Új Szó, 1962. június (15. évfolyam, 149-178.szám)

1962-06-14 / 162. szám, csütörtök

t Az őszinte kancellár Bonn megzabolázza Párizst New York (CTK) — Adenauer nyu­gatnémet kancellár szerint a Bonn— Párizs tengelynek elsősorban az a célja, hogy Franciaország semmiféle szerződést se kössön a Szovjetunió­val. A New York Times e napokban közölte, hogy Adenauer ezt a kijelen­tést tette az United Press Internatio­nal sajtóügynökség igazgatójának adott interjúja alkalmából. Adenauer szerint a Bonn—Párizs tengely tulaj­donképpen „az USA érdekeit is szol­gálná", mert kizárná annak a lehető­ségét, hogy Franciaország valamikor is a Szovjetunióhoz közeledjék. A moszkvai Pravda kommentátora Adenauer e kijelentéseivel kapcsolat­ban megállapítja,'hogy a nyugatnémet kancellár félreérthetetlenül fejezte ki mondanivalóját. „Nem tetszik neki az a szövetség, amely évtizedeken át egymáshoz fűzte a Szovjetuniót és Képek a forrongó Venezuelából Statárium, a haladó pártok képvise­lőinek letartóztatása, rendőrsortüz a tüntetők ellen — ezek Betancourt vene­zuelai diktátor módszerei hatalmának megtartására. Az országban mindenna­piak a tömeges letartóztatások, jobbol­dali képünk, amely Caracas utcáján ké­szült azt a pillanatot örökíti meg, ami­kor az úgynevezett nemzeti gárda tagjai a letartóztatott tüntetőket katonai gép­kocsikra osztják szét, hogy minél mesz­szebb szállítsák őket a fővárostól. Lnnti képünk a PUERTO GABELLOBAN fellán­golt harcok egy mozzanatát mutatja be. Mint ismeretes, a tengerészlázadás egyre több követőre talált és az ország kii lönböző helyein felkelések robbannak ki. A felkelők ellen a kormány bevetctle a légierőt, a harckocsikat, a tüzérségei és a gyalogság erős csapatait. A fegyve­res harcban 400 an elestek, s tiibb mint 1200 ember megsebesült. (CTK felv.) Franciaországot, pedig ez a szövetség tette lehetővé az első világháborúban a császári Németország legyőzését és igen fontos szerepet játszott a máso­dik világháború éveiben hitleri fa­siszták által megszállt Franciaország felszabadításában s megújhodásában is." „A bonni kormányfő" — írja G. Ratiani, a Pravda kommentátora, „alig leplezi afölötti örömét, hogy 180 fo­kos fordulatra került sor Franciaor­szág politikájában. Adenauer most már úgy beszél,' mintha ő volna a „Kis Európa" — „gazdája", Nyíltan kijelentette : „Nelftink militaristáknak azért van szükségünk a Párizs—Bonn tengelyre, hogy Franciaország soha­se szövetkezhessék a Szovjetunióval s .meg ne gátolhassa agresszív ter­veink végrehajtását, mint a múltban." Ez aztán világos beszéd i AZ IDEIGLENES KORMÁNY KITART az eviani egyezmények mellett A rendőrség üldözi a Franciaországban élő algé­riaiakat • Egy halott, 160 sebesült • Az FKP az algériaiak védelmére kelt Párizs (ČTK) — A Franciaország­ban dolgozó algériaiak elleni ember­telen rendőrhadjárat nagy felháboro­dást keltett az ajgériaiak és a haladó szellemű franciák körében. A rend­őrség a Párizs melletti Noisy—le-Sec­ben hétfőről keddre virradó éjszaka megtámadta az algériai dolgozókat, akik közül egy életét vesztette és 60 megsebesült. Szemtanúk szerint a rendőrtisztek villamos kézilámpákkal világították meg az eleven célponto­kat és tűzparancsot adtak. A Francia Kommunista Párt párizsi szervezete e rendőrönkényre vála­szolva nyilatkozatot tett közzé és ki­jelenti, hogy szolidáris az algériai dolgozókkal. A párizsi pártszervezet egyben azt követelte, hogy a Párizs­ban élő algériaiak szabadon készül­hessenek a július 1-én sorrakerülő népszavazásra. Nanterre város utcáin több ezer al­Az USA újabb atom­fegyver-kísérlete Washington (CTK) — Az amerikai atomenergia-bizottság közölte, hogy az ÜSA a Karácsony-sziget közelében kedden délelőtt hajtotta végre 18. légköri atomkísérletét, amely ez eset­ben „közepes", 111. ' 20 000—1 000 000 tonna TNT erejű volt. gériai csendes tüntetést rendezett a rendőrterror elleni tiltakozása jeléül. A kelet-franciaországi Briey rendőr­főnöke belelüvetett az algériai dolgo­zók békésen tüntető tömegébe. A rendőrsortűz következtében 100 tün­tető megsebesült. A tömeg erélyesen követelte egy algériai munkás sza­badon bocsátását, akit csupán azért vetettek börtönbe, mert kést találtak nála. A briey rendőrök halállal fe­nyegették meg a megyei tanács kom­munista tagjait, akik a hatóságok em­bertelen magatartása ellen tiltakoz­tak. * * * ( Tunisz (CTK) —. Ben Khedda, az Algériai Köztársaság ideiglenes kor­mányának elnöke Kairóba utazása előtt június 13-án kijelentette, hogy Algériában csak akkor állhat helyre a béke, ha szigorúan betartják az eviani egyezményeket. A leghatáro­zottabban elutasította az eviani egyez­mények felülvizsgálásának, valamint annak a lehetőségét, hogy az ideig­lenes kormány utólagosan kiváltságo­kat biztosítson az Algériában élő eu­rópaiaknak. Ben Khedda hangsúlyozta, hogy az ultrák gaztettei rendkívül bonyolult­tá tették az Algéria függetlenségének kikiáltásához szükséges előkészülete­ket. Az eviani egyezmények értelmé­ben létesült szerveket nem látták el a rend helyreállításához nélkülözhe­tetlen eszközökkel. Megnehezíti a helyzetet az ís, hogy egyes francia politikai és katonai körök túl elné­zőek az ultrákkal szemben, sőt néhol támogatják is őket. A fasizmus két oldalról fenyegeti Franciaországot ! Párizs (CTK) — A francia szená­tus kedden, június 12-én kezdte meg külpolitikai vitáját. jacques Duclos kommunista szená­tor Adenauer küszöbön álló hivatalos látogatásáról beszélve hangsúlyozta, hogy ez a látogatás jelképesen ki­fejezi a Franciaországot a nyugatné­met militaristákhoz fűző kötelékeket. A francia nép békejobbot nyújt a né­met népnek, de úgy véli, hogy a ki­békülés feltételei nem lehetnek a bon­ni revansistákhoz fűződő kötelékek. Jacques Duclos beszéde befejező ré­szében rámutatott, hogy a fasizmus veszélye nemcsak az OAS, hanem az államhatalom részéről is fenyegeti Franciaországot. Az államapparátus hovatovább fasizálódik s a demokrati­kus szabadságjogokért síkraszállók elnyomatását szolgálja. NEW YORKI TUDÓSÍTÁSUNK Adóreformjavaslat az USA-ban — újabb milliárdok a nagytőkések tarsolyába Világszerte folynak az előkészületek a leszerelési világkongresszusra • BEJRUT „Július 9-én az egész emberiség találkozik Moszkvában" — írja az An-Nida bejrúti baloldali lap. A kongresszuson részt vesznek a világ valamennyi országának és a lakosság minden rétegének képvi­selői, hogy kifejezzék óhajukat a tartós béke biztosításáért. A kül­döttek megvitatják a békeharc leg­hatékonyabb módszereit, amelyekkel rá lehet kényszeríteni az imperialista hatalmakat a leszerelésre és az atom­fegyver-kísérletek beszüntetésére vo­natkozó egyezmény megkötésére. QUITO Az Ecuadori Pedagógusok Nemze­ti Szövetsége nyilatkozatot tett köz­zé, • amelyben felhívja Ecuador né­pét, hogy támogassa a békeszerető emberiségnek ezt a kezdeményezé­sét. Az ecuadori pedagógusok — hangzik továbbá a nyilatkozat — el- ! Kit kellene felkötni ? Bonn (CTK) — A Német Szövetségi Köz­társaságban nemrég botrányos eset fordult elő. A geldarni rend­őrség durván megtá­madta a nyugatnémet lelevtzió riportereit, akik meg akartak győ­ződni a Német De­mokratikus Köztársa­ságból közölt bizonyos ädatok helyességéről. Ugyanis arról értesül­tek, hogy Wolfgang Ottó volt SS Stabschar­führer, a buchenwaldi koncentrációs tábor egyik felügyelője már 8 éve a gelderni ál­talános iskola tanítója. Az amerikaiak 20 évi börtönre ítélték, de büntetésének kitöltése előtt szabadon bocsá­tották. Alapos az a gyanú, hogy Wolfgang Ottó gyilkolta meg Ernst ThSllmannt, a német munkásosztály vezérét, Németország Kommunista Pártjának elnökét. Amikor a riporterek két és félórás rendőr­ségi kihallgatás után visszatértek a szállo­dába, egy asztaltársa­ság a következő sza­vakkal fogadta őket: „Itt vannak azok a gazemberek a televí­ziótól. Fel kéne őket kötni]" j K ennedy elnök adóreformot jelentett be, mely szerint a jövő év januárjától csökken a jö­vedelmi adó. Ez a kérdés foglal­koztatja nemcsak az amerikai kongresszust és az üzleti köröket, hanem az amerikai közvéleményt is. A hír az első hallásra nagyon bíztatónak tűnik. Azt a benyomást keltheti, hogy a jövedelmi adók csökkentése hasznos intézkedés valamennyi amerikai szempont­jából és virágzó gazdaságról, stabilitásról és reményteljes táv­latokról tanúskodik. Az egész ja­vaslatból azonban kilóg a lóláb. A tapasztalatok arról tanúskodnak, hogy amikor a kapitalizmus adó­reformokat valósít meg, rendsze­rint a nagytőkések malmára hajt­ja a vizet. A München előtti köz­társaságban nálunk is megtörtént ez. Az ilyen általánosítás talán igazságtalanak tűnhetne. Nézzük meg ezért közelebbről a javaslatot s aztán ítélkezzünk. Kétségtelen — és ezt senki sem titkolja —, hogy az adóreform „az üzleti körök segítését" hivatott szolgálni. A vállalkozók, gyárosok és részvénytársaságok kezdemé­nyezőkészségét igyekszik előmozdí­tani, hogy növeljék a beruházáso­kat. Nem titok az sem, imiért tet­ték közzé e hírt még a javaslat teljes kidolgozása előtt. Ennek cél­ja megerősíteni a börzei esemé­nyek idején megingott közvélemény bizalmát. Leegyszerűsítenénk azonban az állítást, ha csak propagációs hú­zásnak minősítenénk. Az intézke­dések már régóta foglalkoztatják az amerikai közgazdászokat. Az új Ja­vaslatot a Kennedy körül csoporto­suló „modern nemzetgazdasági iskola" saját győzelmének minősít­heti. Ennek hívei úgy vélik, hogy ez hasznos intézkedés lehet az 1963-ra várható" recessió ellen. Azt bizonygatják, hogy ha Eisenhower elnök bevezette volna az adórefor­mot, nem következett volna be az utóbbi recessió. Bebizonyítani ezt azonban senki sem képes. Ebből meglátszik, hogy a 'jövedel­mi adó csökkentése a kormány egyik „ideges kísérlete" a gazdasá­gi fejlődés ütemének meggyorsításá­ra. Tehát nem a gazdasági virágzás gyümölcse. Ezzel szeretné előmoz­dítani a stagnáló termelést és csökkenteni a munkanélküliséget. Okot adott ehhez a lépéshez a Nyugat-Európával folytatott gaz­dasági versengés is, amely a Közös Piac vámpolitikája következtében még jobban kiéleződik. Az elhatáro­zást néhány gazdasági körülmény is előmozdította. Például az 570 milliárd dollár nemzeti Jövedelem­többlet már nem érhető el. A kapi­talista társaságok beruházásai csak 8 százalékkal növekedtek, holott 14 százalékos emelkedést vártak. A legfőbb szerepet azonban a gazda­sági recessiótől való félelem Játsz­sza. Az üzleti körök örömmel fogad­ták e javaslatot. A kapitalisták, akik „a szakszervezetek törvénytelen követeléseire" és nyereségcsökke­nésre panaszkodtak, rég várták ezt a könnyítést. Mister Ford ki­jelentette, hogy az Intézkedések „nagyon jók és egy kisebb inflá­ció egyáltalán nem zavarhatja a termelést". Ebben igaza van, hi­szen az infláció nem a gazdagokat, és a nagy részvénytársaságokat érinti. A teher mindig a dolgozók vállára nehezedik. A Kongresszus képviselőinek zö­me is sokkal nagyobb örömmel fo­gadta, mint az aggok betegbiztosítá­sáról szóló törvényjavaslatot. Ebből kitűnik, milyen hatást gyakorol a tőke a képviselőkre. Néhány szená­tor a javaslattal kapcsolatban megjegyezte, hogy ez a kormány jövedelmének csökkenéséhez vezet — tehát törölni kell a „fölösleges" kiadásokat. A föiöslegességeken bi­zonyára a munkanélküliek segélye­zésére, az iskolák támogatására szánt összegeket értik. Az adóreform sem jnüvel azonban csodákat. Ezt tudomásul veszik azok az ésszerűen gondolkodó ame­rikaiak, akik a javaslatban a költ­ségvetési hiány okozóját látják. A Jövedelmi adó leszállítása ugyan­is évenként 8—9 milliárd dollárral csökkentené a költségvetésből származó Jövedelmet. E zek után új megvilágításban látjuk az adóreformjavaslatot, — miszerint az a tőkések jövedel­mének növekedését szulgálja. Ezek alapján az amerikai kormány új intézkedését nőpellenesnek tartjuk. E. S. lenzik az USA nukleáris kísérleteit és síkra szállnak az általános és teljes leszerelésért. • MOSZKVA Áz utóbbi 12 hónap alatt Kujbisev lakói 160 ezer rubelt ajándékoztak a békealapra. Fjodor Kulagin, nyug­díjas, minden hónapban eljön a bankba és lefizeti a 6 rubel 40 ko­pejkát. Kijelentette: Legalább így akarok hozzájárulni a világbéke megőrzéséhez. Mindenki tegye meg azt, amire megvannak a lehetősé­gei!" • BUDAPEST A magyar békevédők bizottsága június 20-ra országos békekonferen­ciát hívott össze, amelyen 250 is­mert közéleti személyiség, tudós és külföldi vendég vesz részt. A kon­ferencián részletesen megtárgyalják a békeharc és az általános és teljes leszerelés problémáit. A kongresszu­son megválasztják a moszkvai bé­ke világkongresszus küldötteit is. A békevédők bizottsága felhívta a magyar tudósokat és újságírókat, hogy elméletileg dolgozzák fel a le­szerelés különböző szempontjait. A magyar szakemberek mindenekelőtt azt vizsgálják meg, milyen hatással lenne az általános és teljes lesze­relés a világgazdaság, a nemzetkö­zi jog és az emberiség életszínvona­lának emelkedésére. • VARSŰ Varsóban kedden délután véget ért a lengyel ibékekongresszus. A résztvevők Ostap Dluski képvise­lő záróbeszédének elhangzása után megválasztották a békevédők len­gyelországi bizottságának új tagjait. A bizottság elnöke ismét Stanislaw Kulczyňski professzor. A lengyel békekongresszus részt­vevői az általános leszerelési és bé­ke világkongresszus lengyel küldött­ségének tagjait is megválasztották. KÖZEL 100 BÉKEVÉDÖT tartóztattak le Holy Lochban az amerikai ten­geralattjáró-támaszpont előtt. Egész Skóciából néhány száz rendőrt von­tak össze a támaszpont körül. A tüntetők a jellegzetes ülő-tüntetés mód­szerét választották, úgyhogy a rendőrök nem tudtak másképp boldogulni, mint hogy egyenként hurcolták el őket. Egy-egy tüntető négy rendőr­nek is munkát adott. (CTK képtávíró) 1962. június 14. ÜJ SZÖ 3 Ŕ

Next

/
Oldalképek
Tartalom