Új Szó, 1962. október (15. évfolyam, 271-301.szám)
1962-10-23 / 293. szám, kedd
i^TZ^Z^ Ä pártellenőrzés a segítés egyik formája Maaahiitns mn7.nň<tfi zurlňr to- l ® ^ ** * ' Magabiztos mozgású, sudár le gény lép a helyi nemzeti bizottság irodájába. Széles vállán szinte megfeszült a sötét ünneplő, arcán is szemmel látható ünnepélyesség ömlik el. — Eljöttem, titkár elvtárs — mondja, s úgy tesz, mintha nem tudná, miért hívták. Pedig nagyonis jól tudja, hiszen azért a nagy ünnepélyesség. Péter bácsi, a kisbíró már reggel azzal köszönt be hozzájuk: — Jani fiam, hívat a titkár, gyere az irodára! • Amikor a hivatalos szöveget így letudta, bizalmas kacstntással mindjárt hozzá is tette: — Megjöttek a behívók, berukkoltok gyerekek. Nagy esemény ez minden fiatal életében. Nem csoda, hogy ő is egészen más embernek érezte magát, amikor kihuzakodva, peckesen a községháza felé tartott. Minden szembejövőnek az arcát vizsgálta, vajon tud-e már róla. Nagy dolog az, ha belegondol az ember, hogy ettől az időtől kezdve katonának számít, nem holmi pelyhesállú sihedernek. Komoly, mégis meleg szavakkal a titkár ís arra emlékeztette — miközben átnyújtotta neki a hivatalos papírost, — hogy néhány nap múlva megtisztelő kötelesség teljesítését kezdi meg: néphadseregünk katonája lesz. —- Eddig sem volt panasz rád — szorította meg kezét a titkár szívélyesen, — de mától kezdve még jobban vigyázz minden lépésedre, hogy a legkisebb folt se essen az új egyenruhán ... A behívóra mutatott, amelyen ott állt a cím: Zs ... János katona. A nagy erős legény, megilletődötten hallgatta az őszinte szavakat. Egy kicsit a hangja is megremegett: — Ne félfen titkár elvtárs, nem hozok szégyent a falura! Búcsúzóul a titkár még megjegyezte: — Arra akarlak inteni Janikám, hogy mértékkel ürítgessétek a poharakat. Nincs arra semmi szükség, hogy dáridót csapjatok. A katonaságnál sem szeretik, ha valaki ittasan lép be a kaszárnya kapufán! — Vigyázunk magunkra! — fogadkozik a legény. — Nem lesz semmi baj! Talán nem is lett volna, ha estefelé a szomszéd faluból át nem rándul hozzá a kollegája. Egyik zsebében annak is behívó lapult, a másikban meg jókora pálinkásüveg, teli kisüsti, méregerős cseresznyepálinkával. Abból az italból elég egy-két pohárkával, hogy falra hányt borsóvá váljék minden intelem, minden jó tanács. A fenekén jártak az üvegnek, amikor szedelőzködni kezdtek, hogy átugranak egy kicsit a szomszéd faluba. Hiába könyörgött az édesanya, maradjanak otthon, baj történhet velük a sötét éjszakában. Kérő szavára a motorkerékpár hangos berregése volt a válasz. A vendéglőben nagy volt az élénkség. Jól érezte magát a két regruta, gyorsan szaladt az idő, nem is számlálták az elfogyasztott féldeciket. Ingadozott a láb, míg a motor begyújtásával bajlódott, a nyeregben azonban már biztosan ültek a fiúk. Egyenes út köti össze a két falut, jól rá lehet taposni a gázpedálra. Száguldott a gép, hogyne száguldott volna, amikor senki sem nézte a sebességmérőt. A mámoros szemek előtt egyetlen megveszekedett szalaggá olvadtak öszsze az utat szegélyező diófák. Aztán egy rettenetes reccsenés és ... a szalag elszakadt... Éjféltájban megzörgették a helyi nemzeti bizottság titkárának ablakát. — Kelfen fel gyorsan, titkár elvtárs! — Nagy baj történt, Zs... Jani, meg egy másik fiú agyonütötte magát a motorkerékpárral. GÁL LÁSZLÓ Óriási köszörűkorongokat szállítunk az NDK-ba « A Keramika külkereskedelmi vállalat a napokban leszállította az NDKnak az első óriási köszörűkorongokat, amelyeket a Benátky nad Jizerou-i vállalat dolgozói készítettek. Az 1600 mm átmérőjű óriási korongok gyártása nem könnyű, mert, normális kemencékben a belső nyomás hatására a korong az égetésnél könynyen megpattan. A Bzince pod Javorinou-i szövetkezeti pártszervezetben sokat gondolkodnak az ellenőrzési jog fogalma és módszerei felett, azon módszerek felett, amelyek segítségével e jogot helyesen lehet érvényesíteni. A szövetkezetekben az ellenőrzés jogának érvényesítése sajátos. A vállalatokban, amelyek társadalmi tulajdont képeznek, a vállalat vezetősége köteles tiszteletben tartani a pártszervezet határozatait. A szövetkezetekben, amelyek csoporttulajdont képeznek, a pártszervezet nem rendelkezik ilyen joggal. A szövetkezet tagjaira nem kényszerítheti rá a tulajdonukról hozott határozatait. De az EFSZ gazdálkodására hatást gyakorolhat a kommunista szövetkezeti tagokon keresztül. Ján Hroner, a szövetkezeti pártszervezet elnöke ezzel kapcsolatban így nyilatkozik: — A szervezet bizottságában például arról fanácskoztunk, hogyan lehet meggyorsítani az őszi munkákat. Jobban kellene a gépeket kihasználni — mondottuk. De akkor a traktorosoknak prémiumot kellene adnunk a terv túlszárnyalásáért. Megkértük a szövetkezet könyvelőjét, számítsa ki, mit nyerne a szövetkezet, ha az őszi munkákat korábban befejeznénk. A könyvelő elkészítette az elemzést, mi pedig az EFSZ vezetősége elé terjesztettük. Igazunk mellett már konkrét tényekkel érveltünk. Az ellenőrzési jogot gyakran csak olyan jogként értelmezik, amelyet lehet, de nem kell felhasználni. Máshol viszont csak egyszerű, véletlen ellenőrzésként értelmezik. — Néhány szövetkezeti tag figyelmeztetett engem — mondja a pártszervezet elnöke —, hogy egyes szövetkezetesek furcsán beszélnek. A szövetkezetnek háromszáz liter szilvapálinkája volt — hisz tudják, hogy mi szilvatermő vidék vagyunk —, s az embereket meg akartuk kínálni az évzáró szövetkezeti gyűlésen... De azt kezdték beszélni, hogy a vezetők maguk számára égették a pálinkát és ők iszogatják. Azt javasoltuk a tagságnak, válasszon ellenőröket. Ez meg is történt. Tudjuk, hogy az ellenőrzés jogának lényege nem az ilyen ellenőrzésben rejlik. A.pártnak a döntő helyekre kell hatást gyakorolnia, mégpedig rendszeresen és messzemenően. Beszéltünk például a szövetkezet megfiatalításáról is — elegyedett a beszélgetésbe Pavol Sapák pártbizottsági tag. Ez az egyik döntő kérdés. Intézkedéseket hagytunk jóvá, hogy az ifjúság növelhesse szakképzettségét és hogy megjavuljanak a munkafeltételek. A fiatalok mind gépkocsivezetőtanfolyamon vesznek részt. A szervezet segítséget nyújtott abban is, hogy a traktorosok megkapják a kért mosdőhelyiséget. Az EFSZ vezetősége ezt elintézte, s már szerelik a zuhanyokat. Tény, hogy a pártszervezetnek figyelemmel kell kísérnie, milyen irányban, milyen ütemben fejlődik a szövetkezet, előrelátónak, kezdeményezőnek kell lennie ... Számos szövetkezetben az ellenőrzés jogát csupán a pártbizottság s nem az egész pártszervezet jogának tekintették. Ehhez igazodott munkamódszerük is. A gazdasági dolgozókat meghívták az egyes bizottsági ülésekre, hogy számoljanak be az üzem, illetve a szövetkezet tevékenységéről. Mi is meghívjuk a szövetkezet elnökét és egyes szakértőket a bizottsági ülésekre — mondja Ján Hroner. — Megkérjük őket, tájékoztassanak bennünket a szövetkezet helyzetéről. De ennél többet ls teszünk. Minden csütörtökön részletesen foglalkozunk a szövetkezetet érintő gazdasági kérdésekkel. Ezenkívül gondoskodunk róla, hogy az EFSZ ellenőrző bizottsága rendszeresen ülésezzen, s felügyeljen a szövetkezeti, illetve a házirend betartására, idejében jelezve az esetleges félreszámlázásokat. A párttagokat szintén arra neveljük, hogy észrevegyék a munkahelyeken előforduló fogyatékosságokat, s kiküszöböljék őket. Észrevételeket és javaslatokat tesznek a szövetkezet ülésein is. Arról is gondoskodunk, hogy a munkában jő példával járjanak elől a többiek előtt. Milan Jakubec, Imrich Ruval és mások a szövetkezet legjobb dolgozói közé tartoznak. Senki sem mondhatja tehát, hogy a kommunisták csak bírálnak. Javaslatokat teszünk és segítünk megvalósításukban ís. A szövetkezet' vezetőit azonban nem helyettesítjük. Mi csak javasolunk, a vezetőség a javaslatot megtárgyalja és megváló-, sítja. Szövetkezetünk már meglehetőseri nagy tekintélyre tett szert. A szövetkezeti tagok gyakran kérnek tanácsot a kommunistáktól és elismerik hatá-, rozataikat — fejezi be mondaniva-: lóját Sapák elvtárs. Ha még más tényeket is akarnak, hát legalább annyit mondunk, hogy az őszi munkák igen sikeresen folynak, s a szövetkezet a cukorrépa, a hús és a tej felvásárlását ls idejében és rendszeresen teljesíti. örülni fogunk, ha e tapasztalataink másoknak is segítségül szolgálnak. Štefan Zúber A IV. brnói nemzetközi árumintavásáron a Chirana Brno n. v. által kiállított egészségügyi berendezések gazdag választékában több újdonságot is találunk. Ilyen újdonság a kórházak sebészeti osztályainak szánt fehérnemű, és kötszer-fertőtlenítő készülék. Képünkön az AUT-26 típusú elektródfűtésű légmentesen záródó fertőtlenítő készülék sorozatgyártásának előkészítése, amelyet a vállalat fejlesztési részlegében valósítanak meg. František Rydzi konstruktőr J balról) és František Kríž, a fejlesztési műhely mechanikusa az utolsó simításokat végzi. [Bican felv. — CTK) A Bánovce nad Bebravou-i Állami Gazdaságban megkezdték 100 borjú lefölözött tejjel való nevelését. Az így nevelt borjak naponta több mint 70 dkg súlygyarapodást érnek el. Képünkön Artúr Melchert, a gazdaság zootechnikusa és Anna Drevená gondozónő munkájuk eredményét szemléli. (K. Cích felv. — CTK)' Figyelmeztető számok A hűvös idő minden évben fokozza a tűzveszélyt, főként a háztartásokban, s mindenütt, ahol megkezdődik a fűtési idény. A legtöbb tűzvész főként a gyermekek gondatlanságából keletkezik. Az idei év első hét hónapja alatt 388 tüzet okoztak gyermekek, s a tüzek következtében három és félmillió korona kár keletkezett, 31 gyermek életét vesztette, számos pe-; dig megsebesült. r Építő tervekre ösztönöz A CSKP KB dokumentumával kap-i csolatos vitában a topoľčany járás dolgozói értékes kötelezettségvállalásokat tettek a termelési feladatok túlszárnyalására s a termelés színvonalának emelésére. Csupán a parti-; zánskéi Augusztus 29 Üzemben a tel-: jestermelés tervét 12 mjllió koroná-: val szárnyalják túl az utolsó negyedben. A költségeket a tervvel szemben 2 millióval akarják csökkenteni, emellett további százszer koronát ta-: karítanak meg a rožmitáli mozgalom-: nak 18 műhelyben való bevezetésével^ A bošianskai Bőrgyárban már decem-: ber 24-ig teljesítik a tervet s ezen-: felül egymillió korona értékű áru ter-: melését vállalták^ , A topoľčanyi Elektrokarbon dolgo-; zőinak kezdeményezése következte-: ben a termelés több mint két és félmillió koronával növekszik. A selejt és az önköltség csökkentésével az üzem csaknem 2 millió koronát takarít meg. A topoľčanyi Szlovák Malátagyár kötelezettséget vállalt, hogy december 20-ig eleget tesz exportfeladatainak és egész évi feladatait december 26-ig teljesíti. Négy esztendő nagyszerű eredményei A hírnévhez méltó lelkesedéssel Ha négy évvel ezelőtt egy autó végigrobogott Tekovské Lužany főutcáján, a felkavart porfelhőből vastag réteg telepedett a gondosan ápolt, szerény családi lakások ablakára. Az útszéli lombos fák sem tudták teljesen megóvni a szennyeződéstől a falu máskor tiszta, friss virágillattal teli levegőjét. A sűrített autóbuszjárat, mely a községet a szomszédos falvakkal, a járási székhellyel összeköti, minden előnye ellenére sem használt a falu higiéniájának. Az eltelt évek (Valatt új arculatot ' öltöttek az utcák, s ma már csak a nóta őrzi nyáron a por, télen a sár okozta sok keserűség, bosszúság emlékét. A helyi nemzeti bizottság kezdeményezésére a falu lakosai társadalmi munkával pormentesítették az utat és a házak előtt több mint egy • •••••• •kilométer hosszúságban betonjárdát építettek. Ma bárki megközelítheti a középületeket, eljuthat a moziba, kultúrházba, az elárusítóhelyekre anélkül, hogy lábbelijét besározná. Egyéb vonatkozásban is jelentős változások történtek a faluban. Az áruféleségek beszerzéséért ezelőtt a lakosságnak rendszerint a távoli városba kellett utazni. Az elárusítóhelyek és a közszolgáltatási üzemek hálózatának bővítése után igényeiket már helyben is kielégíthetik. Ezenkívül a HNB kisüzemei a lakosságnak nyújtandó szolgáltatásokra, mint a rádió-, órajavításra, házépítésre és sok egyéb apró-cseprő munkák elvégzésére is berendezkedtek. Az utóbbi időben, tekintettel arra, hogy 135-re növekedett a televíziós készülékek tulajdonosainak száma, televíziós szervíz létesült az esetleges hibák kijavítására. A fejlődés a kulturális élet terén is növelte az igényeket. Az állam támogatásával az idén fejezik be társadalmi munkával az új kultúrház építését, melyben a helyi tánc- és műkedvelőcsoportok színes és tartalmas műsorral szórakoztatják a kultúrára szomjazó közönséget. A több mint másfél millió korona értéket meghaladó kultúrpalotán kívül a szeptember elsején megnyílt tizenhét tantermes új iskola a falusiak egyik legnagyobb büszkesége. — Ezeket a létesítményeket — újságolja Ján Kočiš elvtárs, a HNB titkára — a CSKP négy évvel ezelőtt megtartott kongresszusa után juttatta munkásosztályunk a falunak. Négy év alatt a lakosok harmincöt új családi házat építettek, a gazdasági fellendülés az életszínvonal eddig nem tapasztalt emelkedését is jelentős mértékben elősegítette. A közelmúltban megtartott nyilvános pártgyűlésen a termet zsúfolásig megtöltő lakosok örömmel és nagy érdeklődéssel hallgatták meg Gere János pártelnök beszámolóját, aki egyebek között a szövetkezetnek nyújtott állami támogatás hatalmas jelentőségét is hangsúlyozta. — Emlékszünk mindannyian — hangzottak szívhez szólóan a szaval — milyen áldatlan viszonyok voltak négy évvel ezelőtt a szövetkezetben. Még annyit sem voltunk képesek termelni, hogy az állam iránti kötelességeinknek eleget tegyünk. Igaz, kevés volt akkor a gép, ám azt sem titkolhatjuk el, hogy tagságunk zöme bizony hadilábon állt a munkafegyelemmel. Azóta tizenhat kerekes és két lánctalpas traktorral, sok egyéb géppel, hasznos szerszámmal bővült a szövetkezet gépparkja. Az állam tehát megadta a szükséges felszereléseket, s most rajtunk a sor, hogy ezt a támogatást több gabona, hús, tej, vaj termelésével minél előbb viszonozzuk. A XI. pártkongresszus határozatai termőtalajra találtak a szövetkezetben. A 105 taggal rendelkező üzemi pártszervezet kommunistái elfoglalták az őket megillető posztokat az istállókban, a növénytermesztésben, a lelkes fiatalok pedig a gépek nyergébe ültek. Az ifjúság soraiból a tehetségesebbek és azok, akik a mezőgazdaságot szívügyüknek tartották, szakiskolára jelentkeztek, hogy tudásuk gyarapításával szövetkezetüket kimozdítsák a maradiság és az egyhelyben való topogás kátyújából. — Pakusza Lajos, a szövetkezet elnöke, az ipolysági mezőgazdasági technikumban sajátítja el a korszerű termelés ismereteit. Kunta Pál zooteclinikusunk a nitrai mezőgazdasági főiskolán az előző években szerzett mérnöki oklevelet. Bencsík Gyula a főiskola általános szakát látogatja. Kondacs János könyvelőnk az ökonómiai tagozaton gyarapítja tudását, Kovács Árpád brigádvezető a gépipari technikumban vált szakmája mesterévé — sorolja a HNB alelnöke. Szakemberben, gépben tehát nincs hiány, de az üzemi pártszervezetre nagy felelősség hárul, össze kell fogni minden erőt, okos szóval, értelmes gazdasági ösztönzőkkel tovább kell' növelni a munkakedvet, a közösség ügyéért munkára kell mozgósítani fiatalt, s idősebbet. A kommunisták helytállása, példamutatása menetközben gyümölcsözővé tette a s*övetkezetesek összefogásának erejét, s a termelés minden ágában kézzelfogható eredmények születtek. Mit adnak a szövetkezetesek a társadalomnak? A felvetett kérdésre a vezetőség előkotorja a termelési adatok nyilvántartási naplóját, és ahogy a vaskos könyv sokat forgatott lapjairól olvasom a feljegyzéseket, a falu dolgozói iránti megbecsülés gondolata motoszkál fejemben. Nem kis dolog, hogy az 1800 hektáros közös gazdaság évente 92 vagon gabonával, 444 ezer liter tejjel, több mint húsz vagon hús és egyéb mezőgazdasági termék eladásával járul hozzá a közellátás biztosításához. Négy év óta eladási tervét hiánytalanul teljesíti a szövetkezet. Az idén a rendkívül mostoha időjárás ellenére egyes árufajtákból jóval túlszárnyalták kötelezettségeiket. De ez se elég, mert nincs elegendő zsiradék, még mindig kevés a hűs. ÜJ SZŐ 4 * 196 2- október 23.