Új Szó, 1963. február (16. évfolyam, 32-59.szám)

1963-02-13 / 44. szám, szerda

...és ha mégsem javítják meg Egy kicsit sok as, amit a gépjavítóknak kell zsebre vágniuk, mert amint egyesek mondják: nem javítják meg idejében a gépeket, sokat kérnek a munkáért, rosszul dolgoznak, a traktor alig jön ki a műhelyből, máris elromlik és mindenre a szövetkezet fizet rá. Ilyeneket és ehhez hasonlókat jegyeznek a gépjavítók munkájának margójára. Természetes, a géptulajdonosok, a szövetkezetesek, meg a traktorosok az elégedetlenek, mert bizony a javítás pénzbe kerül. Akinek fizetnie kell, az nem állja meg szó nélkül, no meg a traktoros is ritkán ismeri be, hogy hébe-hóba ő is ludas lehet abban, hogy a gép idő előtt felmondja a szolgálatot. Kétségtelen, még a legjobb szakember is ejthet hibát, de a gépjavítók számlájára címzett szemrehányásokban olyasvalami is lapul, hogy inkább meglátom az ő szemükben a szálkát, mint a magaméban a gerendát. Vegyük szép sorjában a dolgot. Először azt, hogy drágán dolgoznak. Peter Kružliak, a Malé Krškany-1 traktorállomás (levicei járásj műhelyvezetője így mondja: — Az igaz, van olyan gép, amelyiknek a javítása valóban drága, de van olyan is, amelyiknek a javítása olcsóbb. És mintha érezte volna, hogy valaki egyszer ezt számon kéri tőle, följegyzett néhány erre vonatkozó esetet. Legtöbb panasz a lánctalpas traktorok főjavítását érinti, — már ami a javítás árát illeti. De mi a helyzet e téren? A sok példából említsünk fel legalább egy összehasonlítást. A Veíký Ďur-i szövetkezetesek lánctalpas traktoruk Javításáért valóban borsos árat fizettek: 54 687,97 koronát. Ugyanakkor az Ipelský Sokolec-1 szövetkezeteseknek csak 33 191,16 koronába került a főjavítás. Érdekes a dologban az, hogy míg a dúrlak traktorán a Javítók 2417,68 korona értékű munkát végeztek, a kevesebb költséggel megjavított sokoleciekén pedig jóval többet, 3202,14 korona értékűt. Tulajdonképpen ez mutatja legjobban, milyen állapotban került javítóba az egyik gép és milyen állapotban a másik. A szó szoros értelmében a dúriak traktorán csaknem mindent kl kellett cserélni, mert annyira kopottak voltak az alkatrészek, sőt egyes dolgok hiányoztak is. Szóval hajtották e gépet, amíg csak; lehetett. Menjünk egy lépéssel tovább és vegyük sorra a rossz munkát, amit aztán reklamál a szövetkezet. Ez történt a rybníkiek részéről Is. A Jaidejében a traktort?! vitás után három hónappal visszahozták a Zetor 55-öst, mert hogy kicsi az olajnyomás. Ami igaz, az igaz. Tényleg kicsi. Ez pedig baj, mert a gép kenés nélkül hamar felmondja a szolgálatot. — No, da nézzük meg, mi okozza ezt — szólítja meg a traktoros a műhelyvezetőt. Közös erővel munkához láttak. Végtére a traktoros pirulhatott. A szűrőn, akárcsak a kényeztetett gyerek kenyerén a lekvár, olyan vastagon volt a megsűrűsödött üledék, ami aztán útját állta a kenőanyagnak. Végtére szóljunk a lassú munkáról ls, elvégre ez sem olyan másodlagos kérdés. Különösen tavaly merült fel ez a panasz, mivel a tél jó hosszúra nyúlt s a vetés kezdetére mégsem volt kijavítva minden gép. Vajon milyen a helyzet az idén? Hasonló,»mint az elmúlt esztendőkben. Több szövetkezet esetében szinte már rendszerré vélt (leggyakrabban a gyengén gazdálkodók esetében) az a betegség, hogy a tél elején a világ kincséért sem küldenék javítóműhelybe a gépeket. Meg van ugyan az oka, miért. Hudnillik a zárszámadáshoz pénzre van szükség és „az év végéig kár minden kiadott fillérért." Mintha az nem lenne mindegy, hogy az év elején, vagy az év végén ad kl pénzt a gazdasági Azaz mégsem mindegy, mert ha tovább kopik a gép, többe kerül a javítása, mint azt a dúriak esete is mutatja. Helyesebb eljárás az, ha a munkaegység értékét az egész évi Jó munkával biztosltja a tagság. Ha egyik-másik szövetkezet azzal érvelne, hogy a tél elején még nem volt esedékes a Javítás, nem Jutna messzire, mert a tények bizonyítanak. Decemberben a javítóknak nem volt munkájuk, a hulladék-vasat osztályozták, s mindössze 20 traktort javíthattak meg, mert többet nem küldtek be a szövetkezetek. Januárban viszont, ottjártamkor már a 80-ikat küldték kl a műhelyből s amint mondták, a hónap végéig még további ötöt megjavítanak. Szokás szerint még nagyobb elfoglaltságra számítanak februárban és éppen ez ez érdekes: minél közelebb jutunk a tavaszi munkákhoz, annál több a rossz traktor. És mi lesz, ha az ilyen hajszálhasogatók miatt — már ami a fizetés időszakát illeti — a traktorállomás nem győzi a Javítást? Persze, rámondják a rendelők, hogy a traktorállomás lassan dolgozik. De mihaszna, ez sem segít, s tény az, hogy egy szövetkezetnek sem kedvező, ha csökkentett erővel fog a tavaszi munkákhoz, mert a késés már befolyásolja a munkaegység értékét. Valóban nehéz a gépjavítók munkája, de nem is a helytelen megjegyzések, hanem a munka beosztása miatt. Az egyik hónapban kevés a munka, a másik hónapban meg hajrázni kell. Szabó Jánosnak Jóformán vasárnapja sincs. A gyújtó berendezések javítását csak egyedül végzi és ha a helyzet úgy kívánja még vasárnap is dolgozik. Bory István, Bogár József és még sok javító hasonló módon járt el. Másképpen nem ls tehetnek, mert bizony szorítani kell a munkát, hogy tavaszra minél több gépet tegyenek üzemképessé. A lánctalpas traktorok Javítása előnyben részesül, hogy mihelyt kitavaszodik, az elmaradt 4000 hektár mélyszántást befejezhessék. No és ha valamelyik szövetkezet részéről mégis úgy jönne ki a lépés, hogy a lánctalpas traktor nem készülhet el, a traktorállomás saját gépeivel segíti a szántásban, mert neki is van hét lánctalpas traktora. Kétségkívül a traktorállomás sokat tesz azért, hogy tavaszra lehetőleg minden gép üzemképes legyen. De az ő rovására is felvethetünk egy lényegbevágó kérdést. Feladata minden gép felülvizsgálása a Járásban és ennek alapján a Javítások pontos beosztása, azaz Jó terv kidolgozása, ami ha a tervezőnek nem is esik ínyére, annál többet használ a munkában. — A napokban végeztük el a felülvizsgálást — mondja Julián Šouc, a traktorállomás igazgatója. Mire lehet következtetni ebből? Elöljáróban még meg kell Jegyezni, hogy a krškanyl traktorállomás főjavításokat csak az első negyedévben végezhet,- hogy kisegítse az erre a célra szakosított traktorállosokat. Mivel a felülvizsgálást későn végezte, a főjavításokról nem készíthetett tervet, ami pedig odavezetett, hogy egy-egy gép valóban soká marad a műhelyben, pedig télen is szükség van rá. A fejtrágyázás, a trágyahordás, meg miegymás sok traktort vesz igénybe. — KI tudja meddig lesznek Itt a traktoraink? — Jegyezte meg Sári Ferenc, a tehlai traktorosok közül, akik három traktort hoztak be főjavításra. Ha a tehlaiaknak sokáig kell nélkülözniük a három gépet, ez nem csupán az ő hibájuk, ez már elkönyvelhető a kései felülvizsgálás számlájára is. BENYUS JÖZSEF W. K. Röntgen (1845 - 1923) M egyven esztendővel ezelőtt, 1923-ban húnyta le örökre szemét Wilhelm Konrád Röntgen, az emberiség egyik legnagyobb jótevője. A 78 éves korában elhunyt tudós olyan hagyatékot hagyott maga után, melynek alapjaira a fizika még ma is tud építeni, így méltán sorolhatjuk a nagy fizikust a legnagyobb feltalálók közé. W. K. Röntgen egész életét a fizika tudománya gyarapításának szentelte. Tudása alapjait a zürichi politechnikán szerezte, ahol 1888ban befejezte főiskolai tanulmányait, majd 1869-ben a filozófia doktorává avatják. Eleinte a gázok specifikus melegének kérdéseivel foglalkozik, majd később a kristályfizika tanulmányozására összpontosítja kutitómunkáját 1895. november 8-át emlékezetes napként emlegeti a fizika és az orvostudomány története. Röntgen ismeretlen sugarakat fedezett fel, melyeket a tudós „X" sugaraknak nevezett el. Ebben az időpontban még maga Röntgen sem tudta felmérni az ismeretlen fizikai jelenség jelentőségét, de a tudós világ csakhamar felfigyelt a felfedezésre. Csakhamar rájönnek, hogy a sugarakat kitűnően fel lehet használni az emberi test boncolás nélküli vizsgálatára, mert különböző testszövetek különböző mennyiségű sugarat eresztenek át. Találmányának híre és gyakorlati jelentősége oly rohamosan terjedt, hogy 1901-ben, elsőként a fizikusok közül, neki ítélik oda a Nóbel-díjat. Röntgen felfedezésének jelentőségét teljes egészében csak akkor tudjuk felmérni, ha legalább nagy vonalakban ismerjük annak gyakorlati jelentőségét is. Mert ma már nemcsak a betegségek megállapításánál, hanem — főképp a daganatos megbetegedések gyógyításánál — a gyógymódnál is rendkívül hasznos szolgálatot tesznek a Röntgen-sugarak. A gyógymód — a röntgenterápia — alapja az, hogy a sugarak a gyorsan növekvő, szaporodó daganatsejteket könnyebben elpusztítják, mint az életképesebb, szívósabb egészséges sejteket. Napjainkban azonban már nem csak az orvostudomány használja fel az 1895-ben még oly titokzatosaknak tűnő sugarakat. A röntgensugár például pótolhatatlan szolgálatot tesz a kristályok szerkezetének vizsgálatánál. A kristályokon — félvezetőkön — áthatoló sugarak elhajlásából ugyanis következtetni lehet az anyag szerkezetére. Ez azért lehetséges, mert a Röntgen-sugarak hullámhossza azonos nagyságrendű a kristály legkisebb alkotóelemének — az úgynevezett elemi cellának méreteivel. A kis mennyiségben előforduló anyagok meghatározására egy különleges tudományágat — a röntgen spektrografiát alkalmazzák. Ez a tudományág azon alapszik, hogy az ismeretlen anyagot a röntgensugár egy finom szerkezetű kristály segítségével színképeire — spektrumára — bontja. Meg kell említeni, hogy ezzel a módszerrel a tudósoknak már jjinéhány eddig ismeretlen, kis mennyiségben előforduló elemet sikerült felfedezniük és előállítaniuk. \A/ K. Röntgenre emlékezve akaratlanul is az emberi géniusz nagysága és a tudós humanizmusa jut az eszünkbe. Mert a nagy felfedező egész élete munkáját, annak eredményét a legnemesebb cél — az emberi egészség megóvására, a gyógyítás tökéletesítésére adta. Felfedezése azonban egyúttal a materialista világnézet igaza bizonyításának is nagy szolgálatot tett. (tm) értékeljünk minden pozitív és új jelenséget, amellyel ez a korszak — mai tapasztalataink szempontjából — a művészetet gazdagította. Helyes, ha tiszta fejjel visszatérünk egyes problémákhoz és művekhez, amelyeket újból, mélyrehatóbban kell elemezni és megítélni. Abból indulunk ki, hogy a művészet nem ítélhető meg — s még kevésbé irányítható — statikus, vagy egyoldalún leszűkített mércék és normák szerint. Ez egyaránt vonatkozik a mü úgynevezett tartalmi részére és művészi formájára is. A művészi kritikának efféle módszerei a múltban ahelyett, hogy elősegítették volna a művészet fejlődését, csak gátolták, akadályozták, nem csupán a normák folytán, hanem a legkülönbözőbb gátlások és szempontok képében ls. A művészet csakis akkor fejlődhet egészségesen, Tia részt vesz az életünk új jelenségeiért vívott harcban, s ugyanakkor új kifejező és ábrázoló eszközöket keres. Nem egészséges és még kevésbé gyümölcsöző az az állapot, hogy élenjáró művészek ls problémátlan témát keresnek, vagy peremproblémákkal foglalkoznak és rég kitaposott formai utakra térnek. Nagy művészet még nem született az elért bizonyosság egyszerű ismétléséből; előrehajtó erefe mindig az a törekvés volt, hogy részt vegyen az emberi megismerés soha le nem zárt folyamatában, a társadalmi fejlődésért vívott harcban. E tekintetben különösen káros az a nézet, hogy a művészeket valamiféle külső hatások kényszerítik a középszerűségre, vagy korlátok közé szorított merészségre. Feltétlenül harcolni kell minden kifogás és ürügy, de minden gájlás ellen is, amely fékezheti vagy bonyolíthatja a művészet egészséges fejlődését. A művész számára az az elv érvényes, hogy munkájának olyan teret biztosítunk, amilyet alkotó munkásságának kétségtelen értékeivel és eredményeivel magának megteremt és megérdemel Okultunk a múltból: nem ismételhetők meg sem a liberálisok hibái, akik szabaddá teszik az utat a burzsoá ideológia és a kispolgári lelkület befolyásai előtt, sem pedig a dogmatikusok és vulgarizátorok hibái, akik érzéketlenek az alkotómunka értékel és sajátos feltételei iránt, kevéssé ismerik, vagy lekicsinylik a művészi alkotómunkát. Fokozni kell az egész művészet, minden egyes művész erkölcsi és pártos felelősségét, hogy a vitás kérdéseket beavatott, tárgyilagos vita és bírálat útján oldják meg. Csakis így vethetünk véget annak az egészségtelen gyakorlatnak, hogy bárki a „felsőbb helyről jött" állítólagos döntések mögé bújhasson. Múlhatatlanul szükséges, hogy normális helyzetet teremtsünk, amelyben mindenki elsősorban maga felelős munkájának eredményeiért és a művész felelősségét nem csökkentik Indokolatlan adminisztratív beavatkozásokkal. Művészetünk igazi alkotóerejét ma a pártunk vezette egész társadalom közös munkájára kell összpontosítani. Minden egyes művész erkölcsi és művészi feladata erőihez mérten részt venni a közös harcban, nem pedig várni, hogy más teremtse meg helyette az alkotás feltételeit. A fő feladat: ábrázolni és művészi eszközökkel hatásában fokozni életünk hü, igaz képét. A művészetnek éppen ez az átformáló szerepe nem hirdethető ki, általánosan nem is proklamálható. Ma az a legfontosabb, hogy a művész szüntelenül és mélységesen átérezze e kötelességét, mindig szem előtt tartsa és alkotó munkájával, tetteivel valóra váltsa. Mindez összefügg azzal a problémával, miért nem ér el művészetünk — bár e problémák nagy része Ismert és világos — még mindig olyan eredményeket, amilyeneket kívánnánk. A mai művészetnek nem könynyű a helyzete. A közelmúlt sok normája és bizonyossága érvényét vesztette. Megváltozott az alkotómunkához való viszony, nagyobb Igényekkel lépünk fel a mű színvonalával szemben. Ma már nem érhetjük be a XIX. század eszközeivel és esztétikai szempontjaival, nem folytathatjuk közvetlenül és egyenes vonalban a két háború közti időszak hagyományalt. Mindezt tudnunk kell, eszerint kell cselekednünk, eszerint kell megítélnünk a mai alkotásokat, s meg kell találnunk a kellő elvtársi feszmecsere lehetőségeit. Helyes, ha elvszerűen értelmezzük a művészet eszmei irányításának feladatait, ugyanakkor azonban előre is kell látnunk. Bizonyára joggal bírálhatunk számos mat műalkotást — a kritika bizonyára meg is teszi —, de nem törhetünk pálcát minden vitatható vagy félresikerült mű miatt az egész művészet fölött, nem általánosíthatjuk a részleges kudarcokat anélkül, hogy konkrétan rámutatnánk okaira és elkövetőire. A valóság művészi megismerése hosszan érlelődő folyamat. A művészi alkotás folyamata eleven valami, amelyre károsan hat minden negatív beavatkozás: az ellentétek nem oldódnak meg, hanem még jobban elmélyülnek, aláássák az emberek alkotóerejét, merészségét és önbizalmát. Arról persze szó sincs, hogy a művésznek mindent elnézzünk elvszerü kritika helyett kartársiasan a vállát veregessük. Ennél mi sem lenne ártalmasabb. Ám a problémák és a műalkotás mélységes Ismeretéből kell kiindulnunk, meg kell érteni, tiszteletben kell tartani a műalkotás születésének sajátos feltételeit, elő kell segíteni az elméleti és kritikai munka fejlődését. A művészek többsége műveinek igazságos, pártos értékelését kívánja. Elismeri a párt eszmei irányításának teljes jogosultságát és azt követeli, hogy e munka m0g rendszeresebb, mélyrehatóbb • legyen. Ugyanakkor azonban elkerülhetetlenül szükséges, hogy az eszmei irányítás a szó legjobb értelmében kollektív és színvonalas legyen, a dolgok tüzetes elemzéséből, ismeretéből induljon ki. Minden lehetőségünk megvan, hogy ezeket a lenini normákat maradéktalanul megvalósítsuk, annál is inkább, mert ennek konkrét példáját látjuk a Szovjetunióban. Pártunk nagy feladatokat ró művészetünkre, s nagy igényekkel lép fel vele szemben. Ma tág teret biztosítunk szocialista, realista művészetünk további fejlődésének, minden alkotó szellemű, termékeny és egészséges útkeresésnek, társadalmunk mélyreható megismerésének, a leghatékonyabb és legváltozatosabb művészi kifejező eszközök keresésének; ugyanakkor nem szabad szem elől téveszteni, hogy mindeme újnak a támogatását elválaszthatatlanul egybe kell kapcsolnunk azzal, hogy engesztelhetetlenül szembefordulunk minden olyan jelenséggel, amely gátolja, megbénítja a művészet társadalmi aktivitását. Ez azt jelenti, hogy ugyanolyan határozottan lépünk fel egyfelől az idealista nézeteknek és bölcseleti irányzatoknak kaput táró liberalizmus és öncélúság, túlhajtott szubjektivizmus ellen, másfelől a sematizmus, középszerűség, felületesség, az élet igazságával ellenkező, elavult koncepciókhoz és dogmatikus elképzelésekhez való maradi ragaszkodás ellen. Jelenlegi műalkotásaink sorában lényegében nem találunk olyat, amely komolyabban eltérne a szocialista, realista művészet fő irányzatától és eszmeileg helytelenül befolyásolhatná a művészet fejlődését. Ha helyenként előfordulnak szélsőségesen modernista túlzások, mint például a képzőművészet területén az absztraktivista törekvések, úgy elvi vitában kell szembefordulni velük. Semmi oka, hogy kerülgessük ez8ket a jelenségeket, mint macska a forró kását, ahogyan azt pillanatnyilag (főleg képzőművészeti folyóiratainkban) tapasztalhatjuk. Művészetünkből ma elsősorban több olyan mű hiányzik, amelyek nagy eszmei és művészi értékükkel fokoznák a mércéket, s egyben irányt szabnának. Kevés ilyen igényes mű van. Mai művészetünk gyakran középszerűségben szenved, gondolatilag és művészileg kevéssé igényes, dívik az eklekticizmus, a művészek óvakodnak attól, hogy megégessék az ujjukat. Ez a helyzet riadójel legyen, hogy sokkal bátrabban tapintsanak rá a dolgok lényegére, hogy a művészek pártos szellemben, sokkal következetesebben és igényesebben nézzék saját munkájukat. A CSKP XII. kongresszusának jelentőségét művészetünk további fejlődése számára akkor értjük meg, ha félreérthetetlenül a harcos, pártos művészet mellé állunk, amely visszhangra talál kortársaink szívében. Meg kell teremtenünk minden feltételt, hogy ez a korszak fontos határkő legyen a művészt alkotás fejlődésében. Ez a kulturális és művészeti front valamennyi intézményének és szervezetének fő feladata, az eszmei irányítás elsőrendű feladata, amely egyaránt vonatkozik minden kommunistára és becsületes művészre. E tekintetben is nagy személyes felelősség hárul minden alkotó művészre, Művészeink kezdik felismerni ezeket a problémákat — íróink például harmadik kongresszusuk előkészületei során foglalkoznak nem eggyel. Főleg *a tehetséges fiatalok előtt áll nyitva az út, hogy megvalósítsák merész terveiket, kipróbálják a mai művészet új ösvényeit. A fiatal művészek gyakran tévedhetnek, de az ügyért harcolnak, s elég bátorságuk van ahhoz, hogy újból és újból megégessék az ujjaikat; egészséges lendületük felkavarhatja mai művészetünk nemegyszer túlságosan nyugodt vizeit. A fiatal alkotó művészeknek ezt a tulajndoságát nagyra értékelte a Központi Bizottságnak a XII. pártkongresszus elé terjesztett beszámo-. lója is. A CSKP XII. kongresszusa kifejezte teljes bizalmát művészeink és kulturális dolgozóink munkája iránt. Leszögezte, hogy a párt támogatni fog minden erőt, amely a szocialista, realista művészet új, merész útjait keresi. A kongresszus egész lefolyásából világosan következik, hogy művészetünk új sikerei attól függnek, mily erélyesen vesznek részt íróink, képzőművészeink stb., minden alkotó művészünk a társadalom közös harcában a személyi kultusz csökevényei, a dogmatizmus, a liberalizmus, minden olyan jelenség ellen, amely utunkat állja a CSKP XII. kongreszszusán kitűzött irányelvek következetes valóra váltásáért folytatott harcunkban. Ahogy a kongresszusi beszámoló hangsúlyozta: „A párt és a nép elvárja a művészektől, hogy tántoríthatatlanul együtt haladnak velük, merészen feltárják és ábrázolják az élet új jelenségeit, utat törnek a fejlődés új irányzatainak. Csak az ilyen, realista, mélységesen Igaz, pártos és művészileg érett művészet gazdagíthatja szellemi életünket, értetheti meg a dolgozókkal még mélyrehatóbban a jelenlegi társadalmi harcot, válaszolhat azokra a fontos kérdésekre, amelyekkel az életben találkoznak, lelkesítheti őket bátor harc-, ra a kommunista jövőért." 1963. február 13. * 0j SZÖ S