Új Szó, 1963. augusztus (16. évfolyam, 210-240.szám)

1963-08-31 / 240. szám, szombat

A hallgatás dramaturgiája ISMERETES, hogy a képkompozícló lehetőségei viszonylag milyen szűk korlátok között mozognak a televízióban. A közeli felvételek, amelyek a filmen rendkívüli erővel emelnek ki, tesznek hangsúlyossá egyes képeket, a televízióban szinte állandó, megszokott forma. Szükség van tehát valamire, ami az Indőnkénti hangsúlyt helyettesíti és a nézőt arra készteti, hogy a cselekmény legfeszültebb pillanataiban a hős lelkldletére irányítsa minden figyelmét. Talán a hős belső monológja ez? Talán a szerző kommentárja? Talán. De az is lehetséges, hogy mind a hősnek, mind a nézőnek a hallgatása bizonyul ilyen emocionális erejűnek a képernyőn. Erre csak az új művészet gyakorlata adhatja meg majd a választ. A televízió nyelve nem azonos a film nyelvével. A film művészi próbálkozással: a sztereofilm, a széles vászon, a cinerama magától értetődően távol esnek a televízió problémavilágától. De legtöbbször a közönséges, keskeny formájú vászon számára felvett filmek — tehát azok, amelyeknek méretarányai azonosak a TV képernyőjével — sem válnak be a televízióban. Némely film kinematográfia! megoldása, amely a filmvásznon hatásos, a TV-nézőt hide\ gen hagyja. Csak értelmünkkel követjük: mi az, amit mutatnak nekünk, de arra, ahogy mutatják, nem is leszünk figyelmesek. Az új művészet követelő parancsa, hogy keressük meg és teremtsük meg speciális nyelvét. Ottörő munkát végzett ezen e téren Mark Orlov, a Szovjetunió Központi Televíziójának rendezője. Határozottan, sőt, polemikus éllel lemondott minden segédeszközről. Nem használt díszleteket, mellőzte a napi élet apró részleteit, a képernyőn nem láttunk egyebet, mint egy semleges hátteret és a szereplőt. Csak ritkán léptet fel partnert. A néző egészítse ki a maga fantáziájával a színteret, a körülményeket, az ábrázolásból kimaradt részleteket. Így a néző az előadás aktív társszerzőjévé válik. De nem egyedül ez a fontos. A TELEVlZIÖ ereje a közvetlen kontaktusban rejlik: A képernyőn látható emberi lény egyenes kapcsolatában a nézővel. A „félre" mondott szöveg (amelyről azt mondják, hogy nincs helye a filmművészetben) a TV-néző számára teljesen elfogadható. Ilyenkor a néző válik a szereplő partnerévé. Orlov hősei a képernyőről mintegy párbeszédet folytatnak a nézővel, közlik vele gondolataikat, érzéseiket, lelki élményeiket. És a néző ezt őszinte feszültséggel hallgatja. De mégis, lassanként valamiféle elégedetlenséget kezdünk érezni. A formának ez a szigorú kiélezettsége, ez a hangsúlyozott aszkétizmus rendkívül drámai, mély, nagy gondolatokkal és szenvedélyekkel teli tartalmat, bonyolult „belső cselekményt" követel. Ezt a követelményt O'rlov egyébként érdekes televíziós filmjei nem mindig tudják teljesíteni. Nem futja a „lelki dinamikából". Márpedig enélkül Ilyen fukar eszközökkel nem jön létre a teljes értékű mű a televízió képernyőjén. Ennek az oka abban rejlik, hogy a választott forma nem felel meg az irodalmi anyagnak. Amikor pedig az e nyomon Induló TV rendezők megkísérelték gazdagítani a látnivaló elemet, csak még inkább előtűnt a figurák színtelensége. A fejlődés útját kereső televízió a

v filmhez folyamodott segítségért. Alov és Naumov a Moszfilm műtermében egész estét betöltő televíziós filmet forgatott „A pénz" címmel. A forgatókönyv Albert Maiz amerikai író három novelláján alapult. A film sok A TV-játék problémái vitára adott alkalmat. Nem akarunk itt a film érdemeire és hibáira, kitérni, megelégszünk egy tanulságos részlettel a „Játék" című novellából véve. Ez a novella egyszerű és Igen drámai. A kétségbeesett állapotba jutott munkanélküli elküldi kisfiát, hogy lopjon egy üveg tejet éhes hügocskájának. A szerzők nem dolgoznak semleges, vagy jelzett hátterekkel. A bérkaszárnya udvara, az utca teljes filmszerű realitással épül fel. A közeli felvételek számát, a vágás módját illetőleg sem térnek el nagyon a filmszerűtől; talán csak a ritmus lassúbb valamivel. És mégis, a novella egésze sajátosan televíziószerű. Mi ennek a titka? Nyilván az, hogy a szerzők rendkívüli figyelemmel kísérik hőseik legkisebb lelki rezdüléseit ls. A novella hosszú hallgatással kezdődik. Még semmit sem tudunk a küszöbön álló történésekről. Csak két emberi alakot: egy nagyot és egy kicsit — apát és fiát — látunk. A kamera minden mozdulatukat követi, amint a szennyes, roszszul világított udvaron némán mozognak. A nézőt lassan nyugtalanság keríti hatalmába. Megértjük, hogy ezt a két embert bonyolult és tragikus kapcsok fűzik egymáshoz; megértjük a dráma közelségét. Már teljes figyelmünket leköti a kép, szinte félünk, hogy elmulasztunk egy-egy mozdulatot, a figurák első megszólalását. Akaratlanul ls arra kell gondolnunk: hátha a hallgatás a TV-játék legdrámaibb kifejező eszköze? Hátha ez váltja ki ugyanazt a hangsúlyozó hatást, mint a filmben a közeli felvétel? Igaz, hogy ehhez színészek kelleneK, akik (mint ebben a filmben Adrej Popov) tudnak „hallgatni". A TELEVÍZIÓ sajátosságai, jellemző kifejezőeszközei nagyon közel járnak a filmművészet legújabb kísérleteihez. Romm egy cikkében így nyilatkozik ezekről az új kifejezőeszközökről: „Megtanultuk, hogy aprólékos részletességgel kövessük az ember életnyilvánulásalt, felszabadítsuk a filmszereplőt a kellékek uralma alól, a maszk, a díszlet, az ügyesen kiagyalt, mesterkélt dialógus és a sablonos cselekmény nyomása alól..." Mindezek az új filmkövetelmények a lehető legközelebb járnak a televízió lehetőségeihez. Romm így folytatja: „Én például felteszem, hogy Lenin egy munkanapja, életének egy hétköznapja nagyon mély tartalmat adhat egy filmnek, még akkor Is, ha ezen a napon semmi különös nem történik. A néző csak azt látja, kl mindenkivel beszél Lenin a nap folyamán, milyen kérdéseket old meg, hogyan beszél, min és hogyan gondolkodik, ilyen vagy amolyan körülmények között mit cselekszik ..." Mialatt Romm ezt írta, e Központi Televízió éppen befejezte új televíziós filmjét, amelynek még a címe is azonos volt a felhozott példáéval: „Lenin egy munkanapja". GEIMAN RENDEZŐ 1921-ből választotta ki Lenin egy hétköznapját. Cselekménye ennek a TV-filmnek a szó megszokott értelmében nincs, mégis nagy a drámai hatása. A dramaturgiai forma: egyes találkozások és beszélgetések láncolata, amely összefüggő egésszé olvad össze. Ez a forma a televízió számára rendkívül alkalmasnak bizonyult. A TV-fll-m, hála Mazanov játékának is, általában sikerültnek mondható, mégsem nézhetjük el egy fontos hiányosságát: a szerzők nem merték kihasználni a hallgatás kifejezőerejét. Szakadatlanul hangot hallunk, a gondolkodás szünetei nagy feszültségükkel elmaradnak. így keresi a televízió a maga sajá tos nyelvét, sajátos műfajait. A keresés bonyolult, nem mindig vezet szabatos megoldásokhoz, sőt, gyakran egyszerűen hibás. Ebből a szempontból fontos szerep jutna a TV-kritikának. Talán soha olyan fontos nem volt, mint most, hogy mindent, ami valóban új, támogassunk akkor ls, ha még csak a bizonytalan tapogatózásig ls jutottunk el. A láratlan ösvényekről még nem tudjuk, melyik nő idővel széles országúttá. \ ÜGY LÁTSZIK, hogy a művészi TVjátékok legfőbb ereje: a néző rendkívüli közelsége a képernyőn lejátszódó eseményhez. Ha ehhez hozzájárul a szereplőkkel való „együttélése", akkor valósággal a történés részvevőjévé, egyben a dráma társszerzőjévé Is válik, pbben különbözik minden más eddig létező műfajtól. A televízió lerombolta a „negyedik falat", amely még mindig megvan a színházban, sőt a filmen ls. Minden eddigit felülmúló Intimitása, hitelessége, és az, hogy közvetlenül a nézőhöz, mint egyénhez fordul, megkülönböztetik a filmtől. A halkan kiejtett élőszó Intonációja egyre gazdagodik, egyre mélyebbre hat. A szó visszanyeri ősi jogát. A holnap televízlója így hatalmas lépésekkel fogja a művészetet tovább vinni évszázadok hosszű sorával ezelőtt megkezdett útján az emberi lélek legmélyebb, legfinomabb, legbonyolultabb érzelmeinek megismerése és művészi feltárása felé. •Ogy hisszük, hogy a televízió fejlődése folyamán, egyre közelebb jut az irodalomhoz. A könyv mindig egyénileg fordult az olvasóhoz. Színházat és főleg filme! egy ember számára el sem lehet képzelni. A hatáshoz elkerülhetetlenül szükséges a nézőtér közönsége. Ezeknek a művészeteknek nagysága részben abban rejlik, hogy nézők százait, ezreit kényszerítik egyide|űleg azonos átélésre. Ezzel azonban a könyv eddig egyedülálló egyéni voltáról le kell mondaniuk. Akarva-akaratlan, minden néző átveszi a szomszédjai reakcióját is; érzéseit a nézőtér érzése „korrigálja". A TV visszaadja a négyszemközöttiség élményét, amely eddig a könyv sajátossága volt. De ugyanekkor a televízió, természeténél fogva, a legkollektlvabb művészet ls. Szvetlov költő szavai szerint a „művészi alkotás ereje abban áll, hogy rengeteg sok ember, aki egymást nem is Ismeri, ha jó verset vagy prózát olvas, rendkívül közel jut egymáshoz". A televízió erejét is éppen ebben látjuk. Nincs még egy művészet ekkora közönséggel. És előrelátihatólag rövidesen lehetővé fog válni, hogy az egész világ minden embere ugyanabban a pillanatban egy és ugyanazt a művészi alkotást láthassa. A TV nemcsak az Információ hatalmas eszközévé válik, hanem az egész emberiség kölcsönös művészi megértésének eszközévé is. De egyúttal minden egyes ember egyéni, intim, feltehetőleg külön-külön Is mindenki szívéhez szóló művészet lesz. LEHET, hogy ebben a dialektikus ellentétben keresendő az a sajátosság, amely az új művészet fejlődését függetleníteni fogja idősebb testvéreitől. A jövő fogja megmutatni, így van-e. DONATOV—LEONTYEV KULTURÁLIS HÍREK Fiatal népi táncosok Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operáját filmre veszi fel Salzburgban a nyugatnémet TV. A premier december 22-én lesz. A zágrábi filharmonikusokat Mílan Horváth vezényli, a Kékszakállú herceget Norman Foster énekli. Jurij Gagarinnak, a világ első űrhajósának Ot a csillagokhoz című könyvét — harminchárom más művel együtt — a dél-afrikai kormány, mint „istentelent, rombolót és alkalmatlant" jelölt meg, ezért sem üzletben nem árusítható, sem a könyviárban nem tartható. A párizsi Notre Danie 800 éves jubileumának ünnepségeire nagy a készülődés. A gótikus művészet egyik legékesebb dokumentumát állványerdő veszi körül: tisztogatják a szentek, a démonok, a különös, torz állatok szobrait. Lemossák a színes üvegfestményeket. Az ünneplő kated• álisnak a Francia AkadSmia emléküléssel hódol. Az angol irodalomkritika problémáiról és nehéz helyzetéről külön számot adott kí a The Tlems Irodal(Tóth felvétele.) ml melléklete, a The Times Literary Supplement. A legnevesebb angol kritikusok mondják el véleményüket az angol Irodalom különböző kérdéseiről és azokról a nehézségekről, amelyek megítélése terén mutatkoznak. Az olasz színikritika elégedetlen az Idei színdarabokkal. Salvato Capeli Találkozás Bábéiban című drámáját sexualpatológiai esetnek nevezik. Carlo Terron A tigris barátnője — Ízléstelen giccs, hogyan cserél szeretőt egy anya a lányával. Eduardo Anton darabja mindvégig szelleonldSzés: egy menyasszony keresi meghalt vőlegényét. „Ez a készlet bizony nagyon sivár" — állapítja meg az egyik olasz kritikus. Bertold Brecht Kispolgári lakodalom című darabját 37 év után első ízben adják elő német színpadon. A darab előadási jogát a heidelbergi Városi Színház szerezte meg. A Miláno melletti lonatói vár múzeumából ellopták Dante Isteni színjátékának 1487-ből származó példányát, más értékes ősnyomtatványokat, érméket, kéziratokat és értéktárgyakat. É^^^^^^^ÄÄW^^Ä^a'h ÜSIS Milos Axman: KOMMUNISTÁK ú) könyvek * | II111•11 i 111III III 19 i IIB•IIIIII911IIIII11 f II11II11II

E•III!l1111III1111111IIIII1111II

M111II11II111111 Ismét nagy könyvszállítmányok érkeztek a könyvesboltokba. Az új kötetek között egyaránt sok a behozott és a hazai kiadású könyv. Alább a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Magyar Népköztársasság közös könyvkiadási egyezménye keretében megjelent kiadványok közül ismertetünk néhányat. Szabó Magda: Pilátus A mai magyar próza egyik legjelentősebb női művelőjének új kötete egy anya és leánya néma szembekerülését, kimondatlan konfliktusát, drámáját tárja fel. A könyv lapjain nyolc hónap története pereg le, amíg egy család eljut a széthullásig s egy jobb sorsra igazán érdemes, szeretetre méltó öregasszony a megdöbbentő pusztulásig... Az anya kisvárosi, a háztartás keretei között élő régi aszszonytlpus. Férje és a gyermeke jelenti számára a világot: a család az ő köre, a ház és a szomszédos kertek létének határai. Más, tágabb, változatosabb életszférák eszébe sem jutnak. Beszűkült tudat, elnyomott szellem, alacsony intellektus — gondolkodását behálózzák a régi szokások. Még a vonattól s a telefontól is fél: egy másik világ szülötte. Csak érzései fejlődtek ki: érezni, szeretni, ragaszkodni nagyon tud, — különösen egyetlen, áldozatosan felnevelt lányához. De ez a lány maga a hűvös, fölényes, magabiztos elrendezettség, a higgadt, józan tudatosság, a mértéktartó fegyelem, a logikusan, racionálisan érvelő agy, a fejlett, kiművelt értelem ... Tele akaraterővel, tervekkel, célokkál. Csak éppen érzelmetlen, indulattalan, közönyös: lekicsinyl!, megveti az érzelmi tényezőket ... Az életet matematikának tekinti, gyengédségre nem tart igényt: anyjában csak eltartandó személyt lát. Az anya és lánya: más életforma és belső világkép, kétféle látásmód, eltérő szokások, ízlés és életfelfogás. Még a főztjük is más. Otjaik párhuzamos egyenesként futnak ... Szabó Magda elmélyült gonddal, emberi melegséggel és plasztlcltással mintázza meg a szenvedő öregasszony alakját. Annyira, hogy néha már-már bele ls feledkezik portréjának megjelenítésébe: szinte együtt él, együtt lélegzik figurájával. Emberábrázolását s problémafelvetését egyaránt fokozott írói koncentráltság, összpontosító energia, belső művészi szenvedély jellemzi. A kötet nemcsak érdekes, de tanulságos olvasmány is. (302 oldal) (12,50 korona) Kormos István—Rab Zsuzsa: Ékes fehér hattyú Az orosz nép hétköznapjainak örömei-bánatai, a kisemmizett szegények évszázados gyötrelmei, haragos indulatai, az örök szerelem panasza és ujjongása, szilaj legények széles jókedve, erdei betyárok, hadbavonuló kozákok szomorú sorsa, a szülőföld olthatatlan szeretete szólal meg ebben a gazdagon illusztrált, nagyon megnyerő külsejű kötetben. Évszázadokon át alakultak, csiszolódtak az orosz társadalom mély rétegeiben az ős! dalok, balladák, ame lyek gyakran idézik emlékezetünkbe a ml dalainkat, hiszen ha más nyelven, más formában szólal is meg, a szegény nép szenvedése, öröme mindenütt egyforma. Az orosz népköltészet e gazdag gyűjteménye korra való tekintet nélkül mindenkihez szól, mindenkinek kedves olvasmánya lehet. (304 oldal) (17,80 korona) Szerelmes levelek Ez a gyűjtemény öt évszázad ismert szerelmes leveleit tartalmazza A könyv lapjain írók és költők, festőművészek, zeneszerzők, politikusok és színészek vallanak legbensőbb érzelmeikről, művészetükre, vagy egész életpályájukra döntő hatású kapcsolataikról. Százféle szín, százféle hangulat villan fel leveleikből, bár témája valamennyinek egy. Stendhal szerint: „Egyetlen szerelmes levélből jobban megismerhetjük íróját, mintha 20 évig élnénk mellette ..." Ha e megállapításban van is némi túlzás, az e kötetben található levelek nagyban hozzájárulnak a levélírók érzelmi világának közelebbi megismeréséhez. A 15 fordítót felvonultató gyűjtemény Pintér József munkája. (4B0 oldal (19,50 korona) Hemingway: Búcsú a fegyverektől Hemingway könyve halk szűkszavúságában is éles hangú tiltakozás a háború ellen, amelyből valamennyi hadviselő fél katonái hamar kiábrándultak. Ez a könyv az írásművészet szempontjából is igen jelentős: nagyfokú tömörség és puritán egyszerűség jellemzi. A magánember áll Itt szemben a háború gépezetével. A regény egyik főhőse amerikai fiatalember, aki Rómában építészetet tanul és a háború kitörésének mámoros hangulatában • önként beáll az olasz hadseregbe. Másik hőse angol ápolónő, aki az olasz front mögött egy kórházban dolgozik. Kettőjük közt szövődik az a nagy szerelem, amelynek végtelenül őszinte történetét — kezdetétől egészen tragikus végéig — mélységes líra hatja át. A Búcsú a fegyverektől a világirodalom egyik legszebb szerelmi regénye. Felejthetetlenül kimagaslik belőle a szerelméért minden áldozatra kész asszony megindító alakja. (360 oldal) (16 — korona} Jack London: Három kisregény London leghíresebb három kisregényét tartalmazza ez a kötet (A vadon szava, A beszélő kutya, Országúton). Mindhárom írásának — mint London egész életművének — legfőbb vonása a kaland. Az a kaland, amelyben nekünk olvasóknak nem lehet részünk, de visszafojtott lélegzettel kísérjük végig alakjait tájakon és eseményeken: tájakon, ahol az író jár, eseményeken, melyeknek tanúja, vagy néha részese volt. Jack London hányatott fiatal éveiben alaposan megismerte az amerikai munkások, kisemberek küzdelmes életét s azt novelláiban és regényeiben meggyőző művészi erővel ábrázolta. Eden Martin című önéletrajzi műve, Vaspata című utópisztikus regénye és számos más írása a burzsoá társadalom kíméletlen leleplezése. London úgyszólván mindegyik művében érdekes, realista képet fest a csavargók életéről. « A többnyire egzotikus, sarkvidéki, vagy tengeri környezetben lejátszódó kalandregényei és novellái, amelyekben az ember és a természet küzdelmét, a tengerészek életét, a gyarmati népek képtelen sorsát ábrázolja: — igen népszerűek, éppúgy mint kutyatörténelel. Regényei közül a legnagyobb sikert a most megjelent A vadon szava érte el. A milliók könyve sorozatban megjelent kötet írásait Réz Ádáin és Szász Imre fordította magyarra. (436 oldal) (20,50 korona) (zsaj ÜJ SZÖ 8 * 1963 augusztus 31.