Új Szó, 1962. augusztus (15. évfolyam, 210-240.szám)

1962-08-25 / 234. szám, szombat

• • A KÖNYVEK VAROSA A VAROST A TANKÖNYVEKBEN régebben csak így emlegették: a szlovák Róma. Mert rengeteg nagy templomot, szép nagy kertes apáca­kolostorokat és vastag falú plé­bániákat szívesen létesített akkor a rend. Szerették a hatalmasok, ha a szegény ember törpének érezte magát a templom égbenyúló falai alatt, örültek, h,a a környékbeli pa­rasztok álmélkodtak a papok nagy műveltségén és ha a hívők tisz­telték a feketeszoknyás férfiakat. A városba érkezésemkor is zúg­tífk a harangok. Estefelé, a város főutcáján tolongott a fiatalság, táv­tanuló egyetemisták a nyári gyakor­latról beszélgettek, fizikáról és iro­dalomról folyt mindenütt a társal­gás. A KÖNYVTARBAN — mindjárt a templombejárattal szemben — tu­catnyi gyerek áll. Egymást lökdö­sik. Úgy látszik, valamit} nem tud­nak megegyezni. — Karcsi még vissza sem adta a könyvet és ti már összeverekedtek miatta? Az íróasztal mögül a könyvtáros próbálja túlkiabálni a gyerekzsivajt. — De Karcsi ezt a könyvet ne­kem ígérte — szól egy másik, kissé sejpítő hang. Én már három napja várok erre a könyvre, mert engem az atommotorok érdekelnek. — Hát minket talán nem ez érde­kel? — zúgolódnak a gyerekek. — Mi is éppen ezt akarjuk olvasni. A „könyvtáros néni" (olyan húsz­éves lehet) végül aztán igazságot tesz a gyermekek között. A könyv Karcsi legjobb barátjáé lesz. Elol­vassa ő azt a 250 oldalt két nap alatt, aztán majd másik fiú kerül sorra. Igazán, Karcsi! Csak nem...? És a templom előtt ácsorgó két öreg jut az eszembe. Megkérdezem a fiút, hol vannak öregszülei. — öregapám, öreganyám? Velük jöttem, ők a templomba mentek, én meg ide a könyvtárba. — És milyen könyvek érdekelnek a legjobban, kérdeztem a fiútól. A gyerek tétován a könytárra mu­tat. Aztán kiböki: — Ezt mind jó volna elolvosni. Csak rövid a nyári szünet, tanévben tanulni kell. — Milyen volt a bizonyítványod? — Tiszta egyes. — És templomba?... Mikor vol­tál utoljára templomban? — Húsvétkor. Mert öregapám azt mondta: Aki nem vesz részt a szent ­áldozáson, annak nem jár ünnepi ebéd. A gyerekek összenevetnek. Köz­ben a könyvtáros kitöltötte a karto­tékokat, Karcsi és társai hónuk alá vágják a könyveket, és boldogan tá­voznak. — Melyik könyvért folyt az a he­ves vita? — kérdem a könyvtáros­nőt. — A „Tudomány ős technika mai problémái" érdekli őket annyira. Távozóban az egyik fiú, még hozzá­teszi: — Csuda klassz könyv! Én már csináltam is magamnak a könyv út­mutatása szerint egy Papin-fazekat, de amikor alágyújtottam, a víz fel­forrt benne, a gőz az egészet szét­vetette. Emlékszel rá Jancsi, mek­korát durrant? KUKUCIN ÉS HAMINGWAY, Solo­hov, Remarque és Mikszáth munkát fekszenek a pulton. Azaz hogy ván­dorolnak az egyik kölcsönző kezé­ből a másikba. — Ez ami „uborkaszezonunk" — mondja boldogan Langová Sidőnia, a könyvtár egyik dolgozója. „Uborka­szezon" és mégis 200—300 kölcsön­zőnk van naponta. Ugye, az ember el sem hinné, hogy nyáron is olvas­nak. — A szabadságok ideje van ilyen­kor, ráér az ember olvasni —, szólt bele a beszélgetésbe az egyik könyv­tárlátogató. — Ezeket szeretik és keresik a legjobban? — kérdezem Langová elvtársnőt és az asztalon levő köny­vekre mutatok. — A szépirodalomból ezeket kere­sik legjobban. Meg a klasszikuso­kat. A nagy orosz regényírókat és a franciákat is nagyon szeretik. De valami két év óta a szépirodalom némelyeknél mintha háttérbe szo­rult volna. Nézzen körül a könyv­tárban, talál-e akár egyetlen csil­lagászattal vagy hasonló tudomány-­ággal foglalkozó könyvet? Még véletlenül sem talál! Mind kiköl­csönözték. És tudja, hogy mióta van ez így? Gagarin óta! — Hát • fiatalság...! — Micsoda? Azt- gondolja, hogy a fiatalság? Nyugdíjasok és olyan asz­szonyok kérnek űrrepülési szak­könyveket, akik Courths-Mahlero­kicm „nevelkedtek". Ismerek egy asszonyt, aki, mikor tíz évvel ez­előtt először jött ide, azt kérdezte: „Megvan A herceg szerelme?" Ki­től? — kérdeztem. Hát a Courths­Mahlertól — válaszolta természetes laaagon. üz az asszony ma a csilla­gászatról szóló könyveket követeli tőlem. A KÖNYVTAROSNŰ önmagáról és a könyvekről beszél. — Húszezer kötet van a gond­jaimra bízva. És mégis, nem tudok elmenni egy könyvesbolt, vagy an­tikvárium előtt, hogy ne mennék be körülnézni. És ha már körülnézek, mindennél nehezebb könyv nélkül távozni a boltból. — Nem árt „a könyvtárnak", hogy az emberek annyi könyvet vá­sárolnak? — Ismerek nem egy családot, ahol a könyvtárból először kikölcsönzik, elolvassák az újdonságokat, aztán ami megtetszik nekik, azt megve­szik. Ez már a könyvszeretőt maga­sabb foka. Nem egy munkáscsalá­dot ismerek, ahol 300 kötetes szín­vonalas könyvtár díszíti a lakást. Aztán hozzáteszi: — És gazdagítja a lelkeket. NAPJAINKBAN az ember a világ­űr titkait ostromolja. Fejünk felett a kozmoszban sok száz kilométer magasan űrhajók keringenek. Hét­mérföldes léptekkel halad előre a tudomány. Hanem az emberek fejé­ben végbemenő változás sem marad ám el a tudományos eredmények mögötti A trnavai példa is ezt bi­zonyítja. Trnavát nyugodtan nevezhetnék a művelődé^ és a könyv városának. TÔTM MIHÁLY. Az igaz ügy védelme A Mexikói Leg­felsőbb Bíróság a haladó közvéle­mény nyomásának engedve kénytelen volt megtárgyalni D. A. Siqueirase festő, Mexikó Kom­munista Pártja tag­jának és Filomén Maty 74 éves új­ságíró fellebezé­sét. 8 évre ítélték őket haladó gon­dolkodásukért, és azért, mert tagjai voltak a mexikói politikai foglyok védelmére alakult bizottságnak. Képünkön: D. A. Siqueirose a politikai foglyok öltözetében, a Legfel­sőbb Bíróság előtt elmondott védőbeszéde után. A Jánošík osztotta kincsek Amit a gazdagoktól elszedett, azt a szegényeknek adta. — így ismer­te őt a nép, s így őrzi még ma is emlékét a monda. Lelked ajánld fel istennek, nekem meg rakd ki aranyaidat! — szokta volt mondani, ha rajtaütött a sze­gény nép vérét szipolyózó úri tár­saságon. Máig is frissen őrzi a legenda azt az esetet, amikor az egyik várúr la­komára hívta, meg a környező vá­rak birtokosait, s ez alkalommal a lakomához szükséges jószágot, italt a szegény jobbágyoktól sarcolta ki, akiket így az utolsó betevő falat­juktól fosztott meg. Meghallván ezt Jánošík, nyomban a lakomán ter­mett, s azonmód elszedte az urak minden aranyát, dukátját, majd ezt, óriás karimás kalapjából, a kifosz­tott jobbágyok között mindjárt szét­osztotta. Juro Jánošík, a szlovák történelem forradalmi alakja, az ellenállási moz­galom megtestesítője, már - rég fel­keltette Ján Kulich államdíjas szob­rászművészünk érdeklődését. Jáno­šík hősiessége és forradalmisága már kezdő művész korában is nagý hatással volt Kulichra, aki Jánošík szoborművének már több változatát készítette el. Most azonban a ne­gyedévezredes évforduló alkalmából Ján Kulich államdíjas, Ladislav Boíu­ta és Alojz Daŕiček építészmérnö­kök Jánošík a világon is egyedül­álló méretű fémszobrának elkészíté­sét javasolják. A szobrot a Vrátna dolina festői szépségű völgyében emelnék, huszonöt méter magas fémoszlop formájában. A szobrászművészt és a műépíté­szeket is nehéz kérdések megoldása elé állítja a szobormű elkészítése, mivel szokásostól eltérően Jánošík emlékművének elhelyezése nemcsak a környezet architektúrájával való összhang megteremtését követeli meg az alkotóktól, hanem olyan be­állítás létrehozását, amely lehetővé teszi majd a szobor minden oldalról való szemlélését. Ján Kulich államdíjas megfogal­mazásában modern vonalú szobor-í mű ez, minden felesleges leíró rész-­lettől mentes, s művészi értékein kívül technikai jelentősége is lesz: televíziós közvetítő-állomás szerepét fogja betölteni. A szlovák nép legendás hőse, Ju­ro Jánošík, aki hajdanán a néptől elragadott kincseket vissza származ­tatta népének, ma a televízió suga­rain keresztül a népből szármázó szocialista kultúrát fogja közvetíte­ni a hegyi falvakba. Jánošík óriás bőrkalapja egy negyedévezred után is tartogat még a nép számária kin­cseket. (—él) KOVÁCS ISTVÁN Zivatar Sötét az ég, Fekete, Mint a kökény Nagy szeme. Az erdő is Haragos, Nyugtalanul Hajladoz. Szilaj a szél, Mint a tűz, Száz villámot Lángba füz. S dübörög az Bg szíve, Félelmesen, Messzire. Sír a felhő. S jajgatva Hajlik rá A házakra. A falevél Mind táncol, — Fuss haza, Mert megázolI w/////////////////////////^^^^ (SZEREPLŐK: A DOKTOR ÉS PISTA, AZ ÁGYBAN FEKVŐ, BETEG PIONtR.) MÁRIA VIRSIKOVA: A pórul járt vízcsepp A z utilapu zöld levelén vidáman hintázott a vízcsepp. Sok testvérkéiével együtt csak az imént esett le a szürke fellegekből. A többi esőcsepp lecsurgott a levélről, bele a pocsolyába, vagy be­leveszett a sártengerbe, de a ml cseppecskénk a levélen maradt, s egyre az égboltra tekintgetett. Kereste hű paj­tását, aki valahol a felhők mögött bujkált. A cseppecske pajtását ugyanis napsugár­nak hívjuk. Gyakran játszanak együtt és kergetőznek az ég­bolton, s néha össze is külön­böztek. A napsugár ilyenkor elbújik a felhő mögé, a csep­pecske pedig lehuppan a fel­hőkből. Egyszer levélre hull, másszor a rétre, sőt az is elő­fordult már, hogy ablaküveg­re esett. De soha sem durcás­kodik sokáig, mert attól fél, hátha nem jön útána a nap­sugár és nem veszi magával vissza a halványkék égboltra. A napsugár azonban hű paj­tásnak bizonyul, mert min­dig megtalálja. — Tudod mit, napsugárka, játszunk bújócskát I Én elbú­jok, te pedig majd megkere­sel, jó? — ajánlotta egyszer a cseppecske. — Jól van, cseppecske, de aztán úgy bújjál el, hogy meg­találjalak! Amögött a fel­hőcske mögött, ott fogok húnyni. A cseppecske ugrott egyet és zsupsz, már le is esett! Tud­játok hová? Egyenesen egy teknőbe. Az udvaron állt, tele szappanos vízzel. A szappanha­bok ölelgették, körülfogták, el sem akarták engedni. A cseppecske kétségbeesetten te­kintgetett az égboltra. A napsugárka éppen kibújt a felhők mögül és körültekin­tett, vajon hová is bújhatott a cseppecske. — Itt vagyok, itt vagyok! — harsogta a szappanhabból Napsugárka, nem ismersz rám? Éppen akkor szaladt a tek­nőhöz Janka. A pohárkáját megmerítette szappanos víz­zel, a vízbe szalmaszálat du­gott és fújni kezdte. A csep­pecske gyorsan a szalmaszál végébe kapaszkodott, így talán rátalál majd a napsugárka. Janka óvatosan, szép lassan belefújt a szalmaszálba. A megrémült cseppecske úgy érezte, hogy egyre nagyobb és nagyobb. Először akkord volt mint a mogyoró, aztán már mint egy dió és végül mint egy nagyobb barack. Ragyo­gott, csillogott, minden szint játszott. — Napsugárka, napsugárka, itt vagyok! A napsugár bizony nem Is­mert rá a szappanbuborékban a kis vízcseppre. Elhaladt mellette és sietett tovább. A lombos hársfán, a zöld me­zőn kereste kis pajtását. A kis vízcseppnek meg, szegény­kének, bánatában meghasadt a szíve. A szappanbuborék szétpukkadt, és nem maradt utána egyéb, mint egy ici-pici nedves foltocska Janka kö­ténykéjén. Fordította: Vércse Miklós. § DOKTOR: (Hallókészülékkel S gondosan vizsgálgatja Pistát. § Felülteti, hasrafekteti, lélegezte­fc ti, kopogtatja, masszírozza. J Ogy ^ látom rendben van minden. Meg­§ kezdődött a gyógyulás. TöRPftFEOED f g tórpäKM „A jövendőmondó" Egy kisvárosban a babonás em­berek csoportosan jártak egy öregasszonyhoz, hogy jósolja meg nekik a jövőt. Egy agyafúrt em­ber elhatározta, hogy kifigurázza a jósnőt és nevetségessé teszi azokat, akik elhiszik az öregasz­szony badarságalt. Elment 5 Is a jósnöhöz. Az min­denfélét összebeszélt neki. Mikor befejezte mondókáját az ember megköszönte és hazafelé Indult. A jósnő utána szólt, hogy a tudo­mányáért flzettség jár. Erre meg­ütközve így válaszolt az ember: — Micsoda? Maga tőlem pénzt kér? Hát akkor miért állítja, hogy mindent tud, hiszen egy fillér sincs a zsebemben. A jelenlévők jót mulattak s rá­döbbentek, hogy a jósnő fecse­géselvel csak félrevezeti s be­csapja őket. Kecskeméti Ottú feldolgozása ptstl éáesanyfa annyit sem * tudott szlovákul — ahogy 1 mondani szokták —, hogy eladni I ne lehessen. Izületi bajára ml­llyen jót tett volna az orvosa által j már sokszor javasolt gyógyfürdő, j de nem mert nekivágni a több J száz kilométeres útnak, mert félt, f hogy nem tudja magát megértet­. nl senkivel. Hej, de sokszor ke­\ sergett szegény: — Megtanulnék én, csak lenne l kitől. Itt a faluban mindenki ma­[ gyárul beszél, az Iskolában meg í engem még nem tanítottalf. No, ? majd ha a fiam nagyobb lesz, I megtanít 0... egész biztosan [ megtanít! Pisti meg ls fogadta magában, !hogy mihelyt elkezdődik az ísko­l Iában a szlovák nyelvtanítás, meg­S kezdi ő is odahaza. De valahogy [az első iskolaév elszaladt anél­! kül, hogy valamit is átadott vol­! na tudományából az édesanyjá­Pisti felcsap tanítónak nak. Talán a második ís tova­száll, ha közbe nem jön valami. Még tavaly decemberben kiújultak édesanyja ízületi bántalmai, de olyan hevesen, hogy még a leg­könnyebb háztartási munka ls ne­hezére esett. Az orvos fürdőt ja­vasolt, és be is adta az Igény­lést. A doktor bácsi látogatása egy decemberi estén történt. Pisti pedig másnap így állított haza az iskolából: — Ruky bozkávam mamička, čo máme na obed? Anyuka először csodálkozva né­zett a fiára, de mivel a köszön­tést megértette, elmosolyodott. — Azt kérdezed, hogy főztem-e ma is valami ebédet? — kérdezte kedvesen. — Nem . . . azt kérdeztem, hogy ml az ebéd? Co máme na obed? — Na, várj csak — mosolygott hamiskásan az édesanyja, majd így válaszolt: fazula-leves kol­básszal ... és >Qj0dlt kapustával! — Ejha! — mcagott Pisti, — már ez is valami: — fele magyar, fele szlovák! Nehéz a kezdet, de meglátja édesanyám menni fog ez. Mától kezdve csak szlovákul be­szélek itthon és le is fordítok minden szót, ha nem érti. Ez történt egy decemberi napon és azóta hónapok teltek el szor­galmas tanulásban, szlovák beszél­getésben. Sokszor előfordult, hogy az anya olyan szavakra volt kí­váncsi, melyet még kis tanítója sem tudott, de ilyenkor előkerült a szótár, és megoldódott minden. 1. A PIONÍRSZERVEZET EGYIK NYÁRI JELSZAVA: Vízszintes: 1. A jelszó első ré­sze (zárt betűk: S, T, E.) 9. Fém. 12. Dió (magánhangzó feles). 14. I. O. 16. Kötőszó. 18. Nem férfi. 22. Állami illeték. 25. A barát. 30. Betű kiejtve. 32. Felöltő. 38. Anna fele. 40. Háziállat. Függőleges: 1. A Jelszó második része, (zárt betűk: S, T, L.J 4. Zamata. 6. Fontos ásvány. 7. Tó­nid betűi felcserélve. 17. Raga­dozó állat. 21. Ópiumot tartalmazó Jelenleg Pistt édesanyja Marian­ské Lázné mellett egy fürdőben keresi gyógyulását. Az utazás, mint írta, simán, zökkenőmente­sen folyt le. Mindent megtudakol­hatott az úton, amit akart. Azóta sokat tanult, de a legne­hezebb mégis csak a kezdet volt, ahol Pisti vállalta a tanító szere­pét. Édesanyja egyik levelében így fejezte ki magát: — Nélküled soha nem mertem volna nekivágni a messzi útnak. Pisti pedig olyan boldog, és alig várja haza édesanyját, hiszen a fürdő /ót tett betegségének. Azt írja, olyan mintha újjászületett volna. Nehéz volt ez a hónap édesanya nélkül, ' üres, sivár és elhagyatott volt a ház, de utána, megint olyan boldogan élnek majd, mint azelőtt, amikor még édesanyja sosem panaszkodott, folyton jókedvű, s vidám volt. VlGH RÚZSA növény. 28. R-rel a végén oktató. 28. Szlovákul föld (ékezet pótl.) 31. személyes névmás. 36. Banán mássalhangzói feles. 41. Rl-r-rel. 43. Azonos betűk. (Bfeküldte: Benkó Katalin, Horná KrálováJ. MÜLT HETI FEJTÖRŐNK MEGFEJTÉSE: 1. A megfejtést felesleges közölni, mivel valamennyien jól megfejtettétek. 2. Egy kis számtan. Az első gyerek négyéves, a második hatéves, a harmadik 12 éves és a negyedik 16 éves volt, az apa pedig 38 éves. KIK NYERTEK Múlt heti rejtvényünk megfej­tői közül könyvjutalomban része­sültek: 1. Földes Mária, Nová Stráž, 2. Varga Júlia, Rožňava, 3. Székviilgyi Rózsi, Bratislava-Prie­voz, 4. Hercug Lajos, Déčín, 5. Oudás Rezső, Pavlová. fll SZÓ S * 1962. augusztus 25.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom