Új Szó, 1962. október (15. évfolyam, 271-301.szám)

1962-10-18 / 288. szám, csütörtök

/ Legkésőbb újévig V. Dávid _ kössenek egyezményt az olomcsendról Csak a nyugati hatalmak reálisabb magatartása teheti lehetővé a nukleáris kísérletek beszüntetését Az ENSZ közgyűlésén a legnagyobb érdeklődés a politikai bizottság tárgyalásaira összpontosult, ahol a tárgysorozatnak „A nukleáris és ter­nukieáris kísérletek sürgős megszüntetése", című pontját vitatják. A politikai bizottság kedden délelőtt tartott ülésén erről a kérdésről be­szélt Václav Dávid külügyminiszter, az ENSZ XVII. közgyűlésén résztve­vő csehszlovák küldöttség vezetője, aki többek között a következőket mondotta: Mindnyájan tudatában vagyunk an­nak, mennvire veszélyezteti az egész emberiséget a nukleáris fegyverek egyre fókozódó tökéletesítése és vi­szont annak is, hogy mindennemű nukleáris kísérlet beszüntetése mily kedvezően befolyásolná a feszült nemzetközi helyzet enyhítését, s az országok közötti kapcsolatok javulá­sát. Az erre vonatkozó megegyezés nem ütközik semmilyen műszaki akadály­ba. Ma már sok állam a rendelkezé­sére álló nemzeti eszközök segítsé­gével sokoldalú s megbízható ellen­őrzést hajt végre és ennek segítsé­gével nyilvántartja az eddig végre­hajtott nukleáris kísérleteket, bele­számítva a föld alatti robbantásokat is. Ezt a tényt végső soron figyelem­be kellett venniük a nyugati hatal­maknak ls, amelyek semmivel sem Indokolt javaslatokat terjesztettek elő a széles körű nemzetközi ellenőr­zésre. Az ezzel kapcsolatban négy évig tartó huzavona azonban meg­akadályozott minden megegyezést. Ez év augusztusában azonban meg­cáfolhatatlan tények arra késztették a Nyugatot, hogy mondjon le ezek­ről az indokolatlan követelmények­ről, legalább is ami a légkörben, a kozmikus térségben és a vizekben végrehajtott robbantásokat illeti. De épp úgy, mint a fuldokló, aki min­den szalmaszálba is megkapaszko­dik, továbbra is megkísérlik annak bizonyítását, hogy a föld alatti rob­bantások ellenőrzése bizonyos mű­szaki problémák megoldásától függ. A nyugati hatalmaknak a föld alatt végzett kísérletek ellenőrzésével kap­csolatos indokolatlan követelményei je­lentik ma az utolsó és légből kapott akadályt a megegyezés elérésében. Eb­ben a helyzetben meg kell találnunk annak a módiát, hogyan vezessük ki a tárgyalásokat abból a zsákutcából, amelybe a nyugati hatalmak juttatták. A csehszlovák kormány ezért örömmel nyugtázta azt a törekvést, ameiyet a gen­fi tizennyolchatalmi leszerelési bizott­ságban képviselt nyolc semleges ország fejt ki. Az említett országok képviselői ez év április 16-án benyújtották emlék­iratukat, amely megfelelő alapja lehet az ellenőrzés megoldásának, éspedig úgy, hogy ez ne ejtsen csorbát egyet­len résztvevő fél indokolt érdekein sem. Éppúgy, mint a Szovjetunió reális ja­vaslatai, a semleges országok emlék­irata ls a nyugat! hatalmak elutasító ál­lásfoglalásába ütközik. Az USA küldötte október 10-én tartott beszédében ugyan szintén hivatkozott erre az emlékiratra, de minden módon kitört az elől, hogy a nyilatkozatban tartalmazott alapelveket összehasonlítsa a nyugati hatalmak ál­tal szorgalmazott követelményekkel. Er­ről véleményünk szerint nem véletlenül ..feledkezett" meg. Az összehasonlítás ugyanis megcáfolhatatlanul bebizonyítot­ta volna, hogy az USA és Nagy-Britannia követelményei nemcsak az említett em­lékirat alapvető cikkelyeivel nincsenek összhangban, hanem homlokegyenest el­lentétesek azokkal. Amennyiben a nyugati hatalmak bele­egyezésüket adnák a nukleáris kísérle­tek beszüntetéséhez, ennek ellenében azt szeretnék elérni, hogy a Szovjetunió s a többi szocialista ország területére küldhcssék megbízottaikat és így lehe­tőségük adódna az ellenőrzés örve alatt a kémjellegű adatgyűjtésre. Az ilyen elfogadhatatlan követelmé­nyek előterjesztése magátől értetődően lehetetlenné teszi a nukleáris fegyve rekkel végeztt kísérletek beszüntetésére vonatkozó bármilyen egyezmény eléré­sét. E helyzetben, amikor a nyugati ha­talmak elfogadhatatlan feltételekkel meghiúsítják az összes nukleáris fegy­verrel végzett kísérlet beszüntetésére vonatkozó egyezmény megkötését, a szovjet kormány megegyezésen alapuló megoldásra törekedve azt javasolta, hogy minél előbb kössék meg az egyez ményt a légköri, kozmikus és víz alatti nukleáris kísérletek beszüntetéséről. En­nek az egyezménynek értelmében arra is köteleznék magukat az illetékes álla­mok,' hogy rolytatják a föld alatti rob­bantásokkal kapcsolatos kérdések meg oldására vonatkozó tárgyalásokat. E tárgyalások idején a szükséges megegye­n|é|h|á|n|y A LENGYEL NÉPKÖZTÁRSASÁG párt­ás kormányküldöttsége, mely Wladysz­law Gomulka és josef Cyrankiewicz ve­zetésével hivatalos látogatáson az NDK ban tartózkodik, Kari Marx-Stadtból Jé­nába érkezett. (CTK)., A HAVANNAI újságok fényképeket kö zöltek amerikai katonai repülőgépekről, melyek kémkedési szándékkal a kubai kereskedelmi hajók közvetlen közelében repülnek. Ezek a provokációk szerves részel az amerikai Imperializmus Kuba elleni agresszív akcióinak. (ČTK) OLGEIRSSON, Izland Egységes Szocia­lista Pártjának képviselője a parlament­zés elérésének időpontjáaig lemondaná­nak az ilyen robbantások végrehajtásá­rfil. A csehszlovák küldöttség meggyőző­dése, hogy ez a javaslat megfelelő alapja lehetne a nukleáris kísérletek minél előbbi beszüntetésének s az e kérdés végérvényes megoldásával kap­csolatosan folytatott további tárgyalá­soknak. A nyugati hatalmak azonban ezt a javaslatot is elutasítják és olyan korlátozott egyezmény megkötését kö­vetelik. amely nem vonatkozna a föld alatti kísérletekre. úgyhogy tulajdon­képpen törvényes jellegű lenne további végrehajtásuk. Ez gyakorlatilag azt jelentené, hogy továbbra is zavartalanul folyna a nuk­leáris fegyverek tökéletesítése, amihez megfelelő alapnt adnak a föld alatti robbantások. Elegendő talán megemlíte­nünk, hogy az USA jelenleg végrehaj­tott nukleáris kísérletei sorozatában, amely múlt év szeptemberétől van fo­lyamatban és az USA több mint 70 kí­sérletét öleli fel, csakdem 50 robban­tás. vagyis valamennyinek mintegy két­harmada föld alatti kísérlet volt. A to­vábbi föld alatti kísérleteket engedélye­ző egyezménynek ezért gyakorlatilag nein volna semmi befolyása a nukleáris fegyverek tökéletesítésével kapcsolatos további versengés beszüntetésére. A nukleáris fegyverekkel végzett kísérletek kérdése végérvényes meg­oldásának kedvező feltételei jönné­nek létre, annak a javaslatnak jó­váhagyásával, amelyet a hétfői teljes ülésen P. Padilla Nervo, a mexikói küldöttség vezetője terjesztett elő s azt ajánlotta, hogy ki kell tűzni a nukleáris fegyverekkel végzett min­dennemű kísérlet beszüntetésének konkrét időpontját. Sajnálattal álla­pítjuk meg, hogy a nyugati hatalmak mindeddig elutasító magatartást ta­núsítanak ezzel a konstruktív javas­lattal szemben. A csehszlovák küldöttség vélemé­nye szerint már most megvan min­den feltétele annak, hogy a világ békeszerető nemzeteinek érdekeivel összhangban rövid időn belül megol­dódhasson a nukleáris fegyverekkel végzett kísérletek beszüntetésének kérdése. Most sokkal nyilvánvalóbb, mint bármikor a múltban, hogy ez a megoldás kizárólag a nyugati ha­talmaktól, illetve eddiginél éssze­rűbb, reálisabb állásfoglalásuktői függ. Mindaddig nem kerülhet sor a nuk­leáris fegyverekkel végzett kísérle­tek beszüntetésére, amíg az USA és szövetségesei nem hagyják abba az okoskodást s nem mondanak le arra irányuló hiábavaló kísérleteikről, hogy a beszüntetésről szóló egyez­ményt olyan feltételekhez kössék, amelyek lehetővé tennék számukra a Szovjetunió, a többi szocialista or­szág és az egész világ biztonságát s a világbékét veszélyeztető egyol­dalú előnyök kivívását. Véleményünk szerint a jelenleg tár­gyaló közgyűlésnek hathatós intézke­déseket kellene foganatosítania a nukleáris kísérletek beszüntetése ér­dekében. Az ezzel kapcsolatos fele­lősséget nem háríthatja semmilyen más szervre. Éppen ezért szükséges, hogy a közgyűlés tárgyalásai ne szo­rítkozzanak úgy, mint a múltban csu­pán általános jellegű határozat jó­váhagyására, hanem a közgyűlés vi­lágosan s egyértelműen juttassa ki­fejezésre a kérdés lényegére vonat­kozó állásfoglalást. Az ENSZ tárgyalásai idején Kali­forniából a Pasadeni Műszaki Kuta­tóintézetből, amely az amerikai ka­tonai légterűk részére dolgozik, az a hír érkezett, hogy új készüléket gyártottak, amely — amint a tudó­sok hangsúlyozzák, — lehetővé te­szi mindennemű földalatti atnmkí­sérlet észlelését s ami a legfontosabb világosan megkülönbözteti a földalatti kísérletet a földrengéstől. A Pasadenhől érkező hír zavarba hozta az amerikai küldöttség tag­jait. A délelőtti ülésen Václav Davu! cseh­szlovák külügyminiszteren kívül felszó­laltak Vlagyimir Popovles Jugoszlávia, Plimsol (Ausztrália, Okazaki Japán és Belaunde Peru küldötte is. Vlagyimir Popovles követelte, hogy az ENSZ hagy­ja Jóvá azt a határozatot, amely szerint 1963. január 1-től kezdve szüneteltet­ne mindennemű atomkísérletet. A nagy­hatalmaknak a tárgyalások folytatá­sánál a nyolc el nem kötelezett prszág által benyújtott emlékiratra kellene tá­maszkodniuk. A délJtáni gyűlésen elsőként James Barringion. Burma küldötte szólalt fel. Ellenezte az olyan megállapodást, .amely csupán a lég<örl és a víz alatti kí­sérletek beszüntetésére korlátozódna, ugyanakkor figyelmen kívül hagyná a föld alatti kísérleteket. Barrington szin­tén követelte, hogy 1963. január 1-től fogva szüntessenek be bármilyen atom­kisérleteket. ' Milko Tarabanov bolgár küldött, be­vezetőjében a nyugati államférfiak egyes kijelentésein szemléltette, hogy az USA és Nagy-Britannia nem törekszik a kísérletek beszüntetésére, csupán csak eszközként szeretné felhasználni, kato­nai erejének további tökéletesítésére. A ceyloni küldött úgyszintén azt kö­vetelte, hogy a január 1-ével szüntes­senek be minden atomfegyver-kísérle­tet. Hangsúlyozta, hogy a nagyhatalmak­nak az egész világgal szemben erköl­csi kötelességük megszüntetni az atom­fegyver-kísérleteket s 'eljelentette: „Ellen­őrzéssel, vagy ellenőrzés nélkül, de vé' get kell vetni a kísérleteknek". A további felszólaló Chile küldötte volt. aki szintén támogatta azt a ja­vaslatot, hogy január 1-ével szüntessék meg a kísérleteket. A továbbiakban atommentes övezetek létrehozását köve­telte, többek között Latin-Amerikában is. Adnám M. Pascasci iraki képviselő követelte mindennemű atom'íísérlet 'be­szüntetését mégpedig legkésőbb január l-ig. A politikai bizottság gyűlését azjtán szerda délelőttre halasztották. N. Sz. Hruscsov fogadást rendezett Urho Kekkonen tiszteletére Moszkva (CTK) — Nyikita Szergejevics Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertaná­csának elnöke és Nylna Hruicsova a Kreml Nagy Palotájában tegnap fogadást rendezett Urho Kekkonen finn elnök és neje tiszteletére. A fogadáson jelen volt Frol Kozlov, Alekszej Koszigin, Nurberdi Bajramov, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksé­gének alelnökei, Venjamin Dimsic, a Szovjetunió Minisztertanácsának alelnö­ke, és további kiválóságok is. r V*Y "mmm mmmmmmm -mmm®*** "wmmm t New Vorkban az ENSZ épülete előtt október 8-án — amikor Dorticos elnök- a közgyűlésen beszédet mondott — a lakosság az' Egyesült Álla­mok Kuba-ellenes politikája ellen tiltakozott. A tüntetők transzparenseket vittek, melyek a két ország kapcsolatait rendező tárgyalásokra szólítottak fel és elítélték a Kuba elleni agressziót. (ČTK felvétele) A Sandys—Húszéin tárgyalások háttere London (CTK) — Mohammed Húszéin, Aden brit gyarmat iskola- és tájékozta­tásügyi minisztere, aki a napokban Lon­donban tartózkodik, találkozott Sandys brit gyarmatügyi miniszterrel. A brit gyarmatügyi minisztérium képviselői ugyan azt állítják, hogy az adeni mi­niszter látogatása az adeni rádióadás fejlesztésével függ össze, Londonban azonban azt rebesgetik, hogy Húszéin váratlan érkezése a jemeni események­kel van kapcsolatban. A Jemeni forradalom nagy hatással volt az adeni lakosságra, amely most még aktívabban harcol a brit gyarma­tosítók azon tervei ellen, melyek sze­rint Adent az úgynevezett Dél-Arab Szö­vetséghez csatolják. Sajtóhírek szerint Húszéin követelte Sandystól, hogy a szövetségbe való be­vonást halasszák el az általános válasz­tásokig, ami azt jelentené, hogy Aden lakossága állást foglalhat e tervekkel kapcsolatban. A brit gyarmatügyi minisztériumot ko­molyan nyugtalanítja Húszéin követelé­se, mivel kétségtelen, hogy a választá­sokon a lakosság határozottan ellenezni fogja a szövetségbe való bevonást. E tárgyalasokkal egy Időben London­ban tartózkodott a Dél-Arab Szövetség három hercege, akik ellenkezőleg azt követelték Sandystól, hogy gyorsítsák meg Aden bevonását a szövetségbe, amíg az adent lakosság ellenállása nem elég erőteljes. A béke hirdetői akarunk lenni A csehszlovákiai katolikus papság üzenete XXIII. János pápának Róma (CTK) — XXIít.' János pápa fogadta a csehszlovákiai katolikus papságnak a II. vatikáni zsinaton résztvevő képviselőit, akik üzenetet adtak át neki. A csehszlovákiai ró­mai katolikus papság üzenetében többek között a következőt hangsú­lyozza: „Meggyőződtünk arról, hogy az új alapokra helyezett államunk minden embernek méltóbb életre ad alkalmat, s új társadalmi rendsze­rünk megszüntetett minden szociális Igazságtalanságot. Ezért nincsenek hazánkban munkanélküliek, sem kol­dusok és lakosságunk munkája egy­re nagyobb jólétet biztosít minden­ki számára. A csehszlovákiai püspö­kök, megyéspüspökök és lelkészek odaadóan hűek hazájukhoz. Mi egy­aránt jó fiai akarunk lenni a ró­mai katolikus anyaszentegyháznak és becsületes polgárai, hű fiai ha­zánknak, akik megalkuvás nélkül síkraszállnak egy, a bolygónkon lyozásáért". Az üzenet befejező ré­szében ez áll: „A béke hirdetői aka­runk lenni, mert tudjuk, hogy a bé­ketörekvés minden katolikus szívé­hez közel áll nemcsak nálunk, ha­nem a többi országban is." BONN TILTAKOZIK A PÄPA KIJELENTÉSEI ELLEN Rómában élénk visszhangot váltott ki az a beszéd, amelyet XXIII. János pápa mondott, amikor fogadta a lengyel kül­döttséget. A most közzétett beszédében a pápa beszólt a lengyel népnek a bé­kéért és határainak sérthetetlenségéért folytatott harcáról. Ez a pápai beszéd az első elismerése a Vatikán részéről a jelenlegi lengyel határoknak, így az Odera—Nicsse-határnak. A pápa „vissza­tért lengyel területekről" beszélt, ame­lyek „annyi század után" szabadultak fel. Scherpenberg, a bonni kormány vati­káni nagykövete hétfőn bejelentette a szentszék államtitkárságán kormánya til­minden életet aggasztóan veszélyez- . takozását a pápa említett kijelentései tető háborús katasztrófa megakadá- | miatt. MIMII ben megkérdezte, igaz-e, hogy atomfegy­verekkel felszerelhető új F 102 amerikai repülőgépek érkeztek a keflavikl tá­maszpontra. Gudmundsson külügyminisz­ter azt válaszolta, hogy a repülőgépek valóban megérkeztek, de atomfegyverek nincsenek Izland területén és Amerika nem ls kélte ideszállltásukat. (CTK). AZ INTURISZT szovjet utazási iroda nyugat-bsrlini kirakatait fasiszt ahuligá­nok beverték. (CTK) A PÁRIZSI földalatti vasút 2000 alkal­mazottja két órára beszüntette a mun­kát és azonnali fizetésemelést követelt. (CTK J NEW YORK-I TUDÓSÍTÁSUNK Az USA 87. kongresszusának feloszlatása előtt e Mit kaptak a dolgozók? • Mik a lobbyk? N ovember 6-án választják meg dak kihasználásából a magánvállal-® piH an tá s a kongresszusi bo­nv. TlSA 8fi krmprPRRZiiíMt Itt kírank hnzhassák a hfl<!7.nnt A? «/1ň- . _ _ ° _ Választások előtti számadás az USA 88. kongresszusát. Itt van tehát a számvetés ideje. Az amerikai sajtó a kongresszus mun­kamódszereit és eredményeit tag­lalja. Tanulságos és az Egyesült Ál­lamokra jellemző e két szempontból mérlegelni a kongresszus eddigi te­vékenységét. kozók húzhassák a hasznot. Az adó­ügyekben is bőkezű volt a kong­resszus, már ameddig ezek a nagy­tőkések kedvezményeire vonatkoz­nak. Mit kaptak azonban a dolgozók? Vegyük sorjába: A kongresszus el­utasította az idős polgárok beteg­kongresszusi tag maga is bevallót ta, hogy inkább az elmúlt száza­dokra jellemzők, mint az atomkor­szakra. A módszerek fontos ténye­zők, de mégsem a lényegesek. A lé­nyeges a munka eredménye. Milye­nek A Az amerikaiak egyes csoportjai jog gal eredményesnek mondhatják a kongresszus munkáját. Vannak azonban olyan amerikalak ls, akik­kel a kongresszus mostohán bánt. Az amerikaiak ezen utóbbi csoport­jához tartoznak sajnos a dolgozók és a nyugdíjasok. Nézzük meg előbb az elégedette­ket. Ezekhez tartoznak mindenek­előtt a fegyvergyárosok és a Penta­gon, mert a kongresszus egy csep­szorkánykonyhába Mik ezek a lobbyk? A lobbyk olyan csoportok, amelyek állandóan, vagy szükség szerint a kongresz­szusban működnek és befolyásolják a „kongressman"-.okat. Ez nem is lenne olyan borzasztó, hiszen miért nem látogathatnák a választók kép­viselői a törvényhozókat és miért oktatás támogatására "benyújtott n e befolyásolhatnák őket bizonyos törvényjavaslat — ezt is elvetették, törvények elfogadása érdekében. Ami a módszereket illeti, több segélyezési törvényét (16 millió la­kos és családjuk érezte ennek ha tását). Hasonló sorsra jutott a köz A lakásépítés irányítására javasolt intézmény létesítését sem szavazták voltak tehát az eredmények? meg. A munkanélküli segély meg­válasz nem lehet egyértelmű, hosszabbítására tett javaslat iránt a kongresszusnak szintén nem volt megértése. A kongresszus csökken ­A hiba ott van, hogy befolyásuk csak azoknak a lobbyknak van, amelyek pénzügyileg jól állnak. A legjobb pénzügyi helyzete pedig természetesen a legreakciósabb tő­kés csoportoknak van. A sajtó is tette a munkanélküliek átképzéséré megállapítja, hogy a 87. kongresz­megszabott összeget! Az elnök azt s z. u s jdoszakábán 600—1000 rész­javasolta, hogy a közmunkák pén­zelésére 2 milliárd dollárt szavaz­zanak meg, a kongresszus azonban nem találta helyesnek az ilyen bő­kezűséget, s az összegből másfél milliárdot törölt, mondván: elég lesz 500 millió is. A kongresszus a munkanélküliség felszámolására pet sem ingadozott, amikor arról egyetlen lépést sem tett. Röviden: volt sző, hogy McNamara hadügy­miniszter milliárdos követeléseit megszavazza számukra. A burzsoá sajtó a kongresszus legnagyobb si­kereként a kereskedelem bővítésé­ről szóló törvényt könyveli el. Ez a törvény ugyanis közelebb hozza az USÁ-t a „Közös Piachoz" és így le­A 87. kongresszus annyira reakciós volt, hogy ez már a kormány ma­nőverezését is akadályozta, sőt a reakciós szakszervezett vezetőknek ls kényelmetlen volt. Hogyan magyarázzuk ezt 'a tőke számára oly gazdag, s a dolgozó ember részére pedig oly hitvány hetővé teszi a NATO erősítését. Az eredményt? Egyszerűen: az ameri­elnök e törvény szerint 50 százalék- ka! kongresszus egy burzsoá parla­kal csökkentheti a vámtarifákat, sőt ment. egyes vámokat el is törölhet. A magánvállalkozók ugyancsak elégedettek lehetnek, főként ami a távösszeköttetési monopóliumokat nem lenne elég. A illeti. A kongresszus megszavazta ugyanis, hogy a leendő jó üzletből, a távösszeköttetésl mesterséges hol­A képviselők és a szenátorok — bár két párt tagjai — csakis burzsoá köröket képviselnek. Mindez persze szélsőségesen vénytársaság és tőkéscsopor t lobby­ja működött a kongresszusban. A legerősebb a Termelők Nemzeti Szövetségének lobbyja. Ez a mun­kások érdekében javasolt törvények legbefolyásosabb ellenzője. A nyug­díjasok betegsegélyzési törvényének elvetésében nagy szerepet játszott az Orvosszövetség lobbvja. amely becsempészte ügyvédjeit a törvényt elkészítő albizottságba. A kongresz­szusban lázas tevékenységet fejt ki számos külföldi kormány lobbyja is. ami sok külpolitikai vonatkozású mozzanatot megmagyaráz ... A z egyik élvonalbeli jogi szak­" értő nemrég megállapította, hogy a törvényjavaslatok fele a lobbyk műve. Másszóval: a dollár­milliók, a korrupció, a zsarolás, a protekciózás műve. Mindezek olyan eszközök, amelyekkel a lakosságot képviselő lobbyk nem rendelkezhet­nek. Ez tehát a magyarázata, miért reakciós politika folytatásához szük- kapott a 87. kongresszustól á tőke ség van a befolyásos és erős lob- oly sokat és a dolgozók úgyszólván bykra. semmit. EMIL Š1P 1982. október 18. * pT SZŐ 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom