Új Szó, 1963. augusztus (16. évfolyam, 210-240.szám)

1963-08-22 / 231. szám, csütörtök

Ä SZOVJET KORMÁNY NYILATKOZATA (Folytatás az X. oldalröl) akkor mindez hozzájárulna a béke megszilárdításához. Hogyan is van ez — mondják —, hisz az egyezmény nem tiltja meg az Egyesült Államoknak, hogy föld­alatti nukleáris kísérleteket valósít­son meg és növelje nukleáris fegy­verkészletét. Először is: az egyez­mény aláírása előtt sem akadályoz­ták az Egyesült Államokat ilyen irá­nyú tevékenységében, úgyhogy itt nem változott meg semmi. Másod­szor: az egyezmény a Szovjetuniónak sem tiltja meg, ha ez szükséges lesz, földalatti nukleáris fegyverkísérlete­ket végezzen és emelje nukleáris fegyverkészletét, vagy hogy ezeket a fegyvereket felhasználja az imperia­lista agresszorok ellen, ha ezek új háborút robbantanának ki. A hely­zet mindkét oldalon egészen egyfor­ma, és a klnal vezetők ugyanúgy, mint az Egyesült Államok vezetői nagyon jól tudják, hogy a Szovjet­uniónak nincs szándékában egyolda­lúan letenni a fegyvert az imperializ­mus előtt. A Kínai Népköztársaság kormányá­nak vezetői azt akarják bebizonyíta­ni, hogy a szovjet kormány azzal, hogy a nukleáris fegyverkísérletek beszüntetésének kérdésében azelőtt más álláspontot foglalt el, — ame­lyet nagylelkűen ők is helyesnek tar­tanak — mint most és ezzel halálos bűnt, majdnem árulást követett el. Igen, a Szovjetunió álláspontja a nukleáris fegyverkísérletek beszünte­tésének kérdésében nem merev, a nemzetközi erőviszonyok változása során alakult ki, tekintettel a Szov­\ jetunió és az összes szocialista ál­lam védelmi erejének növekedésére, és mind arr*, amit rendszerint a nukleáris korszak realitásának neve­zünk. Néhány évvel azután, hogy az Egyesült Államokban feltűntek a nukleáris fegyverek, amikor az Egye­sült Államok nukleáris monopólium­mal rendelkezett és ezért a szocia­lista országok biztonsága veszélyben volt, a szovjet kormány abból indult ki, hogy a legfontosabb feladat meg­fosztani az Egyesült Államokat ettől az elunytől. Ezt a célt a nukleáris fegyvere 1' teljes betiltásával lehetett volna elérni, ami azt jelentette vol­na, hogy elvegyék a fegyvereket az akkoriban egyetlen nukleáris hata­lomtól, az Egyesült Államoktól. Nyil­vánvaló, högy a nukleáris fegyver­kísérletek betiltása a fegyver meg­semmisítése nélkül nem felelhetett volna meg akkoriban a szocialista országok érdekeinek. Ez a tilalom megakadályozta volna, hogy a Szov­jetunió nukleáris fegyvereket gyárt­son, s egyúttal megerősítette volna az amerikai nukleáris monopóliumot. A helyzet azonban megváltozott. Az amerikai nukleáris monopóliumot megtörte a szovjet nép és a szovjet tudósok igyekezete, megteremtettük saját nukleáris fegyvereinket. Ilyen körülmények között új megvilágítás­ban tűnt fel az atomfegyver-klsérle­tek betiltásának kérdése. A jelen Idő­szakban az újabb nukleáris kísérle­tek csak fokozhatják a nukleáris fegyverkezési lázt és ez nem érdeke a szocialista országoknak, sem a többi békeszerető országnak. Tekintettel a körülményekre, a szovjet kormány tovább folytatta a harcot a leszerelésért, a nukleáris fegyverek megsemmisítéséért és tel­jes betiltásáért és 1956-ban javasla­tot terjesztett elő a nukleáris fegy­verkísérletek beszüntetésére, anél­kül, hogy • egvárná a leszerelés kérdésének megoldását. Az adott kö­rülményekben ez az álláspont helyes volt, és ugyanúgy megfelelt a szocia­lista országok és a béke érdekének, mtnt ahogyan az előző korszakban helyes volt az előbbi álláspont. Hangsúlyoznunk kell, hogy a szov­jet kormány akkori javaslata szerint ugyanazon az alapon kellett volna megoldania ezt a kérdést, mintaho­gyan most megoldották. A nukleáris hatalmak akkor légköri és víz alatti kísérleteket valósítottak meg, másfaj­ta kísérleteket még nem ismertek s ezért csak a légkört és a víz alatti kísérletekről volt szó. Az augusztus 5-én aláírt egyezményben a világűr­rel bővült a nukleáris kísérletek ti­lalma. A különbség tehát abban van, hogy 1956-ban az Egyesült Államok nem fogadta el javaslatunkat, míg 1963-ban elfogadta, s nem is az ere­deti hangzásban, hanem kibővítve a világűrbéli atomfegyverkísérletek be­tiltásával. Ami a földalatti atomfegyver-kísérle­teket illeti, ez a kérdés nem 1958-ban keletkezett, mivel ezen az időben még nem végeztek Ilyen kísérleteket, csak később, amikor az Egyesült Államok a föld alatt kezdte kipróbálni nukleáris fegyvereit. Természetes, hogy ettől az időtől kezdve a szovjet kormány a föld­alatti nukleáris kísérletek betiltásáért ls harcolt. Tekintettel a helyzetre, a Szovjetunió­nak s az egész világnak a háromfajta nukleáris fegyverkísérlet betiltása és a további zabolátlan, korlátozatlan nukleá­ris fegyverkísérletek versenye között kellett választania. Es az, hogy most egyezményt kötöttek a háromfajta kí­sérlet betiltására és ezzel megoldották a probléma legnagyobb részét — az a nemzetek, a békeszerető erők és a bé­kés politika sikere. A kínai vezetők fennakadnak azon, hogy a három nagyhatalom moszkvai tárgyalása előtt, egy vagy egy és fél hónappal a szovjet kormány mindennemű nukleáris fegyverkísérlet betiltását hang súlyozta. Minden ésszerűen mérlegelő politikus és diplomata számára világos, hogy a tárgyalás folyamán minden tárgyalófél a maximumot akarja elérni. Ezért a maximumért — az összes nuk­leáris fegyverkísérlet betiltásáért — harcoltunk, de a mai időben ez nem volt lehetséges. És ezért a Szovjetunió beleegyezett a részleges atomcsend­egyezmény megkötésébe. Természetes, hogy a szovjet kormány nem csökkenti ezentúl sem igyekezetét a földalatti atomfegy verkísérletek betiltásáért. A szovjet kormány figyelmeztette a Kínai Népköztársaság kormányát arra az igazságéra, hogy az élet nem topog egy helyben, hogy a tudomány és a techni ka gyorsan fejlődik, és az, ami tegnap még elfogadhatatlan volt, ma már hasz­nos, sőt nagyon hasznos is lehet. Ezt bizonyos — nagyon jelentős — tények bizonyítják, a szuvjet kormány olyan fontos Intézkedései, melyek a Szovjet­unió védelmi képességét és a szocialis­ta országok biztonságát szilárdítják. Ezek az intézkedések, melyekhez a leg­újabb típusú nukleáris fegyverekkel vég­zett kísérletek is tartoznak, beleszámít va a világ legerősebb fegyvereit, meg­bízhatóan szavatolják a szocialista rend­szer biztonságát. A klnal vezetők azzal, hogy azt hangoztatják, miszerint a hely zet nem változott meg az utóbbi évek­ben, de a Szovjetunió politikája az atom­fegyver-kísérletek kérdésében megválto­zott, arra kényszerítik a Szovjetuniót, hogy szemléltetően bebizonyítsa, milyen változások mentek végbe nukleáris fel­készülésében az utóbbi évek során. Ez lényegében annak a követelése, hogy a Szovjetunió tárja fel védelmének titkait. Erről csak egyet mondhatunk: azt hir­detik, hogy meg akarják szilárdítani a szocialista országok védelmi erejét, de a valóságban hajlandók az imperialista reakció kezeire játszani. A klnal veze­tőknek tudniuk kellene, hogy egyes ha­talmak katonai vezérkaraiban és az agresszív ' katonai tömbökben másról sem álmodoznak, mint arról, hogyan szerezhetnének megbízható értesülése­ket a szovjet nukleáris és rakétafegy­verekről. Ha a kínai kormány valamilyen okok­ból igazán bizonytalannak érzi magat. figyelmei fordíthatna legalább az Egye­sült Államok vezető katonai személyi­ségeinek nyilatkozataira. Egyesült Államok vezérkari főnökei minapi nyi­latkozataikban egyhangúlag kénytele­nek elismerni a Szovjetunió nukleáris erejét. Ezek a nyilatkozatok sokat je­lentenek, főleg akkor, ha tudjuk, hogy az imperialisták csak akkor ismerik el a szocialista országok sikereit, ha a tények kényszerítik őket erre. A Kínai Népköztársaság kormánya képviselőjének augusztus 15-i nyilatko­zata azt bizonyítja, hogy a kínai vezetők felháborodtak, mert a Szovjetunió nem bocsátotta Kína rendelkezésére az atom fegyverek prototípusait. Mindez olyan benyomást kelt, mintha éppen ez Indo­kolná a Kínai Népköztársaság vezetői­nek támadásait a Szovjetunió feszültsé­get enyhítő külpolitikai lépései ellen, főleg pedig támadásaikat az atomcsend­egyezmény ellen. A helyzet úgy alakult, hogy a szo­cialista országok közül csak a Szov­jetunió gyárt nukleáris fegyvereket. A Szovjetunió azonban egész külpo­litikájával azt bizonyltja, hogy atom­hatalmával a világ szocialista orszá­gainak érdekeit, a szociális és nem­zeti felszabadításért küzdő országok érdekeit védi. Ha az atomfegyverek­kel rendelkező államok tábora egy, vagy néhány szocialista országgal bő­vül, ez nem befolyásolja lényegesen a szocialista tábor védelmi erejét. Persze csak akkor, ha a szocialista tábort egységesnek tekintjük. Ezzel szemben minden olyan kapitalista ál­lam, mely atomfegyverekhez jut, fo­kozza a nukleáris háború veszélyét. Olyan lehetőség, hogy emelkedjék a szocialista nukleáris hatalmak száma, de az imperialista táborban a nuk­leáris fegyverekkel rendelkező orszá­gok száma ne változzék — nem lé­tezik. Ilyen feltevésen nem építhe­tünk légvárakat. Naiv lenne azt feltételezni, hogy más politikát lehet megvalósítani Nyugaton és mást Keleten és hogy lehetséges, hogy az egyik oldalon Nyugat-Németország atomfelfegyver­zése ellen harcoljunk, és ellenezzük a nukleáris fegyverek terjesztését, míg a másik oldalon ugyanabban az időben Kína rendelkezésére bocsás­suk ebeket a fegyvereket. Nem, ez a politika ireálls, az élet­től elvont lenne. Ha a szocialista országok arra az útra térnének, mely­re a kínai vezetők akarják csábítani, kétségtelen, hogy a nyugati hatalmak ugyanilyen módon felelnének. Hiszen számos tőkés oršzág rendelkezik atomfegyverek gyártásához szükséges gazdasági és műszaki alappal. Ez az egész nukleáris fegyvertár a NATO, CENTO és SEATO közös fegyvertárá­hoz tartozna és a szocialista orszá­gok ellen állna Csak azok. aki­ket az atomfegyverek utáni vágy teljesen elvakít, nem látják ős nem értik ezt meg. fia a Szovjetunió nem harcolna ha­tározottan az atomfegyverek terjesz­tése ellen, akkor a nyugati milita­rista erők, a nyugatnémet revansisták már sokkal közelebb állnának céljuk hoz. A szovjet kormány egyértelműen ellenzi a NATO sokoldalú atomhad­ereje kialakításáról szóló tervet, s ezeket a terveket határozottan el­ítéli. Illetékes külpolitikai akciókat valósítottunk meg, hogy bebizonyít­suk a világ előtt, milyen veszélyes ez a terv. Nyugat-Németország atom­felfegyverzését semmilyen formában sem szabad megengedni, mivel ezek a fegyverek egy olyan állam kezében, melynek külpolitikája revansista cé­lokat követ és az európai államha­tárok revízióját követeli, egy új vi­lágháború veszélyének lényeges nö­velését jelentenék. A kínai vezetők azt állítják, hogy a Szovjetunió a valóságban nem ellenzi a nyugatnémet militaristák atomfelfegyver­zését. Ezt az állítást csakis rágalomnak minősíthetjük. A Klnal Népköztársaság kormányának augusztus lS-i nyilatkoza­tában kifejtett álláspontot csak úgy ele mezhetjük, hogy a kínai vezetőket nem érdekli az atomfegyverek terjesztése a kapitalista országokban, csak azt akar­ják, hogy saját kezükbe kerüljön az atombomba. Be kell vallanunk, hogy a Klnal Nép­köztársaság a jelen időszakban nincs felkészülve az atomfegyverek nagybani gyártására. Ha a Kínai Népköztársaság­nak sikerülne két vagy három bombát előállítania, ezzel még nem oldanák meg a kérdést, de gazdaságát végtelenül legyöngítené. A saját tapasztalatunkból tudjuk, mibe kerül az országnak és a népnek a védelem jelenlegi szükségle­teinek megfelelő színvonalon nagyban atomfegyvereket gyártani. Mi azonban kénytelenek voltunk atomfegyvereket gyártani, hogy ellent állhassunk az im­perialista tábornak, mely már rendelke­zett Ilyen fegyverekkel. A Kínai Nép köztársaság azonban támaszkodhatna azokra a védelmi eszközökre, melyeket a szovjet nép alkotott és amelyekkel megbízhatóan a szocialista rendszer vé deltnét szolgálja. Ezért a Kínai Népköz­társaság legésszerűbb politikája az adott feltélelekben az lenne, ha lehetőségei­nek megfelelőbb módot választaná a gazdaság, tudomány, technika és mező­gazdaság fejlesztésére törekedve, s ez­zel hazzájárulna a kínai nép életszínvo­nala emeléséért folytatott harchoz és kielégíthetné a nép időszerű szükségle telt. Tudjuk, hogy a klnal nép helyzete nem a legkönnyebb és ezért a kínai ve zetok ilyen politikája nagyon sokat se gítene a kínai népnek és az egész világ helyesen értékelné és értelmezné az ilyen irányzatot. . Feltételezzük, hogy a Kínai Nép­köztársaságnak sikerül néhány atom­bombát előállítania. De hány ilyen bombát irányíthatnak az imperialisták ebben az esetben a Kínai Népköztár­saság ellen? Nyugodtabbak lesznek a kínai képviselők, ha saját atombom­bával rendelkeznek? Ha Nyugaton fokozódna az új háború veszélye — és biztos, hogy az atomfegyverek to­vábbi terjesztése a kapitalista orszá­gok között ezt eredményezné — ak­kor Kína aligha érezhetné magát biz­tonságosabban, mint ma. A kínai vezetők mindenképpen szi­dalmazzák a Szovjetuniót, hogy atom­fegyverekkel rendelkezik, míg a Kí­nai Népköztársaság nem. De a Kínai Népköztársaság vezetői kijelenthe tik-e őszintén, kezüket a szívükre té­ve, hogy a Szovjetunió nukleáris ere­je nélkül, mely már több éven ke­resztül az összes szocialista ország érdekét szolgálja, a szovjet békepoli­tika nélkül, Kína foglalkozhatna-e nyugodtan gazdasági és állami építé­se kérdéseinek megoldásával? Nem. A Kínai Népköztársaság vezetőinek be kell ismerniük, hogy az olyan fényűzést, mint az atomcsend elleni nyilatkozatuk, a Szovjetunió és az SZKP elleni támadásaik, csak azért engedhetik meg maguknak, 'mert a Szovjetunió és az egész szocialista rendszer védi Kína biztonságát. Az összes szocialista ország, tehát a Kínai Népköztársaság is — bár ve­zetőik éppen az ellenkezőjét állítják — védelmükben a Szovjetunió nuk­leáris hatalmára támaszkodnak, mert ez tartja vissza a nyugatt hatalmak agresszív köreit. A kínai vezetők azt állítják, hogy a Szovjetunió csak saját jólétével törődik és az atomcsendegyezmény megkötésével a nyugodt percekért való hajszában má sokat több évi nyomorra akar ítélni. Ha a nyugalom alatt a Kínai Népköz­társaság kormánynyilatkozatának szerzői azt értik, hogy nem lesz háború, akkor mindig az ilyen nyugalomért harcoltunk és harcolunk is. Ha a kínai vezetők kétségeket akarnak ébreszteni afelől, hogy a Szovjetunió továbbra is a békét, a szocialista rendszer országainak biz tonságát akarja védeni — és a nyilat kozat szerzői nyilván ezt akarják — ez nem sikerül nekik. A nemzetek soha sem felejtik el, hogy a legkritikusabb pillanatokban, amikor az agresszív körök a háború peremére sodorták a világot, a Szovjetunió habo zás nélkül helyezte a mérlegre egész nemzetkőzi tekintélyét, egész katonai erejét, hogy megállítsa az agresszort, aki kis, vagy nagy országra, távoli, vagy közeli népre emelte kezét. Így volt ez a szuezi válság Idejében. 1958 ban a szíriai és iraki események Idejében. Így volt ez, mikor feszültség keletkozett a Tajvani-öbölben — és ezt nem feledhetik el a kínai vezetők sein és a klnal nép sem. így volt ez a ka­ribi válság idejében, amikor a Szovjet­unió rakéta- és nukleáris erejével véd­te a forradalmi Kubát. A kínai vezetők talán ezeket az időszakokat a nyugalom perceinek tartják. Bátran kijelenthetjük, hogy ezzel kívüIUk senki sem ért egyet. A szovjet kormánynak ezekben az ak dóiban a valódi proletár internaclona lizmus nyilvánult meg, mégpedig nem olyan, amelyről Pekingben beszélnek, s amely miigött a hangos jelszavakon és a semmitmondó határozatokon kívül nem áll semmi. Nem hallgathatunk arról, hogy a Kínai Népköztársaság kormánya sem­mibe vette szövetséges kötelezettségét és visszaélt a szocialista országok köz­ti kapcsolatok bizalmas jellegével, amikor titkos dokumentumokat Ss in­formációkat tett közzé, melyek a szo­cialista országok védelmét érintik. Ráadásul a tényeket célzatosan és megmásított formában ismertette. A szovjet kormány nem süllyedt olyan mélyre, hogy ő is erre az útra tér­jen és leleplezze a szocialista orszá­gok védelmét illető tényeket. A Szov­jetunió kormánya kénytelen kijelen­teni, hogy a Kínai Népköztársaság kormányának ilyen lépései után alig­ha hiszi el valaki nyilatkozatai őszin­teségét és ismerteti vele a vádelmét illető adatokat. Természetes, hogy a szovjet kormány levonja ebből a kö­vetkeztetést. A kínai vezetők nyilatkozataiban egyre nyilvánvalóbb az az igyekezet, hogy az egész világ nevében akar­nak beszélni, tehát a Szovjetunió, a szocialista országok és a fiatal afri­kai, ázsiai és latin-amerikai országok nevében is. A szovjet emberek azon­ban felháborodva kérdik, ki jogosí­totta fel a kínai vezetőket, hogy a ml nevünkben, a szovjet kormány, kom­munista pártunk nevében nyilatkoz­zon arról, mi felel meg és mi nem felel meg érdekeinknek? Mi nem jo­gosítottuk fel érre és nincs is szándé­kunkban erre feljogosítani őket. Ki jogosította fel a kínai vezetőket ar­ra, hogy a többi szocialista ország nevében beszéljenek? MegkérdeztSk talán a lengyelektől, a németektói, a csehszlovákoktól, a románoktól, bolgároktól, magyaroktól, jugoszlá­voktól, mongoloktól, hogy milyen az álláspontjuk a nukleáris fegyverkí­sérletek betiltásával kapcsolatban? Nem. Nem kérdezték meg ezektől az országoktól, milyen az álláspontjuk. Ha a Kínai Népköztársaság vezetői nem is beszélnek erről nyíltan, de a Kínai Népköztársaság kormánya két nyilatkozatának tartalmából nyilván­való, hogy szerintük nem a nukleáris fegyverkísérletek beszüntetése, de újabb légköri, kozmikus, vízalatti kí­sérletek megvalósítása felel meg a nemzetek és a béke érdekeinek. En­gedjék meg, hogy megkérdezzük, hol, mikor Ss melyik nemzet fejezte ki óhaját, hogy radioaktív levegőt akar lélegezni, radioaktív sugárzással fer­tőzött élelmiszert akar enni? Ilyenről nem tudunk Azt sem tudjuk, hogy a kínai nép kijelentette volna: Igen, folytassák tovább az atomfegyver­kísérleteket, mert beleegyezünk abba, hogy a radioaktív h.ulladék mérgezze meg vérünket, behatoljon csontjaink­ba és számunkra és gyermekeink szá­mára gyógyíthatatlan betegségeket okozzon. Hogy a kínai nép ilyesmit mondott volna, arról nem hallottunk. Minden kommunistának és leninis­tának elleneznie kell az ilyen állás­pontot a termonukleáris háborúval szemben: „Ha elpusztul az emberiség fele, ha elpusztul 300 millió kínai, nem baj. Az Imperializmust eltipor­juk a földön és romjain, azok, akik életben maradnak, állítólag gyorsan ezerszer magasabb civilizációt épít­hetnek" És mégis vannak ilyen nézeteknek védelmezői. Éppen a kínai veze­tők helyezkednek gyakran ilyen ál­láspontra. Ha a Kínai Népköztársaság kormánya nem két, hanem százkét nyilatkozatot tenne arról, hogy első­rendű óhaja az atomfegyverek betil­tása és megsemmisítése, hogy éjjel­nappal a nemzetek érdekeire gondol, akkor sem mossa le magáról a szé­gyent azért, hogy hajlandó volt az emberek százmillióit, tehát a kínaia­kat is feláldozni a termonukleáris háborúban. A Kínai Népköztársaság kormánya utolsó atomcsendegyez­mény-ellenes nyilatkozatával- újból bebizonyította, hogy külpolitikájában marxista—leninista ellenes, emberte­len tézisekre támaszkodik. Ki kérdezte meg a kínaiaktól, aki­ket eleve halálra ítéltek, hogy egyet­értenek-e azzal, hogy a nukleáris háború kazánjának fűtőanyagává vál­janak, hogy megengedik-e a Klnal Népköztársaság kormányának, hogy még életükben készítse elő temetSsü­ket? Még egy további kérdés merül fel. A kínai vezetők feltevése szerint a termonukleáris háborúban Kína la-, kosságának körülbelül a fele pusztul-' na el. Hány ember pusztul el akkor olyan országban, ahol nem több száz millió ember él, csak tíz millió, vagy csak néhány millió? Nyilvánvaló, hogy az emberiségnek abba a felébe, melyet a klnal vezetők, hajlandók kitörülni az élők sorából, egész országok, egész nemzetek ls beletartoznának, Ki jogosította fel a kínai vezetőket, hogy döntsenek ezen nemzetek sorsáról, az ő nevükben be­széljenek? Ha Pekingben hajlandók feláldozni országuk lakosságának felét, az em­beriség felét, akkor a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizott­ságának és a szovjet kormánynak nemcsak a Szovjetunió lakosságának a fele kedves, de minden egyes szov­jet ember Slete és hasonlóan a többi nemzet sorsa sem közömbös előtte. Pártunk Központi Bizottsága és a szov­jet kormány elsőrendű kötelességének tartja, hogy a szovjet nép számára tartósan békés feltételeket biztosít-; son a kommunista társadalom kiépí-i tése tervének teljesítéséhez. A Szov­jetunió külpolitikája azt a célt szol-! gálja, hogy megakadályozza az impe­rialistákat termonukleáris háború ki-i robbantásában. Ebben látjuk nem­zetközi kötelességünket az egész világ dolgozóival szemben. Népünknek nem kell másoktól ta­nulni a bátorságot. Amikor meg kel­lett védeni az Igazságot, a szabadsá­got, a haza függetlenségét, meg kel­lett védeni Október vívmányait, a szovjet nSp fegyvert ragadott és élet­halál harcban eltiporta az agresz­szort. A kínai vezetők úgy igyekeznek jel­lemezni a helyzetet, mintha a leigá­zott ázsiai, afrikai és latin-amerikai országok nevében beszélnének Távol­ba Intézett felhívásukban erősen ér­ződik a demagógia és a kalandorság. Azt a nézetet akarják rákényszeríteni az ázsiai, afrikai és latin-amerikai országokra, hogy az atomcsendegyez-: mény és a nemzetközi feszültség eny-i hítéséhez vezető lépések akadályoz-: zák nemzeti felszabadító harcuk fej-* lődését. Az Ilyen állítás — csalás. A nemzeti felszabadító mozgalom sorsának összekötése a nemzetközi feszültség kiéleződésével, amint ezt a kínai vezetők teszik, a halál utáni szabadság ígéretét jelenti. A kínai vezetőknek senkit sem sikerül olyan útra csalni^ mely szakadékba torkol­lik. Azt, hogy milyen összeegyeztet­hetetlen a kínai vezetők álláspontja ezen országok érdekeivel, az is bizo­nyltja, hogy az atomcsendegyezmény elleni támadásaik ellenére számos, ázsiai, afrikai és latin-amerikai or­szág csatlakozott az egyezményhez. Eddig még nem hallottunk semmit arról, hogy ezek az országok a Klnal Népköztársaság kormányának állás­pontját támogatnák. Az atomcsendegyezmény elleni kam­pányt Pekingben arra is kihasználják, hogy terjesszék azt a nézetet, hogy Ázsia, Afrika és Latin-Amerika érdekei egységet alkotnak. A kínai vezetők né­hány ázsiai, afrikai és latin-amerikai ország egyes vezetőinek nemzetiségi hangulatára számítanak és tüntetőleg hangoztatják a három kontinens érde­kelnek egységét anélkül, hogy egy szó­val is hangsúlyoznák a szocialista or­szágok é> a világ forra&alml munkás­mozgalmával való szolidaritásuk meg­erősítésének szükségességét. Kinek más­nak, ha nem az Imperialistáknak felel meg ez az irányzat? Az ad-Ut feltételek mellett, amikor továbbra ls fennáll a veszély, hogy a legagresszívebb Imperialista erők termo­nukleáris világháborút robbantanak ki, de amikor egyidejűleg hatalmas erő létezik, mely meg tud|a akadályozni a háborút és az agresszív körök igyeke­zetét, különösen fontos, hogy a nemze­tek helyesen tájékozódjanak a további harcban a békéért Az embereknek tud­niuk kell, milyen gyakorlati jelentősé­gűek a már elért eredmények, mit kell tovább tenni, mire kell összpontoiítanl erejűket. Es éppen eből a szempontból cselekszi a Klnal Népköztársaság kor­mánya éppen az ellenkezőjét annak, ami egy szocialista ország kormányá­nak kötelessége: Félre akarja vezetni a nemzeteket, el akarja téríteni őket a béke megszilárdításáért folytatott harc­tól. A szovjet kormány továbbra is mindent megtesz, hogy megerősítse a világ szocialista államainak egy­ségét és a közös küzdelem, a békés együttélés, a nemzeti függetlenség, a demokráciáért és szocializmusért folytatott harc jegyében tovább küzd a béke győzelméért az egész világon. A szovjet kormány bízik abban, hogy a Kínai Népköztársaság vezetői fontolóra veszik mostani politikájuk következményeit, mely ellentétben áll a szocialista országok egysége és a béke érdjkével és mindent meg­tesznek azért, hogy a Kínai Népköz­társaság újból azon országok közé tartozzék, melyek tántoríthatatlanul küzdenek a termonukleáris háború veszélye ellen, a békés együttélésért, a szabadságért és a nemzetek füg­getlenségéért. 1963. augusztus 22. + ÜJ SZÖ 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom