Új Szó, 1962. szeptember (15. évfolyam, 241-270.szám)
1962-09-08 / 248. szám, szombat
Vilcig proletárjai, egyesüljetek ! SZLOYAKIA KOHHUHISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Bratislava, 19B2. szeptember 8. szombat * 30 fillér * XV. évf., 248. szám Az egyetértés tettekben nyilvánuljon meg A pártszervezetekben és -szervekben véget ért a vita az új alapszabályzat tervezetéről. Pártunk életének kimagasló eseményévé vált a XII. kongresszus előkészületeinek jelentős szakaszát képező tanácskozás. A kommunisták százezrei vettek aktív részt a tervfezet megvitatásában, értékelték az eddigi munkát és kifejtették, hogy az új alapszabályzat tervezete szellemében hogyan kell dolgozniuk a pártszervezeteknek, -szerveknek és a párt tagjainak. Az alapszervezetektől és az egyes kommunistáktól a párt Központi Bizottságára érkezett határozatok és levelek ezrei azt bizonyítják, hogy az új alapszabályzat tervezetet egész pártunk nagy jelentőségű okmányként fogadta, mely alapvető fontosságú a párt eszmei és szervezeti egységének további szilárdítása és a pártélet lenini alapelveinek továbbfejlesztése szempontjából. A kommunisták kiváltképpen nagyra becsülik, hogy az új alapszabályzat tervezete teljes mértékben szem előtt tartja a pártépítés és a pártmunka lenini alapelveit, s ezeket feltételeinkre és jelenlegi feladatainkra alkalmazza. A vita eredményei megmutatják, hogy a pártszervek és -szervezetek tudják, mily fontos szerepet töltenek be a szocialista társadalom építésében. Helyesen látják, hogy a jövőben a kommunizmusba való áttérés anyagi alapjának megteremtésével kapcsolatban a kommunista párt szerepe és jelentősége még inkább növekszik. Szemléltetően igazolja ezt az a tény, hogy a párttagok túlnyomó többsége fenntartás nélkül egyetértett azokkal a fokozott követelményekkel, amelyeket az új alapszabályzat-tervezet a pártszervek és -szervezetek tevékenységével szemben támaszt. A párt tagjai a legteljesebb mértékben helyeselték azt a fokozott igényességet, amellyel az új alapszabályzat-tervezet a kommunisták kötelességeit és felelősségét meghatározza. A kommunisták tanácskozásának további jelentős eredményeként értékelhetjük, hogy a pártszervezetek túlnyomó többsége az új alapszabályzat-tervezetet munkahelyük konkrét politikai és gazdasági feladataival összefüggésben vitatta meg. A mindennapi gyakorlat igazolja, hogy a pártmunka alapelveinek megtárgyalása sok pártszervezetet és kommunistát a legfontosabb problémák haladéktalan megoldására buzdított. A jelenlegi időszakban, amikor valamennyi pártszervezet tevékenységének előterében a szocialista társadalmunk továbbfejlesztéséről folyó országos vita szervezése áll, ennek a ténynek különösen nagy jelentőséget kell tulajdonítanunk. Az országos tanácskozás megszervezésében nagyon fontos, hogy a járási pártbizottságok és az alapszervezetek tagjai világosan lássák a pártkongresszus előtt vitára bocsátott két okmány szoros összefüggését. A pártszervezetek nem csupán szervezői a vitának. A vita fő célja éppen az,, hogy a párttal együtt a dolgozók széles tömege vegyen részt további előrehaladásunk útjának* meghatározásában. Valamennyien összpontosított erőfeszítéssel építjük tovább közös nagy művünket. Alkotó munkánkban a párt vezetésével to-Ahhi sikereket fogunk elérni. A szocialista társadalmunk további fejlődésének távlatairól szóló vitával új szakaszába lépett a politikai és gazdasági élet valamennyi időszerű problémája gyors és határozott megoldásáért folyó harc. Az összes pártszervezetnek kiváló lehetősége nyílik arra, hogy a jól szervezett vita nyomán sok jó tanácsot és tapasztalatot szerezzen, értékes javaslatokat nyerjen. Kedvező alkalom ez egyszersmind arra is, hogy ezeknek a javaslatoknak megvalósítására megnyerjék a dolgozók tevékeny segítségét. A pártszervezetek és minden kommunista tartsa szem előtt, hogy a párt a vitát nem a vita kedvéért folytatja, hanem azért, mert a nép nagy tanácskozásának eredményét a lehető legjobban fel akarja használni mind a távlati fejlődés céljainak kitűzésében, mind a jelenlegi és a közvetlenül előttünk álló feladatok teljesítése és túlszárnyalása érdekében. A pártszervezetek fontos feladata megvilágítani a dolgozók előtt, hogy az életszínvonal bármilyen emelése az összes munkahely, valamennyi dolgozó munkájának eredményétől függ. A vita során arra kell törekedni, hogy a dolgozók ne csak a távlati fejlődés kérdéseihez szóljanak hozzá, hanem ezzel kapcsolatban megvizsgálják azt is, mit tesznek sajátmaguk azért, hogy népgazdaságunk több, jobb és olcsóbb árul termeljen. A pártszervezetek használják fel a komplex elemzések eredményeit, a kollektív szerződések értékelését és az első félévi terv teljesítésének tapasztalatait annak érdekében, hogy a vita a lehető legnagyob mértékben hozzájáruljon a jelenlegi feladatok teljesítéséhez és a jövő évi terv előkészítéséhez. A szocialista társadalmunk további fejlődésének távlatairól szóló dokumentum nagy segítséget nyújt a pártszervezeteknek a sürgős problémák megoldásában. Ez az okmány kifejezi a pártnak a bírálattal kapcsolatban elfoglalt helyes álláspontját, s a dolgozók öntudatosságába, a munkásosztály politikai érettségébe vetett bizalmat. Előfordulhat, hogy a pártszervezetek és a kommunisták téves nézetekkel, esetleg egyes elemek rosszindulatú, ártó szándékú kísérleteivel is találkoznak majd. A helytelen nézetek és jelenségek ellen, bárhol nyilvánuljanak is meg, következetesen, megalkuvás nélkül harcolni kell. A legnagyobb határozottsággal elejét kell venni a párt és a nép szilárd egységének megbontására irányuló minden kísérletnek. Amint már előbb említettük, a párt tagjai a legnagyobb egyetértéssel fogadták azt a fokozott igényességet, amelyet az új alapszabályzat-tervezet a pártszervekkel, -szervezetekkel és a kommunistákkal szemben támaszt. A puszta egyetértés azonban önmagában véve nem elégíthet ki bennünket. Már ma ezeknek a nagyobb követelményeknek megfelelően kell munkálkodni és élni. A vita és a jelenlegi feladatok megoldása kiváló alkalmat nyújt arra, hogy a párt tagjai az új alapszabályzat-tervezettel kapcsolatos egyetértésüket áldozatkész munkával, konkrét tettekkel fejezzék ki. Bratislava Nové Mesto 104-es választói-körzetének lakosai szerdán, szeptember 5-én a Nová Doba-i népművelési otthonban megvitatták a CSKP KB-nak a „Szocialista társadalmunk további fejlődése távlatairól" szóló dokumentumát. A vitát Zuzana Holanová képviselőnő vezette be. Beszámolója után számos lakos szólalt fel, hogy állást foglaljon a dokumentum egyes részeihez és hangsúlyozza annak jelentőségét. A lakosok felszólalásaikban rámutattak a körzetben mutatkozó fogyatékosságokra is és Bratislava e negyede további fejlesztésének távlatairól beszéltek. (A. Prakeg — CTK — felvétele) Legfontosabb feladat: idejében földbe tenni az őszieket Gyorsabb ütemet követel az ősz • A hónap végéig be kell fejezni a vetőszántást • Minden traktor két műszakban dolgozzék • Biztosítsunk elegendő takarmányt Szlovákiában lényegében befejeződött az aratás, ám a tarlóhántás és a vetőszántás tervteljesítésével, valamint az ősziek vetésének menetével nem lehetünk elégedettek. Míg ugyanis országos méretben szeptember 5-ig a gabonafélék több mint kilencven százalékát learattuk, addig a szalma betakarítását csak 75 százalékra végeztük el. A vetőszántás tervét csak 15 százalékra teljesítjük, míg a repcének — amelynek agrotechnikai határideje már lejárt, 90 százalékát vetettük el országos méretben. A nyugat- és észak-csehországi, az északmorvaországi és a kelet-szlovákiai kerület teljesítette, illetve túlszár; nyalta a repce vetésének tervét. Több figyelmet követel Bár nyakunkon az ősziek vetése, a szalmabegyfijtés fékezi a szántást és a vetést. A közép-szlovákiai kerületben a szalma 75, a kelet-szlovákiai kerületben 74 százalékát takarították be. Igen lassan halad a vetőszántás ís. Míg július 30-ig egy lánctalpas traktorra 9,6 hektár szántása jutott, addig augusztus 30-ig ez a szám csak 12,9 hektárra növekedett. Mindez azí bizonyítja, hogy a lánctalpas traktorok nem dolgoznak két műszakban. Egy-egy napra átszámítva a lánctalpasok teljesítményét, ez nem tesz ki többet, mlnt három és fél hektárt. Ha továbbra is ilyen lassú lesz a vetőszántás menete, akkor az őszieket az év végéig sem vetjük el. Magra vár a föld Bizony magra. De csak ott várhat, ahol idejében előkészítették a talajt. Szlovákiai méretben a repce vetését csak 68 százalékra teljesítjük. A három kerület közül a legjobb e téren a kelet-szlovákiai, amely eleget tett a repce vetésének. A közép-szlovákiai kerületben 40, a nyugat-szlovákiai kerületben pedig 56 százalékra vetették el a repcét. Mindkét kerület jóval a szlovákiai átlag alatt maradt. Ez veszélyezteti a jövő évi repcetermést, amely egyike a legjobb olajos magvaknak. Földműveseinknek tnind a két kerületben el kell követniük mindent, hogy a lehető legrövidebb időn belül földbe kerüljön a repce. Biztosítsunk sok takarmányt Az idei száraz időjárás nagyban befolyásolta a takarmánykészletek feltöltését. Szálas takarmányban nem termett annyi, mint amennyire számítottunk. A szemes takarmányból ugyan jobb termést értünk el, de ez nem jelenti azt, hogy ne tegyünk meg az ősz folyamán mindent takarmánykészletünk lehető legjobb feltöltése érdekében. Fel kell készülni arra, -hogy a silókukorica mellett a kukoricaszár és a répafej is Idejében a silógödörbe jusson. Nem szabad megengednünk, hogy a sok tízezer liter tejet jelentő takarmányt beszántsák, vagy a földön hagyják tönkremenni. „A szocialista társadalmunk további fejlődésének távlatairól" pártdokumentum többek között leszögezi, hogy 1970-ig a mezőgazdasági termelést az ipar színvonalára kell emelnünk. Ez pedig csakis akkor lehetséges, ha minden mezőgazdasági munkát, így az ősziek vetését is idejében elvégezzük. A vita csak akkor lesz eredményes, ha ehhez földműveseink alkotó munkával is hozzájárulnak. —nj— i&téíeA SZI A köztársasági elnöknek átadta megbízólevelét Burma rendkívüli és meghatalmazott nagykövete (ČTK) — Antonín Novotný, köztársaságunk elnöke pénteken, szeptember 7-én a prágai Várban fogadta U Pe Kint, a Burmai Szövetség rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki átadta megbízólevelét. A megbízólevél átadásánál jelen voltak Václav Dávid külügyminiszter, Ladislav Novák, a köztársasági elnöki iroda vezetője, Jaroslav Cihák altábornagy, a köztársasági elnöki katonai iroda vezetője, dr. Bohumil Verner, a Külügyminisztérium diplomáciai protokollfőnöke és dr. Jaroslav Kvaček, a Külügyminisztérium osztályvezető-helyettese. A nagykövet beszédében rámutatott, hogy a Burmai Szövetség és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság között a diplomáciai kapcsolatok felvétele óta eltelt néhány év alatt a politikai és gazdasági kapcsolatok figyelemre méltó fejlődést értek el. E kapcsolatok eredménye a két országot egybefűző őszinte barátság. Hangsúlyozta, hogy a burmai kormány politikájának vezérelve a béke és a nemzetek barátsága. Végül rámutatott, arra fog törekedni, hogy a két ország barátsága tovább fejlődjék. Köztársaságunk elnöke válaszában értékelte a Burmai Szövetség külpolitikáját, s hangsúlyozta, hogy mindkét ország a béke megszilárdítására törekszik s ez kifejezésre jut Csehszlovákiának és a Burmai Szövetségnek a 18 állam leszerelési bizottságában végzett munkájában is. Köztársaságunk elnöke megelégedéssel állapította meg, hogy a két ország közötti kapcsolatok mindkét fél számára előnyösen és sikeresen fejlődnek. Végül kifejezte ama meggyőződését, hogy Csehszlovákia és a Buiimai Szövetség közötti kapcsolatok a jövőben is fejlődni fognak, s hozzájárulnak a nemzetek közötti béke és együttműködés megszilárdításához. A beszédek elhangzása és a megbízólevelek átadása után a köztársasági elnök a nagykövettel beszélgetést folytatott, melyen jelen volt Václav Dávid külügyminiszter. • BETON — VlZtlVEGBÖL ÉS SALAKBÚL A Moldava! Tudományos Akadémia j | dolgozói cement felhasználása nél- i i kül nagyolvasztói salakból és vlzi üvegből kitűnő minőségű betont ] 1 nyertek, mely jóval gyorsabban ke- ( | ményedik és szilárdabb a cement- ( betonnál. Az új anyag vízhatlan, hő- és j fagyálló. Az eddigi betonnál jobban j hozzátapad a fémvázhoz, amelyet! megvéd a rozsdásodástől. A gép- j iparban is hasznát veszik, ahol ke- j retek, állványok, támaszok stb. ké- j szítésénél a fémet helyettesíti. (CTK) , • SZÍNES SZILIKÁTTÉGLAK Teodoriban befejezés előtt áll Len> gyelország egyik legnagyobb kerá-1 | míai gyára, ahol különleges szilikát- j i téglát fognak készíteni. Az Itt gyár(tott téglák 40 dekíval könnyebbek és Jóval tartósabbak lesznek a ha 'gyományos téglánál. Kristályhomok-jj i ból készülnek, mely Itt bőven található. Hat színben készítik majd a téglákat és a lengyel építészek már) I előre örvendenek a színhatásnak, j mely még szebbé teszi majd a lakój negyedeket. (CTK) • HUSZONEGY ORSZÁGBA SZÄLLlT \ DOHÁNYT BULGÁRIA A bolgár dohány közkedvelt a ( i nemzetközi piacon: tavaly 70000 ton-1 | nát szállítottak belőle 21 országba, i többnyire Csehszlovákiába, a Szovi jetunióba, az NDK-ba. Lengyelország1 ba, az NSZK-ba és máshová. Tekintettel a nagy keresletre egy- \ [ re több dohányt termesztenek. Az i i idei tervet (100 000 tonna elsőrendű^ i keleti dohányfajta betakarítása) min-) j den valószínűség szerint lényegesen / j túlteljesítik. (ČTK) > DIÁKOK ÖNKÉNTES TÁRSADALMI í MUNKÁJA Magyarországon a nyári vakációI ban több mint 26 000 középiskolás és főiskolai hallgató segédkezett a berentel vegylkombinát. valamint a | százhalombattai hőerőmű építkezé1 sénél. Az Ifjúság a falvakon is kivette részét a termés betakarításából i és a növényápolásból. A diákok nagyban hozzájárultak a mocsarak [ kiszárításához is a Hanságban. Társai dalml munkájuk értéke több millió forint. (CTK)