Új Szó, 1963. július (16. évfolyam, 179-209.szám)

1963-07-24 / 202. szám, szerda

fi • / // jegeso VASÁRNAP délután van\ A két férfi üldögél a Garam partján. Szótlanul nézik a vizet. Nem a horgászbotról vízbe hulló zsinórt nézik, hanem a vizet. Mert nem kívánják a halat, csak éppen kivetették a horgokat, megszokásból, mert hátha valami kivételesen nagy hal, véletlenül... Á fűzfák lombiai úgy borulnak a vízre, mint szerelmes karok a nyakra. Oi'jan jó, ccendes meleg ez a délután, hogy kinyújtózik a lélek és a szíveket hatalmas jóérzések simogatják. Még beszélni sincs kedve ilyenkor az embernek. Minek a szó, amikor susognak a lombok, csobban a víz és egy-két elröppenő madár is küld feléjük egy trillát az aranyfényű magasból. Egyébként — testvérek. A fiatalabb már tizenöt éve elkerült a faluból. Elment a nagyvárosba. Azt mondta, hogy simább az aszfalt, mint a földek között húzódó göröngyös dül'óút. Kéthárom év is eltelik, amíg látják egymást, amíg a városba szakadt megérkezik pihenő vendégnek a régi otthon megújult falat közé. De az utóbbi években ezek a látogatások ls csak heves vitákat, csattanó szavakat jelentenek. Mert a városi testvér csak siránkozni tud, „ezért kell sorban állni, meg azért kell sorban állni és mindez azért van, mert a falusiak nem dolgoznak, amerikáznak, lógnak... bezzeg nálunk a gyárban..." Eleinte még az idősebb testvér vitatkozott, harcolt, sorolta a falusi ember gondfait, a nehézségeket ...a föld nem esztergapad, az elvetett mag nem fogaskerék, az esőt, és a napsütést nem lehet gombnyomással irányítani. De amikor, a viták egyre jobban elfajultak, nem vitatkozott tovább. Most meg különösen nincs kedve vitatkozni. Eső is volt elegendő, ott fent pedig ragyog, fénylik, szikrázik a nap, bőven küldi a kalászt érlelő, meg a szőlőt simogató sugarakat. Hirtelen valami remegés rázza meg a fák lombjait és fodrozni kezd a Garam vize. A VÁROSI EMBER észre sem veszi. Éppen arra gondol, hogy még van egy hét szabadsága, elmegy a Tátrába. A falust, aggódó szemekkel tekint a távoli dombok felé. Az égbolt kék tengerének szélén keskeny fekete csíkot lát. A fekete csík egyre szélesedik, terjed. A sötétség úgy ömlik szét az égbolton, mint Vízen az olaj, a szél új rohamra indul... Most már minden sóhajt, zúg, a folyó vize kicsap a partra és fehér tajtékot sodor. > Mire a horgász-felszerelést összekapkodják, izzó fénybalták hasogatják a levegőt. Tuha 'érnek el a legközelebbi hátba, csapzott hajukból nyakukra folyik a víz. A kinti világ dübörög, zeng, a vihar szörnyű ufjai tépik a földet. Aztán az esőcseppek lágy, szétomló koppanása helyett kemény, kegyetlen ütések verik a tetőt és az ablakot. „Jég" — állapítja meg a városi látogató. „Micsoda időjárás! Kellett nekem pbnt az idén látogatóba jönni? Az Öj-sor felé vezető út még nincs is kikövezve, most majd bokáig caplatok a sárban!" ^ Jég" — riad a röghöz tapadt ember szíve.' Jég! Feltépi az ablakot, nem érzi arcán az ütéseket, reszkető kézzel belemarkol az ablak külső peremén osillogó jégszemekbe. „Mint a cseresznye — akkora", lihegi halkan, önmagának. „A szőlő a gabona... a termés... a kenyér!" Nem szól egy szót sem, csak bent, valahol a testében, az agyában, a szívében, maga sem tudja hol, csak olt bent üvölt a kétségbeesés. Mintha minden jégdarab a szívét verné, mintha teste lenne a föld, amelyet most a vihar korbácsol. „A termés... a kenyér... e szőlő, Peszeken és Sallón, mindenütt..." Szeretne egyetlen hatalmas páncéllá válni és ráborulni a kalászokra, meg a dombokon tépett venyigékre, nehéz átkok türemlenek ajkára és sápadtan nézi a rohanó, gomolygó felhőket. Egy óra múlva felpiroslik az égbolt, néhány bíbor sugár hull az esővert füzek lombkarjaira. A két testvér elindul az Üj-sor felé. A fiatalabb, minden figyelmét arra összpontosítja, hogy kikerülje az úton csillogó tócsákat. Az idősebb lassú, nehéz léptekkel ballag utána. Ahol a falu a földekhez ér, megáll, megsimogat egy földrevert kalászt és felsóhajt: — Talán... talán nem is volt olyan erös... — talán nem pusztult sok... talán... £S SZOMORÚAN, gondtól gyötörtén indul óvatosan lépkedő vendége után. PÄLFJ GYULA ¥ s Csehszlovák TV-fílmek sikere (CTK) — Az „Elveszeti revü", • „Taraaz a villamosmegállón" és az ..Alkoholon groteszk" csehszlovák televíziófllmok a legértékesebb műsorszámok közé tartoznak, amelyeket az arnguayt Monte Carlo televízió adóállomás a Mnndivision mtíior keretében sugárzott — írta a napokban az Aceion címií uruguayi lap. Ildefonsa Beceiro, a Monte Carla adóállomás dolgozója ezt az ójsághlrt azzal egészítette ki, hogy az uruguayi televíziókészülékek SS százaléka be volt kapcsolva, amikor > csehszlovák lilmeket közvetítették. TELIK A MAGTAR Délután a dunaszerdahelyi gabonafelvásárló üzem udvarán nem nagy a forgalom A gazdaságok csak néhány kocsi gabonát küldenek ilyenkor. Czajlik Ferenc magtáros már tudja, mi ennek az oka. Napközben az aratás lefoglal minden erőgépet és nincs min elszállítani a termést. — De ha látná, mi van itt hajnalban, meglepődne — társul hozzánk Gútay Béla segédmagtáros. — Ma reggel három órakor már 28 kocsi sorakozott az udvaron, és míg nem szárad fel a harmat, tart a tolongás. Ilyenkor Zsiga bácsinak (így szólítják a silómestert) akad dolga bőven. Üzembe helyezi a felvonókat és futkoshat egyik helyről a másikra, hogy utasításaival vagy közvetlen közbeavatkozásaival helyére szállítsa a felvásárolt gabonát, amit egyszerre négy kocsiról is szórnak a garatokba. — Jő, száraz termést küldenek a gazdaságok — mondja Czajlik elvtárs — ritkaság az olyan gabona, amely 15 százalék nedvességet tartalmaz. Leggyakrabban 13,5—14 százalék a nedvesség benne. A magtáros megemlíti azt is, hogy az árpa hektoliter-súlya 69—71 kilogramm között mozog, s mind megfelel sörárpának. A magtáros — ha szükséges — kimegy a szövetkezetekbe és úgy állítja be a tisztítógépeket, hogy a kitisztított mag megfeleljen sörárpának. Mert sokszor csak a tisztításon mülik, milyen osztályba sorolják az árpát. És ha a termés megfelel a jobb minőségnek, miért ne segítenének? A szövetkezetesek persze szívesen veszik ezt, hiszen így többet kapnak érte. Az egyházkarcsaiak már búzát is eladtak, ami azt jelenti, hogy hamarosan a többi gazdaság is jelentkezik vele és a forgalom fokozódik. A magtár az eladók előtt éjjel-nappal nyitva áll. A dunaszerdahelyi felvásárlók 400 vagon gabonát tárolnak a környékbeli kilenc gazdaságból. Az a helyzet, hogy a hét végéig minden gazdaság eleget tesz eladási kötelezettségének. Szóval ezen a héten Zsiga bácsinak és a többi felvásárlónak ugyancsak lesz dolga, annál is inkább, mert a felvásárlóüzem megkezdte a sörárpa elszállítását is. Ügyesen kell dolgozniuk, hogy a munkában fennakadás ne legyen. A felvásárlók bíznak benne, hogy becsületesen helytállnak. (us). iZ ÚJ szó ľ j - mw 4, % | ': • : m ^ ••. t . A sajógömöri EFSZ-ben jói halad az árulás. Képünkön Füzes fános és Tóth Zoltán kombájnosokat láthatjuk munka közben. Okos József felv., Tornaija HÍVTA A FÖLD Erőteljes fiatalember ül az íróasztal mögött. Előtte jegyzetek, kimutatások. Gondolatai a múltban kalandoznak. Egy év nem nagy Idő, s mégis mennyi minden történt azóta. A komáromi hajógyár munkától lüktető zajából indult el egy augusztusi reggelen. Jönnie kellett, inert hívta öt a pacsirtadalos határ, hajtotta a föld Mankó nélkül nem sokra mégy Ez év tavaszán a losonci JNB szociális osztálya kedvezményes rokkantigazolványom jogosításának felülvizsgálására idézett be. Rajtam kívül még néhányan voltak hivatalosak ebben az Ügyben, közöttük olyanok is, mint én — lábukra rokkantak. Valamennyiüknek meghosszabbították a kedvezményes rokkantigazolvány érvényességét. Egyedül tőlem vonták meg, pedig súlyosabb rokkant vagyok, mint sorstársaim, akikkel együtt várakoztam. Igaz, azok valamennyien mankókkal állítottak be. Hiába érveltem a bizottság előtt. Azt a választ kaptam, hogy azoknak Jár, mert mankóval járnalk. Hát ha én is mankóval jelenek meg — megtehettem volna — akkor megkapom a hosszabbítást? — kérdeztem. Erre összenevettek és azt válaszolták: Ha nem tetszik, megfellebbezhetem döntésüket. Meglettem, választ azonban mindmáig nem kaptam. 8JZTANO LÄSZLÓ, Fülek utáni vágy, szólította a kötelesség. S ő jött, bár tudta, hogy nehéz feladatra vállalkozott. A gyengén gazdálkodó szövetkezet egész embert kívánt. Keményen látot,t munkához. Szilárd elhatározását és határozott fellépését a többség támogatta. Azóta sok minden történt. Nagyobb lett a közös, több lett a gond, de szebbek az eredmények. Űj embert formái az élet. Ahol tegnap még a bizonytalanság légköre mérgezte az egymás mellett élést, ott ma ragyogó távia-tok bontakoznak ki. S mindez nagymértékben' az ő érdeme. Jelenleg a Komáromi Mezőgazdasági Technikum utolsóéves hallgatója,, Gyarapítja tudását, hogy azt a közösség javára kamatoztathassa. Ezt követeli az élet, a szövetkezet fejlődése. Tetteivel mutat példát a többieknek s azok követik őt. Elszakadt a beszéd fonala, menni kell. Hív a kötelesség, sok a munka — mondja Olvecký elvtárs, a cserháti szövetkezet elnöke. — Az Idei esztendő a szövetkezet próbaköve. Andriskin József, Komárom. Nem kell széna A Gyulamajori Állami Gazdaság csergői gyümölcsöse mellett horgászgattam a Vág—Duna partján, Hazamenet arra figyeltem fel, hogy a fák alatti területet ugyan lekaszálták, de a széna nagy részét otthagyták s már benövi a sarjú. Megtudtam, hogy tavaly is ez volt a helyzet. Hát olyan nagy takarmánybőség van nálunk?! Trencslk János, Komárom Kritika és tekintély M

a már alig akad olyan ember, aki kétségbe vonná a kritika szükségességét, aki tagadni merné és tagadni tudná azt, hogy az egészséges kritikai szellem érvényesítése életünk minden területén, mily nélkülözhetetlen tartozéka, sőt mi több: alapvető feltétele előrehaladásunknak, saját magunk meghatározta feladataink teljesítésének. Éppen a személyi kultusz következményei felszámolásának folyamata teszi mind világosabbá az emberek elótt egyrészt azt, hogy a személyi kultusz csak úgy és csak azáltal válhatott azzá amivé vált, hogy leszűkítette, lényegében lehetetlenné tette a fölfelé irányuló kritikát, — bár elvben és szóban akkor is hirdették a kritika szükségességét és jogosultságét. Másrészt a személyi kultusz következményei felszámolásának folyamata teszi mind világosabbá azt is, hogy ezt a folyamatot következetesen végigvinni, a személyi kultusz következményeit felszámolni, a lenini-normákat mind a párt, mind a társadalmi életben helyreállítani csak úgy lehet, ha nemcsak elvben és szóban, hanem feltételeiben is biztosítják a kritika érvényesítését az élet minden területén és minden fórumon. Am éppen a személyi kultusz következményei felszámolásának folyamata bizonyítja azt is, hogy a személyi kultusz idején meghonosodott, máig ható és élő módszereket, nézeteket legyőzni és megszüntetni nem is oly egyszerű feladat. Érthető és nyilvánvalóvá válik ez akkor, ha felismerjük és tudatosítjuk azt a tényt, hegy a személyi kultusz nem csupán a vezető személyiség iránti vak hitet és annak tévedhetetlenséget jelentette, hanem az élet minden területén, a pártban és az egész társadalmi életben meghonosodott munkamódszereket. az irányítás egész rendszerét, jelentette azt a lélektelen bürokratizmust, amely a társadalmi és az emberek közti kapcsolatokat meghatároz ta. Am ha a személyi kultusz nem csupán a vezető személyiség kultuszát, hanem a munka és az irányítás módszereinek egész láncolatát jelentette, akkor ebből szükségszerűen az következik, hogy e módszerek láncolatát emberek hajtották végre és testesítették meg. Éppen ezért nem túlzás azt mondani, hogy a személyi kultusz, az emberekbe beidegződött módszerei által, túlélheti a vezető személyiség kultuszát, vagyis, a személyi kultusz idején meghonosodott módszerek még azután is élhetnek és hathatnak, amikor az a vezető személyiség, akinek kultuszából e módszerek származnak, már megszűnt tevékenykedni. így és ennek Ismeretében vélik világossá előttünk pártunk XII. kongresszusának az a mélyreható megállapítása, hogy „nem egyszeri határozathozatal kérdése, nem egyszeri kampány a pártnak az a törekvése, hogy felszámolja a személyi kultusz következményeit, érvényesítse és fejlessze a pártélet lenini normáit és az irányítás elveit. Ez szakadatlan folyamat." Majd néhány sorral odébb: „A személyi kultusz időszakának következményei miatt nem volt és ma sem könnyű a lenini normák megvalósítása az életben." A személyi kultusz idején meghonosodott és általában elterjedt módszerek közé tartozott az is, ahogyan akkoriban a vezetés és általában a vezetők tekintélyét megteremtették és biztosították. Köztudott dolog, hogy a személyi kultusz a vezetés tekintélyét főleg a csalhatatlanság és a sérthetetlenség légkörének kialakításával biztosította. Ez a csalhatatlanság és sérthetetlenség nemcsak abban nyilvánult meg, hogy a vezetetteknek — járási szinttől kezdve fölfelé — a vezetők minden megnyilatkozására úgy kellett tekinteni és úgy kellett fogadni, mint a párt és az állam megnyilatkozását, hanem ebből kifolyólag abban is, hogy a vezetők tevékenységét a vezetettek, tehát az emberek részéről bírálat és kifogás P nem érhette: A kritika csak a felülről jövő bírálatban nyilvánult meg, ugyanakkor csírájában elfojtották és lehetetlenné tették az alulról jövő bírálatot, tehát éppen azt a kritikát, amely a vezetők tevékenységét érte volna. gy hát most, a személyi kultusz következményei felszámolásának folyamatában, szinte szükségszerűnek kell tekinteni azt, hogy oly gyakran vetődik fel a kritika és a tekintély kérdése. Igen, szinte szükségszerűnek kell ezt tekinteni, mivel nem egy ember a kérdést így állítja fel: azelőtt a vezető tekintélyét biztosította az, hogy tevékenységét csak felülről bírálták. Ma viszont egyre több bírálat hangzik el alulról. Ez pedig a tekintély rovására megy. A vezetés viszont nem nélkülözheti a tekintélyt. Hogyan egyeztethető tehát össze a kritika és a tekintély? E nézetek szerint úgy tűnik, mintha a kritika és a tekintély ellentétben állnának egymással. így viszont csak az olyan emberek beszélhetnek, akik vagy nem tudnak, vagy egyszerűen nem akarnak megszabadulni a személyi kultusz idején beléjük rögzött módszerektől. Gyökerében helytelen az olyan álláspont és gyakorlat, amely a kritikától félti a tekintélyt. A helyzet ugyanis az, hogyha elfogadnánk az ilyen álláspontot, akkor lényegében oda jutnánk, hogy a kérdést így kellene feltenni: kritika vagy tekintély? Már pedig az ilyen eljárás ellenkezne pártunk politikájával, valójában tovább éltetnénk a személyi kultusz vezetési módszereit, tehát támogatnánk azt, ami ellen a Xll. kongresszus oly következetes és meg nem alkuvó harcot hirdetett. Miből kell kiindulnunk ahhoz, hogy a kritika és a tekintély kérdésében helyes álláspontra jussunk? Abból az elemi, az életből megtanult igazságból, hogy tévedhetetlen és csalhatatlan emberek nincsenek. És nemcsak arról van szó, hogy senki, töltsön be bármily funkciót is, nem sajátíthat ki magának olyáii jogot, hogy ő tévedhetetlen, hanem arról is, hogy senkivel szemben sem lehet olyan igénnyel fellépni, senkitől sem követelhető meg az, hogy munkájában, magatartásában és tevékenységében tökéletes, hibátlan és tévedhetetlen legyen. Ilyesmit kívánni bárkitől is, egyszerűen lehetetlen.' Ám ha a helyzet egyrészt az, hogy senki sem mondhatja magáról, hogy tévedhetetlen, másrészt, hogy senkivel szemben nem lehet a lehetetlenség igényével, tehát azzal fellépni, hogy hibát ne kövessen el, akkor ebből szükségszerűen az következik, hogy mindenki, aki él és dolgozik, hibát követhet el és tévedhet. Ki merné, ki tudná ennek az ellenkezőjét állítani, ki tudná ezt megcáfolni? Viszont ha az a helyzet, hogy nincsenek hibátlan és tévedhetetlen emberek, akkor ebből az következik, hö$y az ember, a legjobb szándéka ellenére is, hibákat követhet el. De ha az ember hibákat követhet el, akkor egyrészt az elkövetett hibák helyrehozása céljából, másrészt, hogy hasonló hibákat a jövőben ne kövessen el, a hibákat fel kell tárni, a hibákra rá kell mutatni, vagyis az Illető tevékenységét meg kell bírálni. S

enki, egy vezető sem bízhatja magát csupán arra, hogy hibáit, tévedéseit majd felettes szervei észreveszik és! azokra figyelmeztetik. Nem bízhatja magát erre annál is inkább, mivel a vezető hibáit az irányítása alatt dolgozók sokkal hamarabb és sokkal könnyebben észreveszik, mint a felettes szervek. Ez természetes és szükségszerű is, hiszen velük együtt dolgozik, ők, az irányítása alatt dolgozók hajtják végre utasításait és rendelkezéseit, a hiuákba és tévedésekbe is ők ütköznek bele legelőbb, ők azok, akik az egyes intézkedések helyességét vagy helytelenségét közvetlen észlelik. De ők azok is, ,akik legjobban megismerik erényeit és emberi hibáit, mivel ők azok is, akik közvetlenül és a saját bőrükön .érzik a vezető jó vagy rossz magatartásának következményeit. Éppen ezért a világ legtermészetesebb dolgának kell tekinteni, hogy az emberek őszinte véleményt mondhassanak vezetőik tevékenységéről, emberi magatartásáról. Hiba viszont, ha a vezető már csak akkor ismeri meg az irányítása alatt dolgozók véleményét, amikor valamely helytelen intézkedését bírálnak. Sok kisebb-nagyobb hibának az elejét vehetjük, ha a vezető, intézkedései meghozatala előtt, megbeszéli azt az emberekkel, kikéri véleményüket és a helyes észrevételeket, az ésszerű tanácsokat meg is fogadja. Csakis így és csakis ezáltal valósíthatjuk meg a szocialista demokrácia egyik legfontosabb alapelvét, a kollektív vezetést. Éppen á szocialista demokrácia elmélyítésével és kiszélesítésével kapcsolatban sok szó esik mostanában arról, hogy le kell küzdeni az emberek közömbösségét és Jel kell ébreszteni érdeklődésüket és felelősségüket munkahelyük problémái iránt, mert a népgazdaságunkban fennálló nehézségeket csak így szüntethetjük meg, csak így teremthetjük meg annak feltételeit, hogy a kitűzött feladatokat teljesítve emeljük az életszínvonalat. Leküzdeni a\közömbösséget, a vállvonogató mi közöm hozzá nemtörődömséget viszont annyit jelent, hogy felébreszteni, támogatni a kritikai szellemet. A kritika annak bizonyítéka, hogy az emberek megszűntek közömbösek lenni. Az, aki bírál, annak már nem mindegy, hogy hogyan mennek a dolgok. Csakhogy a kritika nem kerülheti ki a vezető tevékenységének bírálatát sem. Nem kerülheti ki annál inkább, mert minél nagyobb funkciót tölt be, minél magasabb tisztséget visel valaki, hibáinak és tévedéseinek annál szélesebb körű, annál komolyabb követkíf.ményei lehetnek. Ezzel korántsem akarunk olyasféle nézetet kelteni, hogy egyrészt a vezető beosztású dolgozók hibáit bárki is felfújja, másrészt, hogy az alacsonyabb beosztás- bárkit is mentene az elkövetett hibák felelőssége alól, de a helyzet valóban az, hogy más következményei vannak annak, ha egy nagy vállalat igazgatója, egy járási, vagy kerületi pártbizottság titkára, vagy valamely miniszter követ el tévedést, mint annak, ha egy munkás rosszul végzi a 0| SZŐ A * 19S3 iúliu? 24.