Új Szó, 1963. június (16. évfolyam, 149-178.szám)
1963-06-06 / 154. szám, csütörtök
Világ proletárjai, egyesüljetek ! A tejfalusi EFSZ határában ÖNTÖZIK A KORAI BURGONYÁT SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KOZPONTI BIZ0ITSA6ANAIC NAPILAPJA Bratislava 1963. június 6. csütörtök • 30 fillér • XVI. évf., 154. szára Sok takarmány —nagyobb te]hozam tejtermelés szempontjából elve-: szett. A nyugat-szlovákiai kerü-: letben jól kihasználják a szénafű-: vókat, ami nemcsak a betakar!-i tást gyorsltja meg, hanem mun-i kaerő-megtakarítással jár. Ennek ellenére állíthatjuk, hogy a takarmánytermesztésben még sok a rejtett tartlék, amit mind ez ideig nem használhattunk ki (kellőképpen. Sajnos, azt a követ-) keztetést vonhatjuk le belőle, hogy ez csapás a mezőgazdasági üzemeik számára melyek télen ér^ zik meg ennek a következmé-: nyeit. Ök is, meg a közellátás ls. Nem véletlen a tél említése, hiszen intő példaképpen álljon előt-: tünk a tavalyi. Az állattenyésztési te'rmeiés hasznossága csökkent, az állomány veszített súlyából, amit azután az új takarmányból kell visszaszedni magára. A mezőgazdasági üzemekben azért kerül erre sor/mert még mindig nem szentelnek elégséges figyel-', met a takarmánygyűjtésnek, a „bőség" idején mintha megfeledkeznének a télről. Kellene, hogy a tény nagyobb óvatosságra int-; se a gazdaságokat. Nemcsak a szálastakarmányról van sző — bár ebből néhány gaz-i daságban a fejőstehenek számá-; ra egy szál sem jutott — sok he-:. lyen a silótakarmányokat is mos-: tohám kezelik. Néhány járásból még most sincs áttekintésünk mennyi silókukoricát vetettek, vagy vetnek. Az alkalmi érdeklő-: dések azt mutatják, hogy a ter-: vezett és bevetett terület között nagyok az eltérések. A kukoricával bevetett területnek — fő takarmányként — csak elenyésző részét teszi ki a tejes-viaszos érésű silókukorica. A gazdaságok jelentős részében inkább mint másodnövényt termesztik az őszi keverékek után. Pedig rendszerint az történik, hogy mire sor kerül az őszi keverékek betakarítására, a kukorica vetése már kései. Értékes silótakarmány a cukorrépa levele is. És mi a helyzet ezen a téren? Évről évre ismét-: lődik az egyelés késése, ami nemcsak több ezer vagon cukortól foszt meg, hanem takarmánytól ls. Ez sem elkerülhetetlen veszte-: ség, a mezőgazdasági üzemek nem egy esetben saját maguk idézik elő a kárt. Lemondanak a brigá-: dosok segítségéről és bebizonyít-: ják, hogy az egyelést győzik. Ä végén kiderül, hogy elkéstek és a hozam kisebb lett, ami kihatás-i sal van a tej- és hústermelésre. A takarmányternlesztést lile-: tőén tehát legjobb, Iíä a régi jó gazdálkodók példáját követve egy kiló takarmányt sem hagyunk kárba veszni. Nemcsak a szövet-: kezet, hanem a helyi nemzeti bl-: zottság vezetőinek is olyan akció megvalósítására kellene törekedniük, amelyben célul tűzik ki, hogy minden megtermett takarmányt felhasználnak az állattenyésztési termelés növelésére. Ugyanakkor gondoskodniuk kell a széles tömegeknek az akcióban való részvételéről, hogy mezőgaz-: dasági üzemeinket a télen ne érje meglepetés. Az elmúlt esztendőkben jelen-: tős károk érték mezőgazdasági üzemeinket a gyenge takarmánytermés miatt. Annak a téves nézetnek az alapján, hogy minél több takarmányt tehessenek el télre, halogatták a kaszálást. Igaz, több anyagot nyertek, csakhogy az elvirágzott here, lucerna vagy fű korántsem tartalmaz annyi tápanyagot, mint a zöldbimbózás Idején kaszált takarmány. Kevés helyen panaszkodhatnak az Idén, hogy nem nőttek meg az évelők. Helyenként a lucerna és lóhere megdőlt, a réteken is szépen fejlődik a fű, s már kaszára vár. Elsődleges feladatunk most, hogy a termést minél előbb fedél alá tegyük, és nem mind-i egy mikor kezdünk hozzá a betakarításhoz. Tények szólnak az idejében kezdett kaszálás méllett. Míg a virágzás előtt kaszált szé-i na 32 mázsás hektárhozam mel-: lett 155 kiló fehérjét tartalmaz, a virágzás után kaszált széna — bár a hozam 46 mázsára növeke-i dik hektáronként — csak 69 ki-: ló fehérjét tartalmaz, már pedig ez nagy különbség. Elvégre mit ér a nagy hozam, amikor éppen az az érték vész el belőle, ami a tej- és hústermelés szempontjából a legfontosabb. Nagy károk keletkeznek azáltal is, ha indokolatlanul a régi be-: takarítási módszerrel dolgoznak a gazdaságok, holott a talaj lehe-: tővé teszi az új technológia al-: kalmazását. Az idén is sok helyen előfordul, hogy a lucernát rendeken szárítják, ami 50 százalékos Veszteséggel járhat. Szakértőink kimutatták, hogy ha az így keletkezett károkat 10 százalékkal csökkentenénk, 600 millió liter tejjel többet termelhetnénk. örvendetes tényként könyvelhetjük el, hogy mind a kaszálás, mind a légáramlásos szárítás te-i rén javul a helyzet. Az idei lucer-: nakaszálás a mezőgazdasági üzemek túlnyomó részében a zöld-: bimbózás Idejére esett. Gazdászainknak szemükre vethetjük azonban azt, hogy a gépeket nem mindenkor alkalmazták kellő időben. Sok helyen a rendsodrást még a kora délutáni órákban sem szakították félbe, amikor a levél-i pergés óriási károkat okoz. A lu-i cérna fehérjetartalmának a há-: romnegyed része a levélben van. Ilyen körülményeik között a hely-i zet úgy alakul, hogy bár alkal-i mázzák az új technológiát, még-: sem vezethet kézzelfogható ered-: ményhez, mert a fehérjét tartal-i mazó levél nagy része a tarlón marad. Eljárásukat sok helyen a kevés munkaerővel indokolják. Nos, le-: gyen a helyzet bármennyire súlyos, a mezőgazdasági üzemek vegyék figyelembe, hogy fehérjetartalom nélkül tejet nem termel-i hetnek. Inkább vegyék igénybe a védnökségi üzemek, a szövetke-i zeteken kívül állók segítségét, mert megéri. Tavaly a zsélyi szövetkezetben a munka menetén úsy gyorsítottak, hogy trágyara-: kóval rakták a >él kiszárított takarmányt a pótkocsira. Ráfizettek, A levél lepergett s mint érték a Köztársasági érdemrend j. Kroha nemzeti múvészhbk (CTK) — Antonín Novotný köztársasági elnök Jiri Kroha nemzeti művésznek Csehszlovákia Kommunista Pártja kulturális politikája megvalósításáért végzett munkásságáért, s a szocialista kultúra fejlesztésében szerzett érdemeiért hetvenedik szüleSomorját elhagyva a komáromi műút jobboldalán már messziről szemébe ötlik az utazónak a vízsugarak sokasága. Vajon milyen gazdaság ez? — gondolja az ember. Talán kertészet? Nos tekintsük csak meg. F Hegyi Károly és Andrássy Gyula (Németh J. felvétele) lésnapja alkalmából a Köztársasági Érdemrendet adományozta. A köztársasági elnök a magas kitüntetést Jirí Krohának szerdán, június 5-én adta át a prágai Várban Jaromír Dolanssýnak, a CSKP KB elnökségi tagjának, miniszterelnök-helyettesnek ielenlétében. Megérdemelt jutalom A pelsőci gyógyintézeti női pavilonjának dolgozói büszkén viselik a szocialista munkabrigád és a 3SKP XII. kongresszusa brigádja címét, amelyet az év elején nyertek el. Vállalásuk alapján mintegy 20 000 korona megtakarítást értek sl, nem beszélve azon munkájukról, amelyet pénzben nem lehet kifejezni. A rozsnyói vérátömlesztő állomás felhívással fordult a járás sgészségügyi dolgozóihoz, hogy legyenek úttörői az ingyenes véradási mozgalomnak. A pelsőci gyógyintézet dolgozói között nagy visszhangra talált e felhívás. Heten keresték fel az említett vérátömlesztési állomást. Gajdos András Hatvanezer koronás megtakarítás Borský mérnök tiszt vezette technikai kör tagjai 60 000 koronás megtakarítással büszkélkedhetnek. A kiváló eredmény főleg Ovisek tiszt elektrotechnikai és Sefčlk tiszt gépkocsi-körének köszönhető. J. KolaJa, Hodonín Példás asszonyok A tavaszi munkák sikeres elvégzése érdekében a csákányházi szövetkezetben is serényen munkálkodik a tagság. A növényápolásban főleg a mintegy harminc főnyi női munkacsoport végez derekas munkát. Az ő érdemük, hogy a közös 10 hektár kukoricája már napok óta gyommentes. Az ugyancsak tíz hektár burgonya — ebből 3gy hektár a korai — kapálása szintén a befejezéshez közeledik. Megkezdték a 45 hektár rét kaszálását, és hamarosan hozzálátnak a 30 hektárnyi here betakarításához is. Csaba Zoltán, Radzovce Száztíz százalékra Vajánban gépi erővel végzik a takarmánybegyűjtést. A szerződéses beadást szénából május 31-ig 110 százalékra teljesítették. A deregnyői EFSZ június elsején 1000, június 8-ig pedig százezer korai káposztát ad a közellátásnak. Dőry Zoltán, Nagyráska Kazlakban a lucerna A Nánal Állami Gazdaság dolgozói már betakarították, kazlakba rakták a lucernát. Hogy a takarmány minden szála értékes maradjon, szalmával födték be és hogy a viharok ellen is megvédjék, lekötözték a kazlakat. Franko elvtárs vezette komplexbrigád már a réti füvet kaszálja Meidlik Kálmán Nagy területen - 11 hektáron működnek a szórófejek @ Éjjel nappal dolgoznak az esőcsinálók © Virágdíszben a növény ô Diónagyságú gumók ® Egy hét múlva kezdik a szedést és a szállítást 0 Kétszáz mázsás termésre számítanak @ A várható gazdag termés elsősorban az öntözéseknek köszönhető • ÉRDEKES ÉSZREVÉTEL Két esőcsináló munkálkodik Itt, meg egy csőkút SLÁVIA-motorral. No meg több száz méternyi cső és törpe szórófejek bújnak meg a burgonyaszárak között. Távolról azután úgy fest, mintha aprócska szökőkutakat rejtettek volna el a határban. Andrássy Gyulát meg a hatvan év felé tartó Hegyi Károlyt éppen a szórófejek áthelyezése közben találjuk. Hegyi bácsi idős kora ellenére is úgy viszi a hosszú csöveket, akár egy húszéves legényke. Meg is jegyzem. Nem könnyű ezeket a nehéz csöveket naphosszat cipelgetnl... Időközben rágyújt. Mielőtt válaszolna, nagyot szippant a cigarettából, feltolja homlokára a kalapját, s büszkén válaszol. — Erővel bírja az ember. Tavaly nehezebb csövekkel dolgoztunk. — Ezek jobbak? — Könnyebbek, de nemigen Jók. — Inkább cipelné a régieket? — Azt éppen nem mondom. Inkább ezeket a könnyű csöveket ls úgy csinálhatták volt, mint a régieket. Találgatom, mire gondol. Andrássy Gyula megmagyarázza. A csövek öszszeillesztése automatikus. Csak össze kell dugni kettőt, nincs szükség csapokra, csavarokra. Addig, amíg el nem kopik, vagy meg nem duzzad a gumigyűrű jő, de aztán sokat kell bajlódniuk, míg összeillesztik őket. Tényleg gondolkodni lehetne azon, hogy a könnyebb csöveket is a régi patentra készítenék. Sokkal jobb velük dolgozni, hamarabb összeilleszthetők, jobban bírják a vlznyomást. • KÉT MŰSZAKBAN Szerintük azonban ezen nem múlik. Ám mégiscsak jobb olyan szereléssel vagy szerszámmal dolgozni, amely könnyíti az ember munkáját. Igaz a kis bosszúságot elfelejtik a szépen fejlődő növény láttán. Meg is jegyzi Andrássy bácsi. — Sietünk vele. Várja már mindenki az újkrumplit. Nekünk is jobb, ha minél hamarabb kiszedhetjük. Szeretnénk mázsánként megkapni érte a kétszáznegyven koronát. — Ezért öntözik? — Errefelé ritkábban hull az eső, öntözéssel siettetjük a növény fejlődését. Éjjel ls öntözzük. Este jön a váltás. Fekete Vi-nce és Cvedler István veszik át a munkát. — Bírja a csőkút? Van elég vízr • — Van. Tán még egy szivattyút is rákapcsolhatnánk. — Megéri a fáradságot? Kifizetődik ez a munka? — Az elnökünk, Csóka-elvtárs, gondolkodó, számolgató ember. Nem is vágtunk volna bele, ha ráfizetnénk. No meg a városnak is kell a burgonya. Nem támaszkodhatunk mindig csak a külföldi behozatalra, ha mi is meg tudjuk termelni. • TAVASZ A DOHÁNYSZÁRÍTÓBAN A tejfaluslak még sohasem termeltek ennyi korai burgonyát. S hogy tényleg ne fizessenek rá (sok munka, költséges öntözés, hozatott nemesített vetőmag), alaposan megtervezték a munkát. A hosszú tél sem zavarta őket. Tavaszt csináltak a dohányszárítókban az ültetőgumók részére. Ládákba rakták az ültető burgonyát (három sort minden-ládába). Befűtötték a termet, két naponként forgatták a gumókat. Egy hónapig tartott az előcsíráztatás. Mire jött az ültetés ideje, három centis hajtása lett. Mind egy szemig kézzel ültették el, elég sűrűn. Ezért bíznak benne, hogy hektáronként meglesz a 200 mázsa. — Így kalkuláltunk — mondja Hegyi bácsi. Jó volna, ha nem csalódnánk. Reméljük, jól számítottak. Szép a burgonya, csupa virág. A földnek megadták s most is megkapja, ami jár neki, miért lenne hálátlan. S ha nem is terem kétszáz mázsát, Csallóközben korai burgonyából száznyolcvan mázsás termés is nem mindennapi dolog! MERY FERENC nddjur.: £ S Zoviet nép konkrét tettekkel bizonyítja be szolidaritását Havanna (CTKJ — Kuba népe türelmetlenül várta Fidel Castrónak, a kubai forradalom vezérének beszédét, melyet június 4-én estes a kubai rádió valamennyi adója és a televízió is közvetített. A havannai televízió stúdiójában jelen voltak: Osvaldo Dorticos, a Kubai Köztársaság elnöke, az Egységes Szocialista Forradalmi Párt országos vezetőségének és a foradalmi kormánynak tagjai, a tömegszervezetek képviselői, kubai és külföldi újságírók. Jelen volt továbbá A. I. Alekszandrov, kubai szovjet nagykövet is. Kilenc óra tájban őrnagyi egyenruhájában megjelent a stúdióban Fidel Castro. Forró szeretettel beszélt a szovjet népről és arról a szívélyes.•.•.v.v.vv.v.v.v.v.v.v.v.v.v ségről, amellyel a forradalmi Kuba követét üdvözölte. — Hogy képet ' alkothassunk a Szovjetunióról — mondta Castro — nem elég csupán a számadatok ismerete. Az embernek mindent a saját szemével kell látnia, hogy megérthesse: az SZKP XXII. kongresszusán kitűzött program nem álom, hanem megvalósítható, sőt túlteljesíthető. Castro beszéde további részében hangsúlyozta, hogy a Szovjetunióban elsőrendű jelentőséget tulajdonítanak a gazdasági feladatok megoldásának, s ezt a kubai forradalmároknak követniük kell. Castro azután részletesen beszámolt a hatalmas szovjet építkezésekről, mindenekelőtt a szibériai vízierőművekről é^ a szovjet (Folytatás a 3. oldalon) .'.".V.V.VV.V.V.V. I O «•«••• I Repyben, a mező és erdőgazdasági ggpeket klpróbfiló intézetben e na pókban érkezett meg a prostéjoví Agrostroj üzemből a TH IV K2-10 védjegyű hegyitraktor prototípusa. A traktor kiválóan alkalmas különböző mező- és erdőgazdasági munkák elvégzésére erős lejtésű dombokon is. Képünkön a hegyitraktort dombos terepen próbálják ki. (J. Nősek felvétele - CTK)