Új Szó, 1963. január (16. évfolyam, 1-31.szám)
1963-01-27 / 27. szám, vasárnap
Aláírták a vietnami-csehszlovák közös nyilatkozatot (Folytatás az 1 oldalról) igazolta ezeknek az elveknek a helyességét. Országaink külpolitikája a békés egymás mellett élés elvén alapszik. Mi mindig hívei voltunk s vagyunk ls annak az elvnek, hogy az egyes országok között felmerülő vitás kérdéseket és problémákat békés tárgyalások útján kell megoldani. Ez azonban nem jelenti azt, hogy lankadjunk éberségünkben és tegyük ölbe a kezünket. Mindnyájan Jól tudjuk, hogy az imperializmus továbbra is agresszív és az imperialisták minden lehető módon megkísérlik a nemzetközi légkör megmételyezését. Slmünek elvtárs köszöntője befejezéséül a két testvéri ország szilárd barátságára, a kommunizmus felé feltartóztathatatlanul haladó hatalmas szocialista táborra, a Vietnami Demokratikus Köztársaságban a szocializmus építésében elért sikerekre és Vietnam mielőbbi békés egyesítésére ürítette poharát. Hanoi (ČTK) — Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának és a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságának képviselői január 26-án délelőtt folytatták megbeszéléseiket. Ezután a két elnök a Csehszlovák Szocialista Köztársaság és a Vietnami Demokratikus Köztársaság más képviselőinek részvételével megtárgyalták a két ország közötti politikai, gazdasági és kulturális együttműködés eddigi fejlődési, valamint a kölcsönös kapcsolatok elmélyítésének és kibővítésének távlatait. A tanácskozások minden fontos nemzetközi politikai kérdésben, valamint a kölcsönös együttműködés A bolgár pórlküldöttség elutazott jugoszMól Belgrád (CTK) — Joszlp Broz-Tito, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság elnöke, a Jugoszláv Kommunisták Szövetségének főtitkára pénteken, január 25én beszélgetésre jött össze Todor Zslvkovval, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkárával, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsának elnökével. A szívélyes és baráti légkörbea a két ország párt- és állami funkclonárinsalnak részvételével folytatott beszélgetés keretében megvitatták a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság és a Bolgár Népköztársaság kölcsönös kapcsolataira < együttműködésére vonatkozó kérdéseket, valamint egyes időszerű nemzetközi problémákat is. A bolgár pártküldöttség kétnapos belgrádi látogatása után szombaton hazautazott. A repülőtéren a vendégektől Jugoszlávia vezető személyiségei búcsúztak. Kína elfogadja a colombói javaslatokat Peking (TASZSZ) Csou En-laJ, a Kínai Népköztársaság Államtanácsának elnöke, január 19-én levelet Irt Bandaranaike asszony ceyloni miniszterelnöknek. Levelében kijelenti, hogy a kínai kormány elvben elfogadja a hat ország colombói tanácskozásán kidolgozott Javaslatokat mert kezdeti alapul szolgálhatnak a Kínai Népköztársaság és India hiva talos képviselőinek olyan találkozóikhoz, amelyeken megvitatnák a tűzszünet fenntartásának, a szemben álló felek fegyveres erői egymástól való eltávolodásának kérdését. Ezzel elősegítenék a tárgyalásokat Kína és India között. Az Oj Kína hírügynökség által közölt levél kijelenti továbbá, hogy a colomból tanácskozás békefelhlvására a kínai fél kész még egy lépést tenni a megbékélés útján és egész sor határmenti körzetben nem létesít közigazgatási szerveket azzal a feltétellel, hogy ugyanezekre a tarületekre India sem küld közigazgatási személyzetet és csapatokat. Az ENSZ Csombéval tárgyal lleo icezeskedik a szakadárok megkegyelmezéséről Ellsabethville (CTK) — Az ENSZküldöttség elisabethvillel székházában Január 25-én megkezdődtek az ENSZ képviselői és a szakadár Csőmbe közötti tárgyalások. A Reuter hírügynökség elisabethvillei tudósítója közölte, hogy a pénteki tárgyalás résztvevői „általános vitát folytattak a katangai helyzetről". Az említett hír szerint a tárgyaló felek megegyeztek abban, hogy a kongói nemzeti hadsereg és az ENSZ katonai alakulatainak egységei az ENSZ parancsnoksága alatt együtt A jövő héten folytatják a tárgyalásokat a nukleáris kísérletek beszüntetéséről Washington (CTK) — A Szovjetunió, az USA és Nagy-Britannia képviselői Washingtonban pénteken zárták le a nukleáris kísérletek betiltásával összefüggő kérdésekről folytatott tárgyalásaik első hetét. Megegyezésük szerint a Jövő héten New Yorkban folytatják tárgyalásaikat. teljesítenek majd őrszolgálatot EIIsabethvilleben. Csőmbe nyilvánvalóan élvezi a nyugati hatalmak támogatását, ök tették lehetővé katangai csatlósuknak, hogy mintegy 10 000 főnyi csendőrség álljon rendelkezésére. Csőmbe továbbra is szemtelenül viselkedik. Pénteken AdouIa kongói miniszterelnöknek levelet küldött, amelyben követelte Joseph lleo „funkcióinak pontos megjelölését". A kongói központi kormány lieot katangai minisztereként küldte Elisabethvllleba. Csombenak nyilvánvalóan nem okoz fejtörést, hogy a kongói miniszterelnök nem köteles számot adnia rendelkezéseiről. Csőmbe további — U Thantnak, az ENSZ főtitkárának küldött — -levelében követeli, hogy az ENSZ külBnképviseIfijét „minél előbb" Elisabethvlllebí küldje, mert szerinte ez feltétlenül szükséges ahhoz, hogy megvalósuljon U Thant elgondolása. U Thant ugyanis kongói államszövetség létesítését javasolja, melynek keretében Katanga előreláthatólag Jelentős önkormányzattal rendelkezne. lleo, a központ! kormány minisztere szerdán érkezett Ellsabethvilleba és haladéktalanul hozzáfogott „teendőihez". Pénteken, Január 25-én „ünnepélyesen" kijelentette, hogy „kezeskedik" a katangai politikai gonosztevők megkegyelmezéséről. A december 19-1 szovjet javaslat szerint Knzép Ázsia, az Altá|-vidék és TávolKelet töldrengéses zónáinak határán állítanák fel az önműködő szeizmikus állomásokat Kokcsetav és*Bodajbo városnál, valamint az örök fagy zónájában, Ja kutszk városánál. Az amerikai ellenvetésre megszületett második szovjet (avaslat szerint az önműködő földrengésjelző készülékeket a Taskenthez közel fek vő Szamarkand, továbbá Szejmcsan városok közelében helyeznék el. J e 1 m a g y a r á z a t : 1. Az önműködő szeizmikus állomások helyei az első szovjet javaslat szerint. 2. Az önműködő szeizmikus állomások helyei a második szovjet javaslat szerint. 3. Az amerikai javaslat szerint a Szovjetunió határainak közelében elhelyezkedő szeizmikus állomások. (Terra) problémáiban a teljes baráti és elvtársi megértés és egyetértés légkörében folytak. Hanoi (CTK) — A. Novotný elvtárs látogatásának befejező részében a Vietnami Demokratikus Köztársaságban, január 20-án este, A. Novotný, a CSKP KB első titkára, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság elnöke és Ho Si Minli, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságának elnöke és a Vietnam] Demokratikus Köztársaság elnöke közős nyilatkozatot frt alá. Az ünnepélyes aláírásnál jelen volt Otakar Šimflnek, és Jozef Lenárt, a CSKP KB elnökségének tagjai, Václav Dávid, a CSKP KB tagja, Ladislav Novák, a köztársasági elnBki iroda vezetője, Cenék Herold, Csehszlovákia hanoi nagykövete és más elvtársak, vietnami részről jelen volt TonDuc Thang, a Vietnami Demokratikus Köztársaság alelnöke. Len Dnan, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságának első titkára, Trnong Hinh, a nemzetgyűlés elnöke, Pham Van Dong, miniszterelnök és más párt- és kormányképviselők. • • • • Cabinda portugál gyarmat népe harcol a függetlenségért Leopoldville (CTK) — Afrikában az Atlanti-óceán partján a Kongói Köztársaság határán fekvő Cabinda kis portugál gyarmat bennszülött lakossága hőslesen harcol hazája függetlenségéért a portugál gyarmatosítók ellen. Manuel Lima, az Angola függetlenségéért indított népi mozgalom egyik képviselője, a közelmúltban Cabindában Járt. A Francé Presse leopoldvillel tudósítója előtt kijelentette, hogy a cabindai erdőségekben a különklképzésben részesült partizánok százai harcolnak a portugál katonák ellen. KOMMENTÁRUNK: ŰJ KORMÁNY BRAZILIABAN H a végignézzük az fij brazil kormány tagjainak névsorát, azt látjuk, hogy a kormányban nincs képviselve az UDN — a Nemzeti Demok ratikus Unió, az ország jobboldali po litlkal csoportjainak legfőbb képviselő je, de bizonyos, hogy — kölcsönös engedményekkel járó — megegyezésre kerül sor az ün. jobbközéppel. A január 6-1 népszavazás atán s a kongresszus határozata alapján a Joao Goullart elnök vezette új kormány név sora némileg különbözik attól, amelyet néhány nappal ezelőtt közöltek félhivatalosan s amelyben a nacionalisták voltak túlsúlyban. A népszavazás is mart eredményei ellenére sincs az új kormánynak kizárólag nacionalista jellege. Goulart elnök nyilvánvalóan annak tudatában volt hajlandó erŕe a kölcsönös megegyezésen alapuló megoldásra, hogy az elnöki rendszer felújításával teljes mértékben felújulnak az elnök felelősségteljes kötelességei, és éppen ezért lettek az űj kormány tagjai olyan politikai irányzatok képviselői is, amelyek nem állnak kimondottan a nacionalisták pártján. Goulart elnöknek azonban biztosítania kellett együttműködé süket. Bár az elnöki rendszer — ami a brazil politika alapvető irányelveinek meghatározását illeti — valóban átfogó teljhatalommal rnházza fel az elnököt, Goulartnak tekintettel kall lennie a túlnyomórészt konzervatív és reakciós tagokból álló kongresszusra, mert meg kell nyernie a tagok többségét, ha meg akarja kezdeni az országban múlhatatlanul szükséges reformok vég rehajtásét. Az űj kormány további fel adata lesz, hogy tompítsa az USA részéről állandóan elhangzó bírálatok élét. Az USA ugyanis hűvös tartözko dással viseltetett minden eddigi Gou lart-kormánnyal szemben. Az új brazil kormányban jelentősen fokozódott a PSD — a szociáldemok rata párt — befolyása, (melynek azonban semmi köze sincs az európai szo cáildemokraták hagyományaihoz) —, mivel elnöke: Amarel Peixoto minlszte ri tárcát kapott. Goulart elnök ennek a jobboldali beállítottságú miniszter nek kormánytagságától reméli az ország legerősebb politikai pártjának támogat&sát. A pénzügyminisztérium élére Santiago Dantas került, aki közls mert arról, hogy síkraszállt az ország függetlenségi politikájáért és együttműködést kezdeményezett minden országgal, tekintet nélkül társadalmi rendszerére. A külügyminiszter is az elnök pártjának, a PTB-nek — Brazília Munkáspártjának — tagja, éspedig Hermes Lima. Az ő érdeme, hogy a szocialista országokhoz fűződő kereskedelmi kapcsolatokat fejlesztő csoport jött létre Brazíliában. Bányaipari és energetikaQgyi miniszter a nacionalista Elezier Batista da Silva, munkaügyi miniszter pedig Almino Afonso, a PTD eddlsi ügyvezető elnöke, az új kormány legkifejezettebben nacionalista tagja. Almino Afonso következetes híve annak a gondolatnak, hogy Brazíliában egységes hazafias frontnak kell kialakulnia, amely magába foglalná az tmperlalistaellenes függetlenségi harc mellett döntő csoportokat. A hadügyminisztériumot, a tengerészeti és légügyi mlnlsztérinmot egy személyben az ugyancsak nacionalista, de konzervatív irányzatú Amaur; Cruel vezeti. Ami az új kormány politikai beállítottságát és Irányzatát Illeti, mindenesetre Goulart elnöké lesz a döntő sző. Goulart elnöknek nálunk ls ismert politikai irányzata arra ntal, hogy személyében a brazil hazafias nemzotl burzsoázia vezető képviselőjét kell látnunk. Az elnök az ű] kormány hivatalba Iktatása alkalmából kijelentette, megtesz minden tőle telhetőt annak érdekébon, hogy valóra váltsa a nép, da különösen a legtöbbet szenvedő osztályok reményeit... A brazil karmán; politikájának Iránya és további fe|lődése tehát attól függ. mily mértékben tartja ba az elnök Ígéreteit, s mennyire ra gaszkodik a jövőben saját elgondolásaihoz Rendkívül sok függ attól it, hogyan él a rendelkezésére illó teljhatalmakkal, s miképp veszi igénybe a népi tömegek támogatását, annak tudatában, hogy a nép továbbra is kitart a népszavazás alkalmából kifejezösra láttatott követelményei mellett. MIROSLAV STRAFELOA Tavaly 9,5 százalékkal nőtt a szovjet ipar termelése A Szovjetunió Központi Statisztikai Hivatalának jelentése az 1962. évi tervteljesítésről Moszkva (TASZSZ) — A Szovjetunió Központi Statisztikai Hivatala pénteken közzétette jelentését az 1362. évi tarvtaljesítésről. A jelentés szerint a szovjet ipar túlteljesítette 1982. évi termelési tervét. Az előzetes adatok szerint az ipari termelés 9,5 százalékkal emelkedett. A termelési eszközök gyártása több mint 10 százalékkal, a fogyasztási cikkeké 7 százalékkal. A múlt évben a Szovjetunió ipari össztermelése az Egyesült Államok ipari össztermelésének kb. 63 százalékát tette kl (1957-ben 47 százalék volt.) A hétéves terv előirányzatait túlteljesítik. Négy esztendő alatt az Ipar össztermelése 45 százalékkal növekedett a kijelölt 39 százalék helyett. Ugyanebben ez Időben terven felül 28 milliárd rubel értékű terméket állítottak elő. A statisztikai hivatal megállapítja, hogy a Szovjetunió új sikereket vívott ki az Egyesült Államokkal folytatott békés gazdasági versenyben. Egy lakosra számítva a Szovjetunióban az acéltermelés 6 százalékkal emelkedett, az Egyesült Államokban pedig 1,5 százalékkal csökkent; a villamosenergia-termelés a Szovjetunióban 11 százalékkal, az Egyesült Államokban pedig 6 százalékkal emelkedett; a kőolajtermelés a Szovjetunióban 10 százalékkal nőtt, raig az Egyesült Államokban 0,5 százalékkal csökkent. Az utóbbi öt év során az Ipari termelés egy főre jutó emelkedése 48 százalék volt a Szovjetunióban, az Egyesült Államokban pedig 8 százalék. A Nyugatnak kell megtennie a kővetkező lépést A moszkvai Pravda az atomfegyver-kísérletek beszüntetésének kérdéséről Moszkva (CTK) — A moszkvai Pravda Január 28-án közölte Viktor Majevszkij kommentárját arról, hogy N. Sz. Hruscsov javaslata az ellenőrzés kérdésében milyen visszhangot keltett az Egyesült Államok hivatalos köreiben. V. Majevszkij a többi között ezeket írja: A Szovjetunió az utóbbi Időben nagymérvű engedékenységet tanúsított a Nyugat irányában, egyetértett automatikus földrengést-jelző állomások létesítésével szovjet területen. Ezt azért tette, mert az atomfegyver kísérletek betiltásáról folytatott tanácskozásokat kl akarja vezetni a zsákutcából és meg akarja könnyíteni az egyezmény elérését. Most a Nyugatnak kell megtennie a következő lépést. Azonban az, amire a népek törekednek, nyilvánvalóan nincsen ínyére a nyugati agresszív imperialista köröknek. Igyekeznek szabotálni az atomfegyver-kísérletek betiltását, meghiúsították a Szovjetunió és más békeszerető országok minden olyan intézkedését, amely a teljes és az általános leszerelés elérésére Irányult. Majevszkij utal Hightowernek, az Associated Press hírügynökség szemletrójának cikkére, amelyből kitűnik, hogy az USA fővárosának hivatalos | körei és a kongresszus tagjai is úgy ' vélik, hogy a Szovjetuniónak „kétszeresére, vagy háromszorosára kell emelnie a helyszíni ellenőrzések szá mát. „A Chrlstlan Science Monitor mérlegeli a Szovjetunió „további engedményeinek" szükségességét. Hinnünk kell, hogy a „hivatalos személyiségek" és az amerikai lapok szerkesztői nem annyira együgyűek, hogy azt higgyék, csupán az egyik félnek kell engedékenységet tanúsítania. Nem lehet hallgatással mellőzni azokat a fontos tényeket, amelyek szorosan összefüggnek az atomfegyver-kísérletek betiltásának kérdésével és nyugtalanítják a világ közvéleményét. Franciaország makacsul elutasítja részvételét a leszerelésre vonatkozó tárgyalásokon és folytatni akarja atomfegyver-kísérleteit, hogy megteremtse saját atomereiét. Ezenfelül e napokban aláírták a Franciaország és Nyugat-Németország közötti sokoldalú katonai együttműködésről szóló szerződést. Az USA viszont azt javasolja Nyugat-Németországnak, vegyen részt a multilaterális atomerő megteremtésében. Az USA és Franciaország tehát segítséget nyújtanak Nyugat-Németországnak, hogy atomfegyverekhez jusson. Ez a politika rendkívül veszedelmes és nem lehet közömbös azok előtt, akii valóban óhajtják a béke megszilár dítását, fejezi be eikkét V. Majevszkij. A Szovjetunióban egy év alatt 7M millió tonna acélt, 186 mllliő tonna kőolajat, 363 milliárd kilowattóra villamos energiát, 4,9 milliárd négyzetméter pamutszövetet termeltek. A Szovjetunióban kb. 600 űj, nagy ipari vállalat kezdte meg működését az 1982-es évben. A jelentés szerint az ország vetésterülete 216 millió hektárt tett lel, 11,« millió hektárral többet, mint az előző évben. Az ország szemestermény-termelése 9 müliárd pud volt, ez csúcseredmény a Szovjetunió történetében. A bernhízások összege négy év alatt 107 milliárd rnbelt tett ki, csaknem R milliárd rubellel meghaladva a hétéves terv előirányzatalt. A munkások és alkalmazottak reáljövedelme átlagosan 2 százalékkal, a kolhozparasztoké 5 százalékkal emelkedett. A dolgozók reáljövedelme négy év alatt 18 százalékkal növekedett. A Szovjetunió lakosainak száma agy év alatt 3,3 millióval emelkedett, él 1963. jannér 1-én több mint 223 millió volt. Az olasz munkások általános sztrájkra készülnek Rőma (CTK) — Mind a három olaszországi szakszervezeti központ — a CGIL, CISL és az UIL - elhatározták, hogy február első hetében kihirdetik az olaszországi Ipari munkások általános sztrá|k)át a vasmunkások Iránti szolidaritásuk leiéül, •kik hosszú harcot folytatnak az új kollektív szerződés megkötéséért. A három szakszervezeti központ képviselőinek Január 30-1 ülésén tűzik kl az általános sztrájk időpontját és határozzák meg megvalósításának módját. Népszavazás Iránban Teherán (CTK) — Iránban Január 28Sn kezdődött a népszavazás arról a hat törvényjavaslatról, amelyeket az Iráni sah jóváhagyásra a lakosság elé terjesztett. A népszavazásban ezúttal a nők is részt vesznek. A törvényjavaslatok a földreformnak az ország egész területére történő kiterjesztésére, a magántulajdonban levő erdők államosítására, a választási törvény megváltoztatáséra, a lakossSg írástudatlanságának kiküszöbölésére és más Intézkedésekre vonatkoznak. GÖRÖGORSZÁGBAN már egy hete sztrájkolnak a tanítók és nem hagvják magukat megfélemlíteni a hatóságoktól. Larlssában a városi bíróság ügyésze eljárást Indított 250 sztrájkoló tanító ellen. Görögországban 1862 ben (a Május 1. tüntetéseket kivéve) 183 sztrájk zajlott le 464 830 munkás és alkalmazott részvételével. A Május l-l sztrájkolókkal együtt a résztvvők száma 800 000. (CTK) 1983 január 27 * p| S 7,0 3