Új Szó, 1963. május (16. évfolyam, 119-148.szám)

1963-05-23 / 140. szám, csütörtök

FÄBRY Zoltán: 1

A két első kérdés egymás szá• Jába rágja a feleletet. Mi a legfontosabb? Ami a legfontosabban korszerű. A világháborúk korszakában ölünk: napjaink fcáborü és a békeiH perét jelentik. Min denütt és minden Ben erről van sző f

z a legfontosabb || s a legkorsze rűbb: a háború a/ f§| atomfasizmus ré vén katasztrófává sűrűsödött. A kor f"* ezerű legfontosabb kérdés tehát így hangzik: béke vagy katasztrófa?! . Az alternatíva cá l folhatatlan, tanulsága nyilvánvaló. De mert mégis és újra "beszélni kell róla, mégsem lehet olyan nyilvánvaló. Az Irodalom: tükör; és ha realitást fog be: csalhatatlan. A veszélyt mutatja és a védekezést tudatosítja: az ellenállást. De a veszély lebecsülését is: a közönyt. Atomveszély és emberközöny: csak a kettő összessége robbanhat katasztrófává. Az irodalomnak ezt a tényt, ezt a veszély-lehetőséget kell tudatosítani, elmérgesedését lekötni,' fertőzését megakadályozni: a halálosan legfontosabbat korparancsként kinyilatkoztatni. A korszerűen legfontosabbat úgy megmondani, hogy láthatóvá váljon a tegnap és a holnap: a mát a folytonosság és folyamatosság medrébe kell Irányítani. Mindig az egész világgal és az idő teljességében kell lélegzeni. Világháborúk szakában, atomkorszakban nincs, nem lehet elszigeteltség. József Attila, aki a mindenséggel mérte magát, világméretben látta az ellenséget: a falánk tőkét „lágy Áziában és borzolt Afrikában". Radnóti szívéhez Sanghaj, Guernica, Garcia Lorca és „az ázottarcú párizsi szegények" csakúgy közel voltak, mint az Angyalföld proletárjai. A környezetemben, országomban történteknek mindig akad megfelelője a nagyvilágban: az összefüggések feltárása adja a legfontosabb korszerűséget. 2

A legfrissebb példát mondom: • Garai Gábor versét hallottam a rádióban. Megfogott, megállított, lenyűgözött. Garai két, térben egymástól messze eső hírt fog egybe, szétválaszthatatlan összefüggésbe. Világháborús korunk gyermektragédiájának legújabb változatát: német aknák nemrég téptek szét három játszadozó magyar gyereket és hóhér-Franco tettét, aki kivégeztette Julián Grimaut. A konklúzió: mi vagyunk a bűnösök, mi a közönyösek, akik tovább hagyjuk garázdálkodni a tegnapi •ó-erőket. Garai verse a ma fókuszába gyűjti a tegnap még mindig vicsorgó rettenetét, hogy így mai feladatunkká sugallja a holnap megvédését. A tegnap még mindig ljkvidálatlan. A fasizmus időzített aknái állandóan robbannak, és Franco a tegnap nevében és jogán gyilkolhatott. A korszerű irodalom ezt a legfontosabb veszély-tényt általános érvényűvé fokozza. Az irodalom a míiban mindig együtt fogalmazza a tegnapot és a holnapot. Ahol ez a két vonal a ma metszőpontján találkozik, ott világirodalom születik: mindenkinek szóló életfontosságú kinyilatkoztatás. 3

A .harmadik kérdésre nem tu• dok érdemben felelni, összekerestem a hazai magyar szerzők könyveit, és mindössze hatot találtam. Ez a rádöbbenés a torkomra forrasztotta a szót. Ne azt kérdezzük: a hat közül melyik a legjobb, de azt, hogy miért nincs töbB, miért ez a szégyenítő szegénység, szűkmarkúság?! Válogatni, értékelni igazában csak a sokból lehet. Kvantitás nélkül nincs kvalitás. Tömeg nélkül nincs élet. Az össz-hazai termésből, amennyire a magyar fordításokból ismerem, Peter Karvaš színművének — „Antigoné és a többiek" — adnám a pálmát. (Magyarul sajnos csak a DILIZA sokszorosításában jelent meg és nem könyvalakban.) Miért Karvaš? A fentebb elmondottak megadják a feleletet. Amíg embertelenség van: Antigoné örök. Örök, mert korszerű. A fasiszta pokolban a tegnapi Antigonénak újra fel kellett támadni. Oj alakban, új' néven végigjátszani, végigszenvedni az embert az embertelenségben. Az örök jövő hordozót a mában. A legfontosabb korszerűséget. Jaroslav DIETL: I

Ügy vélem, abban kell látnom, • ami a körülöttünk élS emberek legnagyobb betegsége. Véleményem szerint ez nem más. mint a passzív rezisztencia. Az emberek veszélyesen közömbössé váltak. Az irodaiam feladata felrázni az embereket, hogy a műit hibáit, vétségeit orvosolva az új út mellett álljanak kl és ne legyenek közömbösek azokkal szemben, akik gátolják az új úton való haladást Harc ez a fásultság, türelmesség, a rossz ellen, harc az emberek közötti új kapcsolatokért Ha ezt így mondom, igen általánosan hangzik. Azt gondolom azonban, hogy ma már ÉLETKÖZELSÉG ÉS MŰVÉSZET Sok szó esik napjainkban az irodalom és a művészet feladatairól. A Csehszlovák írószövetség mostani" kongresszusát megelőző vita és észrevételek súlyponti kérdése volt: tisztázni azokat az elvi és művészetpolitikai problémákat, amelyeket irodalmunk jelenlegi helyzete és további fejlődése az előtérbe állít. A legfontosabb, melyet hazai irodalmunk felvet: napjaink elmélyült ábrázolása és a művészi munka igénye. Csakis e két tényezőn keresztül válhat irodalmunk a társadalmi fejlődés hatékony erejévé. A CSKP XII. kongresszusának határozata kimondja: „Olyan művekre van szükség, amelyek meggyőzően ábrázolják a mai élet mozgató erőit, gazdagítják az ember lelkiéletét, hogy minden idegszálával élje a jelent, és tevékenyen harcoljon a kommunista holnapért." Ennek az elvnek maradéktalan érvényesülése jelentheti egyedül a sematizmus, a középszerűség és maradiság napjainkban sokat bírált buktatóinak mellőzését. „A néppel tűzön-vízen át!" költői hiszekegyje tehát ma éppúgy mint a múltban: élő, ható és teremtő -igény marad irodalmunkban. S ha az alkotás: hosszas, kitartó, kétségekkel és nehézségekkel tele munka, úgy az író legfőbb értékmérője és jutalma csakis az a mű lehet, mely minden ízében magán hordja az igazi- művészet jegyeit. Irodalmunk legfontosabb feladatait illetően szerkesztőségünk a közeli napokban körkérdéssel fordult hazai irodalmunk néhány'képviselőjéhez. Kérdéseinkre válaszolt: DIETL JAROSLAV cseh író; * FÄBRY ZOLTÁN író, érdemes művész; SOTOLA JlftI cseh költő; STEVCEK PAVEL kritikus, a Kultúrny život főszerkesztője; ŠTlTNICKÝ CTIBOR költő, a Szlovákiai Írószövetség Kiadóvállalata igazgatója; TŐZSÉR ÁRPÁD költő; TURCZEL LAJOS kritikus, az irodalomtudományok kandidátusa. FELVETETT HÁROM KÉRDÉSÜNK: — Miben látja napjainkban irodalmunk legfontosabb feladatát? — Mit ért Ön korszerű irodalmon? — Az elmúlt év hazai könyvtermése közül melyiket tartja a legsikeresebb alkotásának, és miért? az emjberek tiszta I ban vannak az egy más közötti kapcso latok helyes normái I val. És ez nagyot I fontos, mert tudjuk f hogy néhány évvé ezelőtt olyan alap j vetO fogalmaknak mint Igazság, becsű let, elvtárslasság kétségbevonták jo gosultságát. m 2

Korszerű iro síi • dalmon olvar pl irodalmat értek, §® amely az emberek lényegbevágó problémáival foglalkozik. Aláhúzom, lényegbevágó, mert úgy tűnik nekem, hogy sok minden, amit olvasok, vagy a színpadon látok, nevetségesen jelentéktelen ahhoz képest, ami körülöttünk történik. Ne csodálkozzunk hát aion, hogy a színházak, mozik aggasztóan üresek. Amíg a való élet sokkal bonyolultabb, veszélyesebb, de humorosabb, és politikával teltebb is, mint ahoey a szövegkönyvekben ábrázolják, addig csak szánalmas figurák leszünk, akiket senki sem olvas és nem hallgat. 3

JifI Fried Időzavar cfmü • novellá|át egész egyszerűen azért, mert olyan érzésem volt, hogy közvetlenül engem érint, hogy átfogja, átkarolja az én világomat. Ctibor STITNSCKY: 1

A hibák kijavításában, amelyek • a személyi kultusz idejéből fennmaradva deformálták életünket, mind a gondolkodásban, mind a gyakorlatban. Ez pedig nem rövid lejáratú feladati 2

Mindazt, ami • ezt a célt szolgálja. Mináč — I trilógiáját, Mňač| ko: A halál neve Engelchen című riportprózáját, Bednár „klasszikus" Órák és percek című felkelési prózáját, Karvaš Antigonéját és a többieket, amelyek első pillantásra ugyan történelmi művek, ám mégis maiak; mi lehet időszerűbb a mi igazunk, a kommunista igazság keresésénél, ami egyben válasz a kétségekre és az illuzlótlanságra?! 3

Vladimír Mináč: Sosem vagy • egyedül című kettős novelláját — főleg annak első részét — és Peter Karvaš: Forradás címfi legújabb szíhművét. Miért? Mert szenvedélyesen és elfogultan, „babonák és Illúziók nélkül" leplezik le korunk valódi konfliktusait, és keresik rá a választ. TURCZEL Lajos: 1

Szocialista irodalmunk fejlődésé• ben a személyi kultusz évei sajnálatos károkat okoztak. A személyi kultusz az irodalomban főképpen az adminisztratív irányításban, az irodalom esztétikai lényegének lebecsülésében és funkcióinak dogmatikus értelmezésében nyilvánúlt meg. Az irodalompolitika — felelős központi irányító szerveitől kezdve a kiadókon keresztül egészen az újságok szerkesztőségéig — nem a tényleges valóság őszinte ábrázolását kívánta meg az íróktól, hanem arra késztette, arra utasította őket, hogy az előre gyártott s misztifikált valóság-sémáknak megfelelő uniformizált irodalmat hozzanak létre. Igen csekély volt azoknak az íróknak a száma, akik a hivatalosan életre hívott és szentesített sematizmus hatása alól ki tudták magukat vonni. A sematizmus a legtehetségesebb írókat is megfertőzte, a művészi egyéniséget megbénította, az írók pályáját, életművét és az egész Irodalom fejlődését meglehetősen eltorzította. " / Sokan azt hiszik, hogy most, amikor a személyi kultusz következetes politikai felszámolására végre nálunk ls sor került, — a sematizmus által diszkreditált Irodalom presztízse majd automatikusan helyreáll. Ez tévedés. Az Irodalom elszenvedett kárait nem lehet csupán politikai intézkedésekkel Is határozatokkkal helyrehozni. Arra van szükség, hogy ezeket a károkat elsősorban maga az irodalom tegye jóvá, a presztízsén esett csorbát elsősorban maga az irodalom köszörülje ki. A mondottak értelmében a Jelenlegi időszakban irodalmunk legfontosabb feladatát a személyi kultusz következményeinek és maradványainak a felszámolása jelenti. Ezt a feladatot egyrészt az irodalomtudomány vonalán: a kialakulóban levő szocialista esztétika tételeinek szigorúan marxista felülvizsgálásával és ujjáértékelésével, másrészt — és ezen van a hangsúlyl — a szépirodalmi produkción belül: észté tikallag megalapo zott és a szocialista; humanizmustól, er kölcsiségtől áthatott 1 művek létrehozásé | 5 val kell végrehajta ni. || Az irodalom Ilyei művekkel tudja helyreállítani a sze mélyt kultusz tdejéi. megrendült esztétl kai és erkölcsi hite lét, és Hyen müvek kel tud segíteni a pártnak abban a harcában, amelyet á nép bizalmának a megerősítéséért folytat. A személyi kultusz Idején elkövetett súlyos törvénytelenségek megtörténte és leleplezése a jóakaratú emberek ezreinek erkölcsi egyensúlyát borította fel, kételkedést és bizalmatlanságot ébresztett bennük. A nép bizalmát vissza kell szerezni, az emberek erkölcsi egyensúlyát vissza kell állítani. Életünk egész vonalán erkölcsi megújhodásra, a szocialista erkölcs reneszánszára van szükség. Ezt az előttünk álló feladatot az irodalomnak a maga sajátos művészi eszközeivel, az élet és a nép Igazságának őszinte feltárásával kell elősegíteni. 2

Az első kérdésre adott válaszom• ban tulajdonképpen már a korszerű irodalom fogalmának tartalmi kritériuma is megfogalmazódott. Az Irodalom akkor korszerű, ha az adott fejlődési szakasz kérdéseire őszintén válaszol, ha a kor emberének problémáit a lehető legtökéletesebben megszólaltatja. A korproblémák „lehető legtökéletesebb megsióialtatásának" módja a korszerű irodalom fogalmának formai kritériumát jelenti. Erre vonatkozólag pedig teljesen egyet lehet érteni azokkal a követelményekkel. amelyeket hét évvel ezelőtt a CSKP Központi Bizottságának a II. írókongresszushoz Intézett levele állított az írók elé: „Nagyra értékeljük azoknak az íróknak a munkáját és bátorságát, akik az esetleges sikertelenségektől és nehézségektől sem jélve becsületes erőfeszítéssel keresik az új utakat, korunk művészi ábrázolásának új lehetőségeit. Az alkotó képzelet Ilyen merészsége s a sikertelenség kockázatát is vállalni merő keresés bátorsága nélkül a jövőben sem születhetnek meg azok a valóban új művészi eredmények, a tartalomban és formában egyaránt megnyilvánuló ftj vívmányok, amelyek a művészet fejlődését, döntő mértékben előbbre viszik". 3

A harmadik kérdésre adandó • választ én a csehszlovákiai magyar irodalom területére szfikťtem le. Ezen a szűkebb hazai kereten belül az elmúlt év legsikeresebb könyvének Cselényi: „Keselylábú csikókorom" című verskötetét tartom. Ná lünk 4 fiatal Cselényi testesíti meg a legjobban azt a merészen kísérletező, a nehézségektől és sikertelenségektől vissza nem riadó írótípust, amelyről a II. írókongresszushoz Intézett pártlevél beszélt. Kötete még korántsem kiforrott, egyenletes alkotás, de vitathatatlanul értékes, új színt Jelent az Itteni magyar költészet meglehetősen megmerevedett tradiciona lizmusában. A - társadalmi kérdések iránt rendkívül érzékeny Cselényi a kísérletezést nem célnak, hanem a „lehető legtökéletesebb ábrázolásra" törekvő eszköznek tekinti. Jiŕí ŠOTOLA: I

Az irodalom legfontosabb felada• tát (ba egyáltalán lehet az irodalomnak ..feladatot kitűzni") nemcsak a jelenkorhoz való aktivabb, igazibb és mélyebb kapcsolatában látom, hanem a gondolatgazdagság színvonalának emelésében, új irányt mutató felfedező tevékenységében és eredetiségében is: Ezzel természetesen összefügg az igazságosabb, azaz kritikailag pontosabb értékelése minden eddigi sematizmusnak, középszerűségnek, külszínes dicsőítésnek és eszmei passzivitásnak. 2

Ügy vélem, hogy ez a kérdés nem • elég pontos. Korszerű irodalomnak kell tartanunk akarva nem akarva mindazt, amit jelenleg írnak és kiadnak. Különbséget kell tennünk azonban a jó és a rossz, az igaz és a valótlan, a tehetséges és a tehetségtelen korszerű irodalom között és ez a különbség nincs a kérésben feltüntetve. Más volna azt kérdezni, milyen irodalom beszél a legjobban a mához és áll valóban a jelenkori társadalmi történés középpontjában. — Akkor azt válaszolnám, hogy elsfisorban az az irodalom, amelyik felfedez valami alap vetőt, új gondolato kat és problémákat tartalmaz, a valósa got új szemléletbe nézi, szétzúzza a konvenciókat, polc mizál mindennel ami elmaradt, ósdi az embereket és a világot' újszerűen ábrázolja 3

Nem szeretnék osztályozni, ez • mindig ostobán és rosszul sül el. Nekem személyesen nagyo-n tetszettek Vladimír Holan: Történetei, František Hrubin: Románcai, Miroslav Holub, O 1 d f i c h Mikuláš e k, Jan Skácel, Miroslav V á I e k, K a r e 1 Š i k t a n c, Ivan O i v i š költeményei, Jaroslav Putík, Vlado Mináč, Ainoit L u stig, Karel Ptáčnik prózai alkotásai ... de egészen biztos, hogy a felsorolásból még sok mű hiányzik. Mindenesetre nyugodtan mondhatjuk, hogy a csehszlovák irodalom 1962-ben és 1963. elején sok, valóban progresszív, gondolatokban tartalmas müvet adott kl, amelyeknek jelentós visszhangja volt az olvasók körében is. Nem szabad elfeledkeznünk néhány értékes munkáról az irodalomelmélet, irodalomtörténet és Irodalomkritika teriiletérűl sem, és a rendkívül értékes fordítói munkákról. — sé Pavol STEVCEK: "I Szocialista irodalmunk legfon-»-• tosabb feladata jelenleg az lenne, hogy — irodalom legyen; semmi más csak irodalom. Mikor ezt mondom, nem félek, hogy bárki' is azzal vádolhatna, leszűkítem — vagy pontosabban autonomizálom — az irodalom funkcióját. Mert az Irodalom, ha egyben politika, ideológia, pedagógia, valamint az ember és a társadalom átépítésének eszköze is kíván lenni, elsősorban szükséges, hogy önmagát adja. Az irodalomnak tehát újból öntudatosodási harcot kell vívnia, harcot magáért, sajátosságaiért. Eddig — csak eddig? — éppen ellenkezőleg volt. Nem mondom, hogy az Irodalom szó szerint a feje teteién állt; csak annyit mondok, hogy saját lábára kell állítani. És meg kell hagyni a fejét. Igaz. még mindezek előtt tudomásul kell venni, hogy szocialista Irodalmunk van; hogy ennek a szocialista irodalomnak megvan a maga történelme, erkölcse és esztétikai kődexja. Q Azt, amit akarok. Komolyan olyan a helyzet, hogy a korszerű irodalom fogalmán mindenki azt őrt, amit akar. A korszerű irodalom fogalmának nemzeti és világtörténete van; a mi kötelességünk, hogy ezt megismerjük és sajátunknak tekintsük. A korszerű irodalomnak jelene is van; s szükséges, hogy ne féljünk tőle. És végül távlatai is vannak. Ogy vélem, nincs más kiút, mint hogy a szocialista irodalom programját egybekapcsoljuk a korszerűség, a korszerűsítés programjával. Tehát: az irodalom korszerűsége nem mumus, hanem elkerülhetetlen fejlődés. 3

Nem Ismerem az elmúlt év • „legsikerültebb" könyvét. Az utóbbi években az irodalomnak általában sikerülni kezdett az élet igazságáért és a gondolati elkötelezettségért vívott öntudatos harca. Olyan folyamat ez, amit már sohasem szabadna megállítani, sőt még csak fékezni sem. TŐZSÉR Árpád: I

lrók és Irodalmárok egymás között, • szerkesztőségekben jóval többet és szenvedélyesebben vitatkozunk, mint lapjainkban, ami bizonyos értelemben szintén fémjelzi az U egyidöben annyit |

s emlegetett ,,speciá-§<; lis" helyzetünket. || Ilyen szerkesztőség-i; bell vitában vetettel 'nemrég valaki a sze ij memre, hogy felszó : ' lalásaimban, ' s ug Hétben közölt Egy szemlélet ellen c | : vitaindítómban Is egyre az irodalom Í ról beszélek, holott j — és Bžoch Irásá Idézte a fejemre Kultúrny život leg | újabb számából — „olyan helyzetbe kerültünk, amelyben sokkal fontosabb az Irodalom feltételeiről beszélni, mint magáról az irodalomról." Más szóval: jelenleg a politika fontosabb, mint az irodalom. S valóban: úgy látszik, hogy nálunk még csak most kezdődik úgy istenigazában a személyi kultusz elleni harc. Mináí a KZ 20. számában a XX. kongresszustól napjainkig terjedő időszakot „elveszett időnek" nevezi, mert nagyon keveset tettünk ezalatt a hazai személyi kultusz felszámolásáért. S mennyivel kevesebbet tettünk, ml „speciális" helyzetünk korlátai között. Az irodalom feladata tehát világos: minden eszközzel elősegíteni a személyi kultusz elleni harcot, hogy pótolhassuk mulasztásainkat. Csakhogy ml az elmúlt tíz egynéhány évben ls csak politizáltunk, s művekben s asztalok mellett egyaránt, de ez a politizálás többnyire csak igen-bői állott, s eredményezett 'irodalmunkban egy álló képet, s tlzedrangú

1 formakezelést. Vitaindítómban ez ellen a dogmatikus költői világszemlélet, vagy ha úgy tetszik világkép ellen, s a formai sematizmus, dilettantizmus ellen Indítottam harcot. S erre példának három verseskötetet hoztam fel, mint a szemlélet továbbélésének bizonyítékait. De a publicisztika ennek a harcnak csak egyik, s széplrókróL lévén szó nem ls a jelentősebb formája. Mert annak idején a mi irodalmunk is q nyakába akasztotta Sztálinnak a maga verskoszorúját, s születtek nálunk Távol Moszkvától-ok is, de tudtommal Csehszlovákiában még senki sem írta még az Ivan Gyeniszovics egy napjá-t, de ne menjünk a Szovjetunióba: a hazai Élt köztünk egy ember-ről sem tudok. (Mondanom sem kell, hogy nem az említett müvek másolására, de a hozzájuk hasonló leleplező erejű, hazai viszonyokból fakadó művekre gondolok.) Politizáljunk hát, találjuk meg az „elveszett időt", de a harcos publicisztika mellett, sőt előtte Írjunk felszabadult szemléletünknek megfelelő műveket, fejlett s nem tizedrangú formanyelven, s állítsuk azokat is a harc szolgálatába. 2

S ha ezt tesszük, az lesz a ,,kor• szerű" irodalom, hogy az ÜJ Szó szerkesztőjének kifejezésével éljek, aki biztosan óvatosságból nem Irta le a „modern" szót. Pedig az állandóan megmegújuló modernizmus-viták azt bizonyítják, hogy a modernizmuson lassan állandó művészi forradalmat kell értenünk. Nem tudom hol hallottam, hogy a művészetekben csak kísérletezés van és konzervativizmus. S nevezzük ezt a kísérletezést modernizmusnak, vagy állandó művészi forradalomnak: a lényege mindig ugyanegy: a realizmus állandó megújítása. Mert az azt hiszem mindenki előtt világos, hogy pl. Racine másként realista, mint Max Frisch. A mai modern irodalom legfőbb követelményének a modern (természettudományos?) írói világképet tartom, amely egyként Jelentkezik a formában és tartalomban. 3

Ilyen értelemben vett modern • könyvünk a múlt évben sajnos csak egy született: Cselényi László: Keselylábú csikókorom c. verseskönyve. Ezt a kötetet véleményem szerint egyetlen kritika sem értékelte kellőképpen, alkalmasint azért, mert nem akadt hozzá méltó kritikus. Ügy érzem Íródalmunkban (a Nyolcak antológiájától most eltekintve) vele jelentkezik először az igény. Tartalmi értelemben az az igény ez, amely nem elégszik meg a dolgok szemlélésével, hanem Igyekszik „újralátni", újra teremteni azt. Cselényinek sokan vetették a szemére a káoszt, a szertelenségét, de ezek alkalmasint képtelenek voltak meglátni, hogy ebben a látszólagos káoszban egy a világot elemeire bontó, s azt saját törvényei szerint újra szintetizáló törekvés vonaglik. Cselényivel költészetünkben először szűnik meg az a verslrógyakorjat, amelynek a pillanatnyi érzés- és gondolat-állapot .a kútfeje. Cselényi az ember és a világ filozófiai kapcsolataival, viszonyéval küzd. S jellemzően: verselt nemigen lehet felbontani formára és tartalomra: a fent vázolt tartalom tulajdonképpen a mű formája is. f 1983. május 19. (JI SZÖ 5 *