függően mit dolgozunk — hadd segítsen. Mindenesetre a munka a korhoz, a gyermek erejéhez mért legyen és semmi esetre se töltse kl a gyermek szabad idejének java részét. Tartsuk szem előtt: a gyermeknek öröm, ha segíthet! Minden igyekezetével azon van, hogy a felnőttekhez hasonlóan tevékenykedhessen. Milyen boldogan dicsekszik, ha együtt dolgozott apukájával, s szinte megnő, kipirul a büszkeségtől, mikor először végzi el a bevásárlást stb. Miért fosztanánk meg ettől az örömtől? Magától értetődik, kezdetben nehézségei vannak. Meg kell tanítani arra, hogyan tartsa a kanalat, hogyan üljön, hogyan közlekedjék az utcán stb. Mindezt végtelen szeretettel, türelemmel, kitartással kell végezni. AZ ÖNÁLLÓSÁGRA való nevelés más formát ölt a serdülő korban. A serdülőt már felnőttként kell kezelni, kikérjük véleményét elhatározásaink előtt, felkérjük különböző problémák megoldására ... Az önállóságra való nevelés fontos alkotó eleme a már jelzett aktivitás, kezdeményezés és alkotó vágy fejlesztése is. Az egészséges gyermek aktív lény, szinte vonzza az új, az ismeretlen, éppen ezért soha ne nyoipjuk el aktivitását, kezdeményezését azzal, hogy örökösen tiltunk valamit, ezt nem szabad, ezt ne csináld, ne lábatlankodj Itt örökké stb. Az örökös „ne" béklyó lesz a gyermeken. Inkább vegyük észre, ha valamit önszántából csinál, dicsérjük meg, ezzel többet használunk, mint a tiltással! Az alkotóvágy felébresztése az új lehetőségek, a tevékenységben található formák új feltárásával, új eredmények lehetőségének felvillantásával kezdődik. Hogy a gyermek alkotó módon tevékenykedhessék, meg kell tanulnia alkotó módon gondolkodnia. Ne gondolkodjunk tehát helyette, ne állítsuk teljesen kész tények elé, hanem engedjük, hadd „rágódjon" a problémákon. Adjunk lehetőséget neki a barkácsolásra, szerkesztésekre, támogassuk érdekköri munkáját, mert mindezzel alkotó vágyának adunk érvényesülési lehetőséget. A gyermeknek éreznie kell a szülő segítő, támogató kezét, de nem szabad, hogy ez a kéz lánc legyen, amivel teljesen magunkhoz kötjük őt. Engedjük, hogy emelt fővel, egyenes derékkal áiló ember legyen abból, akit a legjobban szeretünk! KOVÁCS ZOLTÁN ^ Viktor Rozov, a Szállnak a darvak című film forgatókönyvének írója, sok sikeres szovjet színdarab szerzője, a dráma fejlesztése terén kifejtett tevékenységéért, 50. születésnapján, a Munka Vörös Zászlaja érdemrendjét kapta meg. ffi A Profuino-botrány mogihlette az operettszerzőket is. F. Read és R. Cook operettet írt a Ward-ügyröl. A címe: „Köszönet mindenért" (Ward búcsúlevelének egyik mondata J. A szerzők kijelentették: „Senkit sem kímélünk a darabban." 1963. szeptember 29. * (JJ SZÓ 5