Új Szó, 1962. november (15. évfolyam, 302-331.szám)
1962-11-01 / 302. szám, csütörtök
Sürgető követelmény : a beruházási terv teljesítése Sámuel Takáčnak, az SZNT építésügyi megbízottjának beszámolója Sámuel Takáö elvtárs a Szlovák Nemzeti Tanács ülésén tartott beszámolója bevezető részében a beruházási építkezés terén Szlovákiában az utóbbi években elért eredményekről beszélt. Rámutatott, hogy a beruházási építkezés főként a második ötéves tervben és az 1961—62-es években elsősorban a népgazdaság alapvető ágainak kiépítésére irányult. Ezzel párhuzamosan azonban növekedett a lakás-, az Iskola- és az egészségügyi építkezés céljaira fordított beruházás is. Igen jelentős továbbá magának az építészeti termelésnek, valamint a közlekedésnek, a szolgáltatásoknak, a kereskedelemnek és a termelőszövetkezeteknek a fejlődése is. Az idén 78 központi építkezést kell átadnunk, amelyek közül számos — Igy a Barátság olajvezeték, a Kelet-Szlovákiai Gépgyár öntödéje, a Kelet-Szlovákiai Vasmű Ideiglenes hídépítő részlege stb. — már üzemben van. Teljes iramban folynak a munkálatok köztársaságunk legnagyobb építkezésén — a KeletSzlovákiai Vasmű építésén. Jelentős eredményeket értünk el Szlovákiában a lakásépítés terén Is. 1948-től ez év szeptember végéig több mint 310 000 lakás épült, vagyis mai lakásalapunknak csaknem egyharmada. Az Iskola- és az egészségügyi építkezés terén elért eredmények felsorolása után Sámuel Takáő elvtárs azokkal a fogyatékosságokkal foglalkozott, amelyek fékezték és megnehezítették a beruházási építkezés és általában az építészet feladatainak teljesítését, s ezáltal gátolták népgazdaságunk gyorsabb ütemű fejlődését. E fogyatékosságok a beruházási építkezés tervének Idei teljesítésében ls nagy lemaradást okoztak. Az Építésügyi Minisztérium által irányított építkezési vállalatok 99,5 százalékra teljesítették a tervet, s csaknem 10 millió koronát tesz kl lemaradásuk. A kerületi egyesült építészeti vállalatok 94,3 százalékra teljesítették a tervet s hiányuk 118 millió korona. A legrosszabb eredményeket a kelet-szlovákiai kerületben érték el. Javulás észlelhető viszont a bratisiavai Magasépítő Vállalatban, ahol már behozták a lemaradást és a CSKP XII. kongresszusának tiszteletére az év végéig 40 lakást akarnak átadni terven felül. Az építő-, termelési és építőanyagtermelési vállalatok gazdálkodása az elmúlt 9 hónap alatt nem volt kedvező. A gazdasági eredménytervet csak 57 százalékra teljesítik. A decentralizált építkezés terén nem teljesítik a lakás-, az iskola- és egyéb polgári építkezések tervét, de lemarad a mezőgazdasági építkezés ls. A lemaradás fő oka az, hogy a beruházási építkezés terén nem tartják be a CSKP KB és a kormány által kitűzött elveket: az építési Idő betartását és lerövidítését, az építkezések befejezését, stb., stb. Szlovákiában a központilag irányított beruházási építkezésben, habár az utóbbi két év folyamén az építkezési munkák tervét egészben véve teljesítettük, a technológiai berendezések szállításában és szerelésében felmerülő nehézségek miatt nem mindegyik építkezés felelt meg feladatainak. A gépi és technológiai berendezések szállításában gyakran előforduló nehézségekkel kapcsolatban sürgősen szükséges központilag biztosítani nagy beruházási egységek komplettizálását, hasonlóképp ahhoz, ahogy a Goszplan (Állami Terv-bizottság) teszt a Szovjetunióban. A központilag Irányított építkezéseken az Idei terv kedvezőtlen teljesítése megköveteli, hogy a beruházó és szállító vállalatok a legnagyobb erőfeszítéssel törekedjenek a gépek és berendezések szerelésének és az épít• kezési munkák teljesítésének biztosítására minden építkezésen. A gazdasági és kulturális fejlődés, valamint a nép életszínvonalának emelése szempontjából nem csekély jelentőségű a nemzeti bizottságok hatáskörébe tartozó decentralizált beruházási építkezés. Az Idei év kilenc hónapja alatt a decentralizált beruházási építkezés tervét 65,2 százalékra teljesítették. A decentralizált építkezésben első helyen a lakások állanak. Háromnegyed év alatt a lakásépítés különféle tormáinak keretében 19193 lakást adtak át rendeltetésének, ami az évi feladatnak csak 56 százalékát jelenti. A Szlovák Nemzeti Tanács múlt év július 30-1 ülésén részletesen foglalkozott a lakásépítéssel, határozatai ban az SZNT szervei és a nemzeti bizottságok elé konkrét feladatokat tűzött. E feladatokat, sajnos, elsősorban a nemzeti bizottságok részéről nem teljesítették úgy, ahogy a helyzet megkövetelte volna. Ezért a lakásépítés problémáival ez év februárjában és szeptemberében szlovákiai aktívák is foglalkoztak, amelyeket as SZLKP Központi Bizottsága és a Szlovák Nemzeti Tanács hívott öszsze. Ezeken az aktívákon Intézkedéseket hagytak jóvá az Idei terv teljesítése és az 1963. évi terv előkészítése érdekében. Az elmondottak ellenére Szlovákiában veszélyben forog a lakásépítés tervének teljesítése. A decentralizált beruházási építkezésnek ugyancsak gyenge szakasza a mezőgazdaság, ahol az idei év 9 hónapja alatt az EFSZ-ek számára készülő építkezések tervét összesen csak 65,4 százalékra teljesítették. A kedvezőtlen eredmények a mezőgazdasági beruházásokat előkészítő járási központok és a járási építészeti vállalatok elégtelen munkáját mutatják. A decentralizált beruházási építkezés tervezésének és előkészítésének szakaszán az Idén is, mégpedig fokozott mértékben, kedvezőtlen hatást gyakorolt a rosszul és késedelmesen végzett tervezési és projekclős előkészítés, valamint a helyi és részleges érdekeknek az egész népgazdaság érdekei fölé való helyezése. Az 1962. évi decentralizált beruházási építkezési tervbe a nemzeti bizottságok — különféle szervek nyomására — olyan építkezéseket ls besoroltak, amelyekről ismeretes volt, hogy nincs meg s nem is lesz meg Idejében a projekclós és költségvetési dokumentációjuk és amelyek számára nem ls biztosították a berendezések szállítását. Egészben véve meg kell állapítani, hogy a nemzeti bizottságok a befejezetlen építkezések számának csökkentéséről szőlő 590/1961. számú kormányhatározatot nem tartották be következetesen. Szükséges továbbá, hogy a nemzeti bizottságok hatékonyabban szervezzék meg a szövetkezeti lakásépítés fejlesztését. Az egyéni lakásépítés terén — amelynek Szlovákiában nagymértékben kell hozzájárulnia a lakásprobléma megoldásához — még mindig ösztönösség uralkodik. A nemzeti bizottságok sürgős feladata még ebben az évben elősegíteni az épülőfélben levő építkezések befejezését. Azok a hibák, amelyek a beruházási építkezés tervezésében fordulnak elő, többek között a beruházási építkezés elégtelen központi irányításából származnak. Ezzel függ össze a terv tekintélyének csökkenése is, pedig a terv az irányítás fő eszköze. Sámuel Takáí elvtárs ezután az építészet további problémáival foglalkozva többek közt megállapította: a vállalatok, az építkezési igazgatóságok apparátusa munkájának gyenge pontja az, hogy elégtelenül használják fel az operatív tervet a vállalaton belüli Irányítás eszközeként. Ennek következtében csekély a felelős dolgozók fegyelme ls, akik nem gondoskodnak megbízhatóan s idejében az eszközöknek az építkezésre való szállításáról stb. Az .irányítás fogyatékossága az is, hogy a termelési-gazdasági egységek és vállalati alakulataik szervezeti felépítése csak lassan alkalmazkodik az építkezések változó, konkrét feltételeihez. A szocialista társadalmunk további fejlődésének távlatairól szőlő dokumentum hangsúlyozza, hogy a legközelebbi három-négy év alatt a befejezetlen építkezések számát 30—40 százalékkal kell csökkenteni s lényegesen le kell rövidíteni az építés átlagos idejét. E cél elérése számos alapvető Intézkedést és a beruházási építkezésben részt vevő valamennyi dolgozó szorgalmas munkáját követeli meg. Az építészetnek egy további fontos problémája a többműszakos munka fokozott bevezetése. Amint a tavalyi eredmények mutatják, Szlovákiában csaknem valamennyi építkezési szervezet a műszakok számának növelése terén egy helyben topog. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a tötíbműszakos üzemeltetést gondosan kell előkészíteni és megszervezni, meg kell hozzá teremteni a megfelelő feltételeket. Kedvezőtlen a helyzet a munkaidő kihasználásában is. E téren az idén nem következett be javulás, sőt a munkaidő kihasználása még csökkent is. E helyzet megjavítása megköveteli elsősorban a munkaszervezés és az anyagszállítás, valamint a gépek szállításának javítását s a dolgozók fegyelmét. Sámuel TakáC elvtárs beszámolója további részében részletesen foglalkozott a műszaki fejlesztés kérdéselvei, a szakképzett káderek nevelésével, az építészeti dolgozókról való szociális Ülést tartott Szlovákia legfelsőbb államhatalmi és igazgatási szerve gondoskodással és más problémákkal. Valamennyi, a beruházási építkezés feladatainak teljesítéséért felelős szerv és szervezet számára a soronlevő feladatokat a következő pontokban foglalta össze: "I A lemaradó vállalatokban és építkezéseken az Idei terv teljesítésében való lemaradás minél nagyobb mérvű csökkentésére kell törekedni. A többi vállalatban Intézkedéseket kell tenni a feladatok teljesítése érdekében, s minden erőt és eszközt elsősorban arra kell összpontosítani, hogy maradéktalanul teljesítsék a központilag Irányított építkezések feladatait. Tovább kell harcolni a terv teljesítésében való lemaradás behozásáért. A vállalatok felettes szervei nyújtsanak nagyobb segítséget a lemaradó vállalatoknak. A lakásépítés terén teljesíteni kell a košicei aktíván kidolgozott feladatokat. Főként a lakások átadására kell törekedni az év hátralevő két hónapjában. A polgári építkezés, az egészségügyi és a mezőgazdasági építkezés szakaszán gondoskodni kell az építkezések jobb előkészítéséről. A beruházási építkezés keretében gondoskodni kell arról, hogy a tervezett termelőhelyeket a meghatározott határidőn belül adják át és minden építkezésen teljesítsék a tervfeladatokat. A CSKP XII. kongresszusa előtti kampány keretében a legközelebbi napokat és heteket fel kell használni az építkezési dolgozók mozgósítására, hogy teljesítsék vállalt kötelezettségeiket. A szocialista munkaverseny a terv teljesítésére és túlszárnyalására irányuljon. 2 Jól kell előkészíteni a téli mun• kát. Intézkedéseket kell foganatosítani, hogy az első negyedévben a termelés térfogata az évi feladatnak legalább 21 százalékát tegye kl, s hogy a lakások 18 százalékát átadják. 3 Gondoskodni kell az Irányító • munka megjavításáról minden szakaszon, meg kell szilárdítani a terv tekintélyét s a befejezetlen építkezések számának csökkentésével növelni kell a beruházási építkezés hatékonyságát. 4 Jól kell előkészíteni az 1963. évi • tervet. Biztosítani kell a terv stabilitását s a termelési program megváltoztathatatlanságát. Olyan intézkedéseket kell tenni, hogy az építkezéseken kiváló operatív tervek és termelési kalkulációk alapján dolgozzanak. Meg kell szüntetni az eszközök szétaprózását, gondoskodni kell az építkezés Idejének lerövidítéséről és az épületek idejében való átadásáról. 5 Sokoldalú műszaki fejlesztéssel • kell növelni a munka termelékenységét, szélesebb körben elterjeszteni a haladó építkezési módszereket, mégpedig nemcsak a lakás-, hanem az Ipari és polgári építkezés terén is, és széleskörűen kell érvényesíteni a tipizálást és az unifikálást. Gondoskodni kell ez egységes anyagi termelési alap gyors építéséről, az új termelőhelyeket a kitűzött határidőben kell üzembe helyezni s Idejében biztosítani kell az előre gyártott épületelemek és épületrészek gyártását, főként az új típusú lakások számára. 6 Gondoskodni kell e káderek, fő• ként a munkások, mesterek és technikusok szakmai továbbképzéséről. Gondoskodni kell a tanoncutánpőtlás neveléséről, a tanoncok toborzásáról, s bővíteni kell a nevelőberendezések befogadóképességét. Különös figyelmet kell szentelni az építkezéseken és az építőanyag-termelő vállalatokban dolgozókról valő gondoskodásnak. Sámuel Takáő elvtárs beszámolójának befejező részében a következőket mondotta: Pártunknak a szocialista társadalmunk további fejlődésének távlatairól szóló dokumentuma rámutat, mily rendkívül fontos a szocialista társadalom építésében a beruházási építkezés. Dolgozóink a termékeny és tartalmas vita folyamán igen sok értékes, jó Javaslatot és ötletet vetettek fel, hogyan lehet lényegesen megjavítani a beruházási építkezést. Csehszlovákia Kommunista Pártjának közelgő XII. kongresszusa jóváhagyja további előrehaladásunk irányvonalát. Szorgalmas munkánkkal mindnyájan járuljunk hozzá, hogy azokat a célokat, amelyeket kommunista pártunk tűz elénk, mielőbb elérjük s így elősegítsük a kommunizmus felépftését hazánkban, a tartós világbéke megszilárdítását és megőrzését. (Folytatás az 1. oldalról) A beszámolóval kapcsolatos vitában elsőként EMIL PÍŠ képviselő szólalt fel, aki a kerületi építészeti terv teljesítésének egyes problémáival foglalkozott. Dr. hc. ALEXANDER HORÁK az egészségügyi intézmények építéséről beszélt. JOZEF DOČKAL képviselő a beruházási építkezés bratisiavai problémáit taglalta. Az SZNT egészségügyi bizottságának a beruházási építkezéssel kapcsolatos munkájáról MICHAL DRZIK képviselő beszélt. MILAN RÁZUS képviselő a kelet-szlovákiai kerületben folyó beruházási építkezéssel foglalkozott. LADISLAV LECO képviselő a kelet-szlovákiai kerület lakás-, iskola- és egészségügyi építkezése feladatainak teljesítéséről számglt be. ANTON PREČUCH képviselő a kohászati üzemek építésének és ezekben az üzemekben a munkakörnyezet megjavításának problémáira mutatott rá. Foglalkozott továbbá az új technológia bevezetésével a ko j hászati termelésben. A mezőgazdasági beruházási építkezésről VOJTECH CHOLEVA képviselő beszélt. MÉSZÁROS VILMOS képvi-: selő a beruházási építkezés tervének teljesítése során a Dunajská Streda-i járásban felmerülő problémákra mutatott rá. A vitában fölszólalt MIROSLAV ZALOÜDEK, az Állami Tervbizottság elnökének helyettese is. Főként az állóalapok kihasználásával az építészetben és a befejezetlen építkezések számának csökkentésével foglalkozott. A vita után a Szlovák Nemzeti Tanács egyhangúlag jóváhagyta Sámuel Takáčnak, az SZNT építésügyi megbízottjának Szlovákia beruházási építkezési problémáiról szóló beszámolójával kapcsolatos határozatot. * (A határozatot lapunk holnapi számában közöljük.) A Béke-világtanács elnöksége szükségesnek tartja a német békeszerződés megkötését Stockholm (CTK) — — A BékeVilágtanács elnöksége, amely október 26-tól 29-lg ülésezett Stockholmban, a többi között a német kérdéssel is foglalkozott. Az egyhangúlag elfogadott határozat hangsúlyozza: „Tekintettel arra, hogy 17 évvel a háború után sem írták még alá a német békeszerződést; a Német Szövetségi Köztársaság kormánya nem ismeri el a kijelölt és fennálló határokat, sem a Német Demokratikus Köztársaság létezését és területi igényt támaszt más államokkal szemben; az NSZK kormánya a Bundeswehr felfegyverzésére törekszik és atomfegyvereket követel; a NATO nagyhatalmainak segítségével Nyugat-Berlint hidegháborús frontvárossá változtatta; — a kialakult helyzet egyre jobban veszélyezteti a békét — a Béke-Világtanács elnöksége szükségesnek tartja, hogy ennek a veszedelmes állapotnak véget vessenek a békeszerződés megkötésével mind a két német állammal." Általános választások Észak-Rhodesiában Lusaka (CTK) — Észak-Rhodesiában október 30-án voltak a helyi törvényhozó testület képviselőinek általános választásai. Észak-Rhodesia angol gyarmat új „alkotmányának" értelmében a mandátumok számát 45-re emelték. A választásokon hat politikai párt szerepelt. Ezek közül azonban csupán kettő jelentős: az észak-rhodesia Afrikai Nemzeti Függetlenségi Párt, amelynek vezére Kenneth Kaunda, ismert nacionalista funkcionárius és az Egyesült Föderális Párt, amely a fehér „fajvédőket" egyesíti Roy Welenskyvel, Rhodesia és Nyasszaföld Szövetség miniszterelnökével az élen. A Reuter szerint a választások eredményét ma hozzák nyilvánosságra. Az amerikai fajgyűlölők nem nyugszanak Oxford (CTK) — Az amerikai fajgyűlölők Oxfordban újabb provokációkat hajtottak végre James Meredith, az egyetem egyetlen néger hallgatója ellen. Este palackot dobtak abba a gépkocsiba, amelyen Meredith két szövetségi rendőr kíséretében utazott. Az üvegszilánkok megsebesítették az egyik rendőrt. A fajgyűlölők reggel köveket és robbanóanyagot dobtak Meredith szobájába. E két Incidens után lemondták az aznap estére kitűzött oxfordi sporttalálkozót. Az USA szövetségi kormánya Katzenbachot, az igazságügyminiszter helyettesét küldte Oxfordba, hogy erélyesen figyelmeztesse a fajgyűlölő diákokat. Hatezer amerikai újonc lép fegyverbe Washington (CTK) — Az AP hírügynökség közlése szerint az USA szárazföldi haderejének parancsnoksága október 30-án kiadta a december hónapra szóló behívó parancsokat. Decemberben 6000 katona kezdi meg tényleges szolgálatát és ez 2000-el több, mint volt az októberben és novemberben behívottak havi átlaga. IE6FRISSEBB Az I. jégkorong-liga eredményei 3:5 SlJrZKG VTZ Chohiutov Sn. Sokolovo Slovan CHZJD Sn—Plzeň CH Z Litvínov ZIClJBrno X. Par dubice H. Jihlava SORUL Kladno A C. Budčjovice—Spartak Brno ZJŠmérkőzés állása a második harmad után 0:2. A végeredményről lapzártánkig nem kaptunk jelentést. • •••••••• 5:3 6:3 19:1 2:0 Több mint 300 ezer tüntető követelte Okinava és Ogasavara amerikaiaktól megszállt japán szigetek visszaadását és a katonai támaszpontok megszüntetését. A képen: A misaval támaszpont közelében 120 ezer munkás, paraszt és diák küldöttei tiltakozó levelet nyújtottak át az amerikai parancsnoknak. (CTK felvétele) 1962. november 1. * 0] SZÚ 3