Új Szó, 1963. március (16. évfolyam, 60-90.szám)

1963-03-14 / 73. szám, csütörtök

A magas f okú eszmeiség és művészi tökélj -a szovjet irodalom és művészet nagy ereje f Folytatás o 4. oldalról) gyan és milyen irányban alakul az időjárás. Ez az írói hasonlat nem adhat helyes képel azoknak az elvi változásoknak a lényegéről, amelyek Sztálin halála után következtek be a szovjet társadalom politikai, szellemi és közéletében, munkájában. Népünk előtt felmerültek a kommunista holnap világos távlatai. Az a tudat, hogy már a mai nemzedék a kommunizmusban fog élni, büszkeséggel tölti el a szovjet emberek szívét, a kommunizmus nevében hősi munkára lelkesíti őket. Országunkban ma mindenki szabadon lélegzik, az emberek kölcsönös viszonyát áthatja a bizalom, viszonyuk megszabadul a gyanakvástól, senkinek sem kell aggódnia jelene és jövője miatt, amelyet az élet rendje biztosít, j A kommunista párt felszámolta /Sztálin személyi kultuszának következményeit, megszüntette mindazokat az akadályokat, amelyek megkötötték a dolgozók kezdeményezését és aktivitását, megteremtette a nép alkotó erői felvirágzásának legkedvezőbb fellételeit. Oj korszak kezdődött a párt és a nép életében. A párt leküzdve a személyi kultusz káros következményeit, - határozottan az állami és pártélel lenini normálnak helyreállítására, a szocialista demokrácia további fejlesztésére törekedett és törekszik, hogy minden erőt a szocializmus építésének kibontakoztatására mozgósítson. (Hosszan tartó taps.) Ez azonban semmi esetre sem jelenti, hogy most a személy! kultusz elítélése után az ösztönösség korszaka kezdődött, hogy szabadjára eresztettük a gyeplőt, hogy a társadalom hajója árra sodródik, amerre a hullámok viszik, s mindenki teheti, amit akar, amire kedve támad. Nem. A párt következetesen és szilárdan betartotta és be fogja tartani az általa kidolgozott lenini irányvonalat, engesztelhetetlenül szembefordul minden ideológiai megingással, a társadalmi életünk normáinak megsértésére irányuló kísérlettel. Még egy kérdésről szeretnék szólni, amely összefügg a személyi Kultusz időszakának irodalmi ábrázolásával. Azt beszélik, hogy a folyóiratokat és a kiadóvállalatokat valósággal elárasztlák kéziratokkal, amelyek arról szólnak, hogyan éltek az emberek a számkivetésben, a börtönökben, a táborokban. Újból isinétiem, ez nagyon veszélyes téma és nehéz anyag. Minél kevesebb felelősséget éreznek országunk és pártunk jelenéért és Jövőjéért, annál könnyebb szívvel csapnak le a szenzáció és „pikantériák" kedvelői erre az anyagra. (Helyeslés, taps.) Kihoznak egy szenzációt, pikantériát, és ki kap rajta? Az efféle „pikáns" anyagra m(nt dögre a legyek, csap le a külföldről jött mindenféle burzsoá csürhe. Aki ellenségeink kedvére akar tenni, könnyen kiszolgálhatja őket. Aki azonban népünk ügyét, pártunk ügyét akarja szolgálni, az fogja az ilyen témát, szemügyre veszi, felméri, s ha elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy megbirkózzék vele, olyan mflvet ír, amelyre a népnek szüksége van. úgy dolgozza fel az anyagot, hogy megszilárdítsa a nép erőit, segítsen pártunknak a nép egységbe kovácsolásában meggyorsítsa nagy célünk elérését. Ám nem mindenki képes e feladat megoldására, bár nyilván sokan kapva kapnának az ilyen anyagon. Mértéket kell tartani. Ha valamennyi író csak erről a témáról kezdene írni, milyen irodalom lenne belőle? A párt Központi Bizottsága leveleket kap, amelyek írói nyugtalanságukat fejszik ki amiatt, hogy egyes müvekben elferdítve írják le a zsidók helyzetét országunkban. A polgári sajtóban rágalomhadjárat Indult ellenünk, mint tudiák abból a levélváltásból, amely Russell brit filozófus között és köztem folyt le. Decemberi összejövetelünkön már foglalkoztunk e kérdéssel Jevtusenko „Bab!

i far" című költeményével kapcsolatban. A körülmények megkívánják, hogy ismét visszatérjek e kérdéshez. Miért bírálják ezt a költeményt? Azért, mert szerzője nem volt képes az igazságnak megfelelően ábrázolni és elítél n * a Bablj )ar-i tümeggyilkosság fasiszta, hangsúlyozom fasiszta bűnöseit. A költemény azt a benyomást kelti, mintha a fasiszta bitangoknak csak a zsidó lakosság esett volna áldozatul, pedig n hitlerista bakók kezétől ugyanott és ugyanakkor sok orosz, ukrán és más nemzetiségű szovjet ember pusztult el. A versből az következik, hogy szerzője nem tanúsított kellő politikai érettséget és elárulta, hogy nem ismeri a történeimi tényeket. Kinek és miért kellett leírni ezt a dolgot úgy, mintha országunkban valaki különbséget tenne a zsidó nemzetiségű és más lakosság között. Ez nem igaz. Országunkban az októberi forradalom óta a zsidók minden tekintetben egyenjogúak a Szovjetunió valamennyi többi nemzetével. Nálunk nem létezik zsidó-kérdés és akik kitalálják, idegen nótái fújnak. Az orosz munkásosztály már a forradalom előtt engesztelhetetlen ellensége volt mindennemű nemzetiségi elnyomásnak, többek között az antiszemitizmusnak is. A forradalom előtt bányászok között éltem. A munkások megvetették azokat, akik részt vettek a zsidóellenes pogromokban. A pogromokat az önkényuralom, a kapitalisták, a földbirtokosok és a burzsoázia kezdeményezték. Szükség volt a pogromokra, hogy eltereljék a dolgozók figyelmét a forradalmi harctól. A pogromokat a rendőrség, a csendőrség és a csernoszotnyikok szervezték, akik a társadalom söpredékéből, deklasszált elemekből toborozták a pogromok résztvevőit. A városokban nem egy házmester az ügynökük volt. Bauman elvtársat, az ismert bolsevik forradalmárt például, aki nem volt zsidó, Moszkvában egy házmester gyilkolta meg a csendőrség utasítására. Gorkij kiváló regénye „Az anya" nagyszerűen rámutat az orosz munkásosztály internacionalizmusára. A forradalmár munkások soraiban megtaláljuk a különböző nemzetiségek képviselőit. Gondoljunk csak Pa- vel Vlaszov orosz munkásra és. az ukrán Andrej Nahodkára. Gyermekkoromat és ifjúságomat Juzovkában töltöttem, ahol akkoriban sok zsidó élt. A gyárban egy ideig mint Jakov Iszakovics Kutyikov lakatos segédje dolgoztam. Kutyikov szakképzett munkás volt. Más zsidók is voltak a gyár munkásai között. Emlékszem, hogy zsidó volt az egyik rézöntő, a rézöntőket akkoriban a legjobb szakmunkásoknak tekintették. Gyakran látlam ezt az öntőt. Nyilván vallásos ember volt és szombaton nem dolgozott, de mivel valamennyi ukrán, orosz és más. munkás dolgozott, ő is eljött az Öntödébe, és ott töltötte az egész napot, bár a munkában nem vett részt. A gyárban oroszok, ukránok, zsidók, lengyelek, lettek, észtek és mások dolgoztak. Sokszor nem tudta senki, milyen nemzetiségű ez vagy amaz a munkás. A különböző nemzetiségű munkások között elvtársi viszony uralkodott. Éppen ez az igazi osztályegység, a proletár nemzetköziség. Amikor az Amerikai Egyesült Államokban jártam, és autón Los Angelesbe utaztam, beült hozzánk a kocsiba a város alpolgármestere — legalábbis így mutatkozott be. Oroszul beszélt, igaz, nem egész tisztán, de elég folyékonyan. Ránéztem és megkérdeztem: — Honnan tud oroszul? — Hogyne tudnék. Hisz Rosztovban éltem. Apám a második osztályhoz tartozó kereskedő volt. Ilyenek voltak Petrográdban is, megtelepedhettek mindenütt, ahol kedvük tartotta. Látják, a zsidó Kutyikov, akivel együtt egy gyárban dolgoztam, a cár idején nem lakhatoft ott, ahol akart volna, de az olyan zsidó, amilyen a Los Angeles-i alpolgármester apja volt, megtelepedhetett ott

f ahol akart. így értelmezte a cári .kormány a nemzetiségi kérdést: szintén osztályszempontból tekintett rá. Ezért a zsidó nagykereskedők és tőkések bárhol megtelepedhettek, ám a zsidó szegénynépnek ugyanaz volt a sorsa, ínlnl az orosz, ukrán és más munkásoknak. Dolgozniuk kellett, kunyhókban laktak és ugyanúgy robotollak, akárcsak a cári Oroszország többi nemzete. Más és más emberek más és másféleképpen viselkedtek a fasiszta betolakodók ellen vívott Nagy Honvédő Háború idején. Hazánk fiai nagy hősiességet tanúsítottak a harcokban, zsidók is voltak köztük. Az arra érdemeseket a Szovjetunió hóse cim mel, rendjelekkel és . érmékkel tüntették ki. Például emlitem Krejzer tábornokot, a Szovjetunió hősét. A nagy volgai csata idején a második gárda hadsereg parancsnokának helyettese volt, és részt vett a Donyec-medence é3 a Krím félsziget felszabadításáért folytatott harcokban. Krejzer tábornok ma a távol-keleti csapatok parancsnoka. Megesett az is, hogy különböző nemzetiségű személyek árulást is elkövettek. Példát is említhetek. Amikor bekerítették és később tönkreverték Paulus hadsereg-csoportját, Paulus törzskarának elfogásában résztvett a 64. hadsereg, amelynek parancsnoka Sumllov tábornok volt, a haditanács tagjai közt szerepelt Z. T. Szergyuk tábornok. Egy ízben felhívott telefonon és azt mondja, hogy a Paulus törzskarával együtt csapataink kezébe került ' foglyok között van a Komszomol kijevi városi bizottságának egykori instruktora, Kogan is. Megkérdem: — Hogyan kerülhetett oda? Nem téved? — Nem tévedek, — mondja Szegyük elvtárs. — Az a Kogan Paulus törzskarának tolmácsa volt. Paulus elfogatásában részt vett egy gépesített dandár, amelynek parancsnoka Burmakov ezredes, politikai biztosa a zsidó nemzetiségű Vlnokur elvtárs volt. Vinokurt még 1931-ből Ismertem, amikor Moszkvában dolgozott, mint a Bauman-kerületi pártbizottság titkára. Egy tejüzem pártsejtjének a titkára volt. Lám: az, egyik zsidó Paulus törzskarának tolmácsa volt, a másik zsidó pedig hadseregünk katonájaként részt vett Paulusnak és tolmácsának az elfogatásában. Az emberek magatartását nem értékelhetjük nemzetiségűk szerint, hanem csakis osztálys^empontból. Ügyünk érdeke nem kívánja, hogy a múlt szemétdo nbján keresgéljünk a különböző nemzetiségű dolgozók viszályainak példái után. A dolgozók nem felelősek sem a nemzetiségi gyűlölködés szitásáért, sem a nemzetiségi elnyomásért. Mindez a kizsákmányoló osztályok műve. Ami pedig azokat illeti, akik elárulták a forradalom érdekelt, az ilyen embereket a cárizmus, a földbirtokosok és a burzsoázia felbérelt lakájai mindenütt toborozták, minden nemzetiség soraiban akadtak megvásárolható lelkek, j Esztelenség volna, ha az orosz nép ! bűnéül tudnánk be a csernoszotnyikok piszkos provokációit. De ugyanolyan értelmetlenség volna, ha az egész zsidó népet tennénk felelőssé a „Bund" nacionalizmusáért és cionizmusáért, Azef éš Žsitomirszkij („Otcov") provokációiért, különböző zsidó szervezetekért, amelyek annak idején kapcsolatban álltak „zubatovékkal" és a cári titkosrendőrséggel. Lenini pártunk következetesen valóra váltja valamennyi nemzet barátságának politikáját, a szovjet embereket az intérnacionaiizmus szellemében neveli, hogy engesztelhetetlenül szembeforduljanak a faji megkülönböztetés, a nemzeti viszálykodás minden megnyilvánulásával. Azyinternacionalizmusnak, a nemzetek testvériségének fennkölt és nemes eszményei kifejezésre jutnak művészetünkben is. Fontos kérdést jelentenek alkotó művészeink külföldi utazásai. A párt központi bizottsága nagy jelentőséget tulajdonít nekik. Szükséges, hogy a szovjet Írók saját szemükkel láthassák a különböző országok népeinek életét, hogy műveket alkossanak a dolgozók életéről és harcáról, amelyet az imperializmus és a gyarmati rendszer ellen, a békéért, a népek szabadságáért és boldogságáért vívnak. A szovjet irodalom és művészet alkotásai., amelyeket a nemzetköziség szelleme hat át, Igazan világítanak rá a szocialista országok népeinek életéra és harcára. Megesik azonban, hogy az írók külföldi utazásai nemhogy hasznot hoznának, sőt ártanak országunk érdekeinek. Ha az ember elolvassa egyes írók külföld! megnyilatkozásait, - tüstént látja, mi volt a céljuk. Az-e, hogy az igazságot mondják el a szovjet nép sikereiről, vagy pedig az, hogy bármi áron megnyerjék a külföldi polgári közönség tetszését. Az efféle „turisták" egyre-másra adják az interjúkat mindenféle polgári, gyakran szélsőségesen reakciós napilapoknak, folyóiratoknak és hírügynökségeknek, s meglepő felelőtlenséggel koholmányokat terjesztenek szülőhazájuk életéről. Kellemetlen hatást keltett V. Nyekraszov, K. Pausztovszkij és A. Voznyesaenszkij irók franciaországi látogatása. Meggondolatlan kijelentéseket tett amerikai útja során»V. Katajev. Elég, ha az ilyen ingatag embernek külföldön hízelegni kezdenek és elnevezik őt „az új korszak jelképének" vagy valami más hasonlónak, s ő máris elfelejti, honnan, hová és miért jött, s hallatlan dolgokat kezd fecsegni. Jevgenylj Jevtusenko csak tfemrég Járt Nyugat-Németországban és Franciaországban. Az Imént érkezett viszsza Párizsból, ahol sok ezer főnyi közönség, munkások, diákok és a Szovjetunió barátai előtt beszélt. Jevtusenko elvtárs, s ezt értékelnünk kell, útján szovjet íróhoz méltón viselkedett. De ha hihetünk a „Lettres Francalses" című lapnak, ő sem tudott ellenállni a kísértésnek, .hogy kiérdemelje a polgári publikum dicséretét." A költő furcsán tájékoztatta hallgatóit arról, mi a véleményünk idehaza „Babij Jar" című költeményéről. Elmondta, hogy a nép elfogadta versét, de a dogmatikusok megbírálták, pedig közismert tény, hogy Jevtusenko elvtárs versét kommunisták bírálták meg. Hogyan lehet az, hogy megfeledkezett róla, nem vonta le a kellő következtetéseket? A polgári sajtó gyakran magasztalja egyes művészeinket, amiért nem igyekeznek — mint e sajtó állítja — „dialektikus trükkök tüzének védelmében visszavonulni", feltéve, hogy meglátásuk nem felel meg „a párt doktrínájának". Az efféle dicséret szégyen szovjet ember számára. Vlagyimir Iljics Lenin előszeretettel idézte a köitő Nyekraszov szép szavait: „Hatásának elismerése Nem édesen zengő dicséret, De ócsárlások jégverése, Melyhez vad bőgés a kíséret." Ezt irta Nyekraszov elvtárs, de nem ez a Nyekraszov, hanem az a Nyekraszov, akit mindenki ismer. (Derültség, taps.) Mindenkinek meg kell értenie a kort, amelyben élünk. A szocializmus országunkban teljesen és véglegesen győzedelmeskedett. A szocializmus határai jelentősen kiszélesedtek. A szocializmus és a kommunizmus építőinek hadserege ma több mint egymilliárd embert számlál. Az egész világon hárommilliárdnál több ember él. Erőink gyarapodnak, de az ellenség sem alszik. A szocializmus növekvő erejétől félve fegyverét köszörüli, háborúra készül a szocializmus országai ellen. A kommunizmus ellensége! a szocialista országokban végzett ideológiai kártevésbe vetik reményeiket. Ezt mindig tartsák szem előtt, elvtársak, ős fegyverük legyen mindig harcra kész. (Hosszan tartó taps.). • • • Elvtársak! Államunk és a párt ideológiát munkája számára fontos kérdések tág körét vitattuk meg. Országunkban az utóbbi évek sorén kialakult új légkör nyilvánul meg abban, hogy elvtársi környezetben találkozunk önökkel, s hogy együtt megvitatjuk a mindnyájunkat foglalkoztató problémákat. A népnek és a pártnak óriási érdeke, hogy országunkban helyes irányban fejlődjék a művészi alkotás. Az irodalom és a művészet fejlődési vonalát a párt programja határozta meg, amelyet az egész nép megvitatott Ss amelyet általánosan támogatnak és helyeselnek a munkások, a kolhozparasztok és az értelmiség. Hogy miként valósítható meg e vonal legjobban és leghelyesebben a művészi alkotásban, arról mindegyikük maga dönt aszerint, mily mértékben ismeri fel a nép iránti kötelességéi, valamint tehetségének, művészi egyéniségének. sajátosságai szerint. A párt és a kormány vezetőinek, valamint az irodalom és művészet dolgozóinak találkozói, a hibák bírálata és az élet megszabta új feladatok együttes kitűzése, az összejövetelek nyílt vitája — mindez azt mutatja, hogy mi és önök egyetértünk az irodalom és a művészet eredményeinek és fogyatékosságainak értékelésében. Ogy hiszem, mai eszmecserénk is nagy jelentőségű lesz az irodalom ős a művészet további fejlődésében, (Hosszan tartó taps.) Felhívjuk a szovjet irodalom és művészet dolgozóit, a párt hűséges segítőtársait, zárják még szorosabbra soraikat és a párt lenini központi bizottságának vezetésévél törekedjenek újabb sikerekre a kommunizmus építésében. (Viharos, hosszan tartó taps.) ItlfliltlIltltlIlllllllllllllIlllllllllllIIIMIIIMIIIIlllllllIIIIIIIItllllIlllllllMIIIIIIIIIIIIIIIIIIlflIIIIIIIIItlIIHIIIIIMlIMtlilllItlllIIIMllllllllllII Marx Károly halálának 80. évfordulójára Korunk legnagyobb gondolkodója megszűnt gondolkodni — mondta Engels Frigyes Marx Károly sírjánál 1883. március 14-én. Ez a megállapítás tel. jesen indokolt volt, mert a társadalomismeret terén olyan felfedezéseket lett, melyek a társadalom fejlődésének új irányát tették lehetővé. MARX MÜVEIBEN elsősorban arra a kérdésre felelt, hogy mi az emberi társadalom mozgatóereje, aaui a gondolkodás, tehát az-emberi tudat változó tartalmát vagy a különböző társadalmi rendszereket és összeütközéseket létrehozza. Ezt a mozgatóerőt elsősorban az emberek anyagi életviszonyaiban látta. Az emberiség történelmének tehát elsősorban anyagi alapja van. Az anyagi életviszonyokon pedig azt a módot kell érteni, amellyel az ember, mint társadalmi lény az őt környező természet segítségével anyagi életét alakítja, életszükségleteit megszerzi, a szükségleteinek kielégítésére szolgáló javakat előállítja, szétosztja és kicseréli. Ez a tevékenység-a termelés, melyet a termelóerők határoznak meg. A termelőerők között legfontosabb a munkásság, mert ő alkot értékek'et. Ennek az embercsoportnak fő életforrása a munkabér, melyet a tőkésektől, vagyis a termelőeszközök tulajdbnosalíól kap munkájáért. E két embercsoport — osztály — között mély, áthidalhatatlan gazdasági természetű ellentét á!l fenn. mert mindkét osztálynak mások az érdekei mind a bérkérdésben', mind a társadalom szerkezetének kérdésében. Ebből az osztályellentétből szenvedélyes küzdelem fejlődik ki. Közvetlen célja a munkásság részéről az államhatalom birtoklása, a tőkések részéről pedig a hatalom megtartása. Ennek a harcnak előbb vagy utóbb a niunkásosztály győzelmével kell végződnie, mely a győzelem után diktatúrája segítségével szocialista társadalommá alakltja át a tőkés társa-: daimat. Marxnak ez az egyik legfons tosabb tanítása, jnert vele felderí-. tette a proletariátusnak, mint a szo-. ciallsta társadalom megteremtőjének; világtörténelmi szerepét. Marx továbbá azt kutatta, milyen viszony van a tőke és a munka között. Kimutatta, hogy a tőkés társadalomban hogyan zsákmányolja ki a tőkés a munkást. A POLITIKAI GAZDASÁGTAN máiMarx előtt felállította azt a tételt, hogy minden gazdaság és minden érték forrása a munka. Ezzel kapcsolatban elkerülhetetlenné vált a kérdés: hogyan egyeztethető össze, hogy a munkás nem kapja meg a munkájával termelt egész értékösszeget, hanem annak egy részét a tőkésnek kei! adhia? Marx kimutatta, hogy a munkás munkanapjának egy részét arra fordítja, hogy fedezze önmaga és családja fenntartásának költségeit (ez a munkabér), a munkanap másik részében pedig ingyen dolgozik, a tőkésnek termeli az értéktöbbletet, a tőkésosztály gazdagságának forrását. Ezzel beigazolódott, hogy a tőkések gazdagságukat idegen, meg nem fizetett munka eltulajdonításával szerzik. Marx felfedezései a társadalomtudomány döntő jelentőségű, új megállapításait jelentették. Marx azonban nem elégedett meg ezzel, mert ő nemcsak a tudomány embere, hanem elsősorban forradalmár volt. Benne a gondolat és a tett embere elválasžthatatlanul egybeforrt. Számára a tudomány történelmet mozgató, forradalmi erő volt. Ezért igazi élethivatásának tekintette, hogy közres működjön a tőkés társadalom s áz ál-, tala alkotott állami berendezés meg-: döntésén, Marx tanítása —« mondotta Engels — nmn dogma, hanem vezérfonal a cselekvés s»ámáNi. Ez a megállapítás rendkívül kifejezően hangsúlyozza, hogy a marxista tanításnak ezt a tételét soha sem szabad figyelmen kívül hagyni. Ha figyelmen kívül hagyjuk, egyoldalúvá tesszük, sőt eltorzítjuk, hol! tanná tesszük a marxizmust, fuegiosz-tjjjk -eleven lelkétől, aláássuk sokoldalú és ellentmondásokkal teljes történelmi fejlődésről szóló tanítását, valamint kapcsolatát a korszak adott gyakorlati feladataival, amelyek a történelem minden új fordulalával változhatnak. Napjainkban a dogmatikusok teszik ezt, akik szem elöl tévesztik a mai korszak gyakorlati feladatait, s figyelmen kívül hagyják a társadalmi és politikai helyzet változásait. AZ EGÉSZ VILÁG ESEMÉNYEINEK MENETE — különösen napjainkban — igazolta Marx Lenin által továbbfejlesztett tanítását. Tanítása mindenható erejűnek mutatkozott, mert Igaz. Ma már a világ egy harmadán teljes győzelmet aratott és tovább terjed. Neve és műve él és élni fog századokon át. DR. BALOGH—DÉNES ÁRPÁD 1993. március 14. * 0] SZO 5