Új Szó, 1963. április (16. évfolyam, 91-118.szám)

1963-04-13 / 103. szám, szombat

GUTTENBER GTŐL 02 e,ektroniku s könyvtárig Séta az országos könyvmúzeumban abból a célból, hogy megállapítsuk, kiszoritja-e a magnetofonszalag a könyvet A kissé hosszúra sikerült, alcím ne tévessze meg az olvasót, az ilyen cím­fogalmazás csupán a könyvmúzeumban olvasott egykori írások stílusának a hatása e sorok írójára. Mert kit ne ragadna magával egy olyan érde­kes látni, olvasnivaló, mint amilyen a k'inyv fejlődésének mozgalmas, (náha véres) története? Kitűnő anyagforrás áll rendelkezésünkre — az Anton Hykisch gyűjtötte érdekes adatok —, vágjunk hát neki az útnak, amelv Ždár nad Sázavou-ba, az ottani várkolostorba, a Nemzeti Múzeum könyvtörténeti részlegébe vezet. Adózzunk mindenekelőtt hálával azoknak, akik magát' az írást felfe­dezték, mert nélkülük könyvek sem lennének. Az egyiptomiak és a szum­mírők négyezer, a kínaiak három­ezer évvel időszámításunk előtt fe­dezték fel az írást. Arra azonban, hogy a minden elemi Iskolás olvasó­könyvbe valő 22 jel megszülessen — további háromezer évig kellett vár­nia az emberiségnek. Meg kell mon­dani; a föníciaiak érdeme, hogy ma nem kell bajlódnunk a bonyolult kép- és ékírással. Hogy ez milyen ügyetlen lenne, bizonyltja Nagy Héja levele. Nagy Héja az amerikai Indiá­nok főnöke volt és levélben köve­telte az Egyesült Államok kongresz­szusától, adják vissza a régi vadász­területeket. A levelet egy nyírfa hé­jára írta Nagy Héja 1849-ben és ez egyúttal az utolsó képfrásos emlék. Ott függ a žďári könyvmúzeum fa­lán. Cgy kiváló aranyművesnek és " ügyes tükörkészítőnek mindig megadom a kellő tiszteletet. Ez ab­ban áll, hogy a nyomdába érve illemtudóan leveszem a kalapom. Er­ről a' műveletről ugyanis egyszer, kezdő riporter koromban, megfeled­keztem. 4 szedőterem felmorajlott, füttykoncert fogadott és „kalap, ka­lap" felkiáltások, valamint a zöld­fülűeknek kijáró megvető pillantások fogadtak. A jószívű főmettőr azután felvilágosított: „Ha nyomdába jössz, fiam, vedd le a kalapod, mert itt templomban, Guttenberg templomá­ban vagy." Nos, ez a Guttenberg, akinek én most oly rátartian tisztelettel adó­zom, nem is volt nyomdász, hanem mint mondottam aranyműves és tü­körkészítő, Meinzben. És nem is hív­ták Guttenbergnek, hanem Johannes Densfleisch zur Laden volt a becsü­letes neve, a Guttenberg csak amo­lyan megkülönböztető jelző volt, amely rajta maradt. Mindennek ellenére a kellő tiszte­let kijár neki, mert az 1445, vagy 1446. évben ő nyomtatta kl az első oldalakat. Ennek az eseménynek ak­kori szemmel beláthatatlan követ­kezményei lettek. Ezek közül hadd Ismertessünk néhányát az alábbiak­ban. jyV lután megszületett a könyv­nyomtatás, megszülettek az első könyvtárak ls. Mivel a könyv­tárak a tudomány és a szépiroda­lom kincseskamrái voltak, (és azok ma is) mint minden kincseskamra a rablók érdeklődését is magukra vonták. A könyvrablást azonban nem Rosenberg „Elnsatzstabja" találta fel Hitler idején, hanem már jóval előb ls idívott. A rožmberki Petr Volk például a 16. században tizen­egyezer kötetet számláló könyvtárt, — Közép-Európa legnagyobb könyv­tárát — tudhatta magáénak. Sokat költözködött, hogy elkerülje a betö­rő svédek „könyvszomját". Könyv­tárának katalógusa ma mégis a rtockholmí Királyi Könyvtárban van, kötetei pedig Svédország-szerte: SträngnSsben, Västereben, Uppsalá­ban. A hódítók 25 zsákmányolási cél­jai közé így a rabszolgák, nők, fegy­verek, arany,, drágakövek és kőolaj mellé oda került a könyv is. A régi könyvek — hogy is mond­jam — .. .szóval régi módiak voltak. A „De propaganda fide" ne­vű pápai könyvnyomdában Rómában azonban ott görnyedt egy Giambat­tista Bodoni nevű ember és ezeket a sorokat írta: „Az emberiség leg­szebb, legszellemesebb és legszük­ségesebb találmányának eredménye az írás. Ennek legtökéletesebb for­mája a nyomdaművészet." Bodoni Összekapcsoló láncszem 100 ÉVVEL EZELŐTT SZÜLETETT JOZEF HANULA „Csodálom a nép nyelvét, szoká­sait, dalait, táncait, viseletét, és mindent, ami népi." Így foglalata szóba művészi hitvallását Hanula, a 19. század végi szlovák festőnem­zedék jeles képviselője. Nagy érde­me, hogy hozzájárult a már passzi­vitásba tompult nemzeti törekvések újraélesztéséhez. Az országnak tán legregényesebb táján, egy kis liptói faluban, Trl Sliačen született. Sorsa alakulása, nehézségei, a megaláztatások, ős művészi fejlődésének ellentmondá­sossága tipikusak a korra és a tár­sadalmi állapotokra. Gyermekségét szürke szegénységben töltötte. Apja a festői liptói föld egy kicsiny da­rabján szántott és vetett. Télen asz­taloskodott és ügyes népi faragások kerültek ki a keze alól. A művészi hajlandóság a fiatal Hanulánál ko­rán jelentkezik, de nem sikerül sem a közelben élő Bohúiínál sem Kle­mensnél tanulóként elhelyezkednie. Tizenöt éves, mikor a szepesi püs­pök védence lesz, kinek félig-med­dig inasa, — aztán a Szepeshelyi templomfalkép festésénél segédke­zik, egy középszerű mesternek, aki­nek fogásait igyekszik ellesni. Vég­re eljut a pesti akadémiára, ahol az elismert történeti festőtől, Szé­kely Bertalantól s a magyar freskó­művészet legkiválóbb művelőjétől, Lotz Károlytól tanul alakrajzot. Ka­tonáskodása szakltja meg tanulmá­nyait, melyeket később Münchenben, a híres Hollósy mester magánisko­lájában folytat. Munkácsy és Rjepin kiállításokról ismert alkotásainak nagyszerű realizmusa ragadja meg. A műterem-festés mellett szabad ég alatt fest tájat s ezzel az otthon még teljesen új plenér törekvések­hez csatlakozik. Ebből az időszak­ból fennmaradt vázlatai elmélyült jellemző erőre és színvonalas tech­nikai képzettségre vallanak. A legszebb reményekkel tér visz­sza hazájába. Emlékezetében nem fakultak meg az ifjúkori tájbenyo­mások s a falusi élmények állandó ihletői maradnak. A Szepességen te­lepszik meg. Anyagi helyzete telje­sen bizonytalan. A családos ember számára egyetlen megélhetési lehe­tőség a kínálkozó templomi falfes­tés és restaurálás. A hűvös, zárt fa­lak között a merev formákhoz kö­tött kényszerű munkában pazarlódik el alkotóereje, időnkint felszínre törnek a lelke mélyén őrzött népi motívumok. A hazai táj élő való­sága, a szlovák paraszt, a tutajos, a falu asszonyai és gyermekei bele­szövődnek a vallásos ábrázolásokba. A szabadabb polgári felfogás és a csírázó munkásmozgalom ls jelent­keznek közben. A századforduló tá­ján a többi fiatal festővel együtt keresi a kapcsolatot a haladóbb gondolkodású cseh és a morva—-szlo-. vák határvidék művészeivel. Most már az 1848-as nemzeti felszabadító törekvések elfojtott, de lappangó tüze Ismét lángralobban. Ebben a második nemzeti újjáébredésben, melynek az írók, Hviezdoslav, Va­jansky ls ösztönzői, a falfestők mindinkább a népi nemzeti monda­nivaló felé tájékozódnak. Azil902-es hodoníní kiállításon Hanula először lép a nyilvánosság elé Augusta, Le­hotsky, Mitrovsky, Mallý, a napok­ban elhúnyt Kern és az akkor fiatal Benka társaságában. Hanula elégi­kus hangszerelésű életképe az el­nyomott és szabadságra vágyó szlo­vákság szószólója. Szabad alkotásai ls mind népi sugalmazásúak. Szigo­rú valóságábrázolással fejezi ki a szlovákság vágyait. Bensőséges han­gú életképei a Csipkeverőlány, a Szövőnő, a Szántó-vető parasztok forró emberszeretetét és a népéért érzett féltő aggódását tükrözik. Bí­ráló realizmusának legmeggyőzőbb terméke a drámai lélegzetvételű, érett eszmei&égű Hazai rög, súlyos időkről szóló tanúságtétel s a tár­sadalom bűneire utal. , Hanula képzőművészeti tolmácso­lásai mindenkor közérthetők. Tehet­ségéből, szakmai felkészültségéből következik, hogy határozott vonal­vezetése, formái, gazdag árnyalású palettája, képszerkesztése és térépí­tése a tárggyal kellő összhangban van. A háború előtti művei képezik alkotása súlypontját. Az államfor­dulat után a Spišská Nová Ves-i középiskolában rajztanár. Fejlődése megtorpan, a kor új eszmei erjedé­se nem hat rá s a fiatal szlovák festőnemzedékkel képtelen lépést tartani. A megváltozott társadalmi és politikai viszonyok között a kép­zőművészeti élet peremére szorul. Ám népi irányzatú, realista szem­léletű életműve a szlovák festészet múltjának és jelenének összekap­csoló láncszeme, s mint ilyen ís fi­gyelemreméltó. Bárkány Jenőné mester nem maradt a szavaknál, hínem — megteremtette a modern könyvnyomtatást. Önállósította magát és pármai nyomdájából árasztotta el Európát az első korszerűnek mond­ható könyvekkel. Hogyan lehet korszerű ez a régi pármai mester? Ennek a cikknek a címét (a „Guttenbergtől"-szótj kedves olvasó, Bodoni betűkből szedték. Teg­nap. K önyvmüzeumi^nk nemcsak érde­kességekkel, hanem tanulsá­gokkal ls szolgálhat. Az alábbiakban egy kis statisztikával untatom majd az olvasót, de erre szükség van, mert az adatokból fogjuk levonni a tanul­ságot. Hazánkban 14 ezer nyilvános könyvtár van, s azoknak 23 millió kötete. A könyvkölcsönzés azonban a cseh országrészekben népszerűbb. Viszont Szlovákiában több műszaki könyvet olvasnak, a cseh országré­szekben több szépirodalmat. (Érde­kes — az iparfejlesztés arányai a könyvtárakon keresztül is lemérhe­tők. Ki gondolta volna?) A statisztika megmutatja azt ls, hogy az országban 3 700 000 rádió, 1200 000 televíziós készülék van, évente 130 millió a mozilátogatók és 11 millió a színházlátogatók száma. Emellett (vagy ennek ellenére?) mindenki olvas könyvet is. Legalább egyet, évente. A könyv birodalmában tett láto­gatásunk egyik tanulsága tehát: a technika nem szorítja ki, sőt — mint a szakirodalom Iránti nagy érdeklő­dés mutatja — még szükségesebbé ls teszi a könyvforgatást. A z országos könyvmúzeum előb­** bi megállapításunkra azon­nyomban ellenérveket sorol fel, s felületességgel vádol. Mert íme: itt van a könyvet tökéletesen he­lyettesítő magnetofonszalag, a könyv­társzekrények és polcok helyébe lé­pő mikrolemez-tár. A korszerű technika valóban meg­győz róla, hogy ostobaság lenne egy tudós részéről, ha a könyvek tömkelegében kutatna a számára szükséges néhány száz adat után, amikor rendelkezésére áll a magne­tofonszalag. Egy ilyen szalag 1000 méteres tekercse nem nagyobb egy jókora hanglemeznél, de — 12 mil­lió adatot tartalmaz. Az elektroni­kus számológép magnetofonszalagon tartósított emlékezetéből egy másod­perc alatt 40 000 adatot keres ki és öt perc alatt „kiszórja magából" az egész egykilométeres szalag tudomá­nyát, a 12 millió adatot. Az optimista könyvbarát Itt meg­adásra kényszerül és bevallja, hogy valóban az elektronikus könyvtáré a jövő. Mármint a szakirodalomban. Ezek az elektronikus gépek teszik majd lehetővé, hogy az ember egy­szer majd felkerüljön a Holdra. Az Ilyen elektronikus könyvtárakban felhalmozott ismeretek juttatják el oda. De kétségtelen, hogy azok az emberek, akik a Holdra feljutnak, tudatukban elviszik oda Jules Verne hőseit, Puskin verseit, Solohov Gri­goriját, vagy Gullivert, Münchausen bárót és Cyranőt Bergeracból. S ezen könyvek lapjairól, a papiros és nyomdafestékszagú könyvekből Ju­tottak az űrhajósok tudatába. Nem tartom kizártnak, hogy a hold-uta­sok valamelyikének útipoggyászában olt lesz egy apró verses-kötet Is. E könyvecske súlyát majd elektroni­kus gépek kalkulálják bele a rakéta összsúlyába. így aztán a Guttenberg­módra nyomtatott könyv nem téríti el az űrhajót kiszámított pályájától. (v.) Becket legújabb darabja Sámuel Becket Franciaországban élö angol Irő legújabb darabját, a Boldog napokat nemrég mutatták be Londonban s a Plays and Players múlt év novem­beri száma közölte is. Beckett új da­rabjában a mozgást száműzte a szín­padról. Két szereplője közül az< egyik már derékig a földben — egy Jelképes sírban — játsza végig a kétfelvonásos tragikomédiát, a másik mindössze egy­két tőmondat erejéig szólal meg: alak­jából csak a keze látszik, újságot olvas a földhányás mögött. S amikor meg­jelenik, négykézláb tud csak mászkálni. Polgári kritikusok nem tudják megálla­pítani, mit is Jelképez a földomlásban fogoly asszony s a darab végén négy­kézláb előkúszó férj. Annyi azonban bizonyos, az egyre abszurdabbá és aiiak­ronlsztikusabbá váló polgári életformát e darab megfelelő abszurditással és morbiditással tükrözi. BRATISLAVÄBAN a Kertészet és Rekreációs Szolgálat 180 dolgozója megkezdte a parkok és terek ren­dezését. Az idén a város 105 hek­tárnyi zöld övezete újabb 7 hek­tárral bővül. EGRI VIKTOR: OLVASÓNAPLÓ Cseh elbeszélők A z utolsó tíz esztendőben a kö­zös könyvkiadási egyezmény keretében száznál is több prózai mű — regény, elbeszélés kötet, útirajz — jelent meg magyar fordításban. Századunk cseh szépprózájának úgy­szólván nincs olyan jelentős alkotá­sa, amely gondos fordításban nem jutott volna el a magyar olvasó ke­zébe; az új munkák legértékesebbje alig egy-két esztendővel prágai meg­jelenése után lát magyarul napvi­lágot. Így sorban megismerhettük — Németh László kitűnő tolmácsolásá­ban — Alois firásek történelmi re­gényeinek javát, Iván Olbracht, Frá­ňo Šramek, Jaroslav Hašek, Marié Majerová, Márie Pujmanová legje­lentősebb regényeit, melyek közül nem egy már klasszikusnak nevez­hető, mint Olbracht Anna, Nikola Suhaj, a betyár és az Atokvölgye cí­mű regényei, HaSek világirodalmi rangú Svejk-je, fulius Fučíknak a halál árnyékában írt megrendítő fog­ságriportja, az Üzenet az élőknek. Az utolsó esztendőkben különösen Karel Čapek vált a magyar könyvba­rátok kedvencévé, alig van jelentős müve, amelyet nem ismerhetnénk meg nagyon élvezetes magyar fordí­tásban. Folytathatnám a sort Jan Drdával, Ludvik Aškenázyval, Jan Otčenášek­kel és a legfiatalabbal, nem beszélve Žigmund és Hanzelka népszerű, húsz­ezres példányszámban megjelentetett útirajzaival. Jócsengésű tekintélyes nevek, euró­pai, rangú könyvek és tekintélyes a szám is, ami örvendetesen jelzi, hogy a kultúra munkásai körültekintően, okosan szolgálják a népeink közti barátság ügyét, örvendetes jelenség az is, hogy ebben a munkában a ml műfordítóink is — élükön Tóth Ti­borral és' Rácz Olivérrel — jelesen tevékenykednek. Fentlek megállapításéra a Cseh el­beszélők címmel ezekben a hetekben megjelentetett terjedelmes antológia késztet. (Európa, Budapest.) Okos vállalkozásról van szó: a gondosan megszerkesztetett kötet jól tájékoz­tat, kielégítő áttekintést ad száza­dunk cseh novelalrodalmáról. TTádor András, a gyűjtemény ^ szerkesztője helyesen jegyzi meg a kötethez fűzött, alapos tárgyi ismeretről és túlnyomó részében he­lyes ítélőképességről tanúskodó Utó­szavában, hogy talán nincs olyan an­tológia, amely a teljesség, ez ará­nyosság és a helyes rangsorolás kö­vetelménye jegyében ne hívna kl maga ellen meggondolásokat, kéte­lyeket és bírálatokat. Zádor ls, mint általában az antológiák szerkesztői, a maga egyéni ízlése szerint végez­te a válogatás munkáját és ez ma­gyarázza, hogy helyenként — a bí­ráló egyéni ízlése szerint — téve­dett. De mindenképpen helyeselhető utllitárius alapelve: „a rendelkezés­re álló keretek közt bemutatni min­den igazán jelentős cseh prózafrót, akinek elbeszélései számot tarthat­nak a magyar olvasók érdeklődésére és rokonszenvére." Bár a szerkesztő szerényen cáfolja, hogy gyűjteménye válogatásának munkájánál nem tűzött maga elé irodalomtörténeti célokat, nem kétsé­ges, hogy ilyen célokat mégis szem előtt tartott, máskülönben az antoló­gia nem adna kielégítő betekintést a cseh irodalom két jelentős irányzatá­ról, a humánum elvét követő polgári irodalomról és az első világháború befejezte után meginduló szocialista írásművészetről. Amíg a szocialista irodalom művészi irányzata és célza­ta, a realista valóságlátás követelmé­nyének útja világosan áttekinthető és követhető Irásművészetének kritériu­mait nem esik nehezünkre elemezni, már lényegesen nehezeb a cseh polgári irodalom különféle ágainak és áram­latainak megvilágítása. Nehéz azért, mert művelői sokféle Izmusokba es-^ tek, az anarchizmustől kezdve az Iro­dalom társadalmi szerepét tagadó ar­tizmuslg, illetve poetizmusig. De mindez csak az esztéták értékméré­se szempontjából fontos, az olvasó beéri, ha az irodalmi áramlatok gyű­rűzésében meglátja annak pozitív ol­dalait, megismeri, hová jutottak az izmusok követői, köztük azok, akik a legszélsőségesebb útról indulva a pro­letárlrodalom, a szocialista írásművé­szet művelőivé fejlődtek. A szűrrea­lizmus és dadaizmus, az expresszio­nizmus és kubizmus a legjelesebb cseh költők, Nezval, Biebl, Halas és Seifert fejlődésében jelentékeny sze­repet játszottak, az izmusok hatása náluk pozitív volt és ahogy Zádor írja, tágította a látóhatárt, „felsza­badította a képzeletet, bátorította az asszociációt, s ezzel s ezen túl is a kifejezési eszközök végtelenül finom differenciálódásához, a látásmód sok­rétűségének fokozódásához, s a han­gulatteremtés szuggesztívltásának el­mélyítéséhez vezetett". T alán a teljesség adásának kö­vetelménye minden irányzat be­mutatásának törekvése hozta magá­val, hogy Marié Majerovában a szer­kesztő nem a Sziréna és a Bányász­ballada realista íróját mutatta be, ha­nem az indulót, 1911-ben írott Az élv­hajhász című novellájával, amelyben még a romantika buktatóival küzd és, érzelmességét még nem küzdötte le. Hašek is csak a Šejtaa fegyenc láza­dása című szatirikus írásával szere­pel szerencsésen, a Miha Gamo eskü­je keveset árul el abból, hogy írója a Svejk világirodalmi rangjáig jutott el Az „öregek" közül Ivan Olbracht már szerencsésebben szerepel egy fé­lelmetesen nagyerejü írásával és Ma­rié Pujmanová két erős novellával. A két Capek-novella jó válogatásnak bizonyul, bár a Történelmi görbetü­kür valamely szatírája jobban repre­zentálta volna. Capeket ma érdeméhez méltóan becsülik hazájában és kül­földön Is. Eszmei világának vannak korlátai, de ma már nem az a „pol­gári humanista", akinek napjaink számára nem volna nagyon Időszerű mondanivalója. Nem csupán utolsó színművel, a Fehér kór és Az anya bizonyítják ezt, hanem a Harc a sza­lamandrákkal című regénye is, amely nek tendenciózus, fasisztaellenes mondanivalóját Pavel Kohout legújabb nagysikerű színjátékában felhasznál­ta és eszmeileg átütő erejű, politikai­lag nagyhatású színpadi művé formál­ta. Kohout ezt^nem tehette volna, ha Capek mondanivalója erre nem adna alapot. A gyűjtemény harmincnégy elbe­széléséből tíz meríti" tárgyát a megszállás éveiből. A nagy szám ma­gyarázata kézenfekvő: mint nálunk, a szlovák szépprózában is a Felkelés és az ellenállás élménye dominál, a cseh írókat is —, különösen az úgy­nevezett középső nemzedéket — a legmélyebben érintette a fasiszta olf­kupáciőnak tragédiákkal terhes hat esztendeje. A megszállók könyörtelen embertelensége és a legyőzöttek Ille­gális harca, névtelen hősiessége — ez a két kimeríthetetlen élményfor­rás az ihletője a próza művelőinek, akik közül nem egy megszenvedte a gyűjtőtáborok poklát. A sort E. F. Bu­rlan nyitja meg Mutter című megren­dítő karcolatszerű novellájával, Jirí 'Marek, Ján Drda, Jifí Mucha, Ludvik Aškenázy, Petr Pujman, Arnošt Lus­tig, Rudolf Cerný, Václav Rezáč és Milan Jariš egy-egy írása tanúsítja, milyen mély kollektív élmény volt az okkupácló, amely létében fenyegette a nemzeteket. A tíz novella sokolda­lúan! világítja meg a kort, nagyon rokonszenvesen lépnek elénk a név­telen kisemberek, akik mondhatatlan gyötrelmeket elszenvedve minden pá­tosz, üres hősi gesztus nélkül meghal­ni tudnak, hogy népük életben marad­hasson. A némán tűrők így válnak a halálukkal egy új élet magvetőivé, egy nemzet megtartóivá. Norbert Frýd nevét sajnos nem találom a sorban, megrendítő táborregénye, az Élők do­boza feljogosította volna, hogy ebben a reprezentatív gyűjteményben helyet kapjon. A szocialista építés nagy élmény­anyagából már kevesebbet merített a szerkesztő, de a válogatás szerencsés. Főleg Jan Weiss A hűségről című hosszabb lélegzetű elbeszélés egy munkában agyonhajszolt és lassan öntudatra ébredő vén cselédről és Jan Procliázka Megtérés-e a mai cseh falu néhány újarculatú emberének markáns rajzával és művészi valósá­gával erősen az átlag fölé emelkedik. Különösen Procházka elbeszélése mu­tatja, hogy a fiatal nemzedék művészi törekvései helyesek, jól érzik a tár­sadalmat mozgató társadalmi-politi­kai erőket és szerencsére nem holmi technológiai vagy termelési problémá­kat állítanak mondanivalójuk köz­pontjába, hanem az embert, annak belső világát, a visszahúzó és előre lökő erőkkel, helyesen felismerve, hogy az élet a művészet alapja és hogy a művész számára az ember 'érzés- és gondolatvilága a döntő. Az ember, aki leszámolt a múlttal és az új rend elkötelezettje, építője. A z olvasmányként ls értékes, sike­resen megszerkesztett antoló­gia azt a kívánságot ébreszti, hogy jövőre hasonló ízelítőt kapjunk a szlovák szépprózából is. Akadna anyag bőven, a két világháború között nem egy rangos nevű szlovák művelője volt a novella műfajának, a háború után pedig Alfonz Bednár, Peter Kar­vaš, Vladimír Mináč, Ladislav Mňač- ko és Dominik Tatarka, a legfiatalab­bak közül Anton Hykisch, Jaroslava Blasková és Andrej Chudoba kerültek az élvonalba. Valamennyien méltón reprezentálnák a szlovák szépprózát. Ű| SZÖ 8 * 1963. április 13.

Next

/
Oldalképek
Tartalom