Új Szó, 1963. május (16. évfolyam, 119-148.szám)

1963-05-28 / 145. szám, kedd

Róza néni unokája Két idősebb néni tereferélt a Bakalar-porta kiskapuja előtt. Az udvarról kilépő Róza nénit a szomszédasszony, Kólámé állította meg. Napok óta várt erre a pillanatra, de nem azzal kezdte, ami miatt megállította szomszédját. .Tapintatosan közelítette a témát. ... Nem ' azért mondom, mintha én... de az emberek... az egész falu... ugye megértesz Rózám?... Róza néni összeráncolta homlokát és dühös pillantást vetett Kólámé felé. — Mi van a faluban, Erzsi?... Beszélj világosan!... Nagyon jól tudta, hogy Kólámétól nem lehet mindent készpénznek venni, megunta már a szófecsérlést. A karját is zsibbasztotta a tojással megrakott kosár. A kíváncsiság azonban fúrta az oldalát. — Mondjad hát... siettette Kólámét. — Elmondom, mert neked el kell mondanom — fogta nyájasabbra a szót Kólámé. — Maritokat szájára vette a falu. Elhallgatott és azt kémlelte, hatnak-e szavai, majd folytatta: — Eleinte nekem se igen tetszett — vágott közbe Róza néni. Idegesen rántott egyet a fejkendőjén és más irányt szabott szavainak. — Aztán mond Erzsi, Stulanyban már nincs egyéb probléma?... — Ejnye Róza?! — adta a sértődöttet Kólámé... én csak jóindulatúan akartalak figyelmeztetni... Abbahagyta, s úgy tett, mint akt távozni készül. — Várj csak! — szólt rá Róza néni. Agyán hirtelen átvillant, milyen nagy port vert fel a faluban, hogy Mari unokája traktorvezetői tanfolyamra járt Bardejovra. — Azt mondogatják a faluban, — én is amondó vagyok — nem aszszonynépnek való a traktor ... Meg hogy mint kerületi és helyt képviselőnő csak propagandát csinál, dé majd faképnél hagyja a gépet... — Lajost is hibáztatják, hogy beleegyezett felesége döntésébe. Hidd el Róza, nagy ára lehet még ennek — sóhajtozott Kolárné — Templom helyett vasárnapi műszak, meg éjjeli munka ... jérjiakkal, meg mi a fene. Hogy nézheti el mindezt Lajos? Tudod Róza, a tisztelendő úr is rosszalóan nézi... Erre már Róza néni szeme is felvillant. De akármilyen véleménye is volt, nem mondta el, mert tudta, Kolárné csak erre vár, hogy továbbadhassa. Azért még nem állhatta meg szó nélkül. — Erzsi! Mond meg a tanácsadóidnak, hogy törődjenek a maguk dolgával, ne a máséval... A kosarat másik karjára vette és hátat fordított Kóláménak. Otközben észrevette, hogy a háta mögött a harangozóné összesúgott Feckónéval. Rá se hederített. — Hadd beszéljenek •— gondolta — majd magúnják. Az üzlet előtt Šrojt, a szövetkezet elnöke köszöntött rá. — Mit cipel Róza néném?... 1— Néhány tojást hoztam édesfiam ... ezzel meg lesz az ötszáz ... — Ez igen — csettintett az elnök. — Példát vehetnének magukról a többiek is... Halott a-e Róza néni? Mart már követőkre talált. Murin Terka, meg Holodej harangozóék Julkája néhány napon át ott settenkedtek Mari körül, a mezőn ... Ma délután bejöttek az irodába és jelentkeztek a traktorvezetői tanfolyamra. Róza néni arcán reftett mosoly ült. No harangozóné asszony, most már suttoghatsz, de a saját julkádról — gondolta magában. Majd elkomolyodott és az elnökhöz fordult. — jóska fiam, mond csak, de őszintén: megállja Marink a helyét? — Hogy megállja-e? — nevetett az elnök. Bár minden férfitraktoros ilyen lenne! Éppen ma értékeltük a traktorosok heti teljqpítményét... — És Mart?' — Az eredményt rövidesen kihirdeti a helyt adó. Annyit azonban előre is elárulok, hogy a kétszáz koronás prémiumot a Komanickp— Bakalarová tr.aktorospár nyerte. Régen örült Róza néni annyira hírnek, rhint most, A tojásokat átadta és hazafelé indult, amikor a helyi hangszóró pattogó indulót játszott, majd Gonco titkár ismerős hangja közölte\ a traktoros-verseny győzteseit. KULIK GELLÉRT Jó munkájáért... Jíuttúxa A komáromi Steiner. Gábor Hajógyár dolgozóinak nagy része jól ismeri Lengyel Ferenc elvtársat. Jelenleg az I. ilzemrészleg egyik 14-tagú, a szocialista munkabrigád elmért versenyző lakatos munkacsoportjának a vezetője. Tiz éve dolgozik a hajógyárban. Mint kovács kezdte, majd a lakatosokhoz került. Több ízben az üzem legjobb dolgozójaként értékelték ki, 1961-ben pedig a „Legjobb újító" névre is rászolgált. Az elmúlt évek során Lengyel Ferenc nagyon szép eredményeket ért el az anyagtakarékossági mozgalomban. Az elmúlt két évben 100 000 koronát takarított meg az üzemnek a hengerelt anyagok jobb kihasználását elősegítő újítási javaslataival. Tavaly 18 újításából 8-at valósítottak meg. Szorgalmas munkájáért a ,?Gépipar legjobb dolgozója" címmel tüntették ki. Ez idén pedig a munka iránti szocialista viszonyáért, #ötelezettségvállalásainak becsületes teljesítéséért hazánk felszabadításának 18. évfordulója alkalmával a nyugatszlovákiai kerületi pártbizottságon átnyújtották neki a „Kiváló munkáért" állami kitüntetést. Szénássy János. A SHAKESPEARE-BEMUTATÓ ELÉ A Magyar Területi Színház méltóképpen fejezi be jubileumi évadját a június végén színrekerülő Makrancos hölggyel, Shakespearenak, a drámaírás fejedelmének e kedves vígjátékával. Nagy esemény számunkra Moliére, Schiller, Csehov után végre Shakespearet játszani. A színház e bemutatóval egyben adózni kíván a drámaköltő emlénének születése 400. évfordulója előtt, mely 1964-ben lesz. A próbák már javában folynak Igor Cief nyitrai vendégrendező Irányításával. A Makrancos hölgy díszleteit és jelmezeit František Skíipek és Ján Skalický prágai tervezők készítették, melyek — a látott tervek alapján — méltó keretet adnak a rendezésnek és a színészi játéknak. Nagy becsvággyal készülnek a darabra a színészek és technikusok, a műhelyek dolgozói — az egész együttes. Hisz Shakespeare-bemutatóra készülni nem kis dolog. És bemutatni Shakespearet — először a szlovákiai magyar dolgozóknak — pirosbetűs ünnepet jelent színházunknak. A címszerepet, a makrancos Katát Lőrincz Margit alakítja, akit a TaniUj óvoda Bratislavában Bratislava-Ováros Körzeti Bizottsága májusban új bölcsődét nyitott meg a Cerveö utcában 40 gyermek számára. A bölcsődét egy pompás kertben levő átalakított villában helyezték el. Képünkön a gyermekek az ebédlőben. (CTK — M. Borodáčová — felvétele.) tónő Tóth Flórájaként szeretett meg a magyar színházlátogató, és aki nem egy nagy szerepben (Az Aranyember Atháliájában, az Ármány és szerelem Lujzájában és több nagyszerű alakításban) bebizonyította, méltó arra, hogv Shakespearet és abban címszerepet játszék. Partnere, & vidám „asszonyszelídítő" Petrucchió Turner Zsigmond lesz, akinek beszédtechnikája, színpadi mozgásban kifogástalan művészi teljesítményei jó Petrucchió-alakitást ígérnek. Fellép a darabban a társulat több ismert színésznője és színésze, mint Udvardi Anna, Szentpétery Aranka, Tóth László, Fazekas Imre, Király Dezső, Siposs Ernő, Kovács József és a többiek. Kisebb-nagyobb szerepekben bár, de nagy ambícióval, hisz Shakespearét játszani még epizód szerepben is élményt és örömöt jelent. Shakespearet játszani nagy felelősség. Nem véletlen, hogy színházunk tíz évet várt, míg bemutatja első Shakespeare inscenációját. A MATESZ színésze tíz évet inaskodott^ hogy Shakespeare alakot ölthessen magára. Érezzük ezt a nagy felelősséget és —amint azt éreztük Schiller Ármány és szerelem című drámájának bemutatója előtt is, — e felelősségérzet Indokolt. Shakespeare drámáit a színpadnak Irta, nem a színészeknek. A színész csak eszköze volt" az ő nagy szelleme megnyilatkozásának, engedelmes hirdetője az ő Igéinek, a párbeszédekben koncentrált drámai művészetnek. És ma ez is. A nagy elődök, a világhírű színészek Shakespearenek köszönhetik, hogy nevük fennmaradt az utókor számára. * > Műgonddal, művészi alázattal készülünk első Shakespeare bemutatónkra. Hogy fáradozásunk, igyekezetünk és előadásunk mennyire fog sikerülni, azt majd a kritika lesz hivatott eldönteni. Shakespeare halálos ágyán nagy tanítványa, Ben Jonson (a Volpone írója) a következőképpen búcsúzott a nagy mesterétől: „Diadalmaskodtál Angliai Azt nevezed magadénak, akt előtt meghajol Európa valamennyi színpada. Nemcsak a mi korunknak él, hanem örökké!" Azóta nem csupán Európa, hanem az egész világ meghajolt William Shakespeare művészete előtt. Születésének 400. évfordulóján a Makrancos hölgy bemutatóján meghajol Shakespeare előtt a szlovákiai magyar színjátszás' képviselőjeként a Magyar Területi Színház is. SIPOSS }ENŰ Pártunk XII. kongreszusa feladatul tűzte ki mindnyájunk számára a személyi kultusz káros következményeinek és még ma is érezhető hatásának következetes felszámolását. Örömmel tapasztalhatjuk, hogy társadalmi életünk minden területén megkezdődött e feladat teljesítése. Az Oj Szó níSjus 4-i száma közölte Dobos Lászlónak, az Irodalmi Szemle főszerkesztőjének a Szlovákiai Írószövetség magyar tagozata teljes ülésén tartott beszámolóját — melynek egyefe részleteivel kivonatosan a Kultúrny životban is találkoztunk. Ez a beszámoló ugyancsak azt bizonyltja, hogy hazánk magyar nemzetiségű dolgozó értelmisége is tudatában van annak, hogy a személyi kultusz időszakának áldatlan következményei ellen társadalmi és kulturális életünk valamennyi frontján fel kell venni a harcot. Nagyon helyesen állapította meg Dobos László: „A személyi kultusz évei rányomták pecsétjüket szellemi életünk minden területére: újságírásra, népművelésre, irodalomra, a népművészet értelmezésére, pedagógiára stb." Szinte e megállapítás igazolásaként olvashattuk e napokban Dénes Ferenc elvtárs, az Űj Szó főszerkesztője cikkét „Több következetességet az oktatómunkában" címmel. Dénes Ferenc írása kétségtelen bizonyítéka annak, hogy a személyi kultusz időszaka káros hatásaival nem kerülte el — sajnos — a pedagógia napjainkban oly sorsdöntő jelentőségű területét sem. Dénes elvtárs cikkében csupán két meggondolatlanul hozott határozatot említ, melyek a magyar iskolák egészséges fejlődését károsan befolyásolták, ám' a meggondolatlan és elhamarkodott intézkedések egész sorát lehetne felhozni még, melyek nemcsak nemzetiségi iskoláinkat, de egész iskolaügyünket és pedagógiai tudományunkat — oktató- és nevelőmunkánk minőségi fejlődését tekintvé — kétségtelenül károsan érintették. A személyi kultusz éveiben gyakran még az illetékes szervek is mintha megfeledkeztek volna arról, hogy a pedagógia, a nevelés tudománya a legszigorúbb értelemben vett tudomány, s a pedagógiába történő bárminemű indokolatlan beavatkozás az új, szocialista nemzedék nevelése A pedagógia tekintélyéért szempontjából pótolhatatlan károkat okozhat. A személyi kultusz idején megszokottá vált, hogy a pedagógia komoly tudományos felkészültséget igénylő kérdéseibe a legkülönfélébb fórumok és egyének a dogmatikus tévedhetetlenség álarca mögé rejtőzve beleszóltak. Ezekben az években születtek a „Ki az igazán jó tanító?" problémáját eldönteni kívánó definíciók, sőt „kinyilatkoztatások", amikor a személyi kultusz egyes legbuzgóbb ápolói megállapították, hogy „az igazán jó tanító az, aki valamely tömegszervezet munkájában tevékenyen vesz részt", mások szerint „igazán jó tanító az, aki a legtöbb tanulót szerzi meg bányásztanoncnak". Persze akadtak egészen elképesztő elképzelések is a jó pedagógust illetően, s néha e megtisztelő elnevezés fő kritériuma az volt, hajlandó-e egyegy pedagógus elvégezni azt a munkát, amiért mást fizetnek, vagy hajlandó-e a pedagógus bekapcsolódni valamely kampányszerű akcióba, melynek sikertelenségéért valamely hivatalos vagy tömegszervezet volt ugyan a felelős, de a pedagógusnak kellett menteni, ami még menthető volt. Ez a lehetetlen és tarthatatlan állapot vezetett oda, hogy a pedagógusokat a legképtelenebb iskolán kívüli feladatok elvégzésével bízták meg, a legkülönfélébb és igen gyakran jelentéktelen ürügyekkel elszólították munkahelyükről, az Iskolából, és alig törődött valaki azzal, hogy az oktatónevelőmunkát az iskolában, tehát félremagyarázhatatlanul elsőrendű teendőjüket és kötelességüket lelkiismeretesen és legjobb tudásuk szerint végzik-e. A személyi kultusz időszaka szoktatta rá pedagógusainkat a hallgatásra is. Egészségtelen és iskoláink, iskolaügyünk fejlődése szempontjából nem kívánatos jelenség, hogy a gyűléseken, értekezleteken tanítóink csak igen csekély számban szólnak hozzá a problémákhoz, s legtöbbjük a „Ne szólj szám, nem fáj fejem!" jelszót vallja. Ilyen magatartással a valódi problémákat megoldani nem lehet. E hallgatásra azonban kétségtelenül a személyi kultusz időszakának zord árnyéka vetődik, mert a pedagógusok közül még sokan emlékeznek olyan esetekre, hogy nem egy becsületes szándékú, kommunista meggyőződésű jjedagógust könyörtelenül elgáncsoltak, csupán azért, mert ezek a pedagógusok nyilvánvalóan és szembetűnően helytelen és káros intézkedéseiket bírálni merészelték. Az előbb említett tények kétségtelenül akadályozták pedagógusainkat abban, hogy iskolai oktató-, nevelőmunkájukat egész emberként, tékintélýuk és tudásuk latbavetésével végezzék. A nehézségekhez azonban még hozzájárultak egyes elhamarkodott és kellőképj>en át nem gondolt intézkedések is, melyeket a felsőbb iskola! hatóságok hoztak. A fejlődés és a kibontakozás folyamatával együtt jár ugyan az állandó változás, tizennyolc évvel félszabadulásunk és tizenöt évvel a februári győzelem után azonban — úgy vélem — itt lenne az ideje, hogy iskolaügyünk problémái végre stabilizálódjanak. Ezt a pedagógusok további eredményes munkája és pedagógiai tudományunk tekintélye ls megköveteli. Tudatosítanunk kell, hogy a kapkodás, a meggondolatlan intézkedések, az állandó változások óriási károkat okoznak. Vegyük csak például a tankönyveket. Hány olyan tankönyv készült nálunk, amely kinyomtatása után haszontalanná vált, mert mire a könyv megjelent, megváltozott a tanterv. Kétségtelenül ilyen kapkodva hozott intézkedés volt az irodalmi nevelés elnevezésű tantárgy bevezetése is a magyar tannyelvű iskolák 6—9. osztályaiban. Az irodalom oktatása olyan formában, ahogyan ez az újtantárgy elképzelte, forradalmian „újszerű", de egyben „forradalmian" semmitmondó ls lett volna. A korszerű lrodalomoktatásnak megvan a maga koncepciója és struktúrája. S ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni, ugyanúgy, mint azt a körülményt, hogyha harcot is folytatunk a száraz, faktografikus irodalomtanítás ellen, ez semmiképpen sem jelentheti azt, hogy az író személye teljesen figyelmen kívül hagyható. Az irodalmi nevelés bevezetése az orosz nyelv oktatásának rovására történt, s így egyik hiba maga után vonta a másikat. Már készen volt az orosz nyelv tanterve a 6.—9. osztályok számára, amikor gyorsan, kapkodva új tananyagbeosztás és tanterv készült a 7.-9. osztályok számára. Az időközben megírt orosz tankönyvek pedig talán nyomtatásban sohasem látnak napvilágot. Az egész eset tanulsága tehát csakis az lehet: hasonló elhamarkodott és a komoly pedagógiai megfontoltságot nélkülöző intézkedéseknek többé nem szabad megismétlődniük. Szocialista iskolarendszerünk egyik legjellemzőbb vonása: az egység. Meggondolatlan intézkedés volt azonban — amint azt Déríes Ferenc elvtárs is kifejtette említett cikkében — a magyar tanítási nyelvű iskolák egységének megbontását előidézni azáltal, Hogy egyes iskolákban a szülők kívánságára egy-egy tantárgyat szlovák nyelven lehet tanítani. Kétségtelen, hogy ennek az intézkedésnek megvalósítása lehetetlenné teszi a magyar tanítási nyelvű Iskolák egységes módon történő elbírálását. Az ilyen elbírálás egyik fő momentuma minden esetben a tanulók szlovák nyelvtudásának színvonala. Nem vitás, hogy az olyan iskolákban, ahol esetleg a tanulók több tantárgyat tanulnak szlovák nyelven, szlovák nyelvtudásuk jobb lesz, mint azokban az iskolákban, ahol csak szlovák nyelvi órákon beszélnek és tanulnak szlovákul. Ez az intézkedés viszont a be nem avatottak körében azt a nem kívánatos és alaptalan látszatot keltheti, hogy a magyar iskolákban folyó szlovák nyelvoktatás oly alacsony színvonalú, hogy hasonló kisegítő akciókra van szükség. Ogy vélem, nem történik semmi hiba, ha a szlovák nyelv iskolai oktatását a szlovák szakos pedagógusokra fogjuk bízni. Az új tantervek alapján készülő végleges tankönyvek segítségével és a szlovák ny«lvtanltás új koncepciója szellemében történő oktatás esetén e téren lényeges változásokat, javulást várhatunk. Természetesen a szülők sem követnek el hibát, ha gyermekeik iskolán kívüli szlovák nyelvtanulását is lehetővé teszik újság- és könyvolvasás, rádióhallgatás stb. útján. A szlovák nyelvtanítás eredményességének minden lehetősége megvan, hiszen végre elértük azt a pedagógiai és módszertani szempontból egyedül elfogadható koncepciót, hogy a szlovák nyelvet a magyar iskolákban mint filológiai szempontból idegen nyelvet tanítjuk. Ennek az elvnek mellőzése lehetetlenné teszi mindennemű korszerű nyelvoktatást. Iskolaügyi szerveink elősegíthetnék a szlovák nyelvoktatás még eredményesebbé tételét magyar iskoláinkban azáltal, ha lehetővé tennék egy olyan jellegű havi szlovák nyelvű folyóirat kiadását, mint az orosz nyelvoktatáshoz országos méretekben kiadott, jól szerkesztett „Druzsba" című folyóirat. A szlovákszakos pedagógusok szakmai továbbfejlődését pedig igen jól szolgálhatná, ha módszertani tapasztalataikat rendszeresen kicserélnék a Szocialista Nevelés, esetleg más lapok hasábjain. A munkánkban előforduló zavaró körülmények kiküszöbölése, iskolaügyi szerveink pedagógiailag megalapozott intézkedései, a hibák megismétlődése elleni bátor kiállásunk lehetővé teszi számunkra, hogy a személyi kultusz maradványainak felszámolásáért --folyó harcban síkraszálljunk a pedagógiai tudomány nagyobb tekintélyéért, ami egyben a pedagógus tekintélyének biztosítását is eredményezi. A pedagógus tekintélye pedig — bátran állíthatjuk — a kommunista jövendő egyik fontos alappillére. SÁGI TÖTH TIBOR f 1983. május 28. #J 5 *