Új Szó, 1963. április (16. évfolyam, 91-118.szám)

1963-04-18 / 107. szám, csütörtök

BARATI EGYÜTTMŰKÖDÉS Miután az elmúlt években, a Csema­dok járási konferenciái ez idén is nagyon sok kérdést vitattak meg. Fő­leg a kulturális és népnevelő mun­káról hangzott el sok szó. De álta­lában beszéd tárgyát képezte mindaz, amit a párt XII. kongresszusának határozat" értelmében a ''tömegszer­vezeteknek a jövőben tenniük kell. Többen hangsúlyozták, hogy a jobb munka érdekében elengedhetetlenül szükséges a tömegszervezetek össze­fogása, egymás kölcsönös segítése. A gondolat annál megragadóbb, mivel néhány hónapja a Csehszlo­vák Szovjet Baráti Szövetség Szlo­vákiai Bizottsága és a Csehszlová­kiai Magyar Dolgozók Kultúregye­sületének Központi Bizottsága együttműködési szerződést kötött. A hét pontból álló egyezmény töb­bek közötf leszögezi, hogy egymás rendezvényeire a CSSZBSZ előadó­kat, a Csemadok viszont kulturális együtteseket ad; a két szervezet dol­gozói kicserélik a politikai és kul­turális munka terén szerzett tapasz­talatokat, kölcsönösen népszerűsítik rendezvényeiket s a jövőben az ed­diginél ls jobban segítik egymást. A Csemadok és a CSSZBSZ már az egyezmény megkötese előtt is ba­ráti együttműködésben dolgozón. Mindenekelőtt azt kell hangsúlyoz­nunk, hogy a Csemadok és a CSSZBSZ kéz a kézben népszerűsí­tik a Szovjetunió politikai, gazda­sági és kulturális eredményeit, se­gítik a kommunizmus építésének az ügyét, a proletár nemzetköziségre és ? szocialista hazafiságra nevel­nek. Az együttműködés a központtól — ahol a szervezetek vezetői rend­szeresen megbeszélik a teendőket — a járási vezetőségeken át a helyi szervezetekig nagyon sokrétű. Egy rövid cikkben lehetetlen akárcsak érinteni mindazt, amit egymás érde­kében országos viszonylatban kifejte­nek. El is tekintünk az ilyen értelmű felsorolástól. Csupán a járási titkár­ságok és a helyi szervezetek együtt­működésére hivatkozunk. A két szerv vezetői mindig elmond­ják terveiket, tapasztalataikat, kiké­rik egymás véleményét. Ennek tu­lajdonítható, hogy a Csemadok ered­ményeit egy kicsit mindig a CSSZBSZ dolgozóinak segítsége, a CSSZBSZ eredményeit meg egy kicsit mindig a Csemadok dolgozóinak a segítsége eredményezi. A két szerv között immár hagyo­tllflIMIIIIIttlIMllllllllllílllllllllllIllllIflIlIllllllllllllIIIIIlflIlllllllIIIIIIIIIIIIIHflIII mányos kapcsolat az egyezmény meg­kötése után tovább szilárdul. Példa erre a barátság hónapja. Na­gyon sok helyen előadást tartottak a Szovjetunió békepolitikájáról, gazda­sági és kulturális eredményeiről, hoz­zájárultak a Szovjetunió életét bemu­tató kiállítások < megrendezéséhez, szovjet filmek és más segédanyag beszerzéséhez. A tagtoborzáson kívül előfizetőket szereztek a Szovjetunió és az Asszonyok című — a Szovjet­unió életével foglalkozó — magyar nyelvű sajtótermékre, ugyanakkor számos helyen orosz nyelvtanfolya­mot indítottak. A barátság hónapját követő idő­szakban a Társadalomtudományi Is­mereteket Terjesztő Társasággal kar­öltve segítették a néjsi akadémiák szervezését. A Csemadok és a CSSZBSZ együttműködése más alkal­makkor is gyümölcsözők. (Békeünne­pélyek, járási dal- és táncbemutatók, ifjúsági alkotóversenyek stb.) És még hosszan sorolhatnánk, hogy a két szervezet mikor, milyen formá­ban segíti egymást, hogyan teljesítik pontról pontra az egyezményben vál­lalt kötelezettségeket. A felsorolás­nál azonban többet mond az a tény: mindig mindenben szükség szerint se­gítik egymást. A kölcsönös segítség, amely a Csemadok és a Nemzeti Front többi szervezete között ls egy­re jobban megnyilvánul, biztosltja a zavartalan, munkát, és lehetővé teszi, hogy a Csemadok a járási konferen­ciákon hozott határozatait is követ­kezetesen teljesítse. (b) Az államdíjas Lúčnica dal- és táncegyütlas ez idén ünnepli fennállásá­nak 15., évfordulóját. A jubiláló együttes ez idén elsősorban népművésze­tünk kimeríthetetlen tárházából merít. A Lúčnicában, fennállásának 15 éve alatt több mint 700 táncos, énekes és zenész váltotta egymást. A 15. évforduló megünneplésére a Lúčnica május első napjaiban három műsort készít elő, amelyekben visszatükröződik az együttes eredményes műkö­dése. A táncegyüttes tagjai új műsort, tanulnak be. (M. Borodáčová CTK — felvétele) Tehetséges fiatalok bemutatkozása Csütörtökön este a bratislavai Ze­neművészeti Főiskola kisszínpadán telt ház előtt a konzervatórium két fiatal tehetsége mutatkozott be a kö­zönségnek. Mészáros Tivadar igényes hegedű-szonátaestjével vizsgázott, amely megérdemelt sikert aratott. Bach, Mozart, Beethoven és Brahms műveit mély átéléssel és nagy felké­szültséggel tolmácsolta a fiatal mű­vész. Mészáros Tivadar kibontakozó tehetsége a csehszlovák előadóművé­szet ígérete. A negyedéves Tatjana Fraftová zongorakísérete figyelemre­méltó finomságával és pontosságával vonta magára a figyelmet. A sikeres koncert a bratislavai konzervatórium magas színvonaláról tanúskodik és a vizsgázók tanítói­nak: Körinek professzor és Kafendo­vá érdemes tanárnőnek nagy peda­gógiai felkészültségéről tanúskodnak. Veres János : BoTÍ fléflí Kis udvar elején körtefaág libeg, körtefa bóbiskol. Falomb hűvösében, szürke asztal mellett Bori néni olvas, — nincs pápaszem rajta. Fekete ruhában, fekete kendőben, nfigy, kockás papucsban Szabó Pál regényét lapozgatja csöndben. _ A lakószobában J áll a falióra, pedig sosem volt rossz, pedig órás keze soSem érintette: mióta a párja föld alá költözött nem húzza fel soha. Hol van a sok gyerek? Mind-mind szertefutott a tarka világba lágy halmokon túlra, fodros folyón túlra. Tizenkét unoka, tizenkét kfiľó Nap várja Bori nénit, de ö nem indulhat : betegség emészti, házához kötözi, a nehéz múlt átka csontjába ivódott. A körtefa alatt Szabó Pál regényét lapozgatja lassan. Emlékek repülnek, ha felnéz a könyvből, a kőbánya fölött keserű ködökből kiválik a bús múlt, körüllengi fejét. Hű párja valaha négy végtelen évig járta a harcteret királyi parancsra; nyolc fehér virággal, nyolc gyerekkel maradt. Bori néni itthon, nyolc virágot óvott, mint madár a fészkét, gyönge számyaival. A béke sem volt jó: vak babonák kénje, nehéz munka súlya, gyászos kormos évek szálltak a vállukra. — De most rádió szél a vén óra alatt s villany ég a házban, könnyű arany-körte; ingyen orvosságot hozat a városból,, könyvek veszik körül, hangtalan magánya olyan víg sugaras, mint a sárga nyárvég. Hetvenhét éves már, de Szabó Pál könyvét pápaszem nélkül is könnyen betűzgeti, aranyport szitáló lengő gallyak alatt. IRODALMI ESTEK Könyvvitákat, író-olvasó találkozókat, irodalmi esteket a művelődési otthonok, az iskolák,- a CSEMADOK helyi szerve­zetei és más intézmények, illetve szer­vezetek az évnek úgyszólván minden időszakában rendeznek. Az akcióban részt vesznek a könyvtárak és a köny­vesboltok is; könyvkiállításokkal igye­keznek a rendezvényeket szemléltetöbbé és tartalmasabbá tenni. Az elmúlt napokban a lučeneci és ô rožňavai járásban is számos ilyen össze­jövetelre került sor. A lučeneci-iro.dal­mi köt- tagjai Ján Poničannal találkoz­tak. Ezenkívül a járás több falujában vitát rendeztek Mňačko: A halál neve Engelchen us Pluhaf: Ha elhagysz című müvéről. Nem feledkeztek meg a szak­irodalom népszerűsítéséről és megismer­tetéséről sem. A legtöbb helyen Sevcsen­Ico Kukorica és Maracsuk: Zöldség című műveit vitatták meg. Jól sikerült a Járásban a mezőgazda­sági sajtóhét is. Ebből az alkalomból szintén rendeztek kiállításokat és könyv­yitákat. A szakemberek részére pedig ol­vasókonferenciát tartottak. Az elmúlt Időszakban a rožňavai já­rásban is számos vitára író-olvasó ta­lálkozóra és irodalmi estre került sor.. Több helyen Cyurcsó István és Lovi­csBk Béla új müveit vitatták meg. A ha­zai írók méltatásán kívül nem feled­keztek meg a szakkönyvekről sem. Itt is a saját termelési viszonyaikra vonat­kozó szakkönyveket ismertették. A kö­zeljövőben mind a lučeneci, mind a rožňavai járásban újabb irodalmi estek­re és író-olvasó találkozókra készülnek. (zsa) > w////////////////////////^^^^ • A kibernetika a képzőművészet­ijén címmel a közelmúltban konfe­renciát tartottak Angliában, amelyen a szakemberek arra a véleményre ju­tottak, hogy az elektronikus számító­gépeket sikeresen lehet alkalmazni az ipari képzőművészet munkájában. a É jjel három órakor megdöngették ajtó­mat — nem lepőd­tem meg. Minden percben vártam jöttüket. Már nem volt sötét az éjszaka, közeledett a vir­radat. A csillagok egy­más után hunytak kl a világosodó égbolton. Ál­matlanul feküdtem és arra gon­doltam: lesz-e szabadság hazám ege alatt, boldoggá lehet-e valamennyi ember, minden egyes ember, élhe­tünk-e békében, a béke zászlaja lo­bog-e majd fölöttünk? A léptek zaja megszakította gondolataimat, amikép­pen gonosz kéz illatos virág szirmait tépi. A ház előtt gépkocsi állt. Beültet­tek és vittek Bagdad kihalt utcáin. Csak rendőrségi autókkal találkoz­tunk, amelyekből sortéként álltak ki a szuronyok. Szokatlanul hideg éjszaka volt. A gépkocsi vadul száguldott, csípős szél csapkodta arcomat, fagyasztotta véremet. Kezem és lábam megder­medt a hidegtől. A kocsi sarkába húzódtam; egész testemben reszket­tem. Ügy éreztem, megszakad a szí­vem ettől a sebességtől. A szürke virradatban szemeket láttam, ame­lyek gyűlölnek mindent, ami csak elébiik kerül. Rendőrök vettek körül. Megkérdeztem az egyiktől: — Hova visznek? Megvetően lefittyedt az ajka. Nem válaszolt. Végül fekete kaszárnya­épület előtt'álltunk meg. Kirángattak a kocsiból. Csuklómon bilincs kat­tant... A férfi, aki a i lánc végét fogta, elindult, engem úgy húzott maga után, mint a barmokat szokás. A kaszárnya udvarán, amelyen átve­zettek, akár a beteg, rekedt légzés, hörgött a szél, elviselhetetlenül mar­cangolj fájdalom töltött el... A férfi nehéz bakancsos lába meg­állt egy cella előtt, durva keze be­lökött az ajtón. Tétovázva megálltam az ajtónál, néztem a mocsoktól feke­te, puszta padlóra hanyatlott embe­reket. Hideg volt, a foglyok rongya­ikba burkolóztak. Érdeklődéssel néz­tek rám, mintha egy másik világ kül­dötte lettem volna. Az én ruhám GAIB TUAMA FARMAN (Irak) még nem szennyeződött össze, még nem aludtam a puszta földön, a sze­memet még nem ködösítette el a rab­ság. Szótlanul ültem le közéjük... A mocskos cella bűzlött, akár a disznóól. Az első gondolatom ez volt: ki innen,' mindenáron. Behúnytam a szemem és életem képei szélkavarta őszi falevelekként forogtak előttem. Nyugtalan félálomba merültem. A múltam, úgy éreztem szemlátomást apadó forrás. Azoknak a bűnein töp­rengtem, akik idehozattak. Sokan vannak ezek a bűnösök. Űk töhiik tele a hasukat, és ítélnek másokat éhhalálra; ök ürítik fenékig a gyö­nyörök kelyhét, és sajtolnak ki má­sokból minden csepp vért; ők ülnek magas állásokban és kereskednek embersorsokkal. Ezek az emberek .szabadok, tobzódnak fényben, pom­pában. Az én lelkemet pedig csak nagy emberszeretet tölti el, és a vágy, hogy világos najipalhoz hason­lóvá, széppé tegyem a jövőt. Ezek az érzések simogató dallamként zson­ganak bennerh ... Azt akarják, hogy elhallgasson ez a dallam? Rettene­tes fáradtság vert le. Kinyitottam a szemem. A fekete padlón görnye­dező alakokat, a sötét formátlan tö­meget néztem, amely mozdulatlanság­ba dermedt, mintha a hideg padló minden életnedvet kiszívott volna be­lőle. Szaggatott sóhajtozást hallot­tam, és a sötét tömegben Ingerült mozgolódás támadt. Jobboldali szom­szédom felébredt és kimeresztett szemmel bámult a levegőbe. Aztán felém fordította petyhüdt, sovány, szakálltalan arcát. A legfigyelemre­méltóbb ebben a barna bőrű arcbán az óri'ási nagy szem volt, olyan szép, mintha kiváló festő ecsetje alkotta volna. Megszólalt. Furcsán törte nyelvün­ket: — Tíz hónapja ülök ebben a nyir­kos odúban, csak naponta egyszer jutok levegőre. — És hozzám hajol­va dühösen folytatta: — Olyan keve­set kívánunk az élettől, de az élet még ennyit sem ad meg nekünk. Nagyot nyelt, inas nyakán meg-' rándult az ádámcsutka. Közelebb ha­jolva suttogta: — Elmenekültem a családomtól, Iránból. Nem bírtam már a kínlódá­sukat látni. Tíz éhes száj... Mene­külni... szabadulni ettől az elvisel­hetetlen tehertől... De hová — nem tudtam. Egy ízben puskás emberek­kel találkoztam. Csempészek voltak. „Menj át a határon Irakba" — taná­csolták. Én addig nem tudtam sem­miféle határról. Mi az a határ? Hi­szen az egész föld Allah birtoka... Tizenöt éve élek már Irakban... És i most bezártak ebbe a cellába... Azt mondták: „Holnap visszaküldünk a hazádba ..." Tíz hónap, telt el azóta, de rám se hederítenek, még mindig nem jött el az a „holnap". Nagy, mozdulatlan szeme felcsil­lant. És petyhüdt arca mintha még soványabbnak tűnt volna. Lágy han­gon hozzáfűzte: — Ha tudnád, hogy vágyom a csa­ládom, a gyerekek után ... Fészkem hét fiókája után. Lehúzta csontos karján Inge ujját. Majd újra megszólalt: — Ki tudja, hátha általatok kisza­badulok. Már sokan vágytól^, és mind­egyre újakat hoznak ... Szűk a hely ennyi embernek... 0 istenem! Gyorsan körüljáratta tekintetét, és halkan kérdezte: — Mondd, miért? — Hogy-hogy miért? Mitől be­szélsz? — Miről? Miért zárják Ide a ma­gadfajtákat? Barázdált, elgyötört arca kérdőn meredt rám. — Mi hazánk szabadságáért küz­dünk, és békét követelünk minden ember számára ... Mert szeretjük az életet, szeretjük az embereket... Válaszom, nyilvánvalóan, meghök­kentette. Félősen körülpillantott a foglyokon, akik csakúgy mint eddig, rongyaikba burkoltan mozdulatlanul feküdtek a padlón. Fülembe súgta: — Tudod, én is gyűlölöm a hábo­rút... Szörnyű bűn az, isten ellen való vétek. — SzaKáltalan, ráncos arca megfeszült, izgatottan mondta: — Háború ... Háborúban ölték meg az apámat. Háborúban -halt éhen négy gyerekem. Háború volt, amikor mindannyian — a gyerekek is — csak korpaciberét ettünk. Miért akar­nak most megint háborút? Hiszen az ember utálja azt, ami csak rosszat tesz neki... Szomszédom elhallgatott. Zord cel­lánkban egy ideig csend honolt. Engem megfosztottak szabadságom­tól, mert harcolok azért, amiben szentül hiszek. Mert az emberek szép és boldog életéért, az emberek békéjéért küzdök. S ők... ők azt hiszik, ha engem idezárnak, megölik azt, amiért küzdünk, amiben hiszünk. Itt a börtönben ez az egyszerű, tu­datlan ember biztonságot öntött a lelkembe. Maga az élet tanította meg gyűlölni a háborút. Legkeservesebb emlékei a háborúhoz fűződnek. Mélységes nyugalom töltött el; nem vagyok egyedül! Sok millió em­ber hisz velem együtt et békében, mert a béke az ember természetes állapota, olyan természetes, mint ma­ga az élet. Gyűlölik a háborút, ahogy gyűlölik •a kegyetlenséget, az elnyo­mást, az Igazságtalanságot. A vasrácsos ajtóra emeltem tekin­tetemet és láttam: « cellába sötétséget oszlató fénysugár hull be. Az ajtóhoz futottam — odakünn a látóhatáron fölbukkant a Nap. El­bűvölten, mozdulatlanul álltam. Ö, te mindent látó szeml Te sötét­séget gyűlölő szem! Azért vagyok itt, mert szeretlek, szeretlek minden ala­kodban. Két dologban hiszek megin­gathatatlanul: fölkelsz még hazám fölött, és diadalmaskodik az igazság. Szántó Irén fordítása • H • • A közelmúltban emlékeztünk meg Makszim Gorkij, a világhírű író, a szocialista realizmus megteremtőjé­nek 95. születésnapjáról. Képünkön: I. Sadr: A. M. Gorkij (Szobortervezet, 1939, bronz). ' > 1983. április 18. 0] SZÓ 5 *

Next

/
Oldalképek
Tartalom