Új Szó, 1963. március (16. évfolyam, 60-90.szám)
1963-03-17 / 76. szám, vasárnap
Világ proletárjai, egyesüljetek! Tudósítóink jelentik Az agronómusok, csoportvezetők járják a határt Bratislava, 1 963. március 17. vasárnap • 30 fillér • XVI. évf., 76. szám Nemcsak választjuk őket... Végre tavaszba fordult az időjárás a rožňavai járásban is. Egyik napról a másikra megélénkült a munka a mezőgazdaságban. Járássxerte tisztítják a vetőmagvakat, a gazdasági udvarokból hordják az istállótrágyát a mezőre. A járásban több mint 14 ezer hektáron kell elvégezni a tavaszi vetést. Ennek tudatában készítették el a szövetkezetek a tavaszi munkák tervét. A nagy munkálatok megkezdését az összes kerekes és lánctalpas traktor kijavítva várja. arra helyezték a fősúlyt, hogy mina tél folyamán. A tagság soraiból 98 traktorost képeztek ki, s további 102 kiképzése van folyamatban. Ezek Nem kaptunk szavazólapokat, gári bizottság! Rendkívüli szocié- i s kiveszik részüket a talajelőkészínem léptünk az urnák elé és még- lis segélyeket javasol, sürgeti az tés és a vetés időbeni elvégzésének is választottunk! Este, munka üzleti hálózat bővítését, az élei- munkálataiból. A hŕkovi, jabloňoví, után a szavazókörzetek szerint miszerellátás javítását, békélteti silicei és más szövetkezetekben jöttünk össze a népművelési ott- az össze nem férő polgárokat, honokban, az agitációs közpon- hulladékgyűjtést és könyvvitákat tokban, vagy másutt, hogy érté- is rendez, lakóházak körüli tiszkeljük a polgári bizottságok edďi- tasági versenyt szervez — mint gi tevékenységét és a magunk teszik ezt Banská Bystricán. köréből megválasszuk új tagjait. Sok üggyel foglalkoznak a pol- előrelátással" Teszik le'heTővé a" géNem „muszájból" cselekedtünk, gári bizottságok. Kétéves tevé- pek két műszakban való üzemelte mert senki sem parancsolhatja, kenységük arról tanúskodik, hogy tését. menj arra a gyűlésre, mondd meg, igen fontos szerepet töltenek be kit akarsz a bizottságban látni, s a társadalmi munka szervezéséezzel „letudod" a kötelességed, ben, mert a dolgozók széles köEnnek nem lenne semmi értelme, rét vonják be az állam igazgatáez távol áll életünk demokratiz- sába, javaslataikkal és tetteikkel musától. Épp az ellenkezője, a segítik a nemzeti bizottságok közügyek iránti érdeklődés visz munkájának tökéletesítését. A A szövetkezetek nem tétlenkedtek zaléka tét és legelő. A szóban fargé munkákba bekapcsolódott a falvak ifjúsága is. A szövetkezetek viszont a föld humusztartalmának megjavítására 90 ezer köbméter komposzt készítésére tettek felajánlást. A közös gazdaságok több mint 300 hektár burgonyaterülettel neveztek be a poprádi 200 mázsás mozgalomden egyes gépre két traktorost ba. A járásban a tavaszi munkák elbiztosítanak. Több szövetkezetben a védnöksésji üzemek dolgozói is segítenek biztosö szakaszának elvégzését 7—9 napra tervezik. A szövetkezetek csoportvezetői, sítani a második traktorost. Ilyen aTonómusai járják a határt s ahol a hólé veszélyezteti az őszi vetést, ott egyszerű eszközökkel egy-egy kapavágással lefolyókat készítenek Nagyban készülnek a rétek és le- a vadvizek levezetésére. Megkezdték gelők megjavítására is. Ez érthető, mert a járás földterületének 60 száA verseny eredményeképpen A luőeneci járásban négy bizottság A zöldségtermesztő esoport Mráz ellenőrzi a szövetkezetek és állami György vezetésével huszonöt melegkijavított gépek próbaüzemeltetését. — m. s. — ü ~ Hí * A kremnicai Állami Pénzverdében emlékérmeket és jelvényeket készítenek Juraj Jánošík születésének 250. évfordulója alkalmából. Továbbá olyan érmeket vernek, amilyeneket Jánošík idejében készítettek Kremnieán. Képünkön Štefan Michalka a auijU^ y C/XV 11 Qllll ClUCRlUUCÖ ViöZ. vv<ui I.wuv> I. LX uiit.uuií/1 u ofeuvüinutition öo uuuhii V J/ U 16/ v^üviujuvui uujüuuui ""j'wíj _ . „,, , . , ' ' ' I bennünket a lakosok gyűlésére, nemzeti bizottságok ezért a leg- gazdaságok gépeinek előkészítését a ágyat készített a zöldségpalánták Janosik-aranyaK Készítésénél, hogy tárgyaljunk a velünk szoro- több helyen lelkiismeretesen tö- tavaszi munkákra. A szakemberek- számára. /> i < < , . < . .. .. Vlríl ftlalrnU kin n^f an n nl> íntnnl Aro — n. 1. — (Kocián — CTK — felv.) bői alakult bizottságok jelentése szerint a helyzet nem kielégítő. Jelenleg 20 lánctalpas és 167 kerekes traktor vár javításra. A gépek előkészítésében jó példával járnak az élen a boikovcei san összefüggő kérdésekről, meg rődnek a polgári bizottságokkal, azokról is, melyek távol állnak tanácsokat adnak munkájukban és tőlünk. Fejlődésünkben már oda- képviselőik révén még gyümöljutottunk, hogy magunk ellen, a csözőbb tevékenységre serkentik társadalom érdeke ellen vétenénk, őke t- Hisz a lakosokkal való szoha érdektelenül tekintenénk a ro s kapcsolat képezi munkájuk fő AG dolgozói. A tavaszi munkákat bennünket közvetlenül nem érin- tartalmát. Ez a legjobb módszer, már február tizedikén elkezdhették tő és a tőlünk látszólag távol álló a legjobb munkastílus feladataik volna, hiszen ekkorra valamennyi problémákra. Egy példa. Messze eredményes teljesítésében. Akad- gépüket megjavították Elvégezték a vannak tőlünk az ostravai bányák na k azonban olyan nemzeti bi- ? éP e k biztonsági és mégis mily figyelemmel kísér- zottságok, melyek megfeledkezjük a bányászok munkáját, mert ne k erről a gondoskodásról. Körtalán a kezük közül kikerülő zetiikben aztán nem dicsekedhetszén hozza mozgásba üzemünk gé- nek a polgári bizottságok aktivipeit. Mennyivel jobban érdekel- tásával. Különösen a falvakon het bennünket az, ami körülöt- va n így. mer t tisztelet a kevés tünk, szomszédságunkban, körze- kivételnek, a' legtöbb helyen a tünkben történik! Már a polgári nemzeti bizottság még formálisan bizottságok elnevezése is azt ad- se m törődik a polgári bizottsája tudtunkra, hogy ez a mi bízott- S o k tevékenységének előrelendí Ä 24-órás általános vasutassztrájk sikere Franciaországban Teljes volt a sztrájk • A vasúti forgalom megbénult • Szolidaritási mozgalmak országszerte • A bányászok tovább sztrájkolnak Párizs (ČTK) — Franciaországban tüntető vonult fel. A gyári munkások tizenkéttagú javítócsoportjának kö- eredményesen zajlott le a 24 órás beszüntették a munkát és együtt meszönhető, amely a Szocialista munka -vasutassztrájk. A részvétel országos neteltek a bányászokkal. Denainben műhelye címért versenyez. átlagban 89—95 százalékos volt. 12 ezer, Metzben 10 ezer, Lille-ben A komplexbrigádok tavalyi ered- A párizsi pályaudvarok kiürültek, 15 ezer bányász és vasmunkás tüntetöbb állomást lezártak. A belváros és tett az utcákon. A provencei sztrájka külvárosok között megbénult a for- bizottság elhatározta, kedden hatalgalom. Az alkalmazottak túlzsúfolt- mas menetet rendez Marseillebe, autóbuszokon jártak munkába. Észa- mint amilyen a lotharingiai bányákon teljes voít a sztrájk, délen a szok bevonulása volt Párizsba, vasutasok 95 százaléka sztrájkolt, A laccj-i fííiffiivek dolgozói, akik ellenőrzését is. Mindez elsősorban Klement György ményei azt bizonyítják, hogy ez a leghelyesebb mezőgazdasági termelési forma. águnk a mi üfyen^l' fogľal- tésJjveL Pedig ez « ^berefce* A^necijárásban a, múlt évben ^ÄÄ ittíľÄt kőzik és segít megoldani őket. Te- tettekre mozgosito szerv a lakovékenységét tehát nem képzelhetjük el részvételünk nélkül. Mert ki törődjön a mi ügyeinkkel, ha nem saját magunk?! A polgári bizottság a nőbizottság mellett a nemzeti bizottság legtevékenyebb segítője. Csaknem minden szakaszon hasznos segítséget nyújt a nemzeti bizottságra háruló feladatok teljesítésében, fontos szerepet tölt be abban, hogy minél több lakost vonjon be a város, a község ügyelnek intézésébe. soknak nyújtott szolgáltatások javításán, a községfejlesztési akción kívül igen eredményes munkát fejthetne ki a mezőgazdasági termelés fejlesztésében, a szövetkezeti szabályzat betartásában, a munkaverseny szervezésében s véleményt mondhatna a szövetkezetek termelési és pénzügyi terveiről, mint ahogy azt előírja a januári kormányhatározat. Ez a felelősségteljes munka a most -megválasztásra kerülő polgári bizottságokra vár. 18 komplexbrVgád, illetve csoport na8 V°" korlátozták a egyharmadát szolgáltatják, köműködött. ezek száma az idén 37- hozlekedes t- zölték a munkaügyi miniszterrel: ha re emelkedett. Összesen 18 ezer A sztrájk a nemzetközi forgalomra szombatig nem teljesítik követeléseihektár földet fognak megművelni. i s kihatott. A sztrájk kihirdetése ket, teljesen beszüntetik a gázszolgálA múlt hét végéig Dolná Strehováii után kevés vonat indul t külföldre, tatást. Vrbovkán, Bušincén és Lehôtkán aía- A teherszállítás teljesen leállt. Az építőipari munkásak is sztrájkkítottak 'komplexbrigádot. Eddig ti- A vasút i forgalom megbénulására kai fenyegetőzaaek. zenkét brigád készítette el munka- azért került sor, mert a kormány A lensi szolidaritási bizottság már tervét. megszegte a vasutasoknak tett igére- félmillió frankot gyűjtött össze önA Veľká nad Ipfom-i (luőeneci té t- Ne m tárgyaltak a vasúti alkal- kéntes adományokból a sztrájkolok járás) szövetkezeteseket inazottak követeléseiről, mert a köz- támogatására. . lekedésügyi miniszter megbízottja az- A jogaiért küzdő 250 ezer vegyipanem eri Zal utasította el a tárgyalást, hogy ri alkalmazott elérte célját: a munfelkészületlenül a tavasz. a kormány különbizottságra, az un. kaadők beleegyeztek, hogy a vegybölcsek tanácsára bízta az állami ipari alkalmazottakat négyheti szaA tavaszi munkák első szakaszára alkalmazottak bérének általános ren- badság illesse meg. szukseges gepeket kijavítottak. Az dezését, s ezért nem hajlandó külön A sstrájkhullám tovább terjed, elmúlt napokban elokeszitettek a egyezkedni a vasutasokkal. A vasutas- A jövő héten a villamos- és gázmü"vetomagvakat. Kitisztították az ár- szakszervezetek kijelentették, hogy vek dolgozói terveznek rövid sztrájpát es atval ogattá k a burgonyát. ne m i i ajlandók hetekig várni követe- kot. Ugyancsak rövid figyelmeztető léseik teljesítésére, és sztrájkkal vá- sztrájkra készülnek a földalatti válaszolnak a kormány szószegésére. süt, a gépkocsi-forgalom alkalmazotA párizsi városi közlekedési alkal- ta i- további háromszor 24 órás mazottak szakszervezete is fontolgat- sztrájkra 150 ezer postás, ja, ne indítson-e sztrájkot. Ezt egye- A dokkmunkások Le Havre kikötolőre csak a Force Ouvriére szociális- be n szolidaritásból megtagadtak negyta szakszervezet álláspontja gátolja. ezer tonn a amerikai szén kirakását. A vasutassztrájk szombaton hajnalN. Sz. Hruscsov a donyeci bányakörzetben „„, , , A köz ügyéről van szó. Ez a Ket eve választottunk először i egs zebb, a legértékesebb a polpolgári bizottságokat. Csupán gár i bizottságok munkájában: Ezt Szlovákiában csaknem 2200 bi- látják a lakos 0k is és ezért kapzottság tevékenykedett húszezer cs olódnak ba oly nagy számban taggal. További tízezrekre tehető a nemzeti bizottság e segítőszerazoknak a száma, akik bekapcso- vének munkájába, lódtak a bizottságok akcióiba. A A i e gtöbb helyen már megvánemzeti bizottság ülései előtt ls- lasztották az új polgári bizottsá- Szeverodonyeck (CTK) — Nyikita mertetik a lakosokkal a megtár- gokat. Nemcsak választottunk, ha- Hruscsov, a Szovjetunió Miniszterta- v„ liraT O. Tri l, l c , 7nmns m„ nBin H, gyalásra kerülő kérdéseket s az nem eE Vúttal íeérptpt is tpttink ""csanak elnöke, aki a napokban az A vasutassztrajK szomoaron najnaiftt elhangzó megjegyzéseket, ja- J™ ľ^fben^'^r hoTnapSí JT ^2.51? ÄÍÄl K ^SS^ň^Sľ^ num ülésén Hatékonvan szerve l^lu' tev é" ^^ a TVÍÍZtf hfoEVftT ke n>' ebben f°8) u k segítem a mi do ný eci hányakörzetb e 'érkezett. A bányászsztrájk is tovább tart. a nemzen Dtzousdg es szaK- bizottságunk munkáját, mert tud- A Szovirtunió Minisztertanácsának A kormánybizottságnak az a szerepe, bizottságai határozatainak teljed- Ju k, ezzel is segédkezet nyújtunk elnöke Nyikoiaj Podgornijnak az ük- Hogy tanulmányozza az állami és a S^JSL^ZClrST téset. A polgári bizottságok szer- pártunk politikájának a XII. rajna Kommunista Pártja Központi magánvállalatok munkabérei közti kü- A Szovjáľuniôban egyhete, magánlátľga: vezte lakógyűléseken tett észre- kongresszus határozatainak való- Bizottsága első titkárának, Pjotr Gye- lönbseget. es javaslatokat teeven. Burundi királynője Prágába érkezett Moszkva (ČTK) — Tereza Kanionka, Burundi királynője március 16-ďn Moszkvételek és panaszok felhívják a r a váltásában. nemzeti bizottság figyelmét arra, hol, miben kell a lakosoknak a i *d WI Ih 0; CaMKím nyújtott szolgáltatásokat tökélete- H. I. HliiLMlUcJ CcCSO&n síteni. Szívükön viselik a város-, Bécs (ČTK) — A. !. Adzsubej, az községfejlesztés problémáit, tö- Izvesztyija főszerkesztője március 15rődnek a fiatalokkal. Prešovon én a bécsi Pál-ffy-palota Beethoven például tavaly a polgári bizottsá- termében előadást tartott a szovjet gok kezdeményezésére a lakosok politika időszerű kérdéseiről Az előhét gyermekjátszóteret létesítet- adáson részt vettek az Osztrák-Szovtek. Bratislava egyik új lakóne- j e? Tá rff á| ts g' a\ a a„ bÍ csi köz é' et ... „,„ .„. képviselői és az Osztrák Kommunista gyedeben nyolc ifjúsági klubot p É£ t vezetö i nyitottak, érdekköröket szervez- v j Avilov> a Szovjetunió béc Si tek. Segítenek a lakásügyek ülté- nagvkövete március 15-én este fogazésében ls. A Košicei Városi dést rendezett a szovjet vendégek Nemzeti Bizottság például tavaly tiszteletére, amelyen Gorbach, osztrák ötezer lakáskérvényt tartott szá kancellár is részt vett. mon. Hosszú ideig ellenőrizhet ték volna a kérvények jogosságát, ha nem kérték volna a polgári bizottságok segítségét. A maguk körzetében ők ismerik legjobban a helyzetet! Munkához láttak. Vizsgálatuk eredménye: 5000ből csak 3387 a jogos kérelem. S míí! mi mindennel törődik a pol| ______ és javaslatokat tegyen. té»on volt. micsovnak, az SZKP KB titkárának és Döntési joga azonban nincs, és ezért A ruzyne-l repülőtéren a királynét a Nyikoiaj Bajbakovnak a Szovjetunió a bányászok követeléseinek gyors tel- käztársaságí elnöki iroda, a KülügymiMinisztertanácsa állami vegyipari bi- jesítésére nem lehet számítani. ís**a^ rprXai 'ssovS'^nawkbvetség^kéiJ zottséga elnökének kíséretében meg- A szénmedencékben egymást köve- vj s eigj üdvözölték' tekintette a liszicsanszki vegyikombi- tik a nagy tiltakozó gyűlések és fel- A vendég rövid itt-tartőzkodás után nátot. vonulások. Decazevilie utcáin ötezer folytatta útját Zürichbe. ..... . •'i J, ..... ........ ......... ..... ..... ........ • - ť • a ' r < . ... ...... ..... .... ...... ... ... ............ . A Magasépítő Vállalat dolgozói Kráľovský Chlmecen nagyjából befejezték az új kórház épületét A kórház 20 millió korona költséggel épül, s már ez év szeptemberében átadják rendeltetésének Képünk'in a Rácz Géza vezette betonozó csapat. [G. Bodnár — ČTK — felv.)