Új Szó, 1963. március (16. évfolyam, 60-90.szám)

1963-03-07 / 66. szám, csütörtök

* í ÖRÖK EMLÉK iiiiiSíii SZ(M0L0¥0 Elmondok egyet-mást első zászlóaljunk történetéből. Megemlékezem Szokolovo védelmének parancsnokáról, laroš századosról, Janzáról, a zenészről, a tizenhatéves szanitéc-lányról, Margltkáról, Szavln gárda őr­mesterről, aknavető századunk rádió szolgálatosáról, Hajdáról, hős bal­társaimról és elvtársaimról, akik a hitlerista megszállók ellen vívott harcban Szokolovo alatt dicsőséget szereztek a csehszlovák népi had­sereg katonáinak... Régen történt. Húsz év múlt el azóta. Milyen gyorsan száll az idő. Mégis oly világosan látom az embereket és az eseményeket, mintha csak ma láttam, éltem volna végig őket. Hogyan is kezdődött tulajdonképpen? Ki árulta e! a legendás Ifjú Gárdát? Hajnal felé a szovjet lövészek új­ra behatoltak a leégett Szokolovóba. Kolaŕ szakaszvezető nem messze Sza­vinov gárda őrmester fedezékétől egy aknavetőt ásott le. A szokolovói csata harmadnapján egy felejthetetlen tör­ténet játszódott le. Szavinov gárda őrmester Hajdát figyelte, Kolaŕ aknavető szakaszának telefonistáját, aki a nyílt havas síkon a vezetéket javítgatta. Hajda hirtelen felugrott, majd a földre rogyott és mozdulatlan fekve maradt. Csak a kezét emelte fel olykor. Az SS-katonák is látták. Minden mozdulatára újra lőni kezdték. Sza­vinov gárda őrmester nem vette le róla a szemét. A németek mindig el­vétettél^, bár jól láthattak, s épp ezért minden" pillanatban várható volt, hogy halálos találat éri. Szavinov ar­ra is gondolt, hogy esetleg élve akar­ják elfogni, s csak arra várnak, hogy teljességgel besötétedjék. Akkor megközelíthetik. „Keresztül húzom a fríccek tervét" — dörmögte magá­ban. — „Vaszil, add csak ide a fe­hér köpönyeget, kettőt adj!" — szólt az egyik géppuskáshoz. „Minek egyszerre kettő, parancs­ltok elvtárs?" „Elhozom onnan a cseh fiút..." Kolár és katonái is jól látták, mi történt Hajdával. Hogyan mentsék meg? Hogyan jussanak hozzá? Be­igazították jól a messzelátót s fi­gyelték a síkot. Egyszer csak észre­veszik, hogy a sebesült már nincs helyén. Figyelmesen körülnéztek a síkon, s azt veszik észre, hogy két alak kúszik a hóban, fehér palástban. Megkönnyebbülve föllélegzettük: va­laki a szovjet lövészek közül segítsé­gére sietett a sebesültnek. Befejezés helyett Ä hitleristák megint támadásba lendültek és a harc a folyón való átkelésért folytatódott. Am minden kísérletük kudarcot vallott, öt napig tartó kemény harcban több mint há­romszáz német katonát lőttek le af. első zászlóalj harcosai s tizenkilenc tankot lőttek ki. A Szokolovo alatt tanúsított hősi magatartásért az első zászlóalj 165 katonája kapott magas szovjet katonai kitüntetést és cseh­szlovák rendjelet vagy hadiérmét. Szokolovo védelmének parancsnoka hősi halált halt. A Szovjetunióval szövetségesben harcoló egységek ka­tonái közül őt tüntették ki elsőként a Szovjetunió Hőse címmel. A kitün-: tetettek kífzött nyolc leány is volt. Marié Ljaková, lövész és Malvina Fan­tova a Vörös Csillag rendjét kapta. Ismét színre vitték Dmitrij Sosztakovics Jekaterina Izmajlov című al­kotását. Az operát Sosztakovics 1930-ban komponálta, de a kedvezőtlen kritika nyomásába 1934-ben levették a műsorról. Sosztakovics operáját L. 1). Mihajlov rendezésében » Konsztantyin Sztanyiszlavszkij és Nyemiro­vics-Dancsenko Színház tűzte most műsorára. — Felvételünkön: A harmadik felvonás egyik jelenete. (CTK — TASSZ felv.) MARIÉ KRATOCHVÍLOVÁ: TEGNAP Leánykám tegnap feljedezte hajamban az első ősz szálat... Nézd, anyu — mondta, s éreztem, hangjában ott remeg a bánat. Lányom, kislányom, még nincs itt az ősz, ami lehullt, csak az első levél, még tart a nyár, kicsit még itt időz, / mért félnénk már most, hogy eljön a tél? Az almafa a téltől retteg tán? t Virágba borul ismét, tudja jól. Épp így virul ki gyermekem arcán a rózsa is, mely hervad arcomról. Fordította: FÜGEDI ELEK S KULTURÁLIS HÍREK • Olaszország legjobb színésznőjé­nek címét a kritikusok Gina Lollo­brigidának ítélték. A második díjat Monica Vitti, a harmadikat Sophia Loren, a legjobb színész címét pedig Maicello Mastroianni kapta. • A berlini Schiller Theater tár­sulata Goethe Člavigo és Max Frisch Munkájuknak látszata is van A hosszú téli esték nemcsak a pi­henés, hanem a művelődés számta­lan lehetőségét is kínálják. Ezekkel a lehetőségekkel éltek a tôňi [ko­márnői járás) fiataljai is. A téli hó­napok alatt nemcsak műsoros-estet rendeztek, hanem két színdarab (Kó­nya: Senki fia és Siposs: Bolondóra) bemutatására is vállakoztak. Vállal­kozásuk méltó elismerésre talált a falu dolgozói között. A sikerben je­lentős része van Prosek Lajos tanító elvtársnak, aki fáradságot nem ismer­ve foglalkozik a fiatalsággal. Rásó Márta, Calovo Andorra című drámájával vendégsze­repel a londoni Aldwyh Színházban; a wiesbadeni fesztiválon pedig Sha­kespeare Vízkeresztjével vesznek részt. • Franz Tiieodor Csokor osztrák Írót az osztrák Pen Club elnökét, aki emigrációja kezdetén 1938-ban egy ideig Lengyelországban élt a lengyel Polonia Restituta érdemrenddel tün­tsttek kl.. • „Ausztria egyik kultúrszégye­nének vége" — ezekkel a szavakkal üdvözli Bruno Frei a Tagebuch fo­lyóirat hasábjain Brecht Kurázsi ma­ma bemutatóját, amellyel kezdetét vette a következő színházi évad Brecht ciklusa, amely folyamán még a Jó embert keresünk és a Kaukázu­si Krétakör című drámák kerülnek bemutatásra. II A kiarovi színjátszók bemutat­ták Kónya József Senki fia című négy­felvonásos színművét. A darabot a község tanítója tanította be, s nagy közönségsikere folytán helyben két­szer, majd a szomszédos Vrbovka községben is bemutatták. -d. 1.­Kivonulásunk a frontra 1943. január 30-án búcsút vettünk Buzuluktól és a frontra Indultunk. Lövész zászlóaljunk, nem egész ezer ember, a legmodernebb szovjet fegy­verekkel volt felszerelve. A táj, ame­lyen átvonultunk, mindenütt magán viselte a „háború nyomait. Láttunk porig égett falvakat^ lerombolt vas­úti állomásokat, rombadőlt házakat s megperzselt gyümölcsfákat. Február 19-én vonatunk befutott Valujklba. Parancsnokaink közölték velünk, hogy utazásunk itt véget ért. Harkov­ba már gyalog menetelünk. Kétszáz kilométeres, ötnapos út várt ránk. Március elsején értünk Harkovba. Zászlóaljunk a törzskarral együtt a nagy iskolaépületben szállásolta el magát. Még meg se melegedtünk, már el kellett hagynunk a várost. Hajnalig meneteltünk. Zászlóaljunk dél felé a Mezs folyó alacsony part­ján f.oglalt állást Mirgorod és Artyu­hovka között. Harkov katonai pa­rancsnokának utasítása nagyon szűk­szavú volt:.. .„egyetlen hitlerista tankot, egy német katonát sem sza­bad átengedni a. folyón a harkovi országútra ..." A védelem legfontosabb szakaszát Szokolovo alatt Svoboda ezredes Ja- roš főhadnagy századára bízta. A szá­zadot megerősítette tiehéz gépfegy­verekkel és aknavetőkkel, egy század tankelhárító puskával és ágyúval és Sochor hadnagy géppisztolyos szaka­szával. Jaroš katonáit szovjet egysé­gek is támogatták: egy üteg szovjet gárda aknavető a híres „katyusák­kal" és három tankelhárító ágyú. A harmonlkás 1943. március 8-án fagyos, de nap­fényes hajnal virradt ránk. Szokolo­vo alatt a lövészárokban ott ült a fiatal Janza, a harmonikás és a raj-, parancsnok, Štépák szakaszvezető. Mellettük a gépfegyver közelében fekete viaszos vászonnal letakarva hevert a kézi harmonika. Köpenyük csupa sár volt, arcuk borostás. „Már öt napja itt ülünk s nem lát-: tunk egyetlen egy „friccet sem." — szólt Janza, miközben kivette a har­monikát tokjából s halk melódiába kezdett. Štčpák messzelátójával a ha­vas tájat figyelte. Egy távoli erdő-: szélen abban a pillanatban megje­lent az első német tank. „Itt vannak már!" — mondta Iz­gatottan Štepák. Janza letette a har­monikát és odaállt Štépák mellé. A tank lassan előrenyomult, a mo­tor zúgása egyre erősödött. A lövész­árok felett baljós füttyel elžúgott egy grártát s nyomban, nem messze tőlük, robbanás dördült. „Miért nem lőnek ágyúink? Miért hallgatnak?" — kiáltotta dühösen Štépák. Megragadta a tábori telefont és forgatta a csengő forgatyúját. A készülék néma maradt. — „Nincs összeköttetésünk," — mondta Janza felé fordulva. „Szaladj át a tüzérekhez!" „Csak gépfegyvered van," aggodal-: maskodott Janza. „Velem ne törődj! Szaladj 1" — szólt rá mogorván Štépák. Janza Riugrott a lövészárokbői és futásnak eredt a behavazott síkon. Szokolovo legszélén megtorpant. Ész­revette, hogy a német tank egyenest a lövészároknak tart, ahol Štépák lapul. A szakaszvezető egyedül van. Janza visszafordult s beugrott az árokba. A német tank áthaladt a lövészár­kon. Nyomban gránát robbanása hangzott s a tank megállt. Vörös láng csapott ki belőle s a havas tájat fekete füstoszlop árnyékolta be. Janza a lövészárokban fekvő Štépák Újabb siker Az elmúlt évben a Kunová Teplica-1 Népkönyvtár is sokat változott. Az olvasók száma több mint négyszere­sére növekedett, ami nagyrészt a könyvtáros érdeme. Dubai Júlia minden erejét latba vetve érte el ezt az eredményt. To­vábbi terve: szeretné szélesíteni a , könyvtár aktivista-csoportját, elsősor­ban az Ifjúság körében. Hasznos len­ne, ha egy olvasószobát is biztosíta­nának azok számára, akik szívesen keresik fel a könyvtárat. Drenka László, Kunová Teplica fölé hajolt. — „Megsebesültél?" — kérdezte aggódva, štépák lassan felemelkedett. „Te huncut zenész! Egyetlen egy gránát elég egy tan'kra!" — s ör­vendezve magához ölelte Janzát. Margitka, a szanitéc-lány A hitleristák erősítést kértek, s Szokolovo alatt azután kemény har­cok kezdődtek az első zászlóalj vé­delmi állásaiért. A német tankok a „Totenkopf", „Adolf Hitler", „Das Reich" és „Grossdeutschland" SS­hadosztályból lángszórókkal voltak felszerelve s minden meggondolás és értelem nélkül fölgyújtották a közeli csűröket és házakat. Szokolovo vé­delmezői szívósan védelmeztek min­den talpalatnyi földet. Az egészség­ügyi osztagban szolgáló lányok is hő­si magatartást tanúsítottak. A szo­kolovói templom előtt az összekötő árokban egy fiatalka lány bújt meg, a már említett Margitka. Talán tizen­hétéves lehetett, vagy annyi sem. Fe­je felett aknák fütyültek el és grá­nátok röbbantak. Hirtelen nyögésre lett figyelmes. Churavý tizedes gép­fegyvere mellett valaki megsebesült. Felugrott és a gépfegyver felé fu­tott. A szétlőtt fedezékben megpillan­totta a sebesült lövészt, lábét és ke­zét érte a golyó. A kötözőhelyre akarta vezetni, a folyón túlra. De a katona nem tudott lábára állni. Ab­ban a pillanatban a hitlerista kato­nák erős tüzelésbe kezdtek, aknave­tőkkel és géppisztolyokkal támadtak. Margitka felvette a sebesült fegyve­rét és lőtte az SS-katonákat. Látni kellett volna! Ahány lövés, annyi ta­lálat. Az SS-ek meghátráltak, övével magához kötözte a sebesültet és ki­vonszolta a fedezékből. A hitleristák fegyvertüzében kúszott vele a folyóig s át a jégen, a túlsó partra. Értem, nem hátrálunk meg Gyorsan bealkonyult. Jaroš a temp­lomtoronyból figyelte, az égő falun át a templom felé törő német tanko­kat. Rediš, a telefonista odanyújtotta neki a kagylót. A zászlóaljparancsnok, Svoboda ezredes hívta őt: „Nazdar, Otakarl Hogy álltok?" „Rosszul" — felelte Jaroš. — A hit­leristák a templom felé törnek .. ."• „Voráö szakaszát küldöm segítsé­gül és tíz tankot... Nem szabad meg­hátrálnod!" Jaroš utolsó leheletéig teljesítette a parancsot. Nem hagyta el parancs­noki posztját, s még akkor ts paran­csokat osztogatott, mikor nehezen megsebesült. A templomtornyot, ahon­nan az ütközetet irányította, ellen­séges gránát találta el. jaroš a meg­rongált fal nyílásán át látta, hogy a német tankok már elérték a temp­lomot. Kirohant a templomajtón. El­bukott. Ojra megsebesült. Kezében egy gránáttal felemelkedett, a gráná­Nem régóta ismerjük a krasznodoni Ifjú Gárda teljes történetét... Legtöbbjük nem volt több 16 éves­nél, és nevük az antifasiszta ellenál­lásnak szinte szimbólumává nőtt. Hősies és egyenlőtlen harcukat, tragi­kus végüket Fagyejev az egyik legem­lékezetesebb háborús regényben, az Ifjú Gárdában örökítette meg. A fiatal ellenállók krónikájának utolsó lapjaira azonban a bizonyta­lanság yetett árnyékot... Kulesov vallomása alapján... Azok, akik a háború után az Ifjú Gárda útját rekonstruálták, valameny­nyien egyöntetű következtetésre ju­tottak; besúgás juttatta a Gestapo kezére Oleg Kosevojt és társait. De ki volt az áruló? Erre a kérdésre éveken át csak egy válasz volt, még­pedig az cgvik gyilkostól. A háború végén a szovjet hatósá­gok elfogták - Kulesovot, azt a buj­káló szadistát, akinek neve a náci uralom hónapjaiban egyet jelentett a Gestapóval és a kínhalállal. Kulešov, aki természetesen első pillanattól kezdve tisztán látta milyen büntetés vár rá, részleges, és mindenre ki­te.jedő vallomást tett. Szavait nem erősíthette és nem cáfolhatta meg senki, de klhallgatólnak benyomása az volt, hogy igazat mond. Az áru­tot egy német tank elé akarta vetni. Akkor egy gépfegyversorozattól talál­va a földre rogyott. Barátok • Ukrajnában Szokolovo jalvában fák és tarka virágágyak közepette szép emlékmű áll. A fehér márvány táblán cirilbetűs írás ragyog: „Halhatatlan dicsőség Otakar Kar­lovič jaroš főhadnagynak, a Szovjet­unió Hősének és húsz bajtársának, akik életüket áldozták hazánk fel­szabadításáért a német megszállók el­len vívott harcban." Jaroš százados és katonáinak em­léke épp úgy él Szokolovo'lakosságá­nak szívében, mint a mi népünk szí­vében. lás történetéről azt mondotta el, hogy a szervezet egyik jelsőnek kéz­re került tagja, Viktor Tretyakovics nem bírta ki a naphosszat szüntele­nül tartó kínzásokat, és hogy elárul­ta a népes ellenállási csoport vala­mennyi tagját. Ez szomorú, fájdal­mas volt s megdöbbentő ls: Tretya­kovics alakította meg társaival az Ifjú Gárdát s annak egy ideig poli­tikai biztosaként működött. Fagyejevnek, aki hét évig dolgo­zott regényének két változatán, minden szükséges anyagot rendelke­zésre bocsátottak. Az író, aki ezt a regényt becsülte a legtöbbre vala­mennyi alkotása közül j „Ezt a szí­vem vérével írtam" — mondta), ter­mészetesen alkotó módon dolgozta fel az anyagot, nem egyszerű kró­nikát adott az olvasó kezébe. Egyes eplzódo!. ideje és körülményei meg­változtak és a regény lapjain megje­lent néhány olyan szereplő is, aki az írói fantázia szülötte. Ez utób­biakról azonban Fagyejev ezt mond­ta: „Az anyagot, amelyből megfor­máltam őket — egy szereplő kivéte­lével, maga az élet, az események pergő sora szolgáltatta .. A regény legfontosabb alakjai kö­zül csak egy van, akinek ábrázolása­kor az író elhatározottan arra töre­kedett, hogy semmi köze se legyen a szervezet igazi történetéhez: Szta­hovics, az áruló. S amikor a törté­net szereplőiről beszél, sohasem mu­lasztotta el, hogy hangsúlyozza ezt. Pedig kezében voltak azok az ok­mányok, amelyek látszólag megdönt­hetetlenül bizonyították Tretyakovics bűnösségét. Róla, „árulásáról" még­sem esett szó a regényben. Sokévi bujkálás után Fagyejev már évek óta nem volt az élők sorában, amikor — az iljú Gárda hőseinek meggyilkolása után több mint tizenhat esztendővel — kézre került a krasznodoni Gestapó­nak dolgozó néhány spicli. Éveken át bujkáltak, hamis papírokkal a ma­gas északon, a Szovjetunió legtávo­labbi vidékein, minduntalan változ­tatva lakhelyüket, rettegve a felis­meréstől, menekülve az igazságszol­gáltatástól. Es ezek az emberek val­lomásukban egymástól függetlenül ugyanúgy adták elő, ki juttatta a ná­cik kezére az Ifjú Gárdát Az árulót Gennagyij Pocsepcovnak hívták, iskolai osztálytársa volt a szervezet vezetőinek, akik idővel be­vonták munkájukba. Pocsepcov az első véletlen letartóztatás után meg­rémülve, maga jelentette fel társait a Gestapónál, azaz Kulesovnál. A most megkerült hóhérok még idéz­ni is tudtak a feljelentésből: „Sike­rült az Ifjú Gárda nyomára bukka­nom és tagja lettem a szervezet­nek .. Az új vallomások alapján megálla­pítható, hogy Kulesov kihallgatásá­nak egész ideje alatt hazudott, és azért mocskolta be rágalmaival az Ifjú Gárda egyik vezetőjét, hogy meg­mentse saját besúgóját... Nem sike­rült .... Tretyakovicset, akinek nevét koráb­ban törölték az Ifjú Gárda névsorából, teljesen rehabilitálták. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa a Nagy Honvédő Háború Érdemrendjének első fokoza­tával tüntette ki. Fagyejev igazsága Az Íróról pedig, aki a maga idejé­ben egyedül vonta kétségbe Tretya­kovics bűnösségét, most ezt írja Pre­obrazsenszki], az ismert szovjet iro­dalomkritikus: „Mély életismerete, a kommunista ösztönös megérzése és az írói intuíciók — mindez együtt azt sugallta neki, hogy nem lehet hitelt adni az áruló Kulesov vallo­másának. Volt-e erre még valami kü­lön oka is, erre ma már nehéz vála­szolni, az író többé nincs köztünk. Előtte csak egy dolog volt világos: az Ifjú Gárdát valaki jeladta. Es ezért jelent meg a regény lapjain a képzelet alkotta Sztahovics, elvont alakjával magát az árulást testesít­ve meg..." Moszkva, március 2. VAJDA PÉTER [Megjelent a Népszabadságban) 1963. március 7. * UI SZO 5. •

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom