Új Szó, 1963. január (16. évfolyam, 1-31.szám)

1963-01-26 / 26. szám, szombat

TOGÓI ÚTIJEGYZETEK L OMB, Togo fővárosa Da­homey és Ghana hatá­rán fekszik. Mindjárt a határ­sorompónál kezdődik a ten­gerpart modern városi része. Jobbra kókuszpálmák mere­deznek a homokos tenger­parton, balra, az árnyas par­kokban rejtőztek el a per­zselő nap elöl a modern stí­lusban épült közigazgatási épületek. Itt van a kormány­palota és a képviselőház ts. Egy kilométerre a határtól büszkélkedik a város egyik legfigyelemre méltóbb épülete, a többemeletes Bénin szálló. T OMB, Togo fővárosa keskeny, két kilométe­res földnyelven fekszik dé­len a tenger, északon pedig egy hosszú lagúna között. Nem nagy város, mindössze 70 ezer lakosú. Az ország sem nagy: területe 57 ezer négyzetkilométer, lakossága valamivel több a milliónál. Népessége azonban elég tar­ka: 30 nemzetiség él az or­szágban. A földnyelv köze­pén keskeny vágányú vasútvo­nal két egyenlő, keleti és nyugati részre osztja a vá­rost. A nyugati részben van a Bentn szálló. A nyugati rész egy óriást park fasoros utcákkal, amelyeket francia hadvezérekről és politikusok­ról neveztek el. Itt vannak a bankok, a mi­nisztériumok, a külföldi tár­saságok irodái. A módosabb afrikalak — tisztviselők, ke­reskedők, nagyiparosok és természetesen az európaiak a nyugati városrészben lak­nak villáikban. Vasárnap üre­sek a nyugati városrész ut­cát. A villák lakói autólkon a tengerpartra, vagy Közép­Togo erdeibe hajtatnak. Alig mentünk át a síne­ken, élénkebb kép tárult szemünk elé. Az üzleti ne­gyedbe Jutottunk. A libanoni kereskedők bódéi, a jellegze­tes tarka afrikai piac mel­lett méltóságteljesen emelke­dik ki a negyed házrengete­geiből a Nyugat-Afrikai Fran­cia Társaság és a United Africa Company áruháza. Az 30 nemzetiség 1 országban üzleti negyed utcái zsúfol­tak, porosak, hiányzik a zöld növényzet, a földszintes és egyemeletes házak nem nyúj­tanak árnyékot és védelmet a kegyetlenül tűző nap ellen. 9 A kikötőben A nap hevétől űzve csakha­mar elértük a kikötőt. A szállítmányokat emelődaru rakja át bárkákra, melyek az útrakészen álló hajókra to­vábbítják terhüket. Festőlen szép a tengerpart Loménál. Homokfában gyer­mekhad játszadozik, kagy­lókat gyűjt. Néhány gyer­mek hozzánk futott. Egyikük, lehetett 13—14 éves, vékony könyvet tartott a kezében. Tankönyv volt, Nyugat-Afrika történetét írta le. Szerzői ilyen kérdésekre várnak vá­laszt a tanulóktól: „Ki volt Togo első francia kormányzó­ja?", „Mikor szálltak partra az első franciák Szenegál­ban?" stb. A könyvet a mar­sallok és kormányzók arcké­pei éktelenítlk. Hangneméből az cseng ki, hogy Afrikának valójában nincs is salát törté­íme. Am ilyen tankönyv­ből is csak kevés gyermek tanulhat. A franciák idején nem is volt hivatalos oktatási rendszer. A köztársaság meg­alakulása óta eltelt két év alatt azonban a tanköteles gyermekek 40 százalékát si­került az iskola padjaiba ül­tetni. • Togói halászfaluban A Guíneai-öböl mentén min­denütt halszag terjeng. A for­ró homokban, szabad ég alatt szárítják a halat. Napjában többször ts megforgatják. A nap heve elvégzi munkáját, megaszalja a tengeri homok­tól sós halat. A következő teendő a szárított halak ösz­szógyűjtése és elraktározása több kör alakú toronyszerű agyagfalu tárolóban. Rákerül a kúp alakú szalmatető és biztosított a téli élelem kész­let. A Guineat-öböl eléggé bő­velkedik halakban, korszerű hallpari berendezéseknek azonban a nyomát sem lát­tuk. Csodálkozhatunk-e, hogy a halkonzerveket Angliából, Pot tugáltából, Olaszországból, Franciaországból és máshon­nan importálják? Megismerkedhettünk a ten­ger munkásainak életével. A togói halászfalu — a kókusz­pálmák alatt meghúzódó, pálmalevelekkel körülvett tu­catnyi kunyhó. Köztük agyag­ból és kagylós mészkőből épült kezdetleges tűzhelyek. A meztelen gyermekek sza­badon játszadoznak a homok­ban. A férfiakat nem látni: ők a tengeren vannak. Az afrikai halászcsónak az indián kanoéra hosonlít. Hat —nyolc méteres fatörzsekből vájják ki. Egy ilyen csónak nagyon drága. Ezért a sze­gény halászok szövetkezetbe tömörülnek és közösen vá­sárolják a szükséges felsze­relést. Csónakjalkon 20—30 kilométerre is bemerészked­nek a nyílt tengeren. • Kik használják kj Togó kincseit? A szegény halászfalvak tő­szomszédságában egészen meglepett a francia Bénin társaság foszfátgyára. Kor­szerűen berendezett vállalat. Minden főbb munkaművele­tet automatizáltak. Altg lát­tunk munkásokat. Pedig a gyár 500 afrikalt foglalkoz­tat. ök végzik a legpiszko­sabb munkát. Italiano mér­nök azt állítfa, hogy jól gon­doskodnak róluk, sportpályát építettek nekik, dalárdát szerveztek az afrikai munká­sokból. Arra azonban nem tudott válaszolni, mit tanul­nak a togóiak, adnak-e ne­kik szaktudást. A gyár terméke sem a to­gói mezőgazdaságot szolgál­ja, itt minden exportra ké­szül. Togo gazdag még grafit­ban, higanyban, timföldben. Ipara azonban kezdetleges, túlsúlyban vannak a kisipa­ri üzemek, s a meglevő vál­lalatok többsége ts idegen kézben van ... Pedig Lomé utcáin sok fiatal ődöng és szeretne némi keresethez jut­ni... • Meglepetés Utolsó este végigsétálunk a togói főváros utcáin. Az egyik negyedben zenére lettünk fi­gyelmesek. Az egyik ház la­pos tetején táncoló párokat pillantottunk meg. Gondoltuk, hogy bár, betértünk. Sötétbe botorkálva nehezen találtuk neg a feljárót. Fent aztán ki­derült, hogy tévedtünk, csa­ládi összejövetelre toppan­tunk be. Bocsánatot kértünk és távozni akartunk, de a házigazda nyájasan mégis ott marasztalt minket, amikor megtudta, hogy oroszok va­gyunk. Milyen nagy volt a meglepetésünk, amikor a ven­déglátó háziasszony asztalán egy valódi hamisítatlan orosz „matrjoskáf, népviseletbe öl­tözött festett babát pillantot­tunk meg. — Hát ez meg honnan ke­rült Ide? — Moszkvából, a GUM árú­házból — válaszolta Antoi­nette Nassar. Kiderült, hogy részt vett a VIT-en, akkor vette a ba­bát. Valahányszor kérdezik, hogyan viseltetnek Irántunk az afrikaiak, mindig eszembe lut a loméi „matrjoska". B. SABAJEV JEMENI RIPORT Jemen fellélegzett S an'a nagyon tetszetős volt a reggeli napfény­ben. Minden oldalról agyag­falak veszik körül a várost. A rosszul égetett téglából vagy szürke kőből emelt há­zak rendszerint 4—5 emelete­sek. Falaik cikk-cakkokban végződnek, s ezért messziről erődöknek tűnnek. Zöld csil­lagos, háromszínű zászlók lengenek a házak tetején, a jemeniek Így fejezik ki ra­gaszkodásukat a köztársaság­hoz. A szeptemberi forradalom óta eltelt rövid idő alatt San'a nem vetkőzhette le év­százados elmaradottságát. A városban nincsenek gyárak, mozik, kövezett utcák, nincs vízvezeték és városi közleke­dés. Mégis lépten-nyomon érezhető az új szellem. A városkapuknál aszkerek (katonák) őrködnek. Külön­böző mintájú puskákból és a hagyományos görbe kindzsál­ból áll a fegyverzetük. Láttam egy tüntetést is. A fővárosba hazatérő Szalal elnököt ünnepelte a tömeg. Bezárták az üzleteket, q vá­ros apraja-nagyja kivonult a forradalom vezérének fogadá­sára. Mindenki kezet akart szorítani vele. S an'a a világ egyetlen fő­városa, amelyben nem jelennek meg újságok. Jemen­nek csak egy lapja van, ez Ta'izzban, a volt királyi szék­helyen jelenik meg. A politi­kai vagy a katonai helyzetről csak a kormány tagjai vagy a hadsereg parancsnoksága adhat felvilágosítást. A köztársasági palota, a kormány székháza szürke kő­ből épült. Valamikor Jahia imám építtette magának. Még­sem lakta, a palota sokáig üresen tátongott. Most ez a legnépesebb hely a városban. A kapuban őrök. Elég volt azt mondanom „ruszi", máris beengedtek. „Ruszia tamam, tamam!" — mondogatták mo­solyogva. (Oroszország jó.) A kapu mögött egy poros téren újoncok masíroztak. Be­lül a palota rosszul berende­zett lakásra emlékeztet. A tá­gas termekben kevés a bú­tor, a mellékhelyiségekben földre vetett matracokon a palotaőrség alszik. A köztár­saság vezetői éjjel-nappal Itt tartózkodnak. Az első szobában alacsony termetű, rangjelzés nélküli egyenruhás tiszttel találkoz­tam. Mohammed Abdel Va­szla ezredes, belügyminiszter­helyettes volt. Készségesen felvilágosított a harctéri hely­zetről. Egymás után jöttek-mentek az emberek. Talpig fehérbe öltözve egy sejk lépett be, az egyik törzs arisztokrata ura. "llyrég Jemenbe érkezésem -l-'J- előtt olvastam a nyu­gati sajtóban, hogy a jemeni törzsfőnökök megrögzött ki­rálypártiak. Jemenben a törzs­rendszer nagyon bonyolult kérdés. A sejkek, a törzsfő­nökök hatalmas hűbérurakká váltak, akik óriási földterüle­tekkel, rengeteg állattal és munkaeszközzel rendelkez­nek. Egyes törzsek hagyomá­nyosan vonzódnak San'ahoz, mások ellenséges szemmel né­zik a várost, mert hódító had­járatokról álmodoznak. Vala­ha ezt megtehették, ma azon­ban nem. Egyes törzsek a forradalom első napjai óta támogatták a kormányt A bakii ős hasim törzs több ezer katonát küldött a forradalom védelmére. Az ideiglenes al­kotmány értelmében a sejkek a nemzetvédelmi tanács tag­jai lettek, egyeseket állam­miniszteri rangra emeltek. Csak az obejda törzs és a bajhani fejedelemség körül néhány falu állt az ellenség táborába. Ezek közül is so­kan küldötteket menesztettek San'aba és amnesztáit kérnek. Az ország egyetlen műútja San'át Hodeidával köti össze. Mindenütt csend, a parasztok békésen aratnak, legeltetnek. Riadt majmok futnak autónk elől. Az emberek az apák és nagyapák törvényei szerint élnek... Az új Idők szele azonban ide is eljut. San'aban és Ho­deidában elmondták, milyen terveket dolgoznak ki az egyes vidékek gazdasági fel­emelésére, a városok moder­nizáláséra, hogy Jemen a XX. század útjára lépjen. PAVEL JEPIFANOVICS GYEMCSENKO | VIETNAMI RIPORTUNK A Szürke Tigris hazájában Az OJ SZÓ számára írta: HARRY SICHROVSKY H anoit és a Vörös-folyd deltáját elhagyva sze­münk előtt megváltozik a táj. A sfkság rizsföldjeit és banánlígetelt most szelíd domb­vidék. zöld fák és bokrok vált­ják fel. Egyre sűrűbb az erdő az űt mentén, s mire elérjük Thai Ngnyent, a Thai-Miao au­tonóm terület fővárosát, már egészen a városig terjedő fiserdO, sűrű liín vesz körül bennünket. Elhagyjuk a vá­rost, egyre kevesebb a civilizá­ció Jele, mind vadregényesebbé vilik a táj. A BIZALMATLAN ANYÓKA Fho Thuong községben meg­ülünk. A mir Laoszból ismert délkelet-izsiai hegyiparasztok vilá°a ez. A cölöpházakat szö­gek és fém nélkül építik, úgy mint évszázadokkal ezelőtt. A bambusz-törzseket kötelek­kel és kúszónövényekkel kötö­zik falakká, a fapadlót kőkusz­háncs, banán- és pálmaleve­lek takarjik. A család az el­ső emeleti tornicon él, amely­hez keskeny létra vezet. Fo­gatlan anyóka ül az egyik tor­nicon és bizalmatlanul vizs­gil bennünket. Kísérőnk meg­értteti vele, hogy baritok vagyunk és azért jöttünk, hogy megismerjük életüket. Csodál­kozva csóválja a fejét. „Bari­tok? Ördögien hasonlítanak a franciákra!" Megpróbáljuk neki megmagyarázni, hogy vala­mennyi európai. legalábbis az 8 szemükben egyforma, s hogy a franciák között is vannak mindenféle emberek. De 0 csö­könyösen kitart véleménye mel­lett, hiszen az európalak közül eddig csak a gyarmattartókat tsmerte. KI A „SZÜRKE TIGRIS" Mosolyognunk kellett az öregasszonyon, de tökéletesen megértettük. Csakhamar megtudtuk, hogy nem akármilyen faluban já­runk. Pho Thuong község ugyanis Csu Van Ten vezérőr­nagy szülőfaluja, akit a fran­ciák Szürke Tigrisnek nevez­tek s egész hajtővadászatot rendeztek, hogy elfogják. Meg volt rá minden okuk. Csu ugyanis 1934-ben itt alakította meg az első partizáncsoportot. Harmincnégy emberrel támadta meg a francié őrséget, s a zsákmányolt fegyverekkel sze­relte fel csoportját. A gyarmat­tartók csakhamar ezer piasz­ter díjat tűztek ki a fejére, ké­sőbb a Jutalmat megsokszoroz­ták, de mégsem tudták kézre keríteni és Csu a felszabadító hadsereg egyik vezére és hőse lett. BÁBELI NYELVZAVAR ­VIETNAMI EGYETÉRTÉS A járás, melyben Pho Thuong fekszik, nemzetiségi szempont­ból igen tarka. Statisztikai ki­mutatások szerint a 17 ezer la­kos közül 4900 a kinh nemzeti­séghez tartozik, akik tulajdon­képpen vietnamlak, csak más a nevük, 4300 nung, 4200 tho, 1800 man, 703 cao lan, 15 kí­nai és B san csín nemzetiségű. Minden csoportnak saját nyel­ve van, de ezek részben hason­lítanak egymásra, (mint pél­dául a nung és a thuo nyelv). A járási vezetőség tagjai kö­zül 2 kinh, 7 nung és B tho nemzetiségű. Egyik nemzetiség­nek sem volt a felszabadítás előtt ábécéje. Egyeseknek év­századokkal ezelőtt ugyan volt saját írásuk, de ez a francia uralom alatt feledésbe ment. Most valamennyien a vietnami, vagyis a latin írást használják, de az iskolákban a gyermekek saját anyanyelvükön tanulnak. A gyarmati uralom idején — meséli Luc Van Do, a nung nemzetiségű Járási elnök — az egész völgy Bordler úr, a min­denható ültetvényes kezében volt. Alighogy a parasztok sok veszödséggel kiirtottak egy da­rab őserdőt, az ültetvéiiyes azonnal elűzte őket az újonnan szerzett földdarabkáról. így az­tán uőltön-nőtt a birtoka. Na­ponta 300 paraszt végzett szá­mára kényszermunkát, s aki vonakodott, arra még ennél Is rosszabb sors várt: gyalogos katonai szolgálat a gyarmati hadseregben. Szinte állandó je­lenség volt az éhínség. Fél év­vel az aratás előtt kizárólag gyökerekkel és erdei gyümölcs­csel táplálkoztak. Luc maga ls kényszermunkás volt. Sziilel éhenhaltak. Egy kereskedőcsalád örökbefogad­ta az árvát, de kuliként hasz­nálta. Ütötték-verték, rúgtik, ahol érték. 1934-ben Luc csat­lakozott e Szürke Tigris cso­portjihoz. 0 is parasztsorból származik és partizánvezér volt a francia és japán gyar­maturak elleni harcban. „Biro­dalma" ma egy 3294 négyzet­km-nyi terület, ennek több mint kétharmadát, vagyis 2200 négy­zet km-t, hegyek, dombok és erdők borítják. 692 négyzetmé­tert foglalnak el a folyók, ma­rad tehát 32 800 hektár termő­föld. Nem sok ez a 300 ezer főnyi lakosságnak. Amikor Thai Nguyen felsza­badult, szomorú örökséget vet­tek ít at emberek. A legjobb föld, a megművelhető terület 60 szizaléka azelőtt kilenc francia ültetvényes, a többi vietnemi földbirtokosok tulajdo­na volt. A dolgozó parasztok legmódosabbjalnak legfeljebb 360 km* földjük volt. A fűid­osztást már a háború vége fe­lé megkezdték, mert ezt a te­rületet még jóval DIem Blen Phu előtt szabadították fel. A legutóbbi években már csak­nem az összes földmfivesszö­vetkezetben egyesült. Tavaly sikertilt rizsből és más alap­vető élelmiszerből fejenként 386 kg termést elérni, s ez­zel elűzni az élelemhiányt. A földnek több mint felén ön­tözéses gazdálkodás folyik. Ugyanilyenek voltak az Im­perializmus „kulturális küldeté­sének" eredményei. A franclik utin minden |irásban egy elo­mi iskola és az egész tarto­mányban összesen két közép­iskola maradt. Thai Nguyenből csupiu ketten végeztek Hanoi­ban egyetemet. A kisebbségek 99 százaléka fristudatlan volt. Manapsig 140 elemi, 17 közég­és öt főiskolijuk van és 180 Thai Nguyen-i polgirnak van egyetemi végzettsége. A diákok száma négyezerről negyvenhi­romezorre emelkedett, tehát megtízszereződött. A harmíncágyas francia kór­hizbál (az egész tartomány szimirai) háromszázötvenágyas kórház lett. Ezenkívül minden járásnak húszágyas kórháza van, 149 falu saját rendelővel, diplomás szülésznővel és se­gédorvossal rendelkezik. A ma­láriát 1959-ben sikerült szovjet szakorvosok segítségével telje­sen legyőzni. KÉT gy MŰLVA FELÉPÜL VIETNAM ELSŐ ACÉLMŰVE Csu kormányző és emberei nem is olyan büszkék erre az impozáns eredményre. Szá­mukra mindez csak szerény kezdet, s különben is: „Ez mind a Jelen, de nézzék csak meg a jövőt!" — mondják és Thai Nguyen város peremére vezetnek bennünket, ahol szal­makunyhók és cölöpépületek kőzött óriisl acélszerkezetek nyúlnak a magasba. Elképzel­hető-e. hogy 1985-ben ezekből már nagy olvasztók lesznek, amelyekből 200 ezer tonna öntöttvas és még egy év múl­va már 1 millió tonna acél ömlik majd? Bizony elhihetjük, ha ezeknek a filigrán vietna­miaknak beszédét hallgatjuk, dolgozni és • tervezni látjuk őket. A Vietnami Demokratikus Köztársaság első vas- és acél­művének születési helyén ál­i nk tehát. S miért itt épül? Mert 40 kilométernyire innen vasérc-lelőhelyek vannak és a szovjet geológusok alig 15 ki­lométerre szénre is bukkan­tak. Eddig 110 kilométer távol­ságból kellett szállítani a sze­net. Pham Puíang építkezési veze­tő az igazgatósigi épület te­tőiére vezet fel bennünket, ahonnan lithatjuk, hogyan nő a kolosszus. Sem ö, sem mi nem törődünk a felhőszaka­dással. „Ez az építkezés szerves része a nehézipari tervnek, mely szerint az országban vil­larvtelepek, vas- is acélkohók és gépgyártó üzemek hálózatát létesítjük. Kis üzemeket és nagy kombinátokat építünk. Rúdvasat, idomvasat, hengerelt A MEO NEMZETISÉG Kl­CS1NYE-N AGYJ A NEMRÉG TANULT MEG IRNI, OLVAS­NI. A FELSZABADULÁS ELŐTT MÉG ABC JÜK SEM VOLT. árút, acélcsöveket gyártunk majd Itt. De ez még távolról sem minden". Pham keskeny kezének mutatóújja hol Ide, hol oda szalad. „Odaát lesz a vil­lanytelep, ott meg a cement­gyár, itt a szigetelővattát gyér­tő üzem, Itt lenn nyerjük majd a kokszot, amott benzint, kis­sé hitrább lesznek a mellékter­mékeket — a naftalint, kátrányt, fenolt és amoniuinszulfátot gyártó telepek". Zúg a fejünk. S mint később kiderül, el ls felejtette megemlíteni, hogy mir el ls készült több üzem az oxlgén­avártásra, szerszimgyirtásra és 36 ezer kW villanyáram fejlesz­tésére. Az építkezés úttörői katonák voltak. Pham |ómaga ls lesze­relt hadnagy. 1959 tavaszán Jött ide, 3500 bajtársával együtt. Később erősítést kaptak ezer munkás ét a hadsereg két­ezer műszaki dolgozójának sze­mélyében. Az alkalmazottak közül 3530 a nő, legtöbben tho nemzetiségűek. KEMÉNY MUNKABAN SZÜLETIK AZ ÚJ ÉL ET Miután végre sikerült elbúj­ni az eső elől. Pham tréfisan mesél a kezdetben felmerült problémikről. „A katonák kö­zül sokan 25 évig szolgáltak a hadseregben, soha nem volt más foglalkozásuk s bizony nem volt ínyükre mist csinálni. Mi­sok viszont 25 vagy 30 évesek voltak csak még, de gyermek­koruk óta megszokták, hogy hősökként ünnepeljék és dédel­gessék őket. S most egyszerre csak a koszban turkáljanak, homokot lapátoljanak és talyi­gákat toljanak? Sokan csak morogva törődtek bele sorsuk­ba, mert úgy hitték, mindez számukra „Iealizó". Bizony, a békét is előbb meg kell szokni. De a fiúk most mir csaknem mind megnősültek, állandó foglalkozásuk, otthonok és családjuk van. Tavaly ötszáz csecsemő született itt. Kell-e ennél nyomósabb bizonyíték, hogy katonáink a békés „ter­melésben" is megállják a he­lyüket?!" Of SZÖ 4 É 1963. január 28,

Next

/
Oldalképek
Tartalom