Új Szó, 1962. szeptember (15. évfolyam, 241-270.szám)

1962-09-22 / 262. szám, szombat

L Ä város legforgalmasabb utcáján, csaknem szemben egymással, két In­tézmény teljesíti küldetését. Egyetlen közös vonásuk van: mindkettő az em­berek szabad idejére pályázik. És még valami: mindkettő tervszerűen „működik", tervük teljesítése egyene­sen aránylik a látogatók számának növekedéséhez, illetve csökkenéséhez. Az egyik általában jól teljesíti a tervét, a másik rendszerint túlszár­nyalja. A lučeneci Orava vendéglőben rit­kán találunk szabad helyet, legfel­jebb reggel, — és este, öt perccel a záróra előtt. Az állandóan zsúfolt kocsmahelyiségről jobb, ha nem is beszélünk; elszomorító látvány: a züllésnek és korhelyeskedésnek a város központjában érthetetlen mó­don megtűrt édene. Alig száz lépésnyire innen, átellen­ben, az egykori Corzó-kávéház épü­letében található a másik intézmény: a Járási Népkönyvtár. Szerényen és zajtalanul, agresszív támadások nél­kül próbálja állni az önként és egy­oldalúan vállalt versenyt. A versenyt, amelyben egyelőre legtöbbször alul marad s amely mégis szép és nemes. Nem is verseny ez már, hanem harc, küzdelem a javából, küzdelem — bár­mennyire közhelyszerűen hangzik is — az emb^ért. L D E — Hát például a Síjkodl estéket Németh Lászlótól, Ilyés Gyula Ebéd a kastélyban című könyvét, aztán van itt egy gyönyörű fényképalbum ... — Nagyszerű! Melyiket vigyem? — Hohó, lassabban a testtel! A múltkoriakat visszahoztad? Bűnbánóan lógatom a fejem. — No látod ! Egyetlen új könyvet sem kapsz, amíg vissza nem szállítod a régieket. Így talán megembereled ma­gad. Savanyú arccal hallgatom a félig komoly, félig tréfás szóáradatot. Ab­ban mindenesetre biztos lehetek, hogy új könyvet ma nem kapok. — Több, mint nyolcezer kötet könyv fekszik kint már évek óta az olvasóknál. Megbocsáthatatlan ha­nyagság ...! Elnézésem kéri és egy másik ta­nácstalan könyvkölcsönző mellé sze­gődik. — Űj könyveket kaptunk — hallom gunyoros hangját s mielőtt az igazgatói irodába lépnék, kíváncsian pislogok: kl lehet az újabb „bűnös"? '/•ssrrm/rsrsmssw/stwvsŕMVfŕmrt rrmrrr/irrrfsrrsrrr/rrrrrTmssrT/m/f//ss i III. II. Alkonyodik. Az utcán növekszik a forgalom, a járda megtelik jókedvű, sétáló fiatalokkal. A lányok kezében rózsaszín fagylalt; tranzisztoros rá­diók emelik és cukrozzák a hangu­latot. A könyvtár üvegajtaja is gyak­rabban nyílik meg ilyenkor. Kellemes csönd fogadja az embert; a süppedő szőnyeg elnyeli a lépések zaját, csak az újságok és a könyvla­pok zizegnek halkan, szinte hívogató suttogással. A nyitott könyvek fölé komoly arcú fiúk és lányok, tűnődő tekintetű sszonyok, fáradt szemű öre­gek hajolnak. A hosszú pult me^ett szinte némajáték módra folyik" a könyvkölcsönzés; a könyvtárosok fel­vont szemöldökkel, alig hallhatóan érdeklődnek a név és lakhely iránt, a kölcsönzők suttogva válaszolgat­nak. Többen a könyvespolcok előtt állnak és keresgélnek, haboznak, té­továznak : vajon melyik könyvet vi­gyék? Nagy a választék, nehéz e vá­lasztás. Én is tétovázok.-. Szőke fiatalember lép mellém. — — TJj könyveket kaptunk — mond­ja, s utána nyomban bemutatkozik: — Ferenc Ferdinánd, könyvtáros. — No lám, milyen ázferencsém van — fordulok a fiatalember felé s mon­dom én is a nevem, majd kezet rá­zunk és nevetünk. Régi ismerősök va­gyunk, a bemutatkozás csak azért tör­ténik, hogy kölcsönösen hallhassuk szép (ahogy ő mondja J királyi nevün­ket. — Miféle könyveket? •^•/////S/SSSSSSSSfSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSWS/^ Napóleon 1 a Vörös téren \ § A Moszfilm moszkvai műtér- ^ ^ mében egész sor érdekes, ^ ^ izgalmas film készül. Így október ^ ^ első' felében a moszkvai Vörös té- ^ ^ren Szergej Bondarcsuk megkezdi ^ & a Háború és béke külső felvételeit, i fc ímelyek Moszkva Napoleón bevonu- ^ ^ lása előtti égését, valamint az orosz ^ ^ foglyok tömeges agyonlövetését ^ ^ mutatják be. Natasát Ludmilla ^ ^ Szavelféva, a kitűnő leningrádi ba- ^ ^ lerina Játsza, Pierre Bezuhovot ^ ^ minden Valószínűség szerint maga i S Dnnrtnfnenlr ÄTlHrPÍ Rnl Iínn^Zki l't S S 1U1HZLJJ ĽT:IUEI\T:IICI\ IIICBUIIUCANC ^ $ se egyébként a Moszfilm ez évi ^ S _ í IÁ 1.. OC S — Hány könyvük van összesen? — teszem fel az első kérdést Páca Já­nos igazgatónak. — Harmincegyezer. — Mennyi az olvasók száma? — A múlt év végén meghaladta az ezerkilencszázat, de azóta is emelke­dett. Mintegy tizennyolcezer ember él Losoncon. Ehhez viszonyítva az ol­vasók száma elég kicsi. — Ez persze nem nagy szám — fejti ki tűnődésem okát Páca János — de reméljük, hogy a helyzet a kö­zeljövőben megjavul. — Minek az alapján reménykedik, igazgató elvtárs? — Mindenekelőtt az Jogosít fel er­re, hogy míg a múltban a könyviár­nak mindössze három állandó alkal­mazottja volt, ma már hatan vagyunk; s bár ez még mindig elég gyönge létszám — ha tekintetbe vesszük, hogy hasonló járási könyvtárak 8—10 al­kalmazottal is rendelkeznek —, de, ha ehhez 1- hozzászámítjuk azt is, hogy könyvtárunk minden dolgozója szív­ügyének tekinti a kultúra terjeszté­sét, akkor reményünk nem alaptalan. Emellett könyvtárosaink olvasottak, műveltek, ami-az .olvasók tájékozta­tása szempontjából-igen fontos, annál is inkább, mert még megfelelő kata­lógus nem áll az olvasók rendelkezé­sére. — Mindez szép dolog igazgató elv­társ, de ne haragudjék, nem igen értem, az itt elmondott, kétségtelenül hasznos és dicséretre méltó tények, illetve tulajdonságok — milyen ösz­szefüggésben vannak az olvasók szá­mának a növekedésével. — Pedig egyszerű. Nem beszélve arról, hogy az emberek szívesebben látogatják az olyan könyvtárakat, ahol készséges, udvarias és hozzáér­tő alkalmazottakat találnak, mi ezen­kívül az úgynevezett olvasótoborzást is igyekszünk formalizmus nélkül, amennyire körülményeink engedik, jól megvalósítani. Az első félévben például ezerkétszáz olvasóval szerez­tünk többet, mint amennyit eredeti­leg terveztünk­— Milyen módszerekkel végzik az olvasótoborzást? — Elsősorban az olvasókonferenciá­kat kell megemlítenem A félév vé­géig három járási és több kisebb ol­vasókonferenciát rendeztünk, illetve rendeztek a könyvtár mellett működő Irodalmi körök. A három közül ket­tőt a szlovák, egyet pedig a magyar olvasók részére. Az egyiken Andrej Plávka államdíjas szlovák költő mü­veit ismertettük. A költő maga is je­len volt ezen a konferencián. Magyar részről jól sikerült a Kettős lakoda­lom lsmeretésével összekötött irodal­mi est, amelyen részt vett Zuzka Zguriška írónő A konferenciák után Jelentősen megnövekedett olvasóink száma. — Így aztán elhatároztuk, — foly­tatja az igazgató —, hogy a Jövőben még több olvasókonferenciát rende­zünk. Ezenkívül könyvtárosaink a CSKP XII. kongresszusa tiszteletére felajánlották, hogy az év végéig ter­ven felül 1000 olvasót szerednek — vagyis személyenkint húszat. művének II. kötetében: „Jeles, jó és számos könyvek gyűjteménye ez, s a Literatúra kedvellőji közül akár ki kérjen belőle könyvet olvasásra, ada­tik neki minden készséggel, a mivel magam is ditsekedhetem ..." Sajnos azonban az értékes kötetekből álló könyvtár 1849-ben, amikor a cári csa­patok felgyújtották Losoncot, teljesen elpusztult. De már 1851-ben újra meg­kezdte működését — az ország la­kossága közadományokkal segítette feltámasztani a tudomány . porráégett templomát 1884-ben 14 400, 1909-ben 24 000 kötettel rendelkezik. Ugyanax­kor a kölcsönzők száma mindössze 89. Az állami segély elenyészően cse­kély, mindössze 400 korona volt. Az első Csehszlovák Köztársaság idején jelentős mértékben szaporodott a könyvállomány, de a kapitalista, majd a fasiszta államrendszerek 1938 előtt és után a könyvtárból száműz­tek minden haladó tudományos és politikai művet. Gyökeres változást csak az 1948-as év hozott. Népi demokratikus rend­szerünk, a dolgozók életszínvonalá­nak emelésével, a nemzetiségi kérdés rendezésével párhuzamosan az általá­nos szocialista kultúra megteremtését tűzte ki célul. Több évi szünet után újra megkezdte működését a városi, később Járási Jogkörrel felruházott könyvtár. Közel egymillió korona be­ruházással impozáns helyiséget ka­pott a volt „Corzó" kávéház helyén. A könyveken kívül az olvasóterem­ben kilencvenhét féle hazai és Kül­földi újság, hetilap és folyóirat áll az olvasók rendelkezésére. Az elmúlt év­folyamán a könyvállomány több mint négyezer kötettel gyarapodott. V. IV. Este van már. Lassan az utolsó ol­vasó is távozik. Ketten maradunk Fe­renc Ferdinánd igazgatóhelyettessel és arról beszélgetünk, amiről mind­járt az elején kellett volna: a lo­sonci könyvtár múltjáról. — Az első adat 1826-ból származik, — közli Ferenc elvtárs. — Mocsári Antal írja geográfiai ós statisztikai ^ISKOLÁBAN — Aránylag jól állunk — mutat a könyvespolcok és a megüresedett ol­vasóterem felé Ferenc elvtárs — de azért hiányosságaink is vannak. — Mégpedig? — kíváncsiskodom. — Először is: még mindig kevesen vagyunk, hiszen a területi átszerve­zés óta tiárom városi, három helyi és százötvenöt községi könyvtárat irányítunk. A szomszéd járásokban ezen a téren sokkal kedvezőbb a helyzet. Ezenkívül egy ifjúsági olva­sóteremre lenne szükségünk. — Az igazgató elvtárstól megtud­tam, hogy az irodalmi körök aránylag jól működnek. — Minden akciót közösen csinálunk a szlovák elvtársakkal. Ez a kölcsö­nös együttműködés — amely egyéb­ként a könyvtár munkájára is jel­lemző — nagyon jól bevált s az ered­mény leginkább az olvasók számának növekedésén mérhető le. — Még egy utolsó, kissé bizalmas kérdés, amire nem kell okvetlenül válaszolnod: te, mint igazgatóhelyet­tes, hogy vagy megelégedve a könyv­tárosok munkájával? — Talán helyesebb lett volna, ha az olvasóknál érdeklődsz. Én a ma­gam részéről csak annyit mondha­tok, ezt is tsak neked és nem az új­ságírónak : jobb és megértőbb mun­katársakat keresve sem találnék. Erre én — mint újságíró is — he­lyeslően bólintok s a kettős dicséret­től feltüzelve (mert hisz az igazgató is dicsérte őket) a nevek iránt ér­deklődöm. Tehát a Losonci Járási Népkönyv­tár az utóbbi időszakban elért jó eredményeit Orosz Ottóné módszer­tani dolgozó, Besták Jaroslavné és Drugla Jánosné könyvtárosok, és Hor­ský Ferenc kiváló munkájának kö­szönheti. A két vezetőt viszont — bár való­színűleg ők is megérdemelnék — nem vagyok hajlandó dicsérni, mivel az új küldeményből egy könyvet sem kaptam. Természetesen tisztában vagyok az­zal, hogy ők sincsenek rólam a leg­jobb véleménnyel. ZSÉLYI NAGY LAJOS • SZÓFIÁBAN Sziléziai dalok cím­mel kiadták Petr Bezruc verseit. A verseket Dimitr Štefanov, a prágai filozófiai fakultás végzett hallgatója fordította. Az előszót Vatju Rakovszki köjtő írta. • A CSEHSZLOVÁK Tudományos Akadémia irodalomtörténészei a Szov­jetunió Tudományos Akadémiájának Világirodalmi Intézetével együtt ta­nulmánykötetet ad ki a csehszlovák­szovjet irodalmi kapcsolatokról. • PETR BEZRUC emlékére ez év­ben rendezik meg ötödször Opaván a kulturális ünnepségeket. Többek kö­zött az ostravai Állami Filharmónia is fellép; vitát rendeznek a Sziléziai dalok vil ág visszhang járó! és olvasó­konferenciát rendeznek Jarmila Gla­zarová műveiről. Az ünnepségeken le­leplezik Petr Bezruc új emlékművét. (Róbert Vejvod« felv.) ANDREJ VOZNYESZENSZKIi: Megtudtam, ki vagy Cáillag fény, emeletsorok égbe növő tűzvésze — szeretlek! Eb vagyok én, vadászeb, amelyet végre vadászni vezetnek. Felhajtalak, ország, megtudom, ki vagy, addig járok utánad. Ál-rongyos lány, te, piactereid pora fürdeti pőre lábad. Utak fecskendői verették a fülem malomiapátját a hitetlen, base-ballos és csupa-benzin Amerikán át. Coca-cola. Zenebona: harang szólt. Harangszó barangolt. Ismerkedve mutattál fénypalotát s külvárosi kormot. Nőidről a szemem, mint puskazávár, vlsszarúgódott. Olcsó portékát, szememet hivalkodón hívogatták. De én, kerestem « lelked, nem bántam, hogy tiltfa az udvariasság. Tengermélyen búvár a Broadway-mélybe lebuktam — mint kék láng, táncolt néger lányod a pincelebujban. Elértelek — és tovább menekültél borzongásán, ijedten. Hát olvasd most, ha nem értettem szavad ott a tömegben! Tetőről nézek, csepp manó, New — Yorkod forgatagába Ujjaim hegyén megül napod, mint apró katicabogárka. (RAB ZSUZSA fordítása) ( rSSfSSSSSSSSSSSSSSSS/I f/SSSSSA MONOSZLÓY M. DEZSŐ: UTAZOM Előbb buszon, aztán vonaton utazom... ' Az emberben mindig volt valami vándorló buzgalom, sátorfát felszedő szenvedély, indulni kése erő, hisz až érben a vér is mozgásra lüktető: menj, rohanj, meg ne állj soha! Előbb buszon, aztán vonaton robog velem a gép tova. Zölden és kéken suha» el a táj. Nicsak hisz ez a szenei tő, s amott már Érsekújvár, fejem fölött az űrutaspár kering, s velem utazik a kétféle idő, egy. másik idebent s egy másik odakint. Az ami itt a kupéban ketyeg: nagyanyó, szttlő, gyerek , rövid és roppant elhatárolt. életsorvasztő évek fizettek érte vámot, de az ami kívül rohan a végtelenbe olvadó folyam végighasal a földön, s a csillagokig kapaszkodik. Látszólag persze ez se más csak állomás és újabb állomás, pedig közben már minden mozdul életen innen s életen túl, zakatolva utazik az egész galaxia, s én is utazom állomástól állomásig, az örökké változó anyagon át utazom egészen a szénig, a tőzegig, fejem fölött az űrutaspár kering, utazom... Az. anyagban mindig volt I § Az. anyagban mindig volt % i valami vándorló buzgalom. S I 1962. szeptember 22. * (Jj SZÖ %

Next

/
Oldalképek
Tartalom