Új Szó, 1963. szeptember (16. évfolyam, 241-270.szám)

1963-09-28 / 268. szám, szombat

I A kulturális felemelkedés útján ' Ä FORRADALMI KUBA életét szemJélve mindenkinek feltűnik, milyen gyors ütemben fejlődik ebben az országban a kulturális élet. A volt Batista hadsereg kaszárnyáibői iskolák, az imperialista társaságok és a milliomosok palotáiból és villáiból internátusok, tanintézetek és olvasótermek lettek. Több mint kétmillió gyermek jár islíolába. A könyvkereskedésekben nagy a forgalom, a könyvtárakban sorban állnak az emberek. Az utcákon, a villamosokon és az autóbuszokon mindenki olvas. A tankönyvek, könyvek és újságok eljutottak a sziget legtávolabbi szögleteibe is, a földművesek kunyhóiba, a cukorgyárak lakótelepeire, a hegyvidékekre, a bányászokhoz és a halászokhoz, a forradalmi hadsereg katonáinak sátraiba. Havanna központjában található a három kubai egyetem közül a legrégebbi. Az «gyetem diákjai a Batista diktatúra elleni harc első soraiban álltak. A havannai egyetemről a nemzeti felszabadító mozgalom kiváló egyéniségei kerültek ki, így például Jósé Marti költő, aki a XIX. század végén vezette a függetlenségért vívott harcot, Jullo Antonlo Mella Kuba Kommunista Pártjának egyik alapítója és Fidel Castro a kubai szocialista forradalom vezéralakja. Az egyetem rektora Juan Marinello Író, kiváló forradalmár. Több mint 12 000 diák tanul ezen az egyetemen, többségében munkások és parasztok gyermekei, sokan állami ösztöndíjat élveznek. Azon tehetséges fiatalok részére, akik nem szereztek teljes középiskolai végzettséget, az egyetem előkészítő fakultást létesített. Az új Havanna peremén — a Campo Columbia volt katonai tábor helyén — terül el a Szabadság Iskolaváros. A Batista uralom idején kb. 10 000 katona lakott itt, a villákban tisztek és tábornokok, a tábor közepén levő palotában pedig maga Batista lakott. Most e gigantikus iskolakomblnátban csaknem 10 000 diák tanul. A volt Batista hadsereg főparancsnokságának épületében a népművelési minisztérium székel, Batista palotájában pedig az írástudatlanságot felszámoló bizottság dolgozik. Rendkívüli hatást vált ki az emberből a Santa Clara-1 egyetem, valamint a volt Moncada laktanyákban elhelyezett Július 26-a nevet viselő Iskolaváros. A dél-amerikai országok kulturálisgazdasági és szociális fejlődéséről 1962 márciusában Santiagóban (Chile) megrendezett konferencián megrázó adatokat hoztak nyilvánosságra, így például: Dél-Amerika lakosságának (70—80 millió) 40 százaléka A konf Írástudatlan. A lakosság többi részének átlagos műveltsége nem haladja meg az alapfokú iskola II. osztályának színvonalát. A forradalom győzelméig a kultúra és a művelődés Kubában Is ilyen szomorú helyzetet mutatott. 1958-ban a tíz évnél Idősebb kubaiaknak 30 százaléka nem ismerte az ábécét. Több mint 800 000 tanköteles gyermek nem Járt Iskolába. Ugyanakkor az országban 9000 tanító volt állás nélkül. A FORRADALMI KORMÁNY egyik első Intézkedése az volt, hogy Iskolareformot hajtott végre. Az Iskolák és tanintézetek kapuit kitárták a dolgozók előtt és a tanítás népi, orizontgyakorlati jelleget nyert. Ipari és műszaki irányzatú középiskolai hálózatot létesítettek s a kormány ösztöndíjat nyújt a műszaki főiskolákon és egyetemeken tanuló munkásoknak és parasztoknak. A forradalom előtt az iskolák száma nem haladta meg a tizenötezret. Utána viszont nem egészen két év alatt 10 000 új iskolaépületet emeltek. Ezen intézkedések eredményeként az 1958—59-es évekhez viszonyítva Kubában a tanulók száma 1963-ra csaknem megháromszorozódott. A forradalom zászlót bontott az analfabetizmus ellen. 1961-et a népművelés évének nevezték s az írástudatlanság felszámolásának szentelték. Több mint 300 000-ren vettek részt ebben a nagy kampányban, eljutottak a legtávolabb fekvő helyekre, a nehezen megközelíthető hegyvidékekre, hogy megtanítsák a parasztokat a betűvetésre. Az analfabetizmus elleni harcba bekapcsolódott a sajtó, a rádió és a televízió ls. Részt vettek ebben a munkában a kormány és a szakszervezetek funkcionáriusai és az értelmiség ls. Nem egészen egy év alatt 707 000 ember ismerte meg a betűket, s az ország analfabétáinak száma 3,9 százalékra csökkent. Ez a szám DélAmerikában, Kubában a legkisebb. A KULTURÁLIS FORRADALOM egyik határkövét jelentette az Iskolák államosítása. Az Iskolaügyben a forradalom előtt nagy szerepet játszottak a magániskolák, amelyek a vállalkozók, katolikus és protestáns lelkészek, rendszerint külföldiek kezén voltak. A magániskolákat csak a „felsőbb" osztályok képviselőinek gyermekei látogathatták és a kispolgároké, akik abban a reményben küldték gyermekeiket ezekbe az Iskolák ba, hogy e réven nagyobb lehetősé geik lesznek. A négerek és a szlnesbőrűek előtt a magániskolák szlgo rúan bezárták kapuikat. De nemcsak faji megkülönböztetés volt ezekben az Iskolákban. Megvetettek ott min' dent, eml kubai és dicsőítették az amerikai életformát. Egynémely Iskolában két nyelven — spanyolul és angolul — folyt a tanítás. A magánIskolák zöme az amerikai monopóllu moktól és intézményektől anyagi tá mogatásban részesült. A magániskolák államosításával véget vetettek a kultúra területén az Imperializmus Ideológiai behatásának. 1962. január 10-én lépett érvénybe a főiskolai művelődés reformjáról szóló törvény. A főiskolákat alapjai ban átépítették, kibővítették és tökéletesítették. A főiskolai művelődést a nép és a szocialista forradalom szolgálatába állították. A további kulturális fejlődés szempontjából jelentős eseménynek számít a tudományos akadémia megalapítása (1962-ben), melynek élére Antonlo Núfiez Jlménez tanár, Ismert tudós és forradalmár került. Ma már az akadémia mellett a kutatóintézetek sora működik. A forradalom hatására megváltozott a kubai nép élete is. Oj fórra dalmi ünnepek, forradalmi dalok és forradalmi jelszavak jelentek meg. Forradalmi tartalmat kaptak a nép ünnepélyek, a karneválok a szépségkirálynő-választás, az újév ünnepe az anyák és gyermekek napja stb. Határtalanul megnövekedett a nép forradalmi öntudata. Súlyos csapás volt ez a vallási és egyéb előítéletekre. 1961. augusztusában az írók és művészek szövetségének megalakuló kongresszusán az Irodalmi és képző művészeti dolgozók vállalták, hogy alkotásaikkal a jobb világért fognak harcolni. Ezt a vállalásukat teljesítették is. A kubai irodalom és művészet feltámasztja a haladó hagyományokat, a kultúra és az ideológia terén visszaveri az Imperialisták tá madásait. EGY RÖVID CIKIC KERETÉBEN nem lehet kimerítően elemezni a kubai kulturális forradalmat, annak sajátosságait, sikereit és nehézségeit, mert nehézségek is vannak. Ilyen például a káderhiány, ugyanis számos régi szakember külföldre szökött. Nehéz leküzdeni az értelmiség egyes rétegeiben mélyen begyökerezett kispolgári előítéleteket és szokásokat. De a többi akadályokkal együtt a kubai forradalom leküzdi ezeket ls. (I. Grigulevics cikke nyomán) onrormizmus esten II A kubai film művészi programja EZ ÉV NYARÄN LÉPETT ÉLETE ötödik évébe a kubai filmgyártás. E néhány esztendő figyelemre méltó eredményeinek értékét csak növeli az a tény, hogy a kubai filmet úgyszólván a semmiből kellett megteremteni. A korábbi „kubai" filmek ugyanis javarészt selejtes hollywoodi produkciók, vagy más külföldi alvállalkozások voltak, amelyekben az ország és népe csupán mint egzotikum szerepeltek. 1959-ben a forradalmi kormány egyik legelső rendelete intézkedett a Kubai Nemzeti Film Művészeti és Gyártási Intézet felállításáról, még ugyanabban az esztendőben megjelentek a vásznakon a forradalmi harcról készült első dokumentumfilmek és az első önálló alkotás Garcia Espinosa fiatal kubai rendező Cesare Zavattini közreműködésével készült filmje, a „Cuba Baila" (Kuba táncol). Az Olaszországban tanult Espinosa forgatókönyve öt éve várt megvalósításra ... Azóta komoly nemzeti filmipar és művészet teremtődött meg Kubában. A sikert nemcsak a hazai közönség rendkívüli érdeklődése jelzi, hanem komoly nemzetközi elismerés is. A „Forradalmi történetek" az 1961-es moszkvai fesztiválon nyert dijat, az „Elfelejtett földek" a locarnóln, de a kubai filmek elismerést arattak más nemzetközi filmtalálkozókon ls. Igaz, a kubai nép hősi és romantikus fejezetekben gazdag felszabadító harca roppant lelkesítő filmtéma, mely egész sor világhírű külföldi művészt (Jorls Ivens, Armand Gatti, Chris Marker, Léacock, Kalatozov, Ascot) is alkotásra lelkesít. A sziget csodálatos táji gazdagságs, lakosainak színes élete, történelmi emlékekben való gazdagsága pedig valósággal predesztinálja a film számára. Mindez azonban egymagában még nem magyarázza meg a kubai „filmcsodát". A döntő tényező kétségtelenül az, hogy a kubai vezetők kezdettől fogva, sőt már az Illegalitás éveiben ls, rendkívüli, elsőrendű figyelmet szenteltek a filmnek. Ezt a szemléletet nemzetpolitikai meggondolások szülték. Az évszázados gyarmati uralom, majd a népellenes, idegen zsoldban álló kormányok bűne folytán a kubai nép túlnyomó többsége analfabéta volt. A film ilyen körülmények között a nevelés, tanítás, öntudatosítás döntő, sőt egyes vidékeken szinte egyedüli eszközévé lett. Ez határozta meg az első esztendők művelnek tematikáját ls. A forradalmi és antiimperialista filmek mellett, film készült a földreform végrehajtásáról, a lakásépítésről, a szövetkezetek megalakításáról, az iskolákról, az analfabétizmus elleni harcról. A film tehát nemcsak a szórakoztatás, hanem a sajtó, a törvénymagyarázó és a pedagógus szerepét ís betöltötte. S hogy eközben a művészi szempontok sem sikkadtak el, azt bizonyltja a nemzetközi filmvilág szakmai elismerése, mely oly alkotásoknak is kijutott, mint „Tierra Olvidaja" (Elfelejtett földek) és „La Vivienda" (A lakás.) A KUBAI FILMMŰVÉSZEK tehát elégedetten tekinthetnek vissza az első öt esztendő eredményeire, de az 1963-as év mégis fordulatot látszik előkészíteni a kubai filmgyártásban. A kubai film eddig lényegében dokumentfilm volt, ha sokszor dramatizált formában ls. Erre képesítette a művészeket technikai, szakmai felkészültségük, de ezt kívánta a nép, az crszág is. öt év alatt azonban Kuba óriásit fejlődött. A film is kijárta inaséveit és a művészek a kulturális szervekkel karöltve, most a kubai játékfilmgyártás alapjait akarják lefektetni. Ebben a perspektívában különös érdeklődésre tarthatnak számot azok a szavak, amelyeket Alfredo Guevara, a legfelsőbb kubai állami filmszerv, a Nemzeti Film Művészeti és Gyártási Intézet igazgatója mondott a kubai film jövőjéről és feladatairól: — A mi filmünk forradalom közepette született. Ennek terméke, ebből merít Ihletet. De nem akarunk propagandafilmeket gyártani. Mert, ha teret engedünk a direkt-propagandának, korlátokat szabunk a filmművészetnek. — A ml filmünk legyen forradalmi, mélységesen forradalmi, mégpedig azáltal, hogy élő, alkotó és anttkonformlsta. Ez a ml egye.tlen „hivatalos" tézisünk. — Nem állítunk föl semmilyen meghatározott esztétikai, stílusbeli követelményt. Azt akarjuk, hogy a ml fiatal filmművészeink: forgatókönyvírók, rendezők, operatőrök maguk, szabadon alkotva alakítsák kl álláspontjukat. Mi biztosítani kívánjuk a kubai film számára az elengedhetetlen technikai, kellékeket. Feladatunk azonban annak biztosítása is, hogy a film ne veszítse el művészi fellegét, ne váljék olyan gazdasági vállalkozássá, mely semmibe veszi a művészetet és a közönséget. — A mi ellenségünk a konformizmus. Bármilyen formában jelenik is meg, bármilyen lepel mögé bújik. ALFREDO GUEVARA Idézett nyilatkozata a „Cinéma 63" című francia filmfolyóirat július-augusztusi számában jelent meg. Az egyik legtekintélyesebb francia szakfolyóirat, a „Posítif" pedig júniusi számának jelentős részét a kubai filmnek szenteli. Több cikk, tanulmány, részletes filmográfia foglalkozik a kubai filmművészettel elismerő és főleg várakozástel! hangon. Ezzel egyidejűleg más szaklapokban ls, egyre sűrűbben találkozunk kubai témájú filmcikkekkel, annak jeleként, hogy a nemzetközi filmvilág az eddig! eredmények és tervek alapján fokozódó érdeklődéssel, rokonszenvvel és várakozással tekint a szocialista kubai film jövője elé. (Filmvilág) Holnap folytatjuk DOBOZY IMRE SZÍNMŰVÉNEK BEMUTATÓJA A PRAGAI NEMZETI SZÍNHÁZBAN Jubiláris, nyolcvanadik évadját kezdte szeptemberben a prágai Nemzeti Színház. A televízió nézői közül alighanem jő néhányan emlékeznek még e jubileum megható előjátékára a tavasz végén: a Nemzeti Színház alapító oklevelének megtalálására, kiemelésére az épület alapkövéből. A cseh nemzeti kultúra nyolcvan évtizedes otthona a jubileumi évadban műsortervével határozottan a mához fordul. Az ugyancsak jubiláló Shakespeare Rómeó és Júliájától, valamnlt Gorkij Dosztigajevátől eltekintve, az 1963—64-es színházi évad műsortervében kizárólag mai szerzők színművei szerepelnek, a cseh drámaírók közül Topol A böjt vége, Pavliček új átdolgozásában színre kerülő -larc az angyallal és Kainar Boldogult Naszredinje, továbbá Sartre Altonal foglyai, a lengyel Sloczynskl Magánya, a svájci Max Frisch Andorrája, és — ezúttal a szó szoros értelmében végül, de nem utoljára a magyar Dobozy Imre Holnap folytatjuk című színműve, amellyel az új évadban a prágai Nemzeti Színház drámai társulata megnyitotta kapuit — mégpedig a gazdag hagyományokra visszatekintő Tyl Színháznak, a néhai Rendek Színházának kapuit. Minden ízében mai dráma Dobozy műve. A bizalom, az emberek közti, a szocialista emberhez méltó kapcsolatok drámája. Végeredményben vitázó dráma, amelynek történése az egymással összecsapó nézetekben, véleményekben, magatartásokban fejlődik, alakul — úgynevezett klasszikus „drámai helyzet" nincs. (Már ebben is mennyire a mát mutatja, a mát idézi!) Megmutatja, hogy hiába deklaráltuk ezerszer és milliószor; szocialista társadalmunkban nemcsak az étel, a ruha, a lakás, hanem az igazság is az emberért van — mégis milyen nehezen érvényesül ez az igazság, mégis milyen nehéz egy minden ízében becsületes embernek kiverekednie a maga igazságát. Minden ízében becsületes ember: úgy hiszem, ez az alfája és ómegája a drámának. Agass László nem lehetne drámai hős, ha nem lenne becsületes. Esze ágába se jutna, hogy magnetofonszalagra mondja megkésett vallomását, s odaadja a szalagot feletteseinek. Mindent kockáztat ezzel, s csak egy valamit nyerhet, nagyon elvont, nagyon megfoghatatlan valamit: nem megbecsülést, nem Is elismerést, hivatali előmenetelt, csupán annyit, hogy ezentúl nem létezni fog társai, kartársai között, hanem hozzájuk is tartozik. A közel két évtizedes tagadás után eljut az igenlésig: vállalja ennek az igenlésnek minden következményét, őszintén és becsületesen. Hogy ml van a vallomásban, e ponton nem lényeges már: vétkes-e a partizánok kivégzésében vagy sem, bűn szennyezi-e horthysta katonatiszti múltját vagy sem, a vallomás világában nem játszik szerepet. A lényeges, a döntő ennyi: ellenségtek voltam, tagadtam, minden szavatokra, ha nem hangosan is, de magamban nemet mondtam, ám az érvelő idő meggyőzött, mellétek akarok állni, ismerjetek meg, ilyen vagyok. A színmű nagyon egysíkú vetületét adná a mának, ha Agassnak nem volnának olyan társai, akik méltón képesek előbbre vinni e vitázó, nézeteket, meggyőződéseket szembe állító művet. A darab főhőse véleményem szerint nem Agass, hanem Laczkó mérnök, Agass felettese, aki bár tudja, hogy Agass tehetségesebb nála, őt illetné meg a főnökség, s bár évek óta valamiféle alsóbbrendűségi tudatban él a zseniális Agass mellett, mégis a válság pillanatában hisz neki, mellé áll, megvív társa becsületéért. Az ellenpólus: Cserepes, az intézet igazgatója, a „mindig jó főnök", akinek ugyancsak megvan a maga szubjektív Igaza, aki nem törődik vele, mi történik körülötte, ml minden változik, csak produkálni akar, kézzelfogható eredményeket elérni, bármi áron és minden eszközzel. Életünkből Ismert alak; nem szeretjük, nem ls tenyésztenénk tovább a jövőnek, mégis akarva-akaratlan el kell Ismernünk, hogy a közelmúltban nem egy eredményt az ilyen Cserepesek mesterkedtek össze. A színészeket megragadta Dobozy művének őszintesége, szocialista humanizmusa. A drámai társulat Igazgatója, Josef Margálek joggal mutatott rá, hogy a Holnap folytatjuk alakjaiban nem csupán a ma új társadalmi és erkölcsi problémái jelentkeznek, hanem a már a szocialista jövőt Idéző új erkölcsi kategóriák is. A színészek teljesítményéről, valóban rangos, művészi alakításairól a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott Marton Endre, a budapesti Nemzeti Színház főrendezője, aki vendégként vitte színpadra a prágai bemutatót. Hangsúlyozta, a két előadásnak, a budapestinek és a prágainak csak az eszmei koncepciója volt közös, a rendezés Itt ls, ott ls az adott színészi egyéniségekhez alkalmazkodott, rájuk épült. Bátran állíthatom, jelentette kl Marton Endre, hogy a prágai előadás semmivel sem marad a budapesti mögött, és csak elragadtatással beszélhetek a nagyszerű prágai színészek érett művészetéről. Az egyes szereplők közül elsősorban Karel Högerről, Agass László megszemélyesítőjéről kell szólnunk. A művészi átélés legmagaasbb fokán tárta elénk Agass vívódását, elhatározását, emberségét. Meggyőző, lenyűgöző alakítása joggal váltotta ki nem egy nézőből az elismerő megjegyzést: Mintha nem is szerepet mondana, hanem a saját gondolatait. Valahogy mindnyájunkban ott motoszkált ez a tudat, amely a dráma mondandójának őszinteségét, a mű értékét bizonyít- f ja: a szerző szaval, gondolatai mintha saját gondolatainkra válaszoltak volna, s új visszhangra találtak bennünk. Ebben Höger mellett méltó része volt az előadás többi szereplőjének, Rudolf Hrušinskýnak Barla alezredes szerepében, Martin Ružeknak, aki Laczkó mérnököt alakította, a Cserepest színpadra vivő Bohuš Záhorskýnak, Ivan Palecnak Agass fiának, Lacinak szerepében, a Máriát alakító Jarmila Krulišovának és a többieknek. Örömmel veszünk tudomásul minden olyan tettet, amely a kultúra síkján is népeink közeledését, egymás megismerését szolgálja. Dobozy Imre színművének prágai bemutatója Ilyen tett, mégpedig nem lekicsinylendő jelentőségű. A szocialista ma erkölcsi problémáit, erkölcsi konfliktusalt keresi, elemzi drámájában a szerző: olyan problémákkal foglalkozik, amelyek külsőleg esetleg más-más formában, de lényegükben egyazon súllyal fordulnak elő itt is, ott is, nyugtalanítják jelenünket, nyugtalanítják embereinket. A bizalom, az igazság, az emberség kérdésében igen komoly, nagyon igaz mondatok hangzottak el Dobozy drámájában csehszlovák színpadon: nem egy gondolat először hangzott el Ily kiélezett, félreérthetetlen formában. Ha másért nem, csupán azért is fontos tettnek kell tekintenünk a Holnap folytatjuk prágai bemutatóját. TÖTH TIBOR • Erkölcsöt sértő tartalmára hivatkozva kobozta el a Német Szövetségi Köztársaság ügyészsége az Időszámításunk negyedik századában keletkezett világhírű Indiai Kámaszutra új fordításának példányait. A kiadó, most a bíróságtól várja annak megállapítását, veszélyes-e a mai nyugatnémetek erkölcseire az ősi indiai tanító mű. Évadnyitó hangverseny Košicén az évadnyitó hangversenyt szeptember 11-én tartották. A hallgatóságnak olyan zenei élményben volt része, mely megérdemli, hogy foglalkozzunk a Szlovák Filharmóniával, annak karnagyával Ladislav Slovákkal és az est szólistájával, Bauer Mihály hegedűművésszel. Egy zenekar megítélésénél sok tényező játszik közre. A hangzás csillogása, az összjáték pontossága, a közreműködők biztos hangszerkezelése, muzsikáló kedve, az együttes fegyelme és nem utolsósorban vezénylő karnagyának meggyőző, mindent átfogó koncepciója. Az évadnyitó hangversenyen meggyőződhettünk arról, hogy a Szlovák Filharmónia mindezekkel a tulajdonságokkal rendelkezik. Tapasztalhattuk ezt Smetana „Hazám" című szimfónikus költeményének tolmácsolásánál, de nem kisebb sikere volt Dvorák „Oj világ" című szimfóniájának, melyben különösen megnyilatkozott Slovák karnagy zenei építő tehetsége. A részletek apróra cizellált kialakítása sem csökentette a nagy mű átfogó ívelésének kldomborítását. Bauer Mihály kétségtelenül a fiatal szlovák művészgárda élvonalbeli tagjai közé tartozik. Hallottuk mér KoSlcén ls és mindig örömmel tapasztaljuk művészi egyéniségének telítődését. Beethoven nagyigényű D-dúr hegedűversenyét adta elő. Ha hiányoltuk ls olykor az áradó melegséget és úgy éreztük, hogy a belső fűtöttség kissé halványabb volt, állíthatjuk, hogy Bauer Mihály sikerrel érte el a beethoveni magaslatokat, ahová élményt sugárzó muzsikálásával vezette el hallgatóságát. Bauer Mihályt és a Szlovák Filharmóniát meleg ünneplésben részesítette a közönség és reméljük, hogy mind a kiváló együttessel, mind Bauer Mihállyal még találkozunk az évad folyamán. Loósz Dezső ÜJ SZÖ 8 * 1963. szeptember 28.