Új Szó, 1962. november (15. évfolyam, 302-331.szám)

1962-11-07 / 308. szám, szerda

Nagy idők tanúja šrefzm žárzy: OKTÓBER KÜLÖNÖS, csaknem szorongó érzés kerített hatalmába, amikor röviddel Leningrádba érkezésem után a tele­fon mellé ültem. Szinte lélegzetvis­szafojtva tárcsáztam a G—311—14-es számot. Älekszandr Viktorovlcs Belisev, az Auróra cirkáló volt katonai komiszár-­jának elmét moszkvai ismerőseim kö­zölték. A találkozás a személyes be­szélgetés reményében' hívtam 'a nagy időknek ezt a nagy tanúját,. aki 45 évvel ezelőtt parancsot adott az ágyú­tűzre. , — Rendkívül elfoglalt ember — így'' jellemezték" őt a ^ címadók, s a nyug­talan várakozás idegfeszítő másodper­cei után kellemes, kissé öreges, ki­mért férfihang oldotta a szorongást: — Zgyesz kvartyíra ... Ettől a perctől kezdve a megköny­nyebbülés érzését a találkozás öröme feszítette ... Másnapra szólt a talál­kozó. S a hely — az Auróra. Jó félórával a megadott idő előtt már bejártam a cirkáló minden zúgát s a fedélzetről szemlélve a hősi vá­rost és a zaklatott folyamot, akarat­lanul ts arra gondoltam — ez a hajó: az élet jelképe. Az életé és a jövőé, mert a legfantasztikusabb technikai és tudományos haladás sem felejtet­heti az utókorral, hogy az emberiség sorsában a döntő változást annak a társadalmi rendnek a megteremtése jelenti, amely tág lehetőséget nyitott az emberi géniusz szabad kibonta­koztatáséra. S bár az egykori techni­kai csoda — hétezer tonna vízkiszorí­tásával s 37 kilométeres sebességével — ma már muzeális érték, 1917-ben forradalmi szerepre vállalkozott. Ré­sze volt annak a harcnak, mely az áruló Ideiglenes Kormány megdönté­sét eredményezte Érthető hát, hogy az akkor Jövőt jelentő ma hajnal hasadását az Auróra torkolattüze jel­képezi. A szocializmus, a kommunizmus ra­gyogó távlatait nyitotta meg ez a harc, a szocialista forradalom az emberi­ség előtt. A kommunizmus kísértete — ahogy a Kommunista Kiáltvány •mlíti — innen indult el győzelmes Étjára. Az emberi bátprság költő Jel­lemezte „csak egy különb van — aki bátrabb" kitétel, a forradalomban öl­tött testet Abban az eszmében, mely azóta új istenként bejárta a világot. Summázásként Tóth Árpád szavai illetékesek: „A véreťfôldwk vére szülte öt, A sok kiomlott, sűrű, keserű , Vér összeállt a fájó földeken, Testté tapadt, alakká tornyosult, Ki országlépő-tágra tárja lábát S földet rengésre tépő hangja zeng Piros Kötetről a sápadt Nyugatnak: - »lm eljöttem!' Eljött a Vörös Isten!" A. V. BELISEV nem várakoztatott magára. Rendszeres vendége ma is az Aurórának és őszinte barátság fűzi öt a cirkáló mostani parancsnoká­hoz, V. B Burkovszkij tengerésztiszt-' hez. Szinte élmény vele járni a fedélze­tet, s a hajót, ahol minden csavar és minden zúg ismerőse. S bár az időórán azóta 45 év pergett le, a ve­terán-harcos ma is élénk emlékezettel idézi a napokat. — Nehéz arról röviden beszélni — mondja, s szemel a messzibe réved­nek. — Bátorságot, helytállást köve­telő napok voltak ... — Azóta mind a ketten megöre­gedtünk — mondja mosolyogva ön­magára és az Aurórára értve. Szeme felcsillan s meglepetést je­lezve, mosoly lopakodik szája szög­letébe. — De azt bizonyára nem hallotta, hogy az Auróra tulajdonképpen vélet­lenül került a forradalomba. Látva arcomon a csodálkozást, el­A. V. Belisev mondja, hogy a cár, aki rendkívül félt a matrózoktól, Pétervár kapuitól jó messzire vezényelte a tengerészegy­ségeket. S mégis ide kerültek, azt az egyik motor kicserélése indokol­ta. 1917 elején történt ez. Azonban mindjárt megérkezésük első napjai­ban itt éri őket a februári forrada­lom szele. A felkelés hírére a cirkáló legénysége is mozgolódni kezd. A cá­ri tisztek ellen tervezett akciójuk azonban árulás miatt — február 27­én — csaknem életükbe került. A le­génység azonban résen volt, s a pa­rancsot megtagadva, rajtaütésszerűén, közelharcban végzett a forradalom ellenségeivel. EZ VOLT AZ ELSŐ tűzkeresztségük. S ezután az események feltartóztat­hatatlanul követik egymást. Elfoglal­ják a távíró- és telefonközpontokat, megszállják a pályaudvarokat... Ott rpbognak Pétervár utcáin, hogy a munkások és katonák további ezrei­vel, a fellelkesült forradalmi tömeg­gel szétzúzzák a cárizmus korhadt rendszerét. Az Auróra 750 főnyi tengerészsgy­sége ott küzd a bolsevikok oldalán, S akkor is ott szoronganak a pálya­udvaron, amikor a forradalom láng­lelkű vezére, V. I. Lenin visszatér az emigrációból Ott voltak, hogy első­ként köszöntsék öt. * * * — Ügy emlékszem erre a napra, mintha ma lett volna — mondja el­ragadtatással Belisev elvtárs. — Lelkem mélyéig hatoltak Lenin szavai. S bár akkor még nem voltam bolsevik, éreztem: az igazság elvetett magvainak virágba kell szökkennie, a lenini ügynek győzedelmeskednie kell. • • • Alexandr Viktorovics csodálkozást ébresztő frisseséggel és történelmi hű­séggel rögzíti az eseményeket. — Számunkra a forradalom már október 23 án megkezdődött. Szverd­lov elvtárstól ekkor azt a parancsot kaptuk, tegyük használhatóvá a Néva hajóhíd ját... E parancs tulajdonképpen a Putyi­lov-gyár munkásainak városba jutta­tását szolgálta. Személyi bátorságuk csillogtatásával, s Erickson kapitány vonakodása ellenére az Auróra más­nap reggelre elűzte a hidat őrző jun­kereket S ettől a perctől a hídon a forradalom igéivel ajkán árad, hul­lámzik a tömeg. ... Az eseményeknek nem lehet gá­tat szabni. „A történelem nem bo­csátja meg a kényelmeskedést" ,— írja Lenin október 24-én a Központi Bizottságnak — s felelet és igazo­lásként néhány óra múlva a Nyiko­lajev híd melletti Néva kikötőből fel­dördül az Auróra ágyúlövése — jej* adva a támadásra, a Téli Palota elfog­lalására. Az Auróra parancsnoki hídján Alek­szarjdr Viktorovics Belisev állt. Tekin­tete a Péter-Pál erňa — a Forradalmi i Katonai Tanács főhadiszállása — felé szegeződött. S ahogy fellobbant a jel­ző-rakéta, Alekxandr Viktorovics ke­ményen és visszavonhatatlanul kiált­ja a ,hideg pétervári éjbe a forrada­lom. parancsát: „Ogonyl" . A választ Ognyev szakaszparancsnok ágyúja adja le ... — Vaktölténnyel lőttünk — mond­ja magyarázatként —, hogy kíméljük a Téli Palotát, ezt az értékes műemlé­ket... De az élesek is készen vol­tak ... Előre senki sem sejthette a harc kimenetelét... E szavak Sayers-Kahn a Nagy ösz­szeesküvés íróinak jellemzését juttat­ják eszembe: „A világot megrendítő bolsevista forradalom furcsa módon, csaknem észrevétlenül érkezett el. A történelem legbékésebb forradalma volt"... ' / A szavak igazában nem kételkedem, azt azonban a történelmi tanúk sem vonhatják kétségbe — és ezt Belisev elvtárs szavai is igazolják —, hogy az Októberi Forradalom a szívekben érlelődött s Lenin igazának a min­dennapok szereztek érvényt. „Legyen szavad teremtés új igéje, Formáld át sáros, bűnös, ócska bolygónk, Mit elrontott sok régi, úri isten, Te istenek közt új és proletár, Formáld boldoggá pörölyös kezeddel, — Emelf minket roppant tenyereidre Es a magad képére gyűrj át minket!" jTóth Arpád: Az új isten.) NEGYVENÖT ÉV telt ei azótaiy,. A népek költő fogalmazta vágya napjainkban világszerte egyre tovább és egyre jobban érleli a végső győ­zelmet. Negyvenöt év tanúsítja: a szo­cializmus eszméi erős fegyverek; s a legszebb hajnal vörös csillaga éjen és ködhomályon átsugárzik. FŰNOD ZOLTÁN P jotr Matvejics erdőőrt régóta ismerem. Ismeretségünk új»y kezdődött, hogy egy alkalom­mal megszálltam nála éjsza­kára. Azóta egyétlen ősz sem múlt el úgy, hogy ne töltöttem volna egy­két lehet Matvejicsnél. Nagyon al­kalmas helyen áll a házikója: körös­körül erdők, tavak. Annyira kedvemre való ez a táj, hogy már csak hozzá járok vadászni. Tudtam, hogy van egy fia, de so­káig nem ismer­kedtem meg vele. Aztán egyszer al­konyatkor vadá­szatról tértem visz­sza, s mindjárt észrevettem valami szokatlant: az asz­talon egy üveg vodka állott, és Jefroszinya néni nagyban sütötte a rántottát. — Megjött Vaszjal — jelentette örömmel Matvejics. — ö is szeret ám kacsákra lövöldözni. Mint kiderült, ennek a Vaszjának ugyancsak kijár mér a Vaszilij Pet­rovics megszólítás: ötven év" körüli megfontolt férfi, a szomszéd állo­más fűtőházánál dolgozó mozdony­vezető. Szabadságot kapott, elhatároz-, ta, hogy ellátogat szüleihez, s ezút­tal vadászik is egy kicsit a tavak-, nál. Vacsorához ültünk, megittunk egy pohárkával, kitöltöttük a másodikat. Az öregek és fiuk között családi ügyekről folyt a szó. Sorba vették, minden bizonnyal egy szálig, az egész rokonságot: ki hol lakik, ho­gyan él, azután Pjotr Matvejicsnek eszébe jutott: — Valérkád, azt mondod, a tizedi­ket végzi? Mi a szándéka érettségi után ? — Az új rendelkezés szerint két évig dolgoznia kell — felelte Va­szilij. — A fűtőházban helyezem el a gépekhez. Aztán meg minden jel szerint jogi főiskolára ímegy. Hogy miért vonzódik ennyire ehhez a tu­dományhoz, fogalmam sincs. Mióta a világ világ, a mi nemzetségünkben nem volt ügyész vagy ügyvéd... Ez pedig még álmában is a juriszprldem­ciával foglalkozik. — Hát igent — Sosem volt dolog ez a családban ... Már nyúlt a pohárért, de hirtelen eltolta, és erélyesen odavágta: '— Nem jól Ösz volt. Súlyos, nyirkos ösz. Foszlott a lomb. sárga, száraz lomb, nem volt menekvése. Jég ült a lelkeken. Zúzmara készülődött, hogy bevonja a kérges kezeket. A világ haló bogárként kapálódzott, kiút nélküli hálóban reszketett. Bizony ősz volt, ólmos ó~sz, mély, beteg, mely után pontként csak halál kiivetkezhetett. Es ekkor hirtelen rakéta nélkUl, ballisztikus törvény segítsége nélkül Oroszhon kilőtte az első csillagot. Szivek emelték. s tisztán látható helyen ragyogott; s mindenki megcsodálta véres, tündöklő arcát Minden tekintet rátapadt, s kinyúltak érte a kezek, kérték várva-várt ajándékukat. Egy alacsony termetű szakállas, mellényes férfi, egy nyugtalan kicsiny ember, kiben titáni ero feszült, felsegítette az elesetteket, felrázta a hitetleneket, vértet adott a bátrakra. — s olybá tűni, hogy az a kilőtt csillag az ő arca. Melegebb lett a levegő, szétfoszlottak a fellegek. Megtorpant a tél; de elszánt volt, s nem adta meg magát, a kormány küszöbén nyüszített. Puskatussal kellett leverni, horkoló ménekkel széttipratni. Igy tért új mederbe az örök idő folyása. fgy omlott össze a sötétség trónszéke. Ám a pirkadat még nem ér tel a hajnallal, s a hajnal nem jelent reggelt. De így lép közelebb a nappal. Ösz közepén dús lombot hajtva felemelkedik, sudáran áll egy üdezöld fiatal fa! Egy fa, melynek nedveiben kövér gyümölcsök rejtőznek. Sohasem adja ágát öngyilkosoknak, bosszúért lihegőknek. Ismét ősz van. S most nem e tél, inkább a nyár rokon vele. Az ionoszférában kis csillag kering: a föld szép gyereke. Nem, több, mint a föld fia: abból a csillagból szakadt, melyet az az év, a tizenhetedik Oroszhonban felemelt szívek rakétáján, hogy fennen hirdesse — hajnalodik! VERES JÁNOS fordítása Az Auróra ... A képet nézve a költő sorai jutnak eszünkbe „ .. . S tavaszt bontottam én az őszből akkor, — És nyirkos, szürke ködből, mint virágok — Fakadtak égrekúszó vörös lángok." (A szerző felvétele) DOLGOZNAK ÉS TANULNAK A Szovjetunióban minden negyedik ember tanul. A munkások 40 és a kolhozparasztok 23 százaléka közép-, vagy főiskolát végzett. A középiskolát tavaly végzetteknek több mint egyharmada a termelő­munka megszakítása nélkül végezte tanulmányait. Ez a legjárhatóbb út a dolgozók millióinak továbbtanulásához; erre a szovjet állam komoly figyelmet fordít. A Szovjetunióban létrehozták a többműszakos általános Iskola szer­teágazó hálózatát. Ezekben reggeli, déli és esti rnűszakokban folyik a ta­nítás, ahogyan a műszakokban dolgozó munkásoknak ez legjobban meg­felel. Mint minden szovjet isk iában, itt is ingyenes az oktatás. A vizs­gák Idején a tanulók fizetett szabadságot kapnak. Moszkvában több száz ilyen iskola van, s irántuk rendkívül nagy az érdeklődés- Ez is bizonyítéka a szovjet emberek tudásszomjának. (szh) — Miért nem jó? — ellenkezett a fia. — Ez is csak olyan munka, mint más. S ha Valérkát érdekli... — Hallgass ide, "mit moncjok ne­ked — szakította félbe Matvejics. évig vezettél mozdonyt, most meg látnivaló, lemegy a gőzmozdony a sínről, felváltja a villanymozdony. Vagyis űj mesterséget tanulsz? Késő, apám — sóhajtott Vaszi­Én nem a munkát ócsárolom. Más lij. — Ha tíz évet levehetnék magam­szempontból nézem... Vegyük csak ról. Igy azonban most már a nyug­sorra: az én apámnak, Matvej Gri- díjazásig a fűtőházban dolgozom gortcs nagyapádnak mi volt a szak- majd, mtnf lakatos. Mosolyogni meg mája? Háncsbocskort font. Abból élt azért mosolyogtam, mert arra gon­és tartotta a családját. Hogyan élt? dpltam, hogy valahogy mind a k3tten Ez más kérdés, de tény az, hogy a nagyapám nyomdokaiban lépkedtünk. — Ez az! Erős hasonlatosság. Mert úgy áll a do­log, hogy az élet sas módjára re­püli Az ember ma helyén van, hol­^ . § nap megreked, ha >s/sidejében nem jött forradalomig a bocskotipart űzte. Csakhogy alig lett néhány éves a szovjethatalom, vége lett apám ipará­nak. Nem kellettl Levetették a muzsi­kok a bocskort, csizmát húztak. Mu­száj lett volna apámnak más szakmát £y' tsz tanulni, de közben jött a halál, idős g Z eloadásokat volt már. Pjotr Matvejics szünetet tartott, majd folytatta: — Apám halála után én Szibériá­ba kerültem. Fiatal voltam, nőtlen. Idejöttem, törtem a fejem: miből él­jek? Földet művelni nem bírtam: se pénzem, se eszközöm, se családom ... Kolhozok akkor még nem voltak rá, hogy neki is mozogni kell. — De mi köze ehhez Valérkának? — Még mindig nem érted? Pjotr Matvejics rosszallóan csóválta a fe­jét. — Pedig olvasol újságot, hall­ilőadásokat a kommunista munkáról, meg öntudatról, arról, hogy az új élet már nincs hetedhét országon túl. — Gondolod, nemsokára bírák meg ügyészek se kellenek? — nevetett Vaszilij. — Kl tudja.l. — felelte bizonyta­lanul Pjotr Matvejics., — Próféta nem vagyok. Csak azt tudom: valamikor Körülnéztem, meghánytam-vetettem biztosra vettem, hogy életem végéig mindent, aztán láttam, van megfele- kátrányt főzök. lő munka, éppen nekem való: a kát­rányfőzés. Abban az időben nagy ke­letje volt a kátránynak, s én vala­mennyire értettem hozzá, összeeszká­báltam a felszerelést, kunyhót ácsol­tam magamnak s megtelepedtem... A fia elmosolyodott. Vaszilij hallgatott. Fölemelte poha­rát, a világossághoz tartotta: — Igyuk ki a máslkat és menjünk aludni — szólalt meg. — Kifáradtam ma a tavaknál, elszoktam. Én mint rendesen, éjszakára a csűrbe szállásoltam be magam, már ö~ ľTÄ ?l T s k„ľa r? ehL ám dé'^än előkészítettem felheľyemľt fcirdúlva befejezte. - Ogy'járÄ 'ZlXl'Lf™ 1* ürö m" is, mint az apám. A szekeres-fuvaro­zásnak is leáldozott, felváltotta az autó. Már nem hordószámra csak ki­lónként vásárolták a kátrányt, ke­nyérre se telt a keresetből. Az öreg­ség is közeledett már, a kolhoznak az én munkáim nem sokat ért vol­illatott árasztott. indjárt elaludtam, de álmomban is még mindig Pjotr Matvejicset hallottam. Háncsról, kátrány­ról, mozdonyokról beszélt, s közben nagy papírra a növekedés görbéjét rajzolta fel. Ez a pontosan 1 ná... Beálltam hát erdőkerülőnek, kirajzolt vonal legalul kezdődött a így mégiscsak a megszokott helyen élheterp le, ami még hátra van ... bocskornál, szinte függőlegesen ha­ladt fölfele: lökhajtásos repülőgép Az öreg hirtelen Vaszilíjhez fordult, nyomához hasonlít, s már túllépte a Neked meg kár mosolyogni. Ve- határát. led tán éppen így történik? Hány Szántó Irén fordítása 1982. november 7. * Cl SZÖ 7

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom