Új Szó, 1963. április (16. évfolyam, 91-118.szám)

1963-04-11 / 101. szám, csütörtök

AZ ÚJ SZÓ MEZŐGAZDASÁGI ROVATÁNAK ANKÉTJA ôľclffiffiííľf A SAJAT TAKARMANYALAP MEGTEREMTESE A KUKORICA A TAKARMANYBAZIS ALAPJA • MEGFELELŐ TALAJERÖ - NAGY TERMÉSHOZAM • A FEHÉRJÉKRŐL SE FELEDKEZZÜNK MEG e A KÖZTESEK ÉS A HÜVELYESEK TERMESZTÉSE SOKAT SEGÍTHET • GAZDASÁGOSAN BÁNJUNK A MŰTRÁGYÁKKAL • ÉRVÉNYESÍTSÜK A TERMELÉSBEN A LEGBEVÁLTABB MÓDSZEREKET Országjáró kőrútjainkon mezőgazdasági üzemeinkben gyakran, mondhatnám minden alkalommal találkoztunk azzal a problémával, hogy — iíem lenne gondunk a mezőgazdasági tervfeladatok teljesítésével, ha lenne elég takarmányunk. S ha egymás után tíz olyan szövetkezetet látogat meg az ember, amelyekben valóban csak tengődnek az állatok a takarmányhiány miatt, már-már azt kezdi elhinni, hogy a szövetkezetek tényleg képtelenek ellátni a rengeteg állatot takarmánnyal. Hiszen országos probléma, hogy a szövetkezetek nagyobb részében nincs elég szemes takarmány, de sok helyen mind a kettő, az abrak is a szálas és a lédús takarmány is (óval kevesebb a szükségletnél. — Képtelenek vagyunk annyi takarmányt termelni, hogy saját alapunkból legalább kielégítően fedezzük a szükségletet — mondogatják ilyenkor a vezetők. Közben azonban betoppan az ember például Polanyba, vagy Leleszre (trebiiovi járás), Selicére (galántai járás), Brestovecre (komárnói járás) vagy Okočra (Dun. Streda-i járás), ahol pedig azzal fogadnak és fehéren feketével is bizonyítják, hogy takarmányokból teljesen önellátók. Sajnos, az ilyen szövetkezeitekből még kevés van. De van s még többet mond az, hogy az ország bármelyik zugában találunk belőlük. Ebből pedig arra a következtetésre jutnak, hogy a saját takarmányalap megteremtésére országos viszonylatban Is van lehetőség. Meg ugyebár eléggé természetes, hogy az állatok részére csakis mezőgazdasági üzemeink termelhetik a takarmányt. Persze, itt mindjárt felvetődik a nagy és örök kérdés, elsősorban a gyenge szövetkezetek részéről, hogy hogyan, milyen módon teremtsék meg a saját takarmányalapot, amikor nemcsak az állati termékekből, hanem gabonából és ipari növényekbői, sőt a zöldségből és gyümölcsfélékből is állandóan növekednek az eladási feladatok. A termőföld pedig nem tészta, amit tetszés szerint, illetve a szükséglet szerint nyújthatunk. Erre a kérdésre, a saját takarmányalap megteremtésének hogyanjára kereste a választ szerkesztőségünk, amikor április másodikán a mezőgazdasági rovat ankétot szervezett, amelyen részt vett: Kosztanko Antal, a komárnói járási pártbizottság vezető titkára; Tomaskovics Károly, a selicei Egységes Földművesszövetkezet elnöke, az SZNT képviselője; K i s zling János, a Safarikovói Mezőgazdasági Szakintézet igazgatója; Táncos Tibor, a Calovói Mezőgazdasági Technikum igazgatója; Kobák Ferenc, a leleszi HNB titkára; Vaszily János és Adám Imre agronómusok a pofanyi, illetve leleszi szövetkezetből. Szerkesztőségünket Dénes Ferenc főszerkesztőn és a mezőgazdasági rovat munkatársain kívül többen is képviselték. Legjobb (és részemre természetesen a legkönnyebb) lenne talán, ha a magás szakmai szintű baráti beszélgetés minden mondatát olvasóink elé tárnánk. Hiszen politikai, tudományos és szakmai-gyakorlati bonckésükkel olyan hozzáértéssel, igyekezettel és szeretettel, annyi segítő szándékkal elemezték mezőgazdasági termelésünk növelésének legégetőbb problémáit, hogy abból csak tanulni lehet. Az ankét két újságnyi anyagának minden sora (legalábbis egyelőre) persze nem jelenhet meg, lapunk terjedelme erre nem ad lehetőséget. Az is tény és igazán szép tény, hogy a kedves vendégek közül csaknem mindegyik tízszer is szót kért a baráti beszélgetés közben és rendszerint egymást kérdezgetve és mondanivalóikat kiegészítve alakult ki a végső következtetés az egyes kérdésekben. Ez pedig módot ad arra, hogy olvasóink elé, ha az érdekes beszélgetésnél Jóval szárazabban is, de csupán a lényeget télaljuk. Megpróbálom tehát rendszerezni a nagy és értékes anyagot. Kukorica, kukorica, kuk

orica • •. A bevezető beszéd után, — melyben mezőgazdaságunk jelenlegi helyzetét, feladatait és nagyszerű távlatait vázoltuk — Kosztanko elvtárs kért szót, s mindjárt a lényegre tért. De beszéljen ő, idézem: — A mi véleményünk szerint DélSzlovákiában a mezőgazdasági termelés növeléséhez, a Jobb élethez a kukoricatermesztés a kulcs. Nekünk tavaly 1300 vagonnal több takarmányunk termett, mint 1961-ben és ezt a kukaricának köszönhetjük. Folytathatnám tovább ez érveket, a bizonyítékokat, melyekből világosan kibontakozott, hogy az 1350 vagon sertéshúst, a 29 millió liter tejet és a 19 millió tojást a kukoricatermesztés lényeges növelése nélkül a komárnói járás mezőgazdasági üzemei nem adhatnák piacra. Szinte meglepő a szám, az idén a járásban a földterület 31 százalékán kukoricát fognak termelni. „— ... A gyakorlati élet azt bizonyítja, — mondotta, — hogy járásunkban ez így helyes. Például tavaly a gadóci gazdaságban a Gyula-majori gazdaságban 65—70 métermázsás kukoricatermést értünk el egy-egy hektárról és meg kell jegyeznem, hogy itt az ember semmilyen kézi -munkát nem végzett. Ugyancsak tavaly, a száraz esztendőben Gútán 100 hektáron átlag 110 mázsa volt a hozam. Az Ifjúsági faluban nem tudom pontosan 50, vagy 60 hektáron, de ott csövesen 150 métermázsás hektárhozamokat értek el. Tehát nem egyedülálló esetről van szó, mert csaknem minden községben volt olyan parcella vagy tábla, amely kimagasló hozamot adott. Az ankét résztvevői valamennyien egyetértettek abban, hogy nálunk a mezőgazdasági termelés fellendítése elsősorban takarmánykérdés, s abban is, hogy a takarmányok királya: a kukorica. Különösen Kiszling János igazgatónak, a kukorica szerelmesének ragyogott fel gyakran a szeme. Nem is állta meg, hogy hozzászólásaiban ki ne fejezze örömét. Azt mondta: í — Szinte nem akartam hinni a fülemnek, amikor az elvtárs, (meleg szeretettel Kosztanko elvtársra nézett), ugye, Kosztanko Antal és Kiszling János elvtársak mint a Járási pártbizottság vezető titkára így állította be a dolgot a kukoricáról. Mert tudniillik ágy 8 — 10 éve még kinevettek, sőt mi több, együgyűnek neveztek bennünket sokan a kukorica propagálásáért. Vaszity^agronómusnak is volt bizonyítanivalbja. Amikor úgy 7—8 éve elkezdték a kis hozamú rétek és legelők étművelését, sokan azt állították, hogy tönkremegy a szövetkezet, mert nem lesz takarmány. Olyan kukorica termett a felszántott legelő talajában, hogy a környékbeliek is megcsodálták. Nincs is takarmányproblémája a pofanyi szövetkezetnek, pedig tavaly, az aszályos évben is 12 vagon gabonával adott többet az előírtnál közellátásunknak. Persze, megint a kukorica áll a háttérben. A múlt évben is 45 mázsa szemes kukoricát takarítottak be átla-. gosan a 81 hektárról és közel 500 mázsával fizetett hektáronként a tejes-viaszos silókukorica, melyből 50 hektárt termeltek. Miért a kukorica? Erről a kérdésről is valamennyien beszéltek. Olyan emberek, akik nem a könyvekből, hanem gazdaságuk, sőt egy egész járás gazdálkodásának eredményességében ismerték meg a kukorica hasznosságát. Hogy miért a kukorica a kulcsa a saját takarmánybázis megteremtésének? Nem merítenénk ki a kérdésre adott választ azzal az egy felelettel, hogy azért, mert a dél-szlovákiai gyakorlati tapasztalatok szerint itt a kukorica adja a legnagyobb mennyiségű s egyúttal legtöbb tápértékü takarmányt. Ez persze igaz. Az is igaz, hogy nálunk, ahol a töldalap nem bőséges, a kukoricának ezt a nagy előnyét bűn lenne kihasználatlanul hagyni. Hiszen a példák bizonyítják, hogy Dél-Szlovákiában megvan minden lehetőség hektáronként 50 mázsa szemes kukoricát termelni. Ha pedig egy hektárról 50 mázsa szemes és (a kukoricaszárából) még ennél is több mázsa takarmányt nyerünk, akkor már nyert ügyünk van. Ilyen eredmény mellett a kukoricával egyetlen takarmány sem veheti fel a versenyt, főképp a kemányítóértéket illetően. Még nagyobb mennyiségű és más fehérjében is gazdag takarmányt je lent a tejes-viaszos silókukorica: Persze ezalatt valóban tejes-viaszos érésű kukorica silózására gondoltak az ankét résztvevői és nem a csalamádéra. Olyan silókukoricára, amelynek ka lásztartalma eléri a 35 — sőt 40 százalékot. 450—500 mázsás termés esetén a silőtakarmányból annyi fehérjét nyerünk egy hektárról, mintha azon a területen megközelítőleg 100 mázsa jó minőségű lucerna teremne. És ki cáfolhatja meg, hogy éghajlati és talajviszonyainkat tekintetbe véve nálunk sokkal könnyebb hektáronként 500 mázsa silókukoricát termelni, mint 100 mázsa lucernát. Természetesen éppúgy, mint a lucerna, a silókukorica tartósításánál is fontos Etivíteimény, hogy a fehérjeérték megőrzésének legkedvezőbb időszakában silózzuk be a tejes-viaszos kukoricát. Így elérheijük a 2, sőt 2,3—2,5 százalékos fehérjetartalmat is. Tehát a silókukorica már fehérjeértékét tekintve is felülmúlja pillangós vetélytársait, tömege és lédússágánál fogva emészthetősége pedig valamennyi nálunk termelt takarmánynövény fölé emeli. Kivételt csak a cukorrépa képezhetne, ha termesztését és betakarítását olyannyira gépesíthetnénk, tartósítását pedig olyan könnyen biztosíthatnánk, mint a kukoricáét. A kukorica jelentőségét akkor sem csökkentené, csupán, (mint ahogy egyes helyeken már a gyakorlat Is bizonyítja) jó segítőtárs lenne a kukoricára alapozott saját takarmánybázis megteremtésénél. Mi eredményezte a döntő változást Mezőgazdasági dolgozóinknak nem szükséges bizonyítgatni, hogy a kukorica még 8—10 évvel ezelőtt is menynyire munkaigényes növénykultúra volt. Arra tehát aligha futotta volna a kezdeti nehézségek mellett még munkaerőhiánnyal is küzdő szövetkezetek erejéből, hogy annyi kukoricát termeljenek, amennyire gépesítésünk jelenlegi fokán képesek vagyunk. Az a tény, hogy hazánkban napjainkban megközelítőleg kétmillióval kevesebb ember dolgozik a mezőgazdaságban mint 1937-ben, különösen a nagyüzemi gazdálkodás kezdetén érthetően elidegenítette a szövetkezeteseket a munkaigényes kultúrák termesztésétől. A gazdaságosság is befolyásolta az Idegenkedést, mert például a gabonafélék termeléséhez és betakarításához kezdettől fogva voltak gépeink, a kukoricatermesztéshez jóformán csak az utóbbi 5—6 évben. Persze a gabonafélék és a takarmányok betakarítási munkáihoz viszonyítva még mindig kevés, aránytalanul kisebb teljesítményű a kukorica betakarításához rendelkezésünkre álló géppark. A kukorica termőterületének növelésében az első komoly változást a négyzetes vetés elterjedése Jelentette. Ily módon lényegesen kevesebb emberi munkával és természetesen kisebb önköltséggel termelhették a kukoricát. Mégis, most az ankéton nem nagyon akadt pártfogója a négyzetes kukoricavetésnek. Hogy miért? Kosztanko elvtárs ezt így foglalta össze: — A négyzetes vetésnek a maga idejében megvolt az értelme, mert munkaerőhiánnyal küzdöttünk. A gépi növényápolást a helyzet követelte meg. Aztán jöttek a herbicidek, lgyomirtószereik) meg az újabb tudományos kutatások... A gyomirtószerek alkalmazása derítette ki, hogy nem szükséges, sőt káros a traktorokkal többször is keresztülkasul gázoltatni a kukoricaföldet, rontani a talajszerkezetet... Ezt az elméletet a korábban említett példákon már a múlt évi gyakorlat is igazolta... Tehát, amikor azt a problémát feszegetjük, hogy kukoricából ugyan több terem, de az egy mázsára esö költsége nagyobb, akkor azt ls hozzá kell tennünk, hogy országos viszonylatban és jelenleg. Mert a Gyula-majori és a gadóci eset már azt bizonyítja, (különösen, ha tápértékre is átszámítjuk a kukorica és a gabona tápértékét), hogy a mérleg a jövőben az önköltséget illetően is a kukorica javára billen. Gyakorlati szakembereink kezdettől fogva nem nagyon lelkesedtek a négyzetes vetésért. Egyrészt azért, mert az e célra készült vetőgépeket semmiképpen sem mondhatták tökéletesnek, másrészt a hibás sorok, de nem ritkán a traktoros, vagy a saraboló kezelőjének lelketlensége miatt gyakran alig 30 ezer egyed maradt egy-egy hektár területen, holott jó talajerőben levő föld ennek csaknem dupláját is elbírja. A kukorícatermesztés jövőjét tehát a vegyszeres gyomirtás és a komplex gépi megművelés jelenti. Felvetődött az is, hogy a gyomirtó vegyszerekből a szükségletnek alig egyharmadához junak hozzá a mezőgazdasági üzemek. Igen, ez így igaz, ha egy-egy hektárra 8 kg vegyszert számítunk. De az is igaz-e, hogy ezen a téren nincs megoldás? Többet ésszel.. . Mit tettek a komárnói Járásbari, hogy a tényleges helyzet alapján megalkudjanak a földdel? Törték a fejüket a tagok, nem kevésbé a vezetők, hogyan lehetne a legeredményesebben felhasználni a rendelkezésükre álló gyomirtó vegyszereket. De előbb hadd mondjon el a Simazinnal kapcsolatban egy epizódot Kosztanko elvtárs, mert az nem kismértékben járult hozzá a vegyszeres gyomirtás problémáinak tisztázásához, eredményességéhez ... —... Öt évvel ezelőtt Ojmajorban és néhány szövetkezetben próbáltuk ki a Svájcból importált Simazint a kukoricával egyidőben. Elég száraz talajba vetettük el. Es jártunk nézegetni, vártuk a csodát. Az meg nem nagyon mutatta magát. Inkább a gyom növekedett, mintha csakazértis tenné .. . Hát persze, a száraz talajba a herbicid nem oldódott, nem is hathatott a gyomokra .. . Ebből keletkezett a következtetés, hogy a gyomirtó vegyszert legalább 14 nappal a kukorica vetése előtt földbe kell juttatni, vagy pedig... igen, miért ne lehetne mindjárt oldott állapotban s a vetéssel egy időben. Ha pedig már folyadékként juttatják a talajba a Simazint vagy egyéb vegyszert, fontos-e az egész teriiletet bepermeteznl, vagy elegendő a kukoricasorokba néhány centiméter szélességben adagolni az oldatot. A technikusok, mechanizátorok megoldották a problémát, a kukorica-vetőgépre tartályt szereltek, melyből a csövek a sorokra szórják az oldatot. Ennek egyik előnye, hogy 8 helyett mindössze két kg vegyszerre van szükség. És még nagyobb előny az, hogy a két kilőnyi vegyszer az őszi szántáskor eloszlik a talajban s a gyomirtó a káros hatását a következő évi növényre már egészen elveszti, tehát a vegyszer miatt nem kell megbontani a vetésforgót. Ami pedig ugyancsak nem lényegtelen, a sorközöket eszerint már csak egy irányban kell sarabolni, a földet tehát megkíméljük a felesleges gázolástól, ugyanakkor a talajerőtől függően a távolságot olyannyira sűrítjük, hogy a négyzetes vetésnél ideálisan feltételezett 38—40 ezer egyed helyett akár 45—50 ezer egyedet is meghagyhatunk. Ez pedig magától értetődően növeli a hektárhozamot. Azt is meg kell említenem, hogy az egy irányú művelés sokkal inkább lehetővé teszi a kukorica köztes veteményeit, mint a négyzetes vetés, illetve a keresztművelés. A hagyományok felújítása sokat segíthet a takarmányalap kiegészítésén Azt már hangsúlyoztuk, hogy az ankét résztvevői egyhangúlag a kukor ricában látták a saját takarmánybázis megteremtésének kulcsát. De nem kevesebbet beszéltek a köztesekről és a hüvelyesekről. Két fő szempontból elemezték az elvtársak a köztesek és a hüvelyesek jelentőségét. Nézzük most a közteseket csupán abból a szempontból, hogyan segíthetik a takarmányalap kiegészítését. Tomasko-i vics elvtárs szerint: — Már nagyapáink }s úgy termelték a kukoricát, hogy a sorba, vagy a sor közé répát, babot, tököt stb. vetettek. Nálunk most ts minden egyes szövetkezeti tag azon iparkodik, hogy a háztáji kukoricája közé marharépát is vessen. Es mi történik? A kukoricatermést a répa nem befolyásolja s a tagok a 30—33 ár földről 70—80 mázsa répát is hazavisznek. Nos, a szövetkezet közel 500 hektár kukoricájában mennyi répa teremhetne? Bizonyították többen is, hogy a vegyszeres gyomirtás és az egyirányú növénpápolás s egyáltalán az egyre fokozódó gépesítés, az egyre tökéletesedő gépi művelés és betakarítás nemcsak lehetővé teszi, hanem szinte meg is követeli, hogy a takarmányalap kiegészítésére közteseket termeljünk és ne csak a kukoricaföldön, hanem például a borsóban, sőt a búzában is. Meg kell említenem, hogy a jelenlevők sok és értékes bizonyítékokat hoztak fel a köztesek előnyéről, a saját takarmányalap biztosításában betöltött szerepéről, de a felhozott példákról csak kevés született a szocialista nagyüzemi mezőgazdaságban, legalábbis járásukban, szövetkezetükben. Hangsúlyozom, hogy élenjáró szövetkezetekről van szó, melyek már évek óta megteremtették az önálló takármányalapot. Es mégis, náluk is mennyi a kihasználatlan tartalék. Hát még országos viszonylatban. Van persze egy másik oldala a dolognak. A több termés több tápanyagot fogyaszt a talajból. Meg lehet-e oldani az elhasznált tápanyag pótlását, sőt a talajerő fokozását? Ez az a kérdés, amelyikre a másik fű szempont ad magyarázatot. A részletes vizsgálat alapján kiderül, hogy a hagyományokra épített takarmánytermesztéssel a saját takarmányalap megteremtésével egy időben a talaj tápanyagszükségletének pótlása is megoldható. ' Előtérben a talajerő fokozása Egy hozzászólással kezdem: — Jelenlegi körülményeink között a talaj tápanyagszükségletét az istállóés a műtrágyával nem tudnánk fedezni — mondta Kobák elvtárs — ha a (Folytatás a 6. oldalon); Az ankét résztvevőinek egy csoportja ÚJ SZŐ 4 *19B3. április 11.