Új Szó, 1963. szeptember (16. évfolyam, 241-270.szám)

1963-09-24 / 264. szám, kedd

Ä Szovjetunió kormányának nyilatkozata (A nyilatkozat első részét lapunk tegnapi számában közöltük.] II. Ä kínai kormány nyilatkozatában az áll, hogy a Szovjetunió a nukleáris fegyverkísérletek megtiltásáról szóló szerződés „igazolására" (mintha e szerződésnek igazolásra lenne szüksége) Kína ellen valamiféle „rágalmazó koholmányokat" intézett. Miről van tulajdonképpen szó? Arról, hogy augusztus 21-én kelt nyilatkozatunkban felfedtük azokat az Igazi indítékokat, amelyek miatt a kínai vezetők a nukleáris fegyverkísérletek betiltásáról szóló szerződés ellen vannak. Rámutattunk arra a törekvésükre, hogy mindenáron saját atombombához jussanak. A kínai vezetők nem értenek egyet ezzel a megállapítással. Szeptember 1-én kelt nyilatkozatukban ezt a megállapítást „nevetségesnek" minősítik és hogy még csattanósabbá tegyék válaszukat, idéznek egy kínai legendát, amelynek tanulsága: „Mindenkinek megvannak a maga eszményei, és a törpék ne mérjék saját mértékükkel az óriások cselekedeteit." Ismét vissza kell térni azokhoz az indítékokhoz, amelyek arra bírták a pekingi „óriásokat", hogy harcba induljanak a nukleáris fegyverkísérletek betiltásáról szóló szerződés ellen. Mit mond ezzel kapcsolatban újabb nyilatkozatuk? Lényegében véve megerősíti a mi megállapításunkat, és ismételten bebizonyítja, hogy a Kínai Népköztársaság kormányának a kísérletek betiltásáról szóló szerződéssel szemben elfoglalt negatív álláspontját éppen az a törekvése magyarázza meg, hogy hazáját •nukleáris hatalommá tegve. , A kínai nyilatkozat újra elismétli azt az állítást, hogy a szerződés megerősíti a három hatalom atom- és hidrogénfegyver-monopóllumát, és arra irányul, hogy „megkösse a szocialista országok kezét a Szovjetunió kivételével, megkösse minden békeszerető ország kezét". Az utóbbi Időben sok szó esett annak alátámasztására, hogy az atomfegyverek elterjedése nem szolgálja a béke érdekeit. Az atomfegyverrel rendelkező szocialista országok számának növekedése azonnal láncreakciót váltana ki az Imperialista táborban, az atompolip átfogná az egész földgolyót, megsokszorozva ezzel az atomháború veszélyét.- A nyilatkozat szerzői arra céloznak, hogy a Szovjetunió megtehetné, ha úgy akarná, hogy egyik kezével atomfegyvert adjon Kínának, a másikkal pedig harcoljon az ellen, hogy az Egyesült Államok atomfegyvert adjon át Nyugat-Németországnak. De az ilyen tanácsojs — hogy úgy mondjuk — nem egészen tisztességesek. Valójában mi is történt volna, ha a Szovjetunió egyrészt hozzákezd szövetségesei atomfelfegyverzéséhez, másrészt tiltakozó nyilatkozatokat ad ki az Egyesült Államok hasonló cselekedetei ellen? Milyen következményei lettek volna ennek? A legsúlyosabbak. Amennyiben az Egyesült államok imperialistái mind ez ideig nem tértek rá Nyugat-Németország, Japán és többi szövetségesük atomfelfegyverzésére, ezt elsősorban azért tették, mert nem mertek szembeszállni a szocialista országok álláspontjával, országaik és más országok közvéleményének egyhangú követelésével. De mi történik, ha a pekingi tanácsokat követjük? Az amerikai és a többi imperialista országbeli agresszív körök azonnal felhasználják ezt az atomfegyverkezési verseny fokozására, arra, hogy újabb országokat vonjanak ebbe bele. Ez pedig csak megnehezíti a kapitalista országokban a tömegek ellenállását az atomfegyverkezési versennyel. Az események ilyen ^fejlődését rendkívül veszélyesnek tartjuk a békére nézve. A kínai kormány azt állítja, hogy Nyugat-Németország, Japán és a többi imperialista ország atomfelfegyverzéséért állítólag kárpótlás lenne a nukleáris fegyver megjelenése Kínában. De ha elismerjük, "hogy a háború forrása az imperializmus, akkor azt is el kell Ismernünk, hegy a háborús fenyegetés annál nagyobb, minél több Imperialista állam jut atomfegyverhez. Különösen akkor, amikor olyan országokról van szó, amelyekben olyannyira erősek az agresszív revansista elemek. Közismert, hogy Nyugat-Németország vezetői például nemcsak az amerikai imperializmus szövetségesel, hanem megvannak saját külön agresszív terveik az NDKval, továbbá Lengyelországgal, Csehszlovákiával és a Szovjetunióval kapcsolatban a határok felülvizsgálatára. Revansista terveket forgat a japán reakció is. Könnyen megmagyarázható, miért törekednek a nyugatnémet és egyéb imperialisták saját' atomfegyverre. Hódító, agresszív külpolitika érdekében van rá szükségük. DB nem lehet megérteni, hogyan könnyíthetik meg politikájukkal magukat marxistáknak nevező emberek a revansistáknak és más reakciósoknak terveik megvalósítását. Lehetőséget adni a revansistáknak az atomfegyver megszerzésére annyi, mint fáklyát adni a lőporos hordón ugráló bolond kezébe. A józan értelem azt mondja, hogy a béke érdekében tartózkodni kell az atomhatalmak számának növelésétől, harcolni kell az atomfegyver betiltásáért, teljes felszámolásáért. Sajnos, a józan gondolkodás a kínai vezetőknek korántsem erős oldala. Ellenkező esetben számolnának legalábbis saját országuk gazdasági fejlődésének érdekeivel és hálásak lennének a Szovjetuniónak azért, hogy magára vállalta a nukleáris fegyverek előállításának nem könynyű feladatát az egész szocialista tábor védelme céljából. Jól ismert tény, hogy Kínának nincsenek felesleges anyagi eszközei, a nukleáris fegyver előállításához pedig hatalmas eszközökre van szükség. Erről mi őszintén és becsületesen beszéltünk a kínai vezetőkkel. Mégis a kínai nyilatkozat szerkesztői ezt is megkísérelték szemünkre vetni. Szemlátomást attól az óhajtól vezettetve, hogy a kínai nép nemzeti érzelmeinek húrjain játsszanak, a kínai vezetők úgy tüntetik fel a dolgot, mintha a Szovjetuniót kárörömmel töltené el Kína szegénysége és elmaradottsága. Ezt arról a szovjet népről mondják, amely maga is óriási nélkülözéseket élt át, miközben leküzdötte a cári Oroszország évszázados elmaradottságát. Mi nem tartjuk országunkat szegénynek,, de nekünk is még sokat kell tennünk, hogy véget vessünk azoknak az anyagi nehézségeknek, amelyek egyelőre még mindig fennállnak és amelyekről mi Őszintén beszélünk. Pártunk, a szovjet kormány teljes megértéssel és együttérzéssel viseltetik más népek, a nagy kínai nép nehézségei iránt. Mi tudjuk, hogy e nehézségek alapvető oka Kína nehéz múltja, az imperialista uralomnak, az éveken át viselt háborúknak, a feudális-bürokrata vezető réteg önkényének az öröksége. A szovjet emberek őszintén örültek, amikor a kínai nép hősies munkájának eredményeként kezdett megváltozni Kína arculata, új gyárak és üzemek épültek, öntözőművek létesültek,'• szocialista alapokon átalakult a mezőgazdaság. Hruscsov elvtárs 1956. november 29-én így beszélt erről: „A szovjet embereket lelkesedéssel töltik el a kínai nép győzelmei, a dicsőséges testvéri Kinai Kommunista Párt győzelmei, amely párt vezetésével a kínai nép sikeresen építi a szocializmust." A szovjet emberek nemcsak örültek a testvéri Kína sikereinek, hanem segítséget is nyújtottak a kínai népnek, hogy mielőbb leküzdje a múlt súlyos örökségét, sikeresen fejlessze gazdaságát, új iparágakat teremtsen, technikai forradalmat hajtson végre, nemzeti kádereket képezzen kl, véget vessen a szegénységnek és a nélkülözésnek. A kínai vezetőknek valamiért nem tetszik, ha mi emlékeztetünk erre. Mi azonban nem dlcsekvésből beszélünk segítségünkről, hanem azért, hogy a népek tudják, a szovjet emberek becsületesen teljesítik internacionalista kötelességüket a testvéri kínai néppel szemben. Nem a mi hibánk, hogy a Kínai Népköztársaság vezetői elsorvasztották a gazdasági együttműködést a Szovjetunióval, és így megfosztották a kínai népet attól a lehetőségtől, hogy igénybe vegye a Szovjetunió önzetlen segítségét. Éppen azért, mert a szívünkön viseljük a kínai nép érdekeit, elkeserített bennünket a Kína gazdasági életének fejlődésében 1958-ban bekövetkezett fordulat, amikor a Kínai Népköztársaság vezetői meghirdették „a három vörös zászló" irányvonalát, bejelentették a „nagy ugrást" és hozzáfogtak a népi kommunák megszervezéséhez. Pártunk látta, hogy ez a veszedelmes kísérletek útja, a gazdasági törvények, a többi szocialista országban kialakult tapasztalatok semmibevevésének útja. így például csak kételyeket támaszthatott bennünk az a terv, amelynek értelmében a Kínai Népköztársaság egy ötéves időszak alatt az acéltermelést ötmillió tonnáról nyolcvan—százmillió tonnára, egész ipari termelését 6,5-szeresére, mezőgazdasági termelését pedig két és félszeresére növelte volna. E tervfeladatokat nem támasztották alá valamennyire ls megalapozott gazdasági számítások. Csak nyugtalansággal töltött el bennünket, amikor a Kínai Népköztársaság vezetői lépten-nyomon ócsárolták az anyagi érdekeltség lenini elvét, feladták a munka alapján történő bérezés elvét és áttértek a népi kommunákban az egyenlő elosztásra. Pártunk nem tartotta lehetségesnek, hogy nyíltan bírálja a kínai vezetőknek ezt az irányvonalát. Ugyanakkor nem is propagálhattuk ezeket az indokolatlan kísérleteket, minthogy ezzel rossz szolgálatot tettünk volna a kínai kommunistáknak és tévútra vezettük volna a többi testvérpártot. Kötelességünknek tartottuk már 1958-ban, hogy egyesen és elvtársiasan közöljük a kínai vezetőkkel kétségeinket az ilyesfajta „újításokat" illetően. Erről beszélt N. Sz. Hruscsov személyesen Mao Ce-tunggal 1958 nyarán. Mint ezeken a beszélgetéseken a szovjet kormányfő megjegyezte, mindabból, amit a kínai elvtárssak a marxizmus újdonságának, a kommunista építés meggyorsítását szolgáló módszernek tartanak, népünk már a forradalom első éveiben sokat a gyakorlatban kipróbált. A többi között annak idején meggyőződtünk arról, hogy a paraszti termelés megszervezésének az a formája, amelyet a kommunák képviselnek, több oknál fogva sem bizonyult helyesnek. Pártunk a mezőgazdaság szocialista átszervezésének feladatát a lenini szövetkezeti terv útján oldotta meg. ' A . kínai vezetők nem voltak hajlandók hallgatni fejtegetéseinkre, nem vették tekintetbe pártunk és államunk tapasztalatait. Ezenfelül Kínában . kezdtek bennünket konzervatívoknak nevezni, s azt tartották, hogy „a nagy ugrás" és a népi kommunák lehetőséget adnak a Kínai Népköztársaságnak arra, hogy átugorja az új- társadalom építésének egy egész szakszát és egyazon lendülettel áttérjen a kommunizmusra. Ma már mindenki jől tudja, hogy mi lett a gyakorlatban ezekből az elképzelésekből. Kína ipara és mezőgazdasága erősen szétzilálódott, és a Kínai Kommunista Párt vezetősége már néhány éve kénytelen foglalkozni a gazdaság úgynevezett „rendezésével", ami gyakorlatilag „a három vörös zászló" irányvonala teljes kudarcának beismerését jelenti. A kínai vezetők most az ország gazdaságában tapasztalható súlyos nehézségeket objektív okokkal igyekeznek magyarázni. Eközben szeretnék e nehézségekért a Szovjetuniót hibáztatni, s azt mondják, hogy a Kínai Népköztársaság gazdaságában azért következtek be kudarcok, mert a Szovjetunió, úgymond, megsértette a fennálló egyezményeket és hazahívta szakembereit. A szovjet kormány már több ízben kifejtette azokat az okokat, amelyek miatt kénytelen volt visszahívni Kínából szakembereit, akiket a kínai hatóságok olyan helyzetbe hoztak, hogy lehetetlenné vált számukra a normális munka és megsértették emberi méltóságukat. Nem is tartjuk szükségesnek, hogy ezúttal részletesen foglalkozzunk ezzel a kérdéssel. A kínai vezetőknek azok a próbálkozásai, hogy a kínai gazdaság fejlődésében mutatkozó nehézségeket a szovjet szakemberek visszahívásával indokolják, teljesen légből kapottak, annál ls inkább, mert a kínai mezőgazdaságban és a kínai ipar több ágában, mint ismeretes, egyetlen szovjet szakember sem dolgozott. Bárhogy is csűrnek-csava-rnak a kínai vezetők, előbb vagy utóbb el kell ismerniük, a kínai gazdaság nehéz helyzetének igazi oka az, hogy durván megsértették a szocialista gazdaság irányításának lenini elveit, olyan súlyos hibákat követtek el, amelyekért most a kínai népnek kell megfizetnie. A nukleáris fegyverekkel kapcsolatos álláspontjuk megmagyarázására irányuló igyekezetükben a Kínai Népköztársaság vezetői odáig mentek, hogy a Szovjetunió egy idő óta megbízhatatlan szövetséges lett, nem lehet már támaszkodni rá, s ezért Kína, úgymond, kénytelen saját nukleáris fegyvert kikísérletezni. Hogy ennek az állításuknak a megbízhatóság látszatát adják, elferdítik a Szovjetuniónak a tajvani kérdésben elfoglalt és az egész világon jól ismert álláspontját, s azzal vádolják meg a Szovjetuniót, hogy hajlandó elismerni „két Kína" létezését. Miféle „bizonyítékokat" hoznak fel enne;k az állításnak az alátámasztására? Mindenekelőtt azt, hogy a Csang Kaj-sek-isták aláírták a nukleáris fegyverkísérletek betiltásáról szóló szerződés amerikai példányát. A kínai kormány ezzel kapcsolatban sietett kijelenteni? Azzal vádoltok bennünket, hogy összefogunk az amerikai „veszettekkel", a francia szélsőségesekkel és a nyugatnémet revansistákkal. Ti viszont a szerződés aláírásával egy társaságba kerültetek Csang Kaj-sekkel. íme a bizonyíték! Mintha a kínai vezetők nem tudnák elképzelni, hogy a Csang Kaj-sek-isták azért írták alá az egyezményt, hogy felhasználva a Kínai Népköztársaság kormányának politikai számításait, az egyezménynyel szemben tanúsított felelőtlen álláspontját, azt a látszatot keltsék, hogy ellentétben a Kínai Népköztársasággal, ők a nemzetközi feszültség enyhítése mellett törnek lándzsát. Az amerikai propaganda fel is használja ezt saját céljai érdekében. Abban, hogy a Csang Kaj-sek-lsta söpredék és az amerikai propaganda Ilyen spekulációkra kapott alkalmat, nem a Szovjetunió, hanem a kínai kormány a bűnös, s csak az utóbbi felelős ezért. Nem kétséges, hogy az imperialisták a jövőben is törekedni fognak, minden ilyen lehetőség kihasználására, saját érdekükben. Nem is lehet mást várni tőlük. Ami viszont a mi álláspontunkat illeti a Csang Kaj-sek-ista klikkel kapcsolatban, az jól ismert. Egyetlen nemzetközi dokumentumon sem ismertük és ismerjük el a Csang Kajsek-ista képviselő aláírását. A szovjet kormány nem hívott meg Csang Kaj-sek-istát az egyezmény aláírására, és nem adta ilyesmihez beleegyezését. Sőt mi több, a szovjet kormány még az egyezmény megkötéséről folytatott tárgyalások idején közölte az Egyesült Államok kormányával, hogy nem ismeri el a Csang Kaj-sek-ista klikk képviselőjének aláírását, s hogy Kína részéről az egyezmény egyetlen törvényes aláírása a Kínai Népköztársaság képviselőjéé lehet. Sajnálatos, hogy a kísérlet! tilalomról szóló egyezmény alatt éppen ez az aláírás nem szerepel. A Kínai Népköztársaság kormányának nyilatkozatában egy másik képtelen koholmány is benne foglaltatik, amely^szerint a Szovjetunió — úgymond — „azt akarja, hogy Kína egyezzen bele az Egyesült Államoknak a »két Kína« létrehozására irányuló sötét terveibe". Ezzel kapcsolatban N. Sz. Hruscsov elvtársnak egy kijelentésére hivatkoznak, amelyet 1959 októberében a Kínai Népköztárssaág vezetőivel folytatott beszélgetésében tett. E beszélgetés alkalmával N. Sz. Hruscsov a tajvani kérdést érintve azt mondta, hogy ezt a problémát különféle utakon lehet megoldani — nemcsak háborús, hanem békés úton is. Most a kínai vezetők e kijelentés ért-elmét elferdítve úgy próbálják feltüntetni a dolgot, mintha a Szovjetunió a tajvani kérdés békés rendezésének lehetőségét elismerve egyidejűleg a „két Kína" elméletét is elismerné. Ez nyilvánvaló képtelenség. Ann-ak idején nem más, mint éppen a Kínai Népköztársaság kormánya vetette fel Tajvan békés újraegyesítésének gondolatát Kína egyéb területeivel, sőt — mint közölték — kész lett volna felelős tisztséget juttatni Csang Kaj-sekne-k a kínai kormányban. Ezzel talán szintén a „két Kína" elméletét szerette volna törvényerőre emelni? Az egész világ tudja, hogy a Szovjetunió kormánya mindig osztotta és támogatta a Kínai Népköztársaságnak Tajvan kérdésében elfoglalt álláspontját. A Szovjetunió sohasem egyezett és ma sem egyezik bele abba, hogy Tajvant leválasszák Kínáról, erélyesen visszautasította a „két Kína" koncepciót. N. Sz. Hruscsov szovjet kormányfő az Egyesült Államok elnökével 1959-ben folytatott beszélgetésekor határozottan hangsúlyozta, hogy Tajvan Kína elidegeníthetetlen része, s hogy a kínai népnek teljesen jogában áll Tajvan felszabadítása. A szovjet kormányfőnek az Egyesült Államok elnökéhez 1959. októ! ber 12-én intézett üzenetében ez állt: „Az úgynevezett tajvani kérdés, kínaiak kínaiakkal való viszonyának kérdése, tisztára -Kína belügye. A jelenleg Kína egész többi területén fennálló állami rendszer Tajvanra való kiterjesztése lényegében véve befejező szakasza lesz annak a forradalmi felszabadító folyamatnak, amely évek óta tart Kínában. Tajvannal kapcsolatban egyáltalán nem merült volna fel semmiféle nemzetközi bonyodalom, ha nem történt volna külföldi beavatkozás a kínai polgárháborúba, ha nem teremtettek volna mesterségesen Tajvanon olyan helyzetet, amelyet az Egyesült Államok részéről Csang Kaj-seknek nyújtott katonai támogatás és védelem idézett elő." Az ENSZ közgyűlésének ülésszakán 1960-ban mondott beszédében Hruscsov szovjet kormányfő kijelentette: „Senki előtt sem titok, h-ogy a »két Kína« eszméje lényegében véve roszszul leplezett fogás, amelynek célja a nagy Kína területének feldarabolása, és egy részének, Tajvan tartománynak elszakítása. Már régóta világos, hogy a »két Kína« megteremtésére irányuló provokációs tervekre kudarc vár, s minél előbb értik meg ezt egyes politikusok az Egyesült Államokban, annál Jobb a világbékére nézve." A Szovjetunió többször is tettekkel bizonyította hűségét a testvárországokkal, köztük Kínával sze-mben vállalt szövetségi kötelességeihez. Ki ne emlékeznék például arra, hogy amikor 1958-ban a Tajvani-szoros térségében veszedelmes helyzet támadt, a szovjet kormány figyelmeztette az Egyesült Államok elnökét, hogy a Kínai Népköztársaság megtámadását a Szovjetunió ellen! támadásnak tekintené, és ha az agresszor nukleáris fegyvert használna, akkor a Szovjetunió bevetné nukleáris rakétafegyverét Kína megvédésére. Ezekben a riasztó napokban a kínai vezetők hálásak voltak a hatékony szovjet támogatásért, és méltóképpen értékelték a Szovjetuniónak a Kínai Népköztársaság biztonsága megvédésében játszott szerepét. A Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának 1958. október 15-én kelt, Mao Ce-tung által aláírt levelében, ez állt: „Mélyen meghatott bennünket az Önök határtalan odaadása a marxizmusleninizmus és az internacionalizmus elvei iránt. A Kínai Kommunista Párt valamennyi tagja nevében szívélyes köszönetet mondok Önöknek ..." Majd tovább: „Teljes meggyőződésünk, hogy ha a tajvani események menete háborúra vezet Kína és az Egyesült Államok között, a Szovjetunió haladéktalanul minden erejével segít majd bennünket. Az amerikaiak elleni harcunkban máris hatalmas támogatást kaptunk a Szovjetuniótól." Ugyanerről a Renmín Ribao 1958. szeptember 11-én a következőket írta: „A szovjet minisztertanács elnökének az a kijelentése hogy egy Kína-ellenes támadás a Szovjetunió megtámadását jelentené, és a Szovjetunió Kínával együtt mindent megtenne a két állam biztonságának, a a Távol-Kelet és az egész világ békéjének megvédésére, hatékony és hatalmas támogatás a kínai nép számára az amerikai katonai provokációk elleni harcában. Komoly figyelmeztetés ez az amerikai kormánykörök részére." Most pedig, amikor a tajvani vál* ság feszült napjai már messze mögöttünk vannak, a kínai kormány ennek homlokegyenest az ellenkezőjét állítja. „Még nagyobb ostobaság — írja szeptember 1-én kelt nyilatkozatában — az, hogy a szovjet nyilatkozat a szovjet nukleáris fegyver érdemei közé sorolja a kínai népnek azt a győzelmét. is, amelyet 1958-ban a tajVani tengerszorosban az amerikai imperializmus fegyveres provokációinak szétzúzásában aratott... bár akkor a tajvani tergerszoros térségében feszült volt ugyan a helyzet, de nukleáris háború kirobbantásának a lehetősége nem merült fel, és nem volt szükség arra, hogy Kina szovjet nukleáris fegyverrel kapjon támogatást. Minthogy mindez világossá vált a szovjet vezetők számára, kiálltak Kína mellett." A kínai vezetőknek, úgy látszik, rövid az emlékezőtehetségük. "Ügy gondolják, hogy a tényeket ma így, holnap úgy, holnapután pedig amúgy lehet értelmezni. Sajnos, a tényekkel való játszadozásnak ez a fajtája annak a harcnak megszokott módszerévé vált, amelyet a Kínai Népköztársaság vezetői folytatnak az SZKP és a többi marxista-leninista párt ellen. A rágalom és a hazugság azonban csak az ő tekintélyüket ássa alá, s mind nagyobb kétséget támaszt a kínai vezetők politikai céljait illetően. A dolog azonban nem szorítkozik csupán erre. Most, amikor az északamerikai imperialisták jól ismerik a szovjet rakétanukleáris védelem erejét, amely szilárdan véd! valamennyi szocialista ország biztonságát, a kínai vezetők kevésbé aggódnak a Kína ellen irányuló amerikai agresszió lehetősége miatt. Ilyen körülmények között úgy vélik, megengedhetik maguknak azt, hogy kigúnyolják a Szovjetuniónak a tajvani válság idején tett lépéseit, amelyekért pedig akkor ők maguk forró köszönetet mondtak. A kínai vezetők szeptember 1-én kelt nyilatkozatukban most azt mondják: „Nos hát, szovjet vezetők, védelmezzetek csak bennünket nukleáris fegyveretekkel, de ml akkor is bírálni fogunk benneteket." Önkéntelenül is eszébe jut az embernek egy régi orosz közmondás: „Ne köpj a kútba, mert innod kell belőle!" A kínai kormány nyilatkozatában szerepel egy-olyan elképesztő állítás is, amely megérdemli, hogy idézzük: „Igaz, ha a szovjet vezetők valóban követnék a proletár nemzetköziség elveit, Kínának nem kellene gondolkodnia a nukleáris fegyver előállításának szükségességén. Igaz azotiban az is, hogy ha a szovjet vezetők valóban követnék a proletár nemzetköziség elveit, nem lenne semmi okuk megakadályozni azt, hogy Kína nukleáris fegyvert állítson elő." Hiszen a közmondás ts úgy tartja: (Folytatás a 6. oldalon)' 1963. szeptember 24. * (Jj SZÖ 5