Új Szó, 1962. december (15. évfolyam, 332-359.szám)

1962-12-29 / 358. szám, szombat

| BÉCSI TUDÓSÍTÁSUNK j 1 JAPÁNI UTIJEGYZETEK A K M M I I BÁNYÁSZ Tokiói látogatásunk első napján ismerkedtünk meg ve­le az iparügyi és kereskedel­mi minisztérium épületénél. Macuda és társai viaszosvá­szon munkaruhát és sárga bányászsisakot, gumicsizmát viseltek. Tizenöten voltak, elenyésző töredéke annak a sok száz bányásznak, akik az ország minden részéből ösz­szesereglettek. Már két hét óta reggeltől késő estig ül­dögélnek a minisztérium be­járatánál, hogy tiltakozzanak a tömeges elbocsátások ellen. Beszédbe elegyedtünk. A szomorú bányászsorsot emle­gette. A kőolaj és a gáz mind­jobban kiszorítja a szenet, ezért csökkentik fejtését. Egymás után zárják be a bá­nyákat és tízezrével dobják ki a bányászokat az utcára. A legutóbbi öt évben 80 ezer bányász vesztette el kenye­rét. Az elbocsátások tovább tartanak, s a még foglalkoz­tatott bányászok bére is ro­hamosan csökken. Macuda négytagú családja már mindent eladott és felélt, a.mit a szűkös időkre félre­tett. — S szívem szakad meg, amikor reggel felébrednek a gyerekek és enni kérnek. Visszaérkeznek a városból Macuda barátai. Táblát cipel­nek. Elolvassuk, mit követel­nek. — Szüntessék be až elbo­csátásokat! — Követeljük ä szénipar stabilizálását I — Havi 12 ezer jenes bér­minimumot I Tizenkétezer jen ... A hiva­talos japán statisztika szerint, egy nőtlen embernek legalább havi 20 ezer jenre van szük­sége, hogy valahogy megél­jen. Egy 4 négyzetméteres szoba havi bérlete hatezer jen. Egy kg tonhal ára 470 jen, egy kg marhahús 710 jenbe kerül. A borbély 239 jent kér hajvágásért. Az árak nőttön nőnek ... • A másik Japán Ikeda japán miniszterelnök nyugat-európai körútján nemrégen elképesztő adatokat közölt a japán gazdaság fej­lődéséről. A japán vállalkozók az ipari termelésben megelőz­ték legnagyobb versenytár­saikat, az angol, amerikai és nyugatnémet kapitalistákat. Gyakran találkoztunk a ke­reskedelmi körök tekintélyes személyiségeivel. Találkozá­saink rendszerint azzal vég­ződtek, hogy reklámokat és albumokat nyomtak a ke­zünkbe. Sok értékes adatot leltünk fel az ajándékokban. Az egyik reklámalbumban például azt olvastuk, hogy Kavai úr cége a háború után 16 év alatt ötszáz-szorosára növelte tőkéjét. Egy másik vállalkozó pedig azzal dicse­kedett, hogy évi jövedelme 50 millió dollár. A természet mostoha volt Japánhoz: az országnak jó­formán nincs nyersanyaga. Japán a vasérc 99,3, a kőolaj 97,2 százalékát és a faanyag nagyrészét importálja. Mégis nagyszerű hajóépítő, elektron­optikai és vegyipara van, ha­talmas acél- és gépgyárakkal büszkélkedhet. Az olcsó ja­pán áru a világpiacon is kon­kurrál a többi tőkésország árujával. • A „csoda" titka Hogyan tudtak a japán vál­lalkozók ily nagy ütemet el­érni a gazdasági fejlődésben? Honnan ered a gazdasági „csoda"? S mi összefüggésben van ez Macuda és osztály­testvérei millióinak nyomorá­val? A válaszok "különbözők. Á „nagy családok" azt állítják, hogy a siker titka az auto­matizálás és a gépesítés. Ez csak részben felel meg a va­lóságnak. Oszaka közelében meglátogattuk a Macuszito­denki társaság TV-készülék­gyárát. A legkorszerűbb be­rendezés, a legmodernebb technológia, szigorú szakosí­tás. 3600 munkás havonta százezer darab 30 fajta TV­készüléket gyárt. Érdekes, hogy a készülékek 1800 al­katrésze közül 1500 egysége­sített és csak 300 eredeti megoldású. S még valami: a kapitalizmus farkaserkölcsei­től eltekintve a japán TV-ki­rályok különleges központot állítottak fel a műszaki fej­lesztés egybehangolására. Megértették, hogy a szétfor­gácsoltság károsan hat a technikai fejlődésre és követ­kezésképpen a világpiaci konkurrencia eredményére. Csak újat, csak korszerűt — ez a japán nagyiparosok tör­vénye. • Amit elhallgatnak Automatizálás és gépesítés Ez a két eszköz biztosítaná szerintük az ipar fejlődésének gyors ütemét. Igen, de minek az árán? A válasz: a dolgo­zók kegyetlen kizsákmányo­lásával. Csak a világméret­ben legolcsóbb munkaerő te­szi lehetővé, hogy Japán állja a konkurrenciát a világpia­con, pénzhez jusson az álló­tőke megújítására, az építke­zési láz fenntartására. A japán munkások két csoportra oszlanak: állandók és ideiglenes munkásokra. Az utóbbiak idénymunkások s más a jogi helyzetük. A nor­mális éhbérek felét kapják, s felmondás nélkül bármikor kicsöppenhetnek a munkából. Japánban kétmillió ilyen „ideiglenes" munkás van. A japán munkásosztály azonban nem hódol meg. Az osztályküzdelmek az egész országot megrendítik. Láttuk a bányászok, a vegyipari dol­gozók, a sofőrök és a postá­sok sztrájkját. Kivonulnak az utcákra és megmutatják fé­lelmetes erejüket. A drágaság növekszik s ezért a japán dolgozók szorosabbra zárják soraikat. G. OSEVEROV és B. CSEHONYIN | RIPORT A DÉL-AFRIKAI KÖZTÁRSASÁGBÓL | TORVENYESEN VEDETT POKOL A szemtanú vallomása — Bualal Bualal öld meg őket! üld meg őketl A bantu törzs harci rival­gása tölti be a tágas kőteret, amelyen több mint tízezer ember gyűlt össze. Vannak Itt hosszú késsel — „pangá val" felfegyverzett férfiak — a bennszülöttek Ilyen kések­kel vágnak utat az őserdőn keresztül az Idegeneknek —, félig meztelen nők gyerme­kestül. Dühös tekintetek for­dulnak a közelben álldogáló két páncélos és az odaérke­ző rendőrautók felé., Kato­Manor a legkisebb dél-afri­kai város, de már a neve ls rémületet kelt. Sötét ólomszürke fellegek lepték el az eget, fülledt volt a levegő. A tömeg elcsende­sedett, csak az autókerekek csikorgása hallatszott. — Nők és gyermekek hát­ra! — adta ki a parancsot a négerek vezetője-. A sofőrök sejtelmes előér­zettel fékeznek. Állig felfegy­verzett, sisakos rendőrök ug­rálnak ki a dzsipekből. Egy kunyhó felé tartanak. A rend­őrmester berúgja az ajtót. — Keljetek fel! — rivall a bennlevökre. A sarokbari szőnyegeri né­gyen kuporognak: két gyer­mek és szüleik. — Te gyere Ide! — szól az altiszt a családfőhöz. A megrémült asszony a rendőr lábához veti magát, de egy ökölcsapás leteríti. A férfit megkötözve elhurcol­ják. További öt afrikait tar­tóztatnak le. A rendőrök fel akarják ültetni foglyaikat a dzsipre, de a tömeg egyre vésztjóslóbban vonja szoro­sabbra körülöttük a gyűrűt. — Tölts! ...az altisztnek már nem volt ideje kimonda­ni e vezényszót, mert egy jól irányzott burkolókőtől homlo­kon találva menten összero­gyott. A tömeg révetette ma­gát a rendőrökre. Nagy cse­tepaté támadt. Valaki a fü­lembe súgta: Végre megbosz­szultuk megölt társainkat... Johannesburg közelében a rendőrség tűzzel fogadta a bányahivataltól jobb munka feltételeket kérő aranyásókat. A bányászok sebesült társu kat kötözik. harak, amikor páncélautók zaja riasztott fel bennünket. Kinéztem az ablakon, a dél­afrikai politikai rendőrség páncélautói minden kulcspon­tot megszálltak a környéken. Amióta a rendőrség szabad kezet kapott a kormánytól, nem ismer irgalmat. Kato­Manor — valóságos pokol — tört ki a keserűség a vendég­látóból. Állan^ő rettegés — A legtöbbet attól szen­vedünk, hogy nem vagyunk szabadok — vallotta be benn­szülött ismerősöm. Valóban, az afrikaiak kü­lönleges igazolvány nélkül nem mutatkozhatnak az ut­cán. A hivatalos közegek na­ponta ezreket börtönöznek be csak azért, mert nincsenek megfelelő okmányaik. A csa­ládok állandó rettegésben él­nek. A rendőrség éjjel-nap­pal akármikor önkényes ház­kutatásra száll ki. A hivata­lok gyakran nagyobb ember­csoportokat telepítenek át. Dúrban, Johannesburg vagy Fokváros közeléből eltávolít­ják a bennszülötteket. „Kü­szöbön a fekete veszély, a fa­lon keresztül is behatol, ide­jében el kell hárítani" — ilyen hivatalos indokokkal próbálják igazolni az ön­kényt. A házigazda üveget mutat. — Ez nem közönséges sör — magyarázza mosolyogva. Hallottuk, hogy a törvények tiltják, s talán ezért még job­ban ízlik, — Jól elrejtettem, mert a rendőrség éjjel az egész ne­gyedet átkutatta. Még elő sem kerültek a po­Kutyáknak és négereknek tilos a bemenet! — Az apartheid a megfé­lemlítés és a gyűlölet esz­köze — folytatja Ismerősem félbeszakadt beszélgetésün­ket. — Ha megengednék a szabad érintkezést, az európai lakosság csakhamar meggyő­ződne róla, hogy ml ls éppen olyan emberek vagyunk, mint a fehérek. Ennél eszembe jutott két útmenti plakát. Az egyiken ez állott: „Vigyázat 1 Itt bennszü­löttek kelnek át az úttesten!" Arra a jelzésre emlékeztetett, amely figyelmezteti az autó­sokat, vigyázzanak, mert nyájba ütközhetnek. A másik plakát már egészen világos értelmű volt: „Kutyáknak és négereknek tilos a bemeneti" A rendőri intézkedések megkövetelik, hogy egy né­ger legalább négy okmányt hordjon magával: lakásenge­délyt, munkakönyvet, sze­mélyi igazolványt, éjjeli kijá­rási engedélyt. Egyetlen af­rikai sem hagyhatja el szülő­faluját és látogathat el a szomszéd faluba. Az afrikai­nak nincs Joga dolgozni ott, ahol kedve van ... Különös bíráskodás Az afrikai fehér telepesek fő elve, amelyért készek meg­halni, az ország alkotmányá­nak bevezetőjében olvasható: „Sem az államban, sem az egyházban nem lesz egyenlő­ség az európaiak és a nége­rek között". Erre épülnek az összes szegregációs törvények, pél­dául a vegyes házasságról szóló törvény, mely erkölcs­telennek nyilvánítja és tiltja az európaiak és nem euró­paiak házasságkötését. Min­den állampolgárt faji hova­tartozása szerint tartanak nyilván. A kétes esetekben különleges bíróságok dönte­nek. Sok drámai jelenet játszó­dott már le a faji hovatarto­zásról döntő különleges bíró­ságok előtt. A be idézetthez a legintimebb jellegű kérdé­seket intézték és a válaszok alapján állapították meg faji hovatartozását. A feleségek sokszor a bírák szeme láttára nekiestek férjüknek, a gyer­mekek elátkozták szüleiket, mert a családi kötelékeknél ís erősebb az osztracizmustól való félelem. Egyes esetekben csak ezért szakították szét a házastársakat, mert egyikük színe egy árnyalattal eltér a másik színétől. Ugyanilyen alapon vették el a gyermeke­ket is szüleiktől. Mindez az egyház beleegyezésével és ál­dásával történik ... Hitler óta még nem látott ilyesmit a vi­lág! íme, az „európai civili­záció" Dél-Afrikában! FRANCOIS D'ARCOURT 1962 Ausztriában B orús az égbolt Ausztria felett, ahogy az év vé­ge felé közeledik. Nemcsak azért, mert a november 18-1 választások után még mindig nem sikerült megalakítani az új kormányt, hanem azért ls, mert éppen a néppárt válasz­tási győzelme még hatványoz­za a munkásságot és a de­mokráciát fenyegető komoly veszélyt. Az elmúlt évben nem egy csapás érte a dolgozókat. A létfenntartást érzékenyen érintette a drágulás, mellyel a bérek nem tudtak lépést tartani. A burzsoázia a beteg­biztosítás ellen intézett táma­dásával súlyosan megnyirbál­ja a dolgozók szociális jogait. Erősödtek a reakció fasiszta előretörései. A szövetségi hadseregben a reakció meg­erősítette pozícióit. Nem volt hiány fasiszta provokációkban sem: a bajtársi és egyéb ka­tonai szövetségek tagjai több ízben vonultak fel a hitleri hadseregben szerzett horog­keresztes érdemrendjeiket fi­togtatva. A munkásság részé­ről viszont voltak ellentáma­dások, mint például a fém­munkások nagy sztrájkja, a rendőrségi hivatalnokok sztrájkakciói és ehhez hason­lók. Ezeknek a megmozdulá­soknak teljes kibontakozását azonban akadályozta és nagy­mértékben korlátozta is a szocialista párt „osztály­együttműködési" politikája, mely különösen a bérbefa­gyasztásról szóló egyezmény-, ben jutott kifejezésre. Az újév sorozatos áreme­léssel indul: drágábbak lesz­nek a tejtermékek, az alko­holmentes italok, s végül a cukor is. A kormány nem tartja be az árak stabilizálá­séra vonatkozó, három évvel ezelőtt tett igéretét. A beru­házás terén, sőt a textilipar­ban is már megmutatkoznak a Nyugatról terjedő válság jelel. 1962-ben két százalékra csökkent az Ipari fejlesztés. Egynegyedével több a mun­kanélküliek száma (90 000), mlnt tavaly ilyenkor. A nagytőke Ausztriában egymagában nem elég erős ahhoz, hogy általános táma­dást intézzen a munkásosz­tály ellen.''Ezért készíti elő a társulást a Közös Piaccal, hogy a külföldi, elsősorban azonban a nyugatnémet mo­nopoltőkére, támaszkodva saját pozícióit szilárdítsa. To­vábbá előkészíti az államosí­tott üzemek magántulajdonba való visszajuttatását. Küszö­bön áll egy támadÄs a bérlők ellen, ami a házbérek eme­lését eredményezi majd. A néppárt és a szocialista párt imár megegyeztek abban, hogy a régi lakóházakban három­szorosára emelkedik majd a lakbér, csupán azon vitat­koznak még, milyen formá­ban kell ezt végrehajtani. A néppárt egyúttal a szövetségi hadsereg fokozottabb kiépíté­sére és alaposabb felszerelé­sére, újabb költséges erődít­mények létesítésére törek­szik, különösen a csehszlovák és a magyar határ mentén. Még az eddiginél is jobban akarja támogatni a nyugat németországi katonai szerve­zetekkel nemcsak együttmű ködő, hanem ezeknek még alá is reiidelt reakciós fa siszta szervezeteket. Ezenkí­vül elmélyíti az együttműkö dést a nagynémet-neonáci ve­zette Osztrák Szabadságpárt tal. 1963 áprilisában vagy má­jusában lesznek az elnökvá­lasztások. Ha a néppártnak sikerülne saját jelöltjét meg­választatni, ez a nagytőke és a reakció lényeges megerősí­tését jelentené. A második köztársaságnak most első íz­ben lenne nemcsak néppárt! miniszterelnöke, hanem nép­párti köztársasági elnöke Is, Szocialista volt Körner, at elhunyt köztársasági elnök, és Schärf jelenlegi köztársaság! elnök is, o szocialista párt tagja. Megválasztásuknál so­kat nyomtak a latban a kom­munisták szavazatai a burzsoá pártok közös jelöltjel ellen. A munkásságnak nagy érde­ke megakadályozni, hogy „fe kete" kerüljön az elnöki székbe, ez pedig csakis a kommunisták segítségével si­kerülhetne neki. Parlamentáris tanácskozá sok éš a szocialista párt ve­zéreinek erkölcsi felhívásai nem hiúsítják meg a reakció tervelt, s még ennél is ke­vésbé az engedmények és ka­pitulációk politikájának foly­tatása, mely már egyszer végzetesnek bizonyult. A vé­dekezés egyedüli helyes mód ja a munkások parlamenten kívüli haroa, mégpedig nem csak a gazdasági támadások, hanem a reakció politikai ter­vei ellen is. Csakis így ér vényesülhet valóban a semle­gességi és békepolitike, az a politika, mely megszilárdíta­ná Ausztria önállóságát, s a nemzetközi feszültség enyhí­tésére, valamint a népek köl­csönös megértésére irányulna és megerősítené a demokrá­ciát. Egy ilyen politika meg­hátrálásra késztetné, a nép­párt szélsőjobboldali elemelt és bátorítaná a demokratikus gondolkodású. embereket e pártban és a katolikus szer­vezetekben. Annál ls inkább, mert — hála a kommunisták törekvéseinek a neofasizmus elleni harc fokozására — a két nagy kormánypártban már megmutatkoznak a politikai ellenállás csírái. Bármily fáj­dalmas is a csapás, mely a választásokban nemcsak a kommunistákat, de a szocialis­ta pártot is érte, mégis éppen ennek köszönhető a szocia­lista és kommunista együtt­működés új előfeltétele, kü­lönösen a szakszervezetek­ben. U ovatovább nyilvánvalóbb, hogy a kommunisták befolyása jóval nagyobb, mint ezt a reájuk leadott szavaza­tok száma sejtetné. Az újév­ben várható osztályösszecsa­pásokban döntő jelentőségű lesz a munkásosztály harci egységének messzemenő ér­vényesítése. FRANZ KUNÉRT Az elmúlt évben az osztrák antifasiszták többször is meghiúsították a különféle náciszervezetek, a hitlerista Wehrmacht volt tagjainak találkozóit. Harcuk nem köny­nyü, hiszen a hatóságok a legtöbbször szemet húnynak a provokációk felett és inkább az antifasisztákat akadá­lyozzák. Képünkön a Berndorfban rendezett antifasiszta nagygyűlést látjuk, amely lehetetlenné tette a nácik ta­lálkozóját. t)$K$;30>£ 8 1962>,decemj»ei; 29.

Next

/
Oldalképek
Tartalom