Új Szó, 1952. július (15. évfolyam, 179-209.szám)
1962-07-08 / 186. szám, vasárnap
mmmm KETTŐS SZOVJET GYŐZELEM a tornásznők világbajnoki küzdelmében (Kiküldött munkatársunk telefonjelentése). A tornászvilágbajnokság negyedik napján is változatlanul nagy érdeklődés kísérte a küzdelmeket. Ezúttal a női csapat-világbajnokság és az egyéni összetett verseny elsősége volt a tét. Amíg pénteken drámai küzdelmet láthatott a közönség a szovjet és a japán tornászok között, addig szombaton egyáltalában nem volt kétséges, hogy a szovjet tornásznők viszik el a világbajnoki aranyérmeket. A szovjet csapat már a kötelező gyakorlatok során 1,899 pont előnyt szerzett az egyébként kitűnően szereplő csehszlovák válogatott előtt, és a világ legjobb tornásznöi szombaton bebiztosították sikerüket. Ma — vasárnap —, a világbajnokság zárónapján a szerenkénti elsőségekért folyik a küzdelem. A férfiak hat, a nők pedig négy szeren avatnak majd új világbajnokot. Amíg a férfi-csapatverscny tulajdonképpen csak két ország párharcát hozta, addig az egyes szerek világbajnoki címért folyó küzdelmébe a japán és szovjet versenyzőkön kívül a jugoszláv Cerar és a csehszlovák Krbec is erősen beleszól majd. Szombaton a női csapatverseny szabadgyakorlatait először Svédország és Kuba tornásznői végezték. A svédek 366,855, a kubaiak 291,822 összpontszámmai fejezték be szereplésüket. A svéd és kubai csapattal egyszerre mutatták be gyakorlataikat az olasz, holland, portugál és új-zélandi nők is, akik csak az egyéni versenyben indultak. Ezután négy csapat lépett a közönség elé: a szovjet, a jugoszláv, a francia és az izraeli. A figyelem — természetesen — a szovjet nők felé irányult. Csodás teljesítmények sorozata Talajon kezdtek. Latinyina 9,900 (II) pontot kapott, de 9,500-nál kevesebbre egyik szovjet nő teljesítményét sem értékelték. A csapat 48,831 pompás eredménnyel vonulhatott a második szerhez, Vasárnap, július 8. A BRATISLAVAI MOZIK MOSÓRA: HVIEZDA: Gárdaőrmester (jugoszláv) 15.30, 18, 20.30, SLOVAN: Tíz lépés keletre (szovjet) 15.30, 18, 20.30, PRAHA: Tisztes úriház (francia) 10.30, 13.45, 16, 18.30, 21, METROPOL: Képmutatók (svájci) 15,30, 18, 20.30, POHRANIČNÍK: AkuAku (norvég) 15.45, 18.J5, 10.45, TATRA: A púpos (francia) 15.45, 18.15, 20.45, VÁRUDVAR: Adua és társnői (olasz) 20, HVIEZDA (kertmozi): Olaszországi emlék (olasz) 20, MIER: Tüske (szovjet) 16.30, 19, Puskák és galambok (magyar) 21.30, PALACE: Amit az utca mesél (szovjet) 22, DUKLA: Ml a IX. A-ból (szlovák) 13.45, 15.45, 18, 20.30, OBZOR: Kozákok (szovjet) 13.45, 15.45, 18, 20.30, MÁ): Hajnali ugrás (szovjet) 15.30, 18, 20.30, STALINGRAD: Találkozás (szovjet) 17.30, 20, MLADÝCH: Csizmáskandúr (szovjet) 10, 13.30, 15.30, ISKRA: Két szoba összkomfort (szovjet) 17.15, 19.45, NÁDEJ: Az ördög kelepcéje (cseh) 17.30, 20, ZORA: A kakas elriasztja a halált (cseh) 17.30, 20, POKROK: A megszenvedett boldogság íszovjet) 17.30, 20. DIMITROV: Az utolsó kör (bolgár) 17.30, 20, BRIGÁDNIK: Három lágytojást (cseh) 10, 17.30, 20, A KOSlCEI MOZIK MŰSORA: SLOVAN: Tisztes úriház (francia), TATRA: Az utolsó kör (bolgár), PARTIZÁN: Kilencedik kör (jugoszláv), ÚSMEV: Nyári álom (svéd), DUKLA: A legszebb pillanat (olasz), KERTMOZI: 800 mérföld az Amazonason (mexikói). A TATRA REVO MŰSORA: Nem reám tartozik (20). A BRATISLAVAI SZÍNHAZAK MOSÓRA: DEVIN: A csók (14). Oj SZÍNPAD: tüszisztraté (19). A KOSlCEI ÁLLAMI SZÍNHÁZ MOSÓRA: A hegedűs akt (19). A MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZ MŰSORA: VEĽKÝ HOREŠ: Egy szerelem története (19.30), GABČÍKOVO: Szarkafészek (19.30). A televízió műsora: Bratislava: 9.00: A XV. Tornász Világbajnokság közvetítése. 15.00: Lóverseny közvetítése Trenčianske Teplicéről. 17.00: A Tornász Világbajnokság közvetítése. 20.00: Hírek. 20.05: Mondjanak ítéletet. 21.15: Esztrádmüsor a Tornász Világbajnokság befejezése alkalmából. 22.15: TVhíradó. Budapest: 9.00: Tornász VB, 1962. Férfi döntők. Közvetítés Prágából. 10.00: Gazdagabb szövetkezetekért. 19.30: Bemutatjuk a keszthelyi Helikon Könyvtárat. 11.00: Tornász VB, 1962, (férfi döntők). Közvetítés Prágából. 15.25: 27. számú Magyar Híradó. 16.00: Az aranyérmes úttörők műsora. Közvetítés Csillebércről. 17.30: Kapcsolásos sportközvetítés Prágából, a Tornász Világbajnokságról (női döntők). 20.00: TV-híradó. 20.20: Móra Ferenc: A hegedű. Előadja: Bitskei Tibor. 20.35: Fehér sejk, magyarul beszélő olasz film. Kb. 22.00: Telesport. 22.15: Hírek. Északon felhős idő, helyenként zivatarok. Az ország többi részében kisebb felhőzet, néhol zivatarokkal. A délutáni hőmérséklet északon 16—18 fok, másutt 20—24 fok. Enyhe északnyugati szél. a lóhoz. Itt megint Latinyina brillírozott, aki 9,833 pontot kapott ugrásáért. A csapat összteljesítménye megint eléggé magas pontszámot (48,265) mutatott, — pedig ezen a szeren volt legszerényebb a szovjet nők teljesítménye. Most jött az igazi bravúr! A sporttorna szinte utolérhetetlen tökélyét láthatta a közönség a szovjet nőktől a felemás korláton végzett csodálatosan szép gyakorlataik során. Ismét Latinyina tűnt ki a kiváló együttesből. Ezúttal már 9,933 (II) pontra értékelték teljesítményét a pontozók. Latinyina mellett Pervusina (9,900) is kiérdemelte a dörgő tapsvihart. Ezen a szeren 48,899 volt a szovjet nők csapateredménye, ami szinte „fellegekben" járó. Ilyen teljesítményre a világ egyetlen más csapata sem képesl Ekkor már biztos volt a szovjet nők elsősége. De még jött a ráadásl A gerendán elért 48,532 pontszám ismét magas értéket jelentett. Ezen a szeren elsősorban Pervusina jeleskedett, aki 9,800 pontot kapott. Latinyina csak ezen a szeren „elégedett meg" a második hellyel (9,766). A négy kötelező- és a négy szabadgyakorlat összesített eredményeként 384,988 pontot mutatott a szovjet válogatott pontszáma. Behozhatatlanul magas pontszámot... A szovjet nőkkel egyidőben fejezték be gyakorlataikat a másik három ország versenyzői is. Az ő végeredményeik így alakultak: Jugoszlávia 362,754, Franciaország 361,925, Izrael 345,994 pont. Az idei VB-n egyébként csinosabbnál csinosabb tornásznők adtak egymásnak találkozót. Szinte valamennyien nagyon praktikus, rövid hajat, fiús frizurát viselnek. Csak ketten — a kubai Alúam és a svéd Rydell — ragaszkodnak a „lófarkához. Ennek értékes pontveszteség lett az okozója. Amikor ugyanis geien dagyakorlataikat végezték és egy bukfenccel kezdtek, lelógó hosszú hajukat kezükkel a gerendához szorították, megakadtak egy pillanatra, s ez bizony nem szaporította a pontokat. Ügy látszik, a közmondáshoz híven ezúttal is azok voltak az okosak, akik rövid hajat viseltek... A szovjet tornásznők szabadgyakorlatait árgus szemmel figyelték a „konkurrensek", a csehszlovák csapat tagjai is. Mielőtt a szovjet lányok megkezdték volna gyakorlataikat, Eva Bosáliová ifirje így beszélt az őt körülfogó újságíróknak: — A csehszlovák együttes tagjai kitűnő testi és lelki felkészültséggel rajtoltak az idei világbajnokságon. Ennek tulajdonítható, hogy azt nyújtották, amit az edzéseken látottak alapján vártunk tőlük. Talajon és a gerendán elért jó eredmény lelkileg is jő hatással volt a válogatott., tagjaira, akiknek idegállapota egyébként is kifogástalan. Arra aligha számíthatunk, hogy megelőzzük a szovjet csapatot, de — úgy vélem — a szabadgyakorlatok során sem lesz hiba. Cáslavskát, aki az egyéni összetett versenyben második helyen állt a kötelező gyakorlatok után, sokan faggatták, hogy behozza-e Latinyina előnyét? Bajnoknőnknek erre fogadást is ajánlottunk, ő azonban tiltakozott a világbajnoki cím előlegezése miatt. Szombaton, amikor láttunk Latinyina csodálatos szabadgyakorlatait, már nem mertük volna meg k ismételni a Cáslavskának tett fogadási ajánlatot... Latinyina elsősége vitathatatlanná vált. A világ legjobb tornásza JuriJ Tyitov — a kijevi Burevesztnyik tornásza — már évek óta a világ legjobbjai közé tartozik. Jó szereplésére Prágában is számítottak s talán ez volt az oka annak, hogy az egyéni összetett versenyben elért világbajnoksága nem keltett meglepetést. Milyen volt Tyitov eddigi pályafutása? Először 1956-ban mint alig ismert tornász jelent meg a vii^g legjobbjai között Melbourneben, az olimpián. Bemutatkozása ragyogóan sikerültl Aranyérmet nyert nyújtón. Négy évvel később a római olimpián a lóugrásban szerzett olimpiai bajnokságot. Közben elindult a koppenhágai -Európa-bajnokságon, ahol megnyerte az összetett versenyt és iólengésben, lóugrásban, gyűrűn, valamint korláton is kontinensünk legjobbjának bizonyult. A tavalyi Európa-bajnokságon a jugoszláv Cerar megelőzte őt, de nyújtón és gyűrűn ezúttal is Tyitov bizonyult Európa legjobbjának. Mostani prágai sikere eddigi pályafutásának legszebb eredménye.,, hiszen ő lett a világ legjobb tornásza. Az összetett versenyben elért első helyéhez vasárnap még az egyes szereken ls szerezhet néhány érmet. Tyitov nagy európai ellenfeléről, a jugoszláv Cerarról már megírtuk, hogy a prágai közönség egyik kedvence. A nagytudású és végtelenül rokonszenves jugoszláv tornászt nyugodtan mondhatjuk a sportolók eszményképének is. Kivételes képességei ellenére annyira szerény, hogy ez már szinte túlzásnak tűnik. Különösen a lólengésben nyújtott teljesítményéért ünnepelte őt pénteken a közönség. Az egyik pontozó tízzel(II) értékelte Cerar gyakorlatát. Olyan volt ez a gyakorlat, melyhez aligha volt eddig hasonló e sportág történetében. Ma bizonyára aranyérmet nyer e szeren. Kik indulnak a mai Ma, a világbajnokság utolsó napján, a szerenkénti elsőségért folyik majd a küzdelem. Minden szeren a hat-hat legjobb versenyző szerepel a döntőben. Ezek a következők: Talajtorna: Aihara 19,40, Endo 19,30, Menichelli 19,20, Ono 19,15, Jamasila 19,10, Šťastný 19,00 pont. Ezek szerint tehát 4 japán, egy olasz és a csehszlovák versenyző került a világ hat legjobbja közé. Gyűrű: Tyitov 19,40, Sahlin 19,35, Endo 19,35, Leontyev 19,25, Cerar 19,20, Aihara 19,20 ponttal. Ezen a szeren tehát 3 szovjet, 2 japán és egy jugoszláv versenyző között dől-el a világbajnokság. Lóugrás: Krbec 19,30. Tyitov 19,15, Jamasita 19,10, Sahlin 19,05, Endo 19,05, Ono 19,05 ponttal. Három japán és két szovjet tornász lesz tehát az eddigiek során legjobban szerepelt csehszlovák Krbec ellenfele. Korlát: Endo 19,50, Sahlin 19,50, Cerar, 19,45, Ono 19,40, Jamasita 19,35, Kergyemelyigyi 19,35 ponttal. Nagyon szorosan áll a döntő mezőnyének hat tagja! A három japán, a két szovjet versenyző és a jugoszláv Cerar közül még bármelyik első lehet. Nyújtó: Ono 19,55, Endo 19,45, Sztolbov 19,45, Tyitov 19,40, Micukuri 19,30, Cerar 19,25. ponttal. Itt Is három japán, két szovjet és egy Jugoszláv versenyző küzd az elsőségért. Lólengés: Cerar 19,70, Sahlin 19,45, Tyitov 19,35, Micukuri 19,20, Kergyemelyigyl 19,20, Jou Lie-feng 19,10 ponttal. Itt csak egy japán lesz, és három szovjet versenyző. Ezek szerint tehát — ha a nevek Ismétlődésétől eltekintünk — 16 japán, 12 szovjet, 4 jugoszláv, 2 csehszlovák, 1 olasz és 1 kínai versenyző került a szerenkénti versenyek döntőjébe. K. I. Három kupaküzdelem sorsolása Kölnben megejtették az Európa Kupa tornájában a kupagyőztesek nemzetközi bajnokságában és a Rappan Kupában résztvevő együttesek párosítását. Az Európa Kupa-kiizdelemben, melyben a bajnokcsapatok Indulnak, ez idén összesen 30 együttes nevezett be. Csehszlovákiát a Dukla Praha csapata képviseli. Bajnokegyüttesünk a sorsolás alapján a második csoportba került, s ott először a Vorwärts Berlin együttese ellen mérkőzik. A második csoport további párosítása a következő: Partizán Tirana—IFK Norkoeping, Dinamó Bukarest—Galata Saray (Törökország), Polonia Bytom (Lengyelország)—Panatenaikos Athén, Fredrikstad (Norvégia)—Budapesti Vasas, Ausztria Wien—IFL Helsinki, CDNA Sofia—Partizán Belgrád Vorvärts Berlin— Dukla Praha. A lisszaboni Benfica, mely szintén e csoportba van beosztva, küzdelem nélkül Jut tovább. A kupagyőztesek nemzetközi tornájában a csehszlovák kupagyőztest (meg ismeretlen) a második csoportba osztották és küzdelem nélkül kerül a következő fordulóba. Az osztrák Grazer AK sem mérkőzik az első fordulóban. E csoportban egyébként a következő a párosítás. OFK Belgrád—Chemie Halle, a román kupagyőztes mérkőzik a bolgár kupagyőztessel, a Dózsa Budapest a lengyel kupagyőztessel találkozik, Hibernian (Malta)—Olimpicos (Görögország). A Rappan Kupa negyeddöntőjét is kisorsolták. Mint ismeretes, e 'tornában a Č H Bratislava bejutott a legjobb nyolc közé s a sorsolás alapján a Budapesti Dózsát kapta ellenfelül. A további párosítás: Genf—FC Tatabánya, OKK Belgrád —FC Padoba, FC Rjeka—FC Pécs. A VILÁG KÉT LEGJOBB TORNASZA Tyitov (Szovjetunió) — baloldalon — az egyéni összetett verseny világbajnoka, aki drámai küzdelemben előzte meg a japánok legjobbját, Endot. / A férfi egyéni világbajnokság végeredménye 1. Tyitov (Szovjetunió) 115.65 2. Endo (Japán) 115.50 3. Sahlin (Szovjetunió) 115,20 4. Ono (Japán) 115,15 5. Cerar (Jugoszlávia) 114.95 6. Micikuri (Japán) 114.30 7. Jamasita (Japán) 114,10 8. Sztolbov (Szovjetunió) 114,00 9. Kergyemelyigyi (Szovjet.) 113,85 10. Curumi (Japán) 113,85 11. Menicheli (Olaszország) 113,60 12. Mihara (Japán) 113,45 13. Liszickij (Szovjetunió) 113,40 14. Leontyev (Szovjetunió) 113,05 15. Jou Lie-fen (Kínai NK) 112,80 16. Klecka (Csehszlovákia) 112,60 17. Bénker (Svájc) 112,40 18. Carminucci (Olaszország) 112,30 19. Šťastný (Csehszlovákia) 112,20 20. Prodanov (Bulgária) 112,10 A további csehszlovák versenyző helyezése: Gajdoš 25., Kubička 32., Krbec 48., Pazdéra 52. A magyar versenyzők helyezése: Csányi 26., Varga 43., Sós 66., Lelkes 75., Keszthelyi 78., Machalik 80. Az egyéni versenyben huszonhat ország 136 versenyzője indult, s ezek közül csak négyen nem fejezték be a kAzdelmet. A HARMADIK HELYET ELÉRT CSAPATUNK A tornász-világbajnokságon szerepelt csehszlovák férfiválogatott, mely az értékes harmadik helyen végzett. Balról: Matoch edző, Klecka, Krbec, Pazdéra, Šťastný, Kubická és Gajdoš. A férfi csapatvilágbajnokság végeredménye 1. Japán 574,85 11. Bulgária 551,75 2. Szovjetunió 573,15 12. Magyarország 550,65 3. Csehszlovákia 561.50 13. Lengyelország 550,35 4. Kínai NK 559,00 14. Franciaország 543,15 5. Olaszország 557,20 15. Svédország 541,75 6. USA 555,25 16. Német SZK 538,20 7. Finnország 554.90 17. Egyesült Arab Közt. 517,25 8. Német DK 554,50 18. Kanada 504.85 9. Svájc 552,95 19. Kuba 461,75 10. Jugoszlávia 552,70 20. Törökország 374,15 A világbajnoki címért folyó versenybeil a japán és a szovjet csapat az egyes szereken a következő eredményeket érte el (az első szám a kö telező-, a második a szabadon választott gyakorlatokban elért pontszámot, a harmadik pedig az összesített pontszámot tünteti fel): JAPÁN SZOVJETUNIÓ Korlát Talaj Gyűrű Nyújtó Lóugrás Lólengés 48,40 + 48,45 = 96,85 47,35 + 48,50 = 95,85 47,70 + 47,95 = 95,65 48,20 + 48,40 = 96,60 46,60 + 48,25 = 94.85 47,40 + 47,45 = 94,85 48,05 + 48,65 = 96,70 46,90 + 47,15 = 94,05 48,30 + 48,00 = 96,30 47,40 + 48,55 = 95,95 47,00 + 47,30 = 94,30 48,05 + 47,80 = 95,85 Amíg a kötelező gyakorlatoknál mind a szovjet, mind pedig a japán csapat három-három számban bizonyult jobbnak, addig a szabadgyakorlatoknál négy számban a szovjet versenyzők szereztek több pontot, míg a japánok csak kettőben. Az összesített eredmények viszont négy számban mutatnak japán és kettőben szovjet fölényt. Az elmúlt 24 óra eseményei Sukovó Wimbledonban második leli Szombaton délután bonyolították le Wimbledonban a női egyes döntőjét. Mint ismeretes, a csehszlovák Suková sorozatosan nagyszerű jteljesítményt nyújtva kiharcolta magának a döntőbe jutást. Ellenfele az amerikai Susman volt, aki úgyszintén kiváló teljesítményt nyújtott az előző mérkőzések során. A világsajtó nagy elismeréssel értékelte a csehszlovák teniszező eddigi szereplését s ez csak fokozta az amúgy is nagy érdeklődéssel várt döntő mérkőzést. A találkozót telt ház előtt bonyolították Le. Az első játszma 6:4 arányú Susman győzelemmel ért véget. A második játszmában, is heves küzdelem folyt s végUI is Suková ismét 6:4 arányban alul maradt ellenfelével szemben. A női egyest tehát végeredményben az A SPORTFOGADÁS HÍREI A Sazka 26. fogadőhetében a nyereményelosztás a következő: I. díj: 1. nyertes, á 15 000 korona, II. díj: 16 nyertes, á 2000 korona, III. díj: 128 nyertes, á 500 korona, IV. díj: 497 nyertes, á 205 korona. A Športka nyereményeloszlása. T. díj: nincs nyertes, II. díj: 8 nyertes, á 10 000 korona, III. díj: 686 nyertes, á 970 korona, IV. díj: 14 698 nyertes, á 95 korona. amerikai Susman nyerte, a csehszlovák Suková pedig az igen értékes második helyen végzeit. A csehszlovák versenyzőnő igazán kimagasló teljesítményt nyújtott, Wimbledoni szereplését nagyra értékeli a világsajtó. A férfi egyes küzdelme, melyet már pénteken bonyolítottak le, a 23 éves ausztráliai Lavér győzelmét hozta. E fiatal teniszező 6:2, 6:2, 6:1 arányú sima győzelmet aratott honfitársa, Mulligán felett. Az egész mérkőzés 55 percig tartott. Ez is bizonyítja, hogy Laver simán szerezte meg a győzelmet. Schejbal nyerte az első útszakaszt Tegnap Košicén 75 kerékpározó részvételével rajtolt a Košice—Magas-Tátra —Košice két . útszakasos országúti kerékpárverseny. Az ünnepélyes rajtnál jelen volt J. Šedivý, a CSTSZ szlovákiai bizottságának elnöke is. Az első szakasz 150 km hosszú volt. A szakaszon többen is kísérleteztek elhúzni a fő mezőnytől. Végül is Schejbalnak Vyšné Hagynál sikerült előnyt szereznie s ezzel bebiztosította szakaszgyőzelmét. Eredmények: 1. Schejbal 4:12,44 ó, 2. Kvapil, 3. Doležal. 10 sz. bavonta 8 Kčs. ŰI SZÔ" kladla Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Felelős: Dénes Ferenc főszerkesztő. Szerkesztőség: Bratislava, Gorkébo u. Telefon- 537-16 512-23 335 68, 506 ÍI9. — főszerkesztő: 532-20, — titkárság: 550-18, — sportrovat: 505-29. Kiadóhivatal: Bratislava, Gorkého 8., telefon: 503 89 Előfizetési díj bavont Tertesztl a Posta Htrlapszolgálata Megrendelhető és előfizethető: a Posta Központi Hírlap Irodánál, Bratislava, Gottwald tér 48/VII. Megrendelhető még minden postahivatalnál és kézbesítőnél A külföldi megrendeléseket a posta sajtókívltell szolgálata — Poštový novinový úrad — vývoz tlafie, Praha I., Jlndfläsfeá 14. — Intézi el. K 08*21267 ••Jfr