Új Szó, 1963. február (16. évfolyam, 32-59.szám)

1963-02-12 / 43. szám, kedd

A kommunista mozgalom marxista-leninista egységéért, a szocializmus országainak összefogásáért (Folytatás a 3 oldalról) , Jugoszláviához való viszony kérdése állt? Hogyan értelmezhetik a dolgo­kat úgy, mintha a kommunista moz galomban támadó nehézségek abból következnének, hogy javul (ugoszlá via és a többi szocialista ország kői csönös viszonya, hogy megkezdődött a közeledés a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége és a nemzetközi kommu­nista mozgalom között! . A Jugoszláviához való viszony fon tos és elvi kérdés Lényegében a szo­cialista országok kommunista pártjai nak kölcsönös viszonyáról, ez orszá­gok viszonyát meghatározó elvekről van szó Arról van szó, hogy tárgyi­lagosan értékeljük az egyik vagy má­sik szocialista országban végbemenő folyamatokat, arról van szó, hogy a testvérpártok milyen céllal bírálják a bizonyos időszakban és bizonyos feltételek mellett elkövetett hibákat, arról van szó, milyen módszerekkel, milyen formában harcolunk a kom­munizmus valamennyi erőinek egysé géért. Ezt a kérdést nem szubjektív módon, hanem valóban tudományo­san, marxista-leninista szellemben kell értelmezni. Mint ismeretes, a Jugoszláv Kom­munisták Szövetsége és a nemzetkö­zi kommunista mozga om közötti el­lenlétek 15 évvel ezelőtt jöttek létre. Pártunk tüzetesen elemezte ezeket az ellentéteket és nyíltan kijelentette, hogy a Jugoszláv Kommunisták Szö­vetsége és a Szovjetunió Kommunista Pártja, a Jugoszláv Kommunisták Szö­vetsége és a nemzetközi kommunista mozgalom viszonyának megbomlásá­ban zömében Sztálin a bűnös, aki durván, önkényesen járt el Jugoszláv viával szemben és egész helytelenül értékelte a Jugoszláv Kommunisták Szövetségét. A Szovjetunió Kommu­nista Pártja a személyi kultusz követ­kezményeinek felszámolása során ha­tározottan jóvátette azokat a hibákat, amelyeket Sztálin követett el Jugo­szláviával és a Jugoszláv Kommunis­ták Szövetségével szemben A Szov­jetunió Kommunista Pártja egyben megállapította, hogy részben a jugo­szláv elvtársak is felelősek a Jugo­szlávia és a többi szocialista ország, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége és a nemzetközi kommunista moz­galom viszonyának alakulásáért az említett időszakban. A JKSZ több ideológiai kérdésben komoly ellentétbe került a kommu­nista világmozgalommal. Ez szembe­tűnőn kifejezésre jutott a Jugoszláv Kom.nunisták Szövetségének program­jában. Ez megállapítást nyert az 1960. évi moszkvai értekezlet nyilatkoza­tában, amely hangsúlyozta, hogy a JKSZ vezetőségének revizionista hibái „veszélyeztették a jugoszláv nép hősi harcának forradalmi vívmányait". Ezt a mondatot olvasva minden elfogu­latlan ember látja, hogy az értekezlet elvi bírál tnak vetette alá a JKSZ programjának téves koncepcióit, s ugyanakkor abból indult ki, hogy Jugoszláviát szocialista országnak te­kinti. A nemzetközi kommunista moz­galom céljául tűzte ki, hogy segít­séget nyújtson Jugoszláviának és ve­zető képviselőinek a hibák jóvátéte­lében, abban, hogy visszatérjenek a szocialista világrendszerrel, a testvér­pártokkal való egység útjára. Éppen ez alkotja a szovjet állam és az SZKP politikájának alapját a Jugoszláviához és a JKSZ-hez való viszonyát tekintve. N. Sz. Hruscsov elvtárs az SZKP XXI. kongresszusán mondott beszédében bírálta a Jugo­szláv elvtársak hibáit és kijelentette: „Mi a legbarátibb érzelmeket táplál­juk Jugoszlávia testvéri népei, a Jugo­szláv kommunisták — az illegalitás és a par'izánharc hősei — iránt. Számos külpolitikai kérdésben közös nyelven beszélünk. A kölcsönös elő­nyök alapján továbbra is fejleszteni fogjuk kereskedelmünket Jugoszláviá­val. Arra fogunk törekedni, hogy együttműködjünk Jugoszláviával az imperializmus ellen, a békéért folyó harc minden olyan kérdésében, ömelyben álláspontunk azonos. De hogyan alakulnak majd a dol­gok a pártvonalon? Ez teljesen a Jugoszláv Kommunisták Szövetségétől függ. A JKSZ vezetői önmagukat szi­getelték el a nemzetközi kommunista mozgalomtól. Éppen ezért móst már a Jugoszláv Kommunisták Szövetségén áll, hogy a marxizmus—leninizmus alapján fordulatot hajtson végre, kö­zeledjen a kommunista pártokhoz; ez megfelelne a Jugoszláv nép érdekei­nek is." Ebből következik, hogy az SZKP vonala azon a felismerésen alapult, hogy Jugoszláviának nem szabad el­szakadnia a szocialista országoktól, nem szabad a végtelenségig nyújtani a JKSZ elhajlását a nemzetközi kom­munista mozgalomtól, segítséget kell nyújtani a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének abban, hogy leküzdje hibáit és elfoglalja helyét mozgal­ül SZÖ 4 * 1963. február 12. munk soraiban. Pártunk és a szovjet kormány lépései Jugoszláviával kap­csolatban teljes mértékben megfelel­nek a Nyilatkozat ama gondolatának, hogy egybe kell fogni a béke és a szocializmus összes erőit; ezek a lé­pések egyben számba veszik a magá­ban Jugoszláviában végbemenő folya­matokat is. A marxista—leninistáknak elemez­niük kell a való életet, a reális ténye­ket. A marxistákat az jellemzi, hogy az élet vizsgálata alapján józanul és el­fogulatlanul határozzák meg, mely irányban fejlődik ez vagy az a párt, ez vagy az az ország Az élet a legjobb tanító. Igazolja az egyes elképzelések helyességét és kiselejtez mindent, ami helytelen és idegen, megszilárdítja azt. ami lépést tart az élettel, hozzájárul a szocializ­mus erőinek gyarapodásához. „Ta­nít a forradalom" című munkájában Lenin azt írta: A poiitik.-i pártokon belül és a po­litikai pártok közt felmerülő nézet­eltéréseket rendszerint nemcsak elvi polémiában döntik el, hanem eldönti őket magának a politikai életnek a fejlődése is. Különösen a párt takti­káját, vagyis a politikai magatartást érintő nézeteltérések szoktak gyak­ran azzal végződni, hogy azokat, akik helytelenül gondolkodnak, maguknak az eseményeknek menete — amely egyszerűen félretolja, tartalmuktól megfosztja, mindenki számára érdek­telenné teszi a téves elgondolásokat — kényszeríti arra, hogy ténylegesen áttérjenek a harc helyes útjára. Ez persze nem jelenti azt, hogy a takti­kai kérdésekben felmerülő elvi né­zeteltéréseket nem kell elvileg tisz­tázni, hiszen csakis így tarthatjuk a pártot elméleti meggyőződése színvo­nalán. Nem. Ez csupán azt jelenti, hogy az új politikai események alap­ján lehetőleg minél gyakrabban kell ellenőriznünk az elfogadott taktikai határozatokat. Az ilyen ellenőrzésre mind elméleti, mind gyakorlati szem­pontból szükség van: elméleti szem­pontból azért, hogy a gyakorlatban győződjünk meg arról, helyesek-e az elfogadott határozatok, milyen kor­rektúrák váltak szükségessé a hatá­rozatok elfogadása után bekövetke­zett politikai események folytán; — gyakorlati szempontból pedig azért, hogy megtanuljuk igazán vezérfonal­nak tekinteni ezeket a határozatokat, hogy megtanuljunk' olyan direktívá­kat látni bennük, amelyeket közvet­lenül alkalmaznunk kell a gyakorlat­ban. (Lenin Művei, 9. kötet, 140. old.) Azok az intézkedések, amelyeket a JKSZ vezetősége az utóbbi időben hajtott végre a pártélet, a gazdaság, a bel- és külpolitika területén, jó­vátett sok olyan jelenséget, amelyet a nemzetközi kommunista mozgalom hibásnak, a szocializmus építése szempontjából Jugoszláviában ártal­masnak tekintett. Ez megcáfolhatat­lan és nagyon pozitív tény. Egyes elvtársak igyekeznek azt ál­lítani, hogy Jugoszlávia vezető képvi­selői, maguk sohasem ismerték el el­követett hibáikat, „ennél kevésbé le­het hát szó a hibák ún. jóvátételé­ről". Ám ha valaki figyelemmel kíséri a Jugoszláviában végbemenő folyama­tokat, kénytelen volt észrevenni, hogy a JKSZ Központi Bizottságának har­madik teljes ülésén 1961. novemberé­ben, a JKSZ KB végrehajtó bizottsá­gának bővített ülésén 1962. márciusá­ban, a JKSZ KB végrehajtó bizottsá­gának valamennyi kommunistához és vezető pártszervhez intézett levelében (1962. áprilisában), a JKSZ KB IV. teljes ülésén 1962. júliusában, J. Tito, A. Rankovics elvtársaknak és a JKSZ más vezető képviselőinek számos be­szédében megbírálták az elkövetett hibákat és tévedéseket, s gyakorlati intézkedéseket tettek megszünteté­sükre. Tito elvtárs 1982. május 6-án egy szpliti gyűlésen mondott beszé­dében leszögezte: „Amennyiben ma objektív nehézségeink, objektív hiá­nyosságaink vannak, úgy ez szubjek­tív hibáknak, elsősorban vezető té­nyezőink hibáinak eredménye", an­nak az eredménye, hogy a kommunis­ták „kiadták kezükből a vezető sze­repet". A JKSZ Központi Bizottsága lépéseket tett annak érdekében, hogy a közélet minden területén megszi­lárdítsa a párt vezető szerepét. Jugoszláviában lépéseket tesznek, hogy megszilárdítsák a gazdaság irányításában a központi tervezést, rendet teremtsenek a külkereskede­lemben, megjavítsák a mezőgazdaság szocialista átalakítását. A JKSZ hang­súlyozza annak szükségét, hogy meg­javítsák a dolgozók nevelését a szo­cialista eszmék szellemében. Fontos leszögezni azt a tényt is, hogy a jugoszláv elvtársak szüksé­gesnek találták megmagyarázni, ho­gyan értelmezik a „szocializmushoz vivő úgynevezett küiön jugoszláv út" kérdését Minthogy ez a kérdés a burzsoá propaganda spekulációinak tárgyát alkotta, Tito elvtárs kijelen­tette: „Távol áll tőlünk minden hí­zelgés, amelyet különböző oldalakról gyakran hallani, s melyek szerint ál­lítólag különleges, nemzeti jellegű szocializmusunk van, amely a nem szocialista országok számára is köny­nyen megérthető és csábító. Nekünk nincs szükségünk ezekre- a rokon­szenvnyilvánításokra. Igazán szocia­lista társadalmat akarunk, olyan vi­szonyokat, amelyek a szocialista or­szágokat jellemzik." Ebben tehát világosan kifejezésre Jut a JKSZ vezetőségének állásfogla­lása, mely arra irányul, hogy fokoz­zák a párt vezető szerepét, megszi­lárdítsák a gazdaságban a tervezés elveit, megvalósítsák a mezőgazdaság szocialista átalakítását. A JKSZ veze­tősége hangsúlyozza a szocializmus építését meghatározó közös törvény­szerűségeket. Mindez nyilván arra ve­zet, hogy az országban megszilárdul­nak a szocializmus pozíciói, s hozzá­járul Jugoszlávia és a többi szocialis­ta állam közeledéséhez. Jugoszlávia álláspontja a legfonto­sabb nemzetközi kérdésekben, a há­ború és béke, a békés együttélés, a leszerelés, a gyarmati rendszer fel­számolása kérdésében, a német kér­désben és számos más kérdésben azonos a Szovjetunió és a többi szo­cialista ország álláspontjával vagy közel áll hozzá. A jugoszláv vezető tényezők lépéseket tesznek annak ér­dekében, hogy megszilárdítsák gaz­dasági és kulturális kapcsolataikat a szocialista országokkal. Tito elvtárs az elmúlt év végén Sztara Zagorában mondott beszédében hangsúlyozta, hogy a jugoszláv munkásosztály nagy barátait látja a szovjet dolgozókban. „Másképpen nem is lehet", mondta, „hisz céljaink közösek — a szocializ­mus s végül a kommunizmus építé­se. Ez a célúnk, ez határozza meg külpolitikánkat is, főleg hozzájuk fű­ződő viszonyunkat." A tényeket elemezve kényszerűen arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a Jugoszláv Kommunisták Szö­vetségében és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaságban pozitív folyama­tok mennek végbe, melyek a szocia­lista közösséghez, a kommunista vi­lágmozgalomhoz való közeledésre irá­nyulnak. Csak csodálkozni lehet azon, hogy éppen most hallatszanak han­gok, melyek szerint Jugoszláviában állítólag „helyreállították a kapita­lizmust", és az ország vezető ténye­zőit a népbíróság elé kellene állí­tani. Szeretnénk megemlíteni, hogyan értékelte a Renmin Ribao napilag a jugoszláviai társadalmi rend jelle­gét. Például 1957. szeptember 12­i ve­zércikkében a jugoszláv küldöttség kínai látogatásával kapcsolatban azt írta: „Országaink népei most a szo­cializmus építésének útján haladnak előre. A nemzetközi élet számos kér­désében ugyanazt a nézetet valljuk. Ez alapvető kérdésekben elfoglalt egységes álláspontunk alkotja orszá­gaink baráti együttműködésének alap­ját... Az egység érdekében elsősor­ban azt kell megállapítani, mi a kö­zös az alapvető kérdésekről vallott nézeteinkben. Kölcsönösen tisztelet­ben kell tartani azokat a sikereket és tapasztalatokat, amelyeket minden ország különböző történelmi feltéte­lek között gyűjtött a szocializmus építése során." A cikk megállapította, hogy „Jugoszlávia jelentős sikereket ért el a szocializmus építésében. Ju­goszlávia ugyanakkor aktív tevékeny­séget fejt ki a nemzetközi ügyekben is." Ezt írták hat évvel ezelőtt. Ho­gyan állíthatják ma, a Jugoszláviában bekövetkezett pozitív változásokat igazoló tények világában, hogy ez az ország feladta szocialista vívmányait? Az ilyen vagy amolyan rendszer jellegének értékelése során megen­gedhetetlen a szubjektivizmus, az ön­kény. E kérdés meghatározásához ob­jektív tudományos kritériumaink van­nak. Közismert tény, hogy a Jugo­szláviai dolgozók a kommunisták ve­zetésével már a nemzeti felszabadító harc során mélyreható forradalmi változásokat valósítottak meg orszá­gukban. Legfőbb vívmányuk az volt, hogy az alap-termelőeszközöket tár­sadalmi tulajdonba vették, hatalomra juttatták a munkásosztály és a dol­gozó parasztság kormányát. Ezek a vívmányok fennmaradtak, s azóta si­kereket értek el a gazdaság fejlesz­tésében, a nép jólétének növelésé­ben. Jugoszláviában már rég nem lé­teznek a nagybit'tpkosok és a tőkések osztályai, nincsenek tőkés vállalatok, nincsenek idegen ipari és egyéb vál­lalatok, koncessziók. 1961-ben a szo­cialista szektorra jutott az összes ter­mék 76 százaléka és az ország nem­zeti jövedelmének 75 százaléka. Az SZKP sohasem titkolta és ma sem titkolja, hogy viszonyában a JKSZ-hez továbbra is fennállnak azok az ideológiai kérdésekben megnyil­vánuló nézeteltérések, amelyek a JKSZ programjában jutottak kifeje­zésre. N. Sz. Hruscsov a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának ülésén nyíl­tan beszélt róluk. Az SZKP megbírál­ta és a jövőben is bírálni fogja a JKSZ egyes vezető tényezőinek kísér­1 leteit, amelyekkel a szocialista or­szágok közösségét katonai tömbbel azonosítják, s lényegében egyenlősé­gi jelet tesznek közé és a NATO kö­zé, mivel ez az azonosítás marxista— leninista osztálypozícióktól való el­hajlást jelent. Az-SZKP ugyanakkor úgy véli, hogy a szocialista országoknak hozzá kell járulniuk a szocializmus pozícióinak megszilárdításához Jugoszláviában, elő kell segíteniük, hogy a marxiz­mus—leninizmus alapján megjavulja­nak a JKSZ és a nemzetközi kommu­nista mozgalom kapcsolatai. E folya­mat elsősorban a Jugoszláv Kommu­nisták Szövetségének és vezetőségé­nek állásfoglalásától függ. Nem állhat fenn kétség afelől, hogy Jugoszlávia és a többi szocialista ország viszo­nyának megjavulása erősíti Jugoszlá­viában a szocializmus pozícióit, meg­szilárdítja a szocializmus erőit és megfelel valamennyi szocialista or­szág érdekeinek. Mi lenne, ha minden kommunista párt kedve szerint szakítana el más kommunista pártokat a szocializmus­tól, kirekesztené őket a kommunista mozgalom soraiból, és ezáltal egész nemzetektől tagadná meg annak jo­gát, hogy együttműködjenek a szocia­lizmus építésében? Ez komolyan fé­kezhetné a forradalom fejlődésének folyamatát a világon, az új rend győzelméért, az új társadalom felépí­téséért vívott harcot. Minek a nevé­ben hajszolnák a kapitalizmus tábo­rába azokat a népeket, amelyek ar­ra törekszenek, hogy megjavítsák hozzánk fűződő baráti kapcsolataikat, megszilárdítsák a velünk való együtt­működésüket és egységüket? Ez az eljárás azt jelentené, hogy megtűr­jük a legrosszabb fajta tételességet, a „marxizmus—leninizmus tisztaságá­ról" szóló hangzatos jelszavak ürü­gyén feláldozzuk a szocializmusért vívott harc reális politikai elveit. Az elméletünk igazi tisztaságáért és ha­tékonyságáért folytatott liarc elvégre azt jelenti, hogy harcolunk a szocia­lizmus és a kommunizmus sikeres fel­építéséért, hívei sorainak kiszélesí­téséért, a szocializmusért harcoló va­lamennyi erő összefogásáért, minél szélesebb imperialistaeilenes arcvonal megteremtéséért. Az SZKP mindig őrködött a mar­xista—leninista tanok tisztaságán, ezeket a tanokat alkotó módon to­vább fejlesztette, és új történelmi feltételek között alkalmazta. Harcolt saját országában a mensevizmus és a trockizmus, jobboldali és „balolda­li" opportunizmus ellen, nemzetközi tekintetben pedig a Második Interna­cionálé opportunizmusa, a szociálde­mokratizmus, revizionisták, szektások és dogmatikusok ellen. Pártunk to­vábbra is határozottan harcolni fog a marxizmus—leninizmus minden jobboldali és „baloldali" renegátja ellen. A moszkvai értekezlet Nyilatkoza­tában harcot hirdetett a mozgalmat elsősorban vesíélyeztető revizioniz­mus ellen, s a leghatározottabban rá­mutatott a dogmatizmus és szektás­ság elleni harc sürgős szükségére is. Tehát egyoldalún értelmezi és ki­forgatja a Nyilatkozatot az, aki csak a revizionizmus veszélyét hangoztat­ja és egy szóval sem emlékezik meg a dogmatizmus elleni harcról. Mint ismeretes, sok párt javaslatára a már akkor megnyilvánult irányzat elem­zése alapján a Nyilatkozat leszögez­te: „Az elméletben és gyakorlatban megnyilvánuló dogmatizmus és szek­tásság az egyes pártok ilyen vagy olyan fejlődési szakaszán szintén fő veszéllyé válhatnak, ha nem harcol­nak következetesen ellenük. A dog­matizmus és a szektásság megfoszt­ja a forradalmi pártokat ama képes­ségüktől, hogy a marxizmus—leni­nizmust tudományos elemzés alapján továbbfejlesszék és konkrét felté­telek szerint alkotó módon alkal­mazzák, elszigeteli a kommunistákat a dolgozók széles rétegeitől, tétlen várakozásra vagy baloldali, kalan­dor-akciókra kárhoztatja őket a for­radalmi harcban, lehetetlenné teszi, hogy idejében és helyesen értékel­jék a változó helyzetet és az új ta­pasztalatokat, minden lehetőséget a munkásosztály és valamennyi demok­ratikus erő győzelme érdekében használjanak ki az imperializmus, a reakció és a háborús veszély elleni harcban, és ezáltal meggátolja a né­peket abban, hogy igazságos harcu­kat győzelemre vigyék." Az élet azt mutatja, hogy következetesen har­colni kell mind a jobboldali, mind a „baloldali" opportunizmus ellen, amely ma semmivel sem kevésbé ve­szélyes a revizionizmusnál. A hibák bírálatának célja nemcsak a kommunista mozgalom helyes mar­xista—leninista vonalának megvédé­se, hanem az is, hogy támogassuk a hibák elkövetőit e hibák jóvátéte­lében. Az egyes kérdések megvitatásánál megengedhetetlen a türelmetlenség és indulat, ez elkerülhetetlenül szek­tás korlátoltságra és szűkkeblűségre vezet, s nemhogy hozzájárulna a kommunista világmozgalom erőinek konszolidálódásához, hanem ellenke­zőleg, megrendíti egységünket. A ke­resztrefeszítés, a hibák jóvátételének semmibevétele, sőt e hibák unos­untig ismétlése — ez lényegében a politikai megtorlások módszere, ame­lyeknek semmi közük a lenini el­vekhez. A kommunista pártok vi­szonyában több türelmet, több tapin­tatott és rugalmasságot kell tanúsí­tani annak érdekében, hogy a mar­xizmus—leninizmus elvei alapján fogjunk össze. Nem lenini politika, ha a kommu­nizmus híveit elszakítjuk, elfordít­juk a kommunizmustól. Nem kell rá­mutatni, mily engesztelhetetlen har­cot folytatott V. I. Lenin a jobbol­dali és „baloldali" opportunizmus ellen is. Éppen Lenin azonban nem kímélte erőit, hogy azokkal, akik el­tévelyedtek vagy hibáztak, megértes­se tévedéseiket és hibáikat, segítsen nekik abban, hogy visszatérjenek a kommunista mozgalom soraiba. Pél­dául idézhetnénk Lenin bírálatát az angol, német, holland és más kom­munisták baloldali-opportunista hi­báival kapcsolatban. Tagadhatatlan, hogy Lenin és pártunk a többi test­vérpárthoz hasonló később a Ko­mintern keretében gyümölcsöző együttműködést folytatott azokkal, akik helyes útra tértek. Lenin nézete szerint a revizioniz­mus és szektásság elleni sikeres harc múlhatatlan előfeltétele — mind az egyes pártokon belül, mind az egész világ kommunista mozgalmában —, hogy helyesen egybehangoljuk a szocialista forradalom általános tör­vényszerűségeit az illető nép, az il­lető állam konkrét sajátos feltételei­vel. Gondoljunk arra, hogy Lenin 1920­ban a Komintern munkájának jelle­géről ezt írta: „... A Kommunista Internacionálé és Végrehajtó Bizott­sága, magától értetődően, egész mun­kájában köteles figyelembe venni azokat az erősen különböző körülmé­nyeket, amelyek között a különböző pártoknak harcolniuk és működniük kell. . . (Lenin Művei, 31. kötet, 208. oldal.) Köztudomású, pártunk kezdemé­nyezőn lépett fel annak érdekében, hogy a szocialista országok és kom­munista pártok kölcsönös kapcsola­taiban helyreállítsuk a valóban leni­ni elveket. Éppen az SZKP kezde­ményezésére szüntették meg a szo­cialista országok és testvérpártok kölcsönös viszonyában azokat a nem egyenjogú elemeket, amelyek Sztálin alatt fennálltak. Nyíltan meg kell mondani, hogy Sztálin a nemzetisé­gi kérdésben hibákat követett el, amelyekre Lenin rámutatott. Rámu­tatott Sztálinnak arra a hajlamára is, hogy adminisztratív eszközökhöz folyamodjék, rámutatott Sztálin sér­tődékenységére is, s a nemzetiségi kérdés megoldásával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy „a politikában egyáltalában a düh rendszerint a legrosszabb tanácsadó." (Lenin Mű­vei, 38. kötet, 615 oldal.) Az SZKP a maga részéről végleg leszámolt azzal a sztálini módszerrel, amely kárhoztatta azokat, akik őszin­tén harcolnak a kommunizmusért, bár közben ilyen vagy olyan hibákat követnek el. Pártunk a kommunista mozgalom elméletének és gyakorlatának alap­vető, létfontosságú kérdéseiben to­vábbra sem ismer megalkuvást, meg­lett és megtesz mindent annak érde­kében, hogy meggyőzze az ingadozó vagy hibákat vétő embereket, visz­szavezesse őket a szocializmusért harcolók soraiba. Mindez természete­sen csak azokra vonatkozik, akik jó­váteszik hibájukat. Amennyiben megmaradnak a helytelen úton, ra­gaszkodnak hibáikhoz, s ezzel még nagyobb hibákba esnek, még távo­labb jutnak a marxizmus-leniniz­mustól, természetesen folytatni, sőt fokozni kell az ellenük irányuló ha­tározott harcot. Ha szem előtt tartjuk a kommunis­ta mozgalom elvi alapon felépülő egységének lenini vonalát, megvan minden múlhatatlan feltételünk ah­hoz. hogy Ieküzrijünk bármilyen köz­ben kialakult nehézséget és ellentétet. Nem érthetünk egyet azzal, hogy a kommunista mozgalom „a szakadék szélén áll". Semmi oka az efféle ér­tékelésnek. Az SZKP-t természetesen, akárcsak a többi testvérpártot mélységesen el­szomorítják, a kommunista mozgalom soraiban egyes fontos kérdésekben megnyilvánuló eltérő nézetek. Ám leküzdhetetlen nézeteltérésekről van (Folytatás az 5. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom