Új Szó, 1963. július (16. évfolyam, 179-209.szám)

1963-07-21 / 199. szám, vasárnap

\ B evezetőben néhány szót Delhi­ről. Eduard Kazlmirovics Tissze, az Is­mert rendező említette egyszer, hogy­ha f filmet kell forgatnia egy idegen városról, á forgatókönyvet az első negyvennyolc óra benyomásaira épí­ti. Máskülönben a kép vagy elszür-' kül, vagy beleolvad egy másik, jól Ismert városképbe. Ebben van valami Igaz, bár negy­vennyolc óra — hogy úgy mondjuk — költői szabadsággal számítandó. Most tehát ne várják tőlünk, hogy Delhi újsütetű -Ismerőseinek módjára számolunk be a'városrói, vagyis J végigsétálunk mind a nyolc • Delhin, pontosan időbeli sor­rendben, a •korai pattán stílustól kezdve a mai napig, 2 nem is kapaszkodunk fel a • Kutub Minar 379 lépcsőjén, nem mutatjuk be a rozsdamentes acélból öntött, hat méter magas osz­lopot, a negyedik századbeli ó-indiai kohászok remekművét, Q nem szemléljük meg a Vörös «->• Erődöt, ahol 1911-ben V. György angol királyt India császárá­vá koronázták, nem látogatunk el Sah Dzsahán márványpalotájába, amelynek vízhűtése amúgy sem mű­ködik már, 4 nem keressük fel a Dzsámi • Mesidet, a Mecsetek Mecsetjét, minden mecsetek legnagyobbikát, nem mondjuk el, hogy udvarán a pénteki istentiszteletek alkalmával ennyi meg ennyi hivő fér el, 5 nem is keréssük fel Humájun • mauzóleumát, Lodi sírját és az Indiai főváros más közismert neve­zetességeit. Az első benyomás,, ami megragad bennünk, s amely negyvennyolc óra elmúltán heteken át él bennünk, a következő kérdés: miért nevezik a cseh orientalisták Delhi várost Dillí­nek? Ezt a nevet olvashatjuk a cseh­szlovák nagykövetség levélpapírjain is, bár 0- ós Új-Delhi 1400 000 lako­sából egy sem nevezi városát Dini­nek. Furcsa módon mindnyájan Deliről, sőt Dehliről beszélnek, mintha szánt szándékkal csúfolnák az angolok Delhijét. (Az orientállsták azt állít­ják, licgy Delhi urdu nyelven van, Dilll pedig szanszkritül. Am hadd je­gyezzük meg viszont, hogy szansz­krit nyelven ma Indiában kevesebben beszélnek', mint Olaszországban lati­nuL) Alighanem ez vezette Karandzsia uťat, a Blitz nevű újság (semmi köze a német villámhoz) rendkívül érde­kes főszerkesztőjét, amikor lapjában új rovatűt vezétett be PELHI DALLY fo'vasd deli deli)' -címmel, amelyben fővárosi.pletykákat kö.zöj.napról nap­ra, péiďáu' ilyeneket: • Morardzsi Deszai pénzügyminiszter a kongresszuspárt alelnöke szeretett volna lenni. Megbízta udvari csillag­jósát, állapítsa meg a csillagpk .állá­sából, melyik lenne a legkedvezőbb választási nap számára. Am a kisze­melt napon megsemmisítő vereséget szenvedett. Vajon miért? „A válasz­tás napján repült fel a csillagok kö­zé GagarinJ' — panaszkodik Deszai mester. „Az a vörös csillag mindig baljóslatú előjel... Azt szokták mondani, hogy a (megfontolatlan) reformok (ugyan­csak megfontolatlan) reformja a leg­balgább dolog a világon. Ezért mond­ják Delhit csehül Dillínek, akár ér­tik az Indusok, akár nem. Egész más dolog, ha egy Csehor­szágban nyomtatott térképen Mumbal kerül a szemünk elé. Ezt a földrajzi és nyelvészeti találós kérdést jó pár száz hindusnak föltettük az ország különböző részeiben. Az eredmény lesújtó volt. Amíg Csehszlovákiában minden „művelt olvasó" tisztában van Vele, uíi i§ az a Mumbai (ha nem tudná, megtalálja Elő-India térképén, az F—8 négyzetben, illetve az „Is­merd meg Ú világot" népszerű kiad­.ványban), ám Indiában hiába keres­nénk valakit, aki tisztában volna a szó jelentőségével. — Hallják, maguk bolonddá tarta­nak bennünket, hiszen tudnak szansz­kritül, — förmedt ránk Karandzsia úr amikor őt is bevontuk ebbe a nyelvészeti Ki mit tud-akciónkba. — De az én eszemen > nem járnak túl, tudom én jól, hogy tulajdonképpen Bömbay-ról beszélnék... Hogyne tudta volnál A Blitz tudni­illik Bombay-ban jelenik meg (nem pedig Mumbaiban ...). Karadzsia úrral beszélgetve szóba került Alberto Moravia legutóbbi In­diai látogatása, s ezzel kapcsolatban az olasz irodalöm' is, A gondolatme­net igazán egyszerű volt: Deli, Dell, Dillí, szanszkrit', középkori latin, Olaszország, Moravia. De beszéljünk végre komolyan. Az INDIA című hivatalos kiadvány­ban (évente jelenik meg s a legfris­sebb adatokat tartalmazza) az indiai nyelvekkel foglalkozó táblázatból megtudhatjuk, hogy hindu, urdu és hindosztáni nyelven Indiában össze­sen 149 944 311 ember beszél, utánuk ä pandzsábt következik 33 millióval, aztán a telug, a maráthi és így to­Sárkányeregető nagyapók vább, végre a táblázat legalján meg­találjuk a szanszkritot is. Indiában összesen 555 — pontosan ötszázöt­venöt — ember beszéli. Másszóval: a lakosság másfél ez­reléke. Delhiben nehéz a sorsuk a gyalog­járóknak. Különösképpen Üj-Delhiben. A legtöbb utcán ugyanis nincsenek járdák. Faltól falig — úttest. Angol találmány. Amíg csak fiakkerek meg riksák közlekedtek, a gyalogosnak arany élete volt. De most a régi bár­kák helyébe cápaformájú amerikai autók, motorkerépkárosok és robogós riksák léptek, a sofőrök meg mint­ha egyenesen a pokolból szöktek ÍRTÁKi ZIKMUND * HANZELKA A szikh sofőrök szeretik az Izgal­makat, de meg tudják becsülni a za­vartalan nyugalmat is. A taxiállomá­sokon kurtalábú hárságyaik — csar­páik — állnak s ha eljön az ideje, végigdőlnek rajtuk és hiába zaklatja őket az utas, meg sem moccannak. Elvégre most Itt a pihenés ideje, hagyj békéj} s ha sietős a dolgod, eredj gyalog, de ilyenkor minden bé­kát és az óriás lámpákat ls, for ever ours, mindörökkön-örökké, amen! Ha a türelmes felek feje nyomát le akar­nák kaparni, a hivatalok falai vesze­delmesen megvékonyodnának, ami nyilván ártana a hatóság tekintélyé­nek is. • * • India hivatalaiban találkoztunk Kolum­busz tojásával. Rájöttünk, hogy Kolumbusz tojása üvegből van, s mint a rend Jelképe és záloga pihen az iratok halmazán. Egy­általán érdekes, milyen furcsa tárgyakat hoz divatba az egyes országokban az időjárás. Manapság a hőség és a fUlledt levegő ellen a legolcsóbb védekezés a ventillátor. Amíg villany nem volt, tíz­tizenkét éves gyerekek huzigálták a volna meg. Delhiben nincs szánalom­ra méltóbb teremtés a gyalogosnál.­Más emlék is maradt az angolok után. Bungalók, gyarmati stílusban épített fényűző házak, kétkapus ker­tekkel. A baloldali kapun bádogtáb­lán ez áll: IN, a. Jobboldalin: OUT. Mellettük oszlopokon tizenkétlapú lámpák, a baloldali zölden, a Jobbol­dali pirosan - világit. Angol fair play gyarmati viszonyok közt. Különösen az olyan ember értékeli nagyra, aki a „jobbra hajts" világából vetődik au­tójával a néhai maharadzsák orszá­gába. Delhiben a taxik monopóliuma egyedül a szikheké. Mesésen kiisme­rik magukat mesterségükben és a vá­rosban' is. Nem válnak szégyenére nevüknek, szikh ugyanis magyarul oroszlánt jelent. Bátran nekirohannak mindenkinek, aki útjukba kerül, min­denütt elsők akarnak lenni. Monopó­liumuk kedvezőtlen következménye, hogy összetévesztik az úttestet a ver­senypályával. A volán mögött rend­szerint ferdén ülnek, mintegy beékelve az ajtók és a támla közé; néha azt hinnéd, ezt azért teszik, hogy köny­nyebben kiugorhassanak a roncsból, ha* legközelebbi autós bravúrjuk nem sikerül. Néha kinyúlnak a kocsi ab­lakán, mintha valamit keresnének az autó tetején. Rendszerint ott tartják a gumilabdával ellátott csinos sár­garéz kürtöt. Ez a klaxont helyette­sítő csillogó cifraság mintegy mes­terségük cimere. Amikor az Ambas­sador szálló előtt válogattunk a taxi­sok között, végül is egy világoskék turbános, szikár, szakállas fickó mel­lett döntöttünk. Később bebizonyoso­dott róla, hogy bármelyik autóver­senyzővel felvenné a versenyt, ráadá­sul mesésen átkozódott és a poklok fénekére küldött mindenkit, aki nem takarodott az útjából. És ami a leg­érdekesebb: félúton, a Connaught Pla­ce^on mindig hirtelen megállt, be­nyúlt az ülés alá, előhalászott egy fiaskót, kihúzta a dugót, a palack tartalmának felét a karburátorra loccsantotta, másik felét a hűtőbe öntötte, és máris rátaposott a pedál­ra. Csak egyszer történt meg vele, hogy vízért kellett mennie:'a fiaskó tartalmát ugyanis előzőleg egy másik, hozzá hasonló autóművész fejére lo­csolta, aki egy keresztúton a rokon­ságát merte emlegetni, mert nem takarodott az útjából. Tangók a Vörös Erőd etött csületes ember alszik egyet. A pihe­nés ideje délután következik be, fő­leg a mpngzun beköszöntését megelő­ző forró napokon. No meg éjszaka is ott találhatjuk őket... Egy ízben megkíséreltünk felkelteni egy ilyen taxisofőrt — a Szundar Nahar ne­gyedben történt — s jó húsz percig ráztuk, lelket akartunk verni belé, hogy meggyőződjünk róla, valóban alszik-e, s nem mimeli-e csupán az alvást. Végül heültünk a kocsijába, megkerültük a taxiállomást s a jó ember csak akkor ébredt fel, amikor bárkája reflektoraival rávilágítottunk. De abban a szent pillanatban talpra ugrott, a kormánykeréknél termett, lenyomta a pedált és úgy vágtatott a Golf Links felé, mintha pillanatok alatt akarná behozni a húszperces várakozást. Vannak még Delhiben motoros rik­sák is. Élőiről motorkerékpár vagy robogó, amelynek a hátsó kereke he­lyett kettő van s fölötte bódé az uta­sok számára. A robogós rlksában elől kell beszállni, a motorkerékpárosba hátul, az első két utast visz, a másik négyet. Nagyszerű jármű, főleg hő­ségben. Az utasfülke vízhatlan pony­váit^ két oldalt és hátul fel lehet göngyölíteni és az utas máris élvez­heti a legtökéletesebb hűtést, amely annál kellemesebb, minél pokolibban hajt a riksasofqr. A zötyögő utazás -közben az utasok rendszerint ott hagyják- nyomukat a ponyvatetőn. Nem kezük jegyét, ha­nem fejükét. Ugyanis fejük ütközik bele a ponyvába, valahányszor a jár­mű meg-megzökken. Az indusok sze­retik a pomádét, a mindenféle illatos ­hajkrémeket, boldogtalanok lennének, ha frizurájuk nem csillogna. így az­tán a riksa tetején hagyott nyomaik szerfölött erőteljesek; az ember nem egyszer azt hinné, hogy csöpög a zsír a ponyvából. Hasonló nyomokat találunk a hiva­talok előszobáiban is. Hosszú csíkban húzódnak a falon, olyan hosszan, amilyen hosszú alattuk a lóca. Egyes helyeken — például a Rádzspáth vé­gén épült fényűző hivatalokban, eltávölithatatlanok, letörölhetetlenek. A falakat ugyanis rózsaszín vagy sár­ga homokkőből rakták, az angolok ötlete volt, hogy csakis ezt a követ használják, köböl faragtatták a rácso­• ventillátor hajtözslnőrját, az egyik reggeltől délig, a másik a déli pihenőtől estéig. A zsinór mozgatta a nádfonatos ventillátor-keretet. Manapság megteszi a villanyáram hajtotta szélkerék is, ám ennek az a hibája, hogy szétfújja a ci­garetta-hamut. Ezért a hamutálcáknak szűk a nyílása, bennük pedig víz van. Kolumbusz tojását papírnehezéknek használják. Az üvegtojásokba — isten tudja miért — négy csillogó cseppet forrasztottak, négy ezüst krokodilköny­nyet. Nehéz volna felsorolni, hányszor vol­tunk tanúi az indiai hivatalnokok min­dennapi, íjieghitt szertartásának, amikor összpontosított" figyelemmel meredtek — hosszú-hosszú perceken á^. — az üveg­tojás négy krokodilkűnnyére. Ettől aztán arcuk is siralmas kifejezést öltött, az Hinber már-már, azt hitte, hogy'elered a könnyük. Ebből persze az olvasó azt gondolhat­ná, hogy hosszú időt töltöttünk minden­féle hivatalokban. Hát ebben aztán iga­za is van — annyit jártuk a' hivatalokat, szinte kétségbeestünk tőle. Kevés helye van a világnak, ahol akkorára duzzadt volna a bürokrácia, mint Indiában: gyö­kerei az angol gyarmati közigazgatás termőtalajába nyúlnak, s az irdatlan test ma ls tovább növekszik. A hivatali va­rázssző: fajlsz (a rendet Idéző angol „filé" zabigyereke), Indiában e néven tisztelik a mindenféle Iratrendezőket, íaszclklusokat, mappákat, táblába kötött iratokat, másolatokat őrző dobozokat, lajstromokat és iratrendezőket; mindez padlótól mennyezetig tornyosodik s ha véletlenül padlómenti fajra van szük­ség, az egész hivatal nekléselk az Irdat­lan építménynek, rakosgatják, költözte­tik s minthogy egyszer az angol, máskor a hindu ábécé szerint rakják össze, nUnsilg va n valami keresni és tennivaló — így aztán a hivatalnokok létszáma ör­vendetesen gyarapodik. Ami a legfur­csább: az indusok beletörődtek mindeb­be, tudják, ha az embernek hivatalban akad dolga, eleve rá kell szánnia egy­két n,apot. Mi magunk szívbői Irigyeltük ezért a keleti türelemért és beletörődé­sért mindkét felett a hivatalnokokat) és a klienseket is. Sőt, a? ember önkéntelenül arra gon­dolg: a türelmesen várakozó ügyes-bajos indusok még Örülnek ls, hogy nem kell keresgélniük a fájlok tömkelegében. * • * Az amerikai turisták „must"-nak mopdanak mindent, amit egy idegen városban látni kell, magyarán: amit muszáj megnézni. Efféle „must" 0­Delliiben a Vörös Erőd, és-a mecse­tek mecsetje, a Dzsámi Mesid. A tu­risták szerencsétlenségére — vagy ha úgy teiszik szerencséjére — nem szá­mit közéjük a kettő között elterülő térség, a Netádzsl Szubhás Marg ut­ca mentén tárulkozó széles mező. Pe­dig ha van Delhiben érdekes lát­ványosság, úgy elsősorban ezen a té­ren találhatói Itt gyűléseznek, Itt alszanak éjjel is, nappal is. Tömegesen, családostul. Estefelé kikeresik a megfelelő he­lyet egy terebélyes pípal — indiai fügefa tövében, beburkolóznak egy hosszú vászon tekercsbe, még fejüket is; bebugyolálják, s eleven múmiák­ként várják a reggelt. Egy szép na­pon aztán a sok száz nomádnak egy­szerre nyoma vész, elköltöznek más vadászterületekre, helyettük bam­buszrudakat, ponyvákat, köteleket ci­pelő férfiak foglalják el a teret, s mi­re észbe kapnál, látod, hogy az óriási mező tele van sátrakkal, melyek kö­zött nemsokára nyüzsög a tömeg, mert péntek van, kezdődik az Indiai mohamedánok négynapos kongresz­szusa, az Allgarghnak, a legnagyobb Indiai mohamedán egyetemnek a véd­nöksége alatt. Szónokok, mikrofonok, tudományos viták, az embej;ek lába között apró gyerekek játszanak bú­jócskát, mamák szoptatják csecsemői­ket, szakállas, komoly férfiak pedig, zöld rendezői karszalaggal zubbonyu­kon urdu és hindu nyelvű füzeteket osztogatnak az izlám jelentőségéről, az emberiség történetében játszott szerepéről; így megy ez négy napon át, pénteken, szombaton, vasárnap és héttőn, kedden aztán eltűnik a sátor­város s a ilomádok visszatérnek rét 1 jükre. Ezen a tágas mezőn találjuk a kel­mefestőket is. Olyan mesterség ez, amelyet csak állva és járva lehet vé­gezni, ezért is ütötték fel sátorfáju? kat az óriási réten, a mecsetek me­csetje előtt, mert a nagyvárosban ež az egyetlen hely, amely elegendő te­ret biztosít a kelmefestőknek. El sem tudjuk képzelni, hány tucat méter hosszú egy vég finom selyem, amely­ből az Indiai szépségek szárija lesz. Az egy-két néző előtt (kit érdekel­nek már a kelmefestők?) ünnepélyes, komoly léptekkel sétálnak a festéktől összemázolt szakállas férfiak, hol négyesével, hol hatosával, egymás nyomában, libasorban; karjukat ki­nyújtva kínálják a nap sugarainak, az aranysárga, üde zöld, szerelmesen rózsaszín, bíborvörös selymet, rázo­gatják, lebegtetik, mennek liol előre, hol megint hátra — mindezt azért, hogy a kész mű minél gyorsabban száradjotí, s máris fussanak a terebé* lyes banjánok,, fügefák árnyékába} ahol óriási festékes "kádakban fríjss, vég selymek várnak rájuk. A Vörös Erőd és a Dzsámi Mesid közötti rét a delhiek legkedveltebb szórakozásának a színhelye. Olyan já­ték ez, amely az Időjárástól függ, így hát hiába jegyezzük fel az ötletet a film forgatókönyvének vázlatában, nem biztos, hogy a témát filmszalag­ra vehetjük, ha egy szabad óránk akad a hivatali kilincslés közben. Az ember azt hihetne, ha esik, annyi baj legyen, ami megázik, előbb-utóbb megszárad! Csakhogy ehhez a szóra­kozáshoz nem kell sem eső, sem szá­radás, hanem egyedül és kizárólag jókedvű szél, hatásos égbolt, gomoly­gó felhőkkel, amelyek között átvilá­gít a menny azúrja, a látóhatár szé­lén zivatart hlrleíő villódzás, de mennydörgés és legfőképpen egy csöpp eső nélkül, — minek szapo­rítsuk a szót, a legalkalmasabb Jú­nius eleje, július eleje, a monszun,, az esős évszak kezdete előtt. Ilyen­kor-tele van a rét lelkes közönség­gel, akik rajongva néznek a sokféle színű és alakú sárkányokra, kezük­ben gondosan felgombolyított Icötélte­kercset szorongatnak, vigyáznak, ösz­se ne gabalyodjék a záinör ä szom­szédéval, mert nagy báj letipe be­lőle. Mások meg a földön térdelve enyves papírdarabokkal foltozgatják patangáikat, a szelek, szárnyán meg­tépázott sárkányalkat, hogy ezek me­gint épen, büszkén röppenjenek a tnagasba. De nehogy azt higgyék, hogy gyerekek eregetik a sárkányo­kat; csak kivételképpen akad köztük tizenöt évesnél fiatalabb kamasz. Gyerekeknek nincs pénzük a drága sportra, csak irigyen nézik a mező széléről a Szakállas 1 nagyapókat meg papákat, akik izgatottan rángatják sárkányuk zsinegét, hol visszahúzzák, hol megint szabadjára engedik, hogy a patang minél cifrább vonalakat cirkalmazzon az égre. — Iťs a little bit expensive — ma­gyarázta egy szakállas apóka, mialatt a sárkány sebét foltozgatta. — Kissé drágű kedvtelés, ez a patang nyolc rúpiába került, hozzá a kénderzs'inór — legalább háromszáz lábnyi kell, ha az ember azt akarja, hogy szépen repüljön — és végül könnyen meg­történhetik, hogy a szél egyszerűen ellopja a sárkányt — tette le mága mellé a fűre a magáét, s tires tenye­rét mutatta, mintha nemzeti gyász érte. volna — Tegnap is világgá ment a patangom, pedig az egész városban nem volt nála szebb. 1983. július 21. • ÜJ SZÍ) 5

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom